Egész múlt héten a horgászat motoszkált az agyamban. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy csukatilalom előtt kellene még egyet horgászni. Balázs barátom a lékpecával győzködött, amit még soha nem próbáltam, ahogy ő sem. Aztán csütörtökön kiderült, hogy a kölyöknek jövő szombaton lesz csak meccse így felvetettem a pergetés lehetőségét, amire Balázs egyből rácsapott. Mivel kedvenc patakunk nem fagyott be teljes hosszában így a kocka el volt vetve. A horgászboltot megkérdeztem, hogy lehet e jegyet venni? A kedvünkért kinyitnak volt a válasz, így fél tíz körül már a bolt oldalán toltam a csengőt. A jegy kiadása nem volt zökkenőmentes, mivel a boltban található összes toll befagyott, de aztán megoldódott minden. Balázs a napi, én az éves jegy birtokában volt, így irányba vettük a patakot!

Az első pozitívum az volt, hogy a sok e-mail és telefon hatására, a jegy hátuljára került egy térkép, ami a természetvédelmi területet jelölte, és egy eddig ugyancsak hiányzó fogási napló is.

Megérte bombázni a szövetséget a kérdéseinkkel!

Ahogy közeledtünk és megláttuk a csatornát, amibe a patak torkollik világossá vált, hogy nem lesz sétagalopp a horgászat! Az összefolyásnál, nagy kócsagok és szürke gémek mellet a vermelő halak rémei, a horgászok nagy ellenségei a kormoránok is ott voltak szép számban!

Hát nem örültünk, és nem sok esélyt láttunk, és ahogy kiszálltunk bizony nem volt melegünk. Míg levettem a bakancsot, hogy a thermonadrágot magamra tépjem lilára fagyott a kezem. A patakon vékony hártyajégtáblák úsztak lefelé megnehezítve a gumihalas pecát, nem is beszélve a folyton befagyó véggyűrűről, és a fagytól lemerevedő előző nap beszerzett monofil zsinórról.

Küzdöttünk rendesen az elemekkel, de a jégtáblák idővel már nem jöttek, viszont a hideg miatt nem volt kedvünk túl sűrű csalicseréhez!

Nem adtuk fel, így némi elemózsia és forró tea elfogyasztása után a patak felső szakaszára is rápróbálkoztunk minden eredmény nélkül. Túl kicsi volt a víz, az ígéretes szakasz pedig be volt fagyva. Azért dobtunk jó néhányat kisebb gumihalakkal, kis wobblerekkel megbúvó domolykóban, sügérben reménykedve, de eseménytelenül telt ez az óra is.

Úgy döntöttünk visszatérünk a már jól ismert kiindulási pontra, ahol délután még több kormorán fogadott minket. Ekkor már legbelül tudtuk, hogy esélyünk nincsen. A kormoránok vélhetően a jég alól kimerészkedő halakra rögtön lesújtottak, amelyik halnak egy “csöpp esze” is volt, az a jég által elzárt szakaszok alatt rejtőzött! A lábunk előtt úszott el egy méret körüli tőponty, amit szintén kormoránok tépáztak meg, de nem bírtak vele. A sérülések így is a lassú pusztuláshoz vezettek.

Készítettem még néhány képet a vízről, fél három körül pedig az indulás mellett foglaltunk állást. Így is jól éreztük magunkat rengeteget röhögtünk, főleg magunkon, hogy mekkora állatok vagyunk, amiért az ítéletidő ellenére is kijöttünk! De egy igazi horgász nem retten vissza semmitől, a Balatonon pedig április 1.-ig nincs rablóhalas peca az új szabályok szerint!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A fél karomat odaadtam volna aznap egy jó csuka kapásért, vagy egy lekövetésért de ez aznap nem adatott meg. Otthon viszont várt a finom brassói és a feleségem által készített gyümölcsös túrótorta.

Na meg a kisfiam, akivel másnap a nálunk nem túl nagy mennyiségben esett hóban szánkóztunk egy marha nagyot: