SteveOlureS

Régen írtam, de még nem vesztem el. Most egy friss élményt szeretnék veletek megosztani. Tegnapi peca, ma október 13. van.

Az augusztus – szeptember nem volt túl erős horgászat szempontjából sem. Alacsony vízállás, mocskos meleg, folyamatos szembe szelek tették zavarossá a vizet és a keleti medencében általam még soha nem látott mértékű algavirágzás sem segített rajtunk. Gyakorlatilag a két legjobb felszíni csalis hónapban nem fogtam egy átkozott halat sem felszíni wobblerekkel, igaz mással se túl sokat. 😦

Azért majd lesz néhány történet abból az időszakból is, na de térjünk vissza gyorsan a mába, vagyis a tegnapba. 😀

A héten egyedül szombatra mutatkozott jó esélyem, egy csónakos balinozásra, bár a 2 napig tomboló déli szél után érkező erős északi miatt nem számíthattam túl tiszta vízre most sem.

Pedig milyen szép peca az, amikor a kikötők környékén októberben összesereglő aprónépet hajtják a balinok az akváriumtiszta vízben.

A Csopaki strandra még egy vitorlást is kirakott a jó kis déli szél az egyik nap. 😀

Nem siettem el az indulást, inkább délutánra mutatta a szép, sima vizet és amúgy is ki kellett használnom, hogy kivételesen jót aludtam. Reggel felhorgoztam még 12 humpback shadet, amik másik 12 társuk mellé kerültek, hangolásra várva.

A cuccot már este összekészítettem, csak a kaja és az innivaló bepakolása volt hátra.

Nem tanulva az elmúlt pecák csukátlanságából és a fenti képen látható várható víztisztaság sem rettentett el attól, hogy tök feleslegesen vigyem magammal a csukás motyót is. Így a tartalék balinos pálcával együtt, négy bot került a csomagtartóba, majd a víz kimerése után a csónakba.

Bár semmi értelme nem volt, azért csak dobtam egy órát a tarka gúnyásokra, teljesen feleslegesen.

Aztán elindultam nyugatnak. Arra van több kövezés, több kikötő és legutóbb szinte mindenhol voltak akciók, igaz a kapás/fogás arány elég szar volt.

A déli orkán megtette a hatását. Kishal ugyan volt szinte az összes pályán, ahol legutóbb, de a balinok nagyon nem mutatták magukat. Már a harmadik település határán jártam, amikor két látott rablásnál és egy megfogott balinnál tartottam, ami egy mély gyanús mélyről jövő burványról jött, gyakorlatilag a semmi közepén.

Az utolsó pályán aztán volt némi mozgás és gyakorlatilag 20 perc alatt el is kaptam 4 jószágot a kő mellett, amit egy nyílt vízi bandita fejelt meg rá fél órára. Brutális kapással verte el a twitchelve vezetett, kis púpost.

Két szebb jószágot fotóztam. Közben megérkezett Balázs cimborám is gumicsónakkal, de addigra a halak szinte teljesen bekussoltak. Mielőtt odaért volt még egy akcióm, de az a balin csukaként rázva a fejét, dobálta magát a hínármező felett és megszabadult a szúrós falattól

Ilyenkor jön a dilemma, hogy egy óra totális csend után érdemes e még maradni? Hátha csak idő kell nekik, hogy újra kajáljanak? Vagy arra is meg van az esély, hogy esetleg újabb balinok érkeznek a kövezés elé.

Én amellett döntöttem, hogy elindulok visszafelé, hátha valahol ráállt egy banda a küszökre. Az akksi úgyis 50%-on volt, a sok helyváltoztatás, sokszor szembe szélben megtette a hatását.

Nem jött be a számításom, mert egy árva hallal sem találkoztam, vitorlás annál több volt ebben az októberi tavaszban.Volt olyan hajó, amin bikiniben napoztak. 😀

Nekem bizony jól esett a vízen a kantáros gatya, vékony aláöltözettel, igaz felülre elég volt egy póló és egy pulóver. A kipakolásnál viszont már a hátam közepére se kívántam a kantáros gatyát :D, de azért a bikinit túlzásnak tartom, így október derekán.

Szóval éppen egy vitorlás miatt lassítottam, amikor az egyik kövezés előtt észre vettem valamit a vízen.

Mintha egy úszó lenne, de olyan furán állt, seggel felfelé. Már mellette voltam a csónakkal, amikor megállítottam a motort. Éppen nyúltam volna az úszóért, amikor alámerült.

Basszameg ezen hal is van, konstatáltam és gyorsan rádobtam a wobblerrel, de már túl mélyen volt, vagy teljesen más irányba vitte a hal.

A következő öt percben nem jelent meg újra, így gondoltam hagyom egy kicsit a helyet, hátha később felbukkan. Abból, hogy ennyi ideig nem jött fel a felszínre, viszont arra következtettem, hogy ezen a szerelésen bizony rendes hal kell legyen, mert egy ilyen úszót percekre nem húz le, még egy csalihalként használt fél kilós kárász sem.

Akkora amúgy sem volt az az úszó, hogy ilyen nagy csalihalat aggassanak a szerelékre.

Pár perc után újra ránéztem a helyre, még körbe is szórtam a csónakot vertik csalival, hátha a zsinórba akadok. Már – már feladtam, amikor valami miatt elnéztem a nap irányában és mintha. És igen. Ott volt.

Okulva a korábbi történésből, kb. 10 méterre lehettem, amikor leállította a motort. Elsőre sikerült faszán beleakadnom a zsinórba a kis süllyedő wobblerrel. Rúgott is valami odalent. Csak az volt a kérdés, hogy a horog mennyire fogja a zsinórt?

Miután tarkón fogtam a halat láttam csak, hogy a több tíz méternyi fonott zsinór katyvaszból esélye nem lett volna kiakadni a két kis 10-es horognak.

El nem tudom képzelni, ilyen vastag fonottal hogyan tépte meg az embert, ez a kettes forma balin?

Hacsak nem a jó öreg vitorlás oldalára, éjszakára kikötött, összecsukott teleszkópos bottal süllőzött valaki igen sportszerűen. És a süllő helyett megakadt, darabos balin, addig – addig helyezkedett, tépte a féket, míg valami elvágta a zsinórt.

A 15 grammos úszó, egyes horog és a drótelőke hiánya miatt kevésbé gondolnám, hogy csukázott volna az illető.

Az ótvar büdös kishal fel volt csúszva az ólom, karabiner kombóra. Szinte folyt már, annyira el volt rohadva. Az egész szerelés iszonyat büdös volt és az úszón is látszott, hogy csóri hal nem reggel óta cipelte magával a koloncot.

Amúgy az egyes horog a jobb oldali első szilványa elé volt beakadva.

Minden esetre mázlija volt, hogy a vitorlás miatt lassítanom kellett és abban is, hogy valami miatt még elnéztem a napba, mielőtt újra indítottam volna a motort.

Amúgy jó kondiban volt. Talán a legnagyobb “kifogott” halam volt tegnap. 😀 Viszonylag hamar elúszott.

Visszafelé két pályán találtam még némi balint, de nagyon ritkán és nagyon összevissza mutatták magukat és általában nagyon messze tőlem. 😀 Aztán Esztikétől a kikötő felé félúton megállt a motor.

Mióta meg van a lithiumos akkumulátor, most fordult elő először, hogy nullára merítettem, így ha nem is sokat, de evezve tettem meg a maradék utat a kikötő felé.

Legközelebb meg cipelje a csukás cuccot, akinek két anyja van. Teljesen felesleges. Sajnos….

A pakolás egy ilyen hosszú peca után nem éppen a kedvencem és még a 24 humpback shad hangolása is hátra volt.

Mondhatnám, de valahogy nem így képzelte el az ember. Egy nap alatt 33 fokból 14 lett.

Nálunk az elmúlt 2,5 hónapban egy olyan éjszakai zápor jött, ami megtöltötte a ciszternámat, azon kívül minden egyes vihar elment mellettünk valamelyik irányba.

Egyik nap felbasztam magam és kiirtottam a kiszáradt málnabokrokat….

Pedig nagyon jó fajta és amíg volt csapadék napi szinten szüreteltem 50 szemeket, aztán szépen lassan elsorvadt, kiszáradt az összes. A málna szemek egyre kisebbek, egyre ízetlenebbek lettek. A végén már kemények voltak. nagyon hiányzott a csapadék és annyi vizem sajnos nem volt, hogy a málnát is locsoljam. Pedig még november – decemberben is szokott rajtuk lenni néhány szem. Idén sajnos nem lesz…

Tegnap kiszedtem a maradék krumplit. Olyan volt a föld, mint a beton, alig ment bele az ásó. Nem is bírja elszívni ezt a rengeteg esőt, pedig ahogy nézem a következő 2 hétben le fog esni, az, ami az elmúlt 2,5 hónapban elmaradt.

Elbasztuk ezt is, de ez van.

Tegnap le kellett volna menni még hajnalban csukázni, de szombaton voltam és gondoltam inkább a kertben elrendezek mindent eső előtt. Jól tettem. Idén csináltam két magaságyást. Kiszedtem a répát, hagymát, retket, vettem mindkettőbe még három zsák földet és az egyikbe vetettem mángoldot és spenótot. A másikba még várom a magokat, amikből még ősszel növényeket remélek.

