A szombati egész napos esős, szenvedős, takarítós nap után látta a feleségem, hogy nem jó ez így nekem, megkegyelmezett és elengedett egy délelőtti kiruccanásra. A kölyök már úgy is elég nagy, tudja mi a pálya a nyúllal kapcsolatban, az idő meg nem az a kint játszós-kirándulós a mostani hétvégén. Reggel volt időm elmélkedni is egy kicsit, mivel a távolsági busz, nem visz ki a település végéig, így jó 25 perces sétában volt részem, mire kiértem a pecahelyre. Rengeteg az eladó ház az út mentén, van közük olyan is, amit nem a tulaj, vagy egy ingatlaniroda hirdet, hanem a bank. Szomorú ezt látni így korán reggel!
Na de kanyarodjunk vissza a pecához, hiszen ez egy horgászblog vagy mifene akar lenni. Nagyon megérte a mai reggelen lemennem a hideg ellenére is. A szél csak később támadt fel, de az 5 fok azért elég kellemetlen volt, főleg miután vízbe kellett nyúlkálnom, azok miatt a fránya halak miatt! 🙂
Szóval összesen négy csukát sikerült kifognom négy kapásból, három kicsi volt, egy meg olyan 45-ös forma. Pont az kapott a legszűkebb helyen, így igencsak erőltetnem kellett, hogy ne szaladjon bele a nádasba. De aminek a leginkább örültem, az az, hogy új kedvenc színemmel berkley-éktől, megfogtam az idei legszebb sügéremet, ami kerek 20 centi volt. A felerősödött szél sajnos nem segített a pecában, és vártak már haza, így ebédre otthon is voltam.
Ha minden igaz holnap reggel is megyek! 🙂
Gratula!
Jár halakhoz is grat. , no meg ahhoz, hogy ilyen időben ki mertél menni!
Én sajnos délelőtt dolgoztam, a délután pedig családé.
Holnap viszem a három srácot locsolni, eddig még nem is látom, hogy mikor tudok kijutni…
Kösz Peti!
Csukázni pont fasza idő volt! 🙂
Már azt hittem, csak én vagyok olyan ütődött, hogy Húsvét vasárnap, és főleg ilyen időben horgászatra adom a fejemet, de örömmel konstatálom, más sem különb 🙂
Gratulálok a halakhoz.
Menni kell! Menni és menni! Aki igazán szereti ezt csak az érti!
Gratula, főleg a sügérért! Szép hal. Nekünk előtte nap nem jött össze, a Tisza part sáros, csúszos, majdnem fürödtem egyet, bennszakadt vagy 50 m damil szerelékkel, és a csatornapeca sem nagyon hozott eredményt. Csepergett az eső, és hazafelé olyan jégesős zuhé volt, hogy lépésben tudtam haladni. De az utolsó mondatodban van az igazság.
Kösz!
A sügérnek jobban örültem, mint bármi másnak!