SteveOlureS

Egy súlyos hét után végre újra horgászni voltam. Sajnos a Balatonra nem mehettem az egy hónapos rablóhal tilalom miatt, pedig szerettem volna ott letesztelni új szerzeményeimet. Nagy tervekkel vágok neki az évnek! UL pergetés sügérre, kösüllőre, vörösszárnyúra, balinra és nem utolsó sorban domolykóra. Társam most nem akadt, de ez a legkevésbé sem zavart, ahogy a korai keléssel sem volt gondom. Ha pecáról van szó bármikor, bármit!

 Két frissen beszerzett felszerelést vittem magammal. A lágyabb mitchell privileg UL spin 1,50 0-3 grammos botot egy hozzáillő mitchell avocet gold 3 1000-es orsóval és 0,16-os monofile zsinórral. Egy “erősebb” daiwa sweepfire 1,80 2-7 grammos botot ugyanolyan orsóval, de 0,06-os nanofile zsinórral. A pergetőtáskába szintén frissen beszerzett kisméretű wobblerek, és sügérrel is számolva kisméretű gumicsalik kerültek. A merítőhálót szokásomhoz híven otthon felejtettem.

A buszmegálló felé menet egy róka hasított át előttem, lefényképezni esélyem sem volt, olyan hamar eltűnt a garázssor mellett. A buszpályaudvaron több példányban is találkozhattam 15-20 évvel ezelőtti önmagammal, amint éppen hazafelé tartok egy részegen átmulatott éjszaka után. A buszon is rengeteg fiatal volt, valami nagy buli lehetett az éjszaka, de ezek a dolgok már kevésbé lényegesek számomra.

Egy óra zötykölődés és rövid séta után a patakpartján találtam magam, összeszereltem a finomabb pálcát és már repült is a kis hornet a túlparti visszaforgó irányába. Egészen jól kezdtek működni az egykezes alsó dobások, kezdtem felbátorodni, és egy fej feletti dobással meg is fogtam a túlpartot. Akárhogy is húztam a túlpart nem akart felém közeledni, ezért letettem a botot átfutottam a hídon, leakasztottam a csalit, visszafutottam és folytattam a dobálást a megmentett csalival. Sajnos a híd alatti ígéretesnek tűnő rész nem adott halat, így elindultam a patakon lefelé. Sorra próbálgattam a különböző csalikat ígéretesebbnél ígéretesebb helyeken, de a domolykók nem akartak kezet fogni velem.

Egy idő után úgy döntöttem visszafordulok és elindulok folyásnak felfelé. Közben eszembe jutott, hogy Peti ez éven fogott domolykói mind kishal mintázatú fahalra jöttek, így én is egy ilyet választottam, és újra megpróbáltam a híd alatti részt. Végre volt is egy kapásom beesőre, de a domolykó igen apró lehetett, így sajnos nem akadt meg.

A hely:

A nyerő csali ez lett volna:

A kis csutora:

Elindultam felfelé, magasan a patak mellett mentem, közben felszereltem igen faintos polárizált lencséimet a szemüvegemre.

B@sszátok meg nem tudok betelni a látvánnyal! Egyszerűen k@rva jól nézek ki mind a két képen! Ezt a domolykóknak is díjazniuk kell!

Ahogy Ford Fairlane mondaná: Eszem-faszom megáll! VÁÁÁÁÚÚÚ!

Szóval ballagtam felfelé, az ígéretes helyeket megdobáltam, de egy hornet elvesztésén kívül semmi nem akart történni. Sajnos feldobtam egy ágra, és amikor megszabadult az ágtól a vízre pottyant, a zsinór meg elernyedve repült felém. Remélem megakad valami ágban a wobbler és nem egy domolykó végzetét okozza majd!

Éreztem, hogy a domolykók Istene ma nem lesz kegyes hozzám, így gumihalra váltottam. Minden fa mögött megpróbáltam sügéreket keresni, ahol a víz kissé megfordult majd megállt. Az egyik ígéretes helyen több kapásom is volt, és egy hal egy pillanatra akadt is, de túl aprók lehettek.

