Geographic kajakpeca

Idén a hideg tavasz, a folyamatos időjárási káosz, a gyakorta váltakozó erejű és irányú szél miatt először június második napján keveredtem ki az egyik kedvenc kajakos pályámra.

Két nappal előtte bár elég jól behalaztunk egy csónakos pecán – amiről írtam is itt a blogon – melegünk nem igazán volt. 😀

Erre a napra felmelegedést és szinte nulla szelet jósolt az előrejelzés, így meg kellett próbálnom.

A napkelte gyönyörű volt, mint mindig, a szél előrejelzés viszont tévedett. A képen látható hullámzásban azért még bőven elvagyok kajakból, főleg ha megjelennek az áldozati bárányok, amik ebben az esetben balinok lettek volna.

Már vagy fél órája köröztem a zátony felett, de halnak a legapróbb jelét sem láttam, ami ezen a pályán az előző években 20/1 alkalommal ha előfordult.

Legjobb kajakos, felszíni csalis balinpecáim helyszínén, a hajnali kishalfoci világbajnokságok döntőinek helyt adó stadionban egy árva fordulás nem sok, annyit se láttam. 😦

Talán süllőzni lehetett volna, de persze annyira biztos voltam a balinok jelenlétében, hogy egy doboz saját készítésű felszíni csalin és wobbleren kívül semmi nem volt nálam. 😀 És be kell hogy valljam, májusban elég rendesen kisüllőztem magam. 😀

Nekiálltam hát halakat keresni a parti régióban. Az egyik szakaszon magányos kócsag mutatta, hogy a pályán kellett, hogy legyen némi kishal,  talán az előző napokban, így ráeveztem a madár előtti területre.

Olyan 10 perce várakoztam a pályán, amikor végre eldurrant egy rablás a parti zónában.

Szumma szummárum ezen a helyen összesen kettő, majd hosszas, több kilométeres evezés után a helyi móló végén még egy balint sikerült átvernem, igaz azokat legalább felszíni csalival.

Mindhárom balint olyan helyen fogtam, amit bárki bőven elért volna partról, így én is. No nem baj, legalább eveztem egy jót. 😀

Vagy ahogy ilyenkor fogalmazni szoktam, hosszas keresgélés után, sikerült összekukáznom néhány halat. 😀

Na de mi ebben a geographic kajakpeca? 😀

Annak is eljött az ideje, két napra rá a másik kedvenc kajakos pályámon. 😉

Hosszú evezés után értem el a nádas előtti első öblöt, amelyhez megannyi szép emlék köt. Az előző évben sokszor bevált mini wave minnow került először a kapocsba egy új színben. Nem akartam egyből felszíni csalival szétverni a még növénymentes, viszonylag sekély pályát.

A kis minnow jó választásnak bizonyult, amit sokadik dobásra ez a szép sügér szedett le.

Lassan megérkeztem a babás nádas részre, ahol már messziről hallottam, hogy nagy ribillió van a nádban.

Lassan, óvatosan befordítottam a kajak orrát a belső öblözetbe, ahol a nádbaba belső oldalán helyi, lokális küszívás volt és rajta randalírozott néhány ragadozó őn.

Egyből felszíni csalit tettem a kapocsba, de néhány dobáson belül, csak egy lekövetést és egy finom ütést hozott. Érezhetően volt a pályán komoly hal is – ezt a forgásokból, rablásokból az évek alatt meg tanulja az ember – így elkezdett pörögni az agyam, hogy mi lenne a nyerő csali?

A következő pillanatban egy rablás erejével egészen kis küszök repültek a levegőbe. Hogy az a méret ívhatott e már, vagy a nagyobbak ikráit dézsmálták e? Nos azt én nem tudnám megmondani, de rögtön visszakerült a kapocsba a baby blue színű miniwave. Az első dobást elrontottam. Annyira a nád közelébe akartam dobni, hogy sikerült átdobnom az egyetlen nádszálon, ami a nádbabából az irányomba kiállt. Már konstatáltam, hogy  elcsesztem a pályát, de egy finom mozdulattal lepöccintettem az apró wobblert a nádszálról.

Nem húztam rajta fél métert és oldal irányból, tolóhullámmal bombázta be a pálya talán legnagyobb, sötét színű, nádlakó, bandavezér balinja. 🙂

Tipikusan “madmyday” hal volt. 😀

Akkoriban volt egy megkeresésem és egy olyan bot volt nálam, amivel előtte még soha nem horgásztam. Nem ismertem, nem tudtam, hogy viselkedik fárasztás közben.

A képen látható balin, már az a forma, amit necces tarkón fogni és bizony volt benne bika rendesen. Szinte nyélbe hajtotta kis pálcát és őszintén szólva rá kellett fognom az orsó dobjára, hogy a nádbabából kidolgozzam a halam, majd kétszer lekérte még a botspiccet a kajak alá míg végül nyakon ragadtam.

Szép kis csörte volt ezzel az igazán impozáns színű és méretű nádlakó balinnal.

Kicsit odébb evezve engedtem vissza, mert reménykedtem, hogy a társai még nem adták fel abbéli szándékukat, hogy a küszreggelijüket a nádbabán költsék el. 😀

Ketten voltak még a pályán. Ezeket a következő öt dobásból le is kaptam gyorsan a miniwave-vel. A kisebbiket nem is fényképeztem és a nagyobb se közelítette meg a banda nagy méretét. Ennek ellenére ez a peca végre jól indult, hisz hosszas evezés után, az első húsz percben négy kézben tartott halnál jártam.

A nádfal teljes egésze olyan pálya, ahol bármelyik méteren van esély halfogásra, de vannak olyan öblök, nádbabák, amik bekattannak az ember agyába korábbi emlékek miatt és ezeket nem tudja elengedni. Ezeket a helyeket általában sokkal jobban erőltetem, mint azokat a szakaszokat, ahol még nem fogtam annyi halat a korábbi években.

Így volt ezen a napon is. Éppen az egyik kedvenc öblömet vallattam, ami adott már rengeteg jó balint, szép csukát és süllőket is, amikor a kijáratában egy fenekeszeg, brutális, több négyzetméteres, terítős rablással jelezte, hogy: Itt vagyok.  😉 Mit szeretnél tőlem te horgász? Úgy sem tudsz átverni! 😛 Miért nem dobod már azt a falatot? 😀

Ha tőlem ezt egy balin megkérdezi, nem kell sokáig gondolkodnom, hogy odavessem neki. 😀

Rákanyarodtam hát a kajakkal, hogy a megfelelő szögben dobhassam a kijárattól balra elhelyezkedő nádfalat, miközben a bolond balin egy újabb terítős rablással mutatta magát. Láttam az irányt, amerre fordult, hisz a háta kipúposodott a vízből. Igazi vadászat ez kérem, látott balinra horgászni felszíni csalikkal. 😀

Repült a wave the dog a megfelelő irányban, pár méterrel túl az iménti akció helyén. Kettőt ha ütöttem rajta. Az őn ráfordult. A háta kint volt a vízből. Szétnyílt a víz. Robbant a felszín. Repült a balin, amit így a levegőben akasztottam. Hatalmas robajjal érkezett vissza éltető elemébe be 😀 , majd megindult a harc.

Gyááááááá! Ezért élek! 😀

Ha nem is olyan nagy és nem is olyan sötét színezetű, mint az aznapi első, de azért már igazán jónak mondható balin volt a tettes. Ő kérte a csalit, én megadtam neki, amit akart, az egész jelenet meg… Mit nem adnék most érte?! 😀

A nádfal aznap még egy halat tartogatott a számomra. Mármint olyat, amit kézbe is foghattam, mert hogy kapásom volt még ezen kívül is, abban így fél év távlatából visszaemlékezve is teljes mértékben biztos vagyok.

Ez a csali abszolút kedvencemmé vált az év során, a későbbiekben számtalan szín született belőle és jelenleg is van tervben a fejemben néhány variáció. Iszonyat jól dobható és más a mozgása, mint a többi wtd-nek és sokszor ez volt a nyerő ebben az évben balinék körében.

A nádfalnak lassan a végére értem, de tovább eveztem, mert  a kövezés mögötti öbölből hatalmas lobácsolás zaját hozta a víz. Küszívásban és azon tomboló őnökben reménykedtem, de tévedtem. Olyan látvány tárult elém, amiben nem naponta van nekem se részem.

A kövezés mögött szinte barna – sáros – koszos víz fogadott, tele felszakadt hínárral. A hínarasban és a sásfal, a nádas közvetlen közelében ívtak a ponytok. Meg voltak teljesen bolondulva. Forogtak, pörögtek, fröcsköltek az 5-10 kiló közötti pikkelyes és tükrös jószágok.

Valami ilyesmi lehetett, amit édesapám mesélni szokott, hogy gyerekkorában az almádi négy méteres és a sportpálya helyén tavasszal kiöntött a Balaton és a zsombékos területen ívtak a pontyok.

Egy darabig csak ültem a kajakban és néztem, aztán furcsa, rablás szerű forgásokra lettem figyelmes.

Balinok voltak a pályán. Nem is kevés!

Később rájöttem, hogy a pontyok által lerakott ikrára odasereglett aprónépet üldözték, a felkavarodott, sáros vízben.

