SteveOlureS

Vasárnap délután van. Az eső szakad, ami még nem is lenne baj, de a szél miatt ma elmaradt a peca. Igaz a héten háromszor voltam és mindhárom alkalommal szoptam eleget. 😀 Pedig a szeptember brutálisan indult. Utoljára 2018-ban volt hasonló csukszezonom. Na de kicsit előre szaladtam, hiszen még csak a júliusnál tartunk. 😉

Több okból is jó lett volna élőben lesztendappolni a történteket, ha nem is napi szinten, de hetente egy bejegyzéssel, mert már nem emlékszem tisztán minden egyes napra, történésre, nem alvásra és hogy éppen mikor voltam mivel szarul? 😀

Amúgy meg elég szar felidézni a történteket, de úgy vagyok vele hátha ez is segít. Kiírom magamból a szart…

Mióta kint vagyok jógázni járok és otthon is csinálom minden nap, egy ideje tolom a fekvőtámaszokat, kisebb súlyokkal erősítek és elkezdtem futni is, ami  az azóta félbeszakadt. Ezt majd később megírom hogyan lehet.

A kutyákkal nagyon sokat mentem az első két hónapban. Ez azóta egy kicsit visszaesett, de a héten elkezdtem újra a sétákat. Ha megállna az eső, vagy legalább csillapodna a szél ma is mennék.

A legnagyobb hozadéka az elmúlt hónapoknak, hogy rengeteget olvastam – olvasok. Főleg horgász – vadász témában, de mellette zenei – önéletrajzi könyvek és Wass Albert írások is a palettára kerültek. Két nagy kedvencem tőle a klasszikusnak mondható trilógia a, Funtinelli boszorkányról és a Mire a fák megnőnek.

Nem rejtem véka alá, hogy talán a legkedvesebb íróm, Fekete István. Elég komoly gyűjteményem van tőle és mindet újra el is olvastam az utóbbi időszakban.

Elsején mindjárt rommá szopattak a halak. 😀

Három különböző helyen, összesen 6 haltól volt akcióm felszíni csalikra. Balinok, sügerek vegyesen. Ütötték, verték, bombázták, gyilkolták, víz alá vitték, tolóhullámmal támadták a felszíni bizbaszokat, de nem akadt meg egy sem. 😀

Július 04-én meghozták a fát. Dejavue érzésem volt! 🤣🤣

Mondtam a fuvarosnak, hogy tavaly hozott egy sünt is, amit a kutyák pár hétre rá a hátsó kertbe beszabadulva megfogtak.  – Csórikámnak el volt  törve a jobb első lába és a hátsó sem működött eleinte. Valószínűleg a fa felnyalábolásával kerülhetett a kisteherautóra és vagy ott nyomódott össze szerencsétlen, vagy a fa kiborításakor sérült meg. Napokig próbálták a kutyáim kibányászni a farakásból, aztán valamelyik éjjel bemenekülhetett a kiskertbe, ahol a betonfal állta menekülésének további útját. Hónapokig istápoltam.

Erre a fuvaros, hogy minek? Hisz túl vannak szaporodva és hatalmas károkat okoznak a kiskertekben.
Már a sünök!? 😲😲😲 Van baj….

Hetekig ott volt a fa az udvar közepén, de idén nem hajtottak ki belőle semmit. Egyrészt azért volt ott hetekig mert száradnia kellett, másrészt nem éreztem az erőt.

Aztán egyik nap azért csak megcsináltam a helyét és megbeszéltem a kölyökkel, hogy ha nem lesz végre 35 fok, akkor be kéne termelni, de lebetegedett. Idén nyáron háromszor volt szarul, ami annyira rá nem jellemző. És jöttek a hírek az újabb covid variánsokról. Ki tudja hányszor kaptuk már el ezt a szart is a variánsaival, mutánsaival együtt? És főleg azt ki tudja, hogy miként hatott a szervezetünkre, elménkre?

Szóval egyik nap otthon volt az asszony. Látom ám, mintha készülne fát rakni. Na mondom az nem lehet, hogy ezt is az asszony csinálja meg egyedül és bár szarul voltam, beöltöztem, elpakoltam mindent az útból és kivettem a talicskát a kezéből.

Ketten raktuk a fát a talicskába, én toltam a helyére, majd raktam fel. És megcsináltuk basszameg! 😀

Tavaly is szarul voltam, amikor a kölyökkel felraktuk a fát és idén is amikor az asszonnyal, de ilyenkor mindig azon agyalok, hogyha ezt meg tudtam csinálni, akkor annyira beteg csak nem lehetek a kurvaéletbe.

De ez egy horgászblog és azért júliusban is horgásztam, ha nem is túl sokat.

Július ötödike peca szempontjából parádés nap volt és mégis volt bennem végig egy megmagyarázhatatlan feszültség, amitől az ember úgy érzi, hogy szétszakad, pedig közben kurvajól kellene lennie.

Olivérrel dumáltunk meg megint egy pecát a kedvenc pályámra, ahová nélküle csak kajakkal tudok kijutni, de ehhez erő még nem volt akkor. (Sajnos azóta sem..)

Mivel restelte magát a legutóbbi késés miatt, így többszörösen bebiztosította a hajnali kelést. 😀

Ennek ellenére számára ez a nap sem úgy alakult…

Előtte 2 nappal részt vett egy bulin, amit nem igazán sikerült kihevernie azóta sem. Valami 1,5 óra alvás után jelent meg reggel, amit csak később a nap folyamán tudtam meg.

Őt szívatták aznap a halak, én viszont Pelso Anyó kegyeltje lettem. 😀

Fogtam két gyönyörű balint a laposon, hátamban a napkeltével. Leszedtem egy a strandi hínárlakó szépséget. Egy távoli rablásnál bemondtam, hogy ez le fogja szedni a WTD-t és ahogy rámentünk, így is lett. Fogtam egy szép csapót is, majd egy rablásra mindketten rádobtunk.

Egymás mellett sétált a két WTD. Pont be akartam mondani, hogy mindketten elbasztuk a dobást, amikor a csónak közvetlen közelébe robbant a víz a kék hátú béka alatt.

Az öt kézben tartott balinból négy igen jó darab volt. Elképesztő felszíni akciók, különböző helyzetekben, szó szerint levadászott – átvert, nagyrészt magányos halak, igazi “imádompeca”, de közben szét repedt a szívem és a testem…

Ok amúgy lett volna a feszültségre, de az ilyen kisebb dolgok már nem basztak fel, minthogy reggelre eldurrant a mellény a kocsiban. 😀 Pedig víz nem érte egy csepp sem.

És akkor jött az email, hogy kész a lithiumos akksim.

Kettős érzésem volt, hiszen örültem, hogy végre készen van és kimehetek saját csónakkal, de közben volt bennem egy feszültség az ára miatt, hiszen fogalmam nem volt róla, hogy mikor lesz legközelebb bevételem? És hát nem volt olcsó.

Viszont az, hogy ennyire szétbaszódott a derekam, sanszosan az ólomsavas akkumulátoroknak is köszönhető. Lehet az aranyérnek se tett jót a dög nehéz akksik több száz méteren át történő cipelése.

Nagyon keskeny stégbejárónk van, ahová stabil, keskeny nyomtávú, nagy súlyt elbíró húzóskocsit maximum csináltatni lehetett volna, de kivel?

Másrészt a kocsit hová tettem volna, amíg horgászok?

Ja és a vízszint annyira lent volt tavaly, hogy ki és beszállni is élmény volt a csónakba, nemhogy a dög nehéz akksikat be és kiemelni.

Szóval eladtam mindkettőt töltővel együtt még év elején és örültem az új “jövevénynek”.

Nyolcadikán meg is ejtettem az első pecát saját csónakkal, igaz későn indultam, mert a fiam nyáron pultosként melózott és sokszor reggel 5 után hozta haza az autót.

Mivel a közeli pályákon nem találtam halat, így megindultam és közel nyélgázzal mentem a települések között.

Kicsit későn találtam meg a balinokat, de azért egy kijött két akcióból.

Az akksi meg? Azóta is imádom! 11 kiló. A világ “végére” elmegyek vele és amikor kikötök még 36%-on van. Igaz aznap ekkora távot még nem mentem, de kurvára tetszett már elsőre.

Dimenziókapuk nyíltak meg! 😀

Sok típust megnéztem. De végül egy olyan darab mellet döntöttem, amit Olivér már második éve használ. Életem egyik legjobb döntése.

Tizedikén már nem bírtam magammal. Az alvással úgyis hadilábon álltam még mindig, így egy megérzésre hagyatkozva belenéztem csónakkal az éjszakába.

8 süllő, 7 nagy sügér és 1 balin volt kézben. 😍 Három halat fényképeztem, mert nem akartam időt pazarolni.

A legszebb süllő teljesben 56 centiméteres volt, ami küsziváson már igen jó méretnek számít és az egyik legkisebb csalimat vette le. 😉🙂

Mindig ugyanott rabolt. Tudtam, hogy jó hal, de semmi nem kellett neki. Közeledett az az utolsó 5-10 perc nagy zaba és akkor beugrott, hogy tavaly is volt több olyan pecám, amikor a kis 5,5 centiméteres wave minnow bizonyult a nyerőnek. Második dobásra lekente. 😀

A csapó meg brutális dagadt jószág volt és tök sötétben verte le az 5,5 centiméteres waveshadet.

A balinok getzik voltak. 5/1 jött ki, igaz rendes kapás ebből csak 2 volt.
Odafelé szembeszél, aztán megfordult így visszafelé is. 🤣🤣 Imádom ezt az akksit! Drága – drága, de szerintem nagyon megérte. 💯😉

A képek nem valami jók, ahogy az előző bejegyzésekben találhatóak sem, de itt még nem vittem a nikont, csak telefonnal fényképezgettem, a képek hol ilyenek, hol olyanok lettek. Nem sok energiát fektettem beléjük.

Az utolsó kép alapján biztos lesz aki felhördül majd, hogy na ez is egy hentes! 😀

Ha valaki így gondolja az legyen az ő baja, az egyre kevesebb hús helyett, bizony egyre több halat eszem, ennek ellenére bármikor – bárkivel – bárhová el tudok menni egy C&R pecára. Nincs bennem kényszeres halgyilkolás. Viszont simán meg tudom azt is tenni, hogy ha megfogtam azt, amit konyhára szánok, nem baszogatom tovább a halakat, hanem hazamegyek. 😀

Amúgy meg a gyógyulás fontos része, hogy el kell jutni oda, amikor leszarod, hogy ki mit gondol rólad. Túl sokat foglalkoztam az évek alatt, a hülyék véleményével, teljesen feleslegesen.

Tizenkettedikén megint megindultam.

A keleti szél nem segített süllő témában, csak 2 kicsit fogtam. Hajnalban aztán megint megjöttek a disznó sügerek. 💯😍
Majd sikerült elcsípnem három balint.

A hullámzásban brutális kapásokkal jelentkeztek. Öt halat láttam rabolni, abból kettőt első dobásra leszedtem, a harmadikat másodikra. Az egyik balin most is ugyanott dolgozott, mint legutóbb. Akkor rám se hederített.

Aztán a kikötő felé találtam egy kisebb küszivást, rajta 4-5 darab balinnal.
Jött is az árny a humpback után, úgyhogy megállítottam az apró wobblert, egy gyönyörű sötét hínárlakó balint látva – nem csak lelki – szemeim előtt.

Bár ne tettem volna…

Ugyanis egy jó hármas csuka volt az a balin, tarka gúnyával és tűhegyes fogakkal.
Ő volt a gyorsabb. Nem tudtam előle elrántani a fahalat. 😢😔 A kapással vitte is a csalit, ami adott már vagy 30 halat. Balint, domit, nagy sügeret vegyesen a fél év alatt, mióta lejött a forgatóról. 😭😭😭

R. I. P.

Hosszú idő után, így “kényszerből” készítettem is hármat saját célra belőle. Avagy a wobbler, aminek a készítése közben “elfogyott a festék”. 😀

 

Július 17-én megint kint voltam. 😀

Éjjel a kettőkor “sügeres kövön” első négy dobás, három csapó. Éjjel kettőkor! 😁😮 Aznap nem jöttek nagyok, de összességében fogtam vagy húszat.

Aztán egy beton móló és a kövezés határán, a móló végén található lámpa által bevilágított területen elkattantak a halak!!!

A picsányi vízben, vagy éppen a beton alól kirontó süllők mellett 5-6 darab 3 kiló körüli – feletti balin zabált a fényben. A balinok sokszor szinte nekiúsztak a csónaknak. A süllőket láttam ahogy villámként kiváltanak a beton alól, odavernek és vissza. Vagy éppen a kő mellet kizúztak a sekélybe.

Az egyiket láttam ahogy beáll a beton és a kő határára, ahol a legtöbb süllő rablás volt.
Fejbe dobtam. 😁

Rádurrantott, de nem akadt. Volt 5-6 látott lekövetésem süllőktől.
A balinok meg rajtam nevettek. 😁 Szerintem még most is. 🤣🤣🤣

Ezen a helyen kétszer fordultam meg az éjjel, de csak egy csapót bírtam fogni.
Egy másik kövön, ahol volt 2-3 jó hang is, sokkal kevesebb küszön, fogtam két kis süllőt.

Egy harmadik kövön meg egy balint és 5-6 csapót napkeltében.

Hiába mentem végig olyan helyen, ahol sötét volt és a küszök ott álltak és csomópontokban ívtak, nem volt rajtuk éjjel szinte semmi….

Mivel akkor még nagyon nem bírtam a hőséget, így hat óra előtt kijöttem.

És az a belső feszültség ott dolgozott bennem, hogy mi lesz, ha egefül, mellény nélkül a vízen rosszul leszek?

Elképesztő mi ment a lámpa alatt. Brutál küszivás, rengetek nagy vörösszárnyú, dévérek és sajnos törpeharcsa rajok cikáztak. Több 10000 hal volt ott küszökkel együtt, azon a kis területen.

Az elején 5-10 másodpercenként raboltak , volt hogy egyszerre több süllő is, de szinte csak a lámpa alatt.

Ahogy jött a nap a süllők bent durrogtak tovább a beton alatt. És nem jöttek kis sem mélyen járó wobblerre, sem néma, vagy csörgős vertikre.

Sok mindent láttam már, de ez az egész elképesztő és szürreális volt!
Két halat fotóztam összesen.
Egy úszós cuccal, kishallal gyanítom, hogy 5 perc alatt meg lett volna a kvóta. 😁 Elég lett volna a beton elé betenni. 😉

Egyszerűen a wobblert 10-15 centi hosszan lehetett a kapászóna epicentrumában húzni. Az meg nagyon kevés….

