Pástétom

Gasztroblogger lettem, mondhatnám viccesen, de azért lesznek a bejegyzésben halak is, különben miből készült volna el az a bizonyos pástétom? 😀

Beszart az idő megint, de ezt már megszokhattuk ezen a tavaszon, sőt az utóbbi évek tavaszai valahogy mind így alakulnak.

Tavasz ez egyáltalán? Van még tavasz egyáltalán? – kérdezhetném.

Szeszélyesnek szeszélyes, de ennyire ilyen volt mindig?

Fene se tudja, hisz az ember, hajlamos mindig a szépre emlékezni.

De szép is volt, a múlt héten, végre bajszosokat kergetni.

Igaz hajnalban kellett a meleg ruha, de délben az arcom és a füleim is rommá égtek és nekivetkőzve süttettem magam, az úszót kémlelve, nem is eredménytelenül.

Na de ez a tavasz, annyiban még novemberben kezdődött, hogy lejárt a stégünk engedélye, aztán nem kapott újat, bizonytalanná téve vele a jövőt, a horgászatot, a kalandokat, a halas képeket, történeteket, posztokat és ez által az eladásokat.

Mivel nem várhattam a sült galambra, így végül, erre az évre megoldódott a csónak kérdésem. Egy hydrával járok ki, szerencsére ugyanabban az öbölben, ahol immáron, vagy 15 éve teszem.

Az öreg bárka is vízen van. Egyenlőre. De bármelyik pillanatban jöhet a felszólítás, hogy ki kell venni, a többi csónakkal együtt, én meg erre nem építhettem az évemet.

A lábrács is kirohadt belőle, úgyhogy egyenlőre csak kimerni járok, az öreg csillagrombolót.

Az “új” csónak, nagy, kicsit szokatlan, de kezdem belakni és szerencsére, néhány betli után – ha kicsit megkésve is – a tavalyi szezonhoz képest, sikerült többszörösen összehalazni.

Az egyik ilyen pecáról szól ez a bejegyzés, de előbb még megemlékeznék, egy márciusi betliről, a sok közül és egy áprilisi napról, amikor egy régi félelmem vált valóra. 😀

Március 13.-án is nagy reményekkel vágtam neki, mint megannyi másik alkalommal.

Aznap miután bepakoltam a csónakba, hívni kezdett a természet. 😀

Ebben a kikötőben egy pottyantós WC áll csak rendelkezésre.

Egyszer kinyitottam. Lábbal.

Többször nem fogom. 😀

Bemenni pedig véletlenül sem szeretnék, mert szerintem egyszerre ugrana rám, az ebola, a bubopestis, a száraz lepra, a tifusz és ki tudja milyen nyavalyák?

Szóval irány az erdő. A fák tövében látható WC papír és zsebkendő foszlányok mutatták, hogy más is járt már úgy, ahogy én.

Viszont úgy nem tudom, hogy járt e bárki, hogy a megfelelő hely keresése közbe, egy kurva nagy tüske állt a vádlijába?

Nekem sikerült.

Mindegy, gondoltam, hisz több is veszett Mohácsnál és dolgom végeztével, napkelte után nem sokkal, már az úszót lestem.

Nem tudom pontosan hányadik helyen, de sikerült a horoggal torzsát fognom és a torzsa nem engedett.

Felvettem a súlyt és rámentem motorral.

A torzsa nem eresztette a horgot, vagy a horog a torzsát – ahogy vesszük – így ráfogtam a vastag fonottra, hogy majd én azzl felhúzom. Jött is felfelé, egy jó nagy leszakadt darab, de a gyökér még tartotta valamennyire odalent.

Én lefeküdtem a csónaktestre. Bal kézzel támaszt kerestem.

Na most a hydrán van fürdőlétra is, ami nyilván fel van hajtva. Én hülye meg nem a fix részére támaszkodtam rá, hanem a felhajtottra.

A kapocs, ami a mozgó részt tartja, a súlyom hatására engedett, a létra a vízbe csapódott, én meg megindultam, az első idei balatoni fürdőzésemre. 😀

Mondják, hogy az embernek a halála előtt közvetlen, végig pereg az élete a fejében. Nekem nem az életem pergett végig, abban a pár tized másodpercben, hanem a lehetőségek, hogy miként fogok a vízbe baszódni! 😀

Közben jobb kézzel elengedtem a fonottat és elkaptam a motort. kb. a testem középpontja esett a csónak peremére, de annyira kb., hogy egy egész kevéssel több maradt belül és a pár másodperces libikóka végén, csurom vizes szemüveggel, arccal és felső testtel visszalendültem a csónaktestbe.

Kurva nagy mázlim volt az biztos!

Ahogy említettem több betlin voltam már túl, így amikor az egyik öbölben bedobtam az úszót a nád tövébe és meé le sem ültem a csónakban, amikor megindult a nád felé, a szívem a torkomban dobogott.

Rendesen elhúzta a dugót, én pedig erőt véve magamon, kicsit kivártam. Aztán felspannoltam a zsinórt és olyat odavertem, hogy a hal, legalább 2 méterrel jött hozzám közelebb a víz alatt, de végre halam volt.

Halam, csak olyan furcsán mozgott, vagyis csak próbált az erős cuccon.

Aztán kiderült, hogy miért?

