Legalább két éve nem volt ilyen pecában része, mint azon a hajnalon. A kő mellett volt egy 40-60 centis tiszta sáv és balinok szorították neki az ívó küszt a kövezésnek. Repült ott minden, küszök, balinok, aztán a WTD-k is.
10-15 perc lehetett az egész, de az milyen 10-15 perc volt?!
Minden balinbolond vágya!
Többször hangot adtam annak, hogy az utóbbi években nagyon megváltozott a Balaton. Ritkák az ilyen tiszta vizes momentumok. Az őszi, csapvizes csukázás, már a régmúlté.
Nem azért használ az ember spinnerbaitet 90%-ban, mert az lenne a legkedvesebb csalija, hanem mert az a leghatékonyabb. A csuka ugyanis nagyon ritkán mozdul ki a nádfalból, a koszos, hínármentes vízben.
A balint, süllőt sokkal könnyebb megfogni koszos vízben, mint a csukát, ami a vadászatánál, azért nagyrészt, a szemeire támaszkodik.
A halaknak nyilván, akkor is enni kell, ha katyvasz az egész.
Régen ilyen víztisztaságnál, szomorúan fordultam vissza a partról, de az évek alatt megtanul az ember alkalmazkodni a helyzethez, a halak táplálkozásához, viselkedéséhez.
És ezért fejleszt olyan wobblereket, amik a koszos vízben is felhívják magukra a figyelmet és eredményesek lehetnek.
Az idei tavasznak kis vízzel mentünk neki, számottevő csapadék azóta sem esett. Az alacsony vízállás miatt, még a felkavarodott vízben is jut le annyi fény az aljára, hogy lesz némi hínárunk végre.
Az előrejelzések, viszont semmi pozitívat nem mutatnak a nyárra. Ami mostanában leesett, az annyira volt elég, hogy otthon a kiskert szomjúságát, néhány napra kioltsa.
A bojlis versenyt is visszamondták, a várható párolgás miatti, akár fél méteres vízveszteség és a halak védelmének okán.
Őszintén szólva én sem tudom, hogyan fogok kiállni a bérlet csónakkal, egy hónap múlva?
Még a végén kénytelen leszek majd kajakozni, a szar derekammal. 😀
Na de térjünk csak vissza a hajnalhoz, ami a terv szerint, süllőkkel indult volna.
Rengeteg küsz és keszeg volt a pályán, de a süllők csak immel – ámmal raboltak, sokszor 5-10 perces szüneteket hagyva és a hangok alapján azok sem tűntek éppen túl nagynak.
Egy – egy éjszakai balin vágott oda néha, de csak egy kilós formát tudtam leszedni, FT waveshaddel.
Érdekes, mert nem ez a méret szokott jellemzően, az éjszakában dolgozni.
Aztán napkelte előtt rájöttem, hogy miért volt ilyen renyhe a tüskések aktivitása, ugyanis a nádfalba nem kis harcsa buffant be.
A hangja alapján 15 kiló felett “bármekkora”, lehetett.
Sajnos nem tudtam meg, hogy mekkora volt valójában, de miután lenyeste a wobblert, szaladt vele vagy 30-40 métert, miközben ütemesen rángatta a spiccet, a botot és vele együtt, a bal karomat is.
Szerencsére jó felé vette az irányt, én pedig már indítottam a motort, hogy utána mehessek, természetesen gondosan odafigyelve, a zsinór feszességére, amikor váratlanul megkönnyebbült a cucc. 😦
Nem akadt jól sajnos…
Ilyen az én formám. Idén megint vagy süllős cuccra jön a jó harcsa, vagy ha a harcsás cuccra, akkor meg szétgyalázza a wobblert. 😀
Valószínűleg a 18 grammos bottal, nem verte bele megfelelően, a halba a horgokat. Nyilván nem puha részbe akadtam.
Eközben aztán eldurrant még egy hasonló hang. Tehát a harcsám nem egyedül tette a tiszteletét, a fehér halon, de aztán a nappal elhallgatott ő bajszossága is.
Fogtam még a pályán, egy balint a kis púpossal.
Míg nem a kő mellett rá nem találtam, a fent említett őrületre.
Ilyenkor a szűk keresztmetszet a fárasztásra és a fotózásra szánt idő, hiszen egy ilyen viszonylag rövid szakaszon, hamar szétcsapja az ember a halkat, és persze ezek a kishaldobálós jelenetek, amúgy is végesek szoktak lenni.
Direkt csak új színeket dobtam, és az ötből, néggyel fogtam is.
Az AYU unka került utoljára a kapocsba, azzal már nem volt könnyű halat fogni.
Aztán a végén feltettem az ezüst utazót is, azzal már csak egy pörgős szaltót tudtam kicsikarni, de sajnos a balin nem ugyanarra repült, mint a wobbler.
13-15 akcióm lehetett, 9 volt kézben.
Igazi őrület. Tényleg repült ott minden, kishal a levegőbe, vagy ki a kőre, aminek a dolmányosok kifejezetten örültek.
Aztán repültek a wtd-k is, jobb esetben a balinokkal együtt.
Voltak tolóhullámok, sétáltatott kapások, a megállított wtd-t egy helyből leszívós – lecuppantós akciók.
Tényleg igazi álom!
Lassan ritkultak, elhallgattak, szétszóródtak a balinok. A nyílt vízi szórvány rablásokon, a koszos vízben nem érdekelte őket a felszíni wobbler és más sem, így elindultam keresgélni.
Ami a nap hátralévő részében történt, arra pedig szavak nincsenek.
A nádfalon, legalább 5-6 helyen találtam fogatlanokat. Valahogy aznap nem nagyon tudtam megálljt parancsolni magamnak és nem is éreztem azt, mint előző alkalommal, hogy elteltem és mennem kellene.
Annyit viszont, megtettem, hogy egy – egy helyen, nem maxoltam ki a Balaton által, tálcán nyújtott lehetőséget.
Nem mellesleg a leginkább nyerő wobbleremet a peca nagy részében már törött – kihajlott horgokkal dobtam, csak hogy a kapás élmény legyen meg.
Több wobbler is horogcserére szorult, pedig ezeknél az ichikawáknál, nem nagyon van jobb horog a piacon.
Igaz én továbbra se szarakodok a balinokkal, holmi 0,06-os fonottakkal és főleg nem a számomra teljesen hajmeresztő 0.15-0,18-as előkékkel…
A kis finezzén 0,10-es fonott, van 0,36-os előkével (ősszel, ha tisztul és óvatosabbak, le szoktam menni 0,30-0,33-asra.) A 18 grammos castingon meg ennél is erősebb 0,12-es fonott és 0,40-es fluoro előke kapott helyet.
Nem tudom megmondani pontosan hány balint fogtam aznap, de erre szokták mondani, hogy ennyi képből, lehetne írni 5-6 cikket a mahorba. 😀
És tényleg nem arcosodásból, de nem minden halat fotóztam és ez a képeknek csak egy része.
Persze a Balaton se mindig fenékig tejfel, vagy éppen túró, de hogy májusban sokkal több túró jutott, mint puliszka és talán sokkal több, annál is ami éppen elég lett volna, abban egészen biztos vagyok.
Júniusban, eddig a szarul létem, a Metallica koncertek és a káosz időjárás miatt, csak egy peca jutott. Akkor azért meg kellett dolgozni elég rendesen a halakért.
Négy halfajból nyolc példány volt kézben. Persze ennek is örülni kell!
Ráadásul a 9,5-es wave minnow prototípussal néyg halat szedtem le, három különböző fajtából.
Na de addig, míg ezt megírom, még lesz bejegyzés, nem is egy.
Mert voltak még igen jó pecák, wobbleres pecán, kiemelkedő méretű tüskésekkel.
Egyébként, amikor ezeket a sorokat írom, megint nem kíméli a szél a tetőt, egy cseppet sem…
Sajnos a csapadék egyre kevesebb, viszont a szelek országa lettünk, az utóbbi időben. 😦
Kérdezte tegnap cimbora, mert ebben a szar időben lenne ideje olvasni.
Hát…
Végül is nekem meg van időm írni, ugyanis három napja nem dolgozom.
Annyira fasza volt minden, leszámítva a kurva derékfájást, meg egy – két dolgot, amit nem engedtem be a fejembe, azzal, hogy majd úgy is megoldom, hogy kellett már valami szar. 😀
Hétfőn este már mondtam az asszonynak, hogy holnap szerintem szarul leszek megint. 😀
Éreztem.
Ennek ellenére reggel, a szokásos torna és kerti teendők után, kivettem egy adag harcsa aprólékot, halászlének és nekiálltam melózni.
Valahogy nem akart jönni a szar, amit este előre jeleztem, így 5 óra meló után, nekiálltam megmosni, besózni a halat, felaprítani a hagymát és akkor már tudtam, hogy jön az, csak késett. 😀
Csak találgatni tudok, hogy mi az ok, okok, de megint szétborult a vérnyomásom. Ilyenkor azt szoktam mondani a gyereknek, hogy olyan mintha egy medve ülne a nyakamban, miközben a melső mancsai között szorongatná a szívemet, bár, szerencsére az életben nem ült medve a nyakamban. 😀
Persze én nem hagytam magam, ilyenkor azonnal megpróbálom magam elfoglalni, valami teljesen mással. Így nekiálltam a kertben baszakodni, palántázni, tárolót takarítani, ja és bevettem egy vérnyomáscsökkentőt, amit amúgy már 7-8 napja teljesen elhagytam.
Elhagytam, mert annyira jó volt a peca, hogy elfelejtettem. Szerintem tudat alatt nem éreztem szükségét.
Aztán másnap, otthon, kerestem a dobozát és nyilván a kocsiban volt a táskában.
Majd kimegyek érte alapon megint nem vettem be. És aztán így ment ez napokig és nem volt semmi bajom. Se vérnyomáscsökkentő, se magnebéhat, se semmi.
Egészen a fent említett keddi napig.
Lehet, hogy addigra ment ki belőlem a hatóanyag teljesen és az érkező frontok megborítottak?
Vagy nem kellett volna hétfőn 10 órát melóznom?
Vagy most jött ki a sok májusi peca, kevés alvással?
A bánatos faszom se tudja!
De hogy ma még nem dolgozok az biztos.
Tegnap este már csapattam az elipszis trainert és újra súlyzóztam is, amit be kell vallanom az elmúlt hónapban, elhanyagoltam elég rendesen.
Reggel meg volt a kutyaséta és a hatvan fekvőtámasz a tornával és remélem, hogy ma már napközben se borul meg a vérnyomásom, bár holnapra megint hidegfrontot jelez…
Egyébként ilyenkor mindig jön valami hülye a steveo face oldalon, valami fasz beszólással.
Tönkremegy valami elektronikai eszköz, ez jelen esetben a búvárszivattyú.
Nekiállok fosni, ebben most csak részsikereket értem el. 😀
Valamelyik kutyámnak lesz valami kínja. Ez is bejött, mert a Lola, úgy néz kis valahol zöld cseresznyét evett (ma jött ki belőle) és tegnap enni se volt kedve.
Mint egy zombi feküdt mellettem, mintha érezné, hogy szarul vagyok és szolidaritást vállalna mellettem. 😀
Még azt vártam, hogy a gyerek csináljon valami hülyeséget (bár arra folyamatosan képes 😀 ), vagy az asszony hívjon, hogy menjek át az anyjához, mert összeesett. 😀
És persze a cimbora is ilyenkor küldi a képet, amin gémhadsereg áll a kövön, a küszökre lesve.
Krimzondzsihád lehetett ott kedd éjjel! 😦 😀
Persze jöttek most is pozitív dolgok.
Például tegnap lelkendezve hívott egy vevőm, hogy a nyolcas pencillel mekkora balinpecái voltak.
Minden körülmény összeállt, amikor is ez a wobbler mindent agyonvert.
Nagy küszök ívtak, a szélben a kő mellett. Ezt lehetett jól és pontosan dobni és balinok olyan agresszíven támadták a nyolcas süllyedő fahalat, hogy majd a botot vitték a kezéből.
És mindezt egy olyan ember mondta nekem, aki tavaly méteres taimenekkel küzdött a távoli mongol vidéken.
13 percet beszélt és nyomta – nyomta és most venne tízet, ha lenne.
Hát úgy intézzük, hogy legyen. 😀
Elkészültek a héten a SteveOlureS feliratos sapkák is, remélem nemsokára láthatjátok, halas képeken. 😀
Ráadásul annyi jó halas képet kapok különböző általam készített wobblerekkel, hogy napi öt posztot is kitehetnék.
Szóval 20.-án pecáztam végre. Volt pár nap a viharok miatt, amikor nem mentem, vagy éppen annyi halat fogtam, ami külön posztot nem érdemel.
Előző nap harcsapaprikást ettem.
Aztán készült egy merőben új szín, a hetes axeheadre, illetve készítettem még magamnak mellé két olyan színt, amik a saját dobozomba, korábban nem került még be.
Huszadikán ugyan, ezekkel még nem sikerült halat fognom, a viharok után, dzsuvás vízben, de másnap…
Arattam végre a felszínikkel!
Szóval huszadikán süllő nem jött, de balinok azért akadtak a napkeltével.
Aztán a nádban is találtam egy – egy halakat, de a két kövezés szinte teljesen üres volt, látszott a halakon a lehűlés.
Azért írom, hogy szinte, mert amikor Esztike előtt (ez az egyik kövezés “neve”) a szapulyba végeztem a kisdolgomat, elcsattant egy magányos balin, a kő előtt, egy bokor alatt.
Miután mindent eltettem és kiürítettem, repült a kis fekete shad a rablás mögé, amit egy twitch után le is szedett a balin.
De a balin furán védekezett.
Rövid volt és tömzsi, sötét háttal.
Először azt hittem, hogy egy nagy csapó a tettes, de végül egy igen jó vörösszárnyú keszeg lett belőle.
Hogy ivadéknak, vagy valami beeső bogárnak nézte a fekete wobblert, azt nem tudom, de rendesen levadászta.
Úgy nézett ki, hogy vége aznapra a pecának, de ahogy visszafelé haladtam a csónakkal, gondoltam megnézem még egyszer a 1,5 órával előtte még teljesen üresnek tűnő harcsás – balinos öblöt.
Egy kis kócsag állt a nádfalon. Amikor közelebb értem, egy felszakadt torzsán ívott némi küsz és robbant is balin, amit első dobásra le is szedtem.
És igaz, hogy azon a torzsán az az egy hal dolgozott, de a sarokból további társai követték, olyanok, amik egyáltalán nem mutatták magukat.
A 40 centis vízben, brutális kapásokkal gyalázták le a mini shadet.
Volt olyan hal, ami méteres zászlón bombázta le, de nem akadt meg.
Marhajó 5 perc volt!
Az a sérülés a balinon annyira friss volt, hogy még vérzett.
Én 100 %-ig biztos vagyok benne, hogy harcsa volt a tettes. Ebben az öbölben, korábban és azóta is fogtam, harcsa által nyúzott balinokat.
Bár volt aki szerint, ezt kormorán tette, de a fekete gyilkosok, már vagy két hónapja eltakarodtak.
Azon is gondolkodtam, hogy ezt a rosszullétet nem e az okozta, hogy túl jó volt ez a május?
Hogy túl sok volt a pozitív töltet és valamiért a rendszer ezt sem tudta feldolgozni?
Volt már olyan, hogy a túl sok haltól a vízen szarul lettem. Az egyik esetet korábban meg is írtam.
Amikor a 10 süllőt, 20+ balint fogtam, akkor is azért jöttem ki, mert aznap túltelítődtem. Éreztem, hogy nem kell több!
Írtam is az egyik cimborának hétkor, hogy egy órája már csak csónakázok és kijöttem.
Azt kérdezte, annyira kevés a hal, vagy annyira sok?
Annyira sok(k) volt!
Fel is hívtam, hogy kiadjam magamból a történéseket, azon nyomban és ez jót tett.
Vagy az lehetett a baj, hogy pár napig nem horgásztam és hiányzott a szervezetemnek a napi endorfin, meg adrenalin sokk?
Lehet 50 évesen nem kellene már ennyire erőltetni, de egy nagyon rossz tavasz után, annyira jól ment minden.
A héten is volt két olyan pecám, olyan halakkal, hogy csak vigyorgok és nézek ki a fejemből, azt kérdezve magamtól, mi a fasz van itt?
Van az a duma, hogy csípjetek meg, nem e álmodom?
De hiába csípem, magam, folyamat ébren vagyok. 😀
Elképesztő tényleg!
Na de ott hagytam abba, hogy másnap a sok madaras pályán kezdtem és tényleg. 😀
Persze egy darab madár sem állt a kövön és mivel éjjel még visszahűlt a levegő, a küszök sem ívtak, de ott voltak a pályán.
Amikor odaértem, a kikötői lámpák fénye alatt szinte nappali világosságban egy kisebb csak egy kisebb süllő hangot láttam – hallottam.
Ha már ott vagyok, miért ne dobjak alapon, már repült is a 11.5-es wave, de aztán valahogy volt egy érzésem, hogy erre a pályára nem ez lesz a megfelelő fahal.
Váltottam a 7,5-esre és gyorsan jött is két tüskés.
Rablás nulla, így volt egy érzésem, hogy a tavaly kevésbé működő, idén még alig dobott 6,7-es humpback shadnek kell adnom egy esélyt. Úgy éreztem a halak jórészt mélyebben vannak.
Kvázi bent állnak a kő lábánál és a shadet mélyebbre le tudom húzni. (Egyébként ma is ez lett a nyerő csali. 😉 )
Ésssss, hopp egy süllő.
Aztán még egy.
Aztán egy fekete hátú, ami tudta az 56-ot, csak nem jól tartom a képen.
Aztán egy belassításba, benga éjszakai fogatlan vadász vert bele izomból.
Imádom!
Aztán a napkeltével jött pár hang a kő szélében és kicsit távolabb egy sekélybe kirakott torzsán, amire akkor jöttem rá, hogy torzsa, amikor rádobtam a wobblert. 😀
Ezen a torzsán, napkelte előtt kezdődött egy kis ívás, ahogy a kő előtt is beindulni látszott.
Vissza került a minnow, de sajnos leakadtam vele. Nem akartam szétcseszni a pályát, így betéptem, azzal, hogy fényben kiszedem.
Jött két kisebb süllő a pink killer színnel, volt rontott kapás is, aztán felkerült pink killer színű shad is.
Éppen húztam a kő előtt, amikor azt vettem észre, hogy ott úszik a fél órája beszabott minnow-m.
Hogy a minimális hullámzás, a küszök, vagy az a pár dévér verte ki, azt nem tudom.
Pont ott húztam a csalit. A zsinór már hozzá is ért, gondoltam kiszedem vele, de abban a pillanatban, ahogy ütemet vesztett, a fahalam, akkorát vert rá lent a süllő, mint az állat!
Ez megint olyan történet, hogy ha meséli valaki, el sem hiszem.
Itt sem pontos a mérce, ez a hal teljesben tudta az 58-at, ami akkor az idei legnagyobb tüskésem volt és mivel garatra vette a wobblert, akkor sem tettem volna vissza, ha nem akartam volna halat vinni.
Ráadásul nem szoktam ilyet, de az öcsémnek régóta ígérek halat, így úgy volt, hogy elviszem neki.
Végül nem így alakult…
Lassan elhallgattak a süllők, viszont jöttek a balinok.
4-5 csalira is volt kapásom, de nem akadt egy sem. Ha nem lett volna olyan mocskos a víz, topwaterrel biztos, hogy le lehetett volna szedni párat, de arra rá se bagóztak.
Eljött a nyolcas pencil ideje!
Amikor Zolikával pecáztunk, beszélgettünk az ilyen jellegű csalikról és azt mondta, hogy a rapture thoki az etalon, én az mondtam neki, kicsit viccesen, hogy a sinking pencil az.
És ezen a hajnalon meg is mutatta, hogy mit tud!
Tavaly már kitapasztaltam, hogy ilyenkor a legjobb a gyors tempóban húzott pencil, így a kis vízben is el tudom húzni a kő előtt és süllyedő mivolta ellenére, a felső 5 centiben eljön.
Míg kevés volt a fény, az SFC színt dobtam.
Első őt dobás öt balin.
Amikor megunták jött a fehér. Aztán jött a személyes kedvenc, fekete.
Ütötték, verték!
Lekövették, elgázolták, tolóhullámmal legyilkolták, repkedtek vele a levegőben, volt olyan, ami wtd szerűen ki is csapta a vízből.
Egészen addig míg meg nem unták.
Kb. 20 darabot foghattam fél óra alatt.
És amikor totál csend lett, a torzsán, a sekélyben, amit éjszaka megakasztottam a süllős wobblerrel elcsattant egy balin.
Na mondom nesze neked topwater, a kis vízben, de bármit dobtam, nem ette meg, miközben ott harsogott. Már gyanús volt, hogy nem egy hal van a torzsán.
Eljött a kis, hatos pencilt ideje.
Először a torzsa mellé dobtam, óvatosságból. Két centit süllyedt és bamm!
Ez egy kisebb hal volt.
Na mondom, tuti nem te csináltad a ramazurit, miközben újra rabolt.
Beesett a kis fkete pencil a torzsa elé, süllyedt két centit és megint bammm!
Kész.
Kiégtem!
Aznap minden sikerül.
30+ darab halat fogtam.
Elég volt.
Irány haza!
Hat óra lehetett. Más még fel sem kelt, én meg hazafelé motorozgatok.
Szépen, lassan, közben nézelődve.
Azért, ahogy motorozgatok, megszületett a gondolat, hogy a kedvenc nádfalamat csak megnézem, valamelyik bolond színnel, előző napról.
Aztán ahogy motorozok, a semmiben rabolt egy balin.
A kapocsban már a bolond szín.
Ezek a nyílt vízi dögök amúgy sem esznek meg semmit, de lelassítok, nagyjából rádobok, twitchelek, bammm!
Nem hiszem el!
Tényleg minden sikerül. Csak a fénykép nem.
Azt elasztam rendesen. 😀
Kiérve a nádfalhoz, már bennem, van, hogy tényleg menni kellene.
Előző nap, kb az 500. dobást rontottam el, aznap az ötödiket. Elég volt.
Nem kell több balin!
A süllőket végül hazavittem, mert az öcsém szombaton is dolgozni ment.
Azt mondta vigyem fel muterhez, aztán majd lesz velük valami.
De én majd lesz velük valami alapon nem hagyok ott két halat, még neki sem.
A garatos meg is feszült, így hamar hazavittem.
Aztán a nap úgy alakult, hogy mégis fogtam még egy balint. 😀
Délután kivittem a családot csónakázni.
Egy botot, egy kis doboz wobblerrel azért betettem.
És egy olyan pályán, ahol idén nem horgásztam még, bemondtam a halat.
Két rablás volt, de az egyszerre.
Az egyiket leszedtem és meg is voltam. 😀
Tényleg nem kellett több balin.
Ráadásul egy kisebb zivatar alakult a túlparton, így a család, az első csónakos túra alkalmával, egyből szivárványt láthatott a vízen.
Mekkora mázli!