Amúgy le kellett volna sz@rni az első próba után a lámpás helyet, de hallottam a csattogást a másik kövek előtt állva és visszamentem. A két merőleges kövön is volt egy – egy jó hal kevesebb küszön, azt kellett volna erőltetni. De utólag könnyű okosnak lenni….

Ebben a hónapban ez volt az utolsó pecám. Szerintem még nem voltam kész ezekre az éjszakákra, sem testben, sem pedig lélekben és szétcsúsztam megint.

Nem tett jót a lelkemnek az sem, hogy a második fészekalj rozsdafarkú bepusztult. Az utolsó már egy napja hallgatott, amikor a fészket megnéztem. A meleg, vagy valami mérgezett – lepermetezett rovar lehetett a végük? Ki tudja….

A körzeti dokinéni  azt javasolta, hogy vegyek be nyugodtan napi három frontint, a 0,25-ös úgyis csak kezdő adag, aminek a felével néha éltem, egészen addig mik ki nem próbáltam az egyik pecás által ajánlott macskagyökérből készült, pellet szerű granulátumot. Az sokszor segített.

A kétségbe esés olyan mélységekbe tudja taszítani az embert, hogy amikor megint visszaesik, kipróbál mindenféle szart.

A csalis pénzem egyre fogyott, a családi kasszát meg több hónap semmittevés után már nem volt pofám jobban apasztani, így eladtam pár cuccot, amit lehet hogy amúgy nem kellett volna és elkezdtem természetgyógyászt keresni.

Voltam is három különböző embernél, hogy milyen eredménnyel?

Megírom majd az augusztusi részben és valószínűleg átcsúszom egy kicsit a szeptemberbe is.

Furcsa amikor rád néz valamelyik kutyád és látod a szemében azt, hogy : Vigyél már sétálni főnök? és te nem bírsz megmozdulni sem…

Az utóbbi években nem volt rá példa, de a születésnapomon nem horgásztam egy percet sem. Ez is eléggé szarul érintett. 😦

Az előző bejegyzés  két kommentelője bizonyára várja már a folytatást.

Bár az egyik tanács sokak részéről az volt, hogy este 6 után ne nyomkodjak semmilyen szart. Meg amúgy is szedjek visszább a mindenféle bizbaszoknak a használatából és főleg a közösségi médiában eltöltött időből. Blogot mikor írjon az ember, ha nem este?

Hajnalban? Délelőtt? Délben? Ugyanmá….

Azért az elmúlt hetekben – hónapban már próbálok eszerint cselekedni, magyarul leszokóban vagyok. 😀 De mivel a múlt hétre elkészült 170 wobbler, amiket el is kellett adni, ezért a munka oltárán néhány este vétettem. Börze, számlázás, e-mail, messenger üzenetek, értesítők, foxpost, stb..

Sőt, egyik este még meccset is néztem. 😀

Szóval most éppen este 8 órát írunk és nekiálltam megírni a faszfőzelék utáni első részt, ami a júniust foglalja magában.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak e egy atom lehúzós posztot a kórházban töltött két hétről? De nagyrészt elvesztek már azok a gondolatok és valahogy a kedvem is elment az egésztől. Azért néhány vicces aranyköpést, sztorit, képet megosztanék veletek.

Igazából úgy próbáltam túlélni azt a két átkozott hetet, hogy sok hülyeséget tettem fel a magán face oldalamra és röhögtem a hozzászólások nagy részén, bár sokszor inkább sírnom kellett volna. Emellett elég sokat olvastam, már, ha hagytak.

Az első ott töltött hetemben majdnem megfagytunk. Még egy plusz takarót is kénytelen voltam kérni. Majdnem könyörögtünk a délutánokért, hogy végre tűnjenek a felhők a francba, nem sejtve, hogy a következő héten konkrétan meg fogunk rohadni a melegtől.

Ketten voltunk a szobában, Sanyibá, meg én.

Sanyibá egy végtelenül jó arc és jó fej idős ember volt. 95%-ban vak. Régen horgászott. A győri Marcal szakaszon az úszós peca volt a kedvence, amíg el nem kezdett romlani a látása. Gyógymasszőrként dolgozott szinte egész életében. Imádta a munkáját, de elhasználódott rendesen a teste.

Neki már az élete fontos része a kórház, a kezelések, az infúziók. Hatalmas forma volt az öreg tényleg, de egy idő után már ki tudott akasztani, hogy folyamatosan a betegségekről beszélt. És egy idő után, amikor egy harminchatodik embernek mesélte el a faszomtudja milyen savas 50. infúziós kezelését a jelenlétemben, mintha valami kurva nagy élmény lenne az már sokkolt rendesen.

Mondtam is neki, hogy inkább beszélgessünk pecáról, vagy a másik pé betűsről, ami nem a pia. 😀

Sok más dolog is kikészített.

Napi téma volt például hogy XY néni éppen bekakált, bepisált e a pelenkájába?

Kurvára nyitott ajtóknál ment minden. Semmilyen szinten nem vették figyelembe a személyiségi jogokat. Az egész folyosó tudta, hogy éppen kivel és mi történik?

Egy férfi WC volt az egész osztályon. Pont a mi szobánkból leválasztva, így tudtam – hallottam mindent. Azt is, amit nem akartam. 😀

Egyébként az előző posztban szereplő faszfőzelék volt a két bent töltött hét alatt az egyik legjobb főétel, amit elénk raktak.

A tálca viszont időnként annyira ótvar vízköves és retkes volt, hogy otthon a kutyáim különb tálból esznek…

Az egyik vevőm kommentje a fenti képhez:

Kéne egy ilyen színkód a wobblerekhez! HA – Hugarian Ambulance…😅

Hát igen…. Kínjában röhög az ember.

Volt egy olyan igazi farosbögyös, smukkos cigány nő is folyosón.

Egy aranyköpés és egy kérés tőle – felém, amit 21 év informatikusi múlttal sem voltam hajlandó megoldani. Sajnos nem értek hozzá, volt a válaszom. 😀

Mi a roáknak vagyok itt há ha nem gyobb egyátalán?

Kedves fijjátálember, nem segíne nekem beállítáni a tábletet?
Válámit enyómtám. Má megin nem megy áz Izáurá TV!
😁🤣🤣🤣😁

Pedig volt ott szappanopera Izáurá nélkül is…

Napi szinten látogatták és persze leszarták a látogatási időt. 6-8 hasonló kinézetű egyén jött hozzá napi szinten, vegyesen a két nemből. Smukk hegyek, szőrös papucsok, farok, csöcsök, gyomrok és olyankor órákon át zengett a folyosó.

Egyszer az egyik nővérnek, este nyolckor feltettem a kérdést, hogy : Bitte? Nem lehetne?

A válasz: ő bizony nem mer nekik szólni.

Danke!

