Régóta akartam írni valamit, ilyen igazi clickbait, azaz kattintásvadász címmel. 😀

Aki végig olvassa és nem csak pörgeti, vagy a képeket nézegeti, az majd meggyőződhet róla, hogy a cím, igazából nem is kattintásvadász. Teljes mértékben tükrözi a valóságot.

Augusztus 23.-án, szerintem kicsit megkésve, sokak szerint, nagyon korán kezdődött nálam, az idei csukaszezon.

Szerintem megkésve, azért, mert augusztus 10-15 között már simán rá lehet próbálni, sokak szerint pedig korán, mert az emberek többségének a fejében az van, hogy csukára ősszel pergetünk.

Évek óta írom, mondom, hangoztatom, hogy már nem úgy van, mint régen, de ha ti csak októberben akartok nekiállni a vizek csíkos tigriseire vadászni, az legyen a ti bajotok. 😛

Évek óta nincs hínár, a víz koszos és kicsi, mire letisztul, töredék ha marad majd a nádban, nád mellett, így sincs sok, a növényzet hiánya miatt.

A hínár a békés halaknak táplálékot, és búvóhelyet szolgáltat. És ha úgy vesszük a csukának is pont ezt az kettőt adja.

Ha nincs hínár, ahol lesben állhat, az ott áplálkozó, keresgélő, megbúvó keszegekre, akkor minek maradna ott a nád szélében?

A régi időkben is biztosan sok medercsuka volt a Balatonban, csak a modern oldallátós szonárok és mindent kifürkésző livescopeok kora előtt, inkább véletlen fogásként aposztrofálták, a medercsukákat.

A hínármezők eltűntével, 1000%.ig biztos vagyok benne, hogy sokkal több csuka választja a nyílt vízi életformát, mint régebben és nem csak a télen egybe rendeződő, vonuló fehérhal hordákat követik, hanem az év többi időszakában is a nyílt vízen vadásznak, akár kilométerekre a parttól.

Szóval ha tetszik, ha nem a parti zónában sokkal kevesebb csuka maradt, amiket egyáltalán nem könnyű becsapni, a koszos vízben, még egy olyan butának, egyszerűnek, sokak által, cigánykodós csalinak titulált, kulcstartónak, vagy éppen diszkós körforgónak keresztelt műcsalival, mint amilyen spinnerbait.

Ha valaki követi a munkásságom, azt tudja, hogy mennyiféle – fajta műcsalival horgásztam az évek alatt, erre az igazán szép és vad ragadozóhalunkra.

Imádom, amikor a tiszta vízben a hínár mellől kirongyoló csuka, ledurrantja az ottó kanalat, vagy amikor a nád mellől, a 97-es csuka, látott kapással gázolja el, a 17 centis savage swimbaiteket, nem beszélve a felszíni csukakapások szépségéről.

Cipelem is az összes kedvenc csalit magammal. Gyári wobblerekből, egyedül a savage swimbaitjeit tartottam meg, de sajnos sok értelme nincsen. Csak felesleges súlyként lapulnak, a baszom gyári gumikkal együtt a csukás dobozomban.

Idén annyira dzsuva a víz, hogy még a kedvenc kele kanalammal se jutottam kapásig, igaz sok értelme nincs is dobni, mert a nádszálak között, torzsák feletti sekélyben, tíz dobásból kilencszer elakad vele az ember.

A kapások 98%-a pedig a beérkezés helyéhez képest, az első 10-15 centiméteren történik meg. Idén eddig két halat fogtam, nem közvetlen nádszélben, hanem egy – egy kisebb nádöbölben.

Persze simán lehet, hogy azok, a halak is a nád szélétől követték le a pulzáló, vibráló, nagy jelet kibocsátó, a csukát nem is feltétlen táplálkozásra ingerlő, inkább csak idegesítő – felingerlő műcsalit.

Tegnap hatszor nyúltam könyökig a vízbe, mert annyira kell kockáztatni a halért, hogy még a spinnerbait is képes elakadni. 😉

Na de menjünk időrendben.

Augusztus 23:

Water is my stadium, mondják a nagyok és igazán pazar színekben pompázott minden, azon a reggelen.