És hogy meddig tartott a, nem kell több balin érzés? És mekkora süllőket fogtam az elmúlt napokban?
És mennyire büszke vagyok, hogy ezt a temérdek halat, mind saját készítésű wobblerrel fogom – fogtam?
És, hogy tart e még a flow élmény és miért kerültem bele?
Ez mind – mind kiderül majd, a következő bejegyzésekből. 😉
Ez a május elképesztő eddig. Igazából két olyan pecám volt, amikor kevés halat fogtam, de mindkettő az időszakos hidegfrontoknak volt köszönhető.
Rossz pecának, akkor sem mondanám ezeket sem, pedig mindkét alkalom csak 2-2 halat adott.
14.-én konkrétan megint olyan “belém fagy a szar is” hajnal volt a vízen. Három fokban érkeztem. Az egyik kövön nem találtam süllőt és a másikon is hatalmas csend fogadott.
Lassan kelt a nap.
Betlinek nézett ki rendesen. Már a második pohár teát is elszürcsöltem, amikor jött az a térdremegős érzés, amikor szinte a semmiből rákoppintott valami odalent, a pink killer színű, 7,5-es wave minnow-ra.
Amikor megállítottam egy pillanatra, eltörölte a felúszó fahalamat egy teljes hosszban 62-es süllő. Az egyik legnagyobb, amit valaha, felúszó wobblerrel fogtam.
Az a kis adrenalin, ami szétáradt a vénáimban, pont elég volt ahhoz, hogy túléljem a hajnalt, a nap első sugarainak, érkeztéig.
A hátralévő időben, két balinkapásból, egyet sikerült halra váltanom, majd a csónakból már 21 fokban pakoltam vissza a motyót, az autóba.
Teljes elmebaj!
Télből a nyárba, pár óra alatt.
Na de ugorjunk visszább néhány napot.
Szerettem volna a májust, már saját márkás felsőruházatban tölteni.
Hárságyi Peti, vagy két éve készített nekem, felirat és lógó terveket, csak az a rohadt pénz mindig elment valamire.
Ezen a télen például gyomortükrözésre, majd egy új nyári gumi szettre.
Amikor mész a gumishoz, hogy dobja fel a négy abroncsot és közli, hogy ő ezt jó szívvel már nem tenné fel, így a csere a szokásos 10.000 forint helyett közel 200.000 lesz, az igazán fel tudja dobni a ember napját.
Ahogy az is, hogy több hét vérköpködés után, végre maszekban eljutsz, a gyomortükrözésre, ahol közlik veled, a újabb örömhírt. Rekeszsérv.
Csak mert nem volt még elég nyavalyám. Hopp 165.000. 😀
Ezen szarok ellenére elhatároztam, hogy idén akkor is lesz saját márkás felsőruházatom, ha piros hó esik, májusban!
Így pár hét egyezkedés, a minták közül kiválasztott lógó minimális kiegészítése és a ruhadarabok kiválasztása után, 50 darab mini humpback fatshadet már az új pulóverben horgoztam fel.
És a három fokos hajnal előtt, hat nappal már ebben a felsőben riogattam a halakat.
Idén leszek 50 éves (egyébként a feleségem is, a fiam pedig 25), a SteveOlureS brand, pedig elérte a 10. évét. Ez a kis felirat kiegészítés került a Péter által tervezett lógóra: est. 2016.
Szóval még nyolcadikán azon a helyen kezdtem keresni a süllőket, ahol a 11,5-es minnow-al, az előző alkalommal arattam.
Nulla küsz, nulla süllőhang, de azért kettőt aznap is összehoztam.
A 11,5-es pink killer szín volt a nyerő aznap. Azért tettem fel, mert nekem ez a kedvenc éjszakai színem és előző alkalommal el is felejtettem dobni vele.
A hajnal nem hozott balinokat a kőre. Minek is jöttek volna, hisz nem volt terülj – terülj asztalkám a pályán.
A kő melletti kisnádas idén eddig egy hajnal kivételével, mindig adott legalább egy balint.
Aznap hármat szedtem le a kis púpossal, SFC metallic színnel.
Aztán újabb keresgélés és újabb halak, a black színnel.
A black metaliccal annyi halat fogtam már azon a pályán (is), hogy aznap csak ütötték. De szerintem nem csak ez volt a gond, hanem a palaszürke vízben a sima fekete, azzal a minimális ezüst kopoltyús résszel, sokkal jobban látszott.
Nagyon sok kapás azonban, azzal a színnel sem akadt meg. Egyszerűen odavertek, mert idegesítette őket a wobbler, de látni, szinte semmit sem láttak belőle, úgyhogy további keresgélés mellett döntöttem.
Jól tettem!
Amikor a másik kőre értem, már tajtékzott a víz, újabb déli szélroham korbácsolta a felszínt, de megannyi kis és nagy kócsag, szürke és törpe gém állt a kövön, én még életemben nem láttam egy helyen ekkora mennyiséget.
És durrogtak a balinok a szürkén hullámzó vízben.
Legalább 5 rontott kapásom volt, 5 dobásból, amikor az alábbi darabos példány, végre rendesen eltrafálta a mini shadet.
Annyira vaskos hal volt, hogy faroknyélnél elkapva, a másik kézzel alányúlva tudtam csak beemelni.
Képtelenség volt tarkón ragadni.
Aztán nagyon durván elkezdett hullámzani a víz.
Egyet még leszedtem a 7,5-es minnowal. Ezt biztos nem a színe vetette észre, inkább a mérete és a gyorsabb tempó miatt a veretése, de utána inkább ott hagytam a helyet.
Visszafelé persze megint útba esett az iménti nádas, én hülye meg úgy voltam vele, hogy egyet valahogy még kiszedek, aztán irány haza, hiszen még halat is kell pucoljak, sőt még előtte 50 darab mini shadet be is kellett hangoljak, ha már lent voltam.
Megint jöttek a rontott kapások, így a nagyobb horgokkal ellátott 5,5-es waveshadet tettem a kapocsba.
Két dobás, két kapás. Az egyik kijött, a másik nem, aztán nem volt több érdeklődő, erre a csalimra sem.
A balinok meg továbbra is ott durrogtak a nádfalban. A sűrű nádban harcsák szedték a vámot, a polár szűrős, sima szemüvegre felvehető napszemüvegben, pedig jól láttam, ahogy karomnyi angolnák tekeregnek az egyre koszosabb vízben, a nádfalon.
Már – már nagy barnás foltok is jelentek meg a vízbe, mintha halk túrtak volna, de ez csak erősődő szélnek volt köszönhető.
Letettem a súlyt és kitaláltam, hogy a ha a fekete, a fekete – ezüst mellett, talán a legkontrasztosabb szín, a fehér sem kell nekik, akkor jöjjenek a kevésbé balinos bolond színek.
Ekkor már nem dobáltam “összevissza”, csakis rablásra, a nádfal elé 1-2 centivel. A csalit besűllyesztve, majd jigesen felfelé tartott bottal, aprókat, de gyorsan beleütve.
És bejött!
Először a zombie perch színnel fogtam egyet.
Majd öt kapásból, négyet leszedtem, a bloody – SFC zombie perch színnel.
Ezt a véres színt valahogy pont abban az időszakban találtam ki, amikor hetekig vért köpködtem. Az egyik törzsvevőm, aki tudott a kínomról, írta is, hogy ez nem véletlen és fessem ki magamból az egészet. 😀
Minden esetre azon a napon, az elmúlt pecákon meghorgászott, palaszürke pályán, bejött a balinoknak, ez a csíkos – véres – kontrasztos színvilág.
Pedig ez a tetű hattyú pont abba a kis öbölbe állt be csemegézni, ahol a végén a balinok raboltak. Kettőt azért lekaptam mellőle. 😀
Utolsó utáni – utáni – utáni dobás aztán a nádon landolt. Hiába hessegettem a madarat, nem akart távozni, én meg nem hagyhattam ott a wobbleremet a nádfalon.
A marhája, aztán akkor indult meg, amikor már szinte semmi hely nem volt a nádöböl és a csónak között. 😀
A wobblereket aztán behangoltam.
A süllőkről a reklámfotót elkészítettem.
És az egyiket, azon nyomban meg is ettem.
Ilyen egy szép horgásznap!
Mivel délután megállt a szél, azzal az érzéssel feküdtem le este, hogy másnap nekem azon a kövön kell kezdenem a hajnalt, ahol azt a rengeteg madarat láttam és azt a jó balint fogtam.
Ennek a 7,5 centiméteres változata már rég bevált darab, sokak dobozában, bár egy vevőm becserélt két darabot, pár éve, WTD-kre, azzal, hogy nem lehet vezetni, mert kiugrál a vízből. 😀
Hát… Nem minden thrill az biztos!
Finom mozgású fahalhoz, kéz is kell.
Szóval ennek van egy 11.5 centiméteres változata, amiből most készültek el az első darabok, amikhez a test már nem kézzel lett kifaragva.
Sajnos április végén már fejben, nagyon pergettem és ezek a vékony csalik nagyon érzékenyek a drótozásra, súlyozásra és a terelőlap dőlésszögére, esetleges minimális ferdeségére és hát nem sikerültek tökéletesen.
A vonószemet egyes daraboknál, csúnyán el kellett hajlítani, hogy jól ússzanak. Ezeket a csúnyákat tartottam meg magamnak. A kevésbé csúnyákat, pedig elkapkodták.
Nem véletlen. 😀
Ott hagytam abba, az előz bejegyzést, hogy a következő napon is felkeltem.
Hogy hogyan, azt őszintén nem tudom? 😀
50 leszek idén és az első 9 napból, 6 esetben, éjjel egy és kettő között keltem.
Pusztító! 😀
Magamat is megleptem, hogy ennyire bírtam.
A nádi harcsákat hagytam, hiszen már tilalom volt.
Egyenesen a tutiba indultam. Illetve előtte még oda akartam kanyarodni a helyre, ahol Zolival a balinokat fogtuk.
Volt egy sejtésem, ami amúgy reggel nyolc után be is igazolódott, de nem tudtam éjjel ránézni, mert a parton lámpák égtek, amik gyanúsan, egy kivilágított horgászhelyet jelöltek.
Irány a kis nádas!
Hát…
Valamennyi küsz volt. Ívás semmi, ahogy rablóhalra utaló jel is nulla. Azért dobtam párat, sose lehet tudni és közben hallgatóztam.
Kb 200 méterre, egy lámpa alatt, amikor másodjára rabolt egy süllő, persze, hogy rámentem.
A fényben jól kivehető volt a rablás helye. Első dobásra le is szedtem, de éppen csak egy horog tartotta és hamar kirázta.
Jött még egy köves, ami wobblerrel mindig öröm és nyilván nem ívni jött a kövezés mellé a küszök közé. 😀
Mivel csend lett itt is és bedurrant egy éjszakai balin az iménti helyen, így újra megpróbáltam, de nem kellett neki semmi, így megindultam a kivilágított hely felé.
Szomorúan konstatáltam, hogy még mindig égnek a fények, így két lehetőség volt a fejemben, az egyre közeledő napkelte miatt.
Vagy megnézem mégis a nádban a harcsákat, vagy átmegyek valamelyik másik kőre, amivel 20-25 percet vesztek?
Ebben a pillanatban jó 300-ra mögöttem, eldurrant egy süllő.
Hallgatóztam egy kicsit. Jött is a másik hang!
Nem volt kérdés, hogy egy nem várt, harmadik lehetőség léphet életbe.
Amikor odaértem a süllők még messze voltak a kőtől.
Az elsőt a 7,5-es minnow-val, rablásra dobva szedtem le, még a nyílt vízen.
Aztán jött egy jóval nagyobb, szintén a nyílt vízről, felszíni, pukkanós kapással.