A fenti kép címe lehetne a beszt reggelei evör, de hazudnék vele, hisz nem egyszer kaptunk ehhez hasonló kiváló kosztot. A fás retek volt a kedvencem. 😀

Voltak olyan reggeli – ebéd – vacsora kombinációk, amik bárki számára garantálták legalább a másnapi hígfosást. Persze mindent nem ettem meg és persze a feleségem majdnem minden nap hozott be nekem valamilyen főételt, gyümölcsöt, pékárut. Voltak akik kijártak a mekkdonáldszba. Az egyik kb. 120 kilós srácnak biztosan jót tett, hogy az egyik szemét helyett a másikat tolta magába. 😀

Egyik nap tényleg atom fosatós kombót kaptunk, ami szegény Sanyibát hamar meg is hajtotta. Én basztam megenni. 😀

És hogy mi történt a két hét alatt?

Amikor már kezdtem kicsit jobban lenni a masszázs, gyógytorna és UH kezelések hatására és már nem kértem fájdalomcsillapítót és az általam kért altatóval, füldugóval tudtam 4-5 órákat aludni, na akkor basztak belém egy fájdalomcsillapító – gyulladáscsökkentő infúziókúrát.

Az első délután még elvoltam utána, de a második csütörtök késő délutánra  esett, amikor már minden doki hazament.  Na akkor lettem ultra szarul.

A vérnyomásom az egekbe ment, szakadt a víz a lábamból és 15 percenként pisálnom kellett egészen másnap tíz óráig. A nővérek a dokikat hívogatták. Mindenféle szart vettetek be velem. Aludni semmit sem tudtam, reggelre kivoltam teljesen.

Másnap közöltem velük, hogy belém több infúzió nem megy be, a többit meg inkább hagyjuk.

Hétvégén egyedül voltam, Sanyibá haza mehetett. Gondoltam végre kialszom magam. Az öreg nem elég, hogy piszok mód horkolt, ha a hátán feküdt, még harcolt  is a radiátorral éjjelente.

Aludni azonban, ott, normálisan nem lehetett…

Ráadásul a szombati nővérke kedvesen közölte velem, hogy ő sokszor dolgozik 160/120-as vérnyomással, úgyhogy ne szenvedjek, ráadásul ha 40 fokban gumis lepedőn kellene feküdnie, ő is izzadna, mint az állat. 😀

Kedvencem amúgy a vízhajtós vérnyomás csökkentő volt. Na attól úgy gyöngyözött az egész lábam, mint a frissen vaxolt autón a vízcseppek. 😀

Azt is csak egyszer voltam hajlandó bevenni.

A második héten elhatároztam, hogy amennyit csak a kezelések engednek az udvaron leszek. Sétáltam, tornáztam, olvastam egy nagy fa alatt.

Az egészben a legdurvább az volt, hogy a hátsó udvarba az onkologián keresztül lehetett kijutni, ahol reggel hatkor már sorban várakoztak az emberek. Ennyi fejkendős nőt én még életemben nem láttam. 😦

Nem volt jó hatással rám az egész közeg. Nem nekem való a kórház. Soha többet nem akarok bekerülni. Inkább pusztuljak el…

Közben kiderült, hogy nem vagyok autoimmun beteg és az általam kért, lyme kór vizsgálat is negatív lett.

Kurvára örülnöm kellett volna, de megint ott tartottam, hogy akkor mi a bánat ez az egész?

Egyszerűbb lett volna ha kiderül, hogy ez, vagy az a bajom, adnak rá valami bogyót, oszt annyi.

Többször kikérdezett, két dokinéni is a nyavajáimról. A kezelő orvosom egy kezdő, fiatal, kedves kislány volt. Ő azt mondta annyira szerte ágaznak a problémáim, hogy kihívásként tekint rám. 😀

A másik, idősebb hölgy viszont elég szigorú, mondhatni kemény volt velem. Az is lehet, hogy kellett is. Majd ha egyszer sikerülne a végére érni ennek az egész szarnak, megírom, hogy igaza volt e?

Ő is a stresszt emlegette, mint döntő faktor.

És bár az UH-s csaj mondta, hogy nagyon be van állva a nyakam, a tutit végül Sanyibá mondta meg, az egyik délután.

Azzal állt elém, hogy bár semmi köze hozzá, de 40 év masszőri munka után, had nézze meg már a hátamat. Természetesen nem úgy, hanem a kezeivel. Ő azokkal lát.

Közölte az öreg, hogy szörnyű állapotban van a hátam, főleg a jobb oldalam, a nyakam és a vállam is. Csomókba vannak összeállva az izmok, ami elég sok probléma forrása is lehet, akár szív és emésztési panaszokat is okozhat a dolog és a benti kezelések ezt nem fogják nekem megoldani.

Tudtam én már akkor, hogy maszekban is kell keresgéljek valami megoldást ezen problémákra, amire az öreg csak ráerősített.

Az utolsó napokban még a dokik előálltak egy vegetatív idegrendszeri probléma lehetőségével, amit aztán angiologussal konzultálva elvetettek. Igazán szuper! Egy újabb szar, aminek én utána olvastam a neten. Ha lehet soha ne olvassatok utána semmilyen vélt betegségnek, mert csak megkattantok tőle.

Az utolsó napon telibeszart egy madár, amiből a fán, fa körül volt elég, főleg rigók szedegettek a gyepen esténként.

Sajnos nem láthattam otthon kirepülni a kis rozsdafarkúakat. Helyette ezek a tollas jószágok jutottak nekem.

Reménykedtem, hogy a leszarós eset meghozza a szerencsémet.

Utolsó este nem csak a hazatérés izgalma miatt nem aludtam szinte semmit, hanem mert az egyik szinten valaki olyan hangosan kiabált segítségért, hogy még füldugóval is hallottam. Aznap este éppen a faszosnővér volt szolgálatban, aki azt mondta, hogy ez teljesen normális jelenség.

Köszi szépen!

És hogy mi lett a diagnózis?

25 év ülőmunka és az életvitelem okozza a fizikai problémáimat. Az egyéb szervi bajaim nincsenek egymással összefüggésben. És bár le nem írták, gyakorlatilag kettyósnak nyilvánítottak. 😀 A prosztata gyulladás például ki nem beszélt apa – fia konfliktusok hatására alakulhatott ki a szigorú dokinéni szerint.

Még a horgászat is ellenem van, hiszen pont azokat az izomcsoportokat basztam vele tönkre, amiket a 4 év intenzív wobblerkészítéssel és előtte a 21 év egér és billentyűzet basztatással, amit most is verek. 😀

Január – februárban 170 – 170 wobblert készítettem el azzal, hogy majd májusban végig horgászom, ehhez képest egy alkalom jutott, egyetlen hallal. 😦

Még a kajakozás se az a teljes testet megmozgató sport és be kell vallanom mióta autóm van nem gyalogolok annyit, mint régen, amikor 95%-ban gyalog – busszal -vonattal jártam mindenhová, nem csak horgászni.

Május 26.-án végre szabadultam. Jól nem voltam, de végre kijutottam.

Mentem egy nagy kört a legnagyobb kutyámmal. Szakadt belőlem végig a víz. Aztán megkértem a fiam, hogy vigyen le a  nagy vízhez, mert egyrészt látni szeretném a Balatont végre, másrészt mielőtt szüneteltetném a vállalkozást, hogy a semmire ne kelljen adót fizetnem, el akartam adni gyorsan a korábban elkészült 80 darab crankbaitet, amiket hangolni kellett. És ha már lent voltunk az orkán szélben horgásztam is egy keveset.

A hangolás helyszínén sima volt a víz, ahol előző nap zabált a balin, ott orkán volt. Reális esélyem halat fogni, a nullához tendált.