Mivel a felszakított hínárrengeteg miatt semmilyen nálam fellelhető csalit nem tudtam még egy méternyit sem elhúzni elakadás nélkül, így egy darabig még gyönyörködtem az aranyhasúak nászában, aztán elindultam visszafelé a pályán.

Tisztára olyan volt, mint egy természet fimben.

Visszafelé szerencsém volt a széllel. Pont a kikötőhely felé fújt, így nagyon lassan csorogva, néha a lapáttal korrigálva, irányt tartva dobáltam a nádfalat. A kapocsba felváltva került az aznap is bevált mini wave minnow és a “hétésfeles” wave shad.

A kis minnowra akadt is egy szakadt punk kinézetű süllő.

Majd amikor pont azon kezdtem el gondolkodni, hogy már csak egy csuka hiányozna rá, akkor az is bejelentkezett, igaz nem túl nagy. 😀 Tényleg csak azért fényképeztem, mert ez volt az első csuka a kis csalival.

Aztán a black metallic waveshadre volt egy olyan kapásom, hogy máig nem akarom elhinni. 😀

Egy süllőgyanús rablásra dobtam a nádfal előtt, pedig már igen magasan járt a nap, amikor úgy durrantotta le a halam a wobblert, hogy a kapás erejével ki is ugrott vele a vízből, majdnem bele egyenesen a kajakba.

Sajnos nagyon rosszul akadt, pedig wobblerrel ekkora süllőt még 1000%, hogy soha nem fogtam. Közelebb volt a hármashoz, mint a kettőfélhez, ebben egészen biztos vagyok.

Szemből, alulról üthette el a csalit, mert a hátsó horog a felső szája szélét, a hasi pedig a homlokát fogta. Amikor másodszor felhúztam, némi hínárral vegyesen, már csak a homlokába akadt horog tartotta a halat, aztán a következő fejrázással sajnos végleg megszabadult a csalitól. 😦

Rommá dobtam a környéket. Többször, több csalival, végigcsorogva a szakaszon, de ahogy ez ilyenkor lenni szokott, több kapásom már nem akadt.

Elindultam hát a kikötő pont felé, újra felszíni csalit csatolva a kapocsba, amit egy hosszú dobás után újabb balin honorált, egy újabb parádés kapással.

Imádom, amikor kiütik a csalit a vízből, majd torpedóként csapnak le a küsznek vélt, visszahulló falatra. Ráadásul ez a hal sem az átlag kilós forma volt. 😀

Baby blue I love You! 😀

A kikötőhelyen aztán kisdolgom végeztével úgy döntöttem, hogy teszek még egy látogatást a másik oldali nádas elején is. És milyen jól tettem. 😀

A természetfilm megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy azon a pályán más fajta hínárba ívtak a pontyok és nem tépkedték fel a forgásaikkal. Itt is volt 2-3 balin, amik közül a végén csak sikerült egyet leszednem. Mivel mással, mint a kis mini wave-vel.

Brutál jó peca volt, szép halakkal. Négy halfajból is sikerült fogni saját készítésű csalikkal, nem beszélve a természetfilmekbe illő látványról.

Ilyenkor mindig nagy dilemma van a fejemben, ahogy azon a napon is. Másnap rápróbáljak e újra, vagy hagyjam a pályát pihenni?

Persze, hogy rápróbáltam. 😀

A haditervet összeraktam a fejemben. Egy órával hamarabb már a nád előtt voltam süllők reményében, hiszen ha fényes nappal kaptak a nád előtt, akkor sötétben kánaán lesz.

Na de Steve tervez a halak meg végeznek, illetve végeztek. 😀

Se küszívás a nádbabán, se balinok, se süllők. Üres volt minden. Még a pontyok is befejezték az előző napi üzekedésüket. És mi változott az előző naphoz képest?

Akkor még semmi, de estére visszajött a hőn szeretett hidegfront. 😀

Két balint azért sikerült leszednem. Méghozzá ott, ahol a kövezés mögött előző nap még ívtak a pontyok. A felszakított hínár egy részét kivitte a szél, de az apróhalak még ott maradtak és rajtuk néhány balin. Az egyik repült az axeheaddel, a másik a megállított wtd-t, egy helyből szívta le.

Kategória: Balaton, balin, balsa, csuka, faragás, felszíni, hendméd, kajakos, sügér, süllő, steveolures, topwater, WTD | Megjegyzés hozzáfűzése

Lehet, hogy még él?

Az idén az őszi kikötői balinozás hasonlóan gyenge volt, mint a csónakos csukázás. Illetve nem is azt mondanám, hogy gyenge, mert voltak kiemelkedő napok, csak már megint nem találtam bele. 😀

Október 13.-án csónakban kezdtem a napomat. Persze a vizek tigrisei aznap sem mutatták magukat, így B tervként kiszálltam és nekiálltam a stégen egy jó kis buzerapecának. 😀

Addigra a stégre kitelepült egy kiülős pecás, nulla eredménnyel.

Jöttek sorra sügerek, de a méret nem volt az igazi. Amikor a 15-20 centi közötti halakat sorra tettem vissza, azért megkérdezte, hogy a tenyeres méretet sem viszem el?

Gyerekként bevallom az Ásványrárói horgásztáborból vittem haza jó néhány sügeret máig megmagyarázhatatlan módod. Annyira kicsik voltak, hogy nem lehetett velük mit kezdeni, mentségemre szóljon, hogy gyerek voltam és meg akartam mutatni otthon a kifogott halakat, mint a gyerekek általában.

Aztán még felnőttként is elvittem egyet, abban az időben, amikor kezdtem pergetni, de őszintén szólva már nem tudnám megmondani hogyan készítettem el.

Azt mondják nagyon finom hal. Laci barátom egyszer vitt haza füstölni. Csak annyit mondott, hogy ne akarjam megtudni. 😀

Idén több  halat vittem el, mint az elmúlt 10 évben összesen, de a sügér, az sügér. Valahogy nem visz rá a lélek. Egy északi országban, egy horgásztúrán a vadonban simán megenném, de itthon nem fordult meg idén sem a fejemben.

Közben emberünk kiment és beengedte a vendégét. Pont amikor visszaértek ütöttem egy egészen jó halat.

Nem akarták elhinni, hogy ekkora sügér létezik. 😀

Faszikám nem volt rest. Kihúzta a fédert, amit persze kutyanyelv kapásjelzővel használt és úgy ahogy volt, gubancgátló csővel, etetőkosárral, a horgon gilisztacsokorral elkezdett emelgetni a stég előtt, imitálva a mozdulataimat.

Szakadtam! 😀

Itt még nem gondoltam, hogy két nap múlva ennél még jobban fogok röhögni. 😀

A szél feltámadt, a sügerek aktivitása a nullához tendált, így egy kikötőt még megcéloztam balin reményében.

Mire kiértem még jobban fújt a szél, de a külső kanyaríven volt egy balin, ami a kő közelében, mélyről jövő rablásokkal, burványokkal mutatta a magát.

Első körben nem tudtam becsapni, így amellett döntöttem, hogy megnézem a másik kanyarívet és a kövezés végét, addig is pihentetve a helyet.

Kishallal pont fogtak a egy süllőt a külső kanyarív előtt. Dobtam néhányat gumival és a vertik csalikkal minden mindegy alapon, miközben a rablásokat kémleltem. Illetve csak kémleltem volna, mert nem igazán mutatták magukat az őnök. A kikötő végében pedig olyan szél volt, hogy konkrétan letépte a fejem. 😀

Vissza hát a balinhoz, hátha kötélnek áll. 😉

És állt!

A kövezés előtt párhuzamosan húzott baby blue színű, mini wave minowwt durrantotta le igazán jó, fékhúzós kapással.

Az a balin volt, aminek már hatereset megfogni a tarkóját. Másodjára azért csak sikerült. 😉

Arra a napra nekem ennyi jutott és aki halas képeket szeretne nézegetni az ne is folytassa tovább a bejegyzés olvasását. 😀

Délután melóztam a műhelyben, aztán Olivér este küldött egy bejegyzés linket 10 flat shades balinról.

Nem volt nehéz felismerni a helyet. Az este érkező vihar szele betolta a kishalat a móló mellé és zabáltak a balinok a vihar előtt. 😀

Persze délelőtt azt az egy halat sokkal nagyobb dolog volt becsapni, de megint ott volt a gondolat, hogy fél nappal nyúltam mell,  mint idén annyiszor.

Volt egy olyan délutánom még nyáron, amikor egy órával késtem csak le az őrületet. 😀

Gondolkodtam, hogy másnap mennem kellene, hiszen felhős, szeles, időt mutatott és ősszel sokszor a legszemetebb időben zabálnak, de persze én marha nem mentem. 😀

Hogy mi volt aznap? Azt inkább hagyjuk. 😀 Őrület!

Általában heti 3- 4 alkalmat horgásztam idén, időszaktól függően és tudtam hogy a következő napot úgyis lent kezdem, így annyira nem izgattam magam. 😀 Ködös, hideg időt jósolt, ami jó jelnek számított, bár este írtam Olivérnek, hogy ha idén én balinozni indulok, akkor zabálásnak nyoma sincs, úgy 95%-ban. Ő biztatott, hogy 1000%-ra ott lesznek.

A fiamat fel kellett tennem reggel a fél nyolcas vonatra, így nyolc után érkeztünk a pályára, ami ősszel nem mérvadó. A kishalrajok a széltől és az őket terelő balinrajoktól függően bármikor megjelenhetnek és ugyanúgy el is tűnhetnek az őnökkel egyetemben.

Nem kell mondanom, hogy a jóslatom betalált, az időjárás előrejelzés kevésbé. 😀

Egy balinrablást láttunk, ködöt még annyit sem. Gyönyörű, tiszta napos idő volt, ami egy halat adott barátomnak. Ahogy ő fogalmazott, ezt bizony bemákolta. 😀

Ha maradunk talán lett volna még ilyen bemákolt őnre esélyünk, de a bátraké a szerencse alapon átmentünk egy másik kikötőbe, ahol pár hete iszonyat rossz időben Olivér csúnyán behalazott.

Ahogy sétáltunk kifelé, már messziről láttuk, ahogy egy halat merítettek. Amikor odaértünk egy kisöreg éppen a balin fejét verte szét a betonszegélyen. 😀

A humánus horgász tipikus esete. Bár ha úgy vesszük, létezik egyáltalán humánus “gyilkosság”?

A másik horgász ismerős volt. A balint dobástávon fogták, pilkerrel.

Próbálkoztunk mindenfélével, én még wtdkkel is, de nem akarta adni, amikor az ismerős újra bevágott.

Újabb őn kívánta meg a fémdarabot, ami az egyetlen olyan csali volt négyőnk dobozában, amivel elérte a magukat egyáltalán nem mutató balinokat, amik legalább ketten voltak. D

A halat Olivér szákolta. Jóval nagyobb volt, mint a szétvert fejű kollégája és rendesen betorkolta a csalit. Nem kicsit vérzett. Ha én fogtam volna, nem biztos hogy visszahelyezem. 😉

A kisöregnek fel is csillant a szeme és a következő kérdést tette fel:

Nem cseréljük ki?

Kikerekedett szemekkel néztünk az öregre, majd egymásra. Talán Olivér tette fel a kérdést, hogy mire? Hisz a az előbb csapta szét a másik balin fejét a betonszegélyen!

Erre a kisöreg:

Ki tudja? Lehet, hogy érdemes lenne megnézni a zacskóban, mert lehet, hogy még él.

Nem hittem – hittük el! 😀

 

Kategória: Balaton, balin | 4 hozzászólás

Hüvelyesek

Nem, nem. Nyugi nem a szebbik nemről lesz szó  bejegyzésben. Valami zöldekről, amik hüvelyesek.

28.-án megint csukáztunk Olivérrel. Igazi októberi ködös hajnal volt, bár a nap sugarai hamar elbántak a nádast körül ölelő hideg, nyirkos “valamivel”.

Az első tíz dobásból megjött a jerkes csukám, aztán rossz volt a horgász. Olivér kis szerencsével két jó csukát is üthetett volna. De ezen a napon ő volt a “rossz horgász végre és nem én”. 😀

Mivel most ő nem ért rá olyan sokáig, így hamar a stégünkön találtam magam. Sokáig vaciláltam, hogy menjek e? Otthon a munka várt.

Nem könnyű a stég körül sügeret fogni ezen az őszön, főleg nagyobbakat. A kicsik pedig már régen nem érdekelnek. Kristály tiszta és alacsony a víz ezen az őszön. Mivel aznap jött egy kis hullámzás, bíztam benne, hogy a minimálisan zavarosabb vízben, talán. 😉

Jó másfél órát próbálkoztam, de csak kisebbek jöttek, azok is nehezen. Aztán feltettem egy sügérmintás nóeksön gumit, hátha valamelyik nagyobb kannibált sikerül átvernem és bejött.

Az idei legnagyobb sügeremet sikerült megfognom. 29 centiméter volt teljes hosszban. Igazi dagadék, öreg punk.

Aznap egész délután csalikat festettem, másnap vagy 12 órát töltöttem a műhelyben, így nem volt kérdés, hogy a vasárnap hajnal hol talál majd meg? 😀

Történt közben egy kis gebasz. 😀 A feleségem pénteken bakonyi betyárlevest készített, aminek a zöldbab az egyik összetevője. Hatását már aznap éreztem. A 3M félálarc sem szűrte meg azokat a bizonyos szagokat. 😀

Szombaton persze a leves maradéka volt az ebéd. A második pedig zöldborsó főzelék. 😀

A peca hajnalán három előtt nem sokkal egy rémálmokkal teli nehéz éjszaka után éreztem, hogy itt az ideje az első időmérő edzésnek. 😀

Elég gyorsan túl voltam rajta. Visszaaludni elég nehezen sikerült. Újra rémálmok gyötörtek mindenféle méter pluszos csukákkal és busajerkekkel kapcsoltban. 😀

Aztán mire elaludtam volna, nyílott a kapunk. Hja kérem, akinek huszonéves gyereke van.

Az asszony persze lekiabált: Megjöttél? ( mennyire értelmetlen kérdés! 😀 )

Megint kellett egy jó húsz perc mire sikerült elaludnom, de már nem tudom minek, hiszen szólt az ébresztő.

Egy darabig még forgolódtam az ágyban. Az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek sehová, de aztán jött a második időmérő futam. 😀

Visszafeküdni már nem volt kedvem. Reggelire bekaptam gyorsan két szelet abonettet, kér szelet vékony csirkemell sonkával. A meleg tea még le sem ért jóformán, amikor letudtam a futamot is. 😀

Két időmérő és egy forma egyes futam másfél órán belül. Kőkemény volt, higgyétek el. 😀

Sokan óva intenek a “sötétzöldektől”. 😀 Nem véletlen.

Rohadjak meg ha még egyszer életemben egy napon két ilyen kaját bekebelezek. 😀

A peca milyen volt? Mocskos módon letisztult a víz. Hamar megfogtam egy darabos sügeret, de az olyan ribilliót csapott, hogy a többiek Siófokig menekültek.

A stég alól – ahogy mászkáltam – kiúszott ugyan négy csuka, amiből egy volt tán méretes, de nem reagált semmire. Szerintem éjjel degeszre ette magát vörösszárnyú keszeggel.

Megnéztem még egy pályát, de ott stílszerűen fos színe volt a víznek. 😀

Inkább hazamentem.

 

Kategória: Balaton | 2 hozzászólás

Újra a vízen

Vasárnap újra a vízen voltunk. Nem értem rá egész nap, de végül sikerült belecsúszni egy kicsit az ebédidőbe. 😀

Amikor Olivér megkérdezte a vízen, hogy ezt a napot is megírom e, azt feleltem, hogy nem hiszem. Aztán tegnap mégis arra jutottam, hogy miért is ne? Hiszen régen megírtam ennél sokkal gyengébb pecákat és történeteket is. 😉

Nagyon sok jó sztori volt idén a fejemben, közte két olyan peca, amikor még nyáron együtt szeltük a habokat, hatalmas területet bemotorozva. Azokat a pecákat azóta is csak geographic pecaként emlegetjük, mert olyan élményeket éltünk át, olyan helyzetekbe kerültünk, amilyeneket csak a tévében látni, természetfilmekben.

No de vissza jelenbe. Hajnalban kaparni kellett a jeget a szélvédőről. A kocsi nulla fokot mutatott.

A napkelte most nem volt annyira látványos, de azért lőttem egy képet.

A csónakdeszkára fél hét fele elkezdett ráfagyni a dér.

Az előző napok erős déli hullámai kicsit zavarosabbá tették a vizet, de még pont jó volt ahhoz, hogy megint a jerkbait mellett döntsek. Jó választásnak bizonyult. 😉

Olivér előző este leccsekkolta a vizet. A hullámok kishalat is hoztak, amiket a képen látható vadászok (búbosvöcskök) mellett balinok is aprítottak.

A balinok hajnalra ugyan felszívódtak a pályáról, de a vadászok serényen bukdácsoltak a felszín alá a betevő falatért.

Repült a busajerk a nyílt víz felé a nádbabák között és ötödik dobásra egy tompa ütést éreztem. Hagytam kicsit süllyedni a csalit, majd beleütöttem kettőt. A második ütés után megint hagytam, hogy billegve süllyedjen. Elindítani már nem kellett. A finoman billegve, lassan süllyedő “fafalat” újra támadásra ösztönözte a gyönyörű halat, ami másodjára renderesen le is durrantotta.

#mademyday

Dupla kabát volt rajtam. Mindkét kabát ujján van egy előtét (nem tudom mi a rendes neve), amit a kézfejemre tudok húzni. A legutóbbi pecán elkövettem azt a hibát, hogy az első csukát így fogtam meg. Teljesen átázott és utána amíg nem emelkedett olyan magasra a nap, hogy ereje is legyen lefagyott a kézfejem. 😀

Ilyenkor már amúgy is szar multival pecázni, mert az orsó háza is hideg és a vastag fonott is hozza fel, a melegnek nem éppen mondható vizet az orsóra és az ember kézfejére. Viszont tetszik, vagy nem, jerkelni igazán casting cuccal lehet. 😛 Sokkal szebben tudom vele vezetni a jerkbaiteket, mint egy hagyományos spinningel.

Most eleve felhúztam a kabát ujjára a két előtétet és úgy fogtam meg a halat, így száraz maradt.

Idén nem videóztam, de a fiatalabb srácoktól megirigyeltem a face, vagy insta storyba feltöltött rövid kis, visszaengedős videókat, így gondoltam készítek egyet. 😀

Azért egy kézzel visszaengedni egy ereje teljében lévő 70-es forma csukát nem is olyan egyszerű, ha közben a másik kézzel videót is akar készíteni az ember. Nem is sikerült túl jól, cserében úgy lefröcskölt, hogy a kabát ujján az előtét, a mellkasi rész és a szemüvegem is full vizes lett. 😀

Elindultunk lassan a nádas elé, pedig szívem szerint maradtam volna a stég előtti szakaszon. Furcsa mással egy csónakban horgászni, úgy hogy nem te vagy a kapitány, mert mindent kicsit másképpen csinálna az ember. 😉

A nap folyamán mondtam is Olivérnek, hogy tovább kellett volna vallatnunk az a viszonylag tiszta részt, mert a nád előtt opálosból kakaóvá váló víz fogadott minket. 😦

Elindultunk hát a balinok nyomán, bízva abban, hogy a kő előtt a hullámzás egy nagyobb csapatba összeterelte a kishalat. Vagy ha nem, akkor abban, hogy a legutóbbi peca alkalmával megtalált kishalcsapat még ott tartózkodik abban a nádöbölben és nádfalon, ahol legutóbb.

Mindkét sejtésünk beigazolódott. A kishalak ott voltak a kő mellett, rajtuk pedig egy elég jó csapat balin dolgozott. Egy bő óra alatt kapásig sem jutottunk. 😦

Ahogy szórtuk a csalikat a rablások intenzitása is egyre csak gyengülni látszott. Ezek a balinok szinte mind meg lehettek már fogva, ebben egészen biztos vagyok.

Én már mentem volna, így mondtam a kapitánynak, hogy szerintem induljunk. Belátta, hogy igazam van, így a nádfal felé fordultunk.

Mentek a próbadobások az opálos vízbe. Kishal egy darabig nem rebbent. Éppen megjegyeztem, hogy a hullámzás elverte a csapatot, amikor Olivér egy jó kapásnak vert oda. Horgon volt az első jószág. Nem is akármilyen! Igazi sötét hátú 60+osra taksált nádi balin, ami sajnos a csónak alatt kirázta a szúrós falatot. 😦

A kapitány nem volt boldog, pedig brutális jószágokat fogott az ősz folyamán. Csak remélni tudtam, hogy nem én fogom az első halat, nehogy  azzal a lendülettel a vízbe dobjon. 😀

Volt még egy lekövetése és látott egy nagy dögöt elúszni a csónak mellett, de kapásunk egyenlőre nem akadt. Behajóztunk a legutóbb kristálytiszta öbölbe, mert onnan is gyanús hangok szűrődtek felénk.

A legutóbb akvárium tisztaságú víz, most opálos volt. Egy hosszú dobás után azért a kapitány jól látta, amikor az árnyékból kiváltott egy ezüst nyíl és elkaszálta az apró wobblert.

Imám meghallgattatott! 😀

Nem tudom összesen mennyi időt töltöttünk ezen a részen, de azt igen, hogy a balinok rendesen szívattak minket, hisz vagy a sűrű nádban, vagy közvetlen a nádfalon dolgoztak, vagy ha mégis a nyílt vízen, akkor is szartak mindenre. 😀

Aztán egyszer csak megjött nekem is a várva várt kapás a csónak közelében.

Gyönyörű sötét hátú, nádi életmódhoz igazodott fenekeszeg volt. Teljes hosszában ugyan csak 60 centiméter, de olyan zömök és vaskos hal volt, hogy csak másodjára sikerült tarkón fogni. 😀  A kép kevésbé, a videó inkább adja vissza, hogy milyen szép színezetű hal volt.

Nem volt több akciónk és már bőven otthon kellett volna lennem, így aznapra be is rekesztettük a pecát.

Illetve csak én, mert Olivér este leugrott még sügérezni egyet, amit egy kisebb intermezzo zavart meg.

Két idősebb pecás esti csónakos süllőzésre készült. Olivér azt írta, hogy az egész olyan burleszk filmbe illő volt, amit az egyik fószer azzal tetőzött, hogy a csónak helyett a vízbe szállt be. 😀

“Bazdmeg ezt tervezzük mióta te meg be se tudsz szállni a k@rvacsónakba és annyi a pecának!”

Tudom nem szép dolog más kárán nevetni, de még most is ezen szakadok! 😀

Ma reggel aztán bizonyságot nyert, hogy a tegnapi gondolatom, miszerint a stég előtt több időt kellett volna a csukákra szánni nem volt minden alap nélküli.

Olivér ma viszonylag későn indult. Én már rég a műhelyben melóztam, amikor küldte az első képet. Rendesen fagyott. 😉

Bár a nap már magasan járt, ott volt a jó csuka a tegnapitól alig 10 méterre. 😉

Ezek már azok a hajnalok, amikor a testednek, lelkednek jól esik a nap ereje, de közben tudod, hogy a napfénnyel csökken a csukák aktív táplálkozási periódusa.

Azért egyik nap ránézek a zöld csónakból is. 😉

 

Kategória: Balaton | Megjegyzés hozzáfűzése

Pirkadattól – alkonyatig

Olivér írt, hogy hétfőn este visszajön Pestről, sok(k) volt neki az az egy nap. Kedden nem érek e rá horgászni? Vinnénk a motort, két akkumulátort és bejárnánk néhány pályát. – Jah kérem, ilyen a “kamuegyetemisták” élete. 😀

Menjünk, írtam. Ráérek egész nap. 😉

Így történt, hogy életemben először az egész napot, ahogy a címben is írtam pirkadattól – alkonyatig a vízen töltöttük. Bár Salma Hayek nem lejtette el nekünk a kígyós táncot kikötéskor a stégdeszkákon, azért egy igazán szép és ha halakban nem is gazdag, de eredményes napot töltöttünk a vízen. 😉

Két fokban indultunk neki a pályának, akvárium tisztaságú víznél.

A napkelte már-már giccsebe fordulóan, varázslatos volt. Az a hajnal, amiért akkor is megéri felkelni, ha halat nem is ad a víz. De azért, ha a kezeteket a szívetekre teszitek, a horgász első sorban halért jár a vízre, akkor is ha elengedi és akkor is, ha nem. 😉

Olivér, ha csukázásról beszélünk a spinnerbaiteket, kanalakat részesíti előnyben, én októberben már sokkal nagyobb esélyt adok a glider típusú jerkbaiteknek. Mivel saját csukás jerkem még nincsen, gyári csalikat pedig már nagyon ritkán dobok, ezért Navylures csalikkal próbálom megoldani a feladatot.

A Navylures Facskó Tomi barátom brandje, két különböző gliderrel a palettán, amik közül ezen a napon az első számú stricibusának adtam feladatot. 😀

Hiszitek, vagy nem, de második dobásra csukát adott 😉

Olivér meg is jegyezte, hogy milyen jó lett volna látni a kristály tiszta vízben, ahogy leszedi a csalit, megelőlegezve a későbbi történéseket.

A stégtől jobbra elmentünk ameddig tartott a nád és láttunk több csukát is, de egyik sem volt méretes. Érdekes megfigyelni ebben az időszakban a kristály tiszta vízben, egy helyben, szinte mozdulatlanul lebegő kis harcosokat.

Visszakanyarodtunk hát a mély víz irányába, ahol először a stég előtti terület vallatásába kezdtünk. Az egyik nádbaba mellől egy árny követte ki a stricibusát, de hiába trükköztem nem jött tovább a jó 2,5-es jószág. Sőt, lassan és szinte unottan megfordult – a mit akartok ti tőlem? – kifejezéssel a a pofáján. 😀 Gyorsan utána dobtam még a másik bottal egy szoknyás jigre felszerelt gumit, de sajnos az még kevésbé érdekelte. Eltűnt a szemünk elől a stég irányában.

Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a lehűlt vízben az amúgy is hidegvérű, belassult emésztésű állat leszedte volna a csalit ha lassabban rángatom? Ha hosszabb szünetet hagyok? Kijött e volna a csali után egyáltalán, ha lassabban rángatom, vagy az általam alkalmazott, csukához mérten, kicsit gyorsabb peca húzta ki a rejtekéből?

