SteveOlureS

A szombati egész napos esős, szenvedős, takarítós nap után látta a feleségem, hogy nem jó ez így nekem, megkegyelmezett és elengedett egy délelőtti kiruccanásra. A kölyök már úgy is elég nagy, tudja mi a pálya a nyúllal kapcsolatban, az idő meg nem az a kint játszós-kirándulós  a mostani hétvégén. Reggel volt időm elmélkedni is egy kicsit, mivel a távolsági busz, nem visz ki a település végéig, így jó 25 perces sétában volt részem, mire kiértem a pecahelyre. Rengeteg az eladó ház az út mentén, van közük olyan is, amit nem a tulaj, vagy egy ingatlaniroda hirdet, hanem a bank. Szomorú ezt látni így korán reggel!

Na de kanyarodjunk vissza a pecához, hiszen ez egy horgászblog vagy mifene akar lenni. Nagyon megérte a mai reggelen lemennem a hideg ellenére is. A szél csak később támadt fel, de az 5 fok azért elég kellemetlen volt, főleg miután vízbe kellett nyúlkálnom, azok miatt a fránya halak miatt! 🙂

Szóval összesen négy csukát sikerült kifognom négy kapásból, három kicsi volt, egy meg olyan 45-ös forma. Pont az kapott a legszűkebb helyen, így igencsak erőltetnem kellett, hogy ne szaladjon bele a nádasba. De aminek a leginkább örültem, az az, hogy új kedvenc színemmel berkley-éktől, megfogtam az idei legszebb sügéremet, ami kerek 20 centi volt. A felerősödött szél sajnos nem segített a pecában, és vártak már haza, így ebédre otthon is voltam.

Ha minden igaz holnap reggel is megyek! 🙂

Tegnap séfet játszottam. Íme az eredménye:

Nem halétel, de azért nem volt rossz. Jó lesz már, ha lesz saját konyhánk, ott majd kedvemre alkothatok.

Ma szabadságon voltam, így volt egy kis peca is. Éjjel nálunk esett rendesen, így a tervezettnél később indultam. Egy 42-es csuka jött ki kedvenc kopytomra. Később volt még egy ütésem, de nem lett meg. Nem nyughattam visszamentem megfogni, és végül egy kék gumihallal megakasztottam az agresszív kis csukát. Partra nem került mert megrázta magát, és kipattant a jighorog. Kép éppen ezért csak a 42-esről van. Videó pedig, csak a kisebbről, mert elfelejtettem feltölteni az akkumulátort, és az elsőt nem vette fel.

Legközelebb hétfőre kaptam kimenőt, de nem tudom, hogy bírom ki addig!

Volt még egy óra csúszom, úgyhogy nem igazán bírtam magammal, így reggel megint korán keltem. A tegnapi helyen sikerült leakadnom a sokat látott, fognyomokkal tarkított J-9SFC wobbleremmel. Mivel közel volt a parthoz, és nem szerettem volna megválni tőle, ezért zokniban feltűrt nadrágszárral bementem érte. Reggel még szidtam magam a hosszú alsó nadrág miatt, amikor caplattam fel a buszpályaudvarra, hiszen tegnap reggelhez képest 8 fokkal melegebb volt. Törölközőként viszont jó hasznát vettem, ahogy a tartalék zokni sem hiába volt nálam. Egyszer már elveszettem egy hétre ezt a fahalat, de kollégám visszaszerezte. Egy csónakos kihozta neki egy ezresért, így újra az enyém lett. A következő beállóban sajnos mégis vesztettem egy wobblert, a szél nem kedvez, ha a nád mellé akar dobni az ember. Ma reggel egy csukát sikerült kivennem, kedvenc gipo kanalammal, ami picit nagyobb volt a tegnapiaknál, és hevesebben is védekezett.

Két dolog rossz ezekben a hajnali pecákban. Az egyik, hogy az órát kell nézegetni a meló miatt, és abba kell hagyni a pecát.

A másik az még szarabb:

– Horgászni voltál?

– Mit fogtál?

– Mekkora volt?

– Hány centi?

– Hol van?

– Nem adod el?

– Miért dobtad vissza?

– Minek horgászol, ha meg sem eszed?

Egyszerűen nem lehet nekik megmagyarázni! Van olyan, akinek már 5-ször megpróbáltam, de Karácsony előtt tavaly is megkérdezte: Nincs eladó süllőd?

Azért egy idő után be tud kattanni az ember a sok érthetetlentől!

Jön a jó idő, lejárnak a tilalmi idők, ez nekem egyet jelent a munka előtti hajnali balatoni pecákkal. Ráadásul volt két óra csúszom, amiből az egyiket a mai napra időzítettem, így csak kilenc órára kellet beérnem a munkahelyemre. Csukákkal próbálkoztam ismételten, most a kamera is élesítve volt. Na nem nagy csukákra kell itt gondolni, most csak két méretalattival hozott össze a sors a peca első 10 percében. Ahogy a videón is látszik, egyszer csak jött a vonat és elvitte a szerencsémet. Végigjártam az összes máskor halat adó helyet, próbálkoztam sokféle csalival, de több hallal nem sikerült közelebbről megismerkednem. Sajnos a táplálékhalak teljesen eltűntek a medencékből a múlt hétvégi időváltozás óta. Nem látni egy darab keszeget sem. Néha egy-egy naphal, de semmi más. Remélem, ha jön végre az igazi tavasz, és megindul a vízinövények növekedése, benépesül a környék, visszatérnek a fehérhalak és a jelenlétük magával hozza a ragadozóhalak számának növekedését is.

Múlt héten teljesen gajra vágtak a kolléganők! Nem egyszerű 50 nővel együtt dolgozni! Aztán pénteken még anyósom is beszólt egy kedveset, amit szombaton megfejelt még, és minderre rátett keresztlányom hülyesége is. Sok volt ez így kicsit nekem a hétre, április elsejére amúgy is csukahorgászatot terveztem. Fel is keltem hajnalban, hogy napfelkeltére a vízen legyek. A szél azonban annyira fújt, hogy kénytelen kelletlen, de visszafeküdtem. Amikor felkeltem sehogy sem hagyott nyugodni a dolog! Mi vagyok én horgász, vagy egy elkényeztetett plázaribanc, egy  rózsaszínpinabarbie!?

Télen vízszintes hóesésben is kimentem, mit nekem akkor a 60-70 km/h-s széllökés! Fél kettőkor már a parton voltam. Előző nap délelőtt szépen fogták a csukát, így a víz meg volt szórva rendesen. Az első helyen nem volt kapásom, a következő beállóban egy másik srác próbálkozott. Amikor eljött mögöttem átmentem a helyére. Igaz, hogy szarrá dobálta pályát, de télen jobbra a nád mellett fogtam szép sügéreket, a mélyebb részen pedig csuka is szokott jelentkezni. A szél sem volt túl erős, így a finomabb pálca és kedvenc kopytóm mellett döntöttem. A srác nemsokára hazament, de szerintem, még be sem indította az autóját, már egy erőteljes kapás után, szép kis csukával küzdhettem. Na nem volt nagy küzdelem, de igen megörültem, a 45 körüli jószágnak. Egyet rontottam el! A nemrég beszerzett kamerát még nem élesítettem be. Az új merítőt viszont sikerült felavatnom.

A gumihal farka a szájában maradt felfűzve a fogsorára, alig tudtam visszaszerezni tőle, szépen lemetszette a helyéről.

Évek óta nem használok merítőt, csak a patakra szoktam magammal vinni, de pénteken találtam egy olyat, ami igen megtetszett, könnyű, rövid nyelű, amolyan legyes szák modern alapanyagokból, így bár csak néhány apróságért mentem nem tudtam a boltban hagyni.

Ezért veszélyes horgászboltba járni, egyszerűen valami mindig az ember kezében marad, amit előtte nem tervezett meg.

A következő kis videó az első felvételem. Halmentes – vágatlan, a próba kedvéért, meg természetesen újabb hal reményében készítettem.

Sorra következtek az általában halat rejtő pályák, de a szél felerősödött, sokszor nagyobb löketekben érkezett így csalivesztésen kívül más nem történt, míg el nem érkeztem egy máskor is bevált helyhez. Itt berkley gumival kezdtem a dobálást. Kicsi fejet lehet csak használni ezen a területen, az alacsony vízállás és a rengeteg akadó miatt. És a csukára megszokottnál nagyobb tempóval, bele-bele emelve lehet játszani a kis gumi csalikkal. Szerencsére a 13 póverpróval és a könnyű kis bottal majdnem a kőzárás lábáig el lehetett dobni vele. A szél azonban olyan hasat csinált a zsinórnak, hogy nem igen volt kontakt a gumicsalival a könnyű fejen.

Első dobásra egyből kapás, persze a kamera kikapcsolva, a halnak nem tudtam rendesen odaütni, ráadásul felém indult a nádba nagy sebességgel, és abban a pillanatban amikor elérte kipattant a jihorog a pofájából. A felvételen már csak a kiegyenesedő pálca és a kipattanó jig látszik. És az, hogy elmormoltam aznapi első imámat!

Erőltettem még egy ideig a helyet, majd a másik botra váltottam, gondoltam Ottó bácsi keléje lesz a nyerő csali.

    Nem is gondoltam rosszul, mert egy burvány jelezte, hogy érdeklődő van a közelben, a következő dobásnál oda is vert keményen, de elhibázta. Viszont a felvételen hallatszik, hogy hülyülök elég rendesen, mert már másodszor beszélek magamban! Mentségemre legyen mondva, hogy amikor nagyon kevés kapásra számít az ember, akkor nem felhőtlenül boldog egy halvesztés után.

Két helyen volt még gumira finom kis ütésem, ami akár sügér is lehetett. Kimentem még az első kőre az erdőn keresztül, de ez a pálya, majd akkor lesz igazán jó, ha a vízinövények újra átveszik helyüket rejtekéül a leselkedő sügéreknek, csukáknak.

A lényeg, hogy a hagyományt nem törtem meg, április elsején csukázni mentem, kapásom is volt és fogtam is egyet.

28.-ára két dolgot terveztem, mindkettőt sikerült is véghezvinnem. Délelőtt 3,5 órás megfeszített munkával kitakarítottam a csónakom környékét, és a csatornát melyen keresztül meg tudom közelíteni a nyílt vizet. Most már csak meg kell várni a csónakos tilalom végét, és lehet menni a nádélre csukákat riogatni, a nyílt vízen balinokat kergetni, nem is beszélve a sügérekről! Mivel elég sok szerszámot vittem magammal és a horgászeszközöknek is el kellett valahová férniük, ezért kivételesen kocsival mentem. A sógortól szoktam néha kölcsönkérni, de a magas üzemanyagárak miatt egyre ritkábban teszem. Nem vagyok egy rutinos sofőr, de az évi 10-15 alkalom alatt micsoda ökrökkel akadok mindig össze az hihetetlen. A tegnapi napomat is sikerült keretbe foglalniuk. Reggel egy 4-es kereszteződésben a szemből jövő annyira nézte, hogy neki balról nem jön e senki, hogy közben átjött az én sávomba, és jött egyenesen nekem. Ha nem fekszem rá a dudára, akkor jól indult volna a reggel. Erre hazafelé a szétvert belvárosban villogó lámpák mellett két menő hülye gyerek úgy döntött, hogy U alakban visszafordul a kereszteződésben (Volvo + BMW). Satuféknek hála nem volt koccanás a két ökör meg integetett, hogy kösz szépen!

Na de maradjunk a nap történéseinél. Miután kész voltam a melóval a múltkori hely mellett döntöttem, mivel a stégen nem ment a hal, a felerősödő szélben pedig nem akartam csónakkal kimenni.

Bevetésre készen

A pecát azon a helyen kezdtem, ahol legutóbb a legnagyobbat fogtam, a halakat azonban ez a legkevésbé érdekelte. Gondoltam odébbállok, mivel az előző alkalommal, akkor maradt abba a kapás, amikor most kezdtem.

A 100 fős raj helyén egy darab keszeget sem láttam gyanús kezdett lenni a dolog! Bizony az időjárási körülmények megváltoztak, és a halak is megérezték a közelgő frontot. Ezen a helyen néhány maszatolós kapás után jött egy aprócska keszeg, és egy jól megtermett naphal, amit nagy keszegnek véltem, míg meg nem láttam. Kár, hogy nem nőnek egy kicsit nagyobbra, ha már betelepítették őket. Nem lenne rossz UL cuccal, kis gumikkal pergetni rájuk, mivel igen hevesen védekeznek. Idén azért megpróbálok majd kis szilikoncsalikkal becsapni néhány nagyobbacska egyedet.

A következő helyen megint semmi, így taktikát váltottam, és megpróbáltam messzebb keresni őket ugyanolyan kis eresztékkel. Ezzel a módszerrel végre sikerült átvernem két szebb keszeget. Az egyiknek csonti, a másiknak gilisztacsokor kellett. A kukoricára tegnap rá sem hederítettek.

A két szép pirosszemű után nem akadt több jelentkező, ezért odébb álltam, ahol végre megtaláltam a keszegeket. Egy hibája volt a dolognak, hogy egyik sem volt 10 centinél nagyobb, de azért jól elszórakoztam velük.

Jöttek még naphalak.

És egy apró sügér is.

Kicsi szépséghibája volt a dolognak, hogy az utolsó dobásnál az úszó külön repült tovább! Valószínű, hogy egy beakadás közben kikapcsolódhatott a karabiner, én meg nem vettem észre. Ennek ellenére elégedetten, és rommá égett orral ültem be az autóba.

Mikor hazaértem látom ám, hogy a feleségem, és az anyósom egy papírhalom felett ül összeroskadva az asztalnál. Na mondtam: “Ki halt meg már megint!”

Persze nem halt meg senki, csak jött egy 50ezres E-on végszámla, és ezt próbálták összebogarászni éppen. Hogy miként jöhetett össze? Amikor oda költöztünk, nem lett átkalkulálva a havi összeg! 2 TV, 2 fagyasztó, 4 emberre megy a mosógép, meg a villanybojler is. Havi szintre elosztva nem lett volna olyan sok, de így egyszerre igen! Aztán megkaptam, hogy túl sokat is gépezek! Hát majd nem lógok ezentúl annyit a neten!

Visszavittem az autót és volt még egy 20 perces sétám hazafelé, hogy kiszellőztessem a fejem!

Hogy miért lett fekete macska a bejegyzés címe?

Nekem mindig szerencsét hoznak, ha átmennek előttem! Volt már így több kiemelkedő pecám, a diplomavédés napján is átment előttem egy reggel. Ha úgy vesszük tegnap is szerencsét hozott, mivel reggel az első majdnem koccanás előtt nem sokkal átment előttem egy:

– megúsztam két koccanást

– a melót befejeztem

– egy jót horgásztam, és jött azért két szebb keszeg

De, hogy összességében szerencsét hozott e a családnak? Hát annak nem! De ebben mi is hibásak vagyunk, hiszen nem gondolhattuk, hogy két ember fogyasztása, ugyanannyi mint négyé!

De ez engem már nem érdekel!

Vasárnapra nagy szelet mond, de én akkor is a csukák után eredek!

Mindig is tetszett ez az elnevezése, ennek a csodálatos kis halnak, sokkal jobban, mint a vörösszárnyú keszeg. Szombaton rájuk vadásztam úszós módszerrel, de ez az úszózás nem olyan volt, mint ahogy azt sokan elképzelik. Bizony megdolgoztattak rendesen ezek a csodás színezetű kis halak.

Kedvenc csukás – sügéres pályámon rengeteg kelét szoktam látni horgászataim során, és többfelől jöttek a hírek szebbnél szebb fogásokról, így gondoltam megpróbálom a pályát a ragadozó tilalom alatt. Mivel a spicc botot (legalább is amilyen hosszban nekem van) rövidnek és gyengének, a match botomat meg kicsit kevésnek találtam a terepre, az esetlegesen beugró pontyok, kárászok miatt, ezért két rövid pergetőbottal vágtam neki a napnak. Persze nem pergettem, hanem 4 grammos kristálywaglerrel, 12-es horoggal egy szem csemegekukoricával, illetve csonticsokorral csalizva próbálkoztam.

Az első helyen kicsit túl sok időt töltöttem, ez a hely egy apró keszeget és pár maszatolós kapást eredményezett.

A mohó kis keszegnek nem is tudom, hogyan fért be az egy szem kukorica.  A maszatolások arra engedtek következtetni, hogy csak apróságok vannak a pályán, így egy akadós pálya után, egy mélyebb vizű pálya következett.

Az akadós rész még így a képen is elég hárdkór, talán jobb is hogy itt nem akadt hal. Szóval a mélyebb részen, addig állítgattam az eresztéket míg a balos úszóm egyszer csak elmerült, egy szép testes bodorka volt az első tettes.

Néhány rontott kapás után a jobb oldali szerelésre csontcsokrot raktam, amit a kis ereszték miatt a küszök folyamatosan zargattak. Az egyik ilyen csipkedés után egy szem csonti maradt a horgon, de gondoltam, hátha ez lesz a nyerő. Bedobtam, jött is a maszatolás, mérgemben megemeltem a botot, hogy kukoricára cseréljek, de heves ellenállásba ütköztem és megvolt a nap első keléje.

Kisebb szünetekkel ki tudtam csikarni még jó néhány kapást, a kelék mellett kisebb bodorkák, és egy karikakeszeg is jelentkezett, majd fogtam egy termetes naphalat is ezen a helyen.

Ahogy az idő melegedett egyre kevesebb lett a kapás, de még mielőtt a következő helyre átmentem volna, megfogtam a nap legnagyobb 30 centi körüli kapitális pirosszeműjét.

A következő hely mindig ad csukát, van hogy többet is, itt szokott a legtöbb keszeg előfordulni. Most sem kellett csalódnom, ennyi vöröset életemben egy helyen még nem láttam. A víztetőn 100 feletti egyed, köztük rengeteg kapitális példány elérhetetlen helyeken. Nagyon csendben kellett a partot megközelíteni, mert minden furcsa zajra megugrottak. Nagy kihívás volt, hogy fogjak közülük. 20 centisre állítottam az eresztéket és közéjük, illetve a nád peremére dobtam, a két szerelést. Nehezen, de néhányat azért gyorsan átvertem, a társak hamar rájöttek e turpisságra, így odébbálltam.  A következő beállóban 3 nagy kárász állt a víztetőn, ahogy odébb is több példány kergetőzött, már a nászra készültek. Ezen a helyen is sikerült néhány pirosszeműt átvernem.

Nem volt olyan egyszerű a keszegeket becsapni, mivel a különböző intenzitású kapások változó eredménnyel akadtak meg. Nemegyszer a jó húzós kapás ellenére csak kukorica belsejét szívták ki. Egy helyen 5-6 halnál több nem igen jött ki, mert egyszerűen odébbállt a csapat.  Az egyik nyiladékban aztán egy “fatuskó” közeledett a part felé, ami öt méterre a lábamtól hirtelen egy 4-es körüli csukává változott át. Az ívó kárászokat figyelte egy helyben lebegve. Végig azon drukkoltam, hogy az egyik kisebb kareszt kapja derékba. Ha megtörténik az biztos, hogy erekció nélkül megyek el, ott helyben. A következő pillanatban azonban a csukától alig egy méterre bedobott szerelésemet elhúzta egy keszeg. A bevágás pillanatában a csuka úgy tűnt el mintha ott sem lett volna.

Lassan mennem kellett. Nagyon jó peca volt, igazi cserkelős – lopakodós, a pergetéshez leginkább hasonlító. 30 feletti kelét fogtam + a járulékos halak. A keléknek egész évben amnesztiát szoktam hirdetni, de a tavaszi keszegnek nehezen állok ellent, így a kis karikakeszeg, és a három bodorka mellé 7 közepes piros is “hazajött” velem, és belőlük finom vacsora lett. A kicsik és a nagyok automatikusan visszakerültek, de egy nagyot eltettem, a végén azonban neki is megkegyelmeztem.

Április elsején már tudom, hogy nem csak a csukákat és a sügéreket veszem üldözőbe, hanem megpróbálok néhány kelét apró bogárwoblerrel, vagy minitwisterrel átverni.

Jó kis peca volt ez, a pergetéshez leginkább hasonlatos,és igazán izgalmas és élvezetes. A friss tavaszi keszeg sütve krumplisalátával pedig egyenesen fenséges.

A képek minősége elég vegyes, de még nem jött meg az új fényképezőgépem, telefonnal pedig az erős fényben nem mindig sikerültek elég jól a képek.

Akadt még egy történet, ami a halfogással nem de a természet gyerekkel történő megismertetésével szorosan összefügg. Békázni voltunk a helyi patakból felduzzasztott némileg rendbe tett régi Vidámparki tavon. A kis békák és a nagy kecskebékák túl élénkek voltak ahhoz, hogy vízbeesés nélkül elkapjuk őket, de néhány a téli kómából épphogy ébredező varangyot azért sikerült elkapnunk. Ami még érdekesség, hogy a tóban 4 valószínűleg a terráriumot kinövő megunt házi kedvencet is láttunk ékszerteknős képében. ebből 3-at sikerült is levadásznunk. Ha nem tavasszal rakták ki őket, akkor nagy túlélők, hogy ezt a viszonylag kemény hideget kibírták.

Vigyázz, mert meglép!

Szélesszájú békák egymás között

A testük még elég ernyedt volt, látszott rajtuk a téli koplalás, a hangjuk meg olyan volt, mintha minimum másnaposak lettek volna.

Szombatra a kölyökkel terveztem egy balatoni horgászatot a kikötőmbe. Két rövid spiccbot, csonti, pinki megvolt! Már csak a halak hiányoztak a jó szórakozáshoz. Azt megjegyezném, hogy a csontivásárlás közben három kenart valahogy a kezemben maradt! Nem tehetek róla nehezen állok ellen ezeknek az apróságoknak.

A parton sajnos elég nagy szél fogadott minket, így csak egy botot nyitottam ki, miután szigorúan bejelöltem a horgászat megkezdésének napját mindkettőnk engedélyébe. Új előírás, de be kell tartani! A boltos szerint két horgásztól már elvették az engedélyt, mert nem volt nekik a nap bejelölve!

Szóval a szél miatt én ejtegettem be a szerelést a víztetőn sodródó nemrég levágott nádszálak közé, a halakat pedig Boti szedegette szépen egymás után. A ragadozó tilalom ellenére nehéz volt kivédeni az apró vörösszárnyú és bodorka hadsereg közé tolakodó pici mohó sügérek kapását. Természetesen minden kis hal visszakerült a vízbe, egy jó kis fénykép után. Apropó fénykép! Szóval fényképem csak telefonos van, mivel a drága öreg Olympus AZ2-ZOOM fantázianévre hallgató fényképezőgépem, a mesterien megkomponált és kivitelezett képekkel együtt egy óvatlan mozdulatnál a zsebemből a Balatonba esett! Első felindulásból levetkőztem, hogy bemegyek érte, de a másfeles víz alján megbúvó, helyenként méteres rothadó levágott, odasodródott növényi réteg elrettentett ettől! Végső próbaként megpróbálkoztam egy nádvágó kaszát beleakasztani, de a felkavart mocsokban a gép végleg eltűnt.

Akkorát pecáztunk a kölyökkel, hogy igazából nem is voltam bánatos, talán csak kicsit a képek miatt, amiket készítettünk aznap. De ez csak egy tárgy, a tárgyak pedig pótolhatók nem úgy mint a kihagyott élmények!

Nemsokára indulnunk kellett, de megbeszéltük, hogy idén többet fogunk együtt pecázni, mint az előző években. Úgy érzem, hogy már elég érett is hozzá, és érti, hogy a halakkal miért így bánok. És tetszik neki az is, hogy blogbejegyzéseket készítek.

Haza felé aztán nem bírta ki a kis zsivány és odaszúrt egyet:

Te apa! Mit szolnál hozzá ha innentől minden horgászatunk egy egyperces néma vigyázzállással kezdődne?

És ez mind semmi! Este társasjátékozni kellett, persze miután egy három szettes lábteniszmeccsben ismételten ronggyá vert.

Tudjátok mi volt a társasjáték neve?

Atlantis!

És, hogy miért ez a bejegyzés címe? A kölyök egyszerűen így nevezte el a megfogott és visszaeresztett apró halacskákat.

Ez a bejegyzés már elkészült egyszer 90%-ig. De voltam olyan amatőr, hogy nem mentettem el közben, a gépemben pedig gond van a ventillátorral, a megrendelt cserepéldány pedig a Holdon keresztül jöhet, így a gép összehullott, mielőtt kész lehettem volna.

A négy napban ez volt az egyik peca. Balatonon még tilos, így a patak maradt 14.-ei pergetésem helyszínének, amit cseppet sem bántam. “A” terv domolykó, “B” terv sügérvadászat volt.

Reggel 7-kor már a parton voltam és a múltkori beeső kapás helyszínén ostoroztam a vizet kishalutánzat hornettel. Végigpásztáztam egy elég nagy szakaszt, halat nem láttam, kapásom sem volt, pedig próbáltam többféleképpen. Húzós vízen, lassú folyásnál, langóban, visszaforgóban, lassú és gyors határán. Folyásirányban, azzal ellentétesen és keresztben is, de sajnos nem könyörült rajtam a víz. Elindultam felfelé, a fák között is szórtam a wobblereket, próbáltam gumihallal a sügéreket, de csak kisebb ütésekig jutottam, kicsik lehettek. A fák között két öreg úsztatott spiccbottal nem nagy eredménnyel. Eljutottam aztán a vasúti híd fölé, ahol a korábban leírt “erősebb” UL pálca próbájára is időt kerítettem. Valamelyik dobás után ütésem volt, a fék kétszer is ciripelt, majd megjelent egy sárga hasúszó a víztetőn. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint Matisz nagypapa, amikor a 11 éves lánya világra hozta első unokáját! E örö e bódottá, mennei bodottá tudtam volna kiáltani az égbe! De a domolykók Istene ronda tréfát űzött velem! A kapitális domolykó egy pillanat alatt a szemem láttára alakult át faroktőbe akasztott kispontyyá!

Jól van te Isten, ha te ilyen tréfát űztél velem, majd még megkapod a magadét! Azzal ott is hagytam a helyet és elindultam a fák közé sügér reményében. A parton közben egy haltetemre lettem figyelmes, talán egy róka lehetett a tettes, aki elfogyasztotta a partra vetett dögöt.

Aztán végre megtört a csend, ha domit nem is egy szép sügéret azért fogtam a múltkori sügéres helyen.

Ahogy visszaértem a fák közé, a két öreg kérdezősködött. Beszámoltam a történtekről, ők meg beszéltek a rég és a közelmúltról kérdés nélkül is. Már odafelé tudtam, hogy ők nem azok a a divatos C&R fószerek, inkább a Catch&Filléz mozgalom hívei lehetnek.

– Sügérért jött volna januárban, 20-asával vittem haza a fél kiló körülieket!

– Á tavaly csak 65 domolykó jött azok sem nagyok!

– Pedig régen a régi vasúti hídnál a kiló alattiakat nem is számoltuk, 2,5-es volt a rekordom szöcskével, kenyérrózsával úsztatva.

Abba bele se gondolnak, hogy ma talán pont ezért van ilyen kevés belőlük. Bár a 65 darabot azért elfogadnám ez évre.

Közben akadt még egy kis sügér, majd egy a csalinál pár centivel nagyobb kis kárász, ami valami féregnek nézhette a kis gumihalat. Képem nincs, mert visszaesett fényképezés előtt.

Bekéretőztem még az egyik öreg mellé, ahol meglepetésképpen egy levágott fejű rohadó hatalmas patkányt fogtam ki a meder közepéből. A hátsó lábának talprészébe akadt a horog! Hát ha éreztetek már kibaszott büdöset, azt szorozzátok meg tízzel, százzal, ezerrel! A kanóc ilyenkor bezzeg nem szakad el, csak ha wobblert akaszt az ember az ágak közé! Lenyomtam a patkányt egy fadarabbal, és húztam a zsinórt. Erre a patkány combja szakadt ki a testéből, levált a szőr, a bőr, és elővillant a kékespirosas rothadó combja. Lenyomtam a lábát úgy végül kiakadt a horog. A mellettem lévő kisöreg megjegyezte: Milyen fasza lenne pörköltnek! Ő jót röhögött én meg a következő beállóban szándékosan betéptem a jigfejet egy gyökérbe.

Még egy kis sügér jött, aztán mennem kellett, de visszatérek még, domolykók reményében!