Május 29. volt az első nap, amikor egyedül lemerészkedtem, csak egy röpke órára délután. Egyszerűen nem történhetett meg, hogy legalább egy halat ne fogjak májusban. Nem éltem volna túl! 😀

És beadta. 😀

Van egy hely Tihanyban, ahol mindig van balin, ha nincsenek nagy hullámok. A WTD-kre nem volt reakció, de a minijerket megállított fázisban csúnyán leszedte egy szép jószág.

Örültem és persze jó volt újra halat fogni, de jól nem voltam továbbra sem. Otthon sem tudtam igazán aludni, a víz az meg továbbra is szakadt belőlem, bármit csináltam.

Június másodikán mivel továbbra sem aludtam lófaszt sem, úgy döntöttem, hogy idén először megnézem a napkeltét is.

A napkelte szép volt. Halat azt nem fogtam, a nap viszont napokra rottyra tett. Igaz csak másfél órát voltam lent, de mivel nem voltam hozzászokva az erős napsütéshez, amit a víz is visszavert, így rommá égett az arcom. Szerintem enyhe napszúrást is kaphattam és a vérnyomásom megint elszállt. 😦

Öt nap kellett hozzá, mire annyira összekaptam magam, hogy újra lemerészkedtem.

– Na közben késő lett, úgyhogy eltettem magam egy hajnali pecára. 😀 – a szerk.

– Megint itt! – a szerk.

Szóval június hetedike végre egy felhős napnak ígérkezett, de esőt nem mutatott. Nekiindultam kilenc után. Gondoltam, ha mást nem, azt a szokásos helyet csak megdobom, ahol a minijerkes halállatot fogtam.

Mikor leértem ezerrel sütött a nap. Fátyolfelhők. Na mondom ez így megint kakukk lesz, úgyhogy kerestem egy helyet, ahol a fák árnyékot vetettek a vízre és fogtam korábban halakat is.

Olyan látvány fogadott a kis öbölben, hogy beszarás. Brutál árvaszúnyog rajzás volt balinokkal és éjszakai küszívás maradvánnyal.

Először természetesen felszíni csalikkal próbálkoztam, amik minden egyes dobás után a fenti képeken látható módon néztek ki. 😀 Az első kapásom aznap ezüst utazóra érkezett. Az akció alapján jó balin volt a tettes, de sajnos nem akadt. Ami viszont történt, azon kicsit meglepődtem, ugyanis a kapáskor beszúrt a szívem.

Később amikor a keresőben próbáltam erre választ találni, volt egy cikk, amiben leírták, hogy bizonyos esetekben a központi idegrendszer annyira túlreagál mindent, hogy a pozitív stresszt is negatívként éli meg az ember. Na már megint ez a kurva stressz! 😀

Közben brutális mennyiségű árvaszúnyog lepte el mindenemet és a dobozokat is. Amiket délután 1,5 órán keresztül egy lavórban mostam a wobblerekkel egyetemben…

Aztán megeredt a nem várt eső. A kabátban, abban a fülledt párás melegben szakadt belőlem a víz, miközben egy fa alá is beálltam, mert egyre jobban esett.

Aztán, amikor a negyedik – ötödik rablás csattant el az árvaszúnyog özön közepén ( ilyenkor pár másodpercre kisebb tisztások alakultak ki a rablások helyén), győzött a vadászösztön és végül csak leszedtem egyet a kis púpossal.

Közben jött egy kis szél, ami még inkább a parthoz tolta a szárnyas jószágokat. A parti 100 méteres sávban nem látszott már a víz sem.

Életemben nem volt részem még csak hasonló eseményben sem!

Mivel az eső elállt, a rablások meg egyre csak ritkultak, ezért átmentem a mindig balinos helyre.

Aznap két hínárlakó volt a pályán. Az egyik nem mutatta magát, azt leszedtem twitchelve, a másik rendszeresen berabolt, mindig ugyanott, na az csak megütötte a púpost, de nem akadt meg. 😦

Gyönyörű, sötét hal volt egy ayu színű, selejt darabra. 😀

Ha már ilyen jól kezdtek alakulni a dolgok, gondoltam csak megnézem az egyik majdnem mindig halat adó, felszínis – minijerkes – balinos – nagysügéres pályát.

És ott voltak!

Ez az a hely, amit nem szabad rommá dobni. Ott vannak a getzik a hínárban, de csak a kishalfocis, rövid periódusok után szabad maximum kettőt dobni, aztán várni a következő kattanást. Eltelhet akár 10 – 15 perc is két kishaldobálás között.

No meg nem árt megtalálni azt a csalit, amit hajlandóak megenni. 😉

Sikerült hamar azt a wtd-t megtalálni, ami aznap kellett, mert az egyik rövid kattanás után, szaltóval baszta le a bluofrog színű walk the frogot egy szép jószág. (Azóta ezt a felszíni ketyerét nyugdíjba küldtem. Remélem lassan eljutok majd a szeptemberhez, mert ez a nyugdíjazás már ebben a hónapban történt. 😀 )

Aztán jött Szabi barátom tesója, aki éppen a Balaton mellett dolgozott. Mesélte, hogy egyik este micsoda ramazuri volt a pályán. Süllők, nagy sügérek, de a balinokat itt én biztos nem fogom meg felszínivel.

Igaz, hogy már piszok meleg volt, de bíztam magamban és a halakban, így maradtam, hogy megmutassam hogyan is kell. 😀

Két gyönyörű balint szedtem még le ugyanazzal a csalival, pedig higgyétek el próbáltam más színeket, típust, méretet, de aznap valahogy csak az kellett.

Mindkettő brutális kapással szedte le a hetes axeheadet!

A második eléggé benga jószág volt.

Aztán látszott, hogy jön az áldás. Én menekültem. Tihany meg Füred között kapott el a cunami. A kocsiból alig láttam ki. 😀

Ez már egy igen jó, több halas peca volt, amit egészen jól is bírtam. A gatyám meg…

Másnap beszereztem egy UV-s felsőt. Olivér írt dél körül, hogy nincs e kedvem süllőzni?

Menjünk basszameg.

Elég sok kapásunk volt. A két nagyobb őt tisztelte meg, de azért én sem panaszkodtam. Vittem is haza mindkettőt, ahogy kell. 😀

Fura egy nap volt amúgy. A nagy melegben még a sapkámat is bevizeztem, aztán amikor befelhősödött, elkezdett konkrétan fázni a fejem, majd nemsokára jött a tipikus lábfej vizesedés, fázás és már éreztem is, hogy pisálni kell. Aztán ahogy levettem a vizes sapkát, ez az érzés lassan elmúlt. Viszont ahogy helyet váltottunk a 28 fokban fáztam a menetszélben is.

Amúgy az egyik legdurvább flash akkor ért, amikor egyik szombaton a nyitott hűtőszekrény előtt elkezdtem remegni, majd a meleg leves után vert a víz, a vérnyomásom meg az egekbe szökött. Ez is tuti a stressz….

Kurvára nem értettem  ezeket a történéseket sem!

Tizedikén megint leevett a rosseb. Találkoztam egy ismerőssel is, aki éppen nullázott. Na mondom majd a mindig balinos hely a sarokban beadja. Úgy is lett. 😀

Megjött a hínárlakó twitchelve meg vagy hat csapó. Aztán megnéztem a csónakot és buzerapecával is kiszedtem két szebbet.