Három képet készítettem, három különböző időpontban és nehéz lenne belőle, egyet kiválasztani.

Amint látjátok már sötétben a vízen voltam. Tettem egy próbát még a wobbleres süllőkre, bár vagy 2 hete nem vezetett már semmi eredményre, ahogy azon a hajnalon sem.

A napkelte már a kedvenc szakaszomon ért.

Mindig izgul az ember az első dobás előtt.

Elszoktam, az erős multis cucctól, de a curado tette a dolgát és repült a kulcstartó.

Az ember olyan, hogy hajlamos az összes spotot megdobni, ahol valaha csukát fogott, még akkor is, ha az adott részen évek óta nem volt kapása, soha sem lehet tudni alapon.

Ahogy tavaly is írtam, 2025 legnagyobb csukája egy olyan helyen jött, ahol még az életben nem fogtam halat.

Az első 25 méter nem hozott eredményt, de egy régi kedvenc öblömben, ahogy párhuzamban húztam a tömör nádfallal a csalit, meg volt a szezon első kapása.

Éreztem, hogy kopogtat, ahogy lassítottam, finoman rátolt, de nem akadt. Rommá dobtam persze az öblöt, de nem hozott eredményt, így csorogtam tovább a nádfalon.

Az egyik kiszögelésen egy brutál balin rabolt. Amikor harmadszor is eldurrant, csak összeraktam a balinos pácát, de nem reagált semmire és be is kussolt.

Aztán ahogy már majdnem a “fején álltam”, a spinnerbaitre akkorát durrantott, a csali vízből való kiemelésének pillanatában, hogy a motort is majdnem megfejelte, engem pedig rendesen beterített. 😀

Az első nagycsukás hely, ahol életem két legnagyobb halát fogtam, üresnek bizonyult, de ahol tavaly a 94-es jött, ott megjött a várva várt kapás.

Ez a hal is ugyanúgy kopogtatott, mint az előző, de mielőtt belassítottam a csalit, le is durranotta.

Már a kapásból és az erős cuccon, a vehemens védekezésből tudtam, hogy a szezon első csukája, bizony balin lesz. Teljesen pszihopaták tudnak lenni a harcsás, vagy csukás cuccra érkező balinok.

Az is volt.

A képek meg….

…szerintem pazar!

De, ha hozzáteszem, hogy egy vevőm, aznap, ugyanezzel a háttérrel, 90+ csukát szedett le…

Egy kicsit irigykedem!

A következő nagycsukás öbölben, megint ilyen buzizós kapásnak vertem oda. Persze, hogy nem akadt.

Aztán elértem az igazán sekély részre. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, de első dobásra, leszedte a kulcstartót, egy szép 78-as.

Azt hiszem már nem is kell mondanom, de a kapása ennek is kopogtatós volt. Ahogy megállítottam a csalit, ez a hal, legalább nem szarozott.

Ezen a sekély szakaszon fogtam aztán egy számomra nem fotóéretett. Fogtam egy átlagos, de szép mintázatút és újra lecsorogva a szakaszt, volt egy olyan kapásom, amiben benne volt a nagy hal reménye, a következő etapra.

Sokan nem szeretik a csukát elfogyasztani, a vad íze miatt. De milyen legyen a legvadabb halunk íze, ha nem vad?

Én imádom!

És biztos nagyképűen hangzik, de a sok elfogyasztott süllő után, nekem kurvajól is esett!

A 78-ast bizony hazavittem, így csukát ettem tízóraira.

A máját ugyan kidobtam, mert valahogy nem volt szimpatikus, és nyeslett is volt, de friss filékockákat, újburgonyával összepároltam. Amikor már megpuhult, tettem rá sót, rozmaringot, tárkonyt és összepirítottam.

A tányérban szétválasztva, a burgonyára petrezselyem, a tejfölre és a halra egy kis kapor került.

Hát…

Augusztus 24:

Beadta a bigmamát!

Az előző nap eredményes két szakasz tök üresnek bizonyult.

23.-án konstatáltam, hogy annyira lent van a víz, hogy azon a pályán, ahol tavaly a legtöbb halat fogtam és a nyolcvan pluszos szétnyeste az ujjamat, nem nagyon kell idén halat fognom, de ez nap rám cáfolt.

