Rafkós balinok, okos domolykók

Mit csinál a hülye balatoni pergetőhorgász június elsején, amikor a Balatonon zabál a süllő? Elmegy a világ végére. Miért megy el? Átázzon, szarrá csípjék, és már bocsánat, de leszopassák! 😀

Nem. Valójában nem ezért megy, de ezt kapja. Azért a végére sikerült néhány halat is csípni. Nyálkás lett a kéz, működött az ajándék csali. És meghaltam, vagy ötször, de ez az én bajom legyen.

Erről a pecáról majdnem lemaradtam az esti vihar végett, pedig a  napijegy már a zsebemben figyelt. Aztán a vihar leállt. Hajnalban már csak esegetett, így nekiindultam, hogy fél ötkor a zúgónál találkozzunk. Zúgó nem volt a magas víz miatt, ráadásul előbb odaértem, mint ahogy megbeszéltük, de halat azt azon a napon nem kellett ott fogjak.

Elindultunk hát lefelé. Immáron ketten. A híd lábánál dobtunk néhányat. Pár kisebb domolykót láttam és volt kapásom sügértől.

Aztán jött amire nem számítottunk. Volt egy pár száz méteres szakasz, ahol a töltést nem kaszálták le. Esőnadrág az autóban, mellcsizma otthon, uccu neki fakereszt. Vállig érő vizes gazban – csalánban – szamárkóróban kinéztem magamnak az első dobható (khmmm.) helyet. Ahogy törtem az utat magamnak a víz felé jobb lábbal eltűntem térdig egy hód által vájt gödörben. Combközépig. Ahogy a menők mondanák. Prájszlessz! 🙂

Mire végig értünk a dzsindzsán mellkasig vizes lettem. Mire mentünk még 300 métert a felülről befolyó víz végett mindkét csizmám cuppogott, de végre volt egy kapásom. Domolykó. 40es forma. Persze nem akadt meg ez sem.

Egy csomó beállót képtelenség volt megdobni. Szúnyogok haraptak. Kétszer csörgött a telefonom is. Nem akart összeállni amiért mentem. Érdekes dolog, hogy van két kolléga, akik ha elmegyek egy tetves nap szabadságra 99%, hogy felhívnak. Én meg 100%, hogy nem veszem nekik fel.

Szóval mentünk lefelé az erdős részre. És Zénónak bejött az élet. No meg a tőlem kapott black purple zero crank. 4-5 kapásnál 3-4 halnál tartott, amikor közöltem vele, hogy kérem vissza a csalimat. Persze csak vicceltem! Durva tolóhullámos kapásai voltak és bár nem tűnik nagynak a hal a kezében, azt hozzátenném, hogy ő két méter magas és kosárlabdázó, tehát a tenyere akkora mint nekem a kettő.

Egy mélyebb szakaszon aztán megint én kerültem sorra, de csak szívattak! Volt lekövetésem 40+os domolykótól a lila crankre és lárvára is. A lárvát kétszer is bebombázta egy nagy sügér, de végül csak egy kicsi ragadt meg.

Aztán az egyik nyiladékban egy 70+os balin ráfordult a lila crankre. Majdnem kiszedte a botot a kezemből, de persze ez sem akadt meg ő sem. Itt már sírni tudtam volna!

Eljött a dilemma, hogy menjünk a kevésbé gazos majdnem tutiba, vagy küzdjek meg az elemekkel és kedvenc folyómból bányásszak ki valahogy legalább egy halat?

Mit csinál a hülye balatoni pergetőhorgász június elsején, amikor a Balatonon zabál a süllő és kedvenc folyóján szopatják a halak? Persze, hogy új pályára megy, de a folyó ugyanaz marad továbbra is! 😀

Visszafelé átküzdöttük magunkat a dzsindzsán, az autónál levettem magamról a tökig vizes göncöket. Kajáltunk. Megnéztük még egyszer a zúgót és két befolyót, csak éppen azok meghorgászhatatlanok voltak. Konstatáltuk, hogy az erdőbe innen kétéltű nélkül nem jutunk be, így másik irányból másik pályán folytattuk.

Itt végre halat fogtam. Na nem azt a gigászt. Olyan kicsi helyeset. Csúnyán ledurrantotta a hendméd bogarat. Beesőre.

