A második napnak már sokkal nagyobb reményekkel indultam neki, bár először úgy voltam vele, hogy semmi értelme sötétben lemenni, a gondolat, hogy kihagyhatok valamit, nem hagyott aludni, így ha nem is olyan korán, mint az előző napon, de fél óra eltéréssel már a vízen voltam.

6 fok volt, ami az előző napi mínusz kettőhöz képest felüdülést jelentett. A termoszhoz egyáltalán nem nyúltam és a kabát is csak fényváltásban került fel. Akkor volt a vízen a leghidegebb.

Kicsit több hang volt az éjszakában és volt néhány dobótávon is.

Azokat a helyeket vallattam csak harcsára, ahol korábban már fogtam, vagy volt akcióm wobblerrel.

Egy nádkiszögelés előtt volt egy rablás, amire motorozás nélkül sikerült is rádobnom. Elsőre semmi, de másodjára, a rablás helyén bedöccent a púpos shad.

Mire bevághattam volna, a hal elengedte a fahalat, de egy hatalmas burvány megmutatta, hogy itt nem 5 kilós jószággal lehetett dolgom.

Fél órát még vallattam a nádast, de ahogy az előző írás végén jeleztem, meg voltak a terveim a látottak alapján, így nehéz, de annál gyorsabb döntést kellett hoznom..

Ilyenkor ugye vagy – lehetőleg hatalmas hittel – dobja az ember tovább a harcsát, vagy nekiáll süllőt keresni!

Mivel az előző napon több helyen is gyülekezett, sőt némi kezdetleges ívást is mutatott a küsz, ezért a tüskések után eredtem.

Végül az utolsó pályán, pirkadatkor leltem rájuk.

Süllők, éjszakai balinok, egy – egy harcsarablás.

Nem volt sok időm, de szerencsére takarásban voltam, így a napkelte ezen a helyen, kicsit “késett”.

Mondanám, hogy remegő lábakkal, meg remegő kézzel, meg blabla, de ilyenkor nincs idő remegni!

Erre várok, hónapok óta. Mi a fasznak remegjek? 😀

Kézben a 18 grammos bot, kapocsban az SFC színű, 7,5 centiméteres, tűpontosan dobható wave minnow és BAAAAMM!

Első dobásra, 75-ös bajszi.

Élmény a kis pecával, a fényképezésre nincs idő. Mire felhúztam volna a súlyt és kimotorozok a pályáról, hogy ne látszódjon a képen, hol is vagyok, elmegy az esély az újabb halra, mit halra, halakra.

Gyorsan két fénykép, elengedés, dobás. Mit dobás, dobások? Pontosan négy és a négy dobásból három süllő!

A háromból kettő felszíni pukkanós, látott kapással durrantja le a karcsú fahalat.

A nádöböl legbelső pontjára centiméteres pontossággal elhelyezett wobblert a második és harmadik süllő, két tekerés után szívja le, az első, ami a legkisebb húzottra jön.

Miközben az elsőt könyveltem is durrogott a hal, na ott egy kicsit lehet hogy mégis remegett a kezem, írás közben. 😀

A süllők – harcsák lassan elhallgattak. 05:28-kor fogtam az utolsót.

Ja és a második süllő előtt megjött az első balin is. 😀

Gyakorlatilag az első öt dobásból, öt halat fogtam, három halfajból, ugyanazzal a csalival.

Micsoda peca?!

Micsoda wobbler? 😀

Mivel durrogott még néhány éjszakai fogatlan vadász, ezért a másik nagy fegyverem került a kapocsba, egy pink killer színű, 5,5 centiméteres waveshad.

Nem véletlen, hogy ezt a wobblert tettem fel. 😉

Az egyik törzsvevőmnek azon a hajnalon, 15 kilós harcsát adott.

Harcsa elengedve, három süllő beírva, két éjszakai vadász, mi hiányozhat még?

Egy újabb felszínis balin. 😀

Akkor “keressük meg” ő(n)kelméket!

Ahogy megláttam a kő szélében, küszöket dobáló balint, már nyúltam is a topwater dobozhoz.

Tudom hihetetlenül hangzik, de kb 5 méterre a tavalyi első felszínis fogás helyétől, első dobásra szaltózott ki, egy szép balin a WTD-mel.

Mad my day!

Ez a minta a knacker frog, azaz sintér béka nevet kapta és eddig összesen 3 darab hetes és 3 darab kilences WTD készült ezzel a dizájnnal, amiből egy – egy darab az én tulajdonomban van.

A veszprémi Sintér – domb aljában volt talalható régen a Sintér – kút. Jelenleg vízmű terület, ahol az utolsó képen is látható, régi eszközök vannak kiállítva, átfestett állapotban.