Másodjára csorogtam végig a szakaszt. Az utolsó előtti öblöt dobtam.

A víz alatt nádtorzsa maradványok, 15-20 centi mély víz a torzsák között, a torzsák felett pedig maximum 10.

És holt koszos az egész!

Bedobtam, olyan közel a nádfalhoz, ahogy csak lehet és ahogy elkezdtem tekerni, le is robbantotta.

Pár perc csata következett. A sekélyben brutálisan mennek. Hiába tolja le a spiccet az ember a víz alá, a 78-as három szaltót is bemutatott.

Azért a hatvan grammos finezze casting, hamar felőrölte az erejét. Még a féket sem tudta meghúzni.

Akkor konstatáltam igazán, hogy nagy hal, amikor tarkófogással nem tudtam kivenni.

Mióta külön van távollátó és olvasó szemüvegem, sokszor alulbecsülöm a halak méretét, de nyilván fárasztás közben az ember nem fog szemüveget váltani. 😀 Csaliszabadításhoz is leginkább akkor, ha nagyon muszáj. Inkább éjszaka.

Szóval tarkófogással nem ment, így szépen kopoltyúfedő alá nyúlva kiszedtem.

Egy kisebb sérülés ugyan volt a hal oldalán, de igazán pazar jószág volt, a maga 94 centiméterével.

BAAAAMMM!

Aztán nagyon sokáig nem volt érdeklődő, de az első halam, amit egy mélyebb részen szedtem le idén, zárásként lekapta a spinnerbaitet, az öböl szélén szárazan ágaskodó, haldokló nádszálak között.

Telibe nyolcvanas volt és mivel már alig van otthon süllőm, harcsám, így őt is hazavittem.

Neki már a máját is megettem.

Egy nem csak szerintem vicces szösszenet, amit ehhez a képhez, a facebookon írtam:

“A kis vízben, nagyon keményen védekeznek!

Hiába nyomja az ember a botspiccet, a felszín alá, szaltóznak, menekülnek, mintha nem lenne holnap.

Ez a tegnapi, telibe 80-as még a csónak mellett is dobott egy akkora szaltót, hogy telibe fröcskölte, az arcomat, a pulóvert, de még a nadrágomat is.😁

Igaz ez csak víz, de valami hasonlót érezhet, egy pornószínésznő, egy gangbang party után. 😂😂😂
A nap is szembe sütött, így halmozottan olyan fejet vágok, mint aki megkapta. “

Egyébként még a naphoz hozzátartozik, hogy ránéztem a kisnádas balinjaira és az emberünk, aki keresztül dobált a fejemen, azóta sem tanult meg dobni, ugyanis komplett method szereléket fejtettem le a nádról, vagy 25-30 méter zsinórral.

Augusztus 26:

Azon a napon hat csukát fogtam. Volt benne kettő darab 2-2,5 kiló közötti, a többi kisebb, de egyik sem méret alatti.

A két nagyobbat fotóztam. Az első képen látható, az egyik kedvenc helyemen jött, ami minden évben ad halat, halakat. Itt mélyebb ugyan a víz, de ez a csuka is az elhalt nádszálak között döcögő spinnert szedte le.

Illetve fotóztam még egyet, mert annyira markánsak volt, a kis lyukak a pofáján.

Az egyikből reggeli és ebéd is lett.

De a nap fénypontja az volt, hogy akkor még csak sima csizmában, egy ásóval felfegyverkezve lapátoltam el némi iszapon a csónak alól, mert a kis víz miatt, már leért a hátulja és a közepe.

Sajnos a csizma kevésnek bizonyult, a komoly munkához, de azért egy óra alatt elég nagy mennyiségű iszapot sikerült kitermelni a bárka alól, ahhoz, hogy víz legyen az egész hajótest alatt.

28.-án aztán olyan keleti szél jött, hogy átbillent a tó. Keszthelynél 18 centit emelkedett a vízszint, ami ugye mind tőlünk ment el. Így 31.-én tudtam kimenni legközelebb.

Augusztus 31:

Néhány táj és egy csukás képem van aznapról, két kisebb videó mellett.

Végre megjelentek a fecskék is!