Úgy éreztem, hogy eljött az ideje, a nagy testvér bevetésének.
A sors furcsa fintoraként, első dobásra süllőt fogtam vele, az idei legkisebbet. 😀
Aztán a süllők egyre jobban közelítettek a kőhöz, szorították neki a küszt.
Ívás akkor még nem volt, az csak a nappal indult meg. Szerintem éjjel még hideg volt nekik. Minden egyes alkalommal a négy napban, ha ívást találtam, az csak napkeltével indult meg.
Sorra fogtam a süllőket. Wobbleres pecán kurvajó méretet.
Jött felszínről, pukkanós kapással, gázolta el a húzottat és volt olyan ami elsőre nem találta el rendesen a karcsú fahalat, aztán a megállítottat legyilkolta. 😀
Kegyetlen jó fél óra volt!
Aztán amikor ezt a típust már csak megütötték, cseréltem először a nagyobbik humpback shadre, majd a 7,5-es waveshadre, de ezekkel is 4 kapásból már csak 1 hal jött ki.
Gyanús lett nekik a wobbler, jött a nap is és akkor az iménti helyen, megint eldurrant a nádi balin.
kb. 15 süllő után, persze hogy rámentem. 😀
A napkeltében volt harcsahang is és a kapás meg a védekezés, alapján, először kisebb harcsára gondoltam, de végül mégis az éjszakai fogatlan gyilkost sikerült átvernem, a 7,5-essel.
Igazán pazar darab volt!
A süllők “helyén”, aztán napkeltével beindult a küszívás és a balinok nagy számban pusztították, az aprónépet.
A mini shad nem kellett nekik, a felszínit csak megnézte egy, úgyhogy elérkezettnek láttam a fekete nyolcas pencilt.
Volt húzottra lekövetés, burvány a csali mögött, de nem szedték le. A játszós csali se kellett nekik.
Úgy jöttem rá, hogy az éles ritmusváltás lesz a kulcs, hogy egyik alkalommal a csónak mellett megállított fahalat durrantotta le, 2 méteres zászlón.
Innentől úgy vezettem a pencilt, hogy gyorsan húztam, majd megállítottam 1-2 másodpercre, majd megint izomból tekertem.
Vagy a megállítottba, vagy az újra indítottba vertek bele.
Eleinte castinggal fogtam őket, aztán, ahogy egyre távolodtak, spinningre váltottam.
Zabálták a fekete pencilt!
A halak lassan elcsendesedtek, szétszóródtak és nem akartam amúgy sem mindet leszedni, így immár fényben megnéztem a kivilágított helyet.
A báttya már pakolt.
Egy bot volt csak bedobva, így a bot meg a kis nádas között bőven volt helyem, néhány wobbleres halra. 😀
Aztán amikor azt az egy cájgot is elkezdte kihúzni, közelebb mentem, ráköszöntem és megkérdeztem, hogy dobhatok e párat?
Miközben az első balint húztam, immár a kő elől, megkérdeztem illendőségből, hogy ponty jött e?
A válasz az volt, hogy az már délután meg volt. Éjjel jött három süllő kishallal, aztán az ötödik kis harcsánál inkább abbahagyta.
Szóval igazam volt. Ott volt a hal éjjel is.
Aztán a nádi helyemen is leszedtem néhányat.
Majd a másik kedvenc pályámra is ránéztem. Egy kis kócsag mutatta, hogy lehetett ott valami és le is kaptam azt az egy halat, ami ott dolgozott.
Visszafelé már hullámzott rendesen. Bőven elég halat fogtam, de azért kíváncsiságból az iménti hely felé kanyarodtam.
A víz palaszürke volt, benne még sötétebb foltokkal és a balin ette a küszt, a nádban kisebb harcsák durrogtak és a polár szemüvegben tisztán láttam, a nádfalban tekergő, karomnyi angolnákat, ahogy habzsolták a küszt, az ikrát.
Hét kapásom volt még az atom koszos vízben. A balinok idegből odavertek a rezgésre, de nem találták el sehogyan sem a wobblert.
A hétből, egyet sikerült kiszednem.
A mellúszójában volt a wobbler hasi horga. Na akkor döntöttem, a hazamenetel mellett.
Ez már igen fasza wobbleres átlagméret!
Én is lájkoltam.
És az egyre öregedő ebek is!
Ezután két nap szünet következett a szél miatt, de aztán visszatértem. 😀
Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor horgásztunk először együtt, de ha nincs ő, akkor lehet, hogy most nem is faragnék.
Azt hiszem mondhatom, hogy a Marcsóműhely, első teszthorgásza voltam anno.
A Balatonon mindenképpen.
Hetek óta tervezgetjük a közös pecát, de az időjárás és egyéb körülmények miatt, belecsúsztunk a május elejébe. Zoli harcsázni szeretett volna úszóval, de ahogy írtam, az április vége nekem nem igazán adta a halat.
Közben jött ugye a lehűlés, így abban maradtunk, hogy beteszi a harcsás botot és hoz pergetőt is.
Zamárdiban voltak pár napot a családdal, így csak át kellet ugrania a déli oldalról.
Ő hozott nekem közel háromszáz darab, pucér fahal testet, én meg adtam neki, 10 adag műgyantát.
Aki ismeri Zolikát, az tudja, hogy rá fel kell készülni. 😀
Tettem ezt úgy, hogy a megbeszéltekhez képest, én már egy órával korábban abajgattam a nádas bajszos útonállóit.
Aznap nem volt nagyhoz szerencsém, de végre harcsát fogtam a nádban, a kemény cuccal.
Úgy voltam vele, hogy a halam már meg van, innentől jöhet bármi.
És jött! 😀
Már kifelé tartottam Zoliért, amikor csörgött a telefon.
Jó helyen vagyok e? – kérdezte a vendégem, a lakattal lezárt kapu előtt.
Én megnyugtattam, hogy igen és mindjárt ott vagyok érte.
Zoli nagyon felkészült volt, hiszen 20 éves wobblerkészítő pályafutással a háta mögött, sikerült egy balinos pálcával, nyolcas fonottal és egy doboz balincsalival megjelennie, hajnali négykor. 😀
Így a wobblert, a süllőzéshez, én szolgáltattam neki. Konkrétan azt a 7,5 centiméteres wave minnow-t nyomta a kezébe, amivel előző nap arattam.
Mondtam neki, hogy a nádi harcsákat hagyjuk. Azokra eszébe ne jusson, azzal a cuccal rádobni. A süllőzés közben esetlegesen beeső kisebb darabokkal, csak elboldogul majd, a nyílt, akadó mentes terepen.
Valahogy éreztem, hogy ott kell kezdenünk, ahol előző nap, hajnali ötkor megtaláltam a halakat és nem tévedtem.
Négy óra után, 15 perccel a pályára megérkezve konstatáltam, hogy bizony itt vannak a süllők, az éj fogatlan útonállói se tétlenkedtek és néha bebuffant egy – egy növendék harcsa a ritkás nádasba.
Vendégem állt a jó pozícióban, kapocsban az előző napi “Szent Grál”, megmondtam mi a feladat.
Lehetőleg minél közelebb dobni a nádfalhoz, de semmiképpen ne a nádba és vele párhuzamosan húzni a wobblert, lassú tempóban.
Első dobás, kapás, kölyök süllő pofába.
Olyan 20 centis, nem csoda, hogy oldalt akadt neki a horog, talán bele se fért volna a szájába, a 7,5 centiméteres fahal.
Következő dobásra, brutál kapásnak törölt oda a cimborám. Ahogy bekólint a bot, be is mondom neki a harcsát. De a harcsa furcsán védekezik. Pár perces huzavona után, felsejlik egy balin faroklapátja, faroknyélben a két horoggal.
100%-ig biztos voltam benne, hogy harcsa, de valószínűleg az történhetett, hogy amikor azt hittük a harcsa vert rá a farkával a zsinórra és egy pillanatra kiegyenesedett a pálca, akkor hal szájából kiakadt a horog és amikor fordult, visszaakadt a farkába.
Zolika győzködött, hogy fotózzam le a halat, de mondtam neki, hogy én faroknyélbe akadt hallal, nem szeretnék haknizni, még akkor sem, ha csak ketten tudnánk, hogy ez így sikerült.
Végül lefényképeztem a halat, de tartom magam ahhoz, amit akkor mondtam.
Végre én is dobtam egyet. Kettőt tekertem az orsó karon, amikor felszíni pukkanós kapásnak vertem oda. Jutalmam egy kiló hetvenes süllő lett.
Miközben könyveltem be a halat, Zoli újabb halnak vágott be, ami most már tényleg harcsának bizonyult.
Ahogy írtam, balinos pálca volt csak nála, de már gyanúsan régóta tartott a fárasztás és amikor a harcsa feljött farkában a wave minnowval, én már nem akartam elhinni, ami történik. 😀
Három hal zsinórban, külső akadással.
Az első kettő abszolút magyarázható, de a harmadikra nem tudtam semmilyen teóriát kitalálni.
Mert attól, hogy Zoli, szerintem túl nagy tempóban húzta, az általam, azt hiszem elég jól ismert fahalat, még nem kellett volna ilyen eseményeknek történnie, főleg, hogy egy percre rá, egy ugyanolyan wobblerrel, a süllő után kiszedtem, egy hatos forma harcsát és, ahogy a képen is láthatjátok, nem a farkába akadt. 😀
Ráadásul, ő is, pukkanós, felszíni kapással szedte le a csalit.
Zoli még meg is kérdezte, hogy az hang, az volt, ahogy a wobblert lemarta?
Az bizony!
Csúnyán beverte!
Élmény volt a süllős cuccal.
Zolika elkezdte cserélgetni a csalikat. Volt a dobozomban néhány típus. A 11.5-es wave minnow még nem volt beállítva.
Majd amikor megkérdezte, hogy nincs e köztes méretem? – közöltem vele, hogy már lennie kellene, hiszen, még valamikor novemberben megrendeltem tőle, 50 darab 9,5 centiméteres blankot. 😀
A humpback shadet nem annyira pontosan dobhatónak ítélte meg (a következő pecákon, mindkét wobblerrel arattam 😛 ).
Közben én feltettem egy pink killer színű, 5,5 centiméteres wave shadet, az éjszaki fogatlan vadászok elleni, egyik legjobb fegyveremet.
Pont rabolt, a jónak vélt őn. A rablás mögé dobtam a hullámos hasú, legendás fahalat. 2, vagy 3 tekerés után, meg is volt a harmadik, felszíni pukkanós kapásom aznapra.
Nagyon kemény, hogy három különböző halfaj egyedei, szint ugyanolyan hanggal szedték le a wobblereimet.
Mit is mondhatnék?
Igazán pazar darab volt!
Egyszerűen imádok, éjjel wobberrel balinozni és szerencsére nem ez volt idén az első és nem is az utolsó éjszakai, fogatlan útonálló, amit sikerült átvernem.
Igazán pazar darab volt!
Ez a két kép meg…
Talán mutatta Zoli aznapi lelki állapotát.
Mondta, hogy nincsenek jó napjai. Előző nap is fogott balint oldalba és két wobblertől is megszabadult, az egyiket fára dobta.
Biztos madarászott. 😀
Azt azért megbeszéltük, hogy jó páros vagyunk a csónakban. Én az introvertált, pánikbeteg, antiszociális, ő a hiperaktív, figyelemzavaros. 😀
Zoli teljesen be volt sózva, hogy menjünk át a másik kis nádashoz, hiszen ott is voltak hangok, végül engedtem a vendégnek, de a nap lassan jött és talán a motor hangja megzavarta a halakat, mert ahogy átálltunk elkussoltak.
