Faszfőzelék után – Július

Vasárnap délután van. Az eső szakad, ami még nem is lenne baj, de a szél miatt ma elmaradt a peca. Igaz a héten háromszor voltam és mindhárom alkalommal szoptam eleget. 😀 Pedig a szeptember brutálisan indult. Utoljára 2018-ban volt hasonló csukszezonom. Na de kicsit előre szaladtam, hiszen még csak a júliusnál tartunk. 😉

Több okból is jó lett volna élőben lesztendappolni a történteket, ha nem is napi szinten, de hetente egy bejegyzéssel, mert már nem emlékszem tisztán minden egyes napra, történésre, nem alvásra és hogy éppen mikor voltam mivel szarul? 😀

Amúgy meg elég szar felidézni a történteket, de úgy vagyok vele hátha ez is segít. Kiírom magamból a szart…

Mióta kint vagyok jógázni járok és otthon is csinálom minden nap, egy ideje tolom a fekvőtámaszokat, kisebb súlyokkal erősítek és elkezdtem futni is, ami  az azóta félbeszakadt. Ezt majd később megírom hogyan lehet.

A kutyákkal nagyon sokat mentem az első két hónapban. Ez azóta egy kicsit visszaesett, de a héten elkezdtem újra a sétákat. Ha megállna az eső, vagy legalább csillapodna a szél ma is mennék.

A legnagyobb hozadéka az elmúlt hónapoknak, hogy rengeteget olvastam – olvasok. Főleg horgász – vadász témában, de mellette zenei – önéletrajzi könyvek és Wass Albert írások is a palettára kerültek. Két nagy kedvencem tőle a klasszikusnak mondható trilógia a, Funtinelli boszorkányról és a Mire a fák megnőnek.

Nem rejtem véka alá, hogy talán a legkedvesebb íróm, Fekete István. Elég komoly gyűjteményem van tőle és mindet újra el is olvastam az utóbbi időszakban.

Elsején mindjárt rommá szopattak a halak. 😀

Három különböző helyen, összesen 6 haltól volt akcióm felszíni csalikra. Balinok, sügerek vegyesen. Ütötték, verték, bombázták, gyilkolták, víz alá vitték, tolóhullámmal támadták a felszíni bizbaszokat, de nem akadt meg egy sem. 😀

Július 04-én meghozták a fát. Dejavue érzésem volt! 🤣🤣

Mondtam a fuvarosnak, hogy tavaly hozott egy sünt is, amit a kutyák pár hétre rá a hátsó kertbe beszabadulva megfogtak.  – Csórikámnak el volt  törve a jobb első lába és a hátsó sem működött eleinte. Valószínűleg a fa felnyalábolásával kerülhetett a kisteherautóra és vagy ott nyomódott össze szerencsétlen, vagy a fa kiborításakor sérült meg. Napokig próbálták a kutyáim kibányászni a farakásból, aztán valamelyik éjjel bemenekülhetett a kiskertbe, ahol a betonfal állta menekülésének további útját. Hónapokig istápoltam.

Erre a fuvaros, hogy minek? Hisz túl vannak szaporodva és hatalmas károkat okoznak a kiskertekben.
Már a sünök!? 😲😲😲 Van baj….

Hetekig ott volt a fa az udvar közepén, de idén nem hajtottak ki belőle semmit. Egyrészt azért volt ott hetekig mert száradnia kellett, másrészt nem éreztem az erőt.

Aztán egyik nap azért csak megcsináltam a helyét és megbeszéltem a kölyökkel, hogy ha nem lesz végre 35 fok, akkor be kéne termelni, de lebetegedett. Idén nyáron háromszor volt szarul, ami annyira rá nem jellemző. És jöttek a hírek az újabb covid variánsokról. Ki tudja hányszor kaptuk már el ezt a szart is a variánsaival, mutánsaival együtt? És főleg azt ki tudja, hogy miként hatott a szervezetünkre, elménkre?

Szóval egyik nap otthon volt az asszony. Látom ám, mintha készülne fát rakni. Na mondom az nem lehet, hogy ezt is az asszony csinálja meg egyedül és bár szarul voltam, beöltöztem, elpakoltam mindent az útból és kivettem a talicskát a kezéből.

Ketten raktuk a fát a talicskába, én toltam a helyére, majd raktam fel. És megcsináltuk basszameg! 😀

Tavaly is szarul voltam, amikor a kölyökkel felraktuk a fát és idén is amikor az asszonnyal, de ilyenkor mindig azon agyalok, hogyha ezt meg tudtam csinálni, akkor annyira beteg csak nem lehetek a kurvaéletbe.

De ez egy horgászblog és azért júliusban is horgásztam, ha nem is túl sokat.

Július ötödike peca szempontjából parádés nap volt és mégis volt bennem végig egy megmagyarázhatatlan feszültség, amitől az ember úgy érzi, hogy szétszakad, pedig közben kurvajól kellene lennie.

Olivérrel dumáltunk meg megint egy pecát a kedvenc pályámra, ahová nélküle csak kajakkal tudok kijutni, de ehhez erő még nem volt akkor. (Sajnos azóta sem..)

Mivel restelte magát a legutóbbi késés miatt, így többszörösen bebiztosította a hajnali kelést. 😀

Ennek ellenére számára ez a nap sem úgy alakult…

Előtte 2 nappal részt vett egy bulin, amit nem igazán sikerült kihevernie azóta sem. Valami 1,5 óra alvás után jelent meg reggel, amit csak később a nap folyamán tudtam meg.

Őt szívatták aznap a halak, én viszont Pelso Anyó kegyeltje lettem. 😀

Fogtam két gyönyörű balint a laposon, hátamban a napkeltével. Leszedtem egy a strandi hínárlakó szépséget. Egy távoli rablásnál bemondtam, hogy ez le fogja szedni a WTD-t és ahogy rámentünk, így is lett. Fogtam egy szép csapót is, majd egy rablásra mindketten rádobtunk.

Egymás mellett sétált a két WTD. Pont be akartam mondani, hogy mindketten elbasztuk a dobást, amikor a csónak közvetlen közelébe robbant a víz a kék hátú béka alatt.

Az öt kézben tartott balinból négy igen jó darab volt. Elképesztő felszíni akciók, különböző helyzetekben, szó szerint levadászott – átvert, nagyrészt magányos halak, igazi “imádompeca”, de közben szét repedt a szívem és a testem…

Ok amúgy lett volna a feszültségre, de az ilyen kisebb dolgok már nem basztak fel, minthogy reggelre eldurrant a mellény a kocsiban. 😀 Pedig víz nem érte egy csepp sem.

És akkor jött az email, hogy kész a lithiumos akksim.

Kettős érzésem volt, hiszen örültem, hogy végre készen van és kimehetek saját csónakkal, de közben volt bennem egy feszültség az ára miatt, hiszen fogalmam nem volt róla, hogy mikor lesz legközelebb bevételem? És hát nem volt olcsó.

Viszont az, hogy ennyire szétbaszódott a derekam, sanszosan az ólomsavas akkumulátoroknak is köszönhető. Lehet az aranyérnek se tett jót a dög nehéz akksik több száz méteren át történő cipelése.

Nagyon keskeny stégbejárónk van, ahová stabil, keskeny nyomtávú, nagy súlyt elbíró húzóskocsit maximum csináltatni lehetett volna, de kivel?

Másrészt a kocsit hová tettem volna, amíg horgászok?

Ja és a vízszint annyira lent volt tavaly, hogy ki és beszállni is élmény volt a csónakba, nemhogy a dög nehéz akksikat be és kiemelni.

Szóval eladtam mindkettőt töltővel együtt még év elején és örültem az új “jövevénynek”.

Nyolcadikán meg is ejtettem az első pecát saját csónakkal, igaz későn indultam, mert a fiam nyáron pultosként melózott és sokszor reggel 5 után hozta haza az autót.

Mivel a közeli pályákon nem találtam halat, így megindultam és közel nyélgázzal mentem a települések között.

Kicsit későn találtam meg a balinokat, de azért egy kijött két akcióból.

Az akksi meg? Azóta is imádom! 11 kiló. A világ “végére” elmegyek vele és amikor kikötök még 36%-on van. Igaz aznap ekkora távot még nem mentem, de kurvára tetszett már elsőre.

Dimenziókapuk nyíltak meg! 😀

Sok típust megnéztem. De végül egy olyan darab mellet döntöttem, amit Olivér már második éve használ. Életem egyik legjobb döntése.

Tizedikén már nem bírtam magammal. Az alvással úgyis hadilábon álltam még mindig, így egy megérzésre hagyatkozva belenéztem csónakkal az éjszakába.

8 süllő, 7 nagy sügér és 1 balin volt kézben. 😍 Három halat fényképeztem, mert nem akartam időt pazarolni.

A legszebb süllő teljesben 56 centiméteres volt, ami küsziváson már igen jó méretnek számít és az egyik legkisebb csalimat vette le. 😉🙂

Mindig ugyanott rabolt. Tudtam, hogy jó hal, de semmi nem kellett neki. Közeledett az az utolsó 5-10 perc nagy zaba és akkor beugrott, hogy tavaly is volt több olyan pecám, amikor a kis 5,5 centiméteres wave minnow bizonyult a nyerőnek. Második dobásra lekente. 😀

A csapó meg brutális dagadt jószág volt és tök sötétben verte le az 5,5 centiméteres waveshadet.

A balinok getzik voltak. 5/1 jött ki, igaz rendes kapás ebből csak 2 volt.
Odafelé szembeszél, aztán megfordult így visszafelé is. 🤣🤣 Imádom ezt az akksit! Drága – drága, de szerintem nagyon megérte. 💯😉

A képek nem valami jók, ahogy az előző bejegyzésekben találhatóak sem, de itt még nem vittem a nikont, csak telefonnal fényképezgettem, a képek hol ilyenek, hol olyanok lettek. Nem sok energiát fektettem beléjük.

Az utolsó kép alapján biztos lesz aki felhördül majd, hogy na ez is egy hentes! 😀

Ha valaki így gondolja az legyen az ő baja, az egyre kevesebb hús helyett, bizony egyre több halat eszem, ennek ellenére bármikor – bárkivel – bárhová el tudok menni egy C&R pecára. Nincs bennem kényszeres halgyilkolás. Viszont simán meg tudom azt is tenni, hogy ha megfogtam azt, amit konyhára szánok, nem baszogatom tovább a halakat, hanem hazamegyek. 😀

Amúgy meg a gyógyulás fontos része, hogy el kell jutni oda, amikor leszarod, hogy ki mit gondol rólad. Túl sokat foglalkoztam az évek alatt, a hülyék véleményével, teljesen feleslegesen.

Tizenkettedikén megint megindultam.

A keleti szél nem segített süllő témában, csak 2 kicsit fogtam. Hajnalban aztán megint megjöttek a disznó sügerek. 💯😍
Majd sikerült elcsípnem három balint.

A hullámzásban brutális kapásokkal jelentkeztek. Öt halat láttam rabolni, abból kettőt első dobásra leszedtem, a harmadikat másodikra. Az egyik balin most is ugyanott dolgozott, mint legutóbb. Akkor rám se hederített.


Aztán a kikötő felé találtam egy kisebb küszivást, rajta 4-5 darab balinnal.
Jött is az árny a humpback után, úgyhogy megállítottam az apró wobblert, egy gyönyörű sötét hínárlakó balint látva – nem csak lelki – szemeim előtt.

Bár ne tettem volna…

Ugyanis egy jó hármas csuka volt az a balin, tarka gúnyával és tűhegyes fogakkal.
Ő volt a gyorsabb. Nem tudtam előle elrántani a fahalat. 😢😔 A kapással vitte is a csalit, ami adott már vagy 30 halat. Balint, domit, nagy sügeret vegyesen a fél év alatt, mióta lejött a forgatóról. 😭😭😭

R. I. P.

Hosszú idő után, így “kényszerből” készítettem is hármat saját célra belőle. Avagy a wobbler, aminek a készítése közben “elfogyott a festék”. 😀

 

Július 17-én megint kint voltam. 😀

Éjjel a kettőkor “sügeres kövön” első négy dobás, három csapó. Éjjel kettőkor! 😁😮 Aznap nem jöttek nagyok, de összességében fogtam vagy húszat.

Aztán egy beton móló és a kövezés határán, a móló végén található lámpa által bevilágított területen elkattantak a halak!!!

A picsányi vízben, vagy éppen a beton alól kirontó süllők mellett 5-6 darab 3 kiló körüli – feletti balin zabált a fényben. A balinok sokszor szinte nekiúsztak a csónaknak. A süllőket láttam ahogy villámként kiváltanak a beton alól, odavernek és vissza. Vagy éppen a kő mellet kizúztak a sekélybe.

Az egyiket láttam ahogy beáll a beton és a kő határára, ahol a legtöbb süllő rablás volt.
Fejbe dobtam. 😁

Rádurrantott, de nem akadt. Volt 5-6 látott lekövetésem süllőktől.
A balinok meg rajtam nevettek. 😁 Szerintem még most is. 🤣🤣🤣

Ezen a helyen kétszer fordultam meg az éjjel, de csak egy csapót bírtam fogni.
Egy másik kövön, ahol volt 2-3 jó hang is, sokkal kevesebb küszön, fogtam két kis süllőt.

Egy harmadik kövön meg egy balint és 5-6 csapót napkeltében.

Hiába mentem végig olyan helyen, ahol sötét volt és a küszök ott álltak és csomópontokban ívtak, nem volt rajtuk éjjel szinte semmi….

Mivel akkor még nagyon nem bírtam a hőséget, így hat óra előtt kijöttem.

És az a belső feszültség ott dolgozott bennem, hogy mi lesz, ha egefül, mellény nélkül a vízen rosszul leszek?

Elképesztő mi ment a lámpa alatt. Brutál küszivás, rengetek nagy vörösszárnyú, dévérek és sajnos törpeharcsa rajok cikáztak. Több 10000 hal volt ott küszökkel együtt, azon a kis területen.

Az elején 5-10 másodpercenként raboltak , volt hogy egyszerre több süllő is, de szinte csak a lámpa alatt.

Ahogy jött a nap a süllők bent durrogtak tovább a beton alatt. És nem jöttek kis sem mélyen járó wobblerre, sem néma, vagy csörgős vertikre.

Sok mindent láttam már, de ez az egész elképesztő és szürreális volt!
Két halat fotóztam összesen.
Egy úszós cuccal, kishallal gyanítom, hogy 5 perc alatt meg lett volna a kvóta. 😁 Elég lett volna a beton elé betenni. 😉


Egyszerűen a wobblert 10-15 centi hosszan lehetett a kapászóna epicentrumában húzni. Az meg nagyon kevés….

