Mit csinál a hülye balatoni pergetőhorgász június elsején, amikor a Balatonon zabál a süllő? Elmegy a világ végére. Miért megy el? Átázzon, szarrá csípjék, és már bocsánat, de leszopassák! 😀
Nem. Valójában nem ezért megy, de ezt kapja. Azért a végére sikerült néhány halat is csípni. Nyálkás lett a kéz, működött az ajándék csali. És meghaltam, vagy ötször, de ez az én bajom legyen.
Erről a pecáról majdnem lemaradtam az esti vihar végett, pedig a napijegy már a zsebemben figyelt. Aztán a vihar leállt. Hajnalban már csak esegetett, így nekiindultam, hogy fél ötkor a zúgónál találkozzunk. Zúgó nem volt a magas víz miatt, ráadásul előbb odaértem, mint ahogy megbeszéltük, de halat azt azon a napon nem kellett ott fogjak.
Elindultunk hát lefelé. Immáron ketten. A híd lábánál dobtunk néhányat. Pár kisebb domolykót láttam és volt kapásom sügértől.
Aztán jött amire nem számítottunk. Volt egy pár száz méteres szakasz, ahol a töltést nem kaszálták le. Esőnadrág az autóban, mellcsizma otthon, uccu neki fakereszt. Vállig érő vizes gazban – csalánban – szamárkóróban kinéztem magamnak az első dobható (khmmm.) helyet. Ahogy törtem az utat magamnak a víz felé jobb lábbal eltűntem térdig egy hód által vájt gödörben. Combközépig. Ahogy a menők mondanák. Prájszlessz! 🙂
Mire végig értünk a dzsindzsán mellkasig vizes lettem. Mire mentünk még 300 métert a felülről befolyó víz végett mindkét csizmám cuppogott, de végre volt egy kapásom. Domolykó. 40es forma. Persze nem akadt meg ez sem.
Egy csomó beállót képtelenség volt megdobni. Szúnyogok haraptak. Kétszer csörgött a telefonom is. Nem akart összeállni amiért mentem. Érdekes dolog, hogy van két kolléga, akik ha elmegyek egy tetves nap szabadságra 99%, hogy felhívnak. Én meg 100%, hogy nem veszem nekik fel.
Szóval mentünk lefelé az erdős részre. És Zénónak bejött az élet. No meg a tőlem kapott black purple zero crank. 4-5 kapásnál 3-4 halnál tartott, amikor közöltem vele, hogy kérem vissza a csalimat. Persze csak vicceltem! Durva tolóhullámos kapásai voltak és bár nem tűnik nagynak a hal a kezében, azt hozzátenném, hogy ő két méter magas és kosárlabdázó, tehát a tenyere akkora mint nekem a kettő.
Egy mélyebb szakaszon aztán megint én kerültem sorra, de csak szívattak! Volt lekövetésem 40+os domolykótól a lila crankre és lárvára is. A lárvát kétszer is bebombázta egy nagy sügér, de végül csak egy kicsi ragadt meg.
Aztán az egyik nyiladékban egy 70+os balin ráfordult a lila crankre. Majdnem kiszedte a botot a kezemből, de persze ez sem akadt meg ő sem. Itt már sírni tudtam volna!
Eljött a dilemma, hogy menjünk a kevésbé gazos majdnem tutiba, vagy küzdjek meg az elemekkel és kedvenc folyómból bányásszak ki valahogy legalább egy halat?
Mit csinál a hülye balatoni pergetőhorgász június elsején, amikor a Balatonon zabál a süllő és kedvenc folyóján szopatják a halak? Persze, hogy új pályára megy, de a folyó ugyanaz marad továbbra is! 😀
Visszafelé átküzdöttük magunkat a dzsindzsán, az autónál levettem magamról a tökig vizes göncöket. Kajáltunk. Megnéztük még egyszer a zúgót és két befolyót, csak éppen azok meghorgászhatatlanok voltak. Konstatáltuk, hogy az erdőbe innen kétéltű nélkül nem jutunk be, így másik irányból másik pályán folytattuk.
Itt végre halat fogtam. Na nem azt a gigászt. Olyan kicsi helyeset. Csúnyán ledurrantotta a hendméd bogarat. Beesőre.
Az erdő nem volt kegyes. A nyílt részeken viszont ott volt a hal. Kristály vízben moziztuk őket. Zénónak több kapása is volt és fogott belőlük. Én csak hüledeztem!
Volt olyan beálló, ahol a saját crank után lejött egy 50es domi, majd egy hatvanas balin. Aztán ütötte valami a beesőt, ütötte a húzottat, a sodortatottat, de nem akadtak!
Mindent próbáltam, de tényleg. Aztán pont amikor feltettem az új savage pop walkerből a 43 milliméterest beúszott elém egy 50-60 centi közötti balin. Nem volt idő variálni. 5 centivel elé ejtettem a poppert. Abban a pillanatban brutális erővel nekiment.
Szerintetek megakadt?
Nem várok válasz! Persze, hogy NEM!!!!
Dobtam egy hosszút felfelé, már amennyire a kis csali a szokottnál erősebb cuccon engedte. Beleakadt a zsinór a keverőgyűrű és az orsó között valami gazba. Nem volt kontakt a csalival. Persze hogy közben verte le. 😀
Nem, nem és nem! Végem volt!
Dobtam újat. Leszedte végre, úgy hogy akadt is. A nap legkisebb hala. Persze ez nem tévesztett!
Talán az első hazai fogás ezzel a csalival, de a balinra azért büszkébb lehettem volna. A balinok viszont gecik. Itt is!
Zéno javaslatára megnéztük a kedvenc befolyóját, ahol még soha egy halat se fogtam. Ő meg nem keveset. Már többször beszéltük, hogy velem mindig hajnalban járt ott és benne van a pakliban, hogy hajnalban valamiért nem áll ott hal. Ő mindig délután, vagy este dobja meg.
Majdnem egy óra volt mire odaértünk. Én pakoltam ki a cuccot a kocsiból miközben kérdeztem. Dobható e? Szó-szó szokták mondani. Szóval necces volt, viszont a töltésről látszott hogy van ott hal. Nem is egy és nem csak kicsik!
Szóval lemásztam. Dobtam.
Az első két dobás a feltámadó szélben a kis csalival és hozzá mérten erős bottal nem igazán sikerült, de így is megdöccentette egy-egy kisebb hal. Aztán a harmadik dobás jól sikerült. Brutális kapás! Majd téptem a halat. Át a békalencsén, bele a sásba. Zénó elfutott a hosszabb merítőjéért és kissé beázva ugyan de beszákolta a nap halát. 🙂
Gyönyörű, nagyfejű, sötét és domolykó. Végre!
Nagy küzdelem árán, fáradtan, átázva, leizzadva, meghalva, meggyötörve, de megfogtam végre amiért mentem.
Ezután sorra akadtak meg a kapások. Persze csak egy darabig, hogy az örömöm azért ne legyen felhőtlen! 😀
Sándor Ferenc barátom kézi készítésű bogarát beesőre bombázták. Három egészen jó halat meg is csíptem. Egy belefeküdt a növényzetbe, az erős cucc ellenére azt hittem elvesztem, de kiengedtem a felkapókart és kiúszott a menedékből, így nyakon csíphettem őt is.
Zénónak menni kellett. Persze én maradtam. Nem akarom, tudom, merem leírni mennyi kapásom, akcióm, lekövetésem volt még ezután, mert ha most rá gondolok a kardomba akarnék dőlni újra meg újra, pedig nincs is kardom.
Volt olyan hal, ami három különböző csalit is megfejelt, de persze szigorúan úgy, hogy ne kelljen az arcába nyomnom a fényképezőgépet egyiknek sem! 😀
Nem bírtam estig a kánikulában, pedig fényváltásban talán nem óvatoskodtak volna ennyire. De ne aggódjatok lesz még beszámoló, mert újra visszamentem, hogy megharcoljak a halakkal és az elemekkel. 😉