Másnap aztán megint mentem.  A balinok ott voltak, de ez a pálya a legszennyesebb, rohadék balinok hazája. 😀

Halálra kínoztak, mint mindig! 😀

Wobblerel 3/2, WTD-vel 10/2 🤣🤣, mégis mennyire király peca volt! 😍💯
Szidtam őket, mint a bokrot. 😁 Egyszerűen ezen a páylán olyan balinok vannak, amik kiütik a csalit a vízből és többet nem reagálnak.

Volt olyan balin is, amit nagy jószágnak gondoltam. Mindig ugyanazon a ponton dolgozott a hínármező felett. Úgy robbant rá a whitewalkerre, hogy majdnem lef@stam a bokámat, mégsem akadt meg. 😲😁

50-70 centi magasra is kiütötték a csalikat és a visszaesőre nem reagáltak, vagy brutálisat rászívtak és tök mindegy, hogy hagytam egy helyben a csalit, vagy egyből indítottam, elmaradt a további reakció.

Miután a helyi horgászcimborával megbeszéltük a dolgokat, kiderült, hogy érdemes sötétben s megpróbálni. Bár az őrületről megint lekéstem, azért három süllőt leszedtem az 5,5-es waveshaddel. A balinok meg? Hagyjuk…. 😀

Saját készítésű csalival megfogni az ebédedet kurvajó érzés. Hiába no, változik az ember.

14.-ére Olivérrel beszéltünk meg egy újabb pecát, amiből majdnem nem lett semmi. Na nem miattam, hanem mert a délutáni haveri peca után úgy bekajált, hogy egész éjjel csak forgolódott, reggel meg úgy bealudt, hogy nem bírt felkelni sem az ébresztőre, sem a hívásaimra. Már nem tudom hányadik kör nyak – váll tornát csináltam, amikor hívott, hogy most indul. Majdnem 1,5 órát késett. 😀

A peca viszont brutál jól indult. Sorra jöttek a kisebb – nagyobb csapók a kis púposra, aztán balin gyanús események nyomán több jószág is megszívatott minket felszínivel, mígnem egy hosszú dobás után a kilences walk the frogot, nagysügér gyanúsan bombázott be egy jószág.

Bár nem mértük le, de 1000 %, hogy életem legnagyobb felszíni csalival fogott csapósügere.

Aztán rossz irányba mentünk. Kakaó víz fogadott a kedvenc pályámon. Nem találtuk a halakat, így Olivér javaslatára átmentünk egy másik településre, a másik csónakjába. Még jó, hogy valakinek több is van. 🙂

Meg is fogtam gyorsan a konyhasüllőmet, amit a nemrég beszerzett hosszú bilincsfüzérre tettem, amit azért vettem, hogy a halakat lejjebb tudjam engedni a hidegebb vízrétegbe és nagyobb mozgásterük legyen.

Igen ám, de a hosszú pányva miatt minden egyes helyváltoztatásnál beljebb kellett húzni a zsineget, nehogy a motorhoz érjen.

Na én ezt a következő, benga balin fotózása előtt elfelejtettem. Vannak helyek, ahol az ember figyel azért arra, hogy ne, vagy kevésbé legyen felismerhető a pálya, ezért gyorsan odébb motorozik a hallal a kezében.

És egyszer csak megtörtént a baj, a propeller bedarálta a hosszú kötelet. Nem kis hiba volt a részemről. Próbáltuk ugyan vertik csalikkal kigereblyézni a kötél végét, vagy beleakadni a bilincsek valamelyikébe, de esélytelen volt. Bizony hosszú kínhalálnak vetettem alá szerencsétlent. 😦

A balinnak amúgy brutál kapása volt.

Küsziváson randalírozott a “kicsike” néhány társával együtt. Hármat ha dobtam wobblerrel, aztán felkerült az ezüst utazó. A kövezés takarásában, a feszített víztükrön gyönyörűen dolgozott a csali, amikor egy burvány jelent meg alatta. 😲
Olyan közel volt a csónakhoz az akció, hogy a megállítós trükköt nem éreztem helyén valónak.
A burvány hatására enyhén megbillent ugyan a karcsú WTD, de utána szépen ütemesen ringatta magát, amíg le nem gyilkolta ez a gyönyörű fogatlan rabló. 💯😁 Majd a rövid pórázon delfineket megszégyenítő szaltókkal tette még színesebbé a fárasztást és a napomat.
Igazi cirkuszi mutatványos volt. 💯😁

Van hogy az ember hibázik, sajnos így sikerült. Közben azon agyaltam, ha most jönne egy halőr, hogy a vérben magyaráznám meg, hogy hol a hal? Hinne e nekem? Aztán ez a kérdés legalább megoldódott. Visszafelé megálltunk a spoton és én megfogtam a “pótsüllőmet”.

16.-án aztán megpróbáltam a parti helyemen a harcsát. A srácok amúgy tavasszal brutál mennyiséget fogtak partról, nadállyal. Jövőre ott szeretnék lenni én is, amikor esznek és nem az ablakon keresztül, napokon át bámulni a szél által mozgatott villamos vezetékeket…

Harcsának nem harcsa, de legalább sügér.

Ennyi peca után azt gondolnátok, hogy már minden fasza volt velem, pedig kurvára nem. 😦 Egyik nap, először nappal, végre sikerült elaludnom a nyugágyban, a kertben. Közben fordult a nap és rommá égett a lábfejem, amitől megint borult a vérnyomásom, így pár napot megint azon dolgoztam, hogy jobban legyek.

Aztán én állat belementem egy egész éjszakás, kurva nagy betlibe, hamár nem tudok aludni alapon, amivel egészen 26.-áig gajra raktam magam.

Iszonyat küszívások indultak be sok felé, jó süllőkkel, harcsákkal, így egyik este Olivérrel tartottam azzal, hogy max 11-ig maradok, amiből persze éjfél lett.

Kurván nem éreztem a bugit. Sok kapásom volt, amiből végül egy igazán szép 55öst sikerült a tányérba terelnem waveshaddel. A kép meg egyenesen parádés lett.

Kurvaszar volt hazamenni. Alig aludtam, de meg kellett próbálnom, mert közben rájöttem, hogy ez a sok nem alvás készít ki a legjobban.

Fel is tettem egy kérdést a facebookon, hátha kapok valami jó tanácsot alvásügyileg. Ne tudjátok meg, több 100 ismerős és ismeretlen ismerős látott el különböző tanácsokkal. Beszarás mennyi ember szenved ebben a “nemalvás” kórban! A kedvenc hozzászólásaimban általában a fű + sör kombót emlegették: 😀 Na mindegy….

Közben egyébként már elkezdtem dolgozni is. Amennyire kedvem, erőm, időm és a meleg engedte.

 

junius 27-én megint vízen voltam. Este. Olivérrel.

Bár se foga, se bajsza nem volt, ennek a halnak piszkos módon örültem! 💯😍
Két nappal előtte a “harcsagyilkos” pink killer színű waveshadem elesett a csatában, így  úgy döntöttem, hogy újra hadrendbe állítom a legeslegelső darabot ebből a wobblerből.

A már három éve nyugdíjazott, műhely falát díszítő, FT színű waveshad kapott szép új ichikawa horgokat, majd alkonyatkor a még a pályán erősen ténykedő balinok közé repült.

Második dobás után úgy gázolta el a kövezés irányából a nyílt víz felé támadó őn, mint a gyorsvonat. 😁

Ez egy pótolhatatlan fahal, ahogy a “harcsagyilkos” is az volt, mert akár 1000 darab ugyanilyen wobblert fogok tudni készíteni, de “ugyanilyet” soha többet, hiszen “ő” volt az első! 😍

Jött pár kisebb süllő, de aztán változott az idő és a brutál küszívás két perc alatt semmivé lett…

Így zárult a június. Legalább is nekem….

Sziasztok,

Jól eltűntem. 😀 nyolc hónap szünet. Ilyen se volt még a blog életében és remélem, hogy soha többet nem is lesz!

Az nem igazán volt kérdés, hogy folytatom e a blogot? Inkább az, hogy honnan, hogyan, mit, merre?

Voltak már egész jó, jó és kiemelkedő pecáim is idén, de végül úgy döntöttem, hogy megyek sorrendben. Ha valami nem 100%-ra stimmel, akkor elnézést kérek, de már nem emlékszem pontosan mindenre.

Szóval az év január elsején kezdődött, mint mindenkinek, aki nem ezen nap után született 2023-ban. Kivételesen nem pecával nyitottam, de egyből első nap egy domis kép fogadott, amit Kovács Gabi küldött nekem. Szóval, ha úgy vesszük, jól indult ez az év is. 😉

Szóval ez egy rendhagyó év vége volt, hiszen az utolsó napon nem horgásztam. Egyúttal rendhagyó lett az év kezdet is, hiszen az első napon sem horgásztam és a második napon sem a Balatonon kezdtem meg az évet. 😉

Kellett valami más az egyhangú mólópeca helyett – mellett és a decemberi – januári tavaszban többen fogtak kisebb, közepes és benganagy domolykókat az általam készített csalikkal az ország különböző vizein, így mennem kellett. 😃

No meg hiányzott már a folyó zúgása is. 😍

Aznapra azt ígérték az időjósok, hogy 10 óra magasságában felszáll a köd és napsütés lesz egész délután. Na ez az időképet elnézve szinte mindenhol bejött az országban, kivéve Veszprémet és a kis folyó környékét, ahol horgásztam. 😃

A képen látható domi nem igazán éri el az ingerküszöbömet, de az év első hala volt, így lefényképeztem. Ráadásul a kis folyón az első halam volt a humpbackkel és amennyire tudom, ezzel a színnel a legelső hal.

Borza Nándi által megálmodott WildRiver szín

Összesen 8 akcióm volt aznap, ebből 4 hal volt kézben, de a balinok sem voltak túl nagyok, bár annál szebbek.

Ennyi kapásom egész tavasszal nem volt. 😉 Ez lehet akár jó jel is, de azért kellene még vagy 70 centi víz, lehetőleg egy marha nagy áradás folyományaként, ami kipucolná végre a medret.

Azért jót túráztam, tele ettem magamat csipkebogyóval és még Petya barátom is kinézett pár órára, így humán vonalon nagyon erős volt ez a nap. 😃

Ha csak pár órára áttörték volna a napsugarak a sűrű ködöt, szerintem csúnyán zabáltak volna a halak, de tudjátok mit?

Soha rosszabb első pecát ennél! ❤️💙❤️

 

A legnagyobb balatoni fogásom januárban

Elhatároztam, hogy január – februárban kurvasokat fogok melózni, aztán március – áprilisban is annyit, amennyit csak a domolykó vadászat mellett bele tudok tuszkolni a napjaimba és ezután egész májusban csak horgászni fogok.

A terv jó volt (biztos?), aztán végül úgy alakult, hogy egész májusban egy alkalmat töltöttem lent.

Munkában a szaréletűek

Lehetett volna talán sügérezni, de a dropshotos pályán a kis víz miatt nem álltak be jó halak, a csónakkikötőm már több hónapja kiürült, Alsóörsről ki lettünk tiltva, így csak egy pályám maradt, ahol viszonylag zavartalanul lehetett volna rájuk vadászni, de nem igazán voltam rendben.

Sajnos a vérnyomásom újra elkezdett szarakodni, állandóan fáradtnak éreztem magam, fájt a jobb lapockám és a meló mellett nem igazán volt erő, kedv lemenni.

Próbáltam sokat pihenni és amikor jobban éreztem magam mindig megnyomtam a melót, a májusi pecákat szem előtt tartva.

Elég sokat böngésztem a youtubot értelmes tartalmak után kutatva, így találtam rá, többek között a következő filmre, ami kedvenc íróm életéről szól. Szerintem érdemes megnézni annak, aki még nem találkozott ezzel a filmmel. Egyénként is van néhány komoly tartalom ezen a csatornán.

Ernőbá és Gyurikám the true old legends

Öreg molótrollok egymás között :
– Ernőbá: én ma haza nem megyek, amíg nem fogok egy csukát.
– Gyurikám : nézd Ernő, nyertem 19000-et a kaparóson.
– Ernőbá: add csak ide! B@szki ezt figyeld ez tényleg nyert! Na gyere Gyurikám, b@szok én a csukákra, irány a csárda!
Azóta se látni a két öreget. 🤣🤣🤣

Itt már engem se lehetett lent látni, mert a két öreg mellé egy vele kb azonos korú srác is megjelent a mólón több alkalommal, akit egy infarktus után a szívkórházban kezeltek. Totál idegbeteg volt, láncdohányos és keményebben szívta az ember életerejét bárkinél, mint akivel előtte életemben találkoztam. Psychonak neveztük el…

Februárban ugye már a csuka se játszott és mivel megint jobban voltam, toltam a melót ezerrel.

Hetedikén megjött az új területim.

A tavalyi évet 108 X-el zártam. Volt már rosszabb és sokkal jobb is. Az X-ek száma nem teljesen valós, hiszen volt amikor csak csalikat hangolni mentem le és érdemben nem horgásztam.

A régi másfél – két órás meló előtti pecák megszűntek. Nincs hová sietnem, így a minőségi fél, vagy akár egész napos pecák száma megnőtt. Azért az nem olyan rossz, amikor nyáron peca után alszok 2 órát a teraszon. 😁 Cserébe utána estig dolgozom.

Én azt mondom ennél rosszabb ne legyen idén sem. 😉
Tavaly 19 nemes halat és 12 kiló keszeget vittem haza. Ez a szám a terveim szerint biztosan nőni fog. 😁 Süllőknek, harcsáknak reszeltek! 🤣🤣🤣
#nincscandrgyerekek 🤣🤣🤣

Másnap a csónakot is megnéztem, hogy bírja a jeget? A köhögős kór, a derékfájás miatt, bizony ez megint egy olyan tél volt, amikor a csónak a vízen maradt. Volt már ilyen év. Bírja az öreg teknő, de azért néha nem árt ránézni a csillagrombolóra. 😉

22.-én aztán megint nekivágtam a kis folyónak. Na ez hiba volt.

Egy időponttal a tarsolyomban a maszek kardiológushoz február 28.-án a kikötőnkben találtam magam.

Szóval a február sem a pecáról szólt sajnos. 😔

Idézem a face posztomat arról a napról:

“Ma le kellett mennem csalikat hangolni, hiszen holnaptól nincs rá lehetőségem.
Már a csali hangolás érdekesen alakult, mert egyszer csak beúszott elém egy jó kettes csuka. Gondoltam is, hogy de jó, hogy éppen nincs csali a vízben. 😁 Aztán 10 perc múlva visszajött és beállt a stég mellé. 20 percen át egy helyben lebegve nézte a wobblereket 30 centiről, aztán amikor megunta lelépett. 😁

Rá 15 percre megjelent a kis testvére. Képen láttam már kékes színű csukákat, élőben eddig nem. Állati jól nézett ki a napfényben. 😍
Aztán dolgom végeztével láttam még egy kilós formát is a sekélyben. Szerintem ezek a halak vagy üzekedtek, vagy arra készültek.

Gondoltam megnézek egy pályát sügérre, ha már lent vagyok. Egy órán keresztül csak négy piszmogós kapásom volt, de valahogy éreztem az erőt az éterben. 😁
Egyszer csak beindultak. K@rvajó peca volt! 💙

Brutál ütésekkel jelentkeztek 10-30 méter közötti távon és csak egy kisebb akadt közöttük.

Olyan 20-25 darabot fogtam a csalikkal variálva, 2,5 grammos fejen, mígnem már semmi sem kellett nekik. Gyönyörű, dagadt, erőtől duzzadó halak voltak, amiket már rendesen fárasztani kell. 😍💯
Néhányat fotóztam csak telefonnal. ”

Tényleg parádés peca volt és ezáltal, hacsak arra a rövid időszakra, de talán jobban is éreztem magam.

A kommentelők persze azt gondolták, hogy a sok meló miatt nem pecáztam annyit, de voltak akkor már olyan napjaim, amikor kurvaszarul voltam. 😦

A kardiológus (nem tudom már hányadik a sok év alatt), egy fiatal , nagyon segítőkész, normális arc volt. Alaposan kivizsgált.

Annyira, hogy a fél órás buli 45 percig tartott. Darálta az eddig szedett három gyógyszert és helyette egyet írt fel.

Mivel autoimmun betegség gyanúja merült fel benne, ezért elküldött vérvételre, hasi UH-ra, reumatológushoz és a vérvétel eredmény után várt vissza egy terheléses EKG tesztre.

Az új bogyónak köszönhetően jobban lettem pár nap alatt, így 13.-án lemerészkedtem keszegezni. Amit fogtam, aztán jól meg is ettem. 😀

A hasi UH negatív lett, a vérkép ennyi idősen a tökéleteshez közelített, a terheléses teszten tök jól teljesítettem, így nekivágtam megint a kisebb, majd Petya társaságában a nagyobb víznek.

Kurvanagy betli lett belőle! Sajnos sok csalink bent maradt. Kapásunk az volt és tök jól bírtam a napot.

Aztán megint egyre szarabbul lettem. Félbe maradt a márciusi meló is. Sokszor mindenem fájt, úgy éreztem meg fogok dögleni. Aztán megint jött pár jobb nap, aztán megint pár szarabb. Hullámzott az egész. Igazából 2019 év vége óta hullámzik, csak egyre nagyobbak a hullámvölgyek és egyre kisebbek a hegyek. Egyre több a puliszka és egyre kevesebb a túró.

A reumatológus dokinéni is jó fej volt. Azt mondta látja rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Mindenféle szindrómákkal, autoimmun szarokkal riogatott. Lupus, vaszkulitisz, meg a faszom tudja már mik voltak. Nem is akarok emlékezni még a nevükre sem.

Kiderült hogy főállásban főorvos az egyik szomszédos (vár)megyében és felajánlotta, hogy ha nem akarok egy vagyont fizetni, akkor másnap megcsinálják a vérvételt az autoimmun tesztekhez TB alapon. Persze ha el tudok menni.

Másnap ott voltam. Innen két hét várakozás következett. Közben én állat az interneten utána néztem ezeknek a kóroknak. Nagyon nem kellett volna. Szinte bármelyik autoimmun szart rám lehetett húzni és ettől totál bekattantam. Állandóan fájt a fejem, a vérnyomásom megint elkezdett szarakodni, indokolatlan helyzetekben fáztam, nem tudtam aludni, pihenni. Totál kikészítettem magam.

Közben megjött az eredmény. Minden negatív lett. Ahelyett hogy örültem volna, megint ott voltam, hogy de akkor mitől vagyok szarul?

Egy újabb tesztre hívott be a dokinő, de az első alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magamat alkalmasnak egy egy órás útra.

És közben lemondtam a kardiológiai kontrollt is, amire Füredre kellett volna lemennem. Abban maradtunk a dokival, hogy majd Húsvét után keresem.

Amúgy a telefonban elejtett egy olyan mondatot, hogy nekem a stressz kezeléssel van a legnagyobb gondom és ezzel kellene valamit kezdenem…

Aztán egyik hétfőn rászántam magam az újabb vérvételre, de visszafelé olyan szarul lettem, hogy a métereket számoltam, nemhogy a kilométereket. Nem szabadott volna autóba üljek.

Itt már totál ki voltam készülve. Voltak éjszakáim, amikor 20 percenként jártam pisálni. Folyamat szakadt belőlem a víz. Fél nap alatt olyan ótvar büdösre izzadtam magam, hogy saját valómat nem bírtam elviselni. Egyébként az első 2019-es nagy rosszul létem után, kb ugyanilyen tüneteim voltak. Kb ugyanebben a sorrendben.

Itt már napi három fájdalomcsillapítót nyomtam magamba, hogy valahogy elviseljem a nagyrészt fekvéssel töltött napjaimat. Volt hogy nem bírtam enni sem. Főleg reggelente. Fájt a gyomrom is elég rendesen.

És vártam azt a kurva eredményt, miközben azon szenvedtem, hogy tutira meg fogok dögleni.

Meg is jött az eredmény és az egyik érték “végre” pozitív lett. Bizonygattam a családnak, hogy na ugye nem vagyok teljesen hülye! Csak van valami ezek mögött a szarok mögött, amik évek óta vetésforgóban, vagy egyszerre gyötörnek.

Őszintén szólva már örültem volna neki, ha végre valaki azt mondja: Horváth Úr ön nem hülye, ez és ez a baja, ezt a gyógyszert kell ennie élete végéig, ilyen meg olyan szteroidos kezeléseket fog kapni, nem lesz sosem egészséges, de egy normális, minőségi életet fog tudni élni.

Szóval már leszartam volna, hogy autoimmun bajom van, csak már mondja ki végre valaki….

Aztán a dokinéni nem vette fel a mobilt, nem válaszolt az sms-ekre. A munkahelyén először azt mondták elutazott, aztán több napos értekezlet, majd a másik épületben keressem. Egyszóval eltűnt. Letagadtatta magát, én meg ott voltam egy pozitív eredménnyel és nem tudtam mi legyen?

Végül egy barátom segítségével bejutottam a reumatológiára, ahol a főorvosnő arra jutott, hogy be kéne feküdnöm 2 hétre, mert annyira szerteágazóak a tüneteim, hogy ennek járóbeteg szakellátással az életben nem érek a végére.

Így érkeztünk el május 17.-éhez, amikor megettem a kórházban az első ebédemet, amit Tomi barátom faszfőzeléknek nevezett el.

 

Folyt. köv.

Ígérem lesznek halasabb posztok is a későbbiekben. 😀

 

Sziasztok,

A humpback – vagyis a púpos – 4,7 centiméteres felúszó és süllyedő változata is felkerült a wobblerboltba a rendelhető műcsalik közé.