Amúgy le kellett volna sz@rni az első próba után a lámpás helyet, de hallottam a csattogást a másik kövek előtt állva és visszamentem. A két merőleges kövön is volt egy – egy jó hal kevesebb küszön, azt kellett volna erőltetni. De utólag könnyű okosnak lenni….

Ebben a hónapban ez volt az utolsó pecám. Szerintem még nem voltam kész ezekre az éjszakákra, sem testben, sem pedig lélekben és szétcsúsztam megint.

Nem tett jót a lelkemnek az sem, hogy a második fészekalj rozsdafarkú bepusztult. Az utolsó már egy napja hallgatott, amikor a fészket megnéztem. A meleg, vagy valami mérgezett – lepermetezett rovar lehetett a végük? Ki tudja….

A körzeti dokinéni  azt javasolta, hogy vegyek be nyugodtan napi három frontint, a 0,25-ös úgyis csak kezdő adag, aminek a felével néha éltem, egészen addig mik ki nem próbáltam az egyik pecás által ajánlott macskagyökérből készült, pellet szerű granulátumot. Az sokszor segített.

A kétségbe esés olyan mélységekbe tudja taszítani az embert, hogy amikor megint visszaesik, kipróbál mindenféle szart.

A csalis pénzem egyre fogyott, a családi kasszát meg több hónap semmittevés után már nem volt pofám jobban apasztani, így eladtam pár cuccot, amit lehet hogy amúgy nem kellett volna és elkezdtem természetgyógyászt keresni.

Voltam is három különböző embernél, hogy milyen eredménnyel?

Megírom majd az augusztusi részben és valószínűleg átcsúszom egy kicsit a szeptemberbe is.

Furcsa amikor rád néz valamelyik kutyád és látod a szemében azt, hogy : Vigyél már sétálni főnök? és te nem bírsz megmozdulni sem…

Az utóbbi években nem volt rá példa, de a születésnapomon nem horgásztam egy percet sem. Ez is eléggé szarul érintett. 😦

Balaton Kategória | Hozzászólás

Faszfőzelék után – június

Az előző bejegyzés  két kommentelője bizonyára várja már a folytatást.

Bár az egyik tanács sokak részéről az volt, hogy este 6 után ne nyomkodjak semmilyen szart. Meg amúgy is szedjek visszább a mindenféle bizbaszoknak a használatából és főleg a közösségi médiában eltöltött időből. Blogot mikor írjon az ember, ha nem este?

Hajnalban? Délelőtt? Délben? Ugyanmá….

Azért az elmúlt hetekben – hónapban már próbálok eszerint cselekedni, magyarul leszokóban vagyok. 😀 De mivel a múlt hétre elkészült 170 wobbler, amiket el is kellett adni, ezért a munka oltárán néhány este vétettem. Börze, számlázás, e-mail, messenger üzenetek, értesítők, foxpost, stb..

Sőt, egyik este még meccset is néztem. 😀

Szóval most éppen este 8 órát írunk és nekiálltam megírni a faszfőzelék utáni első részt, ami a júniust foglalja magában.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak e egy atom lehúzós posztot a kórházban töltött két hétről? De nagyrészt elvesztek már azok a gondolatok és valahogy a kedvem is elment az egésztől. Azért néhány vicces aranyköpést, sztorit, képet megosztanék veletek.

Igazából úgy próbáltam túlélni azt a két átkozott hetet, hogy sok hülyeséget tettem fel a magán face oldalamra és röhögtem a hozzászólások nagy részén, bár sokszor inkább sírnom kellett volna. Emellett elég sokat olvastam, már, ha hagytak.

Az első ott töltött hetemben majdnem megfagytunk. Még egy plusz takarót is kénytelen voltam kérni. Majdnem könyörögtünk a délutánokért, hogy végre tűnjenek a felhők a francba, nem sejtve, hogy a következő héten konkrétan meg fogunk rohadni a melegtől.

Ketten voltunk a szobában, Sanyibá, meg én.

Sanyibá egy végtelenül jó arc és jó fej idős ember volt. 95%-ban vak. Régen horgászott. A győri Marcal szakaszon az úszós peca volt a kedvence, amíg el nem kezdett romlani a látása. Gyógymasszőrként dolgozott szinte egész életében. Imádta a munkáját, de elhasználódott rendesen a teste.

Neki már az élete fontos része a kórház, a kezelések, az infúziók. Hatalmas forma volt az öreg tényleg, de egy idő után már ki tudott akasztani, hogy folyamatosan a betegségekről beszélt. És egy idő után, amikor egy harminchatodik embernek mesélte el a faszomtudja milyen savas 50. infúziós kezelését a jelenlétemben, mintha valami kurva nagy élmény lenne az már sokkolt rendesen.

Mondtam is neki, hogy inkább beszélgessünk pecáról, vagy a másik pé betűsről, ami nem a pia. 😀

Sok más dolog is kikészített.

Napi téma volt például hogy XY néni éppen bekakált, bepisált e a pelenkájába?

Kurvára nyitott ajtóknál ment minden. Semmilyen szinten nem vették figyelembe a személyiségi jogokat. Az egész folyosó tudta, hogy éppen kivel és mi történik?

Egy férfi WC volt az egész osztályon. Pont a mi szobánkból leválasztva, így tudtam – hallottam mindent. Azt is, amit nem akartam. 😀

Egyébként az előző posztban szereplő faszfőzelék volt a két bent töltött hét alatt az egyik legjobb főétel, amit elénk raktak.

A tálca viszont időnként annyira ótvar vízköves és retkes volt, hogy otthon a kutyáim különb tálból esznek…

Az egyik vevőm kommentje a fenti képhez:

Kéne egy ilyen színkód a wobblerekhez! HA – Hugarian Ambulance…😅

Hát igen…. Kínjában röhög az ember.

Volt egy olyan igazi farosbögyös, smukkos cigány nő is folyosón.

Egy aranyköpés és egy kérés tőle – felém, amit 21 év informatikusi múlttal sem voltam hajlandó megoldani. Sajnos nem értek hozzá, volt a válaszom. 😀

Mi a roáknak vagyok itt há ha nem gyobb egyátalán?

Kedves fijjátálember, nem segíne nekem beállítáni a tábletet?
Válámit enyómtám. Má megin nem megy áz Izáurá TV!
😁🤣🤣🤣😁

Pedig volt ott szappanopera Izáurá nélkül is…

Napi szinten látogatták és persze leszarták a látogatási időt. 6-8 hasonló kinézetű egyén jött hozzá napi szinten, vegyesen a két nemből. Smukk hegyek, szőrös papucsok, farok, csöcsök, gyomrok és olyankor órákon át zengett a folyosó.

Egyszer az egyik nővérnek, este nyolckor feltettem a kérdést, hogy : Bitte? Nem lehetne?

A válasz: ő bizony nem mer nekik szólni.

Danke!

A fenti kép címe lehetne a beszt reggelei evör, de hazudnék vele, hisz nem egyszer kaptunk ehhez hasonló kiváló kosztot. A fás retek volt a kedvencem. 😀

Voltak olyan reggeli – ebéd – vacsora kombinációk, amik bárki számára garantálták legalább a másnapi hígfosást. Persze mindent nem ettem meg és persze a feleségem majdnem minden nap hozott be nekem valamilyen főételt, gyümölcsöt, pékárut. Voltak akik kijártak a mekkdonáldszba. Az egyik kb. 120 kilós srácnak biztosan jót tett, hogy az egyik szemét helyett a másikat tolta magába. 😀

Egyik nap tényleg atom fosatós kombót kaptunk, ami szegény Sanyibát hamar meg is hajtotta. Én basztam megenni. 😀

És hogy mi történt a két hét alatt?

Amikor már kezdtem kicsit jobban lenni a masszázs, gyógytorna és UH kezelések hatására és már nem kértem fájdalomcsillapítót és az általam kért altatóval, füldugóval tudtam 4-5 órákat aludni, na akkor basztak belém egy fájdalomcsillapító – gyulladáscsökkentő infúziókúrát.

Az első délután még elvoltam utána, de a második csütörtök késő délutánra  esett, amikor már minden doki hazament.  Na akkor lettem ultra szarul.

A vérnyomásom az egekbe ment, szakadt a víz a lábamból és 15 percenként pisálnom kellett egészen másnap tíz óráig. A nővérek a dokikat hívogatták. Mindenféle szart vettetek be velem. Aludni semmit sem tudtam, reggelre kivoltam teljesen.

Másnap közöltem velük, hogy belém több infúzió nem megy be, a többit meg inkább hagyjuk.

Hétvégén egyedül voltam, Sanyibá haza mehetett. Gondoltam végre kialszom magam. Az öreg nem elég, hogy piszok mód horkolt, ha a hátán feküdt, még harcolt  is a radiátorral éjjelente.

Aludni azonban, ott, normálisan nem lehetett…

Ráadásul a szombati nővérke kedvesen közölte velem, hogy ő sokszor dolgozik 160/120-as vérnyomással, úgyhogy ne szenvedjek, ráadásul ha 40 fokban gumis lepedőn kellene feküdnie, ő is izzadna, mint az állat. 😀

Kedvencem amúgy a vízhajtós vérnyomás csökkentő volt. Na attól úgy gyöngyözött az egész lábam, mint a frissen vaxolt autón a vízcseppek. 😀

Azt is csak egyszer voltam hajlandó bevenni.

A második héten elhatároztam, hogy amennyit csak a kezelések engednek az udvaron leszek. Sétáltam, tornáztam, olvastam egy nagy fa alatt.

Az egészben a legdurvább az volt, hogy a hátsó udvarba az onkologián keresztül lehetett kijutni, ahol reggel hatkor már sorban várakoztak az emberek. Ennyi fejkendős nőt én még életemben nem láttam. 😦

Nem volt jó hatással rám az egész közeg. Nem nekem való a kórház. Soha többet nem akarok bekerülni. Inkább pusztuljak el…

Közben kiderült, hogy nem vagyok autoimmun beteg és az általam kért, lyme kór vizsgálat is negatív lett.

Kurvára örülnöm kellett volna, de megint ott tartottam, hogy akkor mi a bánat ez az egész?

Egyszerűbb lett volna ha kiderül, hogy ez, vagy az a bajom, adnak rá valami bogyót, oszt annyi.

Többször kikérdezett, két dokinéni is a nyavajáimról. A kezelő orvosom egy kezdő, fiatal, kedves kislány volt. Ő azt mondta annyira szerte ágaznak a problémáim, hogy kihívásként tekint rám. 😀

A másik, idősebb hölgy viszont elég szigorú, mondhatni kemény volt velem. Az is lehet, hogy kellett is. Majd ha egyszer sikerülne a végére érni ennek az egész szarnak, megírom, hogy igaza volt e?

Ő is a stresszt emlegette, mint döntő faktor.

És bár az UH-s csaj mondta, hogy nagyon be van állva a nyakam, a tutit végül Sanyibá mondta meg, az egyik délután.

Azzal állt elém, hogy bár semmi köze hozzá, de 40 év masszőri munka után, had nézze meg már a hátamat. Természetesen nem úgy, hanem a kezeivel. Ő azokkal lát.

Közölte az öreg, hogy szörnyű állapotban van a hátam, főleg a jobb oldalam, a nyakam és a vállam is. Csomókba vannak összeállva az izmok, ami elég sok probléma forrása is lehet, akár szív és emésztési panaszokat is okozhat a dolog és a benti kezelések ezt nem fogják nekem megoldani.

Tudtam én már akkor, hogy maszekban is kell keresgéljek valami megoldást ezen problémákra, amire az öreg csak ráerősített.

Az utolsó napokban még a dokik előálltak egy vegetatív idegrendszeri probléma lehetőségével, amit aztán angiologussal konzultálva elvetettek. Igazán szuper! Egy újabb szar, aminek én utána olvastam a neten. Ha lehet soha ne olvassatok utána semmilyen vélt betegségnek, mert csak megkattantok tőle.

Az utolsó napon telibeszart egy madár, amiből a fán, fa körül volt elég, főleg rigók szedegettek a gyepen esténként.

Sajnos nem láthattam otthon kirepülni a kis rozsdafarkúakat. Helyette ezek a tollas jószágok jutottak nekem.

Reménykedtem, hogy a leszarós eset meghozza a szerencsémet.

Utolsó este nem csak a hazatérés izgalma miatt nem aludtam szinte semmit, hanem mert az egyik szinten valaki olyan hangosan kiabált segítségért, hogy még füldugóval is hallottam. Aznap este éppen a faszosnővér volt szolgálatban, aki azt mondta, hogy ez teljesen normális jelenség.

Köszi szépen!

És hogy mi lett a diagnózis?

25 év ülőmunka és az életvitelem okozza a fizikai problémáimat. Az egyéb szervi bajaim nincsenek egymással összefüggésben. És bár le nem írták, gyakorlatilag kettyósnak nyilvánítottak. 😀 A prosztata gyulladás például ki nem beszélt apa – fia konfliktusok hatására alakulhatott ki a szigorú dokinéni szerint.

Még a horgászat is ellenem van, hiszen pont azokat az izomcsoportokat basztam vele tönkre, amiket a 4 év intenzív wobblerkészítéssel és előtte a 21 év egér és billentyűzet basztatással, amit most is verek. 😀

Január – februárban 170 – 170 wobblert készítettem el azzal, hogy majd májusban végig horgászom, ehhez képest egy alkalom jutott, egyetlen hallal. 😦

Még a kajakozás se az a teljes testet megmozgató sport és be kell vallanom mióta autóm van nem gyalogolok annyit, mint régen, amikor 95%-ban gyalog – busszal -vonattal jártam mindenhová, nem csak horgászni.

Május 26.-án végre szabadultam. Jól nem voltam, de végre kijutottam.

Mentem egy nagy kört a legnagyobb kutyámmal. Szakadt belőlem végig a víz. Aztán megkértem a fiam, hogy vigyen le a  nagy vízhez, mert egyrészt látni szeretném a Balatont végre, másrészt mielőtt szüneteltetném a vállalkozást, hogy a semmire ne kelljen adót fizetnem, el akartam adni gyorsan a korábban elkészült 80 darab crankbaitet, amiket hangolni kellett. És ha már lent voltunk az orkán szélben horgásztam is egy keveset.

A hangolás helyszínén sima volt a víz, ahol előző nap zabált a balin, ott orkán volt. Reális esélyem halat fogni, a nullához tendált.

Május 29. volt az első nap, amikor egyedül lemerészkedtem, csak egy röpke órára délután. Egyszerűen nem történhetett meg, hogy legalább egy halat ne fogjak májusban. Nem éltem volna túl! 😀

És beadta. 😀

Van egy hely Tihanyban, ahol mindig van balin, ha nincsenek nagy hullámok. A WTD-kre nem volt reakció, de a minijerket megállított fázisban csúnyán leszedte egy szép jószág.