Nem úgy, abban a nádfalban, ahol a halakat fogtuk, így ráálltam a másik irányból.
Itt Zolika megszegte az általam felállított egyik szabályt, dobni csak a nád mellé és ne a nádfalba! 😀
Mondtam neki, hogy szaggassa be a csalimat, úgyis felúszó. Kössön új előkét, aztán hajrá.
Ő persze nem így tett. Felvette a harcsás botomat és elkezdett azzal dobálni. Persze azon az orsó balkezesre volt szerelve, így állítása szerint rontott egy kapást.
Én már majdnem feküdtem a csónak alján röhögéstől, de azét közöltem vele, hogy tudod az orsókon át lehet tenni a hajtókart a máik oldalra. 😀
Ja tényleg! – és már szedte is szét. Én pedig megértem, hogy mindenképpen a csónak felett tegye. 😀
Két dobásra rá, az a wobblerem is a nádban landolt. Így már két bottal a két kezében állt a csónak orrában, mint valami vadnyugati pisztolyhős. 😀
Aztán elkezdte ütemesen rángatni a nádat, mindkét kezével, mindkét bottal. És közben a süllők és a harcsák még mindig raboltak egyet – egyet.
Totál szürreális volt, amikor ebben az elme és idegállapotban egy rontott kapás után újabb süllőt fogtam, de aztán a nád ütemes mozgatásának a hatására, az éj gyilkosai, lassan elhallgattak.
Végül az egyik wobblert mégis beszaggatta, a másikat az erős cucc miatt nem tudta, én meg kimondtam, hogy menjünk wobblert menteni, aztán nézzünk rá a balinokra.
A kő előtt nem voltak túl aktívak és nem sikerült fognunk, de aztán a kis nádas mellett ott voltak.
Fogtunk néhányat és voltak rontott kapások is. Mindről képem sincs, a lényeg, hogy a vendég vére halakat fogott. Szabályosan! 😀
Irány a harcsás pálya, elő a nadályos cuccal.
Szumma szummárum, egy – egy kisebb haresszal zártuk az úszós szezont, illetve Zoli azzal is nyitotta.
És fogtunk három benga törpét is.
Zolinak volt legalább 8-9 kapása, de hiába mondtam neki, hogy korán vág be, ráadásul ő, egyes horoggal horgászott, nagyon sok kapása nem akadt meg. Én egyet rontottam négyből.
Délig terveztük a pecát, de kilenc előtt olyan hullámzás jött, amiben már kényelmetlen volt kint ücsörögni, így feladtuk.
Megmondtam Zolinak, hogy ha legközelebb jönnek Zamárdiba, szívesen látom, csak az lenne a kérésem, hogy hozzon legalább, egy egyel erősebb cuccot és férjen már be a kocsiba, egy doboz süllős wobbler, amiknek a használata a kezében van.
Talán úgy nagyobb esélye lesz, szabályosan halat fogni. 😛
Ahogy beértem a nádfolyosóba, ami a kikötőbe vezet, azzal tette fel a íre a pontot, hogy közölte:
De hát reggel nem is itt mentünk ki! 😀
Hát…
A süllőm gyomrában amúgy, 13 darab küsz volt, így az, hogy leszedte még a wobbleremet, engem mindenképpen arra enged következtetni, hogy Zoli fejében, kezében mindenképpen nagyobb volt a probléma, mint az általa kimart blankból, általam megépített wobblerrel.
Ráadásul azon a hajnalon, Gergely, aki egy balatoni törzsvevőm, szintén összebajszozta a sajár wave minnow-ját.
Szabályosan! 😛
Mondtam Zolinak, hogy bár sokan nyaggatnak, pontosan az ilyen dolgok miatt nem gájdolok. Őt ismerem, a barátom, tudtam, hogy mire kell készüljek.
De egy ismeretlen, ha ezt leműveli…
Lehet hogy hamar fürdésnek indult volna! 😀
Nincs az a pénz! 😛
A facebook posztban, poénból kiírtam, hogy várom a számlámra a 70.000-et.
Ketten is rám írtak, hogy ennyire olcsó vagyok? 😀
Hát annyira, hogy ez tényleg poén volt, de egy idegent nem fogok kivinni 700.000-ért sem.
Nem nekem való!
A másnap hajnalt ugyanott kezdtem, hatalmas reményekkel.
A második napnak már sokkal nagyobb reményekkel indultam neki, bár először úgy voltam vele, hogy semmi értelme sötétben lemenni, a gondolat, hogy kihagyhatok valamit, nem hagyott aludni, így ha nem is olyan korán, mint az előző napon, de fél óra eltéréssel már a vízen voltam.
6 fok volt, ami az előző napi mínusz kettőhöz képest felüdülést jelentett. A termoszhoz egyáltalán nem nyúltam és a kabát is csak fényváltásban került fel. Akkor volt a vízen a leghidegebb.
Kicsit több hang volt az éjszakában és volt néhány dobótávon is.
Azokat a helyeket vallattam csak harcsára, ahol korábban már fogtam, vagy volt akcióm wobblerrel.
Egy nádkiszögelés előtt volt egy rablás, amire motorozás nélkül sikerült is rádobnom. Elsőre semmi, de másodjára, a rablás helyén bedöccent a púpos shad.
Mire bevághattam volna, a hal elengedte a fahalat, de egy hatalmas burvány megmutatta, hogy itt nem 5 kilós jószággal lehetett dolgom.
Fél órát még vallattam a nádast, de ahogy az előző írás végén jeleztem, meg voltak a terveim a látottak alapján, így nehéz, de annál gyorsabb döntést kellett hoznom..
Ilyenkor ugye vagy – lehetőleg hatalmas hittel – dobja az ember tovább a harcsát, vagy nekiáll süllőt keresni!
Mivel az előző napon több helyen is gyülekezett, sőt némi kezdetleges ívást is mutatott a küsz, ezért a tüskések után eredtem.
Végül az utolsó pályán, pirkadatkor leltem rájuk.
Süllők, éjszakai balinok, egy – egy harcsarablás.
Nem volt sok időm, de szerencsére takarásban voltam, így a napkelte ezen a helyen, kicsit “késett”.
Mondanám, hogy remegő lábakkal, meg remegő kézzel, meg blabla, de ilyenkor nincs idő remegni!
Erre várok, hónapok óta. Mi a fasznak remegjek? 😀
Kézben a 18 grammos bot, kapocsban az SFC színű, 7,5 centiméteres, tűpontosan dobható wave minnow és BAAAAMM!
Első dobásra, 75-ös bajszi.
Élmény a kis pecával, a fényképezésre nincs idő. Mire felhúztam volna a súlyt és kimotorozok a pályáról, hogy ne látszódjon a képen, hol is vagyok, elmegy az esély az újabb halra, mit halra, halakra.
Gyorsan két fénykép, elengedés, dobás. Mit dobás, dobások? Pontosan négy és a négy dobásból három süllő!
A háromból kettő felszíni pukkanós, látott kapással durrantja le a karcsú fahalat.
A nádöböl legbelső pontjára centiméteres pontossággal elhelyezett wobblert a második és harmadik süllő, két tekerés után szívja le, az első, ami a legkisebb húzottra jön.
Miközben az elsőt könyveltem is durrogott a hal, na ott egy kicsit lehet hogy mégis remegett a kezem, írás közben. 😀
A süllők – harcsák lassan elhallgattak. 05:28-kor fogtam az utolsót.
Ja és a második süllő előtt megjött az első balin is. 😀
Gyakorlatilag az első öt dobásból, öt halat fogtam, három halfajból, ugyanazzal a csalival.
Micsoda peca?!
Micsoda wobbler? 😀
Mivel durrogott még néhány éjszakai fogatlan vadász, ezért a másik nagy fegyverem került a kapocsba, egy pink killer színű, 5,5 centiméteres waveshad.
Nem véletlen, hogy ezt a wobblert tettem fel. 😉
Az egyik törzsvevőmnek azon a hajnalon, 15 kilós harcsát adott.
Harcsa elengedve, három süllő beírva, két éjszakai vadász, mi hiányozhat még?
Egy újabb felszínis balin. 😀
Akkor “keressük meg” ő(n)kelméket!
Ahogy megláttam a kő szélében, küszöket dobáló balint, már nyúltam is a topwater dobozhoz.
Tudom hihetetlenül hangzik, de kb 5 méterre a tavalyi első felszínis fogás helyétől, első dobásra szaltózott ki, egy szép balin a WTD-mel.
Mad my day!
Ez a minta a knacker frog, azaz sintér béka nevet kapta és eddig összesen 3 darab hetes és 3 darab kilences WTD készült ezzel a dizájnnal, amiből egy – egy darab az én tulajdonomban van.
A veszprémi Sintér – domb aljában volt talalható régen a Sintér – kút. Jelenleg vízmű terület, ahol az utolsó képen is látható, régi eszközök vannak kiállítva, átfestett állapotban.
Nem vagyok vízügyes szakember, de talán régi tűzcsapok lehetnek.
Sétáim során gyakran megfordulok erre, amikor a kutyákkal a Séd patak partján megyünk ki a régi Csónakázó – tóig, vagy a Laczkó forrásig.
Addig – addig nézegettem ezt a békának álcázott valamit, amíg lefényképeztem, majd a gondolatot, tett követte és meg is festettem hetes, illetve kilences axeheadre. 😁
Ő lett a sintér béka, vagyis a knacker frog.💯😍💯
Lehetett volna hóhér béka is 😁, mert a feljegyzések szerint a hóhér a domb tetején lakott, de végül a sintérnél maradtam.
Alul nézetből, azokkal a szemekkel tényleg tisztára béka. 🐸💯🐸
Oldalról nekem kicsit hasonlít a fejrésze, a régi indián totemoszlopok madár ábrázolására. 🦅🙂
Egyedül a piros, csókos szájat nem festettem meg. Kicsit talán sok is lett volna, meg Tomi cimborám, előttem már megtette, kicsit más formában.
Meg persze a lábakat sem. Azok nem illettek volna a formához és meghaladták volna a képességeimet is. 🙂
Valahogy erről szól a wobblerkészítés igazán. 😉
Amikor meglátsz valamit és elindul a vezérhangya!
Amúgy a sorozatgyártás pont ezt a kreativitást gyilkolja – gyilkolná ki az emberből, de mivel mindig jönnek új formák és színek, talán még nincs elveszve minden. 😁
A következő balin kétszer is rádurrantott, de nem vette le és a további szín variánsok, majd típus cserék sem segítettek.
Tudtam ám, hogy mi kell nekik! 😀
Nyolcas fekete pencil, gyorsan húzva. Hát…
Három dobás/három kapás/két hal, de aztán elcsendesedett minden.
Az utóbbi években bizonyos pályákra, helyzetekre jellemző, hogy néhány balin lefogása után, nagyon hamar elcsendesednek. Így volt ez azon a napom is, de aztán több kilométerrel arrébb, a nádfalon is találtam szórványos küszívást.
Az egyik öbölben egy benga nem akart semmit sem megenni, egyedül a fenti WTD-t nézte meg kétszer, de az akkor már hullámzó vízben nem találta el.
Aztán találtam még egy halat, olyan igazi kis wobblereset és miután nem kellett neki a pici shad, feltettem a hatos pencilt és harmadik dobásra lerendezte. 😀
Mivel kilencre haza ígértem magam, így elindultam kifelé, élményekkel, halakkal megtelve, de az iménti rohadék még mindig mutatta magát a pár négyzetméteres öbölben.
Rászántam legalább 10 percet.
Sokszor kivártam, színt, csalit cseréltem, aztán feladtam.
Már majdnem teljesen végeztem a pakolással, amik a rohadék megint berobbant. 😀
Ránéztem a még nyitott mini fatshades dobozomra és a tekintetem megállt egy orange belly színű darabon, amit selejtként tettem a dobozomba.
