Volt még egy óra csúszom, úgyhogy nem igazán bírtam magammal, így reggel megint korán keltem. A tegnapi helyen sikerült leakadnom a sokat látott, fognyomokkal tarkított J-9SFC wobbleremmel. Mivel közel volt a parthoz, és nem szerettem volna megválni tőle, ezért zokniban feltűrt nadrágszárral bementem érte. Reggel még szidtam magam a hosszú alsó nadrág miatt, amikor caplattam fel a buszpályaudvarra, hiszen tegnap reggelhez képest 8 fokkal melegebb volt. Törölközőként viszont jó hasznát vettem, ahogy a tartalék zokni sem hiába volt nálam. Egyszer már elveszettem egy hétre ezt a fahalat, de kollégám visszaszerezte. Egy csónakos kihozta neki egy ezresért, így újra az enyém lett. A következő beállóban sajnos mégis vesztettem egy wobblert, a szél nem kedvez, ha a nád mellé akar dobni az ember. Ma reggel egy csukát sikerült kivennem, kedvenc gipo kanalammal, ami picit nagyobb volt a tegnapiaknál, és hevesebben is védekezett.

Két dolog rossz ezekben a hajnali pecákban. Az egyik, hogy az órát kell nézegetni a meló miatt, és abba kell hagyni a pecát.

A másik az még szarabb:

– Horgászni voltál?

– Mit fogtál?

– Mekkora volt?

– Hány centi?

– Hol van?

– Nem adod el?

– Miért dobtad vissza?

– Minek horgászol, ha meg sem eszed?

Egyszerűen nem lehet nekik megmagyarázni! Van olyan, akinek már 5-ször megpróbáltam, de Karácsony előtt tavaly is megkérdezte: Nincs eladó süllőd?

Azért egy idő után be tud kattanni az ember a sok érthetetlentől!