Pár méterrel feljebb végre megtört a csend, egy jó kövér sügéret sikerült akasztanom, így sikerült felavatnom a kis csutorát.

Sajnos társa nem akadt, vagy ha volt is, akkor a második kapás után kihúzott félalkaromnyi ág, nem tett jót a helynek. Sajnos az akadós terepen pár faág és beszakított gumi után már csak egy apró sügér akadt.

A terep brutál! Micsoda helyekre képes bemászni az ember egy-egy sügér reményében!

Volt olyan hely, ahová miután bemásztam azt sem tudtam, hogyan jövök ki! Ez volt ám az igazi Jungle Boogie! YEAAAH!

Visszafelé menet több helyen is láttam barkát a patak partján. Először gondolkodtam, hogy vigyek a feleségemnek, de végül úgy döntöttem, hogy nem a természet megkárosítása végett jöttem ki a patakpartra, hanem azért, hogy ha rövid időre is de megszabaduljak a civilizált világtól és a természet része lehessek. A híd alatt még dobtam párat, aztán összepakoltam és elindultam hazafelé, illetve először a buszpályaudvar irányába.

Otthon várt a fiam, és a délutáni lábtenisz parti, amin szokásához híven rommá vert. És várt a feleségem is húslevessel, sült májjal, sült kolbásszal és egy tál barackos – meggyes lepénnyel.

Hát kell ennél több!?

Legfeljebb még több peca! Na majd jövő hétvégén az is meg lesz!

Tavaly többször is furcsa hangra lettem figyelmes az irodámban. A hang ahhoz hasonlított, amikor gyermekkoromban a kerti medence mellől a fürkészdarazsak sarat gyűjtöttek. Addig keresgéltem míg meg nem találtam a forrást, amely egy fészeképítő fürkészdarázstól származott. Az egyik szekrényajtóm tetejét nézte ki magának fészeképítés céljából. Többször megpróbáltam elrettenteni tettétől a kis darazsat, azzal, hogy amikor ment az újabb adag vakolóanyagért, levertem a fészkét. Úgy gondoltam nem feltétlenül a legjobb hely az irodám szekrényajtaja, egy új élet kezdetéhez. Darazsam rettenthetetlen volt! Újra és újra kezdte az építkezést, így amellett döntöttem, hogy nem bántom többet. Érdekes volt, hogy hétvégén nem tudott bejönni az irodába a csukott ablak miatt, de hétfőn ugyanúgy építkezett tovább, mintha pénteken abba sem hagyta volna.

Már el is felejtettem a kis darazsamat, mígnem ma tíz óra körül az a bizonyos hang eszembe nem juttatta, hogy bizony nem vagyok egyedül. A kis darázs, amely a télen kifejlődött hernyó és sárbölcsőjében elérkezettnek látta az időt, hogy kiszabaduljon börtönéből. Mivel jön a hétvége, gondoltam segítek neki, nehogy éhen vesszen a két nap alatt. Óvatosan leszedtem a kis fészket és a kis darázs előbújt a hernyóvázból, aminek belső szerveivel eddig táplálta a saját kis testét. Nem tudom nincs e hideg odakint a kis darázsnak, de az ablakon keresztül útjára engedtem, több esélye van a szabad ég alatt, mintha egész hétvégén a táplálékmentes irodában poshadna.

Tudom nem egy nagy dolog, de kicsiben egy példa arra, hogy tehet bármit az ember a természet mindig megtalálja az útját, ahogy a kis darázs is tette.

Egész múlt héten a horgászat motoszkált az agyamban. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy csukatilalom előtt kellene még egyet horgászni. Balázs barátom a lékpecával győzködött, amit még soha nem próbáltam, ahogy ő sem. Aztán csütörtökön kiderült, hogy a kölyöknek jövő szombaton lesz csak meccse így felvetettem a pergetés lehetőségét, amire Balázs egyből rácsapott. Mivel kedvenc patakunk nem fagyott be teljes hosszában így a kocka el volt vetve. A horgászboltot megkérdeztem, hogy lehet e jegyet venni? A kedvünkért kinyitnak volt a válasz, így fél tíz körül már a bolt oldalán toltam a csengőt. A jegy kiadása nem volt zökkenőmentes, mivel a boltban található összes toll befagyott, de aztán megoldódott minden. Balázs a napi, én az éves jegy birtokában volt, így irányba vettük a patakot!