Na de vissza az időben június végére.

Már nem tudom milyen okokból, de kimaradt kilenc nap és utána is inkább parti próbák voltak.

Idén nagyon szegényes a parti balin helyzet. Van olyan vevőm, aki idén több süllőt fogott partról, éjszaka, küszíváson, mint nappal balint. Cimborák se fogtak sokat. Egy – egy jó pecájuk volt, az is inkább gázolva.

Szóval azon a napon is egy – egy halakra vadásztam néhány olyan helyen, ahol “mindig van balin”. Az ismerősök között elhíresült bicikli tároló, vagy éppen szederbokros hely már – már kultikus balinos pálya, de idén ezek a helyek is nagyon fukarok voltak mindenkihez.

Például a szederbokornál ahányszor idén megfordultam, sosem volt nagy tumultus, jobbára egy balin mutatta magát, vagy még az sem. Ott idén csak kapásokig jutottam az ott lakó rafkós őntől.

Aznap három balint sikerült leszednem felszínivel a bicikli tárolónál. Igazi vadászat, kövön guggolva ésszel dobálva, csak akkor ha láttam valami jelet, rablást, tolóhullámot, hogy azt a pár halat ne zavarjam meg, amik ritkán, de mutatták magukat.

A következő alkalommal három balinkapásból egyet sem tudtam kézbe venni. Egy szép sügér jelentette a kiutat a betliből, ami az új fathead WTD-t tette magáévá és volt egy nagyon komoly csíkos punk, ami a minijerket támadta be, de sajnos lemaradt.

Találkoztam egy cimborával is, aki egész éjjel 2 lófasz süllőt fogott, aztán már fényben egy balin megszánta, pedig olyan küszívások voltak 4-5 helyen is, hogy tolongani kellett volna rajta legalább a fogatlanoknak, de ez idén nagyon nem így volt.

Lapot húztam a 19-re és hazafelé megálltam egy pályán, amit partról még az életben nem horgásztam meg. Csónakból voltak jó pecák, de nem a partról elérhető kövezésen.

Kevés cuccal mentem be. Kiraktam a gumis, meg az éjszakai wobbleres dobozt és persze merítőt se vittem magammal, annyira nem bíztam a sikerben.

Befelé aztán a zavaros vízben egy kisebb adag ívó küszön már messziről láttam ahogy dolgozik pár balin. A zöld moszatról meg baszom dévérek csipkedték a jövő snejdereit, ikra formájában.

Az a néhány őn hamar megunta, hogy szórom őket, egyre távolabb kezdtek el mutatkozni és egyre ritkábban.

Ezen a pályán ahogy fentebb írtam zavaros volt a víz, így úgy döntöttem, hogy dobok még párat a kis púpossal és olyan tempóval vontatom be, amit még elbír, hátha az intenzív rezgésre – veretésre felfigyel egy fogatlan útonálló.

7.30 körül olyan ütéssel érkezett, az akkor még egyéni rekord balinnak vélt jószág, hogy ASZTAK@RVA! 😃

Először csak oldalazott, aztán megindult rendesen. Akkor már gyanús volt, hogy megint egy bajszos “balin” szedte le a kis púpost. 🤣🤣

Aztán amikor először vert a zsinórra a farkával, már nem volt kérdés….

Brutálisat ment a finom cuccon. Volt két 15 méteres rohama és háromszor bányásztam ki a betonfal alól. 😍

Aztán fél lábon egyensúlyozva egy kövön négy, fejre történő paskolás után rá tudtam fogni az alsó állkapcsára.

Rommá darálta a 33-as előkét…

Fárasztás közben jött egy külföldi futó, aki tudott angolul és a kérdéseire válaszolva megpróbáltam neki ecsetelni a helyzet komolyságát és hogy elég kevés az esélyem. Aztán amint kézben volt a hal megkértem, hogy fényképezzen már le.

A képek élesek lettek, de rajtuk van a fél Balaton. 😀 Szerencsére lőttem két önkioldós képet, amik kicsit megvágva jobbak lettek, mint amiket a fazon lőtt.

Kicsit hezitáltam, hogy mi legyen a hallal? De nem volt nálam toll.

A reggeli X-et is kölcsön tollal véstem be, ráadásul addigra elég sok lett a járókelő és nem akartam egy vérző halat kicipelni közöttük. Mert ugye fejbe kellett volna előtte kólintani szabály szerint, így végül útjára engedtem. Úgyis elég sovány jószág volt.

Végül is megvágva nem is olyan rossz ez a kép, amit a faszikám készített, én meg a hallal feszítek. A bot belelóg, de egye rossebb. 😀

Aznap így is halat ettem egy számomra új recept szerint, aminek az alapját egy Zákonyi könyvből vettem, de arról majd a későbbiekben írok külön is.

Akkor egyébként még ekkora tökök teremtek a kertben, azóta sajnos ezeknek a mérete is rendesen összement. Sokat le is szedtem idő előtt, mert csökevény – korcs formájuk mutatta, hogy semmi jó nem lesz belőlük…

Estére összegyűlt pár komisz ránc a homlokomon, én pedig úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőlük.

Pontosabban, ha megszabadulni már nem is, de el tudom őket cserélni. Egy kis alkudozás az élettel és pár vaskos homloki gondráncot, átváltok sok kis szemkörnyéki pajkos mosolyráncokra. Hogyan is?

Minden egyes méterrel, amit megteszek a folyóparti fűben, eltűnik egy az egyikből és keletkezik néhány a másikból. Ma az időzítés is tökéletes, hiszen a nap legszebb órájában érkezem. Az alkonyati szél épp csak sorba rendezi a könnyű felhőket, hogy a nap még kedvére eljátszhassa rajtuk kedvenc esti fényjátékát.

Megigézve járatom a szemem az elkápráztató nyugati horizonton, nem tagadhatom, ezek számomra az alkonyat kedvenc pillanatai. A folyó keleti kanyarjában egy másik fény is megjelenik. A Hold mártogatja merészen sugarait a vízbe és gyermeki daccal próbál versenyre kelni szülőanyjával. A Nap erre ügyet sem vetve mosolyogva távozik.

Szemeim megdörzsölöm, ideje ébredni és arra gondolok, hogy remélem nem potyára jön ma fel a vacsoracsillag. Sétálok csendesen, majd némán a vízhez lopakodok. Óvatosan meglendítem a botot és falatnyi fahal a vízre hull. Tekerem lassan és élénk figyelemmel várom minden pillanatban, hogy az egy V betű észrevétlenül kettőre változzék.

A boldogság hamarosan meg is érkezik, méghozzá igazán ehhez az estéhez illő alakban és utolsó ráncot triplán váltja át.

Kérem a Holdat, kössünk mára barátságot, tartson velem ezen a szép estén és osztozzon felhőtlen örömömben. Nagy, kerek sárga arcán megértést látok tükrözni.

Hazafelé a rádióból jóféle country duruzsol, és na lám, a Hold tényleg hazáig kísért.🌞🌅🌝

Lovas Ferenc

https://www.facebook.com/angliaimh

Surrognak az elsárgult gesztenye és platán levelek Csanád apró szandálja alatt, ahogy átgázol az előző esti vihar által a játszótér bejáratához összehordott kupacon.

Így augusztusi hosszú hétvége után nincs is ebben semmi különös, persze mindig kíváncsi gyerkőcünk érdeklődve áll a kialakult jelenség előtt. Megállíthatatlanul közeleg a nyár vége és őszintén szólva nem is baj, hogy a perzselő hőséget valamelyest megregulázta az újdonság varázsával érkező hidegfront.

Vajon tudják ezt a balinok is?

Csak órákban mérhető a fent említett játszóterezés és a Balaton-i parkolóban bezáródó kocsiajtó között eltelt idő, egy nap felével semmiképp, hipotalamuszom legnagyobb örömére. 😅

Alugggyyáááá má’ embeeeer! – őrjöng, de majd az adrenalin lerendezi. Legalábbis ennek reményében merülök egyre mélyebbre, az amúgy rendkívül kellemes hőfokú vízben!😁

Épp csak színesedik a horizont. Kiváló lehetőség – egyéb aktivitás hiányában, hogy megfigyeljem az aznapi táplálékhalakat, akik az ezrével szálló árvaszúnyogot szedegetik a víztetőről. Ennek alapján bekészítek a kapocsba egy 7-es Slim Axehead és krokodil módjára türelmesen várom a támadáshoz -pontosabban dobáshoz – szükséges stimulust.

Ráncosra ázik a lábam mire az első balin felrobbantja a szinte tükör vízfelszínt.

Sikerül a közvetlen közelébe küldenem sokat látott kutyusomat, amit egy méteren belül tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát megszégyenítő kivetődéssel felképel a kosfejű útonálló.

Luft! De a visszaesést követően már nem véti el!

Megvagy!

Majd a parton ülő idős kolléga emelkedő karikáját figyelve, szintén ezt mormolva bevág!

Ohhh yeahhh! Magyarázd el kérlek, hogy hogyan lehetséges az apró kapocs felső fülébe belefűzni a saccra 40-es zsinór?!?

Küzdelmes negyed óra következik, minek eredménye két totálkáros szerelék és egy gyönyörű balin! 😁 Megvan? Megvan. A fárasztás élménye nem szép, de a kapás benne van a top 5-ben.

És most jöhet a szokásos: az egyre magasabbra kúszó nappal eltűntek a bla-bla… de ma különös módon maradt egy-két hal a pályán, ráadásul dobótávon belül. Be kell legalább egyet cserkésznem.

A krokodil módszert folytatva, lassan, felnyitott felkapókarral araszolok a rablások irányába. Tíz méteren belül durran a következő. Csali pontosan a fejére esik, kiüti, de nincs folytatás. Sebaj, az elvárt adrenalin szint már megvan. Tovább!!

Kicsivel távolabb dolgozik a másik, épp elérem és már a beeső wtd mellett púposodik is a víz. Bámmm! 10/10! Mellém ér, konstatálom, az előző testvére. Bajlódjak a fotózással? Most inkább csak megélném ezt a szép pillanatot.

Gyönyörű a Balaton, csodás az idő és halat is fogtam. Kiakasztom a horgot és útjára engedem, hisz lassan nekem is ezt kell tennem…

Juhász Péter – Fishfluenszer

Életem legjobb csónakos küszívásos pecája lehetett volna! Az is volt, de mégsem…

Volt egy írásom. Domolykók és mindenféle bajszosok a glutén árnyékában? – címmel.

Azért ez lett a címe, mert amikor az írásban szereplő események történtek, még úgy gondoltam, hogy meg van a megoldás a kínjaimra, de amikor írtam a bejegyzést, újra szarakodott a rendszer. Sajnos azóta újra hullámhegyek és völgyek kísérik a mindennapokat. Ezért volt a bejegyzés címének végén az a kérdőjel.

Az viszont mindenképpen előrelépés a tavalyi tavaszhoz és nyárhoz képest, hogy akármi is ez szar, nem esek letargiába és ki akarok mászni belőle.

Ez a gluténmentes étrend hozott nekem közel öt olyan hónapot, ami évek óta nem volt az életemben. A két hetes leszokási periódus vége felé kezdett például rendes székletem lenni. Tudom, ez egy horgász blog. Ki a faszt érdekel, hogy egy évtized után az írója végre nem egy halom fost lát maga alatt napi több alkalommal?

Lehet, hogy senkit, de nekem jól esik kiírni magamból. 😛

Szóval amellett, hogy 99%-ban rendbe jött a székletem egy rakat dolog javult. Eltűntek az ekcémák, csökkentek, szinte teljesen elmúltak az ízületi, gerinc, derék, nyak, hát, lapocka fájdalmaim.

Nem kattogtak a könyökeim fekvőtámaszozás közben!

A fejfájásaim elmúltak. Tavaly tavasszal napi 3-5 fájdalomcsillapítóval éltem, ebben az öt hónapban összesen nem vettem be ötöt és a frontint is elhagytam nullára. Kezdtem jobban aludni. Terhelhetőbb lettem. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerem a felére csökkentettem. Jobban aludtam. Leszartam a frontokat, amik előtte gajra vágtak. És még sorolhatnám a végtelenségig.

Aztán május 29.-én újra fostam. Négyszer. A negyedik ráadásul csak egy fingnak indult. Aztán a meleg lé folyt végig a lábam szárán. 48 évesen azért ezt elég szarul éli meg az ember, de nem pánikoltam be, ráadásul ez olyan fosásnak tűnt, mintha elkaptam volna valamit. Pont akkor volt amúgy egy ilyen járvány és bár a családomban senkit sem érintett, azzal biztattam magamat, hogy tuti bekaptam.

Emlékszem másnap egyáltalán nem voltam wc-n, aztán a következő napokban kezdett normalizálódni a dolog. Úgy voltam vele, hogy minden fasza lesz, de sajnos nem így lett.

Azóta megint hullámzik minden a fosásokkal párhuzamban. Újra jöttek a vérnyomás ingadozások, fejfájások, ekcémák, ízületi gondok, álmatlanság. És két nap szarul lét után nem olyan régen, kvázi születésnapi ajándékként újra kiborult az aranyerem is. 😀 Your Welcome! 😀

Voltam a körzeti dokinál, elmondtam neki az egész történetet, de nem nagyon tudott mit javasolni, azon kívül, hogy Pesten van egy maszek klinika, ahol a bél – agy kapcsolaton alapuló problémákat vizsgálják és esetleg megérne egy próbát.

A gasztroenterológusom nyári szabadságán volt éppen. Lehet hozzá még visszamegyek, hiszen abban maradtunk, hogy tartsam a gluténmentes diétát, de ha a maradék gyomorpanaszom nem szűnne, akkor ősszel menjek vissza egy gyomortükrözésre. Mivel az elmúlt hónapban voltak újra refluxos panaszaim, ezért lehet még oda visszamegyek, de sok bizodalmam már nincs az orvosokban.

Szerintem ha az összes vizsgálat, gyógyszer, csodaszer, masszőr, akupunkturás és mindenféle kezelések összege itt lenne most előttem, nem beszélve a benzinpénzről, kiesett munkaidőről, rosszul létekről, idegeskedésekről, hát pénzben és időben is milliomos lennék.

De hogy senki semmi konkrétummal nem tudott eddig szolgálni a kínjaimat illetően az elég szomorú szerintem. Pedig ezek a dolgok valamitől jönnek, hol külön, hol csomagban és hát kurvára nem egyszerű így az élet…

Na de mi is volt június 21.-én?

Kivételesen késő délután mentem.

Kurva nagy szél volt, de azt ígérte, hogy estére elmúlik.

El is múlt, viszont közel 2 órával később, mint ahogy ígérte. Nyugati irányba nem akartam messze menni, mert ha mégsem jön be az előrejelzés, akkor kínlódás lett volna szembe széllel visszajönni.

A keletibe meg elindultam ugyan, de Esztike oltalmából kiérve, olyan hullámok csaptak szembe, amikor ugrál – huppog a csónak eleje. És bár tudtam, hogy, ha a sima víznél 25 percre található kövezés nyugati oldalát elérem, akkor szélárnyékom lesz, de nem vállaltam be a hullámzásban 40 percesnek megítélt gyomorforgató túrát.

A stégünk körül viszonylag csendes volt a víz és annyi kishal volt a páylán, mint 10 éve ősszel, de csak pár balin dolgozott rajtuk. Ezeket próbáltam becserkészni, volt is négy kapásom, de nem tudtam egyet sem átverni.

Aztán naplemente előtt nem sokkal tényleg kezdett csendesedni az idő, így megindultam.

Már messziről láttam, hogy van egy csónak a pályán, ahogy azt is, hogy dolgoznak a balinok.

Az első három dobásból kettőt le is szedtem, de aztán vége lett a bulinak. Ahogy kezdett sötétedni, egyre kevesebb mozgás volt és nem tudtam becsapni egyet sem.

Jó darabos halak voltak és bár nem vagyok egy esti pecás, az esti balinokban kevésbé hiszek, azon a napon, ha csak fél órával előbb érek ki erre a pályára, bizony rommá foghattam volna magam a fogatlanokból.

A sötéttel aztán beindult az addig csak inkább lézengő küsz. Végig ívtak a kövön és volt pár gócpont, ahol igazán aktívan tették mindezt és ez volt a kulcs. A sötéttel sajnos nem csak a küszök, a szúnyogok hada is beindult. A hajnali pecákon nem nagyon volt hozzájuk idén szerencsém, így este se készültem rájuk, így aznap volt mit csapkodnom, vagy fél órán keresztül. 😀

Aztán jöttek végre az első hangok, eleinte még kevés és kisebb süllőtől, majd egyre szaporodtak a rablások és jött néhány harcsa is a pályára.

A kanyarban volt egy kő, amellé kellett dobni, illetve kicsit túl is rajta és amikor a kő mellé ért a wobbler jött az ütés is.

Nem súlyoztam le a csónakot. Így könnyebb volt a kőben elakadó, vagy a kövezésre feldobott wobblert kiszabadítanom, ellenben minden hal után vissza kellett állni a csónakkal a nyerő pozícióba.

Fél lábbal a csónakban, másikkal egy lapos kövön álltam. Nem volt kockázat mentes, de aznap ez működött a legjobban. Ha elakadt a wobbler, csak engedtem egy kicsit a csónakot és a fahal vagy magától kiúszott a kövek közül, vagy egy finom pöccintéssel ki tudtam szedni. Tízből kilenc alkalommal ez működött. Talán így zavartam meg legkevésbé a pályán dolgozó süllőket.

A tüskés hátúak folyamatosan jöttek. Egyfolytában raboltak és általában 4-5 dobásonként ütöttem egyet, szinte ugyanott.

Persze nem minden kapást váltottam halra, de volt egy másfél óra, amit azóta sem tudok elhinni – elfelejteni, pedig ott voltam, részese voltam ennek az egésznek.

Nulla óra húsz kőrül fogtam az utolsó süllőt. Itt már nagyon fáradt voltam, éreztem, hogy mennem kell.

Ott volt előttem az a rengeteg hal és mégis a józan ész döntött. Éreztem, ha maradok még, benne van a dologban, hogy szarul leszek.

Ráadásul mutatta az előrejelzés, hogy kedvezőtlenül fordul a szél és a sötétben legalább fél órás úttal kellett számolnom. Nem beszélve a kocsiba pakolásról és a hazaútról a “vadak földjén” át.

Így az utolsó süllőt fejbe vertem és irányba állítottam a csónakot.

Talán két darab, méretet éppen meghaladó tüskés jött az elején, többi küszívásos mércével igen jó hal volt. Jött még egy kisebb harcsa, meg egy nyolcvanas, olyan kapással, hogy lefostam tőle a bokámat, de akkor szerencsére csak képletesen. 😀

Olyan négy méterre tőlem a kövezés mellett a sekély vízben tulajdonképpen felszíni rablással durrantotta le a wobbleremet és azzal a lendülettel repült ki a vízből és verte szét a süllőktől hangos vízfelszínt.

Leírni, elmesélni nem lehet!

Nem tudom pontosan hány süllőt fogtam. Töredékét sem fényképeztem.

Igazából így is bőven megkaptam, amiért mentem, de ha rendben vagyok “négyökrös szekérrel” se lehetett volna kivontatni a kövezés mellől. Szerintem a darabosabb harcsák csak ezután jöttek….

Fogtam halakat waveshaddel és wave minnowval is. De sajnos az egyik minnowt feldobtam a kövezésre és ahogy ráálltam a csónakkal, valahogy még beljebb csúszott. Nem tudtam kiszedni. A másik pedig több kőre érkezés után elhagyta a terelő lapját.

A nyerő csali a 6,7 centiméteres humpback shad lett, amit másnap nyugdíjba is küldtem.

Ahogy a lenti kis videóban is láthatjátok, az elmúlt pecákon kapott süllőktől, nagy csukától, harcsáktól eleget és sajnos nem egyszer landolt a különböző kövezéseken.

Bárcsak minden wobblerem így nézne ki! 😀

Öszintén szólva, nem tudom megmondani volt e valaha ilyen rövid idő alatt, ennyi halat adó wobblerem, ebben a küszívásos időszakban!?

Azóta egyébként szép balinokat, nagy csapókat is fogtak az első szériás darabokkal a Balatonon és már a Dunán is hozott egy szép süllőt a baby blue színváltozat. Persze ezek csak azok a fogások, amikről tudomásom van.

Szerencsére aznap is épségben hazaértem. A süllőt megpucoltam és aznap ebédre jól meg is ettem.

Most, amikor ezeket a sorokat írom is szarakodik a vérnyomásom, pedig tegnap még egy medvét le tudtam volna birkózni. 😀

Faszom se érti ezt az egészet, de majd csak legyűrőm valahogy. Ha bele döglök is. 😀 😀 😀

Ui: a csónakos fazon, aki ott volt a pályán, nem fogott egy darab halat sem, amíg kint voltam. Pedig egy úszós – kishalas motyóval is próbálkozott, de nagyon nem jól csinálta azt sem…

Van előnye és hátránya is annak, ha több hónap távlatából írom meg a bejegyzéseket.

Előnye, hogy ha van olyan az olvasók között, aki azokon a pályákon horgászik, ahol én és esetleg felismerné az adott helyet, nem fog a nyakamba mászni másnap. 😀 Hátránya pedig az, hogy nem biztos, hogy minden egyes momentumra pontosan emlékszem.

Igazából azt kellene csinálnom, hogy a bejegyzést azonnal megírom és elmentem vázlatként, de már nincs meg bennem az azonnal posztoljak minden megfogott halat és rögtön megírjak mindent roham, mint régen volt. Így most marad ez a késleltetett verzió.

Ebben a történetben három pecát foglalok majd össze, de belecsempészek egy képet, egy családi kirándulás keretén belül fogott halról is. Ezért lett a három, végül négy.

Szóval azon kövön nem volt hal. Sajnos a szél megint leverte. Hogy ez mitől függ, hogy leveri e, vagy ívnak tovább a küszök és a hullámzásban még jobban megbolondulnak a rájuk vadászó halak ezt soha nem fogom megtudni?!

Valószínű ilyenkor kellene jegyezni a légnyomás adatokat is. Azzal lehet összefüggésben a dolog. Hiszen van amikor kakaó vízben, 40 centis hullámzásban is zabál a süllő az ívó küszökön délelőtt 10-kor, van amikor meg jön egy nagyon enyhe szél, ami éppen fodrozza az addig feszített víztükröt és minden bekussol két percen belül. A rosseb se érti…

Szóval üres volt a kő így mentem tovább a következő településre, idén még úgy sem jártam ott.

A mólón alig volt horgász, aznap nem volt bulika sem, így már messziről hallottam, ahogy csattognak a süllők a kő előtt. Már dörzsöltem a tenyeremet, miközben lassítottam a csónakot.

Természetesen a rablások epicentrumába kerülve már dobtam is az elsőt, aztán felcsippant valami. 😦

Írom a szitut. Faszikám alszik a vitorlásban a kövezés belső oldalán, ami ugye a vitorlás kikötő.

Két bojlis bot bevetve 50 méterre a kő elé, fenékólommal és az iszapban fekvő döglött küsszel, miközben a kövezés előtt, az emberünk lába alatt orgia van. És nem szar süllők. Érthetetlen.

Egy úszós, kishalassal 10 percen belül megfogta volna a három jó halát. Két bottal talán 5 perc alatt. De hát ő tudja. Az is lehet, hogy utálják otthon. 😀 Mindenki arra bassza el az idejét, amire akarja.

Sűrű elnézések közepette lefejtem a wobblert a zsinórról (mondjuk kivilágítva nem volt a hely), aztán olyan távolságban álltam meg, hogy lehetőség szerint ne fogjam meg még egyszer a szerelékét.

Sajnos azon a helyen sokkal kevesebb volt a rablás, miközben a spori cucca alatt igai őrület volt. Folyamatosan jöttek a jobbnál jobb hangok. Kibaszott bosszantó volt a helyzet, de nem volt mit tennem.

Volt előttem is pár jó hal, kisebb hangok mellett, de az idő az fogyott rendesen.

Két kisebb hal után lemaradt egy jó darab, aztán végre egy igazán szép leszedte a humpback shadet.

Mivel a hangok lassan elcsendesedtek, ezért keresgélni kezdtem, de a sötétben nem találtam számot tevő halat, a következő két kövezésen, így már fényben még tovább álltam.

Világosban meg is lettek a balin komák. Szépen szedték befelé a kis púpost. Nem fényképeztem mindet, csak párat az emlék miatt.

Egy idő után az volt a trükk, hogy a kis twitch wobblert le kellett engedni olyan mélyre, ahol még nem akad el és után a beleütni egyet. Általában jött is a kapás, az akkor már inaktív balinoktól.

Aztán az egyik ilyen twitchelő mozdulat és a várva várt kapás után úgy maradt a bot.

Talán 15-20 másodpercig lehetett meg, a nem is kérdés, hogy harcsa, de sajnos okos volt és nem a nyílt víz felé indult meg, hanem tartotta magát a kövezés mellett, ahol ugye a víz alatt is kövek vannak, kagylókkal, ki tudja milyen szeméttel, törmelékkel, törött üvegekkel, és éles peremekkel.

Keményen túrta – fúrta le magát a hal, miközben csépelte a zsinóromat, amíg az bírta a megpróbáltatásokat. Szakadtan és nyálkásan láttam legközelebb viszont az előkémet…

A következő alkalom volt az a bizonyos családi kirándulás. Ilyenkor a balinos pálca, meg egy doboz wobbler valahogy mindig a csomagtartóba kerül. 😀

Egy balin garázdálkodott csak a móló spiccen, amit végül ugyan nem tudtam becsapni abban a kemény 5 percben, de egy sügér megkegyelmezett nekem a baby blue színre, amire a feleségem előtte 2 perccel mondta, hogy szerinte nem jó szín. 😀 Na mindegy…

A következő (rendes) alkalom már eleve azon a kövön talált, de közben megint fordult a szél és nem volt egy deka hal sem a kőnek a keleti oldalán. Már kezdtem feladni a témát, aztán mintha rablások hangját hozta volna a víz.

És igen, a nyugati, szélvédett oldalon egy hínármező mellett, a lámpa fényében orgia volt. Süllők, harcsák és egy éjszakai, benga balin randalírozott a pályán. Igazi sötét hátú, hármas forma jószág, ami többször szinte nekiúszott a csónaknak, ahogy jött kifelé a rablásokból.

A kis finezzel dobtam az elsőt. Nem nagy, de harcsa lett belőle, így azonnal váltottam a 18 grammos botra, ami ugyan nem harcsabiztos továbbra sem, de küszíváson, kövezés mellett mégsem dobálhat az ember babkaróval. 😀

Jöttek is sorban a kisebb, illetve nagyobbacska süllők, majd az újabb kölyök harcsa. Aztán változtatni kellett a beállón és jöttek tovább, amíg meg nem hallottam az első komoly buffanást a belső oldalon található hínármezőben.

Azóta már tudom, hogy azokat a harcsákat a tavaszi nadályos motyóval lehetett volna csak lépre csalni. Ott buffogtak, forogtak a sűrű hínárban. Sokszor láttam is ahogy fordultak és az oldaluk megvillant a hínármezőben található lyukakban, de a zöldségből ki nem mozdultak bármit is húztam el nekik a vadölővel. Egy süllőcske csimpaszkodott csak rá az egyik wobbleremre.

Gondoltam van még bőven időm, de ezen a napon is, mint az idén általában a süllők előbb elhallgattak, mint ahogy az szokásos. Viszont szép lassan a napkeltével kezdtek beindulni a fogatlanok.

Nem volt sok balin a pályán. Inkább csak azok az állandóan ugyanoda odabaszó darabok, amik a nyílt víz felől, mindig ugyanott “nekirohannak” a kőnek, aztán fordulnak, majd 5 perc múlva megismétlik ugyanezt.

Ahogy egyre magasabban jár a nap az 5 percből 10, majd 15 lesz, míg el nem kussolnak teljesen. Este vélhetően újra kezdik.

Túl sok balint se fotóztam, ahogy süllőt sem, de az éjszakai nagyobb dög továbbra sem hagyott nyugodni. folyamatosan űzte a szélhajtókat a hínármező mellett.

Az volt az ő(n) revírje!

Gondoltam, na akkor ezt most leszedem WTD-vel. 😀

Másodikat dobtam, az új hetes Sauron békával, amikor lecuppantotta felszínről és olyan sebességgel hozta felém, hogy sokáig nem volt kontakt, így félő volt, hogy elvitte a wobblert, de nem így lett. 😀

Pár perc küzdelem után kézben tarthattam az idei legszebb színezetű és azóta is a legnagyobb idei őnömet.

Igazán pazar hal volt és hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy végül sikerült átvernem.

Volt még utána egy igencsak jó balinom, hetes ezüst utazóra, ami leakadt, de aztán egy kicsit kisebbet, de nem kevésbé csúnyát még átvertem a kanál effekttel.

Két nap múlva újra menni kellett. 😀

Ugyanott volt a hal, de sokáig megúsztam kapás nélkül.

Aztán ráálltam úgy a kőre, ahogy legutóbb a második beállásnál tettem és varázsütésszerűen beindultak a kapások.

A lényeg az volt, hogy egy kiálló kő és a hínármező közötti 5-6 centiméteres sávban kellett elhúzni a wobblert, ami még a lámpa fényében sem volt olyan egyszerű, de ha jól sikerült a behúzás, akkor 5 dobáson belül jött a kapás is.

Több kisebb süllő után láttam a fényben, ahogy a hínárból kiforduló árny leszívja a wobbleremet. Annyi fény azért nem volt, hogy biztos legyek benne, de belül tudtam, hogy újabb éjszakai csuka a tettes. 😀

Az volt.

Aztán meg láttam, ahogy a jó süllő a sötétből a fénybe érkező wobblert lehajrázza és leszedi. Elképesztő sebességgel!

Két szebbet fényképeztem csak, mert napkelte előtt megint elhallgattak. A benti harcsákat már meg se próbáltam, inkább vártam a balinokra.

Mivel nem igazán akartak jönni, így tettem egy próbát egy általam ismert helyen a mederben süllőre.

Sajnos nem süllőt, hanem egy vélhetően böszme csukát ütöttem a nagyobbik vertikem prototípusával, amiből nekem is egyetlen darabom volt és el is vitte.

A hatvan centiméteres, negyvenes fluorocarbon előkéből huszonöt centimétert hagyott meg nekem.

Valami bugyli lehetett…

Szauron szeme a következő kövön két balint is megigézett.

Majd visszafelé menet megjelentek a balinok az éjszaka vallatott pályán is.

Le is szedtem twitchelve egy kisebbet, meg egy fekete, öreg darabot, ami miután letörölte a kis púpost, vagy 15 métert rohant vele a nyílt víz fele.

Már kezdtem megijedni, hogy megint egy bajszos szórakozik velem. 😀

Pár dobásra rá így is lett! 😀 Kellett nekem a harcsát a falra festeni? 😀

Szerencsére ez nem volt annyira komoly darab és bár fúrta magát a kőbe, szarrá darálta a negyvenes előkét, végül elkaptam.

Bár méretes volt, elengedtem.

Nem panaszként, de május – júniusban annyi harcsa van a pályákon, hogy nem nagyon lehet tőlük még balinozni sem, fényes nappal.

Utána viszont még ha ott is vannak, egyre óvatosabbá válnak és egyre nehezebb átverni őket.

Tilalomban bezzeg a fejükre is rá lehet állni a csónakkal. 😀

Volt hogy alatta forogtak, jöttek fel a pörsök, de nem egyszer alig egy méterre a csónak mellett durrogtak, vagy éppen a nádról leszabadított wobblerrel a kezemben, a helyről éppen elmotorozva durrant oda akkorát, ahol előtte 2 másodperccel szétzörögtem a pályát, hogy nem hiszek a szememnek.

Sokat gondolkodtam ezen a harcsa témán, de egyszerűen nem számolhat velük az ember minden egyes pillanatban. Nyilván a kis púpost nem éppen harcsára terveztem, de elárulom nem ez volt az utolsó harcsa, amit idén kiszedtem vele. És másnak is vitték már el, illetve mások is fogtak már vele, még folyó vizeken is nem egy bajszost.

Egy 4,7 centiméteres wobblert viszont nem lehet durunggal dobálni.

Másrészt ezek a rohadékok nekem a legkevésbé sem támadják be az erős cuccal húzott wobblereket továbbra sem. És fogalmam sincs mi lenne az az optimális cucc, amivel még van esélyem és a zsinór hangja nem riasztja meg őket?

Lehet egyszerűen el kell engedni a dolgot és a szerencsére bízni az egészet, vagy arra az esetleges egy nagy halra koncentrálva csak erős cuccal dobálni mindenre?

Franc se tudja. 😀

Június elején Dave barátom Veszprémben tartózkodott. Igaz hogy partról is volt esélye halra, de valahogy neki is tele lett a tudata azzal, hogy a parti helyek egyre csak fogynak a környéken, ahol meg horgászni lehet, azok a részek szarrá vannak csépelve. Némi eszmecsere után úgy döntött, hogy vesz egy kiegészítő csónakos jegyet és kijön velem a vízre a csillagrombolóval

A nádban egyik helyen sem volt már intenzív ívás, de azért megálltunk dobálni azon a pár hangon, amit hallottunk. Mivel nem jöttek a várva várt halak, így még sötétben megindultunk.

Az egyik kövezés belső oldalán, egy kis nádsziget mellett és a hínármező határán aztán meghallottuk, amit kerestünk. Süllők szedték a vámot és volt ott néhány harcsa is. Kicst megkésve, de ott voltunk a tutiban!

Már első dobásra jó süllőt ütöttem a humpback shaddel, de sajnos lemaradt. Az első 5 dobás 4 kapást adott. Az egyik süllő úgy leszívta a wobblert, hogy el kellett tennem.

Dave itt azért finoman rákérdezett, hogy nem e akarnék elmenni a picsába? 😀 És hozzá tette, hogy kell neki ilyen wobbler!

Aztán lassan jött a nap, a süllők elhallgattak, de a harcsák ott durrogtak, forogtak abban a pici nádban.

Tudtam, hogy ezen a helyen sem torzsa, sem akadó, sem semmi nincs a fenéken, a nád mellett, ezért feltettem a nagyobbik vertik prototípusomat.

Második dobás, második emelésbe bele is ütött a bajszos. Mondtam is a barátomnak, hogy itt a harcsa.

Az volt! 🙂

Maradjunk annyiban, hogy Dave híresen rossz fotós.

No comment! 😀

Fogtam még egy süllőt offset horgon felkínált gumival, aztán jött az őr, hogy menjünk kifelé…

15 év alatt most küldtek el onnan másodszor. Tavaly volt az első alkalom. De hogy napkeltekor ki a bánatot zavar ott az ember, amikor régen délben sem küldött el senki azt nem tudom?

Átmentünk még a szomszéd településre, de egyik kövön sem volt egy árva balin sem. Visszafelé egy általam is ismert nyílt vízi helyen, jött még egy tilalmas köves, aztán aznap ennyiben maradtunk.

Legközelebb, rá egy hétre jutottam ki. Nagyon szeles napok voltak és rengeteget esett az eső is, ami sajnos a júliusra nagyon nem mondható el.

1,5 órám ráment mire egy olyan kövön találtam küszívást, ahol évek óta nem volt ilyen éjszakai esemény. Legalábbis akkor nem, amikor én arra jártam.

Az ívás a kövezés külső kanyarívén koncentrálódott egy kandeláber fénye alatt, ami egyáltalán nem ritka esemény felénk, így nem is volt kérdés, hogy ott kell letennem a súlyt.

Szokásos módon élénk színekkel kezdtem. SFC, pink killer a kedvenc küszívásos színeim a saját palettáról. Nagyon nem akarta beadni.

Éjszaka, főleg erős fényben sokszor működnek a természeteshez közelebbi, kevésbé élénk színek. Süllőre legalább is. Így volt ez azon a hajnalon is.

Négy süllőt szedtem le, közte két igen szépet és még egy jónak vélt darab le is maradt. Az egyiknek a bluepink színű, 7,5 centiméteres waveshad, a másiknak egy sima, fehér, 6,7-es humpback kellett.

A legjobb halakat aztán mégis az SFC szín adta be, kb. 1 óra különbséggel.

Az elsőt még elbénáztam…

Az SFC színű humpback shadet bombázta le valami olyan erővel, hogy biztos voltam a nagy, éjszakai balinban. De ennek a halnak a lámpafényben nagyon nem balin formája volt.

Először azt hittem, hogy életem wobbleres süllője, de aztán a csónakhoz közelítve az első szaltó után már tudtam, hogy csukával van dolgom. Méghozzá komoly darabbal!

Nem ritka jelenség, küszíváson, lámpafényben a csukafogás, de ekkorával eddig még nem hozott össze a sors.

Ráadásul ez a hal totál kattos volt. Egy 80-as forma csuka sem mutatott be még nekem négy szaltót egymás után, pedig fogtam már párat életemben.

A negyedik szaltó már a csónak mellett találta. A wobbler a pofája oldalán volt, így kevés volt az esélye, hogy az előkét elmetélje.

Leguggoltam a csónakban, nyúltam a halért és ahogy hozzáértem még egyszer megkattant. Az ötödik szaltójával félig – meddig beugrott a bárkába. A hasi horgot belehúzta a nadrágomba, ahogy lefejelte a combomat, letépte magát a hátsó horogról és azzal a lendülettel távozott. 😦

Ugye ha lett volna nálam merítő…

Nincs mit szépíteni rajta, nem számítottam rá, hogy még egyet ugrani fog, így elbasztam a dolgot.

Kb. egy óra elteltével megint brutális kapásom volt. Már tudtam, hogy csuka, ráadásul ez a hal rendesen lekapta a 7,5-es, szintén SFC színű wave minnowt. Az előkén található krimpelő hüvely, a szája sarkában volt.

Ez a csuka nem volt ugrálós kedvében és egy határozott mozdulattal tarkón ragadtam, mielőtt elvitte volna a wobbleremet.

Teljes hosszban tudta a nyolcvanat. A legnagyobb küszívásos és egyben a legnagyobb idei csukám volt. Sőt az első idei, kézben tartott csukám. Soha rosszabb kezdést, még ha nem is volt szándékolt fogás.

100 %, hogy nem ugyanaz a hal volt, mint amit elbaltáztam, ugyanis annak volt egy elég nagy, már begyógyult seb az oldalán, ez a hal pedig tökéletes formát mutatott.

Az egész peca érdemi része 1,5 óra volt csupán, de gyönyörű halakkal jöttem ki öt órakor a vízről, ugyanis a balinok nem tették tiszteletüket a pályán és még halakat is kellett pucolnom azon a hajnalon.

Május végén voltam a “barbárnőnél”. Mondtam is neki, hogy tavasszal is szerencsét hozott az új séró és szakáll, hátha most is beadja a jó harcsát. 😀

Igaz, hogy sapka volt rajtam, de beadta. 😀

Egy betli után, már közel a tilalom végéhez újra próbálkoztam. A három pálya közül kettőn alig volt valami, a harmadikon viszont ívott egy kevés küsz és volt is pár hang, de inkább bent a nádban.

A közeli kövezés akkor még üres volt, így ebben az öbölben volt minden bizodalmam. Rommá dobtam mindent a 120 grammos bottal és lassan jött a napkelte is, ami nálam a legtöbb szándékkal fogott harcsát adta eddig.

A szomszéd öbölben elkezdett dolgozni egy balin. Addig – addig pusztította a szélhajtókat, míg beindítottam a motort és rámentem. A harcsa veszély miatt nem mertem a kispecát elővenni, amivel balinozni szoktam, így a 18 grammos finezze akadt a kezembe. Előző nap csévéltem rá zsír új tízes madzagot és krimpeltem rá negyvenes előkét .

Dobtam egyet a rablás vélt helyre, majd még egyet. Talán fél métert húztam a kis waveshadet, amit amúgy 5 másik társával együtt pikkpakk elkészítettem magamnak, hiszen múltkor három darabtól is megszabadítottak.

Szóval talán fél métert húztam, amikor akkorát ütött a balin, hogy beszartam, majd vagy 25 métert rohant a nyílt víz felé a wobblerrel, az akkor már tudtam, hogy harcsa.

Beszarás, de megint a finom motyót ütötte le! Szerintem érzik a vastag fonott, vagy a vastag fluoro előke rezgését a vízben és egyszerűen nem mennek neki a wobblernek.

Szóval mázlim volt, mert először kifelé rohant. De aztán eszmélt és elindult a nádba. Éppen egy nádbabát akart megkerülni, amikor utána akartam menni, de izgalmamban hátramenetbe raktam a motort.

Na gondoltam ennek megint annyi. Elbasztam! De mázlim volt, mert a hal ugyan megkerülte a nádbabát, de nem ment bele, sem a sűrű nádba, így utána iramodtam és a motort is segítségül hívva immár újra a nyílt vízen harcoltunk.

Már csak arra kellett igazán ügyelnem, hogy az öböl közepén található stéget ne találja be.

Megpróbálta, háromszor is.

Többszöri csónak alá betörés, zsinórpüfölés után, végre megindultak az első buborékok, aztán még kellett vagy öt perc mire először rá tudtam paskolni a bajszos fejére és végül nyertem.

Számomra új, pergetett rekordot jelentett ez a hal, úgyhogy tilalom ide, vagy oda én kurva boldog voltam!

Saját fahallal becsapni és elkapni egy ilyen csodás erőgépet, leírhatatlan élmény!

108 centiméter volt teljes hosszban. És abban az esetben is elengedtem volna, ha tilalom után fogom.

Egyrészt van még a tavaszi két harcsából, amiket elvittem, másrészt én még mindig szeretem nézni, ahogy egy hal elúszik. Nem célom továbbra sem, hogy az éves kvótát hazacipeljem.

Ráadásul az a 70-90 centi közötti méret szerintem a legtökéletesebb étkezési célra. A tavasszal hazavitt 90+osnak, már zsíros volt a farka.

A videó után felhívták a figyelmemet, hogy az új szabály szerint, az elvinni nem kívánt halat nem tehettem volna le a csónakdeszkára fotózás, vagy videózás céljából. Szóval ti se tegyétek!

Azóta van egy halmatrac a csónakban. És bár fogtam harcsákat a június – júliusi pecákon, de egyik sem volt akkora, hogy használjam a matracot. A savage mérce elég volt mindegyikhez. Bár ha azon megugrik a hal….

Na mindegy.

Miután elengedtem a bajszost, visszamentem az öbölbe, kézbe vettem a 120 grammos botot, a 7,5 centiméteres waveshaddel a kapocsban.

Mi verte le elsőre?

Hát persze, hogy a balin! 😀

Őt nem zavarta a 30-as fonott, meg a 70-es előke. 😀

Hülyék ezek a halak! 😀

Szumma szummárum a harcsa után ránéztem a kövezés melletti területre, de üresnek bizonyult, viszont a kő előtt volt egy kis ívás és rajta néhány balin.

Nem akarom bő lére ereszteni a további történéseket, de egy újabb, csak kevesebb halat adó topwater őrületben lehetett részem (elég rossz arányban akadtak), mint legutóbb, miközben a parti kempingben, rövidgatyás, sörpocakos, más- vagy még aznapos apukák lejtették reggeli tornának csúfolt bohózatukat, valami rettenet “zenére”. 😀

Hajnali csónakosra határoztam el magam. Este írt a cimborám, hogy a nádban mindhárom helyen küszívás van. Ott volt a helyem hajnalban.

Két botot vittem magammal akkoriban, de kellett volna egy harmadik is.

Még most is remeg lábam, ha belegondolok micsoda peca lehetett volna. Írom ezt úgy, hogy így is hatalmas élmény volt ott lenni, aztán meg olyan felszíni csalis balinparádéban volt részem, hogy bárcsak mindig ilyen lenne.

Szóval napkelte előtt egy órával érkeztem. Az az igazság, hogy nem sietek sehova egy ideje. Nem is kellett. Már messziről láttam a rengeteg nagy fehér madarat, ahogy virítottak ki a sötétben a nádfalból az első spoton.

Menet közben raktam össze a két botot és ahogy közelebb értem jöttömre a madarak ellibbentek, az első hangok meg visszhangoztak a fejemben. De nem süllők voltak. Harcsák basszameg!

Ott álltam a csónakban a nádfal mellett, május végén, tilalomban, az erősebb botom 18 grammos, 10-es fonottal és mindenhol harcsa volt. Az öbölben, a nádfal előtt és a sűrű nádban is.

Ha ezt valaki úgy meséli nekem, nem biztos, hogy elhiszem!

Ha azt mondom percenként raboltak, durrantak, forogtak, mozgott a nád, pörsök jöttek fel a csónak alatt, akkor szerényen fogalmaztam.

El sem tudom képzelni mennyi harcsa volt ott és persze jött a dilemma, hogy mi a szart csináljak?

Elbaszott egy tilalmi idő ez. Keszeg meg küszíváson nem lehet hivatalosan harcsázni, de forrt a vérem és a 18 grammos bottal muszáj volt dobnom, főleg, hogy közben egyértelmű balinrablások is hallatszottak – mutatkoztak.

A kis waveshadet tettem a kapocsba. Kevésbé gondolná az ember egy 5,5 centiméteres wobblert harcsa csalinak, de idén is elég sokat fogtak már vele.

Második dobásra kapásom volt, a küzdelem nem tartott sokáig….

A fonottat szétvágta valami az előke felett.

Remegett a lábam, mint a lábam, az utolsó szőrszálam is.

Álltam ott leforrázva, aztán megint durrant egy balin az öböl közepén. Összeszedtem minden erőmet, remegő kézzel feltettem az új előkét és megfogtam a balint.

Annyi harcsa volt, hogy a süllők nem mertek kijönni a küszre és ez a balin is majdnem pórul járt. Ha megnézitek, ott van az egyértelmű harapásnyom az oldalán.

Kérdés, hogy valóban megenni akarják e az őnöket a bajszosok, vagy csak elzavarni akarják a terülj . terülj asztalkámról? De az tény, hogy egyre több balint látni, határozott harcsanyommal az oldalán.

Itt már derengett. Gondoltam a harcsák csak bekussolnak és lesz nekem még pár balin a pályán. Lett is. Még egy. Olyan igazi buffanós, majdnem harcsás rablással mutatta magát. Őt is leszedtem.

Aztán megint egy olyan kapásnak vertem oda, ami tudtam, hogy harcsa…

Percekig úgy tűnt, hogy végre szerencsém lesz, mert a hal nem a nádfalnak, hanem a nyílt víznek indult.

Már pont azon agyaltam, hogy elindítom a motort, talán már nyúltam is a kar felé, amikor a bajszos mintha megérezte volna, hogy mit akarok tenni, lefeküdt és nem mozdult.

Tudtam, hogy csak idő kérdése és robbanni fog. Úgy is lett…

És sajnos a nádas felé indult meg. Amikor nyílt a nádfal, végső elkeseredésemben ráfogtam a dobra, de nem tudtam megfordítani. Csattant a zsineg.

Álltam ott leforrázva, mint tyúk a kopasztás előtt és úgy döntöttem ebből elég. El onnan!

Nem volt könnyű döntés higgyétek el.

Néhány cimborával akkor megosztottam a történteket. Volt aki azt mondta, hogy nem szabadott volna rádobni egyet sem a harcsákra azzal a cuccal, volt aki azt mondta, hogy ő bizony addig dobta volna, míg el nem fogy az összes wobblere.

Az az igazság, hogy utólag sokat gondolkodtam az egészen és nem bánom, hogy megpróbáltam, de pont elég volt az a két akció, amivel két halat pircingeztem fel.

Egyébként júniusban az egyik vevőmnek szintén elvitt egy harcsa egy kis waveshadet, de kb fél óra múlva ott úszott a wobbler a vízen. Szóval nekem kétségeim sincsenek, hogy a a fahalaktól ezek a brutális erejű, ösztönlények hamar megszabadulnak.

Ez a két hal biztos hogy bőven méter felett volt, hiszen előtte és azóta is sikerült több harcsát fognom balinozás közben a kis finezzel ebben a 60-80 centiméteres kategóriában, viszonylag simán. Még partról is. Ezek a halak meg az egyel erősebbel is megállíthatatlanok voltak.

A második helyre már bőven napkelte után érkeztem. Ott is voltak még akkor is harcsahangok, de csak bent a sűrűben. Az egyik torzsán két balin dolgozott, az egyiket le is szedtem, de mélyre nyelt, így nem vacakoltam a fényképezéssel.

A harmadik helyen olyan részen ívott csak a küsz, ahol a wtd jött el egyedül.

Semmi jele nem volt ragadozóknak, aztán első dobásra mégis kicsapta a felszíni ketyerét, majd úgy duplázta be, hogy nem akadt meg. Második dobásra csak egy burvány mutatta a balint a wobbler alatt, aztán már nem kellett neki semmi.

Ha már ott voltam, gondoltam csak megnézem a kövezést, de először nem kellett addig elmennem, ugyanis az előtte lévő öbölben és a nádfalon orgia volt!

Ennyi balinnal idén még nem randevúztam és azóta sem. Sőt az elmúlt években se nagyon volt ilyenben részem. Az a peca volt, amikor nem tudod eldönteni, hogy hova dobj és mivel?

Nem igazi csapatos vadászat volt, hanem hatalmas területen volt sok balin.

Az elején minden dobásra akció – akciók voltak, úgy, hogy a hülyebiztos white walkerrel egyetlen egyet dobtam, az igen tuti ezüst utazóval se sokkal többet és az is csak a végén került vissza, amikor már nem ettek meg mást.

Nagyon sok akcióm volt és nagyrészt végre, szép, erős, kövér, egészséges halakat fogtam.

Ahogy írni szoktam, ütötték, verték, kicsapták, elgázolták, lekövették, szétütötték, szétb@szták a csalikat és a vizet is.

Volt vagy 30-40 látványos akcióm, valahol 15 környékén foghattam belőlük.

Amikor jön a csali mögött a tolóhullám és megállítod, a balin meg elgázolja, mint József Attilát a gyorsvonat (bocs ez morbid volt), az valami elképesztő!

A harcsák miatt totál kész voltam. A szívem még mindig sajgott és összevissza kalapált. Kellett legalább öt hal, amire egy kicsit megnyugodtam és konstatáltam, hogy jó lesz ez így is.

És jó lett!

A nap wobblere egyértelműen a wave the dog volt. Hetes axheadre csak egy kapásom volt, a fatheadet aznap nem ették. A hatos whitewalkerrel, ahogy fentebb írtam csak egyet dobtam. A popper valahogy nem kellett nekik és a hybrid sem.

A wave the dog meg amúgy is szelektál, régen fogtam vele halat és valahogy abban volt aznap a hitem. Kisebb balin ritkán veszi le és csak jobb ezekkel a 60-65-ösökkel hadakozni. 😀

Egyébként ha valaki szeretne ebből a wobblerből, az írjon bátran, mert ez a típus valahogy nem fogyott el az egyik börzén, szóval van minden színből dögivel. 😀 steveolsonhun@com . Küldök képeket, ha kell.

A legszebb hal az utolsó volt és talán ennek volt a legjobb a kapása is. Már alig mutatták magukat.

Ilyenkor még akarok egyet mindenképpen fogni, ezért is került fel az ezüst utazó.

Két rontott kapás után egy komoly burvány jó halat mutatott. Mögé tettem az utazót. Ráburványlott, de nem szedte le. Megállítottam, majd ahogy indítottam nem láttam, de éreztem, hogy jön alatta. Pár méter után tempót váltottam és láttam, ahogy púposodik a víz a wobbler mögött. Belassítottam. Szétnyílt a víz. Kib@aszta a wobblert és a beesőt megölte.

Gyáááááááá!!!

Még a horog is cserés lett, az egyik ágat el is törte.

Hatalmas peca volt tényleg. Miközben motoroztam a kikötő felé már azon agyaltam, hogy én este ha törik, ha szakad, visszamegyek.

Persze a kérdés is ott volt a fejemben, hogy ez mennyire etikus, mennyire szegek vele szabályt? Hiszen ha tilalomban az ember üt két halat, akkor csalit, módszert, helyet kell váltani, nem hogy visszamenni, de nem bírtam ki.

Szerintem 100-ból 99-en nem bírták volna ki. De az is lehet, hogy százan. 😀

Szóval ahogy haza értem, már krimpeltem is a 70-es előkéket és előszedtem a 120 grammos meg a 60 grammos pálcáimat, hogy csatarendbe állítsam és napnyugta előtt már le is szedtem a második helyről azt az egy balint, amit reggel nem sikerült.

Az estéről nincsenek képeim, mert a memóriakártya a nikonban feladta, amit akkor még nem tudtam.

Szóval vártam a harcsákat, de nem jött a töredéke sem. Viszont pont emiatt jöttek süllők is, igaz csak az öbölben dolgoztak és nem a nádfalon. De nem igazán mertem finom cuccal dobni.

Pont azon agyaltam, hogy megnézem a másik helyet is , amikor jött az első csónak, így nem mertem a helyet otthagyni.

A szomszéd öblöt vallatták, ahol szintén voltak hangok, de hamar feladták.

Nem sokra rá jött egy puccos csónak. Ők le is horgonyoztak a szomszéd öbölben és úszóval vallatták a helyet. Volt is haluk. A fárasztás hosszából és a hangokból ítélve 1000%, hogy harcsa volt. Csak a visszaengedés maradt el és a kollégák a fárasztás után azonnal távoztak.

Bár nem láttam a sötétben, de biztos vagyok benne, hogy az a bajszos nem került vissza a tilalom ellenére.

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy többet a büdös életben nem megyek ki erős cucc nélkül, májusban küszívásra. Én itt vívódok, vergődök magamban szabályokkal, meg etikával kapcsolatban, más meg…

Olyan éjjel egyig tartottam ki. Csak a 120 grammos bottal dobtam sokáig, de kapásom se volt rá. Aztán a 60 grammos pálcával fogtam egy kisharcsát meg egy egész szép süllőt. Itt már eléggé fáradt voltam, így kikötöttem és próbáltam aludni 2 órát.

Aztán 3 után visszamentem. Nekem amúgy is 80%-ban a napkelte környéke adja a bajszosokat.

Az éjjel csendesedő küszívás és egyre kevesebb hang volt észlelhető. Ez hajnalra megváltozott. A küszök felpörögtek és több lett a hang is, de töredéke így is az előző hajnalinak.

Napkeltekor megint letettem az erős botot és a 60 grammoshoz nyúltam. Egy rablásra dobva bődületes kapásnak vertem végre oda. Meg sem tudtam mozdítani a halat. Egy felszakadt torzsás nádfalon kapott a szomszéd öbölben, ahol éjjel úszóval leszedték azt a halat.

De sajnos pergetve esélyem se volt. Míg úszóval a nádfalról merőlegesen lehet azonnal húzni a halat, én párhuzamosan húztam a wobblert, hogy minél többet legyen a a kapászónában. De így a csalit a kagylókkal teli torzsák felett húztam el.

Hiába a 70-es, 80 centiméter hosszú fluorocarbon előke. Ahogy mozdult a hal, a fonott ment el az előke felett.

Itt adtam fel.

Aznap legalább is…

Maradni kellett volna a kaptafánál, vagyis a balinoknál. Hozzájuk talán, egy kicsit értek.

A fiam lediplomázott az ősszel és Pesten helyezkedett el. Igaz, ahol dolgozik, ahhoz nem kellett volna diploma 😀 , de az ő dolga, ahogy az a “Pestmánia” is, hiszen felnőtt ember.

Persze ahogy tud hazajön. Olyankor a feleségem napokra előre főz neki. Jaj annak, aki ebben az időszakban a konyhába merészkedik! 😀

Szóval Pesten melózik, elég idióta beosztásban, így van hogy éjjel fél egyre megyek érte a vasútra. Nyilván ha előtte pecázok, hogy valamivel eltöltsem az időt, akkor inkább a parti peca jöhet számításba, ha utána, akkor a csónakos is.

Így kerülhetett sor még májusban az első idei parti pergetésemre, ahol a balinokat kurvára nem találtam, viszont a cimborák elég szépen fogták a süllőket a napokban, úgyhogy volt remény.

Úgy nézett ki, hogy meg is találtam a tuti helyet, jöttek az első süllők és a jó hangok is, csak éppen semmivel sem tudtam kapást kicsikarni.

Hiába el vagyok szokva az éjszakai wobbleres süllőzéstől…

Sajnos szépen lassan kezdett elcsesződni az idő is és egyre jobban hullámzott, egyre kevésbé lehetett a halakat észlelni.

Ránéztem a cimborákra, akik lent töltik a fél életüket 😀 és ők bizony fogtak, nem is egyet.

Próbáltam ugyan más helyeket is, de végül az első beálló adta kis a szép süllőt, amit meg is hívtam másnapra ebédre.

Volt aki anno megkérdezte, hogy a wave shad azért wave shad, mert bírja a hullámot?

Nem azért, de végül azon az estén az adta be a halat. A 7,5-es.

Már nem tudom pontosan felidézni, hogy mikor vittem – hoztam a gyereket? Vagy mikor mentem le azért, mert a csónakos pályán szar volt a szél?

De 22.-én újra lent voltam. Korábban mentem balinokban reménykedve, de idén a parti balinpeca nem könnyű kenyér. Kapásig se jutottam, miközben többször végignéztem a több kilométeres szakaszt küszöket keresve.

Volt egy hat tagú pontyos csapat, akik két bástyán és egy lépcsőn helyezkedtek el egymástól nem messze. Ment a rakenroll és fogyott a szesz is rendesen.

Végül a lépcsős légiótól balra kezdett ívni a sneci. Ehhez viszont be kellett másznom egy bokros részre és kicsit meg is tisztogatnom, hogy a elé a kő elé tudjak horgászni, ahol a legtöbb küsz pörgött és rajta egy balin.

A horgászat eredménye elég kétes volt, mert bár én is rakenroll arc vagyok és imádom a Sabbathot, de azért elég kétséges volt, hogy ilyen zajhatás mellett kijönnek e a tüskések? 😀

Aztán egyszer csak csörgött a telefon. Balázs cimborám hívott, hogy lentebb talált ívást és elférek én is.

Azon a pályán aznap háromszor jártam és akkor még nyomuk sem volt.

A sötéttel jöttek is a jó hangok.

Valamiért az új humpback shad mellett döntöttem, annak ellenére, hogy múltkor a hullámzásban nem működött, most viszont tükör volt előttem.

És csúnyán adta!

Már első dobásra jó halat ütöttem, de sajnos leakadt. Aztán második dobásra is kapásom volt. Az meg sem akadt.

Kicsit bosszankodva másztam le a kőre a betonfalról, de aztán három dobás, három szép halat hozott. Majd jött egy negyedik is.

A harmadik halnál a cimbora már megkérdezte, hogy nincs e még egy ugyanilyen wobbler a dobozomban, mert akkor einstandolná! 😀

Akkor még nekem is csak egy – egy darabom volt a két méretből, azóta a kicsiből első körben jutott ő is egy 6,7-eshez és fogja is vele a tüskéseket.

Aznap biztos foghattam volna még, de mivel eltettem három süllőt, így befejeztem a bulit, ahogy a rakenroll arcok is a pecát, mert 11-kor már kiütve feküdt mindegyikük, épp ahol a kóma érte őket. Székben, járdán, betonon. 😀

24.-én mentem legközelebb.

Mivel éjjel fél egyre kellett mennem a vasútra a fiamért, ezért előtte gondoltam megint belenézek a süllőkbe. 😁

A pálya nagyon ígéretes volt. Az első hangot, mindjárt meg is fogtam. 😍

Kisebb volt, mint az előző napiak és ahogy nyúltam érte le is maradt, de nem bántam. Gondoltam itt a kánaán. 🤣🤣

Aztán több ütemben csapott le a vihar. Villámok, dörgés, szakadó eső, majd a szél is megérkezett.

Emellett a viharban megszaporodtak a pergetők is. 🤣
Már vagy nyolcan vallattuk, a magukat egyre kevésbé eláruló, hangok alapján nagyrészt nem túl nagy halakat.

Kocsiba pattanva az egyik nyugis periódusban találtam még pár jó hangot egy másik szakaszon, de aztán a szél végleg szétverte a bulit.

Aztán volt még egy alkalom, ahol csónakkal kezdtem. Hullámzott, de gondoltam a nyugati kő egyik oldala csak jó lesz, vagy a nádban találok halat.

Akkor lettek kész az első Sauron szemű walk the frog WTD-k. Másodikat ha dobhattam a kékkel.

A kő egyik oldalát vallattam. Ott viszonylag csendes és a kő szélében tiszta volt a víz.

Egyszer csak láttam, ahogy egy sötét, köpcös árny jeleik meg a felszíni ketyere mögött. Azt hittem, hogy bitang nagy sügér. Addig játszottam, variáltam a csalival, míg végül tolóhullámmal eltörölte.

Sajnos a súly nem volt lent és a szél a hal felé nyomott, az meg jött be alám. A csónak mellett vettem észre, hogy nem csapó az illető, hanem egy brutális nagy vörösszárnyú keszeg!

A fék persze nem egy ilyen puha szájú halhoz volt kalibrálva és csak egy horogág tartotta. Betört a csónak alá és sajnos lemaradt…

Biztos vagyok benne, hogy teljes hosszban verte a 40-et… Életem egyik legszebb fogása lett volna, de a peca már csak ilyen. Majd elkapom legközelebb!

A szél egyre jobban ellehetetlenítette a pecát és további halakat sem találtam, így ismét a parton találtam magam.

Mielőtt megjöttek volna a süllők, egy füredi srác odajött hozzám, hogy nem voltam e kint mostanában?

Akkor már vagy 3 hete csak csónakból pecáztam, így mondtam, hogy partról nem.

A srác nagyrészt perget, de néha van ilyen pontyos kattanása. Csütörtök hajnalban ment haza az éjszakai pecából és vasárnap amikor benézett a csomagtartóba, akkor jött rá, hogy valami hiányzik!

Baszki a komplett bojlis cuccát kint hagyta a bástyán!

Annyira fáradt volt, meg annyira hozzá volt szokva a kevés cucchoz, hogy az egészet otthagyta. De hogy erre miért csak vasárnap jött rá, azt nem tudom!?

Sajnos az este érkeztével beszaggattam a nagyobbik humpback shadet, de akkor már volt remény, hogy tudok hozzá terelőlapokat szerezni Svédországból.

A kisebbet nem is mertem dobni igazán. 😀

Nagy meglepetésemre aznap este nm rajzottak ki a pergetők, pedig a víz tökéletes volt és meg is találtam a tuti beállót.

Egy jobb hal után jött két kis süllő, egy kis harcsa és volt még két kapásom, de aztán megint jött az a rohadt szél, meg menni is kellett a gyerekért.

Ennyit a partról egyenlőre. A következő beszámoló már egy olyan csónakos horgászatról fog szólni, ami majdnem életem legjobb pecája lett. Majdnem….