Örültem és persze jó volt újra halat fogni, de jól nem voltam továbbra sem. Otthon sem tudtam igazán aludni, a víz az meg továbbra is szakadt belőlem, bármit csináltam.

Június másodikán mivel továbbra sem aludtam lófaszt sem, úgy döntöttem, hogy idén először megnézem a napkeltét is.

A napkelte szép volt. Halat azt nem fogtam, a nap viszont napokra rottyra tett. Igaz csak másfél órát voltam lent, de mivel nem voltam hozzászokva az erős napsütéshez, amit a víz is visszavert, így rommá égett az arcom. Szerintem enyhe napszúrást is kaphattam és a vérnyomásom megint elszállt. 😦

Öt nap kellett hozzá, mire annyira összekaptam magam, hogy újra lemerészkedtem.

– Na közben késő lett, úgyhogy eltettem magam egy hajnali pecára. 😀 – a szerk.

– Megint itt! – a szerk.

Szóval június hetedike végre egy felhős napnak ígérkezett, de esőt nem mutatott. Nekiindultam kilenc után. Gondoltam, ha mást nem, azt a szokásos helyet csak megdobom, ahol a minijerkes halállatot fogtam.

Mikor leértem ezerrel sütött a nap. Fátyolfelhők. Na mondom ez így megint kakukk lesz, úgyhogy kerestem egy helyet, ahol a fák árnyékot vetettek a vízre és fogtam korábban halakat is.

Olyan látvány fogadott a kis öbölben, hogy beszarás. Brutál árvaszúnyog rajzás volt balinokkal és éjszakai küszívás maradvánnyal.

Először természetesen felszíni csalikkal próbálkoztam, amik minden egyes dobás után a fenti képeken látható módon néztek ki. 😀 Az első kapásom aznap ezüst utazóra érkezett. Az akció alapján jó balin volt a tettes, de sajnos nem akadt. Ami viszont történt, azon kicsit meglepődtem, ugyanis a kapáskor beszúrt a szívem.

Később amikor a keresőben próbáltam erre választ találni, volt egy cikk, amiben leírták, hogy bizonyos esetekben a központi idegrendszer annyira túlreagál mindent, hogy a pozitív stresszt is negatívként éli meg az ember. Na már megint ez a kurva stressz! 😀

Közben brutális mennyiségű árvaszúnyog lepte el mindenemet és a dobozokat is. Amiket délután 1,5 órán keresztül egy lavórban mostam a wobblerekkel egyetemben…

Aztán megeredt a nem várt eső. A kabátban, abban a fülledt párás melegben szakadt belőlem a víz, miközben egy fa alá is beálltam, mert egyre jobban esett.

Aztán, amikor a negyedik – ötödik rablás csattant el az árvaszúnyog özön közepén ( ilyenkor pár másodpercre kisebb tisztások alakultak ki a rablások helyén), győzött a vadászösztön és végül csak leszedtem egyet a kis púpossal.

Közben jött egy kis szél, ami még inkább a parthoz tolta a szárnyas jószágokat. A parti 100 méteres sávban nem látszott már a víz sem.

Életemben nem volt részem még csak hasonló eseményben sem!

Mivel az eső elállt, a rablások meg egyre csak ritkultak, ezért átmentem a mindig balinos helyre.

Aznap két hínárlakó volt a pályán. Az egyik nem mutatta magát, azt leszedtem twitchelve, a másik rendszeresen berabolt, mindig ugyanott, na az csak megütötte a púpost, de nem akadt meg. 😦

Gyönyörű, sötét hal volt egy ayu színű, selejt darabra. 😀

Ha már ilyen jól kezdtek alakulni a dolgok, gondoltam csak megnézem az egyik majdnem mindig halat adó, felszínis – minijerkes – balinos – nagysügéres pályát.

És ott voltak!

Ez az a hely, amit nem szabad rommá dobni. Ott vannak a getzik a hínárban, de csak a kishalfocis, rövid periódusok után szabad maximum kettőt dobni, aztán várni a következő kattanást. Eltelhet akár 10 – 15 perc is két kishaldobálás között.

No meg nem árt megtalálni azt a csalit, amit hajlandóak megenni. 😉

Sikerült hamar azt a wtd-t megtalálni, ami aznap kellett, mert az egyik rövid kattanás után, szaltóval baszta le a bluofrog színű walk the frogot egy szép jószág. (Azóta ezt a felszíni ketyerét nyugdíjba küldtem. Remélem lassan eljutok majd a szeptemberhez, mert ez a nyugdíjazás már ebben a hónapban történt. 😀 )

Aztán jött Szabi barátom tesója, aki éppen a Balaton mellett dolgozott. Mesélte, hogy egyik este micsoda ramazuri volt a pályán. Süllők, nagy sügérek, de a balinokat itt én biztos nem fogom meg felszínivel.

Igaz, hogy már piszok meleg volt, de bíztam magamban és a halakban, így maradtam, hogy megmutassam hogyan is kell. 😀

Két gyönyörű balint szedtem még le ugyanazzal a csalival, pedig higgyétek el próbáltam más színeket, típust, méretet, de aznap valahogy csak az kellett.

Mindkettő brutális kapással szedte le a hetes axeheadet!

A második eléggé benga jószág volt.

Aztán látszott, hogy jön az áldás. Én menekültem. Tihany meg Füred között kapott el a cunami. A kocsiból alig láttam ki. 😀

Ez már egy igen jó, több halas peca volt, amit egészen jól is bírtam. A gatyám meg…

Másnap beszereztem egy UV-s felsőt. Olivér írt dél körül, hogy nincs e kedvem süllőzni?

Menjünk basszameg.

Elég sok kapásunk volt. A két nagyobb őt tisztelte meg, de azért én sem panaszkodtam. Vittem is haza mindkettőt, ahogy kell. 😀

Fura egy nap volt amúgy. A nagy melegben még a sapkámat is bevizeztem, aztán amikor befelhősödött, elkezdett konkrétan fázni a fejem, majd nemsokára jött a tipikus lábfej vizesedés, fázás és már éreztem is, hogy pisálni kell. Aztán ahogy levettem a vizes sapkát, ez az érzés lassan elmúlt. Viszont ahogy helyet váltottunk a 28 fokban fáztam a menetszélben is.

Amúgy az egyik legdurvább flash akkor ért, amikor egyik szombaton a nyitott hűtőszekrény előtt elkezdtem remegni, majd a meleg leves után vert a víz, a vérnyomásom meg az egekbe szökött. Ez is tuti a stressz….

Kurvára nem értettem  ezeket a történéseket sem!

Tizedikén megint leevett a rosseb. Találkoztam egy ismerőssel is, aki éppen nullázott. Na mondom majd a mindig balinos hely a sarokban beadja. Úgy is lett. 😀

Megjött a hínárlakó twitchelve meg vagy hat csapó. Aztán megnéztem a csónakot és buzerapecával is kiszedtem két szebbet.

Másnap aztán megint mentem.  A balinok ott voltak, de ez a pálya a legszennyesebb, rohadék balinok hazája. 😀

Halálra kínoztak, mint mindig! 😀

Wobblerel 3/2, WTD-vel 10/2 🤣🤣, mégis mennyire király peca volt! 😍💯
Szidtam őket, mint a bokrot. 😁 Egyszerűen ezen a páylán olyan balinok vannak, amik kiütik a csalit a vízből és többet nem reagálnak.

Volt olyan balin is, amit nagy jószágnak gondoltam. Mindig ugyanazon a ponton dolgozott a hínármező felett. Úgy robbant rá a whitewalkerre, hogy majdnem lef@stam a bokámat, mégsem akadt meg. 😲😁

50-70 centi magasra is kiütötték a csalikat és a visszaesőre nem reagáltak, vagy brutálisat rászívtak és tök mindegy, hogy hagytam egy helyben a csalit, vagy egyből indítottam, elmaradt a további reakció.

Miután a helyi horgászcimborával megbeszéltük a dolgokat, kiderült, hogy érdemes sötétben s megpróbálni. Bár az őrületről megint lekéstem, azért három süllőt leszedtem az 5,5-es waveshaddel. A balinok meg? Hagyjuk…. 😀

Saját készítésű csalival megfogni az ebédedet kurvajó érzés. Hiába no, változik az ember.

14.-ére Olivérrel beszéltünk meg egy újabb pecát, amiből majdnem nem lett semmi. Na nem miattam, hanem mert a délutáni haveri peca után úgy bekajált, hogy egész éjjel csak forgolódott, reggel meg úgy bealudt, hogy nem bírt felkelni sem az ébresztőre, sem a hívásaimra. Már nem tudom hányadik kör nyak – váll tornát csináltam, amikor hívott, hogy most indul. Majdnem 1,5 órát késett. 😀

A peca viszont brutál jól indult. Sorra jöttek a kisebb – nagyobb csapók a kis púposra, aztán balin gyanús események nyomán több jószág is megszívatott minket felszínivel, mígnem egy hosszú dobás után a kilences walk the frogot, nagysügér gyanúsan bombázott be egy jószág.

Bár nem mértük le, de 1000 %, hogy életem legnagyobb felszíni csalival fogott csapósügere.

Aztán rossz irányba mentünk. Kakaó víz fogadott a kedvenc pályámon. Nem találtuk a halakat, így Olivér javaslatára átmentünk egy másik településre, a másik csónakjába. Még jó, hogy valakinek több is van. 🙂

Meg is fogtam gyorsan a konyhasüllőmet, amit a nemrég beszerzett hosszú bilincsfüzérre tettem, amit azért vettem, hogy a halakat lejjebb tudjam engedni a hidegebb vízrétegbe és nagyobb mozgásterük legyen.

Igen ám, de a hosszú pányva miatt minden egyes helyváltoztatásnál beljebb kellett húzni a zsineget, nehogy a motorhoz érjen.

Na én ezt a következő, benga balin fotózása előtt elfelejtettem. Vannak helyek, ahol az ember figyel azért arra, hogy ne, vagy kevésbé legyen felismerhető a pálya, ezért gyorsan odébb motorozik a hallal a kezében.

És egyszer csak megtörtént a baj, a propeller bedarálta a hosszú kötelet. Nem kis hiba volt a részemről. Próbáltuk ugyan vertik csalikkal kigereblyézni a kötél végét, vagy beleakadni a bilincsek valamelyikébe, de esélytelen volt. Bizony hosszú kínhalálnak vetettem alá szerencsétlent. 😦

A balinnak amúgy brutál kapása volt.

Küsziváson randalírozott a “kicsike” néhány társával együtt. Hármat ha dobtam wobblerrel, aztán felkerült az ezüst utazó. A kövezés takarásában, a feszített víztükrön gyönyörűen dolgozott a csali, amikor egy burvány jelent meg alatta. 😲
Olyan közel volt a csónakhoz az akció, hogy a megállítós trükköt nem éreztem helyén valónak.
A burvány hatására enyhén megbillent ugyan a karcsú WTD, de utána szépen ütemesen ringatta magát, amíg le nem gyilkolta ez a gyönyörű fogatlan rabló. 💯😁 Majd a rövid pórázon delfineket megszégyenítő szaltókkal tette még színesebbé a fárasztást és a napomat.
Igazi cirkuszi mutatványos volt. 💯😁

Van hogy az ember hibázik, sajnos így sikerült. Közben azon agyaltam, ha most jönne egy halőr, hogy a vérben magyaráznám meg, hogy hol a hal? Hinne e nekem? Aztán ez a kérdés legalább megoldódott. Visszafelé megálltunk a spoton és én megfogtam a “pótsüllőmet”.

16.-án aztán megpróbáltam a parti helyemen a harcsát. A srácok amúgy tavasszal brutál mennyiséget fogtak partról, nadállyal. Jövőre ott szeretnék lenni én is, amikor esznek és nem az ablakon keresztül, napokon át bámulni a szél által mozgatott villamos vezetékeket…

Harcsának nem harcsa, de legalább sügér.

Ennyi peca után azt gondolnátok, hogy már minden fasza volt velem, pedig kurvára nem. 😦 Egyik nap, először nappal, végre sikerült elaludnom a nyugágyban, a kertben. Közben fordult a nap és rommá égett a lábfejem, amitől megint borult a vérnyomásom, így pár napot megint azon dolgoztam, hogy jobban legyek.

Aztán én állat belementem egy egész éjszakás, kurva nagy betlibe, hamár nem tudok aludni alapon, amivel egészen 26.-áig gajra raktam magam.

Iszonyat küszívások indultak be sok felé, jó süllőkkel, harcsákkal, így egyik este Olivérrel tartottam azzal, hogy max 11-ig maradok, amiből persze éjfél lett.

Kurván nem éreztem a bugit. Sok kapásom volt, amiből végül egy igazán szép 55öst sikerült a tányérba terelnem waveshaddel. A kép meg egyenesen parádés lett.

Kurvaszar volt hazamenni. Alig aludtam, de meg kellett próbálnom, mert közben rájöttem, hogy ez a sok nem alvás készít ki a legjobban.

Fel is tettem egy kérdést a facebookon, hátha kapok valami jó tanácsot alvásügyileg. Ne tudjátok meg, több 100 ismerős és ismeretlen ismerős látott el különböző tanácsokkal. Beszarás mennyi ember szenved ebben a “nemalvás” kórban! A kedvenc hozzászólásaimban általában a fű + sör kombót emlegették: 😀 Na mindegy….

Közben egyébként már elkezdtem dolgozni is. Amennyire kedvem, erőm, időm és a meleg engedte.

 

junius 27-én megint vízen voltam. Este. Olivérrel.

Bár se foga, se bajsza nem volt, ennek a halnak piszkos módon örültem! 💯😍
Két nappal előtte a “harcsagyilkos” pink killer színű waveshadem elesett a csatában, így  úgy döntöttem, hogy újra hadrendbe állítom a legeslegelső darabot ebből a wobblerből.

A már három éve nyugdíjazott, műhely falát díszítő, FT színű waveshad kapott szép új ichikawa horgokat, majd alkonyatkor a még a pályán erősen ténykedő balinok közé repült.

Második dobás után úgy gázolta el a kövezés irányából a nyílt víz felé támadó őn, mint a gyorsvonat. 😁

Ez egy pótolhatatlan fahal, ahogy a “harcsagyilkos” is az volt, mert akár 1000 darab ugyanilyen wobblert fogok tudni készíteni, de “ugyanilyet” soha többet, hiszen “ő” volt az első! 😍

Jött pár kisebb süllő, de aztán változott az idő és a brutál küszívás két perc alatt semmivé lett…

Így zárult a június. Legalább is nekem….

Balaton Kategória | 2 hozzászólás

Faszfőzelék előtt

Sziasztok,

Jól eltűntem. 😀 nyolc hónap szünet. Ilyen se volt még a blog életében és remélem, hogy soha többet nem is lesz!

