Elképesztő mi van itt gyerekek!

A héten is volt két olyan pecám, olyan halakkal, hogy csak vigyorgok és nézek ki a fejemből, azt kérdezve magamtól, mi a fasz van itt?

Van az a duma, hogy csípjetek meg, nem e álmodom?

De hiába csípem, magam, folyamat ébren vagyok. 😀

Elképesztő tényleg!

Na de ott hagytam abba, hogy másnap a sok madaras pályán kezdtem és tényleg. 😀

Persze egy darab madár sem állt a kövön és mivel éjjel még visszahűlt a levegő, a küszök sem ívtak, de ott voltak a pályán.

Amikor odaértem, a kikötői lámpák fénye alatt szinte nappali világosságban egy kisebb csak egy kisebb süllő hangot láttam – hallottam.

Ha már ott vagyok, miért ne dobjak alapon, már repült is a 11.5-es wave, de aztán valahogy volt egy érzésem, hogy erre a pályára nem ez lesz a megfelelő fahal.

Váltottam a 7,5-esre és gyorsan jött is két tüskés.

Rablás nulla, így volt egy érzésem, hogy a tavaly kevésbé működő, idén még alig dobott 6,7-es humpback shadnek kell adnom egy esélyt. Úgy éreztem a halak jórészt mélyebben vannak.

Kvázi bent állnak a kő lábánál és a shadet mélyebbre le tudom húzni. (Egyébként ma is ez lett a nyerő csali. 😉 )

Ésssss, hopp egy süllő.

Aztán még egy.

Aztán egy fekete hátú, ami tudta az 56-ot, csak nem jól tartom a képen.

Aztán egy belassításba, benga éjszakai fogatlan vadász vert bele izomból.

Imádom!

Aztán a napkeltével jött pár hang a kő szélében és kicsit távolabb egy sekélybe kirakott torzsán, amire akkor jöttem rá, hogy torzsa, amikor rádobtam a wobblert. 😀

Ezen a torzsán, napkelte előtt kezdődött egy kis ívás, ahogy a kő előtt is beindulni látszott.

Vissza került a minnow, de sajnos leakadtam vele. Nem akartam szétcseszni a pályát, így betéptem, azzal, hogy fényben kiszedem.

Jött két kisebb süllő a pink killer színnel, volt rontott kapás is, aztán felkerült pink killer színű shad is.

Éppen húztam a kő előtt, amikor azt vettem észre, hogy ott úszik a fél órája beszabott minnow-m.

Hogy a minimális hullámzás, a küszök, vagy az a pár dévér verte ki, azt nem tudom.

Pont ott húztam a csalit. A zsinór már hozzá is ért, gondoltam kiszedem vele, de abban a pillanatban, ahogy ütemet vesztett, a fahalam, akkorát vert rá lent a süllő, mint az állat!

Ez megint olyan történet, hogy ha meséli valaki, el sem hiszem.

Itt sem pontos a mérce, ez a hal teljesben tudta az 58-at, ami akkor az idei legnagyobb tüskésem volt és mivel garatra vette a wobblert, akkor sem tettem volna vissza, ha nem akartam volna halat vinni.

Ráadásul nem szoktam ilyet, de az öcsémnek régóta ígérek halat, így úgy volt, hogy elviszem neki.

Végül nem így alakult…

Lassan elhallgattak a süllők, viszont jöttek a balinok.

4-5 csalira is volt kapásom, de nem akadt egy sem. Ha nem lett volna olyan mocskos a víz, topwaterrel biztos, hogy le lehetett volna szedni párat, de arra rá se bagóztak.

Eljött a nyolcas pencil ideje!

Amikor Zolikával pecáztunk, beszélgettünk az ilyen jellegű csalikról és azt mondta, hogy a rapture thoki az etalon, én az mondtam neki, kicsit viccesen, hogy a sinking pencil az.

És ezen a hajnalon meg is mutatta, hogy mit tud!

Tavaly már kitapasztaltam, hogy ilyenkor a legjobb a gyors tempóban húzott pencil, így a kis vízben is el tudom húzni a kő előtt és süllyedő mivolta ellenére, a felső 5 centiben eljön.

Míg kevés volt a fény, az SFC színt dobtam.

Első őt dobás öt balin.

Amikor megunták jött a fehér. Aztán jött a személyes kedvenc, fekete.

Ütötték, verték!

Lekövették, elgázolták, tolóhullámmal legyilkolták, repkedtek vele a levegőben, volt olyan, ami wtd szerűen ki is csapta a vízből.

Egészen addig míg meg nem unták.

Kb. 20 darabot foghattam fél óra alatt.

És amikor totál csend lett, a torzsán, a sekélyben, amit éjszaka megakasztottam a süllős wobblerrel elcsattant egy balin.

Na mondom nesze neked topwater, a kis vízben, de bármit dobtam, nem ette meg, miközben ott harsogott. Már gyanús volt, hogy nem egy hal van a torzsán.

Eljött a kis, hatos pencilt ideje.

Először a torzsa mellé dobtam, óvatosságból. Két centit süllyedt és bamm!

Ez egy kisebb hal volt.

Na mondom, tuti nem te csináltad a ramazurit, miközben újra rabolt.

Beesett a kis fkete pencil a torzsa elé, süllyedt két centit és megint bammm!

Kész.

Kiégtem!

Aznap minden sikerül.

30+ darab halat fogtam.

Elég volt.

Irány haza!

Hat óra lehetett. Más még fel sem kelt, én meg hazafelé motorozgatok.

Szépen, lassan, közben nézelődve.

Azért, ahogy motorozgatok, megszületett a gondolat, hogy a kedvenc nádfalamat csak megnézem, valamelyik bolond színnel, előző napról.

Aztán ahogy motorozok, a semmiben rabolt egy balin.

A kapocsban már a bolond szín.

Ezek a nyílt vízi dögök amúgy sem esznek meg semmit, de lelassítok, nagyjából rádobok, twitchelek, bammm!

Nem hiszem el!

Tényleg minden sikerül. Csak a fénykép nem.

Azt elasztam rendesen. 😀

Kiérve a nádfalhoz, már bennem, van, hogy tényleg menni kellene.

Előző nap, kb az 500. dobást rontottam el, aznap az ötödiket. Elég volt.

Nem kell több balin!

A süllőket végül hazavittem, mert az öcsém szombaton is dolgozni ment.

Azt mondta vigyem fel muterhez, aztán majd lesz velük valami.

De én majd lesz velük valami alapon nem hagyok ott két halat, még neki sem.

A garatos meg is feszült, így hamar hazavittem.

Aztán a nap úgy alakult, hogy mégis fogtam még egy balint. 😀

Délután kivittem a családot csónakázni.

Egy botot, egy kis doboz wobblerrel azért betettem.

És egy olyan pályán, ahol idén nem horgásztam még, bemondtam a halat.

Két rablás volt, de az egyszerre.

Az egyiket leszedtem és meg is voltam. 😀

Tényleg nem kellett több balin.

Ráadásul egy kisebb zivatar alakult a túlparton, így a család, az első csónakos túra alkalmával, egyből szivárványt láthatott a vízen.

Mekkora mázli!

És hogy meddig tartott a, nem kell több balin érzés? És mekkora süllőket fogtam az elmúlt napokban?

És mennyire büszke vagyok, hogy ezt a temérdek halat, mind saját készítésű wobblerrel fogom – fogtam?

És, hogy tart e még a flow élmény és miért kerültem bele?

Ez mind – mind kiderül majd, a következő bejegyzésekből. 😉

Mert lesznek dögivel! 😀