Amikor a terelőlapot ragasztottam a kis fahalba, valami kosz kerülhetett a lapkafészekbe és ahogy toltam be a terelőt a csaliba, kinyomta és szétrepesztette azt.
Jó lesz ez így alapon, befejeztem, saját célra és hát jó is lett! 😀
Első dobásra, fékhúzós kapással szedte le a nap balinja, a megállított, besüllyesztett shadet.
Mérete alapján, még egy szelfire is érettnek bizonyult.
Ez már szép jószág volt!
Igazi nádi haramia, amit másnap éjszaka sikerült überelnem.
Gyorsan befejeztem a pakolást és amikor raktam össze a harcsás pecát, akkor vettem észre, hogy a harcsa kapása után, elég nagy esélyt adva a halaknak, így dobáltam a sötétben a nagy fatshaddel. 😀
Csak az lehetett, hogy amikor megdöccent a wobbler, a bajszos rászívott, a két horog, meg egy pillanatra alul – felül akadt és ahogy tátotta ki a pofáját, hogy megszabaduljon a gyanús falattól, azzal a mozdulattal szét is nyitotta a horgokat…
Sőt, ahogy látszik, a wobblert is megzúzta.
Talán egyszer majd mellém áll a szerencse és elkapok egy nagyobb bajszost is wobblerrel, de ez nem ezen a hétvégén történt meg velem.
A három süllőből egyet, ebédre el is készítettem és jó ízűen, jó kedvvel meg is ettem.
Mint kiderült, horgászhattam volna tovább, de 3 süllő, 1 harcsa és 6 balin után, nem nagyon lehetett hiányérzet bennem.
A tavaszi katasztrofális domiszezon után, a harcsázás is nehezen indult, ahogy azt az előző írásban már említettem.
Nekem 5 igazán jó napom volt, amiből a második kiemelkedett, hiszen életem halát sikerült lépre csalnom.
Most csak egy képet mutatnék róla, mert egy írás részének a csúcspontja, kiteljesedése lesz ennek, a számomra óriásnak az elejtése.
Ehhez az íráshoz még össze kel kaparjam a képanyagot és valószínűleg nem is fogom tudni majd egy seggel megírni, hiszen a témája a gyerekkortól a C&R-en át egészen addig fog tartani, hogy néhány éve miért is eszem több halat?
Szóval az április csúnyán visszahűlt. Az utolsó pecákon én már nem találtam a bajszosokkal az összhangot. A balinok idegesítettek és egyre több törpeharcsa rángatta a nadályokat.
Volt egy rohadék, ami ugyanolyan kapással vitte el az úszót, mint a nagy harcsa. A bevágás ereje miatt, majdnem sikerült mellre vennem. 😀
Az utolsó napokban mocskos mód visszahűlt az idő. Abban se voltam biztos, hogy bármilyen értelme van e egyáltalán nem hogy éjjel, hanem hajnalban lemenni?
Aztán győzött a menni akarás, az ösztön, hogy végre repülhetnek a saját építésű fahalaim.
Amikor a Nostorinál, mínusz két fokot mutatott az autó, megkérdőjeleztem a saját elmeállapotomat!
Egészen biztos, hogy nem vagyok normális, de meg akartam próbálni a harcsát wobblerrel.
Szerencsére az átmeneti kantáros gatya és a kabát mellett, forró teát is vittem magammal termoszban. Ha nem így teszek, bizonyosan meg is fagytam volna, vagy kiülök a kocsiba melegedni.
Ezen még így is elgondolkodtam. 😀
A hideg ellenére volt amúgy elvétve, néhány rablás a nádban. Harcsa és süllő is, csak éppen egyik sem a közelemben.
Zsolti barátom mondta, hogy ilyen hidegben nem csak beléd, hanem a bajszosokba is belefagyott a szar. 😀
A kedvenc öblömben ért a hajnal. Gyanús volt már, hogy ha bajszos nem is, de fogatlan útonállók vannak a pályán.
Nemsokára be is bizonyosodott, de az elsőt még a harcsás motyóval fogtam.
Abban a pillanatban le is mondtam a harcsákról. Süllőre pedig szerintem nulla esélyem volt.
Lassan kihevertem a előző két óra alatt elszenvedett fagyási sérüléseket is. 😀
És magamhoz vettem a kis finezzét. Kapocsba pedig az előző nap végén a forgatóról leszedett metallic család tagja, az SFC metallic színű, mini humpback fatshad került.
Nem is eredmény nélkül és érdemtelenül, hiszen az első két balint ez a szín adta. Végre balinok ütötték a wobblert, a hosszú ínséges időszak után.
Ez a kitartós kép, háttérben a nappal, elég ramatyra sikeredett. 😀
Persze május elsején, akkor már három fokban, nekem megjelent a gondolat a fejemben, hogy csak meg kellene próbálni felszínivel is. Erre erősített rá, egy dunai vevőm, aki az ötös axeheaddel pár perccel előtte kicsapott egyet.
Mivel ebben a csónakban van elég hely és nem kell 250 méterről cipelni a motyót, több fordulóval, így idén sokat akarok casting cuccal horgászni. Egy kis változatosság a megszokotthoz képest.
Mivel nem kellett nagyot dobni, erre a helyzetre a casting cucc teljes mértékben megfelelt, így a tavalyi május elsején első dobásra balint adó, white ghost frog színű, hetes axehead került a kapocsba.
Tudom hihetetlennek tűnik, de a sekély, tiszta vízben, az első dobás után, nem kellet sokat ütni bele, hogy kiszaltózzon vele a balin. 😀
Ennek a napnak úgy indultam neki, hogy ha fogok két balint wobblerrel, én már boldog leszek. Alig léptük át a napkeltét és a dolgot nem hogy teljesítettem, de bőven túl is szárnyaltam.
Ezen a pályán volt még egy burvány, a topwater fahal alatt, de aztán annyiban maradtunk, így elindultam keresgélni.
Kereken három üres órát követően, egy kis nádas mellett, arra lettem figyelmes, hogy néhány kishal megrebbent. Tipikusan az a helyzet, amikor egy balin, beúszik a kishalak közé.
Egyértelmű volt a black metallic színű mini fatshad választásként. És abban a sekély vízben, azt is tudtam, hogy a felfelé tartott bottal, agresszív, jiges mozdulatokkal fogom vezetni, a kis fahalat.
És hogy bejött e?
De be ám!
Első dobás, kapás, akasztás, leakadt.
Második dobás, üti, bevágok, nem akad, majd újra nekiugrik, de megint nem akad, aztán zsinórban 5 fogatlan jószágot szedtem le, a sekély vízben, a jiges módszerrel.
Állandóan kérdezgetnek az emberek, hogy szonárt használok e?
Nyilván a balinhoz nem kell szonár, de ha a képernyőt bambultam volna a vízen, azt a minimális spriccelést nem vettem volna észre, ami a kapásokhoz, fogásokhoz vezetett.
Egyébként se sokan vették volna észre ez a minimális, halra utaló jelet.
Aztán még egy pályán találtam, még nem ívó, de gyülekező küsz csapatot, amivel meg is volt a tervem a következő napra. Be is jött.
Gasztroblogger lettem, mondhatnám viccesen, de azért lesznek a bejegyzésben halak is, különben miből készült volna el az a bizonyos pástétom? 😀
Beszart az idő megint, de ezt már megszokhattuk ezen a tavaszon, sőt az utóbbi évek tavaszai valahogy mind így alakulnak.
Tavasz ez egyáltalán? Van még tavasz egyáltalán? – kérdezhetném.
Szeszélyesnek szeszélyes, de ennyire ilyen volt mindig?
Fene se tudja, hisz az ember, hajlamos mindig a szépre emlékezni.
De szép is volt, a múlt héten, végre bajszosokat kergetni.
Igaz hajnalban kellett a meleg ruha, de délben az arcom és a füleim is rommá égtek és nekivetkőzve süttettem magam, az úszót kémlelve, nem is eredménytelenül.
Na de ez a tavasz, annyiban még novemberben kezdődött, hogy lejárt a stégünk engedélye, aztán nem kapott újat, bizonytalanná téve vele a jövőt, a horgászatot, a kalandokat, a halas képeket, történeteket, posztokat és ez által az eladásokat.
Mivel nem várhattam a sült galambra, így végül, erre az évre megoldódott a csónak kérdésem. Egy hydrával járok ki, szerencsére ugyanabban az öbölben, ahol immáron, vagy 15 éve teszem.
Nem saját a csónak, ahogy a hely sem, de egy kicsit megnyugodott a lelkem, hogy adódott ez a lehetőségem.
Az öreg bárka is vízen van. Egyenlőre. De bármelyik pillanatban jöhet a felszólítás, hogy ki kell venni, a többi csónakkal együtt, én meg erre nem építhettem az évemet.
A lábrács is kirohadt belőle, úgyhogy egyenlőre csak kimerni járok, az öreg csillagrombolót.
Az “új” csónak, nagy, kicsit szokatlan, de kezdem belakni és szerencsére, néhány betli után – ha kicsit megkésve is – a tavalyi szezonhoz képest, sikerült többszörösen összehalazni.
Az egyik ilyen pecáról szól ez a bejegyzés, de előbb még megemlékeznék, egy márciusi betliről, a sok közül és egy áprilisi napról, amikor egy régi félelmem vált valóra. 😀
Március 13.-án is nagy reményekkel vágtam neki, mint megannyi másik alkalommal.
Aznap miután bepakoltam a csónakba, hívni kezdett a természet. 😀
Ebben a kikötőben egy pottyantós WC áll csak rendelkezésre.
Egyszer kinyitottam. Lábbal.
Többször nem fogom. 😀
Bemenni pedig véletlenül sem szeretnék, mert szerintem egyszerre ugrana rám, az ebola, a bubopestis, a száraz lepra, a tifusz és ki tudja milyen nyavalyák?
Szóval irány az erdő. A fák tövében látható WC papír és zsebkendő foszlányok mutatták, hogy más is járt már úgy, ahogy én.
Viszont úgy nem tudom, hogy járt e bárki, hogy a megfelelő hely keresése közbe, egy kurva nagy tüske állt a vádlijába?
Nekem sikerült.
Mindegy, gondoltam, hisz több is veszett Mohácsnál és dolgom végeztével, napkelte után nem sokkal, már az úszót lestem.
Nem tudom pontosan hányadik helyen, de sikerült a horoggal torzsát fognom és a torzsa nem engedett.
Felvettem a súlyt és rámentem motorral.
A torzsa nem eresztette a horgot, vagy a horog a torzsát – ahogy vesszük – így ráfogtam a vastag fonottra, hogy majd én azzal felhúzom. Jött is felfelé, egy jó nagy leszakadt darab, de a gyökér még tartotta valamennyire odalent.
Én lefeküdtem a csónaktestre. Bal kézzel támaszt kerestem.
Na most a hydrán van fürdőlétra is, ami nyilván fel van hajtva. Én hülye meg nem a fix részére támaszkodtam rá, hanem a felhajtottra.
A kapocs, ami a mozgó részt tartja, a súlyom hatására engedett, a létra a vízbe csapódott, én meg megindultam, az első idei balatoni fürdőzésemre. 😀
Mondják, hogy az embernek a halála előtt közvetlen, végig pereg az élete a fejében. Nekem nem az életem pergett végig, abban a pár tized másodpercben, hanem a lehetőségek, hogy miként fogok a vízbe baszódni! 😀
Közben jobb kézzel elengedtem a fonottat és elkaptam a motort. kb. a testem középpontja esett a csónak peremére, de annyira kb., hogy egy egész kevéssel több maradt belül és a pár másodperces libikóka végén, csurom vizes szemüveggel, arccal és felső testtel visszalendültem a csónaktestbe.
Kurva nagy mázlim volt az biztos!
Ahogy említettem több betlin voltam már túl, így amikor az egyik öbölben bedobtam az úszót a nád tövébe és még le sem ültem a csónakban, amikor megindult a nád felé, a szívem a torkomban dobogott.
Rendesen elhúzta a dugót, én pedig erőt véve magamon, kicsit kivártam. Aztán felspannoltam a zsinórt és olyat odavertem, hogy a hal, legalább 2 méterrel jött hozzám közelebb a víz alatt, de végre halam volt.
Halam, csak olyan furcsán mozgott, vagyis csak próbált az erős cuccon.
Aztán kiderült, hogy miért?
Mert furcsaharcsa volt. 😀
A peca végére egyre jobban fájt a vádlim. Hazafelé már vezetni is éppen elég volt, estére meg úgy bedagadt, hogy alig bírtam felmenni a lépcsőn, majd másnap hajnalban lemenni. 😀
Gyógyszertár lett belőle, meg 3-4 nap sántikálás. Nesze neked, péntek 13. 😀
Parádésan fel is dagadt és még mindig meg van a nyoma, több, mint egy hónap után.
Tanulság, ha erdőben kell elvégezni a dolgotokat, a tüskés bokrokat, mindenképpen kerüljétek. 😀
Ahogy fentebb is írtam, az egyik – már áprilisi betli – alkalmával jött el a rémálom, amire évek óta “készültem”. 😀
A hajnal csodás volt, a száraz nád arany színben pompázott a napsütésben.
Miután végeztem a betlivel, elmentem kimerni az öreg bárkát is.
A kocsikulcsot – én állat – az ing zsebembe tettem. Alig bírtam beleerőltetni, így konstatáltam, hogy az onnan, ki nem eshet.
Csakhogy vagy az erőltetés hatására, vagy a csónakmerés közben, kigombolódott és amikor végeztem a csónak kimerésével és álltam volna fel, elhangzott egy hangos Miatyánk, amikor a kulcs a Balatonban landolt. 😀
De mire jók a horgászcimborák?
A kulcs sikeresen megmenekült!
Bár a kikötőben fészkelő, nyári lúd, a horgászok láttán, kevésbé volt elégedett, mint én.
Ezt a cimborát, aztán ki is vittem egyik nap csónakkal, amikor már túl voltam, néhány eredményes pecán. Pontosabban az volt a héten a negyedik nap, amit halasan a vízen töltöttem.
Ő fogott is egy nyolcas formát. Mellette három kicsi volt horgon.
Úgy voltam vele sokáig, hogy másnap én le nem megyek. Négy hajnal zsinórban. Kétszer délután kettőig a vízen, kiszívott rendesen. Az arcom fülem, ahogy fentebb írtam, rommá égett és a fejem is fájt már másfél napja, de aztán mutatta, hogy az idő elromlik, családi program, meg nem adódott, így a hajnal megint a vízen talált.
És micsoda hajnal volt? Milyen színek? Újabb csodás napkelte és csodás halas, majd másnap gasztronómiai élmények.
Ezeken a képeken semmi filter nincs, csak a horizontokon igazítottam két képen.
Nem tudok betelni tényleg a balatoni napkeltékkel. Ha lehetne, az összes hátralévő hajnalomat, ott kezdeném.
Nehéz egyébként ilyen körülmények között kivárni a hat órát. De a szabály, az szabály, áprilisban hat előtt nem lehet a horgász a vízen.
A mélyebb és a kedvenc részeim nem adtak halat, igaz sokat nem is időztem, egyik helyen sem, mert az előző napon öt kapást adó szakaszt akartam leginkább vallatni.
Bejött! 😉
Az első hal, egy jó tízes volt. Bedobtam az úszót a tutinak vélt helyre, de nem jött a várva várt kapás. Aztán úgy döntöttem, hogy újat dobok, de amikor az úszó odaért, három kiálló nádszál mellé, otthagytam. Csak egy kicsit, hiszen, leültem és 15 másodpercen belül, elhúzta.
Belőle lett a pástétom. 😀
A következő kapást elbénáztam – siettem. Mivel volt némi hátszelem, az úszót a nádra vitte, így a zsinór eleve feszes volt, a harcsa pedig a nád felé indult az úszóval. Én marha, ahelyett, hogy adtam volna neki zsinórt, ideje korán bevágtam.
Nem akadt…
A hely amúgy nem volt túl mély és belül még hét óra után is voltak rablások. Aztán az egyik rablás, olyan helyen volt, amit még meg lehetett horgászni. Ha kockázattal is, de meg lehetett.
Erre szokták mondani, hogy ráérsz akkor azon gondolkodni, hogy hogyan szeded ki a halat, amikor már megakasztottad!
Nincs mit szépíteni ezen, a következő 15 percben négy kapásom volt, 50 centis eresztékkel, 60 centis vízen.
Az elsőt kiszedtem. Az egy hatos forma volt.
A második elengedte a csalit, így mielőtt bevágtam volna, feljött az úszó.
Gondoltam, hogy annyi a helynek, így a mellette található folyosóba dobtam az úszót, hogy egy kicsit pihentessem, amikor egy tolóhullám mutatta, hogy van ott még hal.
A következő kapás nem akadt. A kis víz és a szűk hely miatt, nem lehet annyit várni, mint amennyit kellene, de a negyedik kapás után robbant a víz. 😀
És ahogy téptem ki a halat a pályáról, kétszer egymás után, kivetődött a vízből, teljes testtel.
Elképesztő élmény egy hasonló halat kiszedni, ilyen kis helyről.
Leírni ezt nem igazán lehet!
Ez a hal 9-10 kiló között lehetett.
Aznap csak kilencig maradtam, mert otthon ezt ígértem. Mint utólag kiderült, még bőven maradhattam volna, de jó volt ez így és még a halat is fel kellett koncolni, aminek a gyomrában, egy teljesen ép, szerintem ikrától dagadó, 40-50 deka közötti, karikakeszeg figyelt.
A terv az volt, hogy másnap reggelire harcsamájat eszek. Aztán miközben csíkoztam fel eszembe jutott, hogy miért ne csinálhatnék belőle pástétomot?
Egy kis saját termesztésű rozmaringgal lepirítottam.
Megsóztam.
Lila hagymát, kaliforniai paprikát és némi kaprot apróra vágtam, és a villával összenyomkodott májba kevertem, nyersen.
“Fear of the dark, fear of the dark I have a constant fear that something’s always near Fear of the dark, fear of the dark I have a phobia that someone’s always there”
Bár jelen esetben a bejegyzés címe inkább Fear of the fog lehetne, de teljesen nem vagyok benne biztos, hogy csak a köd volt az, ami miatt, aznap (nincs mit szépíteni), pánikrohamom volt a vízen.
Na de ugorjunk csak vissza, egy kicsit az időben.
Nem tudom pontosan felidézni azt a napot, amikor kiderült, hogy az Iron Maiden zenekar, Budapesten indítja el a 2025-ös turnéját, de azt tudom, hogy a feleségem teljesen rákattant a dologra és nem hagyott élni, hogy csináljam meg az regisztrációt, a live nation oldalon, ahol a regisztráltak előbb juthatnak hozzá a későbbiekben a jegyekhez.
Nem tudom pontosan, azt sem megmondani mikor voltam utoljára koncerten, ilyen önálló koncertturné állomáson pedig még életemben nem vettem részt.
Ráadásul nem vagyok egy ős Maiden fan és bár már 15 éves koromban hallgattam Metallicát, Anhraxet, aztán jött a Pantera, a Machine Head, a Maiden nekem valahogy olyan vinnyogós, operametálnak tűnt akkoriban. 😀
A feleségem az elmúlt években egyre többet hallgatta, főleg a konyhában, főzés közben és a Budapest rock rádión is rendszeresen mennek Maiden, vagy szóló Dickinson nóták. És egyszer csak azt vettem észre, hogy ezeket nemhogy ismerem, soknak még a szövegét is tudom, ha nem is végig, de a refréneket mindenképpen.
Tehát felnőtt fejjel elmondhatom, (bár nem hallgatom naphosszat), tulajdonképpen, én szeretem a Maident!
Pár éve olvastam egyébként Adrian Smith könyvét, Folyók és sziklák szörnyei címmel és persze Bruce önéletrajzi könyvét is, ráadásul pont abban az időszakban, amikor az első covid után totál meg voltam rogyva fizikailag és fejben is.
Az a könyv nagyon sokat segített nekem, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Bruce egy kibaszott nagy példakép, egy igazi modern hős, egy legenda, aki legyőzte a rákot és visszatért a világot és neki szerintem az életet jelentő deszkákra.
Szóval nem is volt kérdés, hogy ha a feleségem, megy a koncertre, akkor én is. 😀
Emlékszem, hogy atomszívás volt a jegyeket megvenni, de végül sikerült. Már csak az volt a kérdés, hogy én, aki utálom a tömeget és “Budapest fóbiám” van, hogyan fogok az egésszel megküzdeni? 😀
A hatalmas érdeklődés miatt a zenekar amúgy duplázott, mi melyikre mentünk volna, mint a 27.-ire, hiszen a bűvös 27-es fontos szám az életünkben.
Korábban írtam a szentendrei kirándulásunkról. Az tulajdonképpen egy tesztnek is felfogható volt a részemről, hogy mennyire bírom Pestet és a tömeget?
Nem sikerült rosszul, így nem éreztem úgy, hogy rajtam lenne a para a koncert miatt, de valószínűleg, tudat alatt beférkőzött a dolog, és 1,5 héttel az esemény előtt megjött a kurva refluxom és elkezdett baszakodni a vérnyomásom is.
Tulajdonképpen azt a 1,5 hetet, azzal töltöttem, hogy azon melózzak, hogy ott lehessek.
A reggeli torna, napi súlyzózások mellett, a szokásosnál sokkal hosszabb sétákat iktattam be és ha lehet még szigorúbban álltam hozzá az étkezéshez. Szép lassan kezdtem jobban lenni és végül, ott ültem 27.-én délután a vonaton.
A koncert maga, hatalmas élmény volt!
Monumentális díszlet, vetítés minden szám alatt.
Az öregek ugráltak a színpadon, gitárral a kezükben.
Bruce különböző kosztümökben, felszántotta a színpadot!
Az elején ugyan kicsit alul kevert volt hangja a zenéhez képest, de aztán a keverőpultban, megtalálták az egyensúlyt.
Imádtam!
Szerencsére az előzenekar, majd az első pár Maiden szám alatt, a két féltéglányi telefont folyamatosan csépelő csaj is eltűnt előlem.
Megunta, feladta, szerintem ő sem tudja minek volt ott egyáltalán?
Az 5-6 centis műkarmaival, egyfolytában a telefonokat csépelte. Snapchat, insta, facebook, messenger. Írt, húzkodta a videókat, folyamatosan villogott a képernyő a szemem sarkában, miközben a karmai csattogtak a kijelzőkön, képtelen voltam nem odafigyelni, de ahogy írtam, szerencsére nem akarta végig nézni az eseményt.
Mivel a zenekar külön kérte, hogy ne a telefonjainkat basztassuk, így csak két fényképet készítettem még koncert előtt, illetve egyet a megvásárolt pulóver hátáról, de amikor belekezdtek a Fear of the darkba, egyszerűen, fel kellett vennem.
Ez a szám, azt hiszem, hogy rólam szól!
Az egész életem ilyen, egy folyamatos para, szinte mindentől.