Az első pozitívum az volt, hogy a sok e-mail és telefon hatására, a jegy hátuljára került egy térkép, ami a természetvédelmi területet jelölte, és egy eddig ugyancsak hiányzó fogási napló is.

Megérte bombázni a szövetséget a kérdéseinkkel!

Ahogy közeledtünk és megláttuk a csatornát, amibe a patak torkollik világossá vált, hogy nem lesz sétagalopp a horgászat! Az összefolyásnál, nagy kócsagok és szürke gémek mellet a vermelő halak rémei, a horgászok nagy ellenségei a kormoránok is ott voltak szép számban!

Hát nem örültünk, és nem sok esélyt láttunk, és ahogy kiszálltunk bizony nem volt melegünk. Míg levettem a bakancsot, hogy a thermonadrágot magamra tépjem lilára fagyott a kezem. A patakon vékony hártyajégtáblák úsztak lefelé megnehezítve a gumihalas pecát, nem is beszélve a folyton befagyó véggyűrűről, és a fagytól lemerevedő előző nap beszerzett monofil zsinórról.

Küzdöttünk rendesen az elemekkel, de a jégtáblák idővel már nem jöttek, viszont a hideg miatt nem volt kedvünk túl sűrű csalicseréhez!

Nem adtuk fel, így némi elemózsia és forró tea elfogyasztása után a patak felső szakaszára is rápróbálkoztunk minden eredmény nélkül. Túl kicsi volt a víz, az ígéretes szakasz pedig be volt fagyva. Azért dobtunk jó néhányat kisebb gumihalakkal, kis wobblerekkel megbúvó domolykóban, sügérben reménykedve, de eseménytelenül telt ez az óra is.

Úgy döntöttünk visszatérünk a már jól ismert kiindulási pontra, ahol délután még több kormorán fogadott minket. Ekkor már legbelül tudtuk, hogy esélyünk nincsen. A kormoránok vélhetően a jég alól kimerészkedő halakra rögtön lesújtottak, amelyik halnak egy “csöpp esze” is volt, az a jég által elzárt szakaszok alatt rejtőzött! A lábunk előtt úszott el egy méret körüli tőponty, amit szintén kormoránok tépáztak meg, de nem bírtak vele. A sérülések így is a lassú pusztuláshoz vezettek.

Készítettem még néhány képet a vízről, fél három körül pedig az indulás mellett foglaltunk állást. Így is jól éreztük magunkat rengeteget röhögtünk, főleg magunkon, hogy mekkora állatok vagyunk, amiért az ítéletidő ellenére is kijöttünk! De egy igazi horgász nem retten vissza semmitől, a Balatonon pedig április 1.-ig nincs rablóhalas peca az új szabályok szerint!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A fél karomat odaadtam volna aznap egy jó csuka kapásért, vagy egy lekövetésért de ez aznap nem adatott meg. Otthon viszont várt a finom brassói és a feleségem által készített gyümölcsös túrótorta.

Na meg a kisfiam, akivel másnap a nálunk nem túl nagy mennyiségben esett hóban szánkóztunk egy marha nagyot:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Amikor elkezdtem ezt az egész pergetőhorgászat dolgot sok mindent még nem tudtam róla. Előtte kölcsönbottal és ma már szentségtörésnek tűnik, de a 3,60-as feederemmel fogtam az első pergetett halaimat. Volt pár DAM effzett támolygó kanalam, azzal fogtam az első balinokat. Annyira belelendültem a dologba, hogy megvásároltam első pergető felszerelésemet, aminek most szeretnék egy kisebb emléket állítani ezzel a bejegyzéssel.

Tavaly megismerkedtem sok mindennel és sok mindenkivel az interneten keresztül, akik igen nagy hatással voltak rám. Egyre inkább a finomabb UL pergetéshez kezdtem közeledni, de igazi UL felszerelésem még nem volt, bár a csalik tekintetében már elkezdtem a korábbihoz képest sokkal kisebbeket használni.

Ebben az évben szeretnék még inkább ebbe az irányba kanyarodni, és egyenesben tartani a “hajót” míg célba nem érek. Ezért úgy döntöttem, hogy már nem használt felszereléseim egy részét áruba bocsájtom. Nem is igen sajnáltam – sajnálom ezeket a holmikat, kivéve talán az első pergető felszerelésemet, amihez sok szép emlék fűz, de a tegnapi napon az is elkelt. Nem láttam értelmét annak, hogy a padláson porosodjon, inkább okozzon valakinek legalább akkora örömöt, mint amekkorákhoz engem korábban segített! Én már nem használtam volna többet, hiszen ma már túl nehéznek tűnt, ahhoz hogy órákat dobáljak vele, és 3 méteres hossza is túl sok volt már nekem. Egyre inkább kedvelem a rövidebb kis kezes pálcákat, valahogy ebbe az irányba terelt az élet!

Szóval az alábbi képösszeállítással szeretnék a felszerelésnek emléket állítani, amit a mai napon el fog vinni a futár új gazdájához, akit remélhetőleg szép élményekhez fog hozzá segíteni. A képek jó részével már biztos találkoztatok, de engem megnyugtat a tény, hogy így búcsúztam el ettől a régi szerzeménytől, és ígérem “neki”, hogy jó célra fogom fordítani az érte kapott pénzösszeget.

Ma valaki nagyon felb@szta az agyamat!

Az admin felületen látom, ha valaki egy másik blogról jön át a sajátomra, így találtam rá a következő blogra: http://oscarson.blog.hu. Szimpatikusnak tűnt, bár a képek minőségén lenne mit javítani, mígnem az egyik bejegyzésben ott figyelt az egyik balinos képem.

Az ő  bejegyzése:

http://oscarson.blog.hu/2012/01/22/dunai_horgasznap

Az ő általa “készített kép”:

Elmondása alapján szeptember végén a Dunán fogta a balint, holott ezt a halat én fogtam 2011.10.05-én a Balatonalmádi strandon egy yo-zuri l-minnowval, amiről természetesen bejegyzés is készült, és minden kép a birtokomban van!

A bejegyzés:

https://steveolures.wordpress.com/2011/10/05/hallgass-a-megerzeseidre/

A képem: https://steveolures.com/wp-content/uploads/2011/10/pa050995.jpg

Aki nem látja, hogy a két kép teljes mértékben megegyezik, az mindenképpen forduljon szemorvoshoz!

Ne haragudj Oscarson “barátom” de így ismeretlenül közlöm veled, hogy ezt nevezik lopásnak! És elmehetsz te a jó édes… oda ahová gondolom! Ha nem vagy képes magadnak halat fogni, akkor ne más képeivel kérkedj, ha megkérhetnélek, legalább is semmiképpen ne az én általam készítettekkel!

Megjött a tél! Talán egy kicsit késett, mondjuk úgy egy hónapot, de ideért. Abban csak reménykedni tudok, hogy nem fog egy hónapot kitolódni a tavasz kárára! Az előző még jégmentes hétvégét sajnos nem tudtam kihasználni, mert a környékünkre begyűrűző fosósjárvány szombat reggel magával ragadott, minden kedves mellékhatásával együtt. Péntekre délutánra eredetileg pecát terveztem, de mivel nem voltam még túl jól, annak ellenére, hogy melózni már mentem. De utólag áldom az eszem, hogy nem vittem motyót, mivel a Balaton vize is fagyásnak indult! Azért pár képet és kisfilmet készítettem a jégről és annak mozgásáról, igaz csak telefonnal. A kis területen, ahol olvadt volt a víz a móló lábánál le lehetett látni teljesen a fenékig. Semmi halmozgás nem volt, pedig tavaly ugyanebben az időszakban rengeteg kishal tartózkodott ezen a helyen, és a kiolvadt területeken a jég alá dobva gumihallal el tudtak csípni egy-egy balint a leleményes ráérő horgászok. Valahogy 2011-ben a nagy őszi balindömping elmaradt mifelénk, ahogy a kishalrajok sem a környékünkön telelnek.

Az év nem horgászattal kezdődött, és nem úgy, ahogyan szerettem volna. Január elsején megkértem a feleségemet, hogy vágja le a hajamat, mert már igen csak nagy volt. Amikor a művelet felénél tartott a gép úgy döntött, hogy nem vág többet. Műszaki emberként nem szartam be és darabokra szedtem a vágó fejet, gondoltam csak eltömődött, kipucolom és mehet tovább a művelet. Hát nem így történt, a gép megmakacsolta magát, “ő” bizony elsején nem akart dolgozni!

Miközben ültem ott a széken félig megkopasztva…

…azon agyaltam, hogy a pék f@szába megyek be így másnap a munkahelyemre. Ekkor eszembe jutott, hogy Karácsonyra a szüleimtől kaptam, egy haj és szakállvágót. Rögtön kibontottuk, és az asszony nekiesett a maradék hajamnak. Hátul hármat tolt, a gép nagyon jól vágott, míg le nem állt.

A séróm egyre jobban nézett ki, és ez a gép sem akart dolgozni. Elő a leírással! B@szki akksis gép, hálózatról nem megy, első használat előtt 16 óra akkumulátor formázás szükséges!

Két és fél órát ültem a kisszéken alsógatyában tele hajjal, míg annyira feltöltődött, hogy a maradék hajamat is levitte. Nem baj legalább volt időm elmélkedni!

A fiam 3 napra rá Passauba utazott egy nemzetközi gyereklabdarúgó tornára, én fanatikus ökör, meg beszerveztem több szülőt, hogy menjünk ki mikrobusszal, és nézzük meg őket. Kölcsönöztem egy kisbuszt, hajnali egykor keltünk, mert 8-9 között ki kellett érnünk. Gyönyörű volt a csarnok, közvetlen a Duna mellett!

Viszont, ha előre közölték volna velünk, hogy a gyerekeink még kicsik, így alig kapnak lehetőséget, akkor nem mentünk volna ki egy ekkora túrára. Na mindegy majd jövőre nekik kell megmutatni, hogy mit tudnak!

Ezen a plakáton viszont megakadt a szemem:

Hasonló méretű város, mint Veszprém, de nálunk nincsenek ilyen kiállítások! Ebben is le vagyunk egy csöppet maradva!

A pénzem viszont elfogyott, elszámolni meg csak később tudtam a többiekkel, így másnap még nem tudtam megvenni az éves engedélyemet.

Ami késik nem múlik, így kedden már kezemben tartottam az engedélyt, csak az időjárás nem akart javulni. Sőt az egy hete tartó szeles időt a hétvégére még sarkköri eredetű viharos idő überelte!

Nekem szombaton akkor is mennem kellett.

Nem gyenge idő fogadott a parton:

Ennek ellenére nem adtam fel, és nem sokára rá is találtam egy sügércsapatra. Az első kettőt mér drótelőkével fogtam, de egy lemaradt csuka után (balra dobtam néhányat, míg pihentettem a sügéres pályát) hamar felkerült a fluorcarbon előke. Sajnos az oldal irányból fújó erőteljes szél miatt nem volt egyszerű a megfelelő helyre juttatni a csalit. Volt jó pár rontott dobásom, de öt igen szép sügéret azért, így is kikaptam a csapatból.

Mivel egy idő után nem érkezett több kapás, ezért megnéztem a múltkori sügéres szakaszokat, de most nem adtak halat, pedig volt köztük igencsak ígéretes hely.

Aztán eszembe jutott a fatuskónál az előző alkalommal megugrasztott hal. Csendben leereszkedtem a töltésen és a vízbe pöccintettem a csalit a nádnyiladék előtti szabad vízterületre. Kettőt emeltem a gumihalon, amikor egy árny mozdult ki a part mellől, hagytam süllyedni a csalit, amit azonmód le is vert a harcias kövér kiscsuka.