Nem vagyok vízügyes szakember, de talán régi tűzcsapok lehetnek.

Sétáim során gyakran megfordulok erre, amikor a kutyákkal a Séd patak partján megyünk ki a régi Csónakázó – tóig, vagy a Laczkó forrásig.

Addig – addig nézegettem ezt a békának álcázott valamit, amíg lefényképeztem, majd a gondolatot, tett követte és meg is festettem hetes, illetve kilences axeheadre. 😁

Ő lett a sintér béka, vagyis a knacker frog.💯😍💯

Lehetett volna hóhér béka is 😁, mert a feljegyzések szerint a hóhér a domb tetején lakott, de végül a sintérnél maradtam.

Alul nézetből, azokkal a szemekkel tényleg tisztára béka. 🐸💯🐸

Oldalról nekem kicsit hasonlít a fejrésze, a régi indián totemoszlopok madár ábrázolására. 🦅🙂

Egyedül a piros, csókos szájat nem festettem meg. Kicsit talán sok is lett volna, meg Tomi cimborám, előttem már megtette, kicsit más formában.

Meg persze a lábakat sem. Azok nem illettek volna a formához és meghaladták volna a képességeimet is. 🙂

Valahogy erről szól a wobblerkészítés igazán. 😉

Amikor meglátsz valamit és elindul a vezérhangya!

Amúgy a sorozatgyártás pont ezt a kreativitást gyilkolja – gyilkolná ki az emberből, de mivel mindig jönnek új formák és színek, talán még nincs elveszve minden. 😁

A következő balin kétszer is rádurrantott, de nem vette le és a további szín variánsok, majd típus cserék sem segítettek.

Tudtam ám, hogy mi kell nekik! 😀

Nyolcas fekete pencil, gyorsan húzva. Hát…

Három dobás/három kapás/két hal, de aztán elcsendesedett minden.

Az utóbbi években bizonyos pályákra, helyzetekre jellemző, hogy néhány balin lefogása után, nagyon hamar elcsendesednek. Így volt ez azon a napom is, de aztán több kilométerrel arrébb, a nádfalon is találtam szórványos küszívást.

Az egyik öbölben egy benga nem akart semmit sem megenni, egyedül a fenti WTD-t nézte meg kétszer, de az akkor már hullámzó vízben nem találta el.

Aztán találtam még egy halat, olyan igazi kis wobblereset és miután nem kellett neki a pici shad, feltettem a hatos pencilt és harmadik dobásra lerendezte. 😀

Mivel kilencre haza ígértem magam, így elindultam kifelé, élményekkel, halakkal megtelve, de az iménti rohadék még mindig mutatta magát a pár négyzetméteres öbölben.

Rászántam legalább 10 percet.

Sokszor kivártam, színt, csalit cseréltem, aztán feladtam.

Már majdnem teljesen végeztem a pakolással, amik a rohadék megint berobbant. 😀

Ránéztem a még nyitott mini fatshades dobozomra és a tekintetem megállt egy orange belly színű darabon, amit selejtként tettem a dobozomba.

Amikor a terelőlapot ragasztottam a kis fahalba, valami kosz kerülhetett a lapkafészekbe és ahogy toltam be a terelőt a csaliba, kinyomta és szétrepesztette azt.

Jó lesz ez így alapon, befejeztem, saját célra és hát jó is lett! 😀

Első dobásra, fékhúzós kapással szedte le a nap balinja, a megállított, besüllyesztett shadet.

Mérete alapján, még egy szelfire is érettnek bizonyult.

Ez már szép jószág volt!

Igazi nádi haramia, amit másnap éjszaka sikerült überelnem.

Gyorsan befejeztem a pakolást és amikor raktam össze a harcsás pecát, akkor vettem észre, hogy a harcsa kapása után, elég nagy esélyt adva a halaknak, így dobáltam a sötétben a nagy fatshaddel. 😀

Csak az lehetett, hogy amikor megdöccent a wobbler, a bajszos rászívott, a két horog, meg egy pillanatra alul – felül akadt és ahogy tátotta ki a pofáját, hogy megszabaduljon a gyanús falattól, azzal a mozdulattal szét is nyitotta a horgokat…

Sőt, ahogy látszik, a wobblert is megzúzta.

Talán egyszer majd mellém áll a szerencse és elkapok egy nagyobb bajszost is wobblerrel, de ez nem ezen a hétvégén történt meg velem.

A három süllőből egyet, ebédre el is készítettem és jó ízűen, jó kedvvel meg is ettem.

Mint kiderült, horgászhattam volna tovább, de 3 süllő, 1 harcsa és 6 balin után, nem nagyon lehetett hiányérzet bennem.

De vajon az a harcsa mekkora lehetett? 😀