Az erdő nem volt kegyes. A nyílt részeken viszont ott volt a hal. Kristály vízben moziztuk őket. Zénónak több kapása is volt és fogott belőlük. Én csak hüledeztem!

Volt olyan beálló, ahol a saját crank után lejött egy 50es domi, majd egy hatvanas balin. Aztán ütötte valami a beesőt, ütötte a húzottat, a sodortatottat, de nem akadtak!

Mindent próbáltam, de tényleg. Aztán pont amikor feltettem az új savage pop walkerből a 43 milliméterest beúszott elém egy 50-60 centi közötti balin. Nem volt idő variálni. 5 centivel elé ejtettem a poppert. Abban a pillanatban brutális erővel nekiment.

Szerintetek megakadt?

Nem várok válasz! Persze, hogy NEM!!!!

Dobtam egy hosszút felfelé, már amennyire a kis csali a szokottnál erősebb cuccon engedte. Beleakadt a zsinór a keverőgyűrű és az orsó között valami gazba. Nem volt kontakt a csalival. Persze hogy közben verte le. 😀

Nem, nem és nem! Végem volt!

Dobtam újat. Leszedte végre, úgy hogy akadt is. A nap legkisebb hala. Persze ez nem tévesztett!

Talán az első hazai fogás ezzel a csalival, de a balinra azért büszkébb lehettem volna. A balinok viszont gecik. Itt is!

Zéno javaslatára megnéztük a kedvenc befolyóját, ahol még soha egy halat se fogtam. Ő meg nem keveset. Már többször beszéltük, hogy velem mindig hajnalban járt ott és benne van a pakliban, hogy hajnalban valamiért nem áll ott hal. Ő mindig délután, vagy este dobja meg.

Majdnem egy óra volt mire odaértünk. Én pakoltam ki a cuccot a kocsiból miközben kérdeztem. Dobható e? Szó-szó szokták mondani. Szóval necces volt, viszont a töltésről látszott hogy van ott hal. Nem is egy és nem csak kicsik!

Szóval lemásztam. Dobtam.

Az első két dobás a feltámadó szélben a kis csalival és hozzá mérten erős bottal nem igazán sikerült, de így is megdöccentette egy-egy kisebb hal. Aztán a harmadik dobás jól sikerült. Brutális kapás! Majd téptem a halat. Át a békalencsén, bele a sásba. Zénó elfutott a hosszabb merítőjéért és kissé beázva ugyan de beszákolta a nap halát. 🙂

Gyönyörű, nagyfejű, sötét és domolykó. Végre!

Nagy küzdelem árán, fáradtan, átázva, leizzadva, meghalva, meggyötörve, de megfogtam végre amiért mentem.

Ezután sorra akadtak meg a kapások. Persze csak egy darabig, hogy az örömöm azért ne legyen felhőtlen! 😀

Sándor Ferenc barátom kézi készítésű bogarát beesőre bombázták. Három egészen jó halat meg is csíptem. Egy belefeküdt a növényzetbe, az erős cucc ellenére azt hittem elvesztem, de kiengedtem a felkapókart és kiúszott a menedékből, így nyakon csíphettem őt is.

Zénónak menni kellett. Persze én maradtam. Nem akarom, tudom, merem leírni mennyi kapásom, akcióm, lekövetésem volt még ezután, mert ha most rá gondolok a kardomba akarnék dőlni újra meg újra, pedig nincs is kardom.

Volt olyan hal, ami három különböző csalit is megfejelt, de persze szigorúan úgy, hogy ne kelljen az arcába nyomnom a fényképezőgépet egyiknek sem! 😀

Nem bírtam estig a kánikulában, pedig fényváltásban talán nem óvatoskodtak volna ennyire. De ne aggódjatok lesz még beszámoló, mert újra visszamentem, hogy megharcoljak a halakkal és az elemekkel. 😉

 

ajándék, balin, balsa, crankbait, domolykó, egyéb, elado, faragás, felszíni, folyó, hendméd, lárva, légiós, parti, popwalker, sügér, steveolures, szávázs, topwater Kategória | 4 hozzászólás

Ötezeré Révfülöpre?