Mert furcsaharcsa volt. 😀

A peca végére egyre jobban fájt a vádlim. Hazafelé már vezetni is éppen elég volt, estére meg úgy bedagadt, hogy alig bírtam felmenni a lépcsőn, majd másnap hajnalban lemenni. 😀

Gyógyszertár lett belőle, meg 3-4 nap sántikálás. Nesze neked, péntek 13. 😀

Parádésan fel is dagadt és még mindig meg van a nyoma, több, mint egy hónap után.

Tanulság, ha erdőben kell elvégezni a dolgotokat, a tüskés bokrokat, mindenképpen kerüljétek. 😀

Ahogy fentebb is írtam, az egyik – már áprilisi betli – alkalmával jött el a rémálom, amire évek óta “készültem”. 😀

A hajnal csodás volt, a száraz nád arany színben pompázott a napsütésben.

Miután végeztem a betlivel, elmentem kimerni az öreg bárkát is.

A kocsikulcsot – én állat – az ing zsebembe tettem. Alig bírtam beleerőltetni, így konstatáltam, hogy az onnan, ki nem eshet.

Csakhogy vagy az erőltetés hatására, vagy a csónakmerés közben, kigombolódott és amikor végeztem a csónak kimerésével és álltam volna fel, elhangzott egy hangos Miatyánk, amikor a kulcs a Balatonban landolt. 😀

De mire jók a horgászcimborák?

A kulcs sikeresen megmenekült!

Bár a kikötőben fészkelő, nyári lúd, a horgászok láttán, kevésbé volt elégedett, mint én.

Ezt a cimborát, aztán ki is vittem egyik nap csónakkal, amikor már túl voltam, néhány eredményes pecán. Pontosabban az volt a héten a negyedik nap, amit halasan a vízen töltöttem.

Ő fogott is egy nyolcas formát. Mellette három kicsi volt horgon.

Úgy voltam vele sokáig, hogy másnap én le nem megyek. Négy hajnal zsinórban. Kétszer délután kettőig a vízen, kiszívott rendesen. Az arcom fülem, ahogy fentebb írtam, rommá égett és a fejem is fájt már másfél napja, de aztán mutatta, hogy az idő elromlik, családi program, meg nem adódott, így a hajnal megint a vízen talált.

És micsoda hajnal volt? Milyen színek? Újabb csodás napkelte és csodás halas, majd másnap gasztronómiai élmények.

Ezeken a képeken semmi filter nincs, csak a horizontokon igazítottam két képen.

Nem tudok betelni tényleg a balatoni napkeltékkel. Ha lehetne, az összes hátralévő hajnalomat, ott kezdeném.

Nehéz egyébként ilyen körülmények között kivárni a hat órát. De a szabály, az szabály, áprilisban hat előtt nem lehet a horgász a vízen.

A mélyebb és a kedvenc részeim nem adtak halat, igaz sokat nem is időztem, egyik helyen sem, mert az előző napon öt kapást adó szakaszt akartam leginkább vallatni.

Bejött! 😉

Az első hal, egy jó tízes volt. Bedobtam az úszót a tutinak vélt helyre, de nem jött a várva várt kapás. Aztán úgy döntöttem, hogy újat dobok, de amikor az úszó odaért, három kiálló nádszál mellé, otthagytam. Csak egy kicsit, hiszen, leültem és 15 másodpercen belül, elhúzta.

Belőle lett a pástétom. 😀

A következő kapást elbénáztam – siettem. Mivel volt némi hátszelem, az úszót a nádra vitte, így a zsinór eleve feszes volt, a harcsa pedig a nád felé indult az úszóval. Én marha, ahelyett, hogy adtam volna neki zsinórt, ideje korán bevágtam.

Nem akadt…

A hely amúgy nem volt túl mély és belül még hét óra után is voltak rablások. Aztán az egyik rablás, olyan helyen volt, amit még meg lehetett horgászni. Ha kockázattal is, de meg lehetett.

Erre szokták mondani, hogy ráérsz akkor azon gondolkodni, hogy hogyan szeded ki a halat, amikor már megakasztottad!

Nincs mit szépíteni ezen, a következő 15 percben négy kapásom volt, 50 centis eresztékkel, 60 centis vízen.

Az elsőt kiszedtem. Az egy hatos forma volt.

A második elengedte a csalit, így mielőtt bevágtam volna, feljött az úszó.

Gondoltam, hogy annyi a helynek, így a mellette található folyosóba dobtam az úszót, hogy egy kicsit pihentessem, amikor egy tolóhullám mutatta, hogy van ott még hal.

A következő kapás nem akadt. A kis víz és a szűk hely miatt, nem lehet annyit várni, mint amennyit kellene, de a negyedik kapás után robbant a víz. 😀

És ahogy téptem ki a halat a pályáról, kétszer egymás után, kivetődött a vízből, teljes testtel.

Elképesztő élmény egy hasonló halat kiszedni, ilyen kis helyről.

Leírni ezt nem igazán lehet!

Ez a hal 9-10 kiló között lehetett.

Aznap csak kilencig maradtam, mert otthon ezt ígértem. Mint utólag kiderült, még bőven maradhattam volna, de jó volt ez így és még a halat is fel kellett koncolni, aminek a gyomrában, egy teljesen ép, szerintem ikrától dagadó, 40-50 deka közötti, karikakeszeg figyelt.

A terv az volt, hogy másnap reggelire harcsamájat eszek. Aztán miközben csíkoztam fel eszembe jutott, hogy miért ne csinálhatnék belőle pástétomot?