12 év nagyon hosszú idő. 12 éve jártam utoljára a Szigetközben.
Hogy miért váratott magára ennyit, az újabb kaland?
Magam sem tudnám megmagyarázni, de a lényeg, hogy újra ott jártam és nem is akármilyen pecában lehetett részem.
Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a nap, az idei számtalan, brutál jó pecát lelökve a dobogó legfelső fokáról, nagy harcsa ide, sok balinos, süllős pecák, oda, most ez a nap áll hozzám a legközelebb.
Egy gyötrelmes, kicsi és kevés halas, tavaszi domolykószezon után, kellett már ez a lelkemnek és nem csak domolykók jöttek, sőt abból fogtam – fogtuk, a kevesebbet.
Krisztiánnal több, mint egy évtizedes az internetes ismeretségünk. Már a savage geares időkben is voltak kérdései felém, aztán a vevőm lett, sőt, olyan helyre költözött, hogy ugyanaz a víz lett a kedvenc domis pályánk, csak éppen ő másik megyéhez tartozó szakaszt vallatja.
Nem csak, a vevőm lett, hanem, WTD függő. 😀
Nem “csak” balinokat, domolykókat fog az általam készített fahalakkal, hanem harcsákat, jászokat és idén egyéni rekord süllőt is csípett a wave shademmel.
Régóta tervben volt egy közös peca, ami végre összejött. Nagy nehezen.
Az előzőt én mondtam le, családi dolgok miatt, most meg majdnem ő, hiszen az autója, a megbeszélt nap előtt, megmakacsolta magát, motorhibával.
Sajnos a kis folyó a vízhiány miatt, gyötrelmes állapotban van. Tavasszal alig fogtak rajta jobb halakat és tilalom után is csak pár pecát engedett a másik megyében a srácoknak.
Nekem egy teljes hosszban negyvenes volt a teteje, igaz nagyobbat se láttam, senkitől, az “én szakaszomon”.
Azóta egy összefüggő, álló, békalencse telep lett belőle, nullára kiszáradó befolyókkal. 😦
Krisztián, többek között, emiatt is döntött hajóvásárlás és a Szigetköz megismerése – felfedezése mellett.
Kajakkal horgászott már lassabb részeken, de azért egy kis hajóból – vagy nagyobb csónakból(ahogy vesszük) teljes más a történet, főleg gyorsabb részeken.
Volt már két pecája és szépen fogtak a srácokkal, de a motorhiba miatt, majdnem füstbe ment a tervünk. Sajnos nekem nincs vonóhorgom, ezt anno elbasztam, amikor a dustert vettük.
Végül a felesége kocsijával indultunk tőlük, kilenc óra után egy kicsivel, miután a kislányát, elvitte az óvodába.
Tőlem másfél óra volt az út, majd tőle, még egy, a sólyázó helyig, nyilván visszafelé is ugyanannyi.
Négy után jöttünk ki a vízről és persze sok időt elvett a motorozás, így is pont elég volt nekem.
Elfáradtam rendesen. De minden percét megérte!
Imádtam az egészet! A tájat, a tiszta, rohanó vizet, a kavicsos medret, a langókat, a zárásokat, a kócsagokat, a bedőlt fákat és az élményeket, amiket Krisz jóvoltából átélhettem.
Mivel ő is tanulja még ezt az egészet, hibákat is követtünk el, de végül én egy előke, ő meg egy horgony elvesztésével megúszta a kisebb “baleseteket”.
Tíz óra után már az első pályára repesztettünk. Domolykóra, balinra készültem, beeső sügerek lehetőségével.
Már az nagy élmény és újdonság volt számomra, hogy a robogó vízbe beállva a csónakkal, nem dobott ki minket, hanem egy hatalmas kört leírva, ment a csónak körbe – körbe, miközben mi a nyugodtabb szélvizet, a nádas mellékét, kövezéseket, bokrok – fák alját és a robogó vizet is vallattuk, főként az előző két pecán, a srácoknak sok szép halat adó, mini humpback fatshadekkel.
Próbáltam crankeket, sinking pencilt, egy helyen, még WTD-t is, de végül az összes halunkat a minik adták.
Kriszne, mindjárt, az első dobások egyikére, szép domit, aztán két sügért.
Hideg volt a hajnal, 5 fokkal hidegebb, mint az előző pecájuk hajnalán, így 10 órakor sem volt éppen melegünk. A víz is visszább hűlt, így a gyors vízben, a zárások alatt, nem állt meg semmi és a szélében se láttunk kishalakat sem.
Kicsit lejjebb a gyors víz alatti szakaszon, aztán kapásom volt az AYU színre.
Talán ez az egy hal jött húzottra.
Finom koppintást éreztem.
Mondtam is, hogy megütötte – bökte valami a wobblert, aztán pár méter után, már nem kegyelmezett.
Szép, átlag méretű balin védekezett a horgon és a tiszta vízben, még polár szemüveg nélkül is, tökéletesen kivehető volt, ahogy a társa követte.
Már ennek a halnak is élénkebb, szebb színei voltak, mint a legtöbb balatoni darabnak, de a nap végével fogottak…. ÁÁÁÁÁ! Le ne görgessetek, úgyis látni fogjátok. 😀
Lassan csorogtunk lefelé. Itt még mindig felhős volt az idő. Az egyik spoton aztán, újabb balin jött a kis fahal után, de elvétette, viszont a csónak mellett közvetlen, a csali mellett pörgött. Egyet beleütöttem, ami pont elegendő inger volt neki ahhoz, hogy látott kapással, zászlón lebombázza, immár a black színt.
Két dolog miatt is tettem fel, egyrészt a tiszta vízben, kicsit soknak éreztem, a telibe ezüst oldalt, másrészt a srácok, talán ezzel a színnel fogták a legtöbb halat, az előző pecák alatt.
A balinnak egyébként az épp oldala van a képen, ugyanis a bal felén, nem volt meg a szeme.
Lehet, hogy pont ezért hibázott.
Csorgásból itt nem volt több akciónk, így átmentünk egy másik ágba.
Mielőtt beálltunk volna, az újabb körforgásba, már repítettem is a mini shadet, az általam vélt tuti helyre és nem hibáztam, ahogy a domolykó sem.
A tavaszi legnagyobb negyvenesemet, legalább 5-6 centivel meghaladó, igazán dagadt domolykó durrantotta le a fekete shadet.
Mondtam is Krisznek, hogy én már meg vagyok.
Úgy voltam vele, hogy a lehűlés után, ismeretlen vízen, egy domival és egy balinnal én bőven elégedett lennék és a balinos “kvótámat”, a kitűzött célt, már át is léptem eggyel.
Azt írtam az előbb, hogy az általam vélt tuti helyre. És ez így is volt.
Még a peca elején jeleztem Krisztiánnak, hogy én magamtól szeretnék horgászni. Ha fogok, fogok, ha nem, nem, de én úgy nem tudok horgászni, hogy valaki megmondja, hogy konkrétan hová dobjak.
Azt mondta ős ezt teljes mértékben megérti. De a későbbiekben, amikor még úgy álltak a dolgok, hogy ez nem lesz egy sokhalas peca, azt mondta, hogy azért egy helyet csak megmutatna, ahol az előző két pecán fogtak nagy domolykót. De csak ha nem baj, akkor!
Végül nem volt rá szükség.
Ebben az ágban a domim után, hamar leszedte, az akkor még, a túra balinjának számító, mesés darabot.
Próbáltuk a pályát kicsit lejjebb lesúlyozva is megpecázni, ami jól is ment, de aztán egyszer csak megindult a csónak.
Krisztián azt mondta, hogy biztos nem bírt megtartani a súly, de nekem gyanús volt, hogy túl gyors a tempónk lefelé.
Rövid volt a súly kötél, amit a peca elején megtoldott és bizony a csomó nem volt elég masszív, így az üres kötélvéget húztam fel.
Nem volt más választásunk, elindultunk csorogva, a felhők elkezdtek oszladozni. Először csak rövidebb időszakokra, kandikált ki a nap, majd rendesen kisütött, egy idő után, már a kabát is lekívánkozott rólam.
A szélébe lassan felálltak a kishalak.
Egyre több bizodalmam lett a napban.
Kicsit talán kezdtem is belelendülni a dologba. Nem volt könnyű a gyors vízben a peca. Kellettek a pontos dobások és sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy melyik oldalra és hová dobjak?
Krisz közben váltott a pisztráng mintára és fogott is vele, egy balint. Úgyhogy, bár nekem annyira, még soha nem adta az a szín, egyik vízen sem, váltottam.
Ezt a pisztráng mintás, mini shadet tök véletlenül találtam meg előző nap, készülődés közben és végül az lett a nap TOP színe!
Volt egy pár száz méteres szakasz, ahol kapás – kapást ért. De előtte nem sokkal történt két kisebb baleset.
Csorgásban az én villanymotoromat használtuk, illetve használta a vendéglátóm.
Az elsőnél esetnél, túl közel kerültünk egy belógó száraz fához, annyira, hogy ha nem kapom el és töröm le kézzel a kiálló ágat, nagyobb baj is lehetett volna, így csak a zsinórom akadt bele, a fa élő ágába, a wobbler meg a kabátomba. Ahogy vitt minket a víz, az orsón szépen ciripelt a fék.
Végül Krisz kiszedte a wobblert a kapocsból, így egy előke elvesztésével megúsztuk dolgot.
A másik esetnél belógott egy nagy tuskó. Én mondtam, hogy necces lesz és bizony a villanymotor csak annyira tudta elvinni a hajót, hogy az elkerülje a tuskót, de a benzinest, sajnos eltrafálta.
Szerencsére itt sem lett semminek baja. Elég erősnek bizonyult a rögzítés.
Krisztiánon volt szerintem egy kis feszültség, amiatt, hogy nem akartak jönni az igazán jó halak, szerintem nagyon szerette volna, ha fogok valami komoly darabot.
Volt is nemsokára, egy brutális ütésen, egy olyan szakaszon, ahol ő nagyon nem várta a domolykót, főleg nem a nagyot, de nem akadt és ahogy jött utána, immár polár szemüvegben láttam, hogy megint eltrafálja, de másodszor is rosszul találta el.
Aztán volt egy halam, ami csak lekövette a shadet, majd egy másik, a hínárból kirongyolva ütötte el, de az sem talált.
Pont az első kapáskor mondtam, Krisznek, hogy én már meg vagyok, már a félig, vak balin, látott kapásáért megérte eljönni!
A harmadik rontott akció után, viszont hazudnék, ha azt írnám, hogy egy kicsit, azért, nem bosszantott a dolog. 😀
A következő halam megakadt.
A védekezéséből tudtam, hogy sügér lesz.
Ahogy a következő hal kapása után, a fejrázásokból tudtam, hogy a megállított wobblerbe beleverő, hal az akiért jöttem!
Egy igazi, buflák fejű, szakadt faroklapáttal rendelkező, benga domolykó.
Igazi, gyomorból hörgő, domolykó malac!
Sajnos az kézben tartós kép nem sikerült élesre, de a hajóskapitánynak sok mindenre kellett figyelnie, nyilván nem akart még egy ütközést.
Azért a többi kép elég éles lett, így látszik, hogy micsoda hatalmas fejű, szépséget vertem át a pisztrángmintás twitch wobbler segítségével.
Hibátlan, 52-es! PB 2-es hal számomra. Felsorakozott a többi 52-es mellé.
Nem sokkal lentebb aztán a másik oldal tűnt ígéretesebbnek.
Brutál rablás volt egy fa alatt. Igazi balinos.
A dobást azonban elkapkodtam. A wobbler felakadt a belógó ágra. Sikerült lepöckölnöm. Beesett a vízbe, ahol a víz alatt egy bedőlt fa ága volt. Ahogy elindítottam, az ágtól elvált egy gyönyörű balin, és látott kapással eltörölte!
Itt már nem volt kérdés, egy pillanatra sem, hogy most már tényleg meg vagyok. Még csak nem is sejtettem, hogy a peca három legnagyobb hala, még rám vár!
Ahogy elindultunk, immár a harmadik, a leggyorsabb, a srácok által domis ágnak elnevezett szakaszra, akkor vettem észre, hogy egy zöld leveli béka gubbaszt a csónakban. Biztosan a fáról vertük le, amikor a zsinórral beleakadtam.
A kikötésig velünk maradt.
Csórikámnak, életében nem volt még ennyire gyors napja. 😀
Szóval a harmadik, leggyorsabb ág volt a domis ág, ahol a srácok csak domolykókat fogtak, mondjuk kurva nagyokat. 😀
Na de megjött az egyik balatoni fő balinvadász 😀 és mi más verte volna le megint a pisztráng mintás wobblert. mint egy az előzőnél még szebb színezetű, még nagyobb és még erősebb balin?
Aztán egy kiszélesedő, lassuló részen, akkora ütés érkezett a megállított csalira, hogy majd beszartam.
Először csak az oldala villant meg és a színe alapján, bemondtam, a hatalmas domolykót. Aztán vagy egy perc telt el, mire újra láthattam a sziluettjét.
Bitang erős, a gyors vízben edződött sötét hal volt.
Amikor újra mutatott valamit magából, már inkább balinnak gondoltam. Úgy láttam, mintha villás lenne a farka és ha, domolykó lett volna, akkor magyar rekord. 😀
És balin volt. Brutál erős, sötét, kövér, hatvankettes.
Azt a hülye vigyort a pofámon. 😀
És még nem volt vége, mert itt is körforgásba kerültünk, ami átrakott minket a másik oldalra, ahol első dobásra megint jött a BAAAMM!
És újabb, csodás, kampós pofájú balint fáraszthattam, ami, ha nem is sokkal, de azért kisebb volt, mint az előző, viszont, úgy fejelt rá a csalira, hogy oldalról akadt a pofájába, így brutál nagyot ment, ő(n) is.
Sajnos elszaladt az idő, de elég is volt, hisz hosszú út volt még előttünk – előttem.
Egy csoda volt az egész. A hideg ellenére rengeteg madarat láttunk, a nagy kócsagok, szürke gémek látványa itt is lenyűgöző volt.
A látott halas kapások, fantasztikusak voltak, ami hal kijött, az mind meg akarta ölni, el akarta pusztítani a csalit.
Fogtunk azért néhány kisebb domit, balint is, de ezekről képek sem készültek. És az egyik helyen a hínárból két, minimum 60 feletti balint ugrasztottam ki a wobblerrel, amiknek a látványa szintén lenyűgözött.
Hibátlan volt az egész, minimális veszteséggel és még eltévednem sem sikerült, sem oda, sem visszafelé.
Hogy megyek még?
Az nem kérdés. De az a kaland, valószínűleg, már csak tavasszal jön el.
Köszönök mindent, Krisznek, Rékának, az autót, a jófejségét és a csodát, a Szigetköznek!