Mivel a többi hely sem adott halat, így visszatértem a sügérekhez. Első dobásra kapás volt, de lemaradt, a második azonban ült, így újabb szép sügérrel gazdagodott a fotógyűjteményem.

Egy újabb rontott kapás után, már nem volt több jelentkező hiába variáltam a csalikat és a jigfej méreteket. Vagy ennyien voltak, vagy elijesztettem őket. Úgy döntöttem, hogy átmegyek a kikötőbe, de előtte még kimegyek az első kövezésre, hátha a nád, vagy a kő lába rejt némi meglepetést a számomra, de nem így volt.

A kikötőben halat nem sikerült fognom, hacsak a külső akadással fogott snecik nem számítanak bele. Akkora volt a kishalsűrűség, hogy a nagyobb jiggel szerelt nagyobb gumihalak sem tudtak a fenékre süllyedni, hanem megálltak a kishalcsapat tetején. Ahogy mozgott a csapat úgy rezgett az érzékeny spicc, olyan érzés volt. mintha feedereztem volna.

Két videót azért készítettem, hogy tovább szemléltessem az aznapi időjárást. A négy évszakból háromban biztos részem volt aznap. 5-10 percenként váltotta egymást a vízszintesen szakadó hóval jelentkező tél, a nyugodt csendes szellős ősz, és a verőfényes napsütéssel érkező kora tavaszi idő.

Nem értek az időjáráshoz, nem is akarok ezen elmélkedni, de egyből beugrott egy régi Magyar TV filmsorozat a 8 évszak betétdala:

Annak idején szerintem mindenki szinte kötelezően nézte a szüleivel, és egyik nap pont láttam valamelyik csatornán az ismétlését. Érdekes volt látni a ma már öregnek mondható, akkor még erejük teljében lévő fiatal színészeket, köztük a dagadó keblű Esztergályos Ceciliát:

Leszámítva az időjárást, azért nem volt ez rossz peca, így elsőre, ha nincs ez a nagy szél szerintem több halat is sikerült volna becsapnom, remélem nemsokára így is lesz!

Az összes halam ugyanarra a kopytora érkezett, ami egyébként a kedvenc színem. A képek egy része nem lett túl jó, valami maszat került a fényképezőgép lencséjére, de mentségem lehet, hogy az összevissza időben sokszor azt sem láttam, hogy mit is fényképezek.

Ma délig kimenőt kaptam, amit természetesen kedvenc időtöltésemre fordítottam. Újdonsült ismerősömmel, aki a héten megszabadított három minnow vibraxtól, fél kilenc felé már a kis öblöknél voltunk. Legnagyobb sajnálatunkra az éjszakai felhőmentes fagyos éjszaka vékony jéghártyát húzott a víz színére. más hely után kellett néznünk, így egy mólót választottunk. Sajnos ezt a helyet megúsztuk kapás nélkül, pedig a nádas sarkában jó csuka rabolt a nádszálak között. Próbálkoztam többféle gumival, és körforgóval is kicsalni a nád rejtekéből, de sajnos sikertelenül.

Továbbmentünk hát a kikötőmbe, ahol többen spiccbottal fogdosták a kisebb méretű vörösöket, és sügéreket. Először megpróbáltunk csukára dobálni a stégről, de eredménytelenül, így a sügéreket vettem üldözőbe, bár nem sok helyem volt, és a vizet is megbolygatták már elég rendesen. 8-10 kapásból 4 sügéret sikerült így is kivennem a rövid idő alatt míg ott voltunk.

Mivel kevés volt a hely, így megnéztük még egy másik kikötőt is, de sajnos ott is hártyajég volt a vízen, így hiába láttunk sügéreket, a jégtől nem lehetett hozzájuk férni.

Mivel nekem délig volt kimenőm, és már így is késésben voltunk, így lezárult az idei utolsó horgászatom!

Készítettem egy válogatást a 2011. évi balatoni fogásaimról:

Egyúttal Boldog Fogásokban Gazdag Új Esztendőt szeretnék kívánni minden Kedves Olvasómnak!