A hínárlakó balin óta nem sok babér termett a Balatonon. Az időjárás egy merő káosz megint, a víz is visszahűlt. Két betli után szombaton már majdnem halas lett a kezem, mert egy 45-50 centiméter közötti csuka harmadszorra leszedte a swimmbaitet. De nagyon vékonyan akadt, így kiemeléskor távozott.

A Vogel Marcinak készült egyedi méretű és súlyozású csalik tesztelése közben volt még egy kapásom a 11 centiméteres blackpurple dogra. Egy szerintem komoly csapó felcuppantott rá, de nem volt kontakt. Megnéztem elég sok pályát. A víz majd mindenhol rotty volt, de legalább a csónakot kimertem.

Este próbáltam még információkat szerezni. Csónakos pálya nulla. Kajakozást elvetettem, mert olyan irányú és erejű szelet jósolt, ami azon a pályán, ahová készültem nem jó! (Idén még nem kajakoztam! 😦 )

Parti peca lett belőle. Volt némi infóm, hogy a küsz újra gyűlik a pályán, ahová járok, így három előtt már a parton tipródtam. Mindhiába. Küsz ugyan volt, de kijjebb és nem a kőben. Ilyenkor a süllő kevésbé áll ki rájuk, azok is általában kisebbek.

Pár perc várakozás után odébbálltam. Amikor a kocsihoz értem pont pittyent az előttem lévő autó központi zárja. Egy Csenki Attila hasonmás srác jött a barátnőjével. A srác odajött hozzám.

  • Szevasz! Horgászol.?
  • Szia! Igen csak megyek át másik pályára, mert nincs itt a hal.
  • Révfülöpre mennénk, de ittam három vodkát. Számíthatunk erre ellenőrzésre?
  • Persze! Füreden a benzinkút környékén éjszaka 10-ből 9-szer kint vannak a rendőrök, főleg nyáridőben.
  • Nincs valami kerülőút?
  • Nem igazán és mi a garancia, hogy nem állíthatnak meg arra?
  • Van egy lehetőség.
  • Mondom esetleg az, hogy jöttök mögöttem és hátha engem szúrnak ki.
  • Ez is egy opció. De nem erre gondoltam. Tudom horgászni készülsz, de mi lenne, ha elvinnél minket Révfülöpre ötezeré?

Szerintetek elvittem őket?  😀 Ilyet!

Következő pályán keresgéltem a süllőket, de hiába. Egy kőről ráadásul bal lábbal térdig vízbe csúsztam.

Megnéztem a kedvenc kajakos pályám. Persze szél sehol! Tükör víz volt. Rabolt pár balin, de partról elérhetetlen távban.

Elmentem a helyi mólóra. Üres és csendes volt minden. Egy horgász volt kint összesen, ami egy ilyen frekventált helyen elég rossz ómen.

Nagy nehezen kipilinckáztam egy süllőt, majd idejekorán úgy döntöttem haza megyek inkább.

Ahogy baktattam kifelé, kócsagok hadát vettem észre nem messze a part közelben. A kócsag mit jelent? Küszt! A küsz mit jelent? Balint. Igaz a dömpingről lekéstem, de ott voltak.

Csakhogy!

Egy srác szemből megelőzött és a legjobb helyen be is gázolt a vízbe. Előttem nem mozogtak, de gondoltam kivárok. A srác egy 5 grammos multival dobált és nem igazán érte el a halakat. Egyszer csak odaszólt: Gyere át!

Nem kicsit lepődtem meg rajta és bár mondtam, hogy nem akarok a nyakára állni, közölte menjek nyugodtan elférünk. Hozzátette, hátha közelebb csalok egyet és neki is lesz esélye. Lett. Egy kapása volt végül.

Ajándékba adtam neki egy hatos fehér kutyát. Remélem nem sokára összehalazza.

Később kiderült, hogy egyszer vett tőlem használt csalikat, csak azóta elment teljesen UL irányba.

Kishalfoci volt. Amikor az őnök a semmiből úgy rabolnak be a küszök közé, hogy repül minden. Ilyenkor egyszerre több balin is beindul random a rablás zajára, aztán percekig csend.

Az első dobásom rövid lett. Mondtam is, de a srác válaszolt: Jó lesz az!