Azért nem is írtam mostanában, mert képtelen vagyok úgy írni, hogy “ne nyafogjak” és ezt sokan, sokszor meg is jegyzik, de néha úgy érzem, hogy az élet túl nagy súlyokat görget felém, amiknek egyre nehezebb nem alákerülni.
Most télen is beszoptam egy újabb nyavalyát, de igyekszek tenni ez ellen is.
Furcsa ez a blogolás dolog is, ahogy a posztolás a közösségi médiában, hiszen sosem voltam egy extrovertált fazon. Sokszor megkérdezem magamat, hogy mi a bánatot keresek én itt egyáltalán?
Anno a Fehován, egyenesen antiszociálisnak neveztek. Az Anthrax zenekarnak van is egy száma, aminek ez a címe. 😀
A színészek, standuposok között is rengeteg ilyen figura van, mégis kiállnak a közönség elé.
Ami nekik a színpad, az nekem a blog, ami nekik a standup, vagy a színjátszás, az nekem a blogolás. Így próbálok szabadulni, a sok szartól, ami bennem van.
Na de visszatérve, május 27.-ére, aznap amúgy zabált a balin, úgyhogy 28.-án délután már a vízen voltam Olivérrel. 😀
Persze aznap nem volt zaba. Beszart az idő. Két pályán is kimentünk csónakkal.
Az egyik pályán neki jött egy szép balin axeheadre és mindketten több rontott kapásig jutottunk. A másik pályán fogtam felszínen és sinking pencillel sügeret, illetve két balint wobblerrel, már a Maiden pulóverben.
Persze, hogy ne örüljek túlzottan, mire hazamentem, a kiskirálylánynak, be volt dagadva a fél pofája…
Októberben zsinórban három napon is a vízen voltam. Az egyiket már megírtam korábban, a másik kettő jöjjön most. Az első napon sokáig azt hittem, hogy vizihullát akasztottam. 😀 A áésodikon jött, a pánikroham. A vízen.
Október 16.-án úgy döntöttem, hogy kivételesen keleti irányba indulok meg. Vannak arra is jó pályák, csak messze vannak egymástól és ha az elsőn nincs hal, akkor jó fél óra a második, onnan meg még jó 15 perc a harmadik, bár ott több lehetőség is adódhat egymás után, viszonylag közel egymáshoz.
Menjünk sorban. Esztike üresnek tűnt. A strandon olyan kicsi volt a víz, hogy sokat nem kellett balinra dobni, pedig van hogy ősszel beállnak oda, de, nagyon nem az én pályám. 😀
Azokat a helyeket, ahol két nagy csukát is fogtam az ősszel, ledobtam ugyan, de nem adott halat. Igaz akkor már jó ideje nem találtam csukát a nádban.
Szóval masszív 30 perces motorozás következett.
Ezen a pályán egyetlen balint tudtam leszedni, kis pecillel. Ahogy dobtam, egyre ritkultak a rablások, egyre jobban szóródtak szét a halak és egyre messzebb mutatták magukat, ott ahol már nem értem el őket, bemenni meg nem lehetett.
A következő kikötő torkolat és a kövezés is üres volt. A mólóról szórták a vizet, egyikük intett is, de nem ismertem meg. Később persze kiderült, hogy az egyik törzsvevőm volt az.
Ősszel, van hogy a móló mellett, a vitorlások közé – köré állnak be balinok. Azon a napon is így volt.
Az új csalival kezdtem. A kis púpos shad változatával. Fekete test – ezüst fejrész. Akkor még nem volt belőle, ún. festékhiányos, vagyis telibe fóliázott oldalú.
Egy kicsit fogtam vele, de aznap kevés volt az ezüst kopoltyú nyújtotta inger a halaknak.
Feltettem hát egy kis púpost, aminek a teste is fóliás volt és ugyanott első dobásra le is szedte.
Nem emlékszem pontosan, hiszen nem ma volt, de 4 – 5 halat foghattam vele, aztán már azt sem akarták megenni, sőt mást sem.
Nyilván nem teljesen ugyanaz a két wobbler és nyilván még ha lett volna, akkor a mini shadből, festékhiányos darabom, egyszerre ugyanoda, ugyanarra a halra nem tudtam volna dobni, mindkét wobblert, de ez a telibe ezüst fólia dolog, nem először húzott ki engem a szarból.
Idén az új típusból is készülök ilyen darabokkal. Meglátjuk működik e?
Lassan elindultam visszafelé.
Pár éve még “nagy titok” volt, hogy főleg az őszi időszakban, nagyon eredményes tud lenni a sleppelés. Ma már nem az. Leírva és videókban is szembe jött velem több helyen. 😀
A Balatonon, egy darab kézben tartott bottal lehet alkalmazni ezt a módszert. Én a helyváltoztatás közben szoktam alkalmazni ezt a módszert, változó sikerrel. 😀
Nem szép peca, de addig sem a telefont nyomkodja az ember, a kapás meg bődületes.
Na aznap is volt egy ilyen bődületes “kapásom”, ami abba torkollott, hogy egy “holt súlyt” húztam sokáig maga felé. Olyan volt mintha egy vízi hullába, vagy valami élettelen, nagy testbe akadtam volna bele. De szerencsére, amikor a csónak alá ért, kipattant a kis mikroszakállas horog.
Visszafelé Esztikénél is megjelentek a fogatlanok, de halálra szopattak.
Vagy 1,5 órát kínlódtam velük. folyamatos csalicserékkel, vezetési módokkal operáltam, de nem akartak megenni semmit.
Amikor messze raboltak, kis wobbler volt fent, amikor közel, akkor távdobó csali. Ha közelebb mentem a ribillióhoz, ott kezdtek el rabolni, ahonnan jöttem, Ha visszacsorogtam, akkor meg ott, ahova eredetileg mentem.
Csak a szokásos getziskedés. 😀
Aztán egyszer nagyon közel rabolt, de már nem volt kedvem csalit cserélni sem, így hanyagul odapöccintettem neki a kis pencilt és vagy 5-6 másodpercet hagytam süllyedni, az őn meg agyonverte. 😀
Azt hittem meg van a tuti, de persze utána már nem sikerült elkapni, egyet sem. 😀
Másnap újra mentem. De akkor már nyugatnak, arra, ahol, két nappal előtte jártam.
A hajnal pazar volt és a nyílt vízen se volt csúnya a helyzet. Akkor még nyoma sem volt a ködnek.
Az első halat az SFC színű mini pencillel fogtam, majd leszedtem még kettőt, az SFC színű kis púpossal is.
Aztán jött az új shaddel. A feketével és a fehérrel.
Majd eljutottam arra a pályára, ahol két nappal előtte a közel hetvenest fogtam, a nagy pencillel.
Meglepetésemre, kurva nagy csend fogadott. Nem csak azért írom ezt, mert azon a helyen a halak, szokatlanul inaktívak voltak, hanem benne volt a levegőben, hogy készül valami.
Aztán kicsit beljebb haladva a pályán, megtaláltam a balinokat és megint a festékhiányos lett a nyerő csali. Azzal a módszerrel ették meg, hogy felfelé tartott botspiccel ütöttem nekik, mintha jiggelnék, aztán hagytam süllyedni.
Volt hogy süllyedőben, volt hogy az ütések között durrantották le. Sok akció volt. Volt olyan is ami nem akadt meg, vagy éppen lemaradt, de fogtam azért belőlük.
Az egyik annyira rázta magát a csónak mellett, hogy amikor lehajolva érte, kicsit megbillent felé, az öreg bákja, az egyik horgot bele is húzta a hablécbe. 😀
Egy idő után viszont nem csak a halak mentek el a csenddel, hanem a köd is megérkezett.
Itt még viszonylag lehetett látni a partot. Ekkor még semmi bajom nem volt és még nyugatabbra vettem az irányt, hogy újabb halakat fogjak.
A következő pályán halálra szopattak a jószágok. 😀
Igaz csak a harmadik, vagy negyedik rontott kapás után vettem észre, hogy a hasi horognak már csak egy ága maradt meg. 😀
Miközben olvasó szemüveg nélkül (aznap otthon maradt) leszerencsétlenkedtem a horgot, majd feltettem egy másikat, beszúrt a mellkasom.
Ez nem ritka nálam, úgy az utóbbi, lassan 30 évben, de mivel a szívemnek ugye semmi baja, így annyira nem szoktam vele foglalkozni.
Régen mindig azt gondoltam, hogy infarktust fogok kapni, de ha így lenne, már meg kellett volna haljak, vagy ezerszer. 😀
Közben tej köd lett tényleg és bár végül fogtam még két halat ezen a helyen, egyre szarabbul lettem.
A két kép elkészülte között nem sok idő telt el. A halakat ugyanabba az irányba tartva fényképeztem, a másodikon már nem látszott a kövezésből semmi sem.
Ebben a pillanatban le kellett üljek.
A szél egyszer csak megindult és úgy nézett ki délnek tolja vissza a ködöt és a nap is kezdett átsejleni aztán megfordult a szél és újra rám tolta, azt a rohadt ködöt.
Én meg ültem, talán ettem és ittam valami, aztán egy kicsit talán jobban is lettem és úgy döntöttem, hogy leszarom, én akkor is tovább megyek nyugatnak. A parthoz közel, hogy el ne tévedjek.
Itt már semmi sem látszott, semmiből! 😀
Az első dobás, adott is egy combos jószágot a torkolatban, de a többiekkel nem bírtam és azt éreztem, hogy már nem tudnék még egyet twitchelni, mert megjött az a ritkán, de támadó érzés, amikor elkezd összevissza ugrálni a szívem.
Közben kezdett eltűnni most már tényleg a köd és kezdett előbújni a nap, én pedig úgy döntöttem, hogy elég volt ebből, irány a kikötő.
Aztán a balinok máshogy döntöttek. Kezdtem amúgy is megnyugodni, így leszedtem még hármat, vagy négyet a reggeli pályán. 😀
És a végén a kikötőben még buzerapecáztam is egy keveset, de sajnos csak egy vékony előke volt nálam, azt meg hamar betéptem. 😀
Hazamentem. Ebédeltem. Megcsináltam mindent a ház körül. Tornáztam, elmentem sétálni az ebekkel és estére nem volt semmi bajom sem.
100%-ig biztos vagyok benne, hogy a vízen pánikrohamom volt.
Hogy a rohamot a váltakozó időjárása, az ide oda forduló szél és a vele együtt vonuló köd okozta e?
Vagy egyszerűen sok volt ez a három, nagyon intenzív peca így egymás utáni három napon?
Vagy az baszott fel, hogy a harmadik pályán kb. 10 kapásból 2 halat bírtam leszedni?
Vagy a három dolog együtt?
A fene se tudja. De utálom azt az érzést, ami aznap jött az biztos.
Hogy rohadna meg!
Azóta egyébként a feleségem születésnapjára megrendeltem a Maiden Infinite dreams című kiadványát, ami a zenekar elmúlt, 50 évét foglalja össze.
Ez a kiadvány, tényleg elképesztő! Egy lexikon, egy igazi képes enciklopédia.
Ráadásul a zenekar utólagosan felajánlott a könyv mellé különböző bónusz lehetőségeket, így a kiadvány árában hozzájuthattam egy turné pólóhoz is, amiből a koncert helyszínén már nem jutott nekem.
Baszott jól néz ki, ahogy a “szörny”, egy rubik kockával a tenyerében tör ki a stadionból!
Azért is nem nézek vissza, mert annyira kimerítő! – írta Bruce az utószóban.
Ezt kéne többek között megtanulnom.
Kevesebbet gondolkodni a múlton, csak ez nem olyan egyszerű…
A turné elnevezése Run For Your Lives volt, sokszor érzem azt, hogy mást sem csinálok, mint minden egyes nap, futok, az életemért.
SteveOlureS 