Az nem igazán volt kérdés, hogy folytatom e a blogot? Inkább az, hogy honnan, hogyan, mit, merre?

Voltak már egész jó, jó és kiemelkedő pecáim is idén, de végül úgy döntöttem, hogy megyek sorrendben. Ha valami nem 100%-ra stimmel, akkor elnézést kérek, de már nem emlékszem pontosan mindenre.

Szóval az év január elsején kezdődött, mint mindenkinek, aki nem ezen nap után született 2023-ban. Kivételesen nem pecával nyitottam, de egyből első nap egy domis kép fogadott, amit Kovács Gabi küldött nekem. Szóval, ha úgy vesszük, jól indult ez az év is. 😉

Szóval ez egy rendhagyó év vége volt, hiszen az utolsó napon nem horgásztam. Egyúttal rendhagyó lett az év kezdet is, hiszen az első napon sem horgásztam és a második napon sem a Balatonon kezdtem meg az évet. 😉

Kellett valami más az egyhangú mólópeca helyett – mellett és a decemberi – januári tavaszban többen fogtak kisebb, közepes és benganagy domolykókat az általam készített csalikkal az ország különböző vizein, így mennem kellett. 😃

No meg hiányzott már a folyó zúgása is. 😍

Aznapra azt ígérték az időjósok, hogy 10 óra magasságában felszáll a köd és napsütés lesz egész délután. Na ez az időképet elnézve szinte mindenhol bejött az országban, kivéve Veszprémet és a kis folyó környékét, ahol horgásztam. 😃

A képen látható domi nem igazán éri el az ingerküszöbömet, de az év első hala volt, így lefényképeztem. Ráadásul a kis folyón az első halam volt a humpbackkel és amennyire tudom, ezzel a színnel a legelső hal.

Borza Nándi által megálmodott WildRiver szín

Összesen 8 akcióm volt aznap, ebből 4 hal volt kézben, de a balinok sem voltak túl nagyok, bár annál szebbek.

Ennyi kapásom egész tavasszal nem volt. 😉 Ez lehet akár jó jel is, de azért kellene még vagy 70 centi víz, lehetőleg egy marha nagy áradás folyományaként, ami kipucolná végre a medret.

Azért jót túráztam, tele ettem magamat csipkebogyóval és még Petya barátom is kinézett pár órára, így humán vonalon nagyon erős volt ez a nap. 😃


Ha csak pár órára áttörték volna a napsugarak a sűrű ködöt, szerintem csúnyán zabáltak volna a halak, de tudjátok mit?

Soha rosszabb első pecát ennél! ❤️💙❤️

 

A legnagyobb balatoni fogásom januárban

Elhatároztam, hogy január – februárban kurvasokat fogok melózni, aztán március – áprilisban is annyit, amennyit csak a domolykó vadászat mellett bele tudok tuszkolni a napjaimba és ezután egész májusban csak horgászni fogok.

A terv jó volt (biztos?), aztán végül úgy alakult, hogy egész májusban egy alkalmat töltöttem lent.

Munkában a szaréletűek

Lehetett volna talán sügérezni, de a dropshotos pályán a kis víz miatt nem álltak be jó halak, a csónakkikötőm már több hónapja kiürült, Alsóörsről ki lettünk tiltva, így csak egy pályám maradt, ahol viszonylag zavartalanul lehetett volna rájuk vadászni, de nem igazán voltam rendben.

Sajnos a vérnyomásom újra elkezdett szarakodni, állandóan fáradtnak éreztem magam, fájt a jobb lapockám és a meló mellett nem igazán volt erő, kedv lemenni.

Próbáltam sokat pihenni és amikor jobban éreztem magam mindig megnyomtam a melót, a májusi pecákat szem előtt tartva.

Elég sokat böngésztem a youtubot értelmes tartalmak után kutatva, így találtam rá, többek között a következő filmre, ami kedvenc íróm életéről szól. Szerintem érdemes megnézni annak, aki még nem találkozott ezzel a filmmel. Egyénként is van néhány komoly tartalom ezen a csatornán.

Ernőbá és Gyurikám the true old legends

Öreg molótrollok egymás között :
– Ernőbá: én ma haza nem megyek, amíg nem fogok egy csukát.
– Gyurikám : nézd Ernő, nyertem 19000-et a kaparóson.
– Ernőbá: add csak ide! B@szki ezt figyeld ez tényleg nyert! Na gyere Gyurikám, b@szok én a csukákra, irány a csárda!
Azóta se látni a két öreget. 🤣🤣🤣

Itt már engem se lehetett lent látni, mert a két öreg mellé egy vele kb azonos korú srác is megjelent a mólón több alkalommal, akit egy infarktus után a szívkórházban kezeltek. Totál idegbeteg volt, láncdohányos és keményebben szívta az ember életerejét bárkinél, mint akivel előtte életemben találkoztam. Psychonak neveztük el…

Februárban ugye már a csuka se játszott és mivel megint jobban voltam, toltam a melót ezerrel.

Hetedikén megjött az új területim.

A tavalyi évet 108 X-el zártam. Volt már rosszabb és sokkal jobb is. Az X-ek száma nem teljesen valós, hiszen volt amikor csak csalikat hangolni mentem le és érdemben nem horgásztam.

A régi másfél – két órás meló előtti pecák megszűntek. Nincs hová sietnem, így a minőségi fél, vagy akár egész napos pecák száma megnőtt. Azért az nem olyan rossz, amikor nyáron peca után alszok 2 órát a teraszon. 😁 Cserébe utána estig dolgozom.

Én azt mondom ennél rosszabb ne legyen idén sem. 😉
Tavaly 19 nemes halat és 12 kiló keszeget vittem haza. Ez a szám a terveim szerint biztosan nőni fog. 😁 Süllőknek, harcsáknak reszeltek! 🤣🤣🤣
#nincscandrgyerekek 🤣🤣🤣

Másnap a csónakot is megnéztem, hogy bírja a jeget? A köhögős kór, a derékfájás miatt, bizony ez megint egy olyan tél volt, amikor a csónak a vízen maradt. Volt már ilyen év. Bírja az öreg teknő, de azért néha nem árt ránézni a csillagrombolóra. 😉

22.-én aztán megint nekivágtam a kis folyónak. Na ez hiba volt.

Mivel minden vizes – nyákos – ködös volt, így egész nap gumicsizmában caplattam. Elég későn  jött a várva várt napsütés és a beígért jó idő és én állat még bele is álltam többször a folyó szélébe, így megágyaztam az újabb betegséghullámnak. 😦

Éppen csak sikerült kijönni a két hónapos köhögésből, derékfájásból, máris belezuhantam valószínűsithetően a felfázás által aktivizálódott aranyérbe.

Ahogy kijöttem az aranyérből széthullott a vérnyomásom. A tervezett adag csalinak csak egy része volt készen, de le kellett vinnem behangolni, hogy el tudjam passzolni a kész darabokat. Márciusban jött a tilalom, így nem volt több lehetőségem megúsztatni, behangolni a  wobblereket. Az pedig az állapotom miatt igencsak kérdőjeles volt, hogy mikor jutok el újra a folyóra?

Egy időponttal a tarsolyomban a maszek kardiológushoz február 28.-án a kikötőnkben találtam magam.


Szóval a február sem a pecáról szólt sajnos. 😔

Idézem a face posztomat arról a napról:

“Ma le kellett mennem csalikat hangolni, hiszen holnaptól nincs rá lehetőségem.
Már a csali hangolás érdekesen alakult, mert egyszer csak beúszott elém egy jó kettes csuka. Gondoltam is, hogy de jó, hogy éppen nincs csali a vízben. 😁 Aztán 10 perc múlva visszajött és beállt a stég mellé. 20 percen át egy helyben lebegve nézte a wobblereket 30 centiről, aztán amikor megunta lelépett. 😁

Rá 15 percre megjelent a kis testvére. Képen láttam már kékes színű csukákat, élőben eddig nem. Állati jól nézett ki a napfényben. 😍
Aztán dolgom végeztével láttam még egy kilós formát is a sekélyben. Szerintem ezek a halak vagy üzekedtek, vagy arra készültek.

Gondoltam megnézek egy pályát sügérre, ha már lent vagyok. Egy órán keresztül csak négy piszmogós kapásom volt, de valahogy éreztem az erőt az éterben. 😁
Egyszer csak beindultak. K@rvajó peca volt! 💙

Brutál ütésekkel jelentkeztek 10-30 méter közötti távon és csak egy kisebb akadt közöttük.

Olyan 20-25 darabot fogtam a csalikkal variálva, 2,5 grammos fejen, mígnem már semmi sem kellett nekik. Gyönyörű, dagadt, erőtől duzzadó halak voltak, amiket már rendesen fárasztani kell. 😍💯
Néhányat fotóztam csak telefonnal. ”

Tényleg parádés peca volt és ezáltal, hacsak arra a rövid időszakra, de talán jobban is éreztem magam.

A kommentelők persze azt gondolták, hogy a sok meló miatt nem pecáztam annyit, de voltak akkor már olyan napjaim, amikor kurvaszarul voltam. 😦

A kardiológus (nem tudom már hányadik a sok év alatt), egy fiatal , nagyon segítőkész, normális arc volt. Alaposan kivizsgált.

Annyira, hogy a fél órás buli 45 percig tartott. Darálta az eddig szedett három gyógyszert és helyette egyet írt fel.

Mivel autoimmun betegség gyanúja merült fel benne, ezért elküldött vérvételre, hasi UH-ra, reumatológushoz és a vérvétel eredmény után várt vissza egy terheléses EKG tesztre.

Az új bogyónak köszönhetően jobban lettem pár nap alatt, így 13.-án lemerészkedtem keszegezni. Amit fogtam, aztán jól meg is ettem. 😀

A hasi UH negatív lett, a vérkép ennyi idősen a tökéleteshez közelített, a terheléses teszten tök jól teljesítettem, így nekivágtam megint a kisebb, majd Petya társaságában a nagyobb víznek.

Kurvanagy betli lett belőle! Sajnos sok csalink bent maradt. Kapásunk az volt és tök jól bírtam a napot.

Aztán megint egyre szarabbul lettem. Félbe maradt a márciusi meló is. Sokszor mindenem fájt, úgy éreztem meg fogok dögleni. Aztán megint jött pár jobb nap, aztán megint pár szarabb. Hullámzott az egész. Igazából 2019 év vége óta hullámzik, csak egyre nagyobbak a hullámvölgyek és egyre kisebbek a hegyek. Egyre több a puliszka és egyre kevesebb a túró.

A reumatológus dokinéni is jó fej volt. Azt mondta látja rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Mindenféle szindrómákkal, autoimmun szarokkal riogatott. Lupus, vaszkulitisz, meg a faszom tudja már mik voltak. Nem is akarok emlékezni még a nevükre sem.

Kiderült hogy főállásban főorvos az egyik szomszédos (vár)megyében és felajánlotta, hogy ha nem akarok egy vagyont fizetni, akkor másnap megcsinálják a vérvételt az autoimmun tesztekhez TB alapon. Persze ha el tudok menni.

Másnap ott voltam. Innen két hét várakozás következett. Közben én állat az interneten utána néztem ezeknek a kóroknak. Nagyon nem kellett volna. Szinte bármelyik autoimmun szart rám lehetett húzni és ettől totál bekattantam. Állandóan fájt a fejem, a vérnyomásom megint elkezdett szarakodni, indokolatlan helyzetekben fáztam, nem tudtam aludni, pihenni. Totál kikészítettem magam.

Közben megjött az eredmény. Minden negatív lett. Ahelyett hogy örültem volna, megint ott voltam, hogy de akkor mitől vagyok szarul?

Egy újabb tesztre hívott be a dokinő, de az első alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magamat alkalmasnak egy egy órás útra.

És közben lemondtam a kardiológiai kontrollt is, amire Füredre kellett volna lemennem. Abban maradtunk a dokival, hogy majd Húsvét után keresem.

Amúgy a telefonban elejtett egy olyan mondatot, hogy nekem a stressz kezeléssel van a legnagyobb gondom és ezzel kellene valamit kezdenem…

Aztán egyik hétfőn rászántam magam az újabb vérvételre, de visszafelé olyan szarul lettem, hogy a métereket számoltam, nemhogy a kilométereket. Nem szabadott volna autóba üljek.

Itt már totál ki voltam készülve. Voltak éjszakáim, amikor 20 percenként jártam pisálni. Folyamat szakadt belőlem a víz. Fél nap alatt olyan ótvar büdösre izzadtam magam, hogy saját valómat nem bírtam elviselni. Egyébként az első 2019-es nagy rosszul létem után, kb ugyanilyen tüneteim voltak. Kb ugyanebben a sorrendben.

Itt már napi három fájdalomcsillapítót nyomtam magamba, hogy valahogy elviseljem a nagyrészt fekvéssel töltött napjaimat. Volt hogy nem bírtam enni sem. Főleg reggelente. Fájt a gyomrom is elég rendesen.

És vártam azt a kurva eredményt, miközben azon szenvedtem, hogy tutira meg fogok dögleni.

Meg is jött az eredmény és az egyik érték “végre” pozitív lett. Bizonygattam a családnak, hogy na ugye nem vagyok teljesen hülye! Csak van valami ezek mögött a szarok mögött, amik évek óta vetésforgóban, vagy egyszerre gyötörnek.

Őszintén szólva már örültem volna neki, ha végre valaki azt mondja: Horváth Úr ön nem hülye, ez és ez a baja, ezt a gyógyszert kell ennie élete végéig, ilyen meg olyan szteroidos kezeléseket fog kapni, nem lesz sosem egészséges, de egy normális, minőségi életet fog tudni élni.

Szóval már leszartam volna, hogy autoimmun bajom van, csak már mondja ki végre valaki….

Aztán a dokinéni nem vette fel a mobilt, nem válaszolt az sms-ekre. A munkahelyén először azt mondták elutazott, aztán több napos értekezlet, majd a másik épületben keressem. Egyszóval eltűnt. Letagadtatta magát, én meg ott voltam egy pozitív eredménnyel és nem tudtam mi legyen?

Végül egy barátom segítségével bejutottam a reumatológiára, ahol a főorvosnő arra jutott, hogy be kéne feküdnöm 2 hétre, mert annyira szerteágazóak a tüneteim, hogy ennek járóbeteg szakellátással az életben nem érek a végére.

Így érkeztünk el május 17.-éhez, amikor megettem a kórházban az első ebédemet, amit Tomi barátom faszfőzeléknek nevezett el.

 

Folyt. köv.

Ígérem lesznek halasabb posztok is a későbbiekben. 😀

 

Balaton Kategória | 5 hozzászólás

Balaton Kategória | 1 hozzászólás

Évzáró gondolatok

Régen, a horgászblog írás fénykorában valaki behozta azt a szokást, hogy az év végén számot vetetett. Egy időben ez szinte kötelező ritussá – divattá vált, aztán, ahogy koptak ki szép sorban a régi blogok, így múlt el ez a “szokás” is.

Nem néztem vissza, hogy mikor készítettem utoljára ilyen számvetést, de arra tisztán emlékszem, hogy mindig bajban voltam a képek kiválasztásánál.

Idén elhatároztam, hogy újra írok egy évzárót és minden egyes hónapból egyetlen halas képet választok. Volt azért néhány olyan hónap, amiből nem volt könnyű választani. De volt olyan is, ahol nem találtam halas képet. 😦  És végül akadt egy olyan, ahová több képet fogok biggyeszteni, egyetlen halról. Csak kicsit másképpen. 😀

Kezdődjön hát!

Január

Decemberben kimásztam az első adag covidból és az év utolsó napján 4 gyönyörű csukával zártam.

A január elseje nem volt ugyan halas, de harmadikán sikerült megint két szép jószágot a hálóba terelnem. Amolyan igazi téli mólópecán, amikor záporoznak a kérdések és jönnek a bámészkodók. El tudnám viselni ezen a télen is, de ez a melegfront déli széllel… hát szóval…

Február

Ahogy a bevezetőben említettem volt egy hónap, amikor nem találtam halas képet. 100 %-ig biztos vagyok benne, hogy voltak dropshotos sügérezések, de valahogy a képek elmaradtak. Szóval ebben a hónapban csak egy csalis képpel tudok szolgálni nektek.

Március

A kis folyón rettenet alacsony volt a vízállás. A mélyebb részek rommá voltak horgászva, több volt a parton a vízhez vezető lejáró, mint a bokor. 😦 Így egy szép, napsütéses, szinte tavaszias időjárást hozó napon Petyával a nagy folyót vallattuk partról.

Akkor még nem is sejtettem mennyire gyatra tavasz vár rám a két folyó partján, de azon a napon egy szép 50-es domolykóval ajándékozott meg a víz.

Április

A Balatonon ez volt a második tavasz, amikor a bolondok havában nem lehetett csukára sem horgászni. Ettől a hosszabb tilalomtól a legtöbben azt reméltük, hogy rengeteg nagy jószág ússza meg a tavaszt és menekül meg a kikötői mészárszékekről. Ősszel pedig visszatér a régi kánaán a nádasok elé, de sajnos nagyon nem így történt sem tavaly, sem pedig ezen az őszön. 😦

Hogy miért? Bár tudnám a választ…

Áprilisban sokat jártam mindkét folyó partján, de nagyon szeszélyes volt mindkét víz. A kis folyón pedig szörnyű volt látni a kedvenc, nagy halas “helyeimen” éppen csak csordogáló vizet.

Lélekben többször feladtam, de valahogy mindig visszahúzott a szívem és az a mondat járt a fejemben, amit mindig mondani szoktam: ” Egy nagy domolykó kapása mindig benne van a pakliban. Egy olyan halé amit nem érdekel a napszak, hogy fagy, vagy fúj, hogy esik, vagy zuhan a légnyomás, de ő enni akar.”

Na idén ez a teóriám többszörösen megdőlt. Végül egy kormorán rágta 40+-os hal megszánt, ezzel megmentve a becsületemet. Talán jövő tavasszal jobb lesz. De azért ilyen benzinárak mellett meg kell majd gondolnom, hogy “megéri e?” az a tíz betli ilyen távolságból. Ez még a jövő zenéje….

Május

A május már április végén kezdődött :D,  hisz a tilalmi idő úgy alakult, hogy 30,-án már a vízen voltunk.

Ez a tavasz melegebb volt, így a nagy süllők már csak kis számban ólálkodtak a tavaly annyira működő területeken. Későn is értem ki és az az egy nagy, ami még enni akart, a kagylótelep segítségével elreszelte  fluoro előkémet. Így idén nagy süllő nélkül maradtam.

Sok egészen jó és kevésbé jó pecám volt a hónapban kajakból, csónakból, vagy éppen partról, ezek egy részét meg is írtam. Sok olyan csónakos pecám volt, amin vendégként vettem részt és általában egy nappal lemaradtam a kánaánról, vagy egy nappal korábban horgásztam az adott területen, mint ahogy kellett volna.  😀 Rengeteg olyan sok akciós pecám volt (főleg felszíni csalis), amikor alig tarthattam halakat a kezemben.

Ebben a hónapban egy csíkos útonálló fényképére esett a választásom, amit egy stégroncsról fogtam több társával egyetemben, egy süllyedő baby bass színű dozerrel.

Sok szép csapót fogtam nyáron wtd-kel, vagy éppen minijerkkel és bár nem mértük le, de szerintem ez a hal volt számomra az év sügere.

Június

Ahogy nem olyan régen megírtam, pont egy hónap maradt ki a covid második üteme miatt. A szarból magamat kihúzva a hónap végén fogtam ezt a szép süllőt. Nem szoktam így süllőket tartani, a nagyobb csapókkal ellentétben, de ezt nem lehetett nagyon másképp.

Történt ugyanis, hogy ezt a halat a wobbler fogta ugyan meg, de nem úgy, ahogy kellett volna. Egyetlen horog sem tartotta a halat. Az 5,5 centis wobbler keresztbe szinte szétfeszítette, kipeckelte a hal száját. A kis minnowt úgy tudtam kiszedni belőle, hogy a vékony balsa testre kellett ráfognom a hosszú csőrű fogóval.

Július

A július parádésra sikeredett. A rendkívül alacsony vízállás miatt megnőtt az északi parton azon pályák száma, amiket gázolva meg lehetett horgászni.

Imádom a gázlós balin és sügérpecát. Elképesztő jó, amikor azonos közegben vagy azzal a hallal, amit le akarsz győzni, így, vagy akár úgy is.

Nagyon sok szép balin és csapósügeret fogtam felszíni és minijerk csalikkal és bizony volt olyan balin közöttük, ami olyan mélyre szívta le az álló axehead wtd-t a felszínről, hogy jobbnak láttam úgy is legyőzni, így fejbe vertem.

Talán a legjobb képem ebben a hónapban az alábbi volt, de tényleg nehéz volt választanom a sok egészen jól sikerült kép közül. Majdnem megremegtem, de végül marad ez az egy kép. 😀

Augusztus

Ha azt írtam a júliusra, hogy nehéz volt képet választani, akkor mit szóljon az augusztus? 😀

Állati fasza kajakos pecákat éltem meg ebben a hónapban. 60+os őnök zabálták a ráncfelvarráson átesett walk the frog csalit. Volt két olyan peca ezek között, amik életem legjobb élményei közé sorolhatók.

Szeptember

Ez a hónap általában már a csukák jegyében telik. A pecára fordított idő nagy részét idén is próbáltam nekik szentelni. Voltak egész jó hajnalok, darabszámban legalább. A méret az más kérdés. A csónakos pályámon két kanállal fogott 70+os hal mellett ez a teljes hosszban 66-os, egyéni topwater csalis rekordom volt a legnagyobb hal.

Mondhatnám, hogy siralmas a csuka helyzet, de talán majd jövőre.

Azért amikor ez a jószág közelített a csalihoz, már tudtam, hogy nem átlag 50-es lesz. Finoman tolt egyet a 9 centis felszíni ketyerén. Megállítottam. Ő pedig egy helyből lerobbantotta, ahogy kell. Kurvajó volt!

Október

Október hava volt a harmadik, amikor nehéz volt képet választanom. Írhatnám azt is, hogy a kis humpback mindent vitt. 😀 Rengeteg darabos és átlagos balin, gyönyörű domolykók mellett meghozta nekem az egyéni rekord, saját készítésű csalival fogott csukámat is.

Bár az igazán nagy csukák elkerültek, egészen addig parádés volt ez a hónap, amíg a derekam nem rottyant meg. 😀

Elképesztően szép csuka volt!

November

A derékfájós hetek és a feleségem által hazahozott kór között három alkalommal kijutottam, három nagyon emlékezetes csónakos pecára Olivér komámmal.

Ez az a hónap, amikor egy halról három képet szerepeltetek, csak kissé más aspektusban. Ez a szintén tökéletes, teljes hosszát tekintve 78 centiméteres csuka volt a 62 milliméteres vertic magnet prototípus első és eddig egyetlen hala.

Kis 19 grammos, castinggal élmény volt a fárasztása is. Hatalmasat koppintott a fenékről megemelt csalira, pedig előtte nem sokkal bemondtam, hogy ez sem az én napom. 😀 Aztán mégis az lett.

Kevésbé a csukáé, ugyanis, hazavittem.

Egyszerűen imádom a friss csukamájat és az ikrát is.

Gondosan megmosom. Felteszem egy serpenyőbe. Jó sok margarint teszek alá és rá. Bors, só, foghagymapor. Alacsony fokozaton megdinsztelem többszöri forgatás mellett. Amikor már jól átpárolódott, feljebb kapcsolom a villanytűzhelyt. Apróra vágott foghagymát teszek mellé és megsütöm. Csak annyira, hogy legyen némi színe.

Közben már készül is a pirítós, amit jól meghúzkodok a foghagymás vajban. Majd némi friss zöldséggel tálalom.

Fúbaszki, ahogy ezt leírtam,  már éhes is lettem! 😀

Azért a filé sem rossz, kukoricalisztbe hengergetve, frissen sütve, némi citrommal és friss kenyérrel tálalva. 😀

December

Lassan 3 hete köhögtem amikor először kimerészkedtem keszegezni. Sajnos egyre kevesebb helyen tehetem meg ezt. A fűzfői hosszú kikötőbe már nem adtak ki parti jegyet, Alsóörsön a hivatalos helyen nem értem el a télikeszeget meccsel, így maradt egy kis pálya, ahol a két alkalommal, egy hal kivételével csak vörösszárnyúak jöttek.

Bár már megkaptam, hogy a pancserek esznek vöröskeszeget, aminek nem is jó az íze és Fonyódon csak fosóhalnak hívják, én azért jóízűen elmajszolom még hidegen is. 😉

Van ugyan még pár nap az évből, de olyan nagy dolgokat én már nem várok tőle.

Boldog Karácsonyt és Új Évet Mindenkinek!

 

Veletek jövőre, ugyanitt, még több hallal és egészségesebben. 😉

 

Balaton Kategória | , , , , , , , , , , , , , , , Címkézve | 2 hozzászólás

Csukából balinok

Idén az első szándékolt csukázásra augusztus vége felé kerítettem sort. Muszájból is mennem kellett, mert egy hidegfrontot hozó szél csúnya felhőket tolt maga előtt a Balaton és a Bakony fölé, így  egész éjjel szakadt az eső, ki kellett hát merjem a csónakot. És persze ott bujkált bennem a kisördög, hogy a lehűlés után jó esélyem lehet a tarka gúnyásokra.

Szerencsére volt annyi eszem, hogy esőruhával készültem. Számoltam vele, hogy az alacsony vízállás miatt igencsak hajladozó nádat még jobban megfektette a rá nehezedő csapadék súlya. Már a becuccoláshoz felvettem az esőkabátot, esőgatyát, gumicsizmát és milyen jól tettem. A stégbejárónk hosszan vezet a nádason keresztül és bizony a a vizes nádszálak már befelé az arcomba, mellkasomba csaptak.

A csizma segítségemre volt a csónak kimerésekor is, hiszen az éjszaka 3/4-ig töltötte, így bele kellett állnom a vízbe.

Kimertem a csónakot, még egy fordulóval behordtam, majd bepakoltam a cuccot és még sötétben elindultam kifelé.

A nád szinte a vízen feküdt az éjszaka folyamán rázúduló eső súlyát nyögve és hiába eveztem ki a csónak orrában állva több százszor az évek alatt, egyszerűen a sötétben nem találtam meg a kijáratot. 😀

Körülbelül 20 percembe tellett, amire a hajnali derengésben, kb. 50 méterrel a kijárattól balra a sűrű nádon keresztül valahogy kitoltam a csónakot a nyílt vízre.

Már vagy 2 órája nem esett, de ha nincs rajtam az esőgúnya, bizony rommá áztam volna a magam mögött hagyott 20 percben.

Már a látványért megérte!

Tökéletes csukázó idő fogadott, tiszta vízzel, ennek ellenére sokáig akcióm sem volt. Aztán eljutottam egy öbölig, ahol bengákat szoktam fogni, de idén ebben az öbölben is nagyon lent volt a víz. A hínár még magasan, így a wtd mellett döntöttem. Jól tettem, mert első dobásra halam volt. Az öböl közepén szedte le a kilences walk the frogot egy kilós forma jószág. Kezdésnek tökéletes!

Szerettem volna a halról néhány akcióképet készíteni, csak éppen az objektíven található kapcsolóval átváltottam véletlenül manuális módba és mire fél kézzel vissza sikerült állítani, addigra a hal lelépett. 😦

Az bizony ott a hal, a szájában a csalival. 😀

Na mindegy…

Dobtam én utána mindent, ami a táskámban volt, de nem igazán éreztem a halat. A nap is egyre magasabban járt. A hajnali párának már nyoma sem volt, az esőruha mellett a pulóver is lekívánkozott rólam, így gondoltam ránézek a kövezésre és kipróbálom a frissen festett blue frog színű hetes axeheadet, hátha akad rá fogatlan jelentkező.

Akadt, nem is egy. Mindjárt három.

Az első a kő előtt, a második a kő mögött, a harmadik – egyben a legnagyobb – már a kikötő belső bejáratában durrantotta le a kék hátú walk the frogot.

Ennek  volt a legjobb a kapása.

Láttam ahogy egy balin randalírozik a belső bejáratban, de az ugye már tiltott hely a csónakkal, viszont a WTD-vel jó nagyot lehet dobni. 😀

Vagy 5-6 méterrel túldobtam a balin vélt tartózkodási helyén és  nem is kellet sokat táncoltatnom, amikor jelentkezett a delikvens két jó burvánnyal. Megállítottam a felszíni ketyerét és ahogy indítottam volna nem kegyelmezett!

Egy csuka és három balin akadt ezen az igazán szép hajnalon.

Nem volt ez rossz, egyáltalán nem. 😉

A felének is örülnék ebben a hidegben. 😀

 

 

Balaton Kategória | , , , , , , , Címkézve | Hozzászólás

Három nap a vízen

Az utóbbi 2,5 évben, mióta otthon dolgozok kicsit kevesebb rövid és sokkal több fél, vagy akár egész napos pecát próbálok összehozni. Így volt ez ebben az évben is, amikor épen volt erőm. 😀

Nagyon sokan keresnek meg, hogy szeretnének velem horgászni, sokan fizetnének is. Azt hiszem sokan meg is orrolnak rám amiatt, hogy nemet mondok, de egyszerűen nem fér bele ebbe a rövid életbe annyi ember. A fizetős horgászvezetésen sokat gondolkodtam, de valahogy a végén mindig elhessegetem a gondolatot is a fejemből.

Olyan 10 hozzám közel álló, vagy adott időszakban közel álló személyt tudnék felsorolni, akikkel több alkalommal is jártam valamelyik általam kedvelt vízen, de ez a létszám nem folyamatos. Ha jól rémlik idén két emberrel horgásztam több alkalommal. Az egyik Petya, a másik Olivér.

Mivel ez egy balatoni történet lesz, így jelen esetben Olivér volt az, akivel három teljes napot a vízen töltöttünk.

Van amikor a Balatonon is k@rvasokat kell menni a halért. Ez a három nap is pont ilyen volt. 3 – 4 akksival a fedélzeten körbemotoroztuk a fél világot, hogy halakat találjunk. Jó is volt meg nem is, fogtunk is meg nem is, volt kézben jó hal, meg nem is. 😀

08.30. A prológus

Itt ki is derült hogy a címmel és a bevezetővel kicsit félrevezettem az olvasót, hiszen 30-án rápróbáltam a “saját” csónakos pályámon is a csukákra, idén másodszor és beadta. 😉

Sok év után újra a dobozba került a kedvenc, ezüstfehér, 9 grammos kele kanál is, de volt a tarsolyomban minden jó, közte a kilences walk the frog is, fluo frog színben.

Aznap 7, azaz hét csukát fogtam, az alacsony vízállás ellenére! Igaz nem voltak óriások, de az utóbbi 3-4 évben nem emlékszem egyetlen napra sem, amikor ennyi tarkagúnyás tette volna tiszteletét a csónakomban egyetlen peca alkalmával. Ráadásul az egyik szépen leszedte a megállított topwater csalit.

Nagyon komoly ősz reményével kecsegtetett ez a nap és bár fogtam a zöld csónakból egész jó halakat, de a “saját” pályámon idén sem sikerült 80 centi fölé menni. 😦 Gyenge volt ez az ősz is…

Jött aznap egy beles jószág kanálra. Többet nem is fényképeztem a kanalas és spinnerbaites halak közül. Egyre kevésbé fotózok nem saját csalival fogott halakat, kivétel, ha valami különleges, vagy nagyobb példány akad a horogra. Nos ez a dagadt jószág, elég különleges volt. Még mozgott benne a bekebelezett reggelije. 😀

A WTD-s csukának mindig nagyon örülök. Hol van már az a tévhit, hogy a Balatonon nem lehet megfogni őket felszínivel? 😀 Idén sikerült egy egyéni rekord 66-ost is csípnem. Ziccer volt ez a kis víz a felszíni csalis csukafogásra, amíg volt hínár a pályákon. Talán majd megírom azt a történetet is.

Kikötés közben még egy madár is telibeszart. Szerencsére csak a mellényemet. 😀

08.31. Az első nap

Még 30,-án este rám írt Olivér, hogy nem e lenne kedvem másnap horgászni? Nekem ne lenne baszki, de melózni is kellene. Na jó menjünk! 😀

Süllőkkel kezdtük volna a napot, csak éppen nem voltak ott, ahol kerestük őket. Na jó, akkor irány balinozni. 😀

Az első pálya egy nád sarok, ahol mindig van balin. Na aznap úgy nézett ki, hogy a kivétel erősíti a szabályt, amikor a csónaktól három méterre durrantotta le egy balin a hetes kék hátú walk the frogot és azzal a lendülettel meg is tépett. 😦

Először csak lestem, hogy mi a fene történt? De aztán hamar bevillant, hogy a jiges pecához behúzott féket elfelejtettem meglazítani és bizony ez a hiba, egy pár nappal korábban 4 balint adó, nagyon friss csalimba került. 😦

Csak remélni tudom, hogy a rövid zászlón, a wtd-t éppen elkapó őn ki tudta rázni magából a lenyomott szakállú horgot.

Ez a történés kicsit meg is bélyegezte a következő óráimat, ugyanis volt vagy 4-5 akcióm, de egyiket sem tudtam halra váltani.

Nem úgy Olivér, aki sorra fogta a balinokat valami rappalllával, meg azért ütött egyet az ezüst utazóval is.

Voltak olyan rablások, amikről ránézésre tudtuk, hogy megfoghatatlan róla a hal és voltak olyanok, amikre rámentünk és tudtuk, hogy ütni fogja a csalit. Rámotoroztunk egy – egy halakra és dobtuk a szélét is, de nekem csak burványok, lekövetések, csalikat dobáló őnök jutottak.

Aztán elérkeztünk a nádas elé, ahol mélyebb a víz. Igaz az idő nem volt az a kifejezetten csukás, a víz is koszos volt és a nap is magasan járt, de a javaslatomra tettünk egy próbát.

Ezen a pályán eddig csak kajakkal volt lehetőségem horgászni, hosszas evezéssel és mindig szerettem volna megpróbálni csónakból is okosabb csalikkal. Van egy szakasz, ahol tavaly ment el 80+os halam és két éve kajakból fogtam két 90+-ost is.

Az alacsony vízállás miatt más volt a terep és a szokásos karó is hiányzott a nagy csukás öbölből, így nem tudtam pontosan belőni a helyet, de mégis beadta.

A koszos víz miatt az okos csaliknak nem sok létjogosultságát láttam, amúgy is nyár végén a spinnerbaitnél nem sok jobb nagy csuka csalit ismerek.

Szóval a nádasban volt egy kisebb folyosó, a tuti hely mellett, ahonnan korábban már fogtam kisebb példányokat.

Tudtam, hogy ott jóval mélyebb a víz, így mélyre engedtem a spinnert. Ahogy indítottam nem kellett sokat tekernem az orsón, le is durrantotta  a kulcstartót.

Már a kapás olyan volt, hogy tudtam jó hal lesz. 😉 87centiméter teljes hosszban. Igazi balatoni, bikafejű, fiatal, tökéletes, erőtől duzzadó csuka volt. Természetesen elengedtem. 😉

Azt hiszem itt már nem is morogtam annyira a balinok miatt. 😀

A nádas lassan elfogyott, több akciónk nem volt, a balinok eltűntek, így megpróbáltuk újra a süllőket. Megnéztünk több pályát is, amiket Olivér talált a nyár folyamán.

Kisebb süllők és kövesek jöttek ugyan, de az egyre jobban hullámzó vízben nem volt túl kényelmes ez az akadó peca sem. Valahogy nem éreztem annyira a a dolgot, nyilván ehhez is gyakorlat kell. Na az nekem az nem volt egy deka sem. 😀

Barátomnak azért megjött a nagy bamm, igaz nem volt taraja, egy szál sem.

Brutálbenga balin volt, ami a fenék felett emelgetett v-bladet törölte el. Megjegyezném, hogy előtte fogott többet is. Nekem nagyon nem ment. 😀

Ez után a hal után nagy lett a csend lett, így elindultunk visszafelé. Megpróbáltuk újra a csukás szakaszt, majd a tuti balinos pályák garmada előtt motoroztunk el, de teljes volt az érdektelenség a halak részéről.

Aztán a napot egy igazi meglepetés hallal zártam. 😀

Brutál kapással törölte le a vertik magnetet és elég rendes ribilliót rendezett odalent. Viszont nem rázta süllősen a fejét, nem püfölte harcsásan a zsinórt, így nagy balinra gyanakodtam, de valahogy nagyon furcsán viselkedett. Tudtam, hogy nem külső akadás és tényleg nem az volt. Pozsár a vertikre! 😀

Bajszos, de nem harcsa, nem kell ide bojli, meg gumikukorica sem. 😀

Este aztán a feleségem lángossal várt, ami a hosszú nap végén igen jól esett. 😉

09:01 Már megint a vízen

Este addig – addig szekált az “kölyök”, hogy megint mennem kellett. 😀 A munka várhat…. Valami keleti szelet emlegetett, ami másnap érkezik. 😀

Nem tudnám már percről percre leírni a történéseket.

A nád csak egy kisebb csukát adott, azt se nekem. 😀

A lényeg az, hogy olyan halat, ami táplálkozni is akart, csak az akadókon találtunk. És végre jött egy rendes bajszos is, amiből másnap pörkölt lett. 😀

Történt ugyanis, hogy éppen álltunk rá a pályára. Barátom tette le a súlyt, én meg pofátlan módon már dobtam is. 😀

Durva kapással jelezte valaki a mélyben hogy éhes, igaz csak második szándékból. Még a frissen lerakott súlyba is belement, de végül csak sikerült kigabalyítani a kispecával a hareszt, ami 68 centi volt. Végre kijött egy harcsa a vertic magnettel!

Ez az akadó pár kisebb süllő után Olivérnek beadta a benga kövest is.

Aztán a nem messze található kagylópad felett a hullámzás ellenére halmozgásra lettünk figyelmesek. Az első beállás nem adott halat, nem úgy a második.

A kagylós pálya közepén volt valami, nem túl széles tereptárgy. Az volt a lényeg, hogy abban a zónában kellett elhúzni a vertikális csalit. Ahogy döccent a valamin, kicsit meg kellett emelni a csalit, hogy ne akadjon el, majd mögötte a fenékre engedni. Na ott jött a bammmm!

Volt, hogy 5 dobásból ötször. Persze nem minden kapást váltottunk halra és volt a bandában pár kisebb darab is, de egy a ideig ott volt a csapat és, ha jó helyen húztuk el a csalit, akkor általában a kapás sem maradt el, de nem a végtelenségig. 😉

A naplemente varázslat volt!

A harcsapörköltet pedig a túrógombóc tetézte gyümölcsmártással. 😛

09.03. A legnehezebb nap

A háromból (na jó négyből 😀 ) a legnehezebb nap ez volt, hiszen az első kézben tartott hal és a következő kapás között eltelt legalább hat óra, pedig jó helyen – helyeken voltunk, az idő sem volt rossz, de valahogy nem akartak zabálni.

Furcsán, szinte végig sérült volt a háta és a farokúszója is véres volt. Valószínű az előző napok hullámzása csapkodta kicsit neki a búvóhelyének. Életem első akadópecán fogott méretes süllője, saját csalival. Ráadásul nem is az az éppen méretes.

Mademyday! 😀

Aztán jött az a bizonyos hat órás kuss, pedig bejártuk Tonát – Baranyát. 😀

Naplemente előtt éppen rá akartunk állni a “pontyos helyre”, amikor kishalfocis jelent bontakozott ki tőlünk kétszáz méterre. Na ehhez kell a mázlifaktor, a jókor, jó helyen. 😉

Nem volt sok kapás, nem is mind akadt meg, de azért jól esett mindkettőnknek. 😀 Olivér nagyobb ezüst utazós hala pedig parádés darab volt.

Hamar csend lett, így rápróbáltunk a “pontyos helyre”, amiből egy újabb süllő lett, amit a másik mellé fűztem. 😉 A fényképet inkább hagyjuk, eleve kabaré volt, mert ahogy a csónakba emeltem megugrott, kirázta a horgot és majdnem visszaesett.

Már sötétben fordult egy jó hal. Barátom odatette neki az éppen kapocsban található rózsaszín gumit, minden mindegy alapon és a benga balin fékhúzós kapással vitte el.

Nekem nem akadt aznap több halam, neki azt hiszem két kisebb balin jött még fenékről, vertikre. Talán a sötétben már kellett a csörgés is. Az én csalijaim pedig mind némák.

Ez a nap is jó véget ért. Igaz egyik nap sem fogtuk halálra magunkat, bár az akadós balinpecán azért nem volt rossz a darabszám sem, de vízen voltunk és ennél nem kell több.

Jó rá visszagondolni, ebben az ocsmány, nyákos időben.

Balaton Kategória | , , , , , , , , Címkézve | 3 hozzászólás

Idén is volt harcsavarázs?

Sziasztok,

Nem tudom még hányan olvasnak valójában, mert szerintem sokan vannak akik csak végiggörgetik az írásokat, megnézik a képeket, vagy beleolvasnak a bejegyzésekbe.

A cím alapján nekik csalódást kell okozzak, mert bár volt esély a harcsavarázsra idén is, ebben a bejegyzésben a legkevesebb képen látható hal, az pont a harcsa lesz. 😀

Igaz, aki végig görgeti ezt a bejegyzést is, az ezt a bevezetőt sem olvassa el. Na mindegy….

Az előző év alapján én bizony sok harcsára számítottam. Többre, mint tavaly. 😉

Már áprilisban szövögettem a terveket és Olivérnek bemondtam előre, hogy ez az év a bajszosokról fog szólni. Így is lett. 😉 Csak nem nekem. 😀 Neki annál inkább, amihez innen is gratulálok, hogy gebedj meg! 😀 😛

Az esélyem meg volt úgy is, hogy a legjobb hónapban sajnos pont nem horgásztam. Hogy miért nem horgásztam? Az írásból ez is kiderül.

Április 30:

Idén április 30. -án kezdődött a szezon, hisz a május elseje hétfőre esett. Új csalikkal is készültem, közte az alábbi képen látható vertikkel, amiből a feketét el is ragadta tőlem egy harcsa, ami természetesen balinozás közben trollkodott rá a finom cuccra. Mivel az esetet korábban már megírtam, így most nem részletezem.

Május 9:

Aznap egy brutális, torzsás, nagy kiterjedésű pályát találtam kajakkal. Készítettem róla egy videót is, amit elküldtem Szabi barátomnak. Neki is egyből az jutott róla az eszébe, mint nekem. Lesz ott a későbbiekben harcsa és süllő is. 😉

Így is lett, csak nem nekem. 😦

Május 19:

Ez volt az a nap, amikor újra harcsával – harcsákkal hozott össze az élet.

Egy olyan pályára mentem ki kajakkal, ahol tavaly az első balatoni harcsámat fogtam kajakból. Süllő és balin volt a célhal, de egyáltalán nem akarta adni a víz. A halmozgás minimális volt.

A napkelte parádés volt mint mindig.

Eléggé hullámzott, ráadásul a partról is szórta egy pecás a helyet. Fogott is egy balint. Valószínűleg mélyre nyelhette a csalit, mert sokáig tökölt vele és messziről látszott, hogy rendesen vérzett, amikor visszaengedte.

Eleveztem hát egy másik, széltől védett pályára, ahol nem jártam vagy két éve. Itt végre találtam néhány balint egy nádkiszögelés előtti területen, de nagyon nem akartak megenni semmit, így ahhoz a trükkhöz folyamodtam, hogy csak látott halra dobtam.

Próbáltam a lehető legpontosabban a hal, vagy a tolóhullám elé prezentálni a csalit, ami egyszer végre jól sikerült. A víz pedig robbant!

A fogás után totális kuss lett, így ki is eveztem. Hazamenni viszont még egyáltalán nem volt kedvem és valahogy az motoszkált bennem, hogy csak meg kéne nézni a hajnali pályát még egyszer, csak most partról. Az elmúlt években sokszor tapasztaltam, hogy vannak napok, amikor egy – egy helyen a délelőtti órák erősebbek, mint a hajnal.

Ahogy közelítettem a helyhez egy ismerős szórta a vizet. Kérdésemre, hogy mi a helyzet? Balinok volt a válasz. Álljak meg nyugodtan, neki úgyis mennie kell.

Az első nap elvesztett black metallic színű vertik helyett készítettem magamnak egy másikat és a tiszta vízben erre a csalira esett a választásom.

Még ott volt a horgásztárs, amikor az első balin ledurrantotta, majd jött még kettő és egy süllő. Délelőtt 10-kor, enyhén hullámzó, tiszta vízben a felső vízrétegben húzva, 15-20 centiket bele – bele emelve. Ki érti ezt? 😀

Amikor elkussoltak a halak ránéztem az órámra. Még volt fél órám a parkolási idő lejártáig, így odébb mentem 30 méterrel.

Első dobásra olyan ütésem volt, hogy egyből harcsára gyanakodtam. Itt egyből beugrott a tavalyi varázs első  napja, amikor a kis finezzével háromból kettőt sikerült elkapnom.  Komolyan gondolkodóba estem, hogy mitévő legyek, hisz volt egy erősebb cucc a kocsiban, de mire megfordulok, bárki beállhat a helyre, ráadásul tilalom volt még harcsára.

Mivel horgászból vagyok és nem voltam 100%-ig biztos a harcsában, így dobtam még egyet.

Üresen jött a ki cucc, így azzal nyugtattam magamat, hogy lehet csak egy böszme balin volt, így dobtam még egyet.

Hármat ha emeltem a csaliba, amikor újra megérkezett a brutális ütés és megindult a valami odalent. Lehúzott már vagy 30 métert, miközben rángatta a spiccet keményen. Már éppen azon voltam, hogy vetkőzni kellene, amikor megkönnyebbült a cucc. 😦

Remegő térdekkel, mit térdekkel – mindennel húztam ki a meggyötört csalimat. Elúszott idén a második esélyem is.

Azt szokták mondani, ha kijön akkor busa, ha elmegy akkor harcsa. 😀

Azt hiszem az alábbi kis videón látható rommá gyötört csalin látszik, hogy az bizony gereben fogak között volt. Pont ezért nem is akadtak a horgok rendesen. 😦

Hazafelé az utam a horgászboltba vezetett, ahol a 25 grammos finezzére vettem egy tekercs 19-es power prot. 😀

Május 22:

Ezen a napon korán érkeztem az erősebb cuccal. Tudom tilalom volt még, lehetne itt magyarázkodni, sokáig évődtem is magamban. Még tanácsot is kértem, hogy mennyire korrekt a helyen horgászni? De ezek a halak ráálltak a pályán ívó dévérekre, szóval kajáltak rendesen. Kb ugyanazokat a csalikat eszik meg, mint egy balin vagy egy süllő, akkor már inkább megyek erősebb cuccal, minthogy csalikat szaggassak beléjük feleslegesen. Egyébként is miért ne horgászhatnék 25 grammos bottal süllőre? A pálya miatt amúgy is indokoltabb az erős cucc, mert a torzsák közül húzni kell a halat keményen.

Szóval jól indult, ugyanis a pink killer színű, felúszó big flat crank egy jó süllőt adott. Annyira torkozta a csalit, hogy el kellett vinnem, ami persze nem esett ellenemre. 😀

Harcsa aznap nem jött. Talán jobb is. 😀

Azért már világosban sikerült még egy balint is csípnem, szintén a big flattel.

Az majd elfelejtettem, hogy az előző nap a spori által visszaengedett, vérző balinnak az volt az utolsó “étkezése”. 😦

Tudom, hogy “kvótarontó szálkafözelék”, de ilyen esetben inkább vigyétek el!

Hogy neki mi volt a terve a parkolóban? Na az is egy jó kérdés. 😀

Akkor még nem sejtettem, de ez volt az utolsó képem a csaliról. 😦

Május 21:

Aznap egy másik pályán kezdtem, de végül csak odakeveredtem “a helyre”. Merő véletlen volt nálam egy melles csizma is, mert az előző alkalmakkor voltak halak, amiket nem értem el és ha már ott volt, fel is vettem. 😀

Sajnos összességében idén már a harmadik csalimat sikerült a helyen beszaggatnom. 😦 Pedig ismerem a torzsák helyét, ráadásul olyan volt, mintha valami beszaggatott szerelékbe akadtam volna bele, hiszen nyúlott a cucc. Amikor már a 19-es fonott, 70-es fluoro előke se bírta kitépni a nyúlós akadót, akkor kezdett el gyanússá válni a dolog.

Na mindegy, feltettem aznap az utolsó előkémet, arra pedig a big flat cranket és kicsit odébb állva figyeltem a vizet, halra utaló jelet keresve.

Egyszer csak még sötétben leszállt egy gácsér, jó 40 méterre tőlem. Az olvasó itt gondolhatja, hogy na és akkor mi van? Ez eléggé megszokott a Balatonon.

Viszont ami utána következett, olyat én még csak filmen láttam. Történt ugyanis, hogy pár másodperc elteltével egy harcsa ledurrantotta a gácsért a sötétben.

Persze a madár sápogva menekült, én meg először csak álltam ott a döbbenettől hogy most mi legyen?

Még mindig tilalom volt bassza meg, de nekem ezt meg kellett próbálnom. Ez a harcsa éhes, itt nincs fészek. Ide húzták az ívó dévérek, most meg natgeo jelenetbe illően a szemem láttára durrantotta le a vadkacsát. Be a vízbe! 😀

Jó 15 métert nyertem a mellessel, viszont a kockázat az volt, hogy a botot nyilván a vízben állva nem tudtam olyan magasan tartani, mint partról, így a zsinór is kisebb szöget zárt be a vízzel és az aljzattal.

Első dobásra nem érkezett reakció. Viszont a második után, ahogy a csali a vadkacsa támadás helyére ért robbant a víz!

Bevágtam. Jó súlyt éreztem. Végre jól akadt, Végre az erősebb cucc volt a kezemben. A harcsa a mélybe tört. Ide – oda futkosott az alján. Mindig azt gondoltam, hogy a harcsa egy lomha állat, egészen a tavalyi évig.

És ez a rohadék tudta, hogy mit kell tennie! Addig addig cikázott az alján a torzsák között, míg a zsinór valószínűsíthetően a torzsákon megpihenő kagylótelep áldozata lett. Hiába a 70 centis vastag fluoro előke, a fonottat vágta el valami a fenék felett.

Megsemmisültem! 😦

Május 22:

A megsemmisülés persze csak ideig – óráig tartott. Sajnos ez benne van a pakliban. Az élményt megosztottam néhány barátommal, Bence másnap el is kísért, de aznap megint “csak” a tüskések jöttek és én marha mindet el is engedtem. Nem akartam őket bilincsen lógatni, hisz harcsára vártam, de aznap feleslegesen.

Egyébkét ezek az 50-55-ös süllők akkorákat sóztak az új minnow legnagyobb változatára, illetve a vertikre, hogy kettőre azonnal bemondtam a harcsát. 😀

Bencét kértem meg, hogy a két vertikes halról lőjön képet, úgy hogy a horizont egyenes legyen, a hal és a csali látszódjon a mellettem található nádas meg ne.

Sikerült. Majdnem. 😀

Ezeken a képeken már én egyenesítettem ki a horizontot, vágtam le a nádast amennyire lehetett.

A képek élessége meg, hogy a csali és a hal a lényeg…. Hagyjuk. 😀

Persze az ilyen pályákat más is megtalálja és bizony tudtam, hogy van akiknek sikerült a harcsafogás finomabb cuccal is. Egyszerűen a szerencse nem akart mellém állni.

Mások is szaggattak be csalikat, a furcsa, nyúlós akadóba, így az egyik sporttárs megelégelve a dolgot bement, hogy megnézze mi az?

Amikor megtudtam, ledöbbentem.

Emberünknek vagy nem tetszett hogy az a 3-4 ember néha ott dobál, vagy a műcsali arzenálját akarta gyarapítani, vagy a kettő együtt, de meglett a nyúlós akadó, ami ahogy látjátok nem beszakított szerelék volt. 😉

Ezt bizony valaki szándékkal tette le, hogy kibasszon velünk. 😉

Május 26:

Az elmúlt 2-3 pecán már éreztem, hogy valami nem fasza velem. Baszakodott a vérnyomásom, nem tudtam aludni rendesen, de igazán felkelni sem időben.

26.-án azért lementem a vízre, mert be kellett hangolnom egy adag csalit és ki akartam próbálni a wave minnowt a végleges színösszeállításában.

Találtam egy küszívást, nem is ívást küszorgiát, amin nulla süllő mozgott, de a két jelenlévő balinból az egyik leszedte a twitchelve vezetett SFC színt. A kép legalább olyan szar lett, mint ahogy magamat éreztem. 😀

Ez a csali egyébként pont ezért nem került fel végül a wobblerboltba, mert a következő hónap, a legjobb küszívásos – süllős – balinos – harcsás időszak nekem kimaradt. Csalit nagy számban meg én úgy nem adok el, hogy rendesen ne teszteltem volna legalább én le.

Mint kiderült, ami gyötört, az  bizony a covid utóhatása lehetett, de persze mire tesztet csináltam már nem mutatott semmit. Történt ugyanis, hogy a fiam egy május végi, vasárnapi meccse után torokfájásra panaszkodott, de azt mondta semmi más baj nincsen, így felment Pestre. Csütörtökön volt egy ZH-ja, vagy vizsgája, amit ha kihagy akkor évet kellett volna ismételnie.

Rá két hétre árulta el, hogy szerdán este ment le a láza. 38-39 fokos lázzal feküdt fent 3 napig. 😦 Csütörtökön meg levizsgázott.

Nálam a covid maga meg télen sem volt baszó, de az utóhatásai szétbaszták a vérnyomásomat, nem tudtam aludni, pihenni, létezni, sokszor azt sem tudtam, hogy ébren vagyok, vagy álmodok éppen?

Volt egy eset, hogy délután le kellett feküdjek annyira kész voltam, a gyerek meg felkiabált, hogy kondiba megy, én meg azt hittem álmodom. Olyan vízióim voltak, hogy Tomi barátom szerint sokan ezért fizetnének. Konkrétan, mintha be lettem volna LSD-zve. 😀

Június 26:

Na ez a nap volt az amikor úgy döntöttem, hogy ha megdöglök is felkelek. 😀 Aludni úgy sem tudtam rendesen. Így pontosan egy hónap szünet után, újra küszíváson horgászhattam. Kurva sok küsz, elég sok süllő volt a pályán, de halálra szopattak.

Aztán még sötétben kezdett megjelenni a pályán néhány balin. Úgy döntöttem, hogy a süllők pusztuljanak mind és feltettem a mini wave minnowt, egy böszme balin reményében, ami folyamatosan előttem keltette a burványokat. 😀

Végül össze is jött kettő. Az egyik szép, teljes hosszban 58-as, csak kicsit tüskés volt a lelkem. 😀

Végre elkezdtem kimászni a covid utóhatásai által okozott depresszióból. 😀

Egyébként nem az első alkalom, hogy ez az 5,5 centiméteres kis csali adja be a süllőt. Lehet többet kéne rá szándékkal dobnom.

Pusztító volt ez a hónap otthon gubbasztva, sorra fogták a szebbnél szebb süllőket – harcsákat küsz és keszeg íváson egyaránt,  számomra partról, csónakkal, vagy kajakkal elérhető pályákon. És több vevőm is szépen fogta a csalijaimmal folyókon és a Balatonon egyaránt.

Meg volt a remény, hogy talán még nekem is kiadja.

Június 28:

7 órától vihart ígért, így gondoltam  eljött az én időm. És végre ott voltak a másik pályámon. A tavaly már annyira bevált, szarrá gyötört, pink killer színű 7,5-es wave shadet dobtam immáron 3X-es VMC horgokkal megerősítve.

Napkelte környékén szoktak jönni a kapások ezen a helyen. Aznap is így történt. Brutális, igazi harcsás ütést kaptam a lassan húzott, farát riszáló és testét illegető fahalra. A bevágás pillanatában felcsapott, majd láttam teljes testtel fordulni a méter körüli bajszost. És ahogy fordult kipattant belőle a vastag húsú horog. 😦

Nem volt idő bánkódni, éreztem a halat a helyben. Pár dobás után váltottam a 9,5-es wave shadre, bazinagy 3X-es VMC horgokkal és meg is jött a következő kapás. Igaz kisebb, de végre harcsa, saját csalira, immáron hivatalos időben. 😀

A hátsó horog akadt a szája sarkában, így a másik oldalt nyúltam be neki és emeletem partra a saccra 3-3,5-es jószágot. Kibaszottul örültem, de a hal hamar elvette az örömömet. 😀

A kis szaros kiflibe baszta magát és ahogy tekerget a csalit felütötte a pofája elé. Ledobni nem akartam a kőre, ő meg beletépte az ujjamba a vastag húsú horgot, ahogy kell.

Szerencsére a tekergőzést ezzel be is rekesztette, így csak lógott a holt súly a kezemen. 😀

Valahogy kiszedtem belőle a horgot, csináltam róla egy képet és gyorsan elengedtem. Valószínű amúgy is ez lett volna a sorsa. Túl kicsi volt ahhoz, hogy elvigyem.

Na gyorsan valahogy leszedtem a csalit a horogról és megpróbáltam kitépni háromszor is az ujjamból, de nem adta. Aztán megpróbáltam átfordítani, de képtelenség volt, így a horoggal az ujjamban folytattam.

Hiszitek, vagy nem, de mielőtt teljesen felkelt volna a nap még egy kapásom adódott. Sajnos-  de lehet, hogy jobb is így – nem akadt meg.

Mivel jött a vihar, így jobbnak láttam elindulni és mire Veszprémben a balesetin ültem, már szakadt az eső.

A recepcióst én keltettem, a doki meg műtött éppen, így egy jó fél órát várnom kellett.

Mondtam a dokinak, hogy 40 éves koromban már volt egy hasonló esetem, azóta nyomkodom le a szakállat a horgokon, kivétel a harcsás csalikat, de most annak is eljött az ideje. 😀

Kabaré volt a balesetin. 😀 Én szénné röhögtem magam konkrétan, de a végén már a doki is nevetett. A fizikai fájdalmat elég jól bírom, mert látom, hogy mi okozza, ezektől az emberben lappangó alattomos szaroktól, mint amilyen a covid is viszont meg kell hogy mondjam kicsit félek.

Szóval kaptam egy lórúgás injekciót, amitől akkorára dagadt az ujjam, mint egy szafaládé. 😀 A doki megpróbálta áttolni a vastag horgot, de nem ment, így vágni kellett. Addig – addig metszegette a szikével az ujjamat, míg végre kikandikált a horog hegye, majd a szakálla is.

Ekkor került elő a “tescos” csípőfogó. 😀 Képtelen volt a vastag húsú horgot elvágni vele. Már azt hittem letépi az egész kézfejemet, de éppen megkarcolódott a horog felülete, én meg közben csak toltam nekik a standup reggelemet. 😀

A nővérke már feküdt a röhögéstől, a doki mosolygott, de közben verte a víz is rendesen.

Ekkor került elő (legyen mondjuk) Pisti a műtős segéd, vagy ahogy a doki hívta gipszes fiú. Jó nagy darab 100+ kilós, szakállas faszi, aki mint kiderült – merő véletlen – horgász. 😀

Na neki a szájába akadt bele már horog, keszegezés közben.

Szóval jött a gipszes fiú, elkérte a fogót és bár a kezem majdnem leszakadt közben, elcsípte végre a horgot.

Mondtam is a dokinak, hogy igazából ez az ő érdeme, hiszen jól kifárasztotta előtte. 😀

Tetanusz, bazi nagy, szerintem túltolt kötés és egy hétig nem érheti víz, nemhogy hal.

Június 30:

Persze két napra rá már a pályán voltam. 😀

Nem ő volt  a célhal, de az idei őntelenségben minden egyes fenekeszegnek örülni kellett.
Ezt az egy halat sikerült aznap “fejbe dobnom” az egyre erősödő hullámzásban, miután túltettem magam a a Balaton Sound által okozott sokkon és a harcsátlanságon. 😃
El nem tudom képzeni, hogy ezt a zenének csúfolt ütemes kalapácsolást a helyszínen kemény drogok nélkül hogy lehet túlélni? 😃 Élvezni meg…

A hátralévő “harcsásnak” vélt napok nem adták. Balinokat fogtam ugyan, de a bajszosok sorra betlikre kényszerítettek.

Július hetedikén aztán gázolva sikerült újra elkapnom egyet. Hasonló méret volt, mint a horgot a kezembe belerántó példány. Nem is igazán értem, azt  miért nem így fogtam meg?

A csattanója pedig az egésznek, hogy megannyi betli, le, vagy nem akadt harcsa és két szakítás után, az egyik parti “helyem”  beadta a jobb harcsát. Csak nem nekem. 😀

Történt ugyanis, hogy egy Ausztriában élő barátom még kora tavasszal vett tőlem egy 7,5-es pink killer színű wave shadet. Ő tudta a helyet is és azt, hogy a halak mikor kapnak. És az egyik éjszakai süllős betli után a helyemen, a csalimmal, az időpontban, második dobára megfogta a 90+ centis harcsát, amikor idén először rápróbált. 😀 Írta is, hogy ez a hal 80%-ban az én érdemem.

Szuper! 😀

Egyébként csak azért tudtam ezt az írást most összerakni egy fél nap alatt, mert az asszony – aki, amúgy soha sem beteg – idén már a harmadik kórságot hozta haza és gondoltam legalább írok, ha már az ágyban kell fetrengjek, ugyanis ma hajnali fél ötkor egy Kis – Balatonnyi vízben ébredtem. 😀

Tavaly azt mondta nekem egy horgász cimbora, hogy ha egy kezdő harcsás halainak a fele kijön az már jó arány. Mivel tavaly ezt bőven túl, idén pedig alul teljesítettem, így az 50%-om még meg van. Jövőre ennél csak jobb lehet!

Balaton Kategória | , , , , , , , , , , , , , Címkézve | 8 hozzászólás

Humpback a wobblerboltban

Sziasztok,

A humpback – vagyis a púpos – 4,7 centiméteres felúszó és süllyedő változata is felkerült a wobblerboltba a rendelhető műcsalik közé.

Balaton Kategória | Hozzászólás

Fájós nyakkal

Az előző posztot az Ádám által fogott halak képeivel fejeztem be, ezt a posztot pedig az általa készített videóval nyitom. Meg persze azzal, hogy elég hamar visszamentem. 😉

Aznap reggel ködös csukás hajnalra ébredtem, de mennem kellett, mert hívogatott a folyó. Kétségek ugyan voltak bennem a peca kimenetelét illetően, de ha nem megyek el és barátom rommá fogja magát, utána egy hétig evett volna a fene. 😀

A ködöt az utam során úgy 30 kilométer megtétele után napsütés váltotta. Jó lesz ez volt az első gondolatom, de aztán hol újabb ködös, vagy éppen napsütötte szakaszok váltották egymást és a célban bizony ha nem is tejköd, mint otthon, de azért igazi októberi idő fogadott. Igaz borult időt ígért, de 20 fokot, aminek a 9 óra magasságában a folyó partján egyenlőre még az “előszelét” sem érzékeltük.

Persze ez kicsit sem vette kedvünket és a kivételi ponton szereltük fel az egyik kajakot a másik tetejére. Csak részben csorogtuk ugyanazt a pályát mint legutóbb, egy kis csavarral a végén. 😉

Sajnos nem annyira jött be a számításunk, mert az új szakasz nagy részén túl kicsi és ezáltal túl gyors is volt a víz. Több helyen kivettük a vízből a járgányokat és inkább átcipeltük a kavicspadokon , vagy a szélében húztuk a műanyag szivarokat.

Ilyenkor könnyíttettünk is magunkon ha kellett, kajáltunk és néha lőttem néhány képet.

Őszintén szólva már nem tudom kinek volt az első kapása, de azt tudom, hogy nagyon szerettem volna humpbackel halat fogni. Bár a pisztráng mintás saját darabbal végül nem készültem el időben, de bíztam abban, hogy ebben az időszakban a kishal ezüstös csillogását jól imitáló black metallic színre azért lesz akcióm a nap folyamán.

Lett is. Nem is egy. 😉

Épp egy mélyebb részhez értünk. A csalit twitchelve, apró rántásokkal vezettem, néha egy  – egy másodperces szüneteket közbeiktatva. Az egyik megállításnál valami sorozta a csalit és amikor beleütöttem kettőt, közben megint éreztem, hogy valaki kopogtat odalent, majd amikor indítottam volna az ütésem halban ragadt.

Ezen a vízen számolni kell nagy domikkal, balinokkal, beeső harcsákkal és rengeteg fa fekszik a víz alatt, így nem lehet szarakodni. Sajnos a fékem még a balatoni balinokhoz volt állítva, így a 40+osnak ítélt hal nem tudott a csalival megiramodni és a kajak mellett lerázta magát. 😦

Kettős érzés volt bennem, mert valahogy úgy éreztem, hogy ezen a napon nem lesz sok akció, így azt a keveset nem ártana halra váltani, viszont örültem is, mert a tervem beválni látszott.

Egy mély részen az örvénylő vízben sajnos nem vettem észre egy víz alatt fekvő fát, így volt egy kis ijedtség, amikor megdobta a kajakot, de túléltem. 😀

Sokáig hal nélkül álltam. Hiába került fel a múltkor bevált dozer, vagy a barátomnak mostanában nagyon sok szép halat adó pisztráng mintás killer crank, csak nem akartak jönni azok a fránya halak. Barátom már legalább a negyedik útjára bocsájtott halnál tartott, amikor újra kapásom volt.

Újabb mély rész, tele bedőlt fákkal, ideális tanya bármilyen rablóhalnak. Éppen mondani akartam Petyának, hogy ha ez se adja ki a halat, csorogjunk, pakoljunk, aztán irány haza, amikor megjött a várva várt halam.

Az egyik fa mellől, a csalit kikövető domi a twitch – twitch utáni 2 másodperces szünetben agyongyilkolta a lassan süllyedő, sodródó humpbacket. 😁

Az öreg kobold és a telény

Bár a kép alapján a hal nem tűnik annyira nagynak, teljes hosszban 47-48 centiméter lehetett, csak a barátom elég messziről lőtte a képet.

Kib@szottul örültem a halnak! Egyrészt nem megyek haza hal nélkül, másrészt bejött a terv és sikerült egy szép halat fognom az új csalival, harmadrészt domolykót eddig ezzel a twitchelős technikával soha nem fogtam és ez a hal akkorát sózott a csalira, hogy még percek múlva is a levegőbe csapkodva emlegettem.

Nemrég volt egy komment az egyik csoportban. Én állat hozzászóltam egy fonott zsinóros eszmecseréhez, de nem kellett volna, mert a vége az lett, hogy a handmade csaliknak sincs értelme, hisz kínaival is lehet halat fogni….

Aki nem készített soha csalit és így halat se fogott vele, nem tudja milyen az az érzés, amikor elkészítesz egy új wobblert egy adott helyzetre és bejön. Majd fogsz vele nagy csukát, bár nem tervezted, majd fognak vele nagy domit egy meló utáni 1,5 órás adhoc pecán és végül elviszed és neked is beadja. Jobb mint egy orgazmus! 😀

Pedig ez a peca eleve halálra volt ítélve. 😀 Történt ugyanis, hogy három nappal előtte elmentem a fiam meccsére. Nem volt teljesen jó a bokája és a hétfői futsal meccsen még a seggcsontjára is ráesett. Így az anyja ragaszkodott hozzá, hogy menjek vele, mert ha történne valami, hogy vezet haza?

A meccs nagy részében szakadt az eső és bár rendesen fel voltam öltözve, estére megfájdult a derekam, majd éjjel beállt a nyakam is. Kicsit darabosan mozogtam, mint a terminátor. 😀 Mivel így is melóztam, a fájdalom estére már a gerincembe is lesugárzott. Kenegettem mindenféle gyógynövényes bizbasszal, de nem hogy szerdán, még most sincs teljesen rendben, amikor ezeket a sorokat körmölöm, sőt tegnap délutánra orbitális fejfájás tetézte. 😀

Szóval ezen a napon azt hiszem nem voltam megfelelően koncentrált sem, mutatta ezt az is, hogy kicsit sok időt töltöttek a csalik a különböző part menti “tereptárgyakon”, lásd bokrok és fák. 😀

Petya ötödik hala egy igazán öreg mohos és széles hátú, bikafejű, teljes hosszban 56 centiméteres jószág volt, aminek szintén a BT színű, süllyedő killer kellett.

Sajnos a fenti kép nagyon nem adja vissza a hal méretét, de nehéz úgy a nikonnal zoomolni, hogy közben bal kézzel a barátod kajakjának az orrába kapaszkodsz, hogy ne vigyen el a víz. 😀 A pikkelyein és a fején látszott, hogy baszott öreg hal volt. Igazi öreg telény.

Petya hat dominál tartott már, nekem volt még horgon egy kicsi, de leakadt, majd az egyik helyen olyan ütést kaptam, hogy kapaszkodni kellett a botba, de sajnos nem akadt, három másodpercre rá a mögöttem csorgó barátom viszont ütött egy újabb szépséget, immár NL lótetüvel.

Érdekes amúgy, hogy az első pecán több halat fogott a hátsó ember, ezen a napon pedig ez volt az egyetlen olyan hal, amit az fogott, aki hátul csorgott.

A két alkalom között egyedül az időjárás jelentette a különbséget. Az első alkalommal végig sütött a nap, a másodikon a nap nagy részében ködös – felhős idő volt, néha még az eső is esett.

Lassan elérkeztünk a pálya végére. 😦 Hirtelen elhatároztam, hogy újra felteszem a legutóbb nyerő csalit, de aztán 3-4 dobás után visszakerült a humpback. Egyrészt az összes akcióm arra volt, másrészt ha nem adja ki, akkor nem . 😉

Sekély vízben egy bedőlt fa mellé dobtam a csalimat. Mivel max 30 centiméter mély volt a víz, így nem hagytam süllyedni, hanem egyből beleütöttem egyet. Abban a pillanatban robbant a víz! 💣💣💣 Tulajdonképpen felszíni, vizetszétb@szós, fékhúzós kapással törölte el a kis púpost. 😁😍

Nagyon szép hal volt ez is és bár a kép alapján nagyobbnak tűnik, 1-2 centiméterrel kisebb lehetett a társánál.

Kurvára kellett a lelkemnek, így a pálya végén! 😀 Végén? 😀

Itt jött el az a közös elhatározás, némi nyomásra a részemről, hogy nem vesszük ki a kajakokat, mivel gyerek még az idő, hanem csorgunk tovább és majd visszafelé evezünk. 😀

Azt mondta Petya, hogy a balinos fáig csorgunk, aztán irány visszafelé. Rendben! 🙂

Nem igazán akarta beadni, se neki, se nekem. Elérkeztünk a balinos fához, ahol egy nagy dög a barátomat már kétszer is helyben hagyta.

Első alkalommal amikor együtt voltunk kétszer is kopogtatta a a cranket, rá pár napra pedig a kajak mellett támadta meg az éppen kiemelt csalit, habosra verve a vizet. 😀

Na ezen a napon beszopta a lótetűt, viszont húzni kellett a fából keményen és sajnos 4-5 másodperc után lemaradt. 😦

Elindultunk hát felfelé. Egy rövid szakaszon elég húzós volt a víz, itt a kajakokból kiszállva, gázolva húztuk a műanyag szivarokat felfelé, mint ahogy a régi 48-as filmekben vezetik a huszárok a vízben a lovaikat.

Amikor letudtuk ezt a szakaszt, egy pillanatra meg is pihentem.

Mire felértünk, kikötöttünk persze kisütött a nap is. Mire felcipeltük  és felcuccoltuk a kajakokat, vert a szívem rendesen és még hátra volt a tereprally és Petya kajakjának átpakolása az ő négykerekűjére.

Amikor a lomha feelfree meghágja a gyors jacksont

Múltkor hazafelé egy kamion tülkölt rám és villogtatva előzte a 10 kocsiból és egy traktorból álló menetoszlopot elmebeteg módon.

Most a tök sötétben utolértem egy piros világító pontot a főúton. Szerencsére köd már nem volt és még az eső sem szakadt, mint ahogy az utolsó 5 kilométeren, mert egy baszom traktort, aminek egyedül a jobb oldali, felső lámpája éget halványan, így csak majdnem vertem telibe. 😦

Végül egy kép búcsúzóul, mert legutóbb a kapás horgony kevésnek bizonyult, térkő meg ducktape pedig mindig van otthon. 😀

Ja és egy kis tanulság:

Ezen a napon egyébként ha sekély, ha mély volt a víz, az összes halat bedőlt fa mellől fogtuk. Hiába a sok ígéretes hely, kövezés, nádfal, bokros rész, minden hal vízbe dőlt fa mellől támadta be a csalikat. 😉

 

Balaton Kategória | , , , , , , , , Címkézve | Hozzászólás