A válaszom őszintén szólva, a fene se tudja. 😀

A nádas előtt pont azon a helyen, ahol a legutóbbi pecánkon vendéglátóm fogott egy jó kettes halat, egyszer csak megjelent a jerk mögött a következő delikvens. Jó mélyen húztam a busajerket, ennek ellenére tőlünk olyan 10 méterre tisztán látszott minden. Egy pillanatra megálljt parancsoltam a csalinak. Abban a pillanatban a csuka támadó pozíciót vett fel. Tátotta a száját, kinyitotta a kopoltyúfedőket és a következő tized, vagy századmásodpercben, eltűnt a csali a szájában. Itt követtem el egy hatalmas hibát. Látványra vertem oda. Ütést még nem éreztem, a csuka még nem csukta be a száját, így a csalin fityegő két hármashorog ellenére, a kapás erejével kihúztam a halból a csalit. A ha meglepetten lebegett előttünk még egy darabig, aztán unottan a reggelije nélkül úszott tovább. 😀

Talán fél órája voltunk a vízen. Láttunk több kisebb csukát és volt három akcióm. Amilyen gyenge volt eddig a csukaszezon, ahhoz képest Kánaánban éreztem magam.

És ekkor jött végre egy határozott, de tompa ütés, vagy 20-25 méterre a csónaktól, aminek az elkövetőjét sokkal nagyobb halnak véltem, de azért így sem voltam boldogtalan.

Itt már a nap nagyon magasan járt, az a kevés felhő is szertefoszlott az égen. Lassan a mélyebb rész végére értünk, így nekem több akcióm nem volt. Olivér azért fogott egyet az új rapala kanállal.

Jerk vs. spoon az akciók számát tekintve 4:1 😀

A B terv a balinok zaklatása volt egy szomszédos település kikötő bejáratainál és a kövezések külső ívén. Az első két hely üres volt, de a harmadik pálya előtt már messziről látszott, hogy dolgozik néhány balin. Ezen a helyen egyébként ultraszar időben pár napja, partról Olivérnek sikerült csúnyán behalaznia és az előző napon is volt aki eredménnyel járt.

Az hogy halálra szívattak minket a halak, nem kifejezés. Néhány balin volt csak a pályán, amik tarponként kisebb – nagyobb fekete “rajokba” terelték az aprónépet és szedték közülük a vámot. Volt hogy percekig kussban voltak, aztán egy – egy mélyről jövő rablással, fordulássall mutatták magukat. Persze a fekete foltokat azért közben is dobáltuk, hátha egy balint sikerül becsapnunk.

Summa summárum több óra alatt barátom jutott el egyetlen lekövetésig. Közben kikötöttünk némi elemózsiáért és a dolgomat is el kellett végeznem. Hiába, nem vagyok már 20 éves és több mint 4 órája voltunk a vízen. 😀

Egy idő után úgy döntöttem, hogy ha a rohadékok nem reagálnak a táplálékhal méretével leginkább megegyező, illetve az ősszel általában működő csalikra, akkor kapnak tőlem egy nagyobb falatot, hátha. 😉 Így került a 18 grammos casting cucc kapcsába az 5 centiméteres big flat crank prototípusom süllyedő változata, pink killer színben.

Harmadik dobásra leszedte. 😀

Egyből a csónak alá tört és Olivér már kicsit későn figyelmeztetett a horgonykötélre, amit az időnként feltámadó szél miatt le kellett tennünk.

A szerencse és a a szokottnál kicsit vastagabb 0,18-as fonott zsinór és barátom gyorsasága azt eredményezte, hogy végül kézbe foghattam a nap első balinját, pedig kétszer is körbeúszta a horgonykötelet.

Az akadás nem néz ki túl jól a hal további élete szempontjábóll, de egy csepp vérveszteség nélkül megúszta a találkozásunkat. Ezt a csalit még a nyári harcsavarázs közben készítettem így erős kulcskarikákkal, háromszoros erősségű VMC horgokkal szereltem és a vastag húsú horgok nem is igazán fogták a halat, így könnyen megszabadítottam a szúrós falattól.

Az eset tanulsága az, hogy ha a táplálékhalhoz leginkább méretben hajazó csalikat nem akarja a pályán található, amúgy táplálkozó ragadozó hal leszedni, akkor érdemes a csaliméreten növelni, mert akár ez is bejöhet. 😉

Volt egy olyan 10 percünk a hátralévő időben, amikor megállt a szél és befelhősödött. Ebben a rövid periódusban brutális aktivitást mutattak az őnök, de nem tudtunk egyet sem elcsípni, így továbbálltunk egy számomra teljesen ismeretlen nádas irányába.

Először inkább csak szemlélődtünk. Kémleltük a vizet és az esetleges jeleket. Aztán Olivér dobott néhányat a kanállal és a csali vízbe érésekor szétrebbentek a kishalak. Jó helyen voltunk!

Elkezdtük szórni a nádfalat, amikor két öböllel arrébb elcsattan egy balin.

Olivér le is szedte az egyetlen balint, ami meg volt neki arra a napra írva. ( Később még volt egy jó kapása, de nem akadt rendesen.)

Jobbra a képen egy rablás elsimuló hullámait látjátok. Nem egyszerű ilyenkor fényképezni, amikor másik kézzel már dobnod kellene. 😀

Ezután az én perceim következtek, de az első akciót elhibáztam, ugyanis megint eldurrant egy hatalmas rablás, így gyorsban ki akartam húzni a csalit, ami mögött – alatt egy tátott szájú csalódott, a vélt táplálékát kereső balin jelent meg. Hasonló méret volt, mint a barátomé.

Aztán második dobásra kijött az imént durranó balin. Szinte kiugrott a csalival a vízből. K@rvajó kapása volt! 😀

Az 5,5 centis white metallic színű mini wave minnow lett a veszte ennek a sötét hátú, a nádi élethez alkalmazkodó balinnak. Ha megnézitek a képen, a farok alatti úszójának a vége már narancs színbe hajlik.

Megnéztük a belső öblöket is ezen a részen és szarásig voltak kishallal. Ilyet utoljára ősszel, ekkoar területen 2014-ben láttam. Az apróhalon itt is függött pár kisebb szivarcsuka. Ki tudja mi lehetett a pályán kora hajnalban?

Nagyon frankó helyeken jártunk, de a tűző napban már csak egy kapása akadt barátomnak. Látta  polárszemüvegen keresztül, ahogy a csuka követi a kanalat, majd rácsíp egyet, de nem szedi le. Megállította és hulló fázisban jött a BAAAMMM! 😀

Lassan elindultunk visszafelé, hátha a balinok a kő előtt aktívabbak lesznek és persze oda akartunk érni naplemente előtt a hajnali pályára. Az volt a fejünkben, hogy ha hajnalban annyi akció volt, akkor este a gyengülő fényben pike mayham lesz. 😀

Utólag belegondolva lehet, hogy jobb lett volna maradni a nádfalon, ahol a temérdek ivadékot, kisebb sügéreket, csukákat és kisebb keszegrajokat is láttunk. De utólag könnyű okosnak lenni. 😉

A balinok teljes inaktivitásba zuhantak, így elindultuk a nádfal felé. Közben messziről észrevettünk valamit a nyílt vízen, ami reggel fel sem tűnt.

Egy, a nyílt vízre kikötött, “vesztegelő” vitorlás szinte teljesen elsüllyedt. 😀

Visszafelé készítettem néhány képet a párapaplanba burkolódzó Tihanyi – félszigetről, ami azért annyira nem volt csúnya. 😉

A nádfal elé érkezve aztán jött a fekete leves. A nappal élelmet kereső vizimadár horda olyan szinten szaggatta a fel a hinarat a nád előtti szakaszon, hogy szinte meghorgászhatatlanná tette a terepet. 😦

Végül az utolsó 20 percet sügérezésel töltöttük el. Jött is pár szebbecske, néhány kisebb példány kíséretében. Érdekes, amikor az alkonyat előtti, utolsó 15-20 percben a semmiből kerülnek elő ezek a 20 centi feletti példányok és agresszíven támadják a mikrojigen felkínált, apró kreatúrákat.

Igaz, hogy először, de azt hiszem nem utoljára fordult elő, hogy egy teljes napot a vízen töltöttem. 😉

 

Kategória: Balaton | 5 hozzászólás

Egy kis csatorna szép balinja – vendégírás

Egy gyönyörű csatornalakó balin megfogásának, érdekes története, amit Péter még az augusztusi pályázatra küldött be.

“A helyen több balin is járőrözött. Az öcsém állt egy hídon a csatorna felett és kvázi irányított, hogy mikor merre vonul egy hal. Egyszer csak megszólalt, majd mutatott a csatorna közepe felé, hogy ott úszik egy sötét hátú, dobtam egyből a minijerk-et elé de nem volt elég gyors a látott hal, beelőzte egy világos társa a mélyből, amit addig nem is láttunk. Alulról durrantotta le a csalit a másik hal szája előtt kb.

Az öcsém végignézte felülről, azt mondta brutális volt. Sajnos a merítéskor a hálóba akadt a csali, a halból meg ki, ezért az csak a merítőben látszik a fotón. 65 cm volt teljes hosszban.”

Gratulálok! 💯😍💥

Nagyon szép hal, a történetet meg többször is elolvastam. Egyszer egy nagy domival jártunk hasonlóan. Ott én álltam a hídon, de akkor és ott az a hal csak kikövette a barátom csaliját.

Írás: Lastovics Péter

Kategória: balin, balsa, hendméd, minijerk | Megjegyzés hozzáfűzése

Egy dunai holtág gyönyörű balinja – vendégírás

A mai pecára egy csukázást terveztem, de nem hagyhattam itthon az Axehead WTD-t sem.