Illetve egy érdekesség. Tökfőzelék, tepsis túrófasírttal.

A feleségem, nagy Ízőrzők fan és ott találta, hallotta ezt az érdekes receptet. Zseni a cucc!

Azóta többször is ettem, más főzelékkel.

Közben persze dolgoztam is. A tó meg csak párolgott.

A szelek meg ide-oda hordták a vizet.

Közben nekiálltunk a házban, kisebb – nagyobb felújítási munkáknak. Én voltam a segédmunkás, a beszerző, a sofőr, a pakoló, a bútor szétszerelő, a parkettaszegély felszedő, a takarító, a porszívóman. 😀

A mester érdekes módon egyedül a legbolondabb kutyánk, a kicsi viselte el, hiszen az anyosnál is ő végzett idén kisebb munkákat. Így, bár reggel mindig megugatta, de aztán megszokta, főleg, miután a mester, szalámi darabokkal kenyerezte le. 😀

A nagyokat minden reggel át kellett vinnem anyóshoz.

Egyszer előbb ért ide a mester, a Picur konkrétan a gatyáját elkapva próbálta leszedni a drótszamárról. 😀

Hiába 13 évesek, minden bajuk van, de a házat az őrzik, keményen.

Szeptember 06:

Vasárnap szünetet tartott a mester. Azon héten 100 wobblert fejeztem be, a fet említett munkák mellett.

Volt olyan nap, hogy reggel ötkor már a műhelyben voltam és 21:30-kor még csalikat horgoztam.

Menni kellett.

Levittem a mellest és a 100 wobblert is behangolni.

Végül csak az iszappakolásig jutottam, szó szerint és átvitt értelemben, mert a peca végére olyan szél lett, hogy a csónakot elég volt a kikötőbe beküzdenem. Pedig reggel még viszonylag simán kiment.

A hajnal színeihez, nem nagyon kell kommentár.

Sokáig betlinek tűnt, de aztán jött három átlagos jószág.

Már a kikötő felé tartottam, harmadszor dobtam meg a tuti szakaszt, amikor szélben, 35 fokban, napsütésben, a reggelinél is átláthatatlanabb vízben, megjött a bammmm!

A hal nem volt akkora, mint, amekkorát ütött, de nagyon erős volt, nem akarta megadni magát.

Amikor tarkón fogtam, konstatáltam megint, hogy ez nem tarkón fogós jószág.

Rendesen benyúltam neki a kopoltyúfedő alá. Megfogtam, ahogy már, vagy 1000-et előtte. A horog sem ütött nagy sebet, nem volt mélyen. Könnyen kiszedtem.

Aztán megkattant!

A csuka érzékeny hal abból a szempontból, hogy ha keményre esik, megrepedhet a mája, a lépe, sérülhet az úszóhólyagja, aztán látszólag simán elúszik, utána meg szépen lassan elpusztul.

Nem akartam ledobni, akkor sem, ha esetleg, ez a hal is szétvágja a kezemet.

Aztán egyszer csak, annak ellenére, hogy erősen tartottam leesett.

Ott pattogott előttem a csónakban és először nem értettem mi történt, aztán amikor a hátára fordult, vettem csak észre, hogy leszakította a fél pofáját, azon az oldalon, ahol tartottam a halat.

Nem akartam aznap halat vinni, hisz még hátra volt az iszap pakolás. Ráadásul a 80 centi teljes hosszban nálam, a felső határ csukára, ez a hal meg felette volt.

De nem volt mit tenni, azonnal levágtam, hogy ne szenvedjen.

És még akkor se adta magát. Ugrált tombolt, minden tiszta vér lett. Vagy 10 percig takarítottam utána a csónakot.

Életemben nem láttam még ilyet és akkor ott nem is tűnt fel, de később otthon a fej darabolásánál igen, hogy a halnak volt egy lyuk a pofáján, alul középen és meg volt szakadva.

Egy korábbi seb, amit egy brutálisan kiszakított horog, egy lipgripp, vagy esetleg egy mérleg kampója okozhatott, de persze olyat is hallottam már, hogy valaki a felbilincselt halat, végül elengedte.

Az a seb szakadhatott tovább, szerencsétlen állatnak.