És dirr neki, megint és megint, de nem akadt. Csali vissza és ugyanez a helyzet. Jobbra rabolt mögé dobtam, megint ütötte. Kész ilyenkor az ember! Csak egyet szeretne legalább elcsípni, persze aztán legalább még egyet és még egyet. 😀

Csalit cseréltem. Feltettem a két napja készült chrome witch névre keszetelt WTD-ből a 6 centist. Ütötte, megint, majd kiütötte.  Már ereimben remegtem. Elnézést a kifejezésért, de szétbaszott az adrenalin!

Feltettem a fehér kutyámat, de semmi reakció. Majd a chrome witch 8ast. És megint csak ütötte. Gyááááá! Nem akartam elhinni, hogy valamelyik nem ragad meg végre!

Visszatettem a pop walkert. Gondoltam egy merészet és amikor mögé burványlott megállítottam a csalit. Na ettől bekattant és három másodperc után szaltóval csúnyán leszedte. 🙂

Majd egy másik ugyanígy az álló csalit verte be.

Itt már meg volt a napom és a korábban akciókat adó chrome witch nyolcas került a kapocsba.

Nem ragozom tovább az első szaltóval, a második csak úgy simán, de leszedte.

A króm banya lecsapott! Két hibát is elkövettem. Az egyik az volt, hogy egy réteg fedőgyantával gyakorlatilag csak tesztelni akartam a csalikat. A másikat a horogrendeléskor, mert véletlen a gyengébbet vettem. Na az első balin úgy törte le a hasi horog egyik szárát, hogy közben a csali harci sebet szerzett.

Úgy döntöttem nem festem le újra. Így fog kapni még egy réteg gyantát. Sérülten. Mert így még szebb nekem!

A negyedik halnál megérkezett Endre és már repült is a pilker.

Van fehér kutyája tőlem és pop walkere. Ennél nagyobb esély nem kell WTD-s balinokhoz, ráadásul a durván becsapódó pilker nem ilyen pályára való. Ennek ellenére még kapása is volt. 😀

De! A pilkerrel kicsikart kapás nemhogy nem ér, hanem mínusz pontot jelent, ezért hiába volt rá két akció, egy meg felszínire így is mínusz egy kapásnál tartott! 😛 Én meg vagy 20 akciónál.

Volt egy rablás amin keresztbe áthúzta a pilkert, de semmi és igaz, hogy én sem fogtam meg, de a WTD legalább érdekelte. 😉

Amikor a multis srác (egyszerűen nem ugrik be a neve) indult volna a megállított kis fekete króm boszorkánnyal átvertem végre az elején engem szívató darabosabb balint.

Még a srác be is adta volna a merítőmet, mert éreztem hogy jobb hal. Hármas forma lehetett, de sajnos a part közelben elengedte a csalimat! 😦

Ilyenkor leguggol az ember és elgondolkodik, akkor is ha több ezer balint fogott már. Az adrenalin és a düh keveréke fortyog benne. És legszívesebben az égbe kiáltaná: Miért???!!!

Ott volt. Mindig ugyanott kapott, átvertem, de még sem.

A halak ezen a részen kezdtek elhallgatni és egyre messzebb mozogtak.

Észrevettem 150 méterrel arrébb, hogy egészen a kő lábánál raboltak. Összeszedtem a cuccom és odamentem. Óvatosan lemásztam. A kis króm kutyát lazán eldobtam 10 méterre. Kb. 5 méterre lehetett tőlem a csali amikor leszedte. Elképesztő volt a tiszta vízben!

Miközben fárasztottam rabolt egy másik. Endre közeledett és kérdezte: Olyan közel fogtad? Nem félnek?

Én azzal a lendülettel odaejtettem a kiskutyát. Öt méterre. Mondtam ott jött. És ahogy indítottam leszedte a másik! 😀

Szerintem Endrunak itt már az járt a fejében, hogy vagy engem öl meg, vagy a saját torkát metszi el, vagy ebben a sorrendben. 😀

Volt még hal a pályán. Az egyik komoly jószág. Ezt honnan tudom? A hatalmas terítős rablásokból. Nem akart nekimenni semminek. Kitaláltam, hogy Sándor Feri barátom FT színű gyönyörű WTD-jével átverem. A tiszta víz ellenére egy agresszív színbe tettem minden hitem.

Másodikat dobtam, amikor 8-10 méterre ráburványlott. Majd olyan 5 méterre tőlem leszedte. Szoktam írