SteveOlureS

Sziasztok,

Ez a bejegyzés a vásárlóknak szól, akik persze egyúttal akár olvasók is lehetnek.

Ahogy egyik nap a wobblerboltba is kiírtam az általam készített fahalakat ezentúl börze formájában lehet majd beszerezni.

Rendelés nem lehetséges!

Az elmúlt 1,5-2 év azt mutatja, hogy számomra ez a legegyszerűbb, legstresszmentesebb formátum, amivel a wobblereket értékesíteni tudom. A facebook oldalon börze formájában meghirdetett műcsalik 95-100% között fogynak el egy órán belül.

Nincs para, nincs kényszer, nem kell időre melózni. Nem kell, akár 5-10 különböző típusú wobblerből pakkokat összerakni. Nem kell egy 38. színt fújni, amit éppen a rendelő szeretne.

Nincs az, hogy miért nincs ez, meg az a szín azon a típuson is?

Miért nem zöld a szeme?

A torka miért sárga, miért nem narancs?

Nekem ayu szín kellene, de legyen telibe fehér a hasa, nekem meg SFC, de ne legyen fóliás.

A múltkori spotliteon kettővel több pötty volt, azt jobban ették.

És még sorolhatnám a végtelenségig…..

Higgyétek el külön titkárnőt kellene alkalmazni, hogy ezt az “őrületet” lekommunikálja.

Képtelenség ezt mind észben, fejben, papíron tartani. És rengeteg időt, energiát emészt fel a folyamatos kommunikáció, nem beszélve arról, hogy hiába adtam meg egy e-mail címet a kommunikációra, mindenki ott ír, ahol éppen kedve van. És van aki simán megsértődik, ha megkérem, hogy e-mailben írja le mit szeretne.

Minden szempontból egyszerűbb nekem blokkokban dolgozni. Ha rendelek mondjuk 50 darab hat centiméteres WTD blankot Zoli barátomtól, akkor azt nekem egyszerűbb, gazdaságosabb egyszerre elkészíteni, nem hónapokra, pakkokba széthúzva.

Ezen belül pedig szeretek a színekkel játszani. Nem szeretnék egy hónapban 30 darab, ugynolyan whitewalkert készíteni. Nekem sokkal jobb, ha mellette kísérletezhetek a színekkel, még akkor is, ha azokat nehezebb fújni – pöttyözni – foltozni. És ebben az esetben sokkal szebb lesz az az 5-6 darab whitewalker is, amit készítek.

Az a sok fehér nem csak a szemet égeti ki egy idő után. 😀 Persze ezt a hype-ot magamnak köszönhetem. 😉 😀

Aki követi a facebook oldalt, az láthatja, hogy a többi szín is mennyire eredményes, pedig a kapott képek töredéke sem kerül fel.

Ha nem megrendelésre dolgozok, akkor a wobbler készítés közben tudok fejlődni festésben is. Új színek ugranak be. Új típusokat tudok készíteni, vagy régi típusokat még szebb – tökéletesebb formában visszahozni.

És hát a wobblerkészítés lényege pont a kreativitás, folyamatos fejlődés.

Ebben a galériában találhatók olyan wobblerek, olyan színek, amik a wobblerboltban nem szerepelnek és már az én végtelenül kritikus szememnek is tetszenek 😀 és nagyon eredményesek is.

Viszont ennyi színt semmi értelme oda feltölteni, mert akkor egyes megrendelők még több típust, színt kérnének és képtelenség, gazdaságtalan, értelmetlen egyszerre annyi típust – színt gyártani.

Ha nem a börzét választanám – választottam volna, mint út, akkor nem lenne most fathead wtd, popper, hybrid és humpback shad sem, és valószínű, hogy “Sauron” szemű, béka mintás crankek és wtd-k sem lennének.

Például a humpback shad első 10 példánya 2 évet állt egy dobozban lefestve, befejezetlenül, ami részben az időhiány miatt alakult így, most meg, hogy befejeztem ontja a halat és nem csak nekem.

Biztosan vesztek így vevőket. Nem tudok és már nem is akarok mindenkinek megfelelni, ebben az egészben szétszakadni. Sőt azt is tudom, hogy sokan nincsenek a közösségi médiában jelen, de jelenleg nem tudok ennél jobb platformot, egyszerűbb módot az általam készített wobblerek értékesítésére.

Nyilván egy webáruház lenne az optimális, de higgyétek el készletet gyártani csak úgy lehetne, ha egy évig nem adnék el egyetlen wobblert sem. Na annyi idő alatt meg pont el is felejtenének.

Vannak persze jól működő, egyszerűbb régi színek is, mint például a crankek esetében a szivaccsal foltozott felületű dizájn.

A fent leírtak nem azt jelentik, hogy ezek mind megszűnnek. Hanem azt, hogy lesz olyan hónap, hogy szivacsos technikával foltozott crankek lesznek, lesz olyan hónap, amikor pisztráng mintásak, lesz olyan hónap, amikor fóliás alapúak és lesz amikor Sauron szeműek.

De olyan, hogy egy hónapon belül minden dizájn legyen, nem lesz többet.

Bonyolult, összetett ez az egész dolog.

A megfelelő, anyag és alkatrész beszerzése is egyre nehezebb lett az elmúlt pár évben.

Például a humpback shadhez egy Svédországban élő cimbora segítségével tudtam terelőlapokat venni, de ott van a műgyanta, amit az Angliában élő volt főnököm segítségével szerzek be, vagy ott a balsa fa, amiből jó minőséget Németországból lehet beszerezni.

Egyébként ennyi típushoz képtelenség egyszerre minden szükséges alkatrésszel, anyaggal egyszerre rendelkezésre állni.

Volt olyan is, hogy egy évig nem lehetett itthon jó minőségű 10-es méretű horgot kapni, nagy kiszerelésben. Voltak olyan wobblerek, amiket kénytelen volt, vagy méreg drágán beszerzett, de kiváló horgokkal értékesíteni és volt olyan is, amit kínai horgokkal voltam kénytelen eladni.

Szóval rengeteg stresszes része van ennek az egésznek, nem akarok folyton a rendeléseken is parázni.

És vannak aki képesek két hetente rám írni, hogy mikor lesz kész a pakkja?

Volt olyan is, aki versenyzőként, úgy gondolta, hogy ezt a több hónapos várakozási időt neki nem kell kivárnia…

És volt aki azt gondolta, hogy ez a több hónapos várakozási idő, nem más, mint kamu, reklám duma.

A kedvencem, amikor azt írja valaki a kész pakk láttán, hogy már megvette máshol. 😀

De van olyan is, aki vissza sem ír, az elkészült pakkját látva. És akkor ezek mind mehetnek börzére.

Szóval én nem látok – tudok jobb megoldást, mint eleve a BÖRZE!

A facebook oldalt mindenki megtalálja, aki igazán szeretné. A nagyobb börzéket pedig minden esetben előre bejelentem.

https://www.facebook.com/steveolures

Köszi a megértést Mindenkinek!

Én ezt látom most egyedüli lehetőségnek, hogy a lehető legtöbben horgászhassatok az általam készített fahalakkal és sok élményt szerezettek, vagy éppen fogjatok egy ebédre – vacsorára való halat. Kinek éppen mit jelent a horgászat.

Aznap háromkor már vízen voltam tüskéshátúak reményében, pedig bőven elég lett volna hatkor kihajózni. 🙁

Süllő az nulla, de legalább rohadt hideg volt a vízen az északi szélben. 😃

Na jó kicsit hazudtam, mert az egyik pályán volt pár süllő, de nagyon random és persze soha nem mutatta – hallatta magát egyik sem a csónak közelében.

Tényleg mocsok hideg volt! Ha nem vittem volna be magammal egy softshell kabátot pluszban és ha nem készítek reggel egy termosz meleg teát, fél ötkor úgy kijöttem volna a vízről, ahogy kell. 😃

Jó sokat motoroztam, de végül találtam 3 lokális, kis küszívást. Némi információm az elsőről volt, ott jött mindjárt 3 hal, 5 akcióból, aztán bekussoltak.

Ezen a szél és hullámzás által felszaggatott torzsán ívott a küsz. A képen látszanak is a kishalak ahogy kidobálja a hullámzás. Tök jó pecák vannak ezeken a szél és hullámzás által felszaggatott torzsákon, csak éppen ez is egy jele annak, hogy pusztul a nád. 😦

Sok helyen. Olyan helyen is, ahol az ember, csónakkijáratokkal nem szabdalta szét a nádast és a környéken sincs egyetlen, új, a mederbe messze benyúló kövezés sem, ami miatt az áramlási viszonyok megváltoztak volna.

Megfordulni látszik a felmelegedéssel párhuzamban az uralkodó szélirány és rongálja a nádat rendesen. A magas vízállás is nekünk horgászoknak kedvez igazán, a nádasnak nem. Az elmaradt telek miatt, több éve a nádvágás sem lehetséges, így nehezebben újul meg.

Hát ez van. Remélem az én életemben azért nem pusztul ki végérvényesen.

A másik 2 ívás, annyira kicsi volt, hogy csakis a kócsagokat, gémeket látva találhattam rá mindkettőre. Rablás először nem is volt egyiken sem, de hal az igen. 😉

A második helyen 3 hal volt kézben, 3 kapásból. A harmadik pályán az első 2 kapást elcsesztem, aztán rájöttem, hogy a sekély vízben felfelé tartott bottal, közepes tempóban húzott humpback lesz a nyerő.

Amint így vezettem a kis púpost négy akcióból négy kijött vele.

Sok halat nem hagytam egyik pályában sem.

Akkor még nem sejtettem, hogy milyen események várnak még rám az utóbbi két helyen. Ahogy azt sem, hogy a képeken látható fekete humpbacket egy harcsa elragadja majd tőlem. 😦

Kép nem készült sok. Nem látom értelmét az egyen balinok folyamatos fényképezésének. Csak három nagyobbat fényképeztem le.

Az előző bejegyzésben szerepelt két harcsából készült étel. Egy kedves olvasó kommentben kérte a recepteket. Gondoltam ide biggyesztem a bejegyzés végére a recept, illetve a videó linket, amik alapján az ételeket készítettem.

Krumplis halpogácsa, amibe én harcsa filét tettem:

https://sobors.hu/receptek/krumplis-halpogacsa-recept/

Lecsós harcsaragu, amibe én cukkinit is tettem. Akkor még boltit, de már van saját termesztés is bőven:

Ebben a bejegyzésben három pecát foglalnék össze.

Jött a hír, hogy a csónakos pályámon egy torzsás részen beindult a küsz, szépen fogták a balinokat. Már nem tudom miért, de csak két nap múlva tudtam rámenni hajnalban süllők és balinok reményében.

Süllőkhöz kicsit későn értünk ki, de még ott voltak, viszont a balinok nem igazán jöttek akkora számban, mint az előző két napon.

Nekem balintól csak kapás jutott, a cimborám fogott egyet sötétben, míg én a torzsáról lerántott wobbler és előke katyvaszból próbáltam valami használhatót összehozni. Süllőtől viszont nekem volt csak értékelhető kapásom.

Az első a nagyobb humpback shadre még nem akadt meg, aztán a kisebbet olyan szinten leszívta egy, hogy aznap meg kellett hívjam ebédre.:D

Akkor még nem tudtam, hogy ez a wobbler mekkorát fog menni a későbbiekben. És azt sem, hogy milyen nehéz lesz hozzá alkatrészt, terelőlapot szereznem. 😉

Ezt a típust két éve találtam ki, aztán valahogy festett állapotban egy dobozban állt az a 10 darab, amihez volt terelőlapom. Még januárban befejeztem. Egy – egy SFC megtartottam a két méretből, a többit elpasszoltam én hülye. 😀

No de maradjunk a csónakos pecánál. Ahogy fentebb írtam a balinok nem tobzódtak, így megnéztük a két kövezést és az egyiken fogtunk egy – egy darabot kis wobblerekkel. Azon a helyen 90%-ban van egy – egy balin, csak nem mindig lehet őket elkapni. Most el lehetett.

Ha már gasztró, akkor itt van két kép, hogy a harcsákból, amiket elvittem, milyen kaják készültek?

Lecsós harcsaragu barna rizzsel és és burgonyás harcsapogácsa, kapros mártogatóssal.

A következő pecán meghívott voltam. Míg Olivér babrált a technikával egy rontott kapás után leszedtem egy jó balint a kis púpossal.

Neki is volt egy kapása, de aztán sem ott sem a laposon nem mutatták magukat. A nád előtt fogtunk még egy – egy kisebb jószágot és a kő előtt ő fogott egy szebbet, aztán a süllők nyomába eredtünk, hiszen hírt kaptunk egy helyről, ahol szépen fogtak gumival az azt megelőző napokon.

Dobtuk is helyet serényen. Több beállásból kis süllő és köves, meg rontott kapások után nem messze tőlünk kishalfocis jelenetre figyeltem fel. Talán délután kettő lehetett.

Aztán megint robbant és csak robbant a víz. Már szóltam is a cimborának, hogy ha lehet én tennék a süllőkre. 😀

Igazi őrület volt előttünk vagy fél órán keresztül. Végre egy olyan peca, ami minden felszíni csalibuzi horgász álma. Repült ott minden kérem, kishal, nagyhal, fahal, minden. 😀

Elképesztő kapások sorában volt részünk. Ütötték, verték, kicsapták, bombázták, szaltóztak, víz alá vitték a felszíni ketyeréket. Volt olyan, hogy egy húzáson belül három akciónk volt, vagy éppen láttuk, hogy jön a balin a wtd alatt és megállítva azt, elütötte.

A legdurvább talán az volt, amikor cimbora fényképezett, kezemben a hallal, miközben a wtdje a csónak mellett a vízben lebegett és abban a pillanatban, amikor felvette a pálcát, ledurrantotta a balin a felszíni wobblert. 😀

Az utolsó halat az új 7,5 centiméteres jerkkel szedtem ki, ami a minijerk, eggyel nagyobb változata, aztán csend lett.

Próbálkoztunk még a süllőkkel, de már nem voltak ott a helyen, ahol a előző napokban, így tovább keresgéltünk.

Egy kezdődő küszíváson volt pár balin a bokrok, fák árnyékában, de nem adták magukat. Rápróbáltunk a sekélyben gumival is, mert a szonáron volt pár jó jel, de csak tilalmas köves és kis süllő jött így odébb álltunk.

A további keresgélések nem sok eredménnyel kecsegtettek és közben a vihar szele is megcsapott minket.

A nyugati medencében már piros jelzés villogott, nálunk még csak sárga, de gyűltek a randa felhők rendesen. És bár ott kellett volna maradni a küszíváson, nem mertük bevállalni, mert túl messze voltunk kikötőtől és ha kint ér a vihar, abból csúnya dolgok lehettek volna.

Aztán visszafelé egy másik pályán Tünde szemem megint kishalfocira lett figyelmes, vagy 300 méterre.

Először azt gondoltam csak egyetlen balin volt a tettes, mert sokáig nem ismétlődött meg az eset, aztán amikor vonalba értünk berobbantak. Nem volt kérdés, hogy megnézzük a helyet! 😀 Ennek még bele kellett férnie. 😉

Rablás mögé dobtam az új fatheadet. Közben Olivér mondta: Egy, kettő, három, most veri le. És abban a pillanatban robbant a víz, ahogy kellett. 😀

Igazán szép balin volt, amit egy kisebb társa és pár rontott kapás követett. Nem volt akkora a banda, mint amikbe kettő után futottunk bele. Hamar szétcsaptuk őket a sekélyben.

Mire kiértünk szemerkélt az eső, de végül a vihar elkerülte a térségünket.

A következő peca részben ehhez a pályához köthető, csak most abban az irányban egyetlen balint sikerült leszednem a laposon, az viszont olyan kapással szedte le a kis púpost, hogy a lábam is beleremegett. 😀

A halakat végül a másik irányban találtuk meg az alatt a bokorsor alatt, ahol az első napon a kajakos süllővel kezdtem az évet.

Ott ívott a küsz a bokrok alatt, amit csak kis süllyedő wobblerekkel lehetett jól meghorgászni a hullámzó vízben.

Az egyik lyukból 5 halat szedtünk ki egymás után. Az volt a trükk, hogy a bokorhoz a lehető legközelebb kellett dobni, és egy picit süllyedni hagyni a csalit.

Vagy a süllyedő fázisban, vagy az első twitchelő mozdulatba vert bele a legtöbb hal. Szépen fogtunk belőlük, de aztán elcsendesedtek.

Keresgéltünk még süllőket, nem sok eredménnyel, illetve balinokat a nádban, de nem találtuk őket.

Az egyik öbölben azért nagy élmény volt megfigyelni a forgó, farkával sokszor a vízből kicsapó, fészkét tisztogató harcsát.

Visszafelé azért fogtunk még egy – egy halat ha jól emlékszem, de aztán a cimborán úgy dobta fel a bokorra a wobblert, hogy menni kellett érte, ezzel egy időre kivégeztük a helyet.

Kifelé találkoztunk még ismerősökkel. És mivel dumáltunk vagy fél órát, így a hely is nyugton volt egy kicsit és Balázs cimborám szintén eredményes volt a kis fekete humpbackel.

És hogy miért lett ez a bejegyzés címe?

A kishalfocis felszíni pecán azt hiszem végig fülig érhetett a szám a sok rontott kapás ellenére is. És ahogy ott álltam vigyorral a képemen az egyik csalicsere és megakasztott hal után, Olivér csak ennyi mondott:

Ez vagy te!

Igen. Ez vagyok én. 😀

És még szeretnék is lenni jó sokáig és ezért mindent meg is teszek.

Mint ahogy az elősző bejegyzésben említettem újra kajakoztam, három alkalommal, több, mint egy év után. Pedig nagyon nem volt benne a pakliban, viszont május elsejére ez volt talán az egyetlen esélyem az érdemleges halfogásra.

Napi 120-150 fekvőtámasszal próbáltam magam fizikailag is kicsit megerősíteni az elmúlt hónapokban, legalább kiderült, hogy fel tudom e még tenni a kajakot a kocsi tetejére?

Mivel fel tudtam, így gondoltam, akkor evezni is tudok majd, aztán a peca végén valahogy csak újra felszenvedem. 😀

Elég szar időt mutatott elsejére, a csónakos pályámon erős széllel, kb az egyetlen olyan településen, ahová ki lehet és egyáltalán érdemes még partról kimenni szinté nem kecsegtetett semmi jóval.

A kajakos pálya is necces volt, de úgy voltam vele, ha szar a helyzet a parton, akkor legfeljebb hazamegyek.

Nagy flash, hogy amióta nem fosok, nem kell 1,5 – 2 órával korábban kelnem, hogy elinduljak valahová, így több idő jut alvásra is. 😀

Napkelte előtt talán 30 perccel érkeztem, igazából balinokkal számoltam leginkább. Mielőtt leteszem a kajakot, le szoktam azért sétálni a vízhez. A helyi strandon kicsit hullámzott, gondoltam elsétálok a “sólya helyig”.

Ahogy leléptem a vízhez fröcsögésre lettem figyelmes. Mellettem ívott a dévér. Ahogy rávilágítottam a vízre, tele volt minden küsszel. És volt két süllőhang is.

Nem volt több kérdés a fejemben! 😀

Vissza a kocsihoz. Leszedtem a kajakot. Összeraktam a c-tugot (speckó kajakkocsi). Bepakoltam. felkaptam a gumicsizmát és irány a víz.

Nem sokat időztem azon a helyen, ahol a dévérek ívtak, mert a magas víz miatt nem lehetett behorgászni a bokrok alá. Bíztam egy spotban, ahol erősen szokott ívni a sneci és így is lett.

A baj az volt, hogy a hullámzásban nem nagyon tudtam megfelelően ráállni a bokrokra, meg a nap is jött lassan. Ennek ellenére a szezon első hala egy süllőcske lett, amit egy 7,5-es waveminnow-val szedtem ki, ami az egyik facebook börzén megmaradt.

Nem nagy, de süllő és azóta mit ment ez a wobbler, amíg bent nem maradt a kőben! 😦

Ha előbb értem volna ki, biztosan nem egy süllővel zárom az első peca ezen részét, de nagyon a végére értem ki a bulinak.

A bokros rész után van egy fasza kis öböl, ahol szinte mindig van balin, vagy balinok, így volt ez azon a hajnalon is.

A nád sarkán rabolt is egy hal. A wave minnow lett a ő(n) végzete is. Süllőre legtöbbször simán csak húzom, balinra twitchelem. Jóval túldobtam a rabláson, szépen ütöttem, ahogy kell, az egyik twitchelő mozdulatot be is szopta rendesen.

A következő balinnak már a felszíni kellett. Az akkor még WTD2024 néven emlegetett, azóta fathead WTD-nek elkeresztelt új felszíni csalim fehérre festett változatát torkozta le ugyanennek az öbölnek a közepén.

Az az igazság, hogy itt már fülig ért a szám. Alig 20 perce kezdtem el érdemben horgászni és három halam volt. A szél is fordult, A hullámzás éppen akkor csillapodni látszott és ott volt még előttem az egész nádas tele rengeteg reménnyel.

A következő balinnak szintén a fathead kellett, de ez a hal kicsi is volt, meg vérzett is, így nem kínoztam tovább egy fotó kedvéért.

Volt egy igen jónak tűnő rablás a nyílt vízen, vagy 15 méterre a nádfaltól. Előtte nem sokkal volt egy olyan gondolatom, hogy a nagy visszatérő hybrid névre elkeresztelt popper propbait hibriddel kéne halat csípni.

Évekig nem gyártottam sem poppert, sem ezt a típust, mert nem tudtam a terelőlapot szépen megoldani.

Aztán tavasszal megkerestem egy régi faragót, akiről tudtam, hogy terelő lapokat gyárt másoknak is, hogy vennék tőle két típusomhoz terelőket és akkor már rákérdeztem erre a popper terelő témára is.

Elküldtem neki a paramétereket és küldött is mintát még azon a héten.

Szóval éppen a hybrid csali volt a kapocsban. Annyival másabb, mint egy sima popper, hogy amikor megállítom a rángató mozdulatot a pukkanó hang után a propeller még finoman pörög. Olyan mint amikor a béka még rúg egyet.

Na ez a béka “rúgott”, a balin meg beszopta a trükköt. 😀 Úgy cuppantotta le az álló csalit, ahogyan azt kell. Működött a prototípus.

Imádom basszameg! 😀

Mielőtt menekülni kellett kifelé az egyre erősödő szél miatt még két halat sikerült levadásznom. A vadászat itt szó szerint értendő, hiszen ezek mind magányos halak voltak, csapat balinról véletlenül sem lehet beszélni.

Idén egyébként ez a jellemző.

Igazán nagy csapattal eddig csak két pecán volt dolgom. Jellemzőbb az egy – egy hal, vagy a kisebb csapatok, amit egy – két jószág megfogása után, gyakorlatilag szét is ver az ember.

A nagyobb sajnos leakadt a kajak mellett, pedig nagyon komoly hal volt. Igazi sötét magányos nádlakó, ami egy belső zúgban árulta el magát egyetlen rablással.

Sokáig azt gondoltam, hogy a nádasok nagyrészt az ember áldásos tevékenysége miatt pusztulnak. De ezen a pályán nincsenek a nádban csónakhelyek, ezáltal nincs szétszabdalva és nincs a környéken egyetlen nagy vitorláskikötő sem, aminek a védőkövezése több 100 méterre nyúlna be a vízbe, megváltoztatva ezzel az áramlási viszonyokat.

Itt egyszerűen azért pusztul – babásodik a nád, mert megváltozott az uralkodó szélirány és az év legalább felében telibe veri a nádfalat. Ráadásul ami nekünk horgászoknak jó – a magas vízállás – az a nádnak nem feltétlen kedvez.

Tavaly mivel nem kajakoztam, így nagyon keveset pecáztam ezen a pályán és meglepett, hogy mennyire átalakult – pusztul – babásodik a nádfal. 😦

Szóval ez a belső zug is a pusztulás miatt alakulhatott ki. Csónakból meg sem tudtam volna pecázni a helyet. Kajakból is csak másodjára tudtam a megfelelő helyre juttatni a bluepink axehedat, amit cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő szaltóval bombázott le a gyönyörű, közel hármas őn.

Sajnos rendesen erőltetni kellett a szűkös pálya miatt és csak egy horogág fogta, ami a kajak mellett el is engedte.

Az utolsó halat egy olyan öbölben szedtem le, ahol a balin odafelé mutatta, de nem adta magát. Visszafelé viszont igen.

Itt már villogott a sárga jelzés, ami mire kiértem piros lett. Ahogy eveztem kifelé találkoztam egy vevőmmel, aki nem merte a csónakos pecát bevállalni, inkább gázolt.

Mint kiderült, ahol betettem a kajakot, napkeltével volt csapatbalin. 15 darabot szedett le közülük.

Szóval igaz hogy darabszámban nem fogtam sokat, de az ember, aki horgász is egyben, ennél rosszabb 1,5 órát soha ne éljen át a vízen, ami nekem aznap megadatott.

Parádés peca volt, igazi vadászat!

A hét magát mutató balinból hatot leszedni szerintem nagyon jó arány. 🙂

Én csak egy felszíni csalis balint szerettem volna aznap elkapni. Ennyit nem is reméltem!

Nem gondoltam volna, de ezen hajnal után, másnap újra vízen voltam. És megint kajakkal.

Aznap háromszor annyit eveztem, mint elsején, ennek ellenére a képeken látható három halat ugyanabban az öbölben és mellette egy szórványos küszíváson csíptem meg, egy 70 méteres szakaszon, ahol tegnap az első két halat.

Kevésbé voltak aktívak a balinok, mint előző nap, gondolom a front nekik is betett.

Megfogtam az első halam az új saját készítésű popperrel és az elsőt a mini ezüst utazóval.
Mindkét esetben a szituációhoz választottam a csalit és bejött. 😁💯
Imádom az ilyen agyalós – megoldós pecát. 💯😍

A popperes balint úgy vettem észre, hogy a bokorsor mellett merőlegesen kifújt egy küszt a vízből. Se burvány, se rablás, se tolóhullám, se semmi, csak egészen kicsi küszt merőlegesen kifújt. Tudtam hogy eljött a popper ideje és második dobásra, be is szopta. 😀

Imádtam, ahogy szinte harcsásan cuppanós hanggal leszedte.

A mini utazó pedig a sekély nádszélben időközönként magát mutató halat csapta be. A 30 centi mély vízben kellett az apró csali, ami nem mozgat meg akkora vizet, így nem hatott zavaróan az őn számára sem.

A harmadik jószág a bluepink axeheadet durrantotta le. Sajnos a viharjelzés hamar véget vetett a mókának, de ez a rövid peca is igen faszán sikeredett.

A harmadik kajakos peca a hónap végén talált ugyanezen a pályán. Közte azért volt néhány komoly csónakos és parti dzsembori is, de azok majd külön bejegyzések formájában jelennek meg.

Aznap megint csak ott volt reményem nyílt vízi pecára, ahol az első két napon, így megint eveztem egy jót.

Találtam is küszívást vagy 200 méter hosszan, de alig volt rajta hal. Végül egyet leszedtem a sekélyben, meg egyet “fejbe dobtam” a nyílt vízen. Mindkettőnek a humpback kellett.

Aznap nyomott a front rendesen a kajakülésbe, de legyőztem őt is, meg a félelmemet, hogy rosszul leszek.

Az öreg bütykös a kicsik védelmében szeretett volna kifilézni, így kénytelen voltam felmutatni neki az evezőt.

Szerencsére megfutamodott. 🤣🤣🤣

Mindketten jobban jártunk így. 😁

Az elmúlt napokban olyan eseményeken, történéseken vagyok túl, amikre tavaly nem volt esélyem sem. Bár egy ideje vacakol megint az emésztésem, a héten három éjszaka is vízen voltam és nem pusztultam bele.

Tavaly egy éjszakai etap után egy hétig haldokoltam. Nem azt mondom, hogy a régi erőm visszatért, de bírtam. Igaz tegnap este fél nyolckor sikerült “elájulnom”. 😀

Nagyon sok írni valóm van még mire a júniushoz eljutok, de mint látjátok – olvashatjátok sűrűsödtek a bejegyzések megint, mert nem csak új notebookom van hozzá, hanem kedvem is. Szóval csak eljutok majd ezen éjszakai, őrületes pecákig is.

Ma melóztam úgy 4 órát, voltam a boltban, gyógyszertárban és még meg is locsoltam. Nyom ez a tetű meleg, úgyhogy délelőttre elég volt. Gondoltam megírom a domolykós részt.

Ez a meleg bárkit megüt és annyira már nem pusztulok meg tőle, mint tavaly nyáron, de sokszor érzem azt, hogy egy hajszál választ el attól, hogy megint szarabb legyen. 😦

Szóval még tavaly Karácsonykor megint szarul lettem. Ekkor felmerült keresztlányom részéről, hogy nem e hisztamin, vagy bármi más érzékenység okozza ezt a sok szart nálam?

A barátja hisztamin érzékeny és hasonló problémákkal küzd, mint én.

Gugli a barátod alapon rá is kerestem, de nem voltak meggyőzőek az ott leírtak. Mondom akkor már rákeresek a gluténra is.

Hát… Puffadás, hasmenés, migrénes fejfájás, reumatikus panaszok, magas vérnyomás, idegrendszeri problémák, álmatlanság, végtagfájdalmak, levertség, indokolatlan izzadás, stb… Szinte kottára stimmelt minden, így úgy döntöttem leteszem a glutént és kértem időpontot egy gasztromókushoz.

Majd egy hónapra rá kaptam időpontot, addigra túl voltam az elég kemény elvonási tüneteket hozó első két héten. Éjszakánként rendesen szakadt belőlem a víz, úgy éreztem magamat, mint egy félhulla, viszont a székletem elkezdett rendbe jönni.

Valaki akkoriban azt mondta nekem, hogy elhiszi, hogy ez mekkora flash nekem, hiszen nem is igazán emlékszem arra az időszakra, amikor nem fostam. 😀 Most meg elkezdtem magam alatt kolbászokat, hurkákat látni. 😀

2016-os az bejegyzésem, amiben először említést tettem itt az oldalon a gyomorpanaszaimról.

Lehet alpári, de nekem az életem jó része a fosásokból állt. És nem vagyok olyan hülye, hogy ne mentem volna el a problémámmal már nagyon régen dokihoz, csak valahogy mindig az lett a vége, hogy nem lett vége.

Kisgyerekként jöttek a majd kinövi a hasfájást, fejfájást dumával. Aztán jöttek azzal, hogy attól, hogy az apjának emésztési gondjai vannak, maga még nem kellett, hogy örökölje dumával, a biztos csak elrontotta a gyomrát dumával, a biztos csak valami vírus dumával és még sorolhatnám.

Nyilván nem írt ide le mindent az ember, de volt olyan kajakos pecám ami előtt kétszer fostam otthon és háromszor lent a bokrosban.

Ez, hogy napi nagyon max háromszor megyek klotyóra, de 90%-ban egyszer és szintén 90%-ban rendes, vagy rendeshez nagyon közeli székletet látok magam alatt teljesen hihetetlennek tűnt és tűnik még ma is.

A gasztromókus első körben elküldött egy vérvételre. Ekkor már 1,5 hónapja gluténmentes voltam. A teszt negatív lett.

Azt mondta ez simán lehet fals eredmény, ha jobban vagyok tőle folytassam a diétát és elküldött egy újabb vérvételre, amire jó 2,5 hónap gluténmentesség után került sor.

Persze az is negatív lett. Ezek a tesztek akkor mutatnak valós eredményt, ha az ember sokkolja a szervezetét azzal amire gyanakodnak. Én meg tiszta voltam.

Volt egy lehetőségem arra, hogy ezt én is megtegyem, de a doki azt mondta, hogy: Ferenc maga értelmes embernek látszik, ide járnak olyanok, akikkel egyszerű dolgokat sem lehet megértetni, ha jobban van attól, hogy nem eszik glutént, folytassa tovább a diétát.

A papíromra az van írva, hogy nem bizonyított a gluténérzékenység, de mivel a vizsgálatok több hónap gluténmentes táplálkozás után készültek, ezért nem kizárható a cölikália lehetősége, így javasolt a diéta fenntartása a továbbiakban is.

Közben a vérnyomás csökkentő adagom a felére vettem vissza önhatalmúlag, mert néha már nagyon alacsonynak ítéltem meg. Bár nem alszom még mindig minden nap jól, de javulás lépett fel ezen a téren is. Teljesen elhagytam a nyugtató bogyókat és nyugtató teákat. Idén összesen nem vettem be egy doboz fájdalom csillapítót, míg tavaly tavasszal heti két dobozokat termeltem be. Frontint se vettem be vagy 2-2,5 hónapja, akkor is csak alváshoz.

Nem volt idén olyan, hogy délután, vagy napközben elszaródott volna annyira a vérnyomásom, hogy újabb bogyókat vegyek be.

Labilis még az egyensúly. A frontok most is megnyomnak, de már nem döglök bele.

Szóval a negatív vértesztek ellenére tartom maga továbbra is a gluténmentes étrendhez. Közben azért átestem egy jó kis tükrözésen is, ami szintén negatív lett. A gyomorfájások nem múltak el teljesen, de a dokival abban maradtunk, hogy most pár hónapig ne bolygassuk a rendszert.

Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, halat eszem. A tejtermékeket, kész termékeket is minimalizálom amennyire csak lehet. Húst is sokkal kevesebbet fogyasztok.

Igazából már annak is örülök, hogy összességében fizikálisan és fejben is jobban érzem magam, bár sokat fogytam.

Idén már elég sok pecán, de milyeneken vagyok túl! És idén újra kajakoztam, több mint egy év kihagyás után. Azért csak háromszor, mert nagyrészt csónakkal járok ki.

Megjegyezném, hogy korábban is jártam gasztromókusnál, amiről itt szintén írtam. Ő is elküldött tesztre, csak éppen akkor a háziorvoshoz mentem el vérvételre, hogy ne kelljen fizetni érte, ő viszont csak hivatalos, nem maszek szakorvos által kért tesztet hajthat végre, így anno a gyógyszertári tesztet csináltam meg. Negatív volt.

Na, de már eleget írtam a kínjaimról, úgyhogy jöjjenek a domolykók, amik tavaly szinte teljesen kimaradtak… Meg persze a bajszos jószágok amiket szintén tavasszal csíptem el. 😀

Március 14.-én lett egy olyan kattanásom, hogy másnap fel kéne mennem. Tavaly tök feleslegesen vettem meg az éves jegyet, így idén még nem rendelkeztem oda semmilyen passzussal. Szóval én állat megvettem a napijegyet másnapra, ami 5000 forint volt. 😀

A víz nagyon sokat ígért. Tiszta volt, magas és rengetek ivadék és kishalmozgás volt több spoton is, így első sorban a humpbacket erőltettem ayu színben, illetve a kis ayu pac – man cranket.

Kora tavasszal a domik fő tápláléka szerintem az ivadék és kishal. Bogár, rovar, férgek ekkor talán még kevésbé állnak rendelkezésre.

Marhára nem akart hallá összeállni a dolog, aztán az egyik helyen feltettem a klasszikus black caterpillar színű dozert. Fekete csali, a hasi részen két sor sárga pöttyel. És az addig üresnek tűnő – egyébként egyik kedvenc spotomon – leszedte egy kormorán rágta 45-ös.

Csak megérte az a napijegy! 😀

Én állat persze, hogy megint megvettem az évest és a 22.-e újra parton talált, méghozzá süllyedő pac- man crankekkel felszerelkezve az új színekben, de még nem a végleges szemekkel. 😀

Talán ötödik dobásra meg is fogtam a tavaszi szezon második, számomra legnagyobb kézben tartott telény asszonyságát.

Lementem a hídlábhoz dobtam kettőt lefelé, kettőt szembe, kettőt felfelé. Na jó akkor talán a hatodik dobásra lett meg. Ledurrantotta a folyással egy irányba húzott kis cranket.

Közben lesem a facebook posztot, mert mindenre én sem emlékezhetek. Ott negyedik dobást írtam, de végül is ez totál lényegtelen, ahogy az is, hogy a telefonos képen és a videón 49 centit mutat a hal, a nikonoson meg elcsúszott kicsit, így csak 47-et.

Kibaszottul örültem a hölgynek és ez a lényeg.

Az új színvilág, ami azóta felkerült a dozer és big flat crankek mellet a hetes axehad WTD-re is szerintem elképesztő jól sikerült. Nem vagyok egy csalifestő zseni, de ezek a wobblerek már tényleg szépek, nem csak eredményesek.

Két alkalommal voltam még fent. Az első áradást hozott, illetve egy hidegfrontot, amik miatt a tervezettnél előbb mentem haza. Megnyomott rendesen. 😦

Halakat már egyik alkalommal sem sikerült kézbe vennem, pedig akadtak botot a kézből kiszedős kapások, látott halas támadások, nem kis jószágoktól, de valahogy nem jutottam el egyszer sem akasztásig. Wobblert annál többet vesztettem. 😦

Én azért az előző évhez képest így is elégedett lehettem.

A záró peca rendhagyóra sikeredett. Petya barátom idén sokszor inkább kiült márnázni, minthogy a domikkal szenvedjen. Nem adta a víz annyira neki sem. Se a kis folyó, se a nagy és munka, családi ház, kis gyerek mellett sokszor jobban esett neki a feeder botok mögött üldögélni, belassulni egy kicsit.

Ráadásul nagyon jó pecái voltak, sok és komoly halakkal. Volt olyan horgászata, hogy pár óra leforgása alatt nem fogott egyetlen márnát sem két kiló alatt. Nem beszélve a kiló feletti paducokról és egyéb beeső halakról.

Aznap sem voltam teljesen rendben, de azért felmentem. Szerelésem nem volt, így kaptam egyet a cimborámtól. A víz nem volt az igazi. Gyakorlatilag a zsilip alatt óránként ment le és fel a vízszint 70 centiket. Ennek ellenére mindjárt elsőre ütöttem egy nagy márnát, de sajnos ő nyert.

Aztán több kisebb márna, különböző keszegek és küllők után, azért csak sikerült fognom egy elég szépet.

Igazán király, esemény dús és élvezetes peca volt. Megyek még idén az 1000%, csak a vízállás lehetne már kicsit szerényebb. 😀

Áprilisban aztán a balatoni bajszosok nyomába eredtünk. Akkor még nem pergetve, hiszen a Balatonon abban az időszakban az tiltott, sőt a csónakos peca a nappali órákra van korlátozva és az is a parttól bizonyos távolságon belül és bizonyos partszakaszokon lehetséges.

Jött a hír, hogy keszegívásokra kiálltak a halak. Tavaly tavasszal annyira szarul voltam, hogy ezek a nadályos pecák nekem teljesen kimaradtak, miközben a cimborák fogták, csak fogták a szebbnél szebb bajszosokat.

Idén elhatároztam, hogy akkor is fogok, ha ott pusztulok meg. 😀

A két parti próbálkozás alkalmával csak kapásokig jutottam, pedig a második peca igen jól sikerülhetett volna, ha nem vagyok olyan makacs. 😀

Történt ugyanis, hogy az egyik legjobb parti helyen pontyosok ültek, így 30 méterrel mellettük telepedtem le. Aztán egy órával rá elmentek, de úgy voltam vele, hogy jó az ott nekem.

Elbasztam. 😀 Megúsztam kapás nélkül. Míg egy veszprémi cimbora a helyre leülve nyolc harcsáig meg sem állt. Én a második halánál haza is mentem. 😀 Egyrészt kurvára fáztam, másrészt meg…

Aztán az első két csónakos peca igen jól sikerült, bár sokáig úgy tűnt azokat is bukom, ugyanis a kocsinak fékezésnél igen szar hangja volt. Be kellett adnom a szervizbe.

Olivér barátom jó fej volt, így felajánlotta hogy bejön értem.

Akkor igazán még szerelésem se volt ehhez a pecához, hiszen a horgászboltba sem tudtam elmenni, így az első halakat az ő cuccával fogtam.

Igazi, aktív keresőpeca volt, erős cuccal a nád mellett keszegíváson dolgozó harcsákat figyelve.

Két jó alkalom volt front előtt, aztán egy lehűlés véget vetett az egésznek.

A második alkalommal már minden saját volt. Csónak, motor, akksi, szerelés és addigra szeretem be 30 darab nadályt is.

Összesen hat harcsát sikerült elkapnom, közte egy egyéni rekord darabot, ami 115 centiméteresnek bizonyult, a cimborám darabszámra ugyan kevesebbet fogott ezen a két pecán, neki viszont jutott egy 145 centiméteres.

Kurvajó pecák voltak! Jövőre is ott a helyem.

Csak ez a fránya fülzúgás múlna már el. De lehet, hogy az is csak idő kérdése.

Fejben is akarni kell rendbe jönni. Nagyon akarni kell!

Kimaradt pár őszi és téli peca. Mármint beszámolót nem írtam az eseményekről, pedig lett volna miről, de ez most így alakult.

Novemberben egy nagyon rossz hírt kaptunk, de úgy néz ki, hogy egyenlőre megmarad a csónakkikötő és hát milyen pecákat toltam az öreg csillagromboló fedélzetéről április – májusban. 🙂

Az egyik oka a félbemaradt tartalom közlésnek az, hogy a 10+ éves, önkormányzattól kiselejtezett notebookommal kínlódás volt már minden, így a blog írás is. Persze jöhet a kérdés, hogy miért nem vettem másikat?

A válasz egyszerű, nem volt rá keretem. Az elmúlt 2 évben közel kétmillió forintot talicskáztam a magyar egészségügybe, maszek orvosokba, vizsgálatokba, gyógyszerekbe, csodaszerekbe és sorolhatnám a végtelenségig. Nem beszélve az üzemanyagköltségről, a kiesett munkaidőről, a folyamatos idegeskedésről az orvosok által feltételezett vélt, vagy valós betegségek miatt.

Már rég kellene legyen egy komolyabb honlapom is, új lógóm, esetleg ruházati termékek és egy új csónak, de ezekre sem futotta, nemhogy notebookra.

Sokszor voltam vele úgy, hogy már a drága akksi megvétele is meghaladta azt, amit költenem kellett volna, a vállalkozás fenntartása és az egyéb költségeim mellett.

Most jutottam el oda, hogy vettem egy felújított notebookot, 2 év garanciával. Ezt a bejegyzést már erről írom. Persze nálam ez sem ment zökkenőmentesen. 😀 A bejegyzés írása közben behalt az egér. Mivel teljese felszámoltam az informatikai tevékenységemet, így egy külső egér se volt itthon, hogy a touchpad drivert újra telepítsem. De megoldódott.

A feleségemnek is vettem egy notebookot, ott meg rossz tápkábel került a dobozba, így gyorsan beugrottam a céghez, akiknél vettem.

Mire végeztünk egy kamion állt mögöttem, amiről több raklap cuccot pakoltak le, így végül a szegélyeken átvergődve tudtam kiállni a kocsival.

Na ezek a dolgok is csak velem történhetnek meg. 😀

November 4.

Megint ütöttem egy harcsát a kis púpossal, de sajnos nem akadtak jól a halhoz mérten apró, tízes horgok. A csali meggyalázva került elő a gerebenfogak közül.

November 7

Aznap három csuka és két balin volt kézben.
Ez a bödönszájú, fogatlan jószág azért rendesen odab@szott. 😍😁💯 Szó szerint is, mert a kis tízes horog egyik ágát le is törte. 😲😲 65 centiméter volt teljes hosszban, de iszonyú beles volt, böszme nagy fejjel és minden kishalat elnyelő pofával. 🙂

November 10

Klasszikus buzerapeca egy szerencsés bónusz csukával.

És egy novemberi topwater óriással. 😀

Kicsi, de legalább a kép is szar. 😀

November 14

Mólópeca, avagy fogjál nekem egy balint.

Szinte még ki sem léptem a móló betonjára, a helyi erő köszönés nélkül azzal nyitott, hogy fogjak neki egy balint.

Amikor megfogtam abból a három halból az egyiket, ami az egymilliárd kishalon dolgozott, mászott is bele egyből az arcomba a balin reményében, de csalódnia kellett. 😀

November 16

Mólópeca újfent.

Jött egy szép 64-es süllyedő humpbackre.

Az egyik vevőmtől hallottam, hogy a humpbacket sokszor akár 5-6 másodpercre is megállítja.

Mivel ez egy igen lassan süllyedő, apró wobbler, így van hogy ebben a fázisban verik le.

Aznap is így történt. De kurvasokat kellett dobni érte. Ráadásul úgy leszívta a kis wobblert, hogy nem láttam értelmét elengedni.

Amikor éppen letettem az autó mellé, a már tarkón szúrt halat, pont beparkolt a múltkori öreg.

Hát ez pofátlanság! Múltkor nem adtad nekem azt a jó hármas balint (talán másfél kilós ha volt), most meg elviszed? Add nekem ezt!

Próbáltam megmagyarázni megint a fazonnak, hogy egyrészt szabálytalan a halat elajándékozni, másrészt én vagy elengednem, vagy ha olyan a helyzet, vagy halat akarok enni, akkor elviszem. Azt hiszem hogy nem sikerült…

Pontosan már nehéz felidézni minden eseményt, de arra emlékszem, hogy egy sügér raj alatt volt az egyik alkalommal egy komoly halam, de sajnos lemaradt, aztán a kormoránok érkeztével megint eltűnt az összes hal a nádból…

November végén volt az első mólópecás próbálkozásom csukára, komoly eredménnyel. 😀

Télen is voltak mélypontok rendesen, így egyetlen télikeszeg peca jutott. Azért a kevés keszegért, amit aznap fogtam, rendesen meg kellett küzdenem. A hely is egyre kevesebb, ahol lehet ezt a “műfajt” űzni és pont ezért rengeteg a horgász, így sokszor kedvem sem volt a kínlódáshoz.

December – januárban fogtam azért csukákat, de a méret nem volt az igazi. A sügerek meg vagy kicsik voltak, vagy nem is voltak. De ez van…

Februárban kisebb kövesek, kis süllők és egy kis balin akadt az új engedéllyel. Mivel idén a balinka volt az első pergetett halam, ezért lefényképeztem. Erőltetni nem erőltettem a halat, pont azért, mert elég kicsik voltak a parti pályákon, csónakkal szonár nélkül meg szinte esélytelen télen.  Dolgozni viszont dolgoztam, amennyit az észszerűség határán belül lehetett. Új színek, rég elfeledett, visszatérő formák, új típusok is készültek.

Talán meg van az alap problémám, ami a kínjaimat okozza, ha igen, akkor nem az orvosok jöttek rá, hanem én magam.

Idén olyan igazán bitang szarul még nem voltam, mióta tartom magam ahhoz, amit kitaláltam, igaz pont pár hete megint rosszul alakult valami, de ezt majd megírom a későbbiekben.

Márciusban négyszer voltam domolykózni és kipróbálhattam folyón és a Balatonon is egy – egy számomra eddig idegen módszert is. Ha valaki ismerősöm a facebookon, vagy követ az instán, az láthatta a kifogott halakat, szóval nem akkora spoiler, hogy bajszosok voltak, két fajtából és egyik sem a ponty. 😀 Valahogy az továbbrasem motivál, hogy pontyra horgásszak.

Ja és persze akadt egy egész szép és egy komolyabb telény is.

 

 

 

Október egy cseppet sem hasonlított a régi ködös –  esős – tiszta vizes – csukázós októberekre. Szinte nyári idő volt a hajnalok kivételével. Napközben vékony kabátban, pulóverben pecáztam. Sokat voltam kint csónakkal, de akadt parti peca is a sorban, ahogy akadtak halak is elég szép számmal és volt meglepetés vendégem is.

Október 11.

Ezen a napon olyan szelet és hullámokat ígért, hogy nem mertem messze menni, pedig kellett volna, ugyanis a szélből, meg a hullámokból aztán szinte semmi sem lett. Ezek az előrejelzések egyre gyatrábbak sajnos….

A közelben azért találtam több szakaszt fullon kishallal, de valamiért a ragadozók nem álltak rá egyik csapatra sem, nagy számban.

Négy csukával, egy szép csapóval és egy minijerkes balinnal zártam a napot, ami dobástávon gázolta el az éppen megütött csalit. 😃 Parádés kapása volt!

A csukák sajnos egyre kisebbek. Októberre eltűnt az a kevés hínár is, a víz meg a legtöbb helyen továbbra is palaszürke. 🙁 Cipelem magammal a jerkeket, csak azt nem tudom minek? 😦

A darabos sügér kanálra azért megidézte bennem a régi októbereket.

Október 12.

Utólag derült ki, hogy tényleg mennem – mernem kellett volna, mert zabált a balin. Ráadásul nem fogtak két kiló alattit és fotó alapján bizony akadt négyes forma is..

Úgyhogy nem volt mit tenni, másnap újra csónakba ültem és a napkelte már a tuti pályán ért, két településsel odébb.

Persze a balinoknak először nyomát se nagyon láttam. 😀

Azért bíztam benne, hogy napkeltével beindulhat a buli, mert a nádas előtti szakasz és a mellette található két kikötő torkolat tele volt kishallal.

Az egyik torkolatban aztán még sötétben megjött az első kapás, majd a második. Az első egy kisbalin volt az SFC szinű kis púposra, a második már egy egészen szép jószág. Aztán sokáig nagy csend következett.

Aztán a csónak előtt, a napkeltében megjött akire vártam. Hatalmas rablás, majd egy igazi nagy balinos burvány mutatta, hogy maradt még jó hal a pályán az előző napi kánaán után.

Annyira tudtam, hogy jó hal és valahogy éreztem, hogy meg lehet. Nem is kellett nagyot dobni, csak úgy lazán, csuklóból egy 5-6 métert és a harmadik twitchbe olyat vert bele, hogy szinte beleremegtem. Aztán pár pillanat múlva a folyamatos húzást egy megkönnyebbülés követte. Tudtam, hogy valami nem stimmel, de éreztem, hogy nem szakadt semmi, viszont se a hal, se a csali nem volt meg.

Az előző peca után, ki kellett volna basznom az összeset a szemétbe. A képen látható állapotban csüngött a kapocs a krimpelt előke végén. 😦

Ipari hulladék….

Kurvára nem szeretek halakkal csalikat megetetni. Főleg nem wobblereket. Vannak akik tök lazán veszik az ilyen eseteket, nekem ez továbbra sem megy. Remélem azért sikerült valahogy megszabadulnia a wobbleremtől.

Az esetet követően fogtam még 3-4 halat, de a mosolyom már nem volt őszinte.

A naphoz hozzá tartozik, hogy a második pályán a nádas előtt volt egy másik csónakos, aki először csak elmotorozott mellettem, de aztán visszafelé megkérdezte, hogy mi a helyzet?

Mondtam, hogy akadt pár balin, erre elkezdte vizslatni a csónakom, hogy nem látja a halakat kikötve. Mondom persze, mert mindet elengedtem.

Aztán kisvártatva elkezdett utánam csorogni a nádfalon és figyelt.

Az egyik rablásra dobva meg is fogtam a balint, mire az ipse a következőt kérdezte:

Olyat lehet, hogy te nem írod be, én meg elteszem? 😀

Felvilágosítottam, hogy nem, mert vagy elteszem magam, ha éppen úgy döntök, vagy elengedem.

Na onnantól nem kellett halat fogni, mert az ipse egy baszom kanállal szétcsapta nekem a vizet. 😦

Vissza is tértem a reggeli helyre. Éppen odaértem, amikor motorzúgásra lettem figyelmes. Olyan sebességgel jött rám a csónak, hogy az ellenfényben is biztos voltam a halőrben, vagy vizirendőrben, úgyhogy letettem a botot és a táskában kotortam az engedély után, amikor a halőr megszólalt.

Szép jó napot! Jaaa, te vagy az. Akkor jó fogást. És mire köszöntem és megkérdeztem, hogy mutassam e a zsugát? Már sarkon fordult és száguldott vissza  második pálya – vagyis az ipse felé.

90%-ig biztos vagyok benne, hogy a mondró küldte rám a halőrt. 😀 Nem az első ilyen eset.

Október 13.

A szél miatt aznapra parti peca jutott. Volt róla infóm, hogy az egyik hajóállomás mellé beállt a balin. De előtte még ránéztem az egyik kedvenc topwater pályámra. Itt totál szélcsend volt, kristály tiszta vízzel, csak éppen a tuti helyen egy pontyos ült. Volt pár rablás, de nem tudtam egyikre se rádobni, csak mellettük kavirnyásztam teljesen feleslegesen pazarolva a drága időt. Ráadásul atomra sütött a nap és kicsit megkésve kaptam le magamról a kabátot, amikor már kezdtem rendesen megizzadni.

Hamar a mólón találtam magam, ahol gyorsan visszakerült a kabát, ugyanis a hátamat telibe kapta a szél. Ráadásul minél kijjebb merészkedtem, annál inkább szakították le a fejemet a széllökések. Hal se volt annyi mint, amire az előző délutáni információ alapján számítottam és a nagyja olyan helyen volt, amit még a minijerkkel is csak éppen hogy elértem. A negyedik halat nem is saját készítésű csalival fogtam, mindig van nálam pár mentőcsali az őszre. Azt egy pörgősfarkú bizbasszal értem el.

A két minijerkest tán a Jóisten tartotta, a humpbacket viszont úgy trafálta el, hogy sokáig nagy halnak gondoltam. Nem voltak valami acélos példányok és még a hátam is jól megfázott a nagy szélben.

Október 17.

Aznap ráérősen mentem ki a vízre. 11 után értem ki és rengeteg akcióm volt. Kb a fele lehetett kézben és volt közte már nem is annyira meglepetés hal is. Egyrészt a kis púpos már nagyon sok csukát adott, másrészt pont ezen a pályán, ugyanígy balinozás közben, talán ha 50 méter eltéréssel, tavaly is leszedte egy a balinok között.

Volt halam húzottra, twitcheltre, megállítottra is, a végén más csak a másodpercekre megállított wobblert támadták. WTD, minijerk és a miniwave minnow se kellett nekik, csak a kis púposra voltak akcióim. Öt óra körül adtam fel, mert ha még egyet kellett volna twitchelnem a csalival, szinte bizonyos, hogy le is szakadt volna a bal karom. 😀

Ez a peca már kezdett hasonlítani arra, amit az őszben szeret az ember, de még mindig nagyon sokat kellett motorozni a halakért, nem voltak úgy igazán összeállva.

Október 18.

Mivel 19.-től négy nap déli szelet, melegfrontot ígért, ami ugye pergető szempontból nem sok mindenre jó, úgyhogy délután leugrottam pár órára.

Nem voltak túl aktívak a halak. Két kisebb balin után jött ez a másfeles forma és volt vagy 5 rontott kapásom.

Csak böködték, tologatták, lekövették a wobblereket.

Aztán este a stég elé bejött egy ivadékraj, amit zabáltak a sügerek.
Elég szépen fogtam belőlük, de sok volt közte a kicsi, így már abba akartam hagyni, amikor megjött a szél.

A kishalakat a hullámzás az aljára nyomta, eltűntek a kisebb csapók és elkezdtek kapni a darabosabbak. Az egész nem tartott tovább pár percnél. A képen látható volt a bandanagy.

Sokan mondogatják nekem már nagyon régen, hogy a sügér milyen finom hal. Nyáron egy horgászcimbora majdnem hogy lehülyézett, hogy a küszíváson fogott darabos csapókat mind elengedtem. Szerinte sokkal finomabb a húsa, mint a süllőnek.

Őszintén szólva sügeret én egyszer vittem haza mióta pergetek, de nem tudom felidézni, hogy mi lett vele. Előtte még kölyökként vittünk haza jópárat az öcsémmel az ásványrárói horgásztáborból, de azok olyan kicsik voltak, hogy azóta sem értem minek?

Nézegettem egy kicsit ezt a halat, aztán végül a balin mellé került. Elvittem mindkettőt.

Az az igazság, hogy a kevés fény miatt (amúgy a képen se látszik) nem vettem észre a halon a fekete pöttyöket, ami a paraziták jele. Otthon vettem csak észre és tele is volt csórikám fonálféreggel. Elég sok hús pocsékba ment, így kicsit sajnáltam is utólag az öreget, de a húsa az valóban elképesztően finom volt. Nem hazudtak a “kémek”. 😀

Ennek ellenére nem vittem azóta haza egyet sem. Igaz pár napra rá megjött a fekete sereg északról, úgyhogy túl sokat nem is kellett rájuk horgásznom a kikötőben. 😦

Október 23.

Aznap, a nyári melegben Olivér meghívásának eleget téve egy másik települést néztünk meg csónakból. Két nappal előtte sikerült igazán jó süllőket csípnie, de azért előtte megnéztük a balinkomákat is.

Süllő ugyan nem jött, ahogy a balinok is szívattak rendesen, de a balinok között a kis humpbackkel megint komoly halat akasztottam, ami ha balin lett volna, akkor biztosan országos rekord :D, de egy idő után már rutinból bemondtam a harcsát. És hát az is volt.

Neki sem kegyelmeztem. 😀

Máig biztos vagyok benne, hogy ha nem baszunk el három órát a semmiben a süllők keresésére, akkor nem egy – egy kézben tartott hallal zártuk volna a napot. De hát vendég voltam. 🙂

Október 28.

Amilyen szeles napok voltak mögöttünk és előttünk, kb. aznap volt esélyem halfogásra. 😔
Sajnos – szerintem totál indokolatlanul fellőtték a piros jelzést – de azért előtte jött 2 pályán 1 szép csapó és 6 balin.

Csak a black metallic színű süllyedő humpbackkel tudtam halat fogni, vagy egyáltalán kapást kicsikarni a saját arzenálomból.

Az utolsó 1,5 órában a viharjelzés előtt már ezt a wobblert sem ették meg. Rengeteg ivadékhal volt a pályán, amit ütemekben zabáltak, néha teljes testtel kivetődve a vízből, vagy éppen mélyről jövő burványok kíséretében, hogy aztán percekig kussoljanak.

Szakadó esőben, de tükör vízen kénytelen – kelletlen visszamotoroztam a kikötőmbe. Mire odaértem kisütött a nap is, de 2 településnyit már akkor sem motoroztam volna vissza, ha leveszik a viharjelzést, ami amúgy sem történt meg.

Aznap történt egy elég vicces jelenetsor is. Már nekem volt vicces, a horgászbot tulajdonosa és a megakasztott balin kevésbé nevethetett, mint én.

Történt ugyanis, hogy a kövezés külső íve előtt megjelent egy csónak, két pergetővel a fedélzeten. Messziről felismertem őket. Éppen odaértek az általuk tutinak gondolt helyre, amikor az egyikük halat akasztott. A másikuk be is mondta, hogy egész jó balin.

Abban a pillanatban a csónak megbillent a hullámzásban és egyszer csak azt vettem észre, hogy a halat fárasztó sporttárs is megbillent és ijedtében rendesen eldobta a botot, hogy megkapaszkodhasson. Nem szimplán le,  vagy elejtette  csónakba, hanem rendesen bedobta a vízbe. Én ilyet még életemben nem láttam.

Nem tehetek róla, de annyira röhögtem, hogy le kellett ülnöm, hogy bele ne essek a vízbe. 😀

Aztán egyszer csak hallom ám az illetőt: Feri nem akarsz idejönni vertikális csalival meghorgászni a medret? 😀

 

 

 

 

 

 

Október első pecája nem hozott halakat. Előző délután minden is zabált, gondoltam, akkor most én is megnézem azt a híres naplemente előtti időszakot.

Szaron volt minden kishallal a nyugati oldalon de csak hébe – hóba lehetett látni pár akciót, amik nem is igazán rablások voltak, inkább csak a kishal tömegbe immel – ámmal beúszó balinok voltak a pályán. Azok is kevesen és össze – vissza.

Volt egy akcióm ugyan WTD-re, de nem ragadt meg, aztán a csukák is cserben hagytak. Ismerősökkel találkozni a vízen mindig jó, így velük beszélgettem egy jó 20 percet, ők is hasonló eredménytelenségről számoltak be. Aztán nekik végül a pazar naplemente adott egy kettes forma csukát az agyondobott részen, amit azon a délutánon szándékosan skippeltem.

Ötödikén aztán egy új tervvel a fejemben indutam el a másik irányban. Hagytam a rommá dobott csukás részt és a keleti oldalt vallattam. Egyszerűen számomra teljes mértékben érthetetlen, hogy a régen nagyon sok jó halat adó nádfalról az utóbbi években miért tűnt el nullára a hal?

A régi tuti, halas öblök, csónakbejárók idén egyetlen kapást sem eredményeztek, ami meg a legdurvább, hogy a babás nádas rész sem adott egyetlen egy halat sem. 😦

A kövezés aznap üres volt, így mentebb tovább keletnek. A strand előtt nem voltak balinok és amúgy is kerülni kellett a bojlis verseny végett, így a következő célpont csak a nádas lehetett. Jött is egy szép csuka, ami amnesztiát kapott aznap, hisz további tervek forogtak a fejemben még egy településsel odébb. 😀

Még jó, hogy a csukánál észrevettem, hogy a gépen elállítódott valami, így a napkeltés kép kicsit festményszerű lett, de a halas képen már jók a színek.

A következő kövezés megint üres volt és mivel lófasz szelet sem mutatott, így nem volt kérdés, menni kellett tovább.

Messziről láttam, hogy a nádfal előtt, ha nem is a nyári hajnali megszokott ütemben, de balinok dolgoznak a küszön.

Amikor odaértem a rablások milyensége alapján nyilvánvalónak tűnt, hogy esély van arra a bizonyos októberi , felszíni csalis fogásra, amire annyira vágyik az ember a több hónapos szünet előtt.

Előző nap poénból készült egy új minta, amiből azóta többet is sikerült eladnom a facebookos börzén és már másnak is adott halat.

Van aki dalmata mintát látott benne, van aki mini lábnyomokat, matyó hímzést, én azt mondanám, hogy inkább hasonlít, valami régi barlangrajzra, törzsi motívumra.A lényeg itt is a fehér has volt.

Nem is volt kérdés, hogy az új mintával ellátott hetes axehead kerül a kapocsba. Három dobás, két akció, egy szép kövér, de furcsán csonka farokúszójú, fogatlan útonálló lett a jutalmam, egy sekély nádöbölben.

Aztán a felszíni aktivitás alább maradt, ahogy jött fel a nap, egyre kevésbé mutatták magukat és egyre ritkábban. Össze – vissza kellett motorozni a pályán, hogy egy – egy rablásra rá tudjak dobni és meg is kellett találnom a nyerő csalit a saját kreálmányok között, ami aznap a bluepink színű minijerk volt.

Nem tudnám már pontosan megmondani, de talán 3, vagy 4 balint sikerült vele becsapnom abban a 20 percben, míg végül szinte teljesen elcsendesedtek.

A trükk pedig aznap az volt, hogy 4-5 másodpercekre is megállítottam a minijerket és egy hal kivételével mindegyik ebben a lassan, remegve süllyedő fázisban törölte el. Azt szoktam mondani, hogy ebben az időszakban annyi időre érdemes megállítani, amíg akár egy gondolat menet is végig pörög az ember fejében. 😉

Ráadásul valamiért csak az a szín működött, hiába dobtam a többit, nem érdekelte egyiket sem. Érdekes, hogy a személyes kedvenc black metallic színnel idén nem fogtam egy darab halat sem, hasonló elven alapuló színű humpback meg aratott. Ki érti ezt?

Az utolsó balin kapása a csónaktól talán 10 méterre történt. Az éppen megállított csalit törölte el oldalról látott kapással.

Nem voltak valami gigászok, úgyhogy csak a legnagyobbat fényképeztem.

Mivel a következő kikötő torkolatok és kövezések üresnek bizonyultak és számot tevő szelet továbbra sem mutatott, ezért elindultam a következő nádas elé.

Eddig a pályáig saját csónakkal még soha nem mentem el, de az akksi bőven bírja, időm volt, így nem volt mit veszítsek. Csakhogy közben volt egy strand is és ahogy említettem, éppen akkor zajlott az őszi bojlis verseny. 😀

Az előző strand előtt tettem egy hatalmas kitérőt, bár mint később megtudtam, azon a pályán idén pont nem volt egyetlen versenycsapat sem. Itt viszont igen. 😀 Csakhogy megláttam a nád sarkán dolgozó őnt, az agyam elborult és nem gondoltam, hogy ezen a pályán lenne csapat. Így majdnem nyélgázzal elindultam a nádfal felé, ami korábbi években, ebben az októberi időszakban szép halakat adott.

Aztán egyszer csak hallottam a part felől a következőt kiáltást: Mennyémá onnan TEEE!!!!!

A motort reflex szerűen megállítottam, miközben konstatáltam, hogy szar helyen vagyok. 😀 Elindultam hát a nyílt víz felé a partra merőlegesen. Szerencsére nem szedtem össze egyetlen szereléket sem. 😀

A balinok ott voltak a nád előtt, de először nagyon nem akarta adni. Ez egy viszonylag mély pálya, tagolt nádas, belső öblökkel és ivadékhalakon szórványosan dolgozó 10-15 balinnal. Izgalmas peca nagyon, de nem szabad szarrá dobni, mert hamar megunják és bekussolnak. Talán ez az egyik kedvenc pályám ősszel, csak kurva messze van. 😀

Próbálgattam a csalikat, váltogattam a színeket, mígnem elértem a legnagyobb belső öbölig, ahol olyan igazi nádi balinos rablás csattant, szinte, mint nyáron. Végül a gyorsan húzott back metalic humpbacket törölte el, igazi fékhúzós kapással .

Aztán valahogy beugrott, hogy két éve a legjobb halat itt a baby blue színű mini wave minnow-val fogtam és hát meg is voltam aznapra.

Ha jól emlékszem 4 halat adott ki, mielőtt elcsendesedtek a fogatlanok a vízzel ellentétben.

Az első hal komoly mázlival lett meg! Amikor megláttam, hogy nyitva a kapocs, magamhoz húztam és rögtön tarkón fogtam. Itt még benne volt a pakliban, hogy én hibáztam, de majd valamelyik elkövetkező bejegyzésben látni fogjátok, hogy ez a kapocs egy ipari hulladék….

A történet majdnem szarul végződött. Az idei egyik legjobb peacámat félbe kellett hagynom, az egyre erősödő szél miatt, pedig csak lötykölős délnyugatit mutatott minden. Az új kövezés még jelentett némi szélárnyékot, de az utána következő hosszú szakasz egy kínlódás volt. Esztike mögött ugyan volt némi nyugtom, de utólag már tudom, hogy felesleges volt azon a rövid szakaszon a szélárnyékot keresnem, mert amikor kiértem a kövezés takarásából már nem csak a part felé érkező hullámok, hanem a belső kövezésről visszapattanók is dobálták a csillagrombolót.

Itt már, igazi, fehér, tarajos hullámzásban haladtam a nád előtt. Dobálta a csónak orrát keményen és amikor a műanyag hajótest 2-3 másodpercenként “huppog” a hullámokon, annak nincs valami jó hangja, ezt elhihetitek.

Amúgy is van egy olyan rémképem évek óta a fejemben,  hogy evezek a zöld csónakkal és egyszer csak beevezek orral a vízszint alá. 😀

Persze a végén csak kiértem, de kemény menet volt. Pedig a stresszre a legkevésbé sem volt szükségem. 😀

A szeptember egészen jól telt. Gyönyörű csukákat fogtam és csak 2 igazán szar napra emlékszem, amit 2 szelet pizza okozott. Banális faszság, de minjárt olvassátok úgyis.

Másodikán 10 nap szünet után menni kellett. Augusztusban is volt már csukás próbálkozásom, ha jól rémlik, de eredménye nem sok volt. 😀

Ezen a napon viszont az egyik kedvenc öblöm beadta, méghozzá az adott helyen, az a bizonyos, na dobok egyet még az öböl bejárathoz is dobás működött. 😀

A víz azon a napon is koszos volt. Meleg volt a szeptember, szinte minden nap délelőtt 9-11 óra között megjött a menetrend szerinti déli – délkeleti szél.

Amúgy is az egész nyár elég szelesnek bizonyult. A magas vízállás és a folyamatos szeles idő, felkavarodott víz miatt kevés fény jutott le a vízoszlop alsóbb régióiba, így idén bizony nagyon kevés volt a hínár.

Szóval már bent kevertem a csónakkal az öbölben és mielőtt még megindultam volna kifelé, dobtam egyet az öböl bejáratához, pont arra ahonnan a csónakkal bejöttem.

Ezek a be – kijáratok, attól függ honnan nézzük sokszor adják be  halat, a jó halat. Aznap kezdésnek, mindjárt egy 83-ast.

Első csukának jobbat, szebbet, nagyobbat nem is kívánhattam volna.

A csali persze a koszos vízben mi más lett volna, mint spinnerbait. Szeptemberben amúgy is az egyik legjobb csukacsali, hát még, ha koszos a víz.

Erről a halról sikerült egy elég silány kép, amikor még élt, meg egy a mércén, amikor már nem. Régen ettem halat. A süllők elfogytak, balint ritkán viszek, így ezt a halat hazavittem.

Pár éve nem gondoltam volna, hogy valaha el fogok vinni ekkora csukát, de történt még ennél is “furább” dolog velem nem is olyan régen.

Valahogy nekem ezek a bóti pisztrángok – lazacok, annyira nem adják, amit várok tőlük. Főleg mióta olvastam – Az utolsó lazac – című könyvet. Ki tudja milyen tápon nevelt jószágokat sóznak ránk a penny és egyéb marketekben?

Halat meg enni kell, hát eszem. Nem mellesleg egy ekkora jószágot, azért nagyon könnyű filézni és mivel a család nem annyira preferálja a halat, pár napig én el vagyok vele.

A kutyáim meg imádják a részükre elkészített halfejeket és a megsütött faroklapátot, úszókat is.

Az előző napon felbuzdulva, harmadikán már sötétben kint voltam. 😀

Csúnya volt a hajnal, mint mindig. 😀

Csukát nem adott a nap, viszont szép balinokat igen.

Az elsőt megint nagyon messziről vettem észre. Sok esély nem volt rá, hogy ott lesz, mire a csónakkal elérem azt a nagy öblöt, aminek a közepén verte a snejdereket.

Nem tudom, hogy végül azt az őnt szedtem e le? De azt igen, hogy elképesztő jó érzés még mindig, amikor az általam készített, felszíni csalit, dobástáv, mínusz egy méteren agyongyilkolja egy fogatlan bandita.

Egyébként egy társa a csónakig követte, ahol a fárasztott hal mellett egy szaltó kíséretében vert a küszök közé, pár méterre tőlem. Már ezért a látványért is megérte csónakba szállni.

 

Aztán egy kikötő torkolat további felszínis jószágokat adott. Vagy 15 éve horgászom ezen a pályán és még soha senkinek nem szúrtam a szemét. Most egy faszikám ült a kövön és nézegetett, meg serényen nyomkodta a telefont, majd hívott is valakit.

Jött is a kikötőőr, hogy távozzak, mert tilos ott horgászni. Nem szeretik a beszakított damilokat. Mondtam, hogy én sem, de nem igazán akarta érteni mit hadoválok, így hagytam a helyet, így is sanszosan kimaxoltam aznapra, hiszen a harmadik halhoz már csalit is kellett váltanom.

Ez az első, egy átlagos darab volt, a második viszont már igazán szép jószágnak bizonyult és ahogy oldalról, 2 méteres tolóhullámmal ütötte el a hetes axeheadet, attól még a halott is mosolyra fakadt volna, hát még én. 😀

Ahogy írtam a harmadik jószágnak már kellett a csalicsere, de az olyan jól sikerült, hogy első dobásra el is meszelte. Ennek a halnak az érdekessége, hogy két éve kb 50méterre már megfogtam egyszer. Annyira furcsa “békafejű” balin volt, hogy egyértelmű az azonosság. C&R forevör! 😀

Remélem 10 centivel hosszabb korában újra találkozunk, ugyanis a 2 évvel korábbihoz mérten, kb annyit iperedhetett.

Hatodikán a nagycsukás öblök egyikében jelentkezett egy igen bátor sügér, majd jóval fentebb, a nyugati oldalon jött egy szép 78-as.

Az egész kapást láttam és vagy tízet dobtam ugyanoda a spinnerbaittel, az opálos vízben, mire a csónakig követte és eltűnt a dabush a nagy pofájában.

Róla ez lett a legjobb képem. 😀

Egy barátom  mondta nem olyan régen, hogy nincs ezzel semmi baj, hisz nem a macskáknak hordod haza. Amikor a kutyáimat nézem, ahogy zabálják a halfejet. Hát… Kicsit mindig nevetek. 😀

Nyolcadikára Olivérrel beszéltünk meg egy pecát, a kedvenc pályámra, amit nélküle csak kajakkal tudnék megjátszani, de így október végén azt hiszem már el kell tudnom fogadni, hogy idén nem kajakozok. Többször volt olyan, hogy terveztem, az adott héthez képest a következőre, de sajnos mindig visszaestem…

Szóval a laposon nem volt hal. A köveses pálya még nagyon hullámzott, így elindultunk nyugatnak. Itt van egy pár balinos hely. Csak egy kisebb hínármező a parti sávban, ahol néhány hínárlakó balin szokott lesben állni, esetleg nagy ritkán sügerek.

Aznap úgy nézett ki, hogy balinék nincsenek otthon, így kicsit a helytől balra, egy másik hínárbokor fölé – mögé érkezett, a minimálisan esztétikai hibás bluefrog színű axehead.

Táncolt – táncolt, aztán egy sötét test, hatalmas burvány kíséretében eltüntette a felszínről.

A bevágás ült, a bot perecben, a hal a fenék felett tombolt én meg bemondtam a nagy balint.

Magamban egy igazi benga hínárlakóra gondoltam, a sötét oldala miatt. Simán benne volt az új egyéni rekord jószág a pakliban. Aztán amikor a csónak mellett először feljött, volt ám meglepődés! 😀

A gyönyörű, sötét, hínárlakó balin ugyanis, egy igazi kövér, erőtől duzzadó balatoni tigris volt, a szája sarkában a felszíni ketyerével. Szerencsére a 0,39-es fluoro nem járt a fogak közelében, de azért egy kicsit lazítottam a féken. A rapalaguy pedig kézbe vette a merítőt.

Nem szeretem a halakat meríteni, ha egy mód van rá, de ezt a csukát nem veszhettem el és amikor sikerült a csónak irányába húznom a finom pálcával, olyan pikefight-osan alátolta, ahogy kell.

A halam még nem volt kifáradva. A merítőben jött rá igazán, hogy valami nem fasza és szétverte a hálót, a hasi horgot pedig rommá gyalázta. 😀

Elképesztő! Még most több, mint egy hónap távlatában is. Közhelyes, de nehezen találja az ember ilyenkor a szavakat. Fogtam már elég sok ennél jóval nagyobb csukát, de egy igazi álom vált ezzel a hallal valóra, még ha nem is ő volt a célhal azon a pályán.

Igazi balatoni, 83 centis őserő saját készítésű felszíni csalival. Elképesztő tényleg! 💯

Belőle ma nem lett se pörkölt, se sült csuka. 😃 Egyértelmű volt, hogy elengedem. Visszakapta a Balaton, amit tálcán nyújtott nekem. A BALATON! 💙❤️💙

Életem legnagyobb felszíni csalis csukája, legnagyobb felszíni csalis hala, életem legnagyobb saját készítésű felszíni csalival fogott csukája, hala, az idei legnagyobb halam. Jelenleg mindenben a legnagyobb! 🤘😁
Hatalmas élmény, aminél akkor nem létezett nagyobb a fejemben, testemben, lelkemben. K@rvára kellett! 😍
Nem tudom lehet e ennél itthon feljebb!?

Még most is ugyanígy vigyorgok, mint a képen, egy hónap távlatából. 😃
Pelso anyó megérintett. Köszönöm Balaton!

Tényleg elképesztő volt. Úgy vigyorogtam a csónakban, mint a tejbetök. 😀 Még a későbbi bottörés se szegte kedvemet, ahogy az sem, hogy volt akitől megkaptam: De hát nem is szándékos fogás. 😀

Idén sajnos a szándékolt felszíni csalis csukafogás elmaradt a körülmények miatt. Az egyik pálya ugye szinte nullára kimaradt nekem, mivel nem kajakoztam. A csónakos pályámon, meg csak kapásokig jutottam.

A fogás érdekessége még, hogy az eddigi PB felszíni csalis csukámat pontosan egy évvel korábban fogtam, ugyanazon a napon, csak akkor szándékoltan, a 9 centiméteres walk the froggal, ami ugye ennek a csalinak a nagyobb változata.

Remélem jövőre ezen a napon egy újabb 17 centiméterrel nagyobb vizitigris csapja majd le valamelyik felszíni kütyümet és akkor meg lesz a méteres álomhatár. 😀

A nap történéseihez hozzá tartozik, hogy aznap halálra szopattak minket a fogatlanok. Nem tudnám megmondani, hány kapásunk, lekövetésünk volt, burványok a csalik alatt – mögött, repkedő, felszíni fahalak, de csak egyet tudtam elcsípni közülük, igaz annál a halnál bemondtam a nyerő csalit, amit elsőre le is durrantott, majd eldurrantotta a botot is.

A csuka után előkecserekor vettem észre, hogy a zsinórt az egyik gyűrű helyett a talpába fűztem be. Legalább egy hónapja került fel az új zsineg, szóval azóta horgásztam így vele. Gyorsan helyére került minden, majd a balin fárasztásánál, az említett gyűrű közelében elpattant a bot.

Sokat gondolkodtam, hogy a helytelen használat lehetett e a tettes? Vagy csak előző részben leírt domolykó pecán sérült e meg a blank?

Ugyanis többször előfordult, hogy a dzsindzsába elakadt, majd onnan kipattanó wobbler a blankot találta le.

Hogy vigyorogtam, még a törött bot után is. Tényleg nem tudta elbaszni a kedvemet. Nem úgy, mint a szombat esti két szelet pizza. 😀

Egy ideje már nem eszek este 6 óra után, maximum gyümölcsöt. Ettől legalább az emésztésem egészen faszán beállt. Aznap este a fiam a meccse után egy doboz pizzával tért haza. Évek óta nem élek ilyen rendelt szarokkal sem, de annyira jó illata volt és olyan faszán meg volt sütve, hogy este fél kilenckor elcsábultam, először egy, majd még egy szeletre.

Rendesen ki is basztam magammal. Másnap a Káptalantóti piacra mentünk az asszonnyal. Előtte háromszor jártam meg a hadak útját, szerencsére még otthon. Aztán már a piacon 10 óra felé annyira szarul lettem és néztem ki, hogy a feleségem megkérdezte haza menjünk?

Kajak refluxos tüneteim lettek, böfögtem nonstop és szúrni kezdett a mellkasom. Mire hazaértünk már a vérnyomásom is megborult rendesen. Két napig szarul voltam, két szelet pizzától. 😀

A pecához még hozzá tartozik, hogy Olivérnek beadta a nádas a jó halat.85 centi volt teljesben.

Majd a vége felé a kősüllős próbálkozás után felhúztam a horgonnyal egy jövet, ami a nyugdíjazott WTD-vel együtt az íróasztalom dísze lett.

A pizzás történet, meg talán az időjárás miatt 12.-én jutottam ki legközelebb. Be is adta a 80+ost megint.

Újabb parádés selfi. 😀

Azt nem tudom írtam e már, hogy a masszőröm pecás? Talán igen.

Az előző alkalomkor úgy köszöntünk el, hogy neki adja be a 20+os pontyot a Balaton a bojlis versenyen, nekem meg legyen meg végre a méter feletti csukám.

Neki beadta és azt hiszem ezek után nem számít spolirezesének, ha megírom, hogy nekem is. 😀

17.-e:

“Hosszra életem legnagyobb csukája. Végre sikerült átlépnem a méteres álomhatárt. 😁🤘😁
Sebhelyes, öreg, nagyfejű, k@rvaerős hal volt! 😍
Végre ott jött, ahol vártam rá napok, hetek, évek óta. 😘💯😘 (Az eddigi legnagyobb csukámat is ugyanezen a helyen fogtam. Súlyra még mindig az a hal vezet, ebben egészen biztos vagyok.)
Ez az időzített kép lett a legjobb a 3 közül, ami készült. Nem akartam törni az öreget, mivel az is teljesen egyértelmű volt, hogy elengedem.
Lesújtott a spinnerbaitre a kedvenc helyemen, a hínármező határán.
Igazi közelharc volt az öreg harcossal. ❤️
Ment a nádba, hínárba, csónak alá, karóra, a végén még a csónak motort is becélozta, de legyőztem.
AVE Pelso! 💙❤️💙”

Ez az önkioldós kép amúgy még jó is lehetett volna, ha nem hagyom makró módban a nikont, miután a böszme nagy fejét lefényképeztem. 😀

Egyébként a rapalaguy egy hétre rá, ugyanabban az öbölben megfogta újra az öreget. A faroknyélen látható, valószínűleg fonott zsinór okozta sérülések, egyértelműen beazonosították.

Az öreg után fogtam még egy szépet kanállal. És két településsel odébb kellett mennem, hogy egy vesztegelő vitorlás körül bandázó balinok közül, megálljt parancsoljak legalább ennek az egynek. 😀

17.-én persze újra mennem kellett. Aznap ugyanabban az öbölben, a fentebb már emlegetett, dobok még egyet visszafelé dobásnál a spinnerbait betonfalba ütközött.

Aztán a betonfal elindult. Nagyon mélyen dolgozott és nagyon erős hal volt. Percekbe tellett mire először felhúztam a méter felettire saccolt jószágot, ami egy erőtől duzzadó, hibátlan, fiatal példány volt.

A sokadik kör után már térdeltem a csónak szélében. Készültem, hogy elkapjam, amikor kitátotta a pofáját és kiköpte a spinnert, aminek amúgy is csak a trailer horga volt a szájában. Talán még vagy 10 másodpercig előttem lebegett, aztán eltűnt a zavaros vízben. Én meg öszintén szólva, csak azért nem rogytam térdre, mert már eleve ott voltam. 😀

Aznap még két kapást adott az az öböl, egy – egy óra pihentetés után. Ráadásul közben egy másik csónakból is dobták. Neki nem, de nekem, miután elment, második dobásra kiadott egy jó 2,5est.

Ja és a nád is adott két kisebbet.

19.-e délutánra állt meg a szél, de aztán….

Volt ott szél minden irányból, volt szélcsend, volt napsütés, volt eső, a végén tarajos hullámok. Egy kicsit bírtam kiszenvedni, de legalább vízen voltam.

21.-é úgy volt, hogy nem jutok ki, aztán délután mégis összejött. Egy balin és két átlag köves után ránéztünk a csukákra.

Ilyen szép, tiszta vízben idén még nem csukáztam, de sajnos a boldogságunk nem tartott sokáig. Megjött az egyre erősödő szél, ami folyamatosan dobálta a csónakot és tolta rá a nádfalra.
Kitartottunk, talán még tovább is, mint kellett volna, de nem jött a nagy BAMMM!
Azért a képeket elnézegetve így sem volt keserű.

27.-ére előkotortam néhány oldschool kedvencet, így a képeken látható gipo kess támolygó villantót is.
Sekélyebb, tisztább részeken, ha nem verik le a felszínit, általában kanálra váltok.
A tiszta, meg az opálos határán, a csónaktól talán 2-2,5 méterre érte utol a billegő kanalat ez a gyönyörű csuka. 😍
Egy pillanatra megállítottam az anno kisfiam által “dinóhátúnak” keresztelt kanalat , a vizek tigrise meg tátott pofával kiflibe vágva magát és ledurrantotta a lassan süllyedő csalit. 🤘😁💯
Gyönyörű volt az egész! ❤️
Van aki nem szeret csukázni, mert büdös, meg harap. 😃 😛 Sőt olyan esetekről is tudok, hogy valaki belevágta a nagy csukába a csalit, mert akkora volt, hogy nem mert hozzányúlni. 😔
Én imádom ezt a szeptemberi csukavadászatot is. 🤘😁🤘

Azt hiszem legalább három jött még aznap spinerre, de már nem fényképezek mindent.

A hideg hajnalok mellett egy számomra egyértelmű jele annak, hogy lassan csak beleérünk az őszbe, az éjszakára a nádasok rejtekébe megbújó seregély hadsereg.
Imádom őket! 💙❤️💙

Így volt ez 28.-án is.

Ez az etap is halas lett egyébként, a nap pedig ismételten csodás festmény mázolt a nádas felett az égre.

 

Szóval, ahogy kijöttem a kórházból egyből kerestem egy masszőrt. A fiam javaslatára felhívtam a csajt aki anno a térd problémáival kapcsolatban segített, de visszaadta a bótot a covid alatt, viszont javasolt egy srácot, akit azon nyomban felhívtam. Azóta hozzá járok. Eleinte havi két alkalommal, most már csak egyszer. Ja és horgász. Igaz bojlis, de horgász. 😉

Aztán voltam csontkovácsnál, aki kiropogtatott, megköpölyözött, de valahogy nekem nem tűnt az igazinak…

Meg ugye elkezdtem jógázni, de az az utóbbi időben kicsit visszaesett. Volt hogy szarul voltam nagyon, aztán volt hogy a csaj volt beteg, aztán egybe esett más időpontokkal, most meg szervizbe vittem a kocsit, no meg jól meg is fáztam pénteken, de ez majd későbbi téma lesz.

Aztán elmentem egy fazonhoz. Inkább nézett ki valami francia művész figurának a bajszával, mint természet gyógyásznak. Na az egy érdekes találkozás volt. Pont megint a mélyben voltam, amikor megérkeztem a lakótelepi szentélybe. Az asszony fogadott egy rakat cipő között az előtérben. Gondolom az a hölgy biznisze lehet.

A fószer egy zyto scan kézibölcsővel készített állapotfelmérést. Egy baszom egeret kell elképzelni, aminek a tetején vannak érzékelők, ezekre kellett az ujjaimat ráfektetni. Az egyik nem stimmelt, úgyhogy valami ideget meg is rángatott a jobb karomban, amitől jó lett.

Nem igazán szoktam hinni ezekben a hókuszpókuszokban, de a kütyü olyan dolgokat is megállapított, amit rajtam kívül ember nem tud.

Kihozta, hogy totál le vagyok merülve, szar a bélműködésem, a vesém, a májam, a nyirokrendszerem, a hormonszintem. Szóval minden. 😀 Aztán azt is megmutatta, hogy melyik fogam hiányzik és melyik szar, illetve a gerincemben melyik csigolyákkal van gebasz és ezek a fog, illetve csigolya problémák melyik szervekkel függnek össze.

Abban egyeztünk meg, hogy először megcsináltatom a fogaimat, hátha valami gyulladás, vagy ciszta okoz szervi bajokat, aztán ha lesz pénzem, meg persze bízom a faszikámban, akkor rendelek rajta keresztül vagy 80000-ért mindenféle természetes anyagokból készült olaj koncentrátumokat.

Ja és azt is mondta, ha nem hallgatok rá, akkor meg fogok pusztulni. 😀

Aztán voltam egy talpreflexologus csajnál, aki a talpamból elég érdekes dolgokat állapított meg. Kb ugyanazokat a szerveket nevezte meg offosnak, mint a zytos mester, de mellette például bemondta, hogy a szememmel is vannak néha gondok azon felül, hogy szemüveges vagyok. És sok dolog mellett, amit akár tippelhetett is volna, ezt is eltalálta, mert bizony időszakosan homályos látással is szenvedek.

Talpmasszázs, részleges köpölyözés, amit alkalmazott. Felírt egy gyógyító zöldséglé kúrát, táplálkozásban való változtatásokat javasolt és mell néhány táplálék kiegészítőt, mint méhpempő, halkollagén , növényi alapú cellulóz, sörélesztő.

Na ezeket tolom azóta is és már vissza kellene mennem a csajhoz. De közben elmentem egy rendes természetgyógyásznak tűnő pacákhoz is, aki hivatalosan is orvos és mellette akupunkturás kezeléseket végez.

Azóta járok hozzá és azt gondolom ez a dolog segít nekem a legjobban, a sok egyéb módosítás, testmozgás mellett. A héten pl 4 pecát toltam zsinórban és nem haltam bele egyik nap sem. Kivéve a fentebb említett megfázást, de az az én faszságom volt.

Sokan kérdezik hogy vagyok? De utálom ezt a kérdést, mert, ha kimondom, hogy jól, általában 2 napon belül beüt valami megint. Most éppen a megfázás. 😀

Szóval haladok, aztán majd csak lesz valami. 😀

Azért augusztusban volt peca is, ha nem is sok.

Például hatodikán már muszáj volt lemenni kimerni a csillagrombolót, a sok eső miatt. Ha már lent voltam basztattam egy kicsit a sügéreket, meg megnéztem a kismólót, de nem volt mellette értékelhető hal. Talán fél órát, ha pecáztam.

Aztán 11.-én úgy döntöttem, hogy leszarom, menni kell, amiből 12.-én és 13.-án is peca lett 😀

Az első napon jobbra indultam a stégtől, hátha találok még valami küszívás maradványt a nádban és rajta balinokat.

Na ez a terv nem annyira jött be, viszont az egyik öböl előtt rabolt egy balin. Volt nálam egy hatos whitwalker, amire a vevő azt mondta nem az igazi, így visszaküldte, na én meg próba gyanánt a rablás irányába küldtem. Úgy tűnt, hogy hibátlan a csali, mert első dobásra pár méterre a csónaktól ledurrantotta egy igazi sötét színű, ám nem túl nagy hínárlakó jószág. Érdekes, hogy már ebben a méret körüli – feletti korban a magányos vadászok életét választotta. Vajon a szülei valamelyike is magányos harcos lehet és a genetika határozza meg, hogy később mi lesz belőle? vagy így hozza számára az élet?

Aztán amíg a hallal babráltam elcsattant egy brutál rablás tőlem talán hetven méterre egy nádbaba és a nádfal között. Tudtam, hogy ott a jó halam!

Egyből tettem is fel a kilences walk the frogot miközben alacsony fokozatban motoroztam a rablás irányába.

Az első dobás, amolyan puhatolódzó volt a nádbaba bal oldalára. aztán a másodikat odatettem az iménti rablás helye mögé. Néhány ütem után brutális erővel akarta elpusztítani a tápláléknak vélt felszíni ketyerét. Még a féken is szigorítanom kellett gyorsban, hogy a nádbabáról lehúzzam a halat, aztán hagytam a nyílt vízen, had vigéckedjen.

Igazán jó hal volt végre. A szelfi nem igazán sikerült, úgyhogy egy gyors, mércés fotó után elengedtem.

Fogtam még egyet humpbackel és a face odalon írtak alapján volt még akcióm felszínen, de öszintén szólva már nem emlékszem rá, hogy és miként? 😀

13.-án aztán 6 felszíni akcióból 4-et fogtam meg. Jött végre egy wave the doggal, ami 2022-ben nagyon nem akarta adni, pedig 2021-ben arattam vele.

Ez a nap sem tiszta teljesen, de azt tudom hogy a halakat Esztike környékén sikerült elcsípnem.

Hiába a kevésbé kiemelkedő napok nem annyira ragadnak meg az emberben, bár akkor annak a négy felszínis halnak biztosan nagyon örültem és aznap sem maradhatott el a humpbackes jószág sem. 😉

Ez a hal 100 %, hogy a Esztike előtt jött egy bokor alól, ami kinőtt a kövezésen. Csúnyán letüdőzte a dogot.

Ja, ha már Esztike.  Helyi hajóállomás és a mellette található terület kicsit drága volt a helyi önkormányzatnak, ami Antalunké lett. Terveztek is oda egy brutál nagy kövezést, de egyenlőre sikerült lenyomni a terveket és az építkezést, így Esztike megmaradt. Egyenlőre…

Na csak jönnek az emlékek közben. 😀 A fenti két hal látott rablásról jött egy annyira egyértelmű helyen, hogy nem írom meg. 😛 De a következő kettőből csak a humpbackes rémlik a vitorláshajók közül, amik a nyílt vízen “vesztegelnek”.

Egy kis gasztro is legyen akkor már. 😀

Cukkini fasírt, lila káposztával, házi csalamádéval és burgurral, vagy mi a tököm.

Ezt az asszony készítette.

A második az én művem lenne. 😀 Cukkini palacsinta, fetasajtos mártogatóssal, és grillezett paradicsommal.

15. végre egy baszott jó peca volt. Esztikén nem volt hal, így elindultam egy alig egy éves kövezéshez, hátha. Jó 25 perces az út és már több száz méterről láttam, hogy jó döntést hoztam, ugyanis a balinok elég rendesen dolgoztak. Persze ahogy odaértem csökkent az aktivitás, de miután megtaláltam a dobozomban a nyerő csalit, marha jó pecám kerekedett.

11 akcióból 7 volt kézben. A kis hatos (hibás? )  whitewalker vitte a prímet, de a végén a legbrutálisabb és leginkább látványos kapással érkező, látott halat az ezüst utazóval sikerült átvernem.

Tolóhullámmal jött a csónak felé. Láttam a menekülő küszöket. Olyan 6 méterre a csónak előtt odavert nekik, majd ahogy jobbra fordult, az orra elé pöccintettem a felszíni ketyerét. A harmadik ütem után robbant a víz! 😁❤️💯

Igazi vadászat volt végre! 💯
Atomzsírállat! 😃

Volt a pályán egy igazi böszme, négyes forma is. Őt nem sikerült sajnos átvernem, de így is kurvajó volt.

Itt már vittem a nikont. Azért a képek is jobbak lettek. 😉

Petya barátom többször is írt. Képeket is küldött. Igaz a sok eső miatt a nagy folyó szinte egész nyáron áradt, de a kis folyóban végre megindult az élet. Évek óta erre vártam. Zabálták a WTD-t, a zero crankemet, úgyhogy bár apadt rendesen, végül nem bírtam tovább és felmentem. 😀

Az apadás miatt kicsit szűkült az életterük, így a zabálásnak is vége lett aznapra. Három nappal korábban még ütötték . verték a wtd-ket, szaltóztak, tolóhullámmal verték el, de aznap rá se bagóztak. Zeroval rengeteg akcióm volt. Szerintem 20 felett, de abból legalább 15 apróság volt.

Voltak komoly halakat sejtető akcióim, valamelyiket láttam is, de rendes halat csak Petyának sikerült fogni, pedig bemásztam mindenhová, ahová csak lehetett.

Persze azért ezeknek az átlag 30-35-ösöknek, amiket általában nem is fényképezek, ezen a napon igazán örültem.

Előző nap ragasztottam a mellest, avagy mire jó még a lithiumos akksi? 😀

Zero, na nem cola, hanem crank.

Steve a gazban

Meg van végre, de hogy hogy szedtem ki onnan? 😀

Az első idén

A hódok a kukoricát is dézsmálják

Talán megért volna a domis nap egy külön bejegyzést, de így alakult. Azt hiszem 4 – 5 hal volt kézben. A fenti két halról készült kép.

Jó volt ez, de lehet, hogy még kicsit korai…

Aztán 18.-án bízva a múltkori helyben már a napkelte a kő mellett talált, csak éppen a halak nem voltak sehol, így még messzebbre merészkedtem.

Maradt a tegnapi hol párás – punnyadt, hol dög meleg, hol vihar előtti frontos idő, mint a domis peca alatt.
Marhára nem találtam a fogatlan bandát, pedig kishal az sok pályán megtalálható volt.
Úgy voltam vele, ha már meg kell halni, akkor halljak meg szépen és ha már nem fogok semmit, akkor azt legalább az egyik új, saját célra készített WTD-vel tegyem.👌😁
Aztán az egyik kikötő torkolatban lemoslékolta ez az igazán szép darab. 💯❤️
A végén találtam pár aktív jószágot, amik úgy rabolgattak, mint októberben szokás. Egyet le is szedtem a kis púpossal.
A legjobb helyen voltam aznap is! 💙❤️💙

Szép, púpos jószág volt a semmiből.

Twitch – twitch – BAAAMMM!

Közben elkezdtem a fogorvos kálváriát, ja és a futást is, amit a talpreflexológus csaj javasolt, de még csak az udvarban, szigorúan mezítlábasan.

A fogaimmal nem volt akkora gebasz, mint gondoltam. Se gyulladás, se ciszta, még a fogcsonk alatt sem, ami nem éppen tegnap törött darabokra és már az első alkalommal kibányászták.

Fogkőleszedés, egy komolyabb és három felületi tömés volt még a program, aminél én sokkalta rosszabbra számítottam.

Volt két igazi walk the dog pecám a dög melegben. Két egymás utáni napon levittük a három ebet a vízre. Akkor voltak a nappali 40 fokok, ami totál elpusztított.

Az első nap volt egy kapásom a folyton lobácsoló kutya mellett is, a második napon alsógatyában kellett csalit mentenem, ugyanis a whitewalker valahogy lesétált a kapocsról. A kapocsról, ami az októberi pecák egyik negatív szereplője lesz.

A második napon amúgy lefelé és hazafelé is beszoptuk a szegély nyíró gépet kilométereken keresztül, meg összefutottunk pár szokásosan kretén sofőrrel, akiknek nem tudom, hogy van jogosítványa. A gyerek meg is jegyezte, hogy ilyenek csak akkor történnek vele, ha én is az autóban ülök. Azt mondta velem az életben nem fog egy repülőre ülni, mert az már azelőtt lezuhanna, hogy felszállt volna. 😀

Eljött a parádés fogkő eltávolítás ideje is. Mivel a húzás sima ügy volt, így már nulla félsszel ültem be a nagy fehér székbe.

Öszintén szólva kurvaszar volt, de persze túléltem, csakhogy rá három napra elkezdett valami vérezni éjjel. Konkrétan arra ébredtem, hogy tele volt vérrel a szám. Nem volt elég a negyven fok, még ez is. Ráadásul Petyát meghívtam egy hajnali balinozásra, amit nyilván éjjel nem akartam visszamondani.

1,5 óra alvással, gézpamaccsal a pofámban vártam fél órával napkelte előtt a kikötő bejáratnál.

A peca végül halas lett, de ha nem megyünk el Esztike mellett remélve, hogy a másik poszt szaron lesz hallal, hanem ott kezdünk, rommá fogtuk volna magunkat. 😀

Már dög melegben érkeztünk vissza és még akkor is látványos kapásokkal támadtak a felszíni csalikat a fogatlan jószágok. Petyának rengeteg kapása volt, de csak két kisebbet fogott, nekem jött egy szép, meg egy nem annyira kicsi is. 😀

Végül nem is én mondtam ki, hogy meneküljünk. Petya sem bírta a hőséget.

Az ezüst utazós, darabos balin kapása kegyetlen volt, akkor még nem tudtam, de sokáig az utolsó: 😦

A fogam aznap este megint rákezdett, pedig aznap voltam megint a dokinál egy kisebb tömésen és pont abban a pár órában nem vérzett és nem is látszott semmi.

Azt mondta, ez csak pár köbcenti vér, nyeljem le nyugodtan, ettől még lehet aludni, de aznap éjjel ez nekem megint nem sikerült. Már nem véres nyálat, hanem nyálas vért köpködtem és reggelre fekete alvadt vér vette körül a fogamat, így újra hívtam a dokit, aki fogadott.

Direkt úgy mentem oda, hogy akkor nem mostam fogat. Lássa, hogy nem kamuzok.

Letisztogatta és felírt valami bogyót, ami a véralvadást segíti elő. És az a durva, hogy a tisztogatás után már csak lepedéket köpködtem, a mi kb úgy nézett ki, mint a tojáslevesben a tojás, csak kicsit színesebb.

Totál szétbaszott a kialvatlanság, meg ez a mizéria, amit tetőzött a két hétig tartó 40 fok, így legközelebb szeptember másodikán fogtam halat, de az már egy másik történet.

A másik remekművem, ami azóta sláger otthon, a rakott cukkini