Multis cuccal is baromi jól dobható és nem befolyásolja a mozgását a vastagabb fluoro előke sem. Mikor leértem az első helyre, semmi aktivitás nem volt, de megindítottam az első dobást a csalival.

A parttól alig egy méterre fordult rá először a tettes, aminek izgalmában másodikat dobtam rá, ekkor már nem vétette el. Hatalmas durranással szedte le az amúgy nem igazán balinos tempóban vezetett WTD-t.

Így nyár végére végre megfoghattam az első topwateres balinom idén, nagy az öröm. 🙂

 

Matkó Lóránt

Kategória: balin, balsa, duna, faragás, felszíni, folyó, topwater, WTD | Megjegyzés hozzáfűzése

A csatorna kis – nagy szörnye – vendégírás

Egy eddig számomra ismeretlen terepen próbálkoztam, párom szülőfaluján átfolyó kis öntözőcsatorna volt a cél. Volt 1,5 órám amíg készültek kedvesem über trendi körmei a műkörmösnél…

A terepet meglátva nem is volt kérdés milyen csalit fogok bevetni. Kristály tiszta víz, nyakig felnőtt hínár, benőtt dzsungeles horgászhelyek…Felkerült a kis fekete slim axehead ezüst csíkokkal az oldalán. (Itt van egy kis tévedés, ez sima axehead, nem a slim, a szín pedig black metallic – a szerk.)

Sosem dobáltam vele komolyabban, de ilyen ivóvíz tisztaságú terepen más szóba se jöhetett volna, illetve a hínár miatt se tudtam volna mást dobni…

Dobás sorozatok követték egymást, mikor láttam hogy lekövette egy kb 40cm-es baller. 🙂  Húha, mondom van hal itt, de sejtettem én hogy vannak balinok. A rossz terep miatt nincs ember, aki próbálkozna pergetni itt. A helyek is nagyon rossz állapotúak voltak, pókhálók, nád, mindenféle növényzet próbált visszataszítani a pokolba,de én nem hagytam magam!

Az eredmény két balin lett a axeheadre. Iszonyat örültem, hisz egy ilyen terepen helyismeret nélkül és szűkös időmetszetben ez nagy eredménynek számít. 15 percig utána takarítottam magam a gazoktól, bogáncsoktól, mert a tuti új körömmel rendelkező kisasszony ha meglát ilyen retekben, a teraszon alszok.

Végszónak annyi, hogy nincs meghorgászhatatlan terep ( dehogynem – a szerk. 😀 ), a példa is mutatja nehezen de azért lehetett pecázni eredményesen, és persze kell mindig lennie nálunk olyan csalinak, ami extrém állapotokra is jó lehet.

Trepák Attila

 

Kategória: balin, balsa, felszíni, folyó, WTD | Megjegyzés hozzáfűzése

Balatoni harcsavarázs

Hajnali három óra van. Harcsázni kellene, mert igazi frontos szar idő van. Ilyenkor zabál csak a harcsa igazán. 😀

Harcsázni? Na de hová?

Hová – hová? A Balatonra.

Balatonra? Meg vagy te huzatva?

Dehogy vagyok! Nagy vágyam teljesült idén és itt nem a május harmadikán fogott süllőzés közben, kajakból bemákolt harcsára gondolok. Gyönyörű balatoni bajszosokat sikerült fognom, ráadásul saját készítésű, felúszó wobblerekkel. Rátaláltam valamire, aminek egy ideje vége, ugyanis kilenc betlin vagyok túl. 😀

Mennék ma a tizedikre, ha lehetne, de sajnos nem tehetem. A nagyobbik kutyám Lola, négy éves korában egyedül volt anyósomnál egy hatalmas viharban, amikor annyira megijedt, hogy lebontotta a szúnyoghálót a kerettel együtt a pince ablakon és leugrott. Azóta retteg a vihartól, sőt már előre tudja, érzi, jelzi a vihar érkeztét. Ilyenkor lent kell vele lenni, mert különben kívülről lebontja a bejárati ajtót. 😀 Most is itt üvölt mellettem, amint dörög az ég. 😀

Tegnap a feleségem volt lent vele, ma én jöttem le. Szóval ma csak elméletben harcsázom és ha már így történt, megírom a velem történteket.

A harcsavarázs még június végén kezdődött. Hárságyi Balázs keresett meg korábban azzal a kéréssel, hogy szeretne venni 7,5 centiméteres wave shadet, amiben van divatosan mondva pink – magyarosan rózsaszín is.

Így született meg egy új szín, aminek a háta rózsaszín ( igazából magenta 😉 ), a torka pedig narancs.

Ha már elkészült ez a szín le is kellett próbálni. 😀

Kivételesen nagyon korán keltem, hátha sikerül küszívást találnom végre. Az utóbbi években a korábban annyira jellemző több napos, vagy akár hetes küszívások megszűntek. Vannak olyan pályák, amelyeken mióta tudatosan pergetek wobblerrel balinra és süllőre mindig is voltak ívások, az utóbbi években pedig teljesen megszűntek. A legjobb helyeken is csak pár napos, de inkább csak pár órás ívások vannak, amiket általában egy érkező front szétver és azt vettem észre, hogy a több hetes kánikulák sem kedveznek.

Ezen az éjjelen sem találtam rájuk, de sikerült találnom egy helyet, ahol ívtak a pontyok! Számomra ez egy nagyon új tapasztalás, hogy a sűrű hínarasban, és zöld dzsuvában ívó pontyok ikráit szedegető küszökre és keszegekre ráállnak a balinok. És éjszaka nem csak a balinok, hanem a süllők és a harcsák is. 😉

Több olyan pecám is volt idén, amikor csónakból, vagy kajakból ilyen helyzetben horgászhattam, de nappal. Most viszont partról pecáztam és a peca éjjel kezdődött.

Egy ismerős kb. 5 perccel megelőzött, de amikor odaértem még nem volt fogott hala. Illetve volt, csak nem azon a pályán. Éjszakai balinok durrogtak, süllők raboltak és volt néhány hang kisebb harcsáktól is. Végre ott voltam, ahol igazán lennem kellett.

Az első éjszaka harcsát ugyan nem fogtam, de szép süllőket és hosszú idő után végre éjszakai balinokat igen.

Imádok éjszaka balint fogni wobblerrel, mert olyan vehemenciával ütik le a csalit, hogy a szívem is kiugrik a helyéről. 😀

A közben pink killer névre keresztelt színkód ezen az éjszakán remekelt! Csak azzal a színnel három balint és öt süllőt sikerült elkapnom és a balinok között volt végre egy darabos hal, a süllők között pedig volt 50 +os teljes hosszban. Két süllő haza is jött velem. 😀

Darabos balin a pink killer szín első hala éjjel érkezett

Gyönyörű süllő, az aznapi ebédem

A folied SFC szín is adott balint és süllőt is

A megújult jerkminnow white metallic színben is adott egy szép balint

Nappal működött a miniwave is

Szakadt kopoltyújú, dülledt szemű, zombi balin

Június végén ívási sérülések?

A nulladik napon egy kurva jó pecát zártam, igaz még harcsa nélkül, de már akkor tudtam, hogy másnap is ott leszek! 😀

Az első nap is ott voltak bár változott a szél irány. A balinok nullára eltűntek, de süllő az volt és az előző naphoz mérten kevesebb harcsa hangot hallottam. Úgy készültem, hogy vittem magammal egy 20-60 grammos botot és szórtam nekik a nagyobbik wave shadet. Kapásom sem volt rá, így újra kézbe vettem a kis finezzét. A kockázat benne volt a dologban, de akkor még úgy voltam vele, hogy egy három kiló körüli harcsa nem lehet akadály, nagyobbakat meg a pályában nem igazán éreztem. És mekkorát tévedtem! 😀

A nap első halai süllők voltak

Aztán felkerült a pink killer és egy távoli dobásnál, jó harmincra a parttól megjött az első!

Hatalmasat vert a lassan húzott felúszó wobblerre és amikor felcsapott a farkával már tudtam, hogy Ő az akiért igazán jöttem! Tépte a zsinórt, püfölte a farkával és túrta magát a rejteket nyújtó hínármezőbe: Ennek ellenére a finom cuccal viszonylag hamar a kő elé sikerült kényszerítenem és amikor először felhúztam akkor ért csak igazán meglepetés. Sokkal jobb hal volt mint amire gondoltam!

Háromszor paskoltam meg úgy a feje búbját, hogy még visszatört a nyílt víz felé, aztán negyedszer már nem volt ereje, így megragadtam az állkapcsát és kiemeltem az első saját csalival fogott balatoni harcsámat.

Ott a pink killer!

Gyönyörű, egészséges, kövér és teljes hosszában 76 centiméteres balatoni bajszos volt.

Miután magamhoz tértem jó pár dobás erejéig az erősebb bot volt a kezemben, de csak nem jött kapás a nagyobb csalira, így újra a kis botot vettem kézbe, amit egy újabb süllő honorált.

Majd egy újabb harcsát ütötte, de ahogy fordult le is maradt. Valószínű rosszul akadt, vagy a kis bottal nem tudtam rendesen beleverni a horgot.

Mivel sokáig nem volt kapásom- ekkora a süllő hangok már teljesen megszűntek – csalit cseréltem és egy gondolattól vezérelve feltettem az első éjszakán jó balint adó white metallic színű jerkminnowt. Az első dobás nem igazán sikerült jól, ez a csali amúgy sem a dobótávjáról híres és mivel túlzottan megküldtem izgalmamban, így rendesen beszitált a levegőben.

A második dobás jól sikerült. A folyamatos húzás helyett úgy voltam vele, hogy felfelé tartott bottal aprókat beleütve jobban el tudom húzni a zöld dzsuva felett. A tervem bevált és amikor a csali a parti nádas mellér ért az egyik ilyen ütés benne maradt a következő halba. ami szintén harcsa volt.

Az újabb gyönyörű bajszos mindent megtett a szabadságért, még a nádast is megjárta. Amikor először rá akartam fogni az alsó ajkára még az ujjamra is rákaffantott. 😀

Aztán megragadtam és kibaszott boldog voltam! 😀

Újabb 76 centiméteres harcsa, igaz kicsit soványabb volt

Csak ültem ott és nem akartam elhinni mi történik velem, mert ahogy Dave mondani szokta, a harcsa az bizony harcsa bármekkora is. Ezek a halak meg azért már nem a bármekkora kategória voltak, ha nem is azok az igazi óriások.

Elkövettem egy nagy hibát, ami miatt egy újabb harcsa távozott a jerminnowval. 😦

Ahogy írtam a második hal megjárta a nádat is. Bizony ellenőriznem kellett volna az amúgy se túl vastag főzsinórt, mert amikor a következő bajszos – ami aznap az utolsó kapást okozta – már a bevágásnál megtépett. 😦 Hiába ez a cucc azért nem ide való volt.

Azt gondolom – bár nem feltétlen látom ezt – az őszinteség a becsületesség mellett a másik nagyon fontos dolog a mai magából kifordult világban is. Így meg kell hogy mondjam – és azt hiszem ez a fenti két képről azért levehető – hogy ez a két harcsa hazajött velem. Ahogy korábban is írtam a feleségem rég óta nyaggat harcsáért, így ezt a két halat még a sötétség leple alatt fejbe vertem, bezsákoltam és hazavittem.

Nem akartam megvárni a hajnalt. Egyrészt mert megkaptam mindent, sőt annál is többet, másrészt pedig nem akartam, hogy bárki észre vegyen, hátha tart még halat nekem ez a pálya. 😉

Igazam lett. 🙂

A második napon még korábban keltem, nehogy megelőzzenek. 😀 A szél megfordult, alig volt kint horgász a parton. Ahogy a helyhez közelítettem, egy alakot véltem felfedezni a parton, majd mögötte megláttam egy sátrat. Össze is törtem.:D

Egy féderes pecás volt, mögötte a félsátorban a csaja ült és hangosan szólt a rádió. Igazán ülhetett volna máshová is. 😀

Egy darabig dobáltam nem messze tőlük, de teljesen felesleges próbálkozás volt, így elindultam halak reményében. Persze a kevésbé szélvédett pályákon nem találtam halakat, így elindultam hazafelé. Illetve indultam volna, mert egy gondolattól vezérelve napkelte után még ránéztem a helyre és boldogan konstatáltam, hogy már elmentek.

Süllőre már esély nem volt, harcsa hangok sem voltak. Kapás sem jött a nap viszont egyre magasabbra hágott, így utolsó próbálkozásként feltettem az új big flat crank névre keresztelt 5 centis crankem, felúszó prototípusát.

Éssss beadta! 😀 Nem nagy, de harcsa! A kapása meg majdnem ugyanolyan, mint egy nagyobb darabnak. Azonnal felcsap és fúrja magát lefelé. Egyszerűen imádom és azóta is ezt keresem!

 

A folyóvízen bevált green evil szín

Volt még egy furcsa kapásom. Valami ütötte, finoman megtolta a csalit és amikor megállítottam leszedte. Egy jó kettes csuka volt a tettes ami a kő előtt szaltózott egyet – pont amikor már guggoltam le, hogy kivegyem – és kirázta a csalit.

Egyébként a második napon már a 4-18 grammos finezzével toltam, 12-es fonottal és 0,60as előkével.

Így volt ez a harmadik napon is, amikor egy pergető előzött meg. Nem tudom, hogy tudatosan ment a pályára, vagy csak véletlenül keveredett oda, de ahogy ő horgászott azzal inkább riasztotta az éjszaka lovagjait, mint hogy esélye lett volna megcsípni egyet.

Megint tettem egy kört és egy csendes részen találtam is kishalakat, de semmi mozgás nem volt rajtuk, így később visszanéztem a helyre.

Kicsit balra, hosszan dobtam a pink killert. Se rablás, se kishal nem volt már a pályán. Úgy éreztem, mintha valami finoman hozzáért volna a csalihoz. Nem tudom, hogy egy húzott wobblernél él e a dolog? De olvastam és hallottam is, hogy a harcsa a bajusz szálaival le tudja tapogatni a zsákmányt, vagy az annak vélt valamit. Minden esetre megállítottam a csalit. Hagytam felúszni és amikor indítottam volna, jött a nagy BAMMMM!

Azt gondolom az eddigi legjobb harcsám védekezett a túlvégen. Az első 1,5-2 percben nem sok közöm volt hozzá, de aztán sikerült megfordítanom és szép lassan elindult felém, sajnos kissé a nádas irányba tartva. Hiába mentem odébb a kövön és erőltettem a halat amennyire tudtam, lefeküdt a torzsába. Éreztem, hogy tartja még a horog, de nem tudtam megmozdítani, akárhogy is szerettem volna.

Végül azt találtam ki – ami valószínűleg hiba volt – hogy engedek a feszítésen, hátha ennek hatására kimozdul magától. Így is lett, de aztán még egyszer lefeküdt. Ekkor ki tudtam szedni a torzsából pár másodpercen belül. Már előttem pörgött, de még nem mutatta meg magát. És amikor először felhúztam volna, kipattant a csali és a fejem mellett zúgott el. 😦

Nem tudom mekkora hal volt, de a két 76 centis a kis bottal ehhez a halhoz képest gyerekjáték volt így utólag belegondolva. Szerintem ez a bajszos üthette a métert.

A csali hátsó horgán egyébként egy darab torzsa lógott, a torzsán pedig egy leharapott farkú, redhead cannibal shad. 😀

Valószínű, hogy csak a másik horog akadt a halba és ahogy beleakasztotta a hátsó horgot a torzsába és rázta a fejét, tágulhatott a horog ütötte seb, így amikor meg akartam emelni ő meg nem akarta és fordult, az amúgy is táguló horog ütötte sebből kiakadt a horog. Kicsit aznap össze is törtem! 😀

Aznap aztán találtam ugyan küszívást, de semmi mozgást nem láttam előtte. Gondoltam csak dobok egyet wtd-vel. 14 kapásig jutottam, amiben volt több duplázás, de ebből összesen négy hal volt kézben.

Nagyon furcsák idén a balinok. Aznap, azon a helyen zabálniuk kellett volna a küszt, de összesen 2 rablást ha láttam, azt sem közvetlen előttem.

A negyedik napon is jött egy haresz! 😀

Itt már csak a 20-60-as botot vittem magammal és csak azzal dobtam a kisebb csalikat is.

Egy kapásom volt, de végre megint harcsát tarthattam a kezemben. Totál beszívott a dolog meg kell hogy mondjam. Nem tudom megfogalmazni milyen érzés a kedvenc vizemről, saját készítésű, felúszó wobblerrel harcsákat fogni.

A napkelte gyönyörű volt aznap is!

hazafelé aztán sikerült még balinokat csípnem. Az egyik helyen tök jót beszélgettem egy pontyossal, egészen addig volt közlékeny, amíg a kifogott balint vissza nem engedtem. 😀

Meg kell azért itt jegyeznem hogy szörnyen szét vannak csapva a balinok. Egyre kevesebb olyan halat fogok, ami nem néz ki ennyire szarul, mint a fenti. Egyre több a pergető horgász, a balinok valamiért egyes helyeken nagy darabszámban vannak jelen és a horgászok nagy része persze, hogy ezeket a helyeket látogatja.

Sokan azért kicsit túlzásba is viszik a rájuk való pergetést és az egybalinos szabály, meg a “szálkafőzelék” mivolta végett a legtöbb azért vissza is került a vízbe.

Nem akarok észt osztani és én is hibázhatok horogszabadításnál, de alapnak kellene lennie a horogszakállak lenyomásának, hogy a visszaengedett halak ne ilyen szarul nézzenek ki. És egy bizonyos darabszám után, azért illene abbahagyni azt a bizonyos pecát.

Persze van hogy az embert elkapja a hév és nehéz elengedni a helyet, de napi szinten megfogni 10-30 ugyanakkora egyenbalint, ráadásul 80%-át ugyanazzal a csalival és mindet le is fényképezni semmi értelme!

Az ötödik napon volt egy olyan agymenésem, hogy felveszem a mellest. 😀

Sokáig partról dobáltam kapás nélkül, aztán végre leverte egy kisebb. 😀 Megint harcsám volt! Totál hihetetlen!

Amikor már derengett bementem a vízbe. Sokkal beljebb ugyan nem voltam, de azért egy kicsit megnőtt a dobástávom, így elértem olyan részeket is, amiket előtte nem. 😉

Már azon gondolkodtam, hogy nem jött be a dolog, amikor 10 méterre tőlem leverte egy szaros a pink killert. Persze nem akadt meg.

Itt konstatáltam, hogy azért csak bejött a dolog és gondoltam dobok még vagy tízet.

Nem kellett! 😀

Harmadik vagy negyedik dobásnál, már tőlem nézve öt méterre sem járt a wobbler, amikor a méterhúszas vízben megjött az “emberem”! 😀

Brutális kapással törölte le a pink killert! Elképesztő élmény volt még a 60 grammos bottal is vízben állva harcsát fárasztani!

Teljes hosszában az eddigi legnagyobb balatoni harcsámat emelhettem ki és fényképeztem le. Soványabb volt a 76 centis kövérebbnél, de a hossza ütötte a 80 centimétert.

A önkioldós kép megint parádés lett, amiből még egy mm is született, amit Kosik Ricsi dunai vevőm készített. 😀

Gyakorlatilag az utolsó, hatodik nap következett, amikor még sikerült kapást kicsikarnom. Egészen eddig a napig nem voltak a pályán extrém időjárási körülmények. Aznap sajnos megfordult a szél. Ráadásul voltak a pályán, így egyből a vízbe mentem. Koszos volt, hordalékos és időnként tarajos hullámok csaptak be a mellesbe. 😀

A 60 grammos bottal dobáltam a 9,5 centiméteres wave shadet. Az első két dobásból kétszer is torzsába akadtam. Már pont azon voltam, hogy lecserélem, amikor megint megállt a csali. Azt gondoltam egy újabb torzsa és finoman rá akartam pöccinteni, de a torzsa rúgott egy kurvanagyot és elindult. Nem tudtam, nem bírtam bevágni a halnak, csak ráemeltem. A hal meg csak ment.

Azt szokták mondani, hogy ami elmegy az harcsa, ami kijön az busa 😀 , de ez a hal harcsa volt. Nem egyenletesen és gyorsan húzott, hanem komótosan és olyanokat ütött bele, hogy a f@szom is beleremegett!

Fogalmam sincs, hogy mekkora hal volt, azt sem tudom, hogy lett e volna egy fikarsznyi esélyem a 60 grammos bottal megküzdeni vele, de ezt már nem is fogom megtudni, hiszen nem jól akadt a horog és kb. 20 másodperc után lemaradt a bőven – bőven új egyéni rekord harcsám.

Konzultáltam azóta több nagy harcsa pecással is és egymástól teljesen függetlenül, egyöntetűen állították, hogy ez bizony nagy hal volt. A kapás pedig tipikusan az, amikor az aljzaton fekszik, elhúzom előtte a csalit. Nem is éhes, de b@ssza az agyát és reflexből rászív. Gyakorlatilag kapás sincs, csak megáll a csali.

Aznap még annyira nem volt zavaros a víz mint a következő alkalmakkor. Volt némi kishal a pályán és napkeltével jött néhány balin.

Ez a darabos jószág keményen durrantotta le a 9,5-es wave shadet. Én meg olyat verte rá a 60 grammos bottal, hogy azzal az erővel ki is szaltózott a vízből. 😀

Lenthy Laci írta, hogy addig menjek, amíg valami körülmény meg nem változik, mert utána eltűntek. Minden nap nem bírtam menni, hisz aludni és dolgozni is kellett, de igaza lett.

Azóta beszereztem egy medveölőt, a csalikra 3X-es erősségű VMC horgok kerültek, krimpeltem 0,70-es előkéket, bika, önmagába visszazáródó kapcsokkal, de a szél óta, ahogy az elején is írtam, kilenc betli jutott.

Eltűntek! 😦

Érdekes tapasztalás volt ez a néhány alkalom. Először a balinok domináltak, némi süllő körettel. Aztán ahogy fordult a szél maradtak a süllők és a harcsák, aztán sokáig már csak a harcsák, azzal a véletlen csukával. Majd, ahogy fordult megint a szél egy hajnalon még megjelentek a balinok a harcsák mellé.

Azóta akármilyen fasza, vagy trágya időben mentem kapásom sem volt. Azért reménykedem benne, ha nem is ezen a pályán, de még sikerült idén “beleakadnom” legalább egybe. 😀

A nagy harcsavész már a múlté. Egyre inkább erősödni látszik a balatoni harcsaállomány. Sokan fogtak harcsákat az elmúlt pár évben főleg kuttyogatva, vagy süllőzés, csukázás közben beeső halként. És az elmúlt években egyre több, tudatos, pergetett harcsafogásról jöttek hírek, de ezek nagy része gumira, vagy “vertikális” csalira esett el.

Ha jók az információim túl sokan nem pergetnek a Balatonon sem partról, sem vízben állva felúszó wobblerrel harcsára, de azt gondolom, hogy ha ez a tendencia így folytatódik, akkor pár éven belül komoly halakra lesz esélyünk akár partról, akár vízben állva, vagy csónakból – kajakból.

A következő lépés egy felszíni csalis harcsa lenne.

Ha lesz rá esélyem, én biztos hogy ott leszek! 😀

Kategória: Balaton | 2 hozzászólás

Törött bottal is megy…

… egy darabig. 😦

Szombaton kézhez kaptam  vadölő botomat, amit ma akkor is muszáj volt kipróbálnom, ha tudtam, hogy szinte esélytelen a halfogás ebben a szélben. Nem volt egyszerű az EB döntő után két órával felkelni, de mennem kellett. 😀

Félelmem beigazolódott, hiszen a szél nemhogy csillapodott volna, még erősebben fújt.

Retkes, hordalékos víz fogadott, fehér, tarajos hullámokkal. Ezek a hullámok 50-60 centisek voltak. A bot tetszik, mert nem egy babkaró, de azért van benne bika. 😉 A 7,5 centiméteres wave shad és az ötös crank mozgását sem gyilkolja meg.

Becsületből dobáltam egy órát, de egy idő után meguntam, hisz nem zöldséget termelni jöttem, hanem horgászni. 😀

Megnéztem egy másik pályát, de annyira áramlott a víz, hogy a 7 grammos jig 25 másodperc alatt ért le, majd az áramlás egyből szorította a kövezéshez. 10 dobás, egy bizbasz kapás, két előke és két csali mínusz után elindultam hazafelé.

Egy sokszor jól működő pálya mellett haladtam el éppen és konstatáltam, hogy ennek a napnak peca szempontból lőttek, amikor dankasirályokra lettem figyelmes (gyerekkoromban csak csokifejű sirályoknak hívtuk őket 😀 ).

Leparkoltam hát és bot nélkül lementem a partra, ahonnan a sirályok mellett vagy 7-8 gém és kócsag rebbent fel.

Bár rablást nem láttam a következő két percben, tudtam, hogy ott kell (l)enniük és így is lett. 😀

Az első halat gyári vertikkel ütöttem. Gondoltam, hogy itt az idő saját csalival fogni egyet.

A 7,5-e wave shad nem tetszett nekik, de az 5,5-es a pink hátával telitalálatnak bizonyult. 😉 Jött pár név ötlet a színnel kapcsolatban, de még nem döntöttem.  😉

Ekkor már láttam rablásokat is és abban is 1000%-ig biztos voltam, hogy van a pályán süllő is, pedig már jóval elmúlott hat óra.

A harmadik balint éppen tettem volna vissza a vízbe, amikor a szakasz egyetlen porszáraz köve, amin nem kellett vigyáznom az esetleges megcsúszás miatt, bebillent alattam. 😦 Bal kezemben a balinnal, jobb lábbal a vízbe lépve, jobb kézzel próbáltam tompítani az esést. Vesztemre pont a jobb oldalamon előttem a kőre lerakott kis finezzére tenyereltem rá, ami hangosat reccsent egyet. 😦

Nem voltam felhőtlenül boldog, amikor a hal vízbe helyezése után felemeltem kedvenc botomat. Végig volt nyúzva, vagy 30 centi hosszan és egy ponton keresztben megrepedt. 😦

Még szerencse, hogy eddig jobbára spicctagokat törtem, így otthon van bőven választék, teljesen épp nyéltagokból. 😀 (Azóta össze is raktam, így bevetésre készen pihen a csomagtartóban. 😀

Úgy voltam vele, most már mindegy dobálok amíg bírja. Egy balint és egy süllőt még bírt. Aztán az egyik dobásnál nagyot reccsent, úgyhogy nem erőlködtem tovább.

Amikor még nem tudhattam, hogy egy süllő is megkívánja a kis wave shadet, úgy döntöttem, hogy ma balint eszek ebédre, aztán ez a balin kiegészült egy igen formás, wobbleres süllővel. Faroktőig 50 centit mértem.

Ez a süllő egész éjjel zabálhatott, hiszen 11 darab küsz volt a gyomrában. Lehet, hogy még mindig ott vadászna, ha nem hívom meg magamhoz, másodmagával ebédre. 😉

Kategória: Balaton, balin, faragás, hendméd, süllő | Megjegyzés hozzáfűzése