Talán látszik is ezen a képen, hogy középen az a rész, nem frissen sérült meg.

A véres képet inkább nem tenném ki, ahogy a már levágott hallal készített szelfi is igen szar lett.

Ez volt a vérfürdő a csónakban.

Az iszappakolás pedig ezután következett.

Bekötöttem a hajót egy üres helyre és nekiveselkedtem.

Fasza lett!

Aznap későn értem haza ésa konyha is foglalt volt, de azért vacsorára megint a szokásosat ettem.

Másnap a mester is elégedetten ette a frissen sült falatokat.

A kutyák ha már nehezebben is, mint pár éve, de a fejet elfogyasztották. Hiába, kopnak, kiestek már azok a fogak.

Meló után a csalikat is behangoltam végre.

Egy olyan helyre mentem, ami védett a keleti széltől. Szoktak ott horgászni, fürdeni és kutyát fürdetni.
Ha a wobblerhangolás horgászatnak számít, akkor ebben a bő órában minden megvolt.
Az utolsó wobbler volt a kezemben, amikor egy kutya csattant előttem.🐕😀😂😂🐕

Kedvenc dialógusaim:

Két 70+os mami között.

• nézzük meg ott van e még a kis állat?
• nézzük.
• szegény kis béka. Még jó, hogy megnéztük, különben ráléphettünk volna.
  A lépcső alsó fokán ült. Valószínűleg bevárta volna, míg a mamik, széttiporják. 😂😂😂
• 
  Aztán egy papa, meg a mama “beúsztak”. Egy supos srác felügyelte őket.
  Kiértek, a papa közölte:
• Én leveszem a gatyát. ( kezdtem megijedni 😂😂😂)
• De miért?
• Mert szárazon, szárazban jobb.
  😂😂😂
  
• Kész, meghaltam, leizzadtam a tűző napon.
  A víz a kocsiban maradt.
  Már vattát köptem, de nem mertem elmenni érte, mert sorban álltak, majd mentek el a csalódott kutyások.
  Kivéve amelyik beugrott elém.
• it’s all right?
• yes. I finished, the testing. That was the last lure.

Másnap reggel kaptam egy képet, ami rólam készült több éve. El is kértem a fotóstól, mert szerintem nagyon király lett.

Az öreg csillagromboló.😍😍😍

Utoljára tegnap voltam. Végeztünk a melóval. Takarítani, pakolni, meg ráérünk hétvégén is. 😀

Délutánra kicsit enyhült a szél, bár a valóság az volt, hogy van amikor teljesen megállt, aztán megint tombolt, de a nagyobb esőt mára ígérte, így bár hajnali madár vagyok, tegnap délután mentem.

A víz az sok helyen így nézett ki:

Amikor leginkább fújt:

Volt pár balin is végre, de képtelenség volt fogni belőlük.

Egy kisebb csukát fogtam, amibe úgy volt a két horog, hogy ilyet még életemben nem láttam. Még elmagyarázni sem tudnám, érdemes lett volna, levideózni.

Aztán lassan feladva a napot, már negyedszer dobtam a tuti helyeket. Az adott helyen egy utolsót dobva visszafelé, ahol tavaly a 94-est fogtam, lebombázta a spinnert.

A kapásnál tudtam, hogy nagy hal. A bevágás után egyből felcsapott a fél méter mély vízben.

Ment mint a gép, többször kifutott. Igazán vastag, fiatal, erős hal volt és sajnos láttam, hogy ez bizony nem úgy akadt, mint a kicsi.

A trailer horoog egy vékony hártyát fogott a a szájpadlásában, a fogak mögött.

Nem szoktam merítőt használni, de úgy éreztem, hogy ha hozzányúlok és megugrik, nincs esélyem. Nem az a hal volt, amit tarkón meg lehet, stabilan fogni.

Szóval fél kézzel kinyitottam a merítőt. A hal már fáradtan feküdt a tetején. Lassan becsúsztattam a vízbe a hálót és ahogy ezt megérezte, egy utolsót rázott a fején, a spinner meg ott repült el mellettem.

Megpróbáltam alátolni a hálót, de tegnap ő nyert.

Lesz miért visszamennem!

Csak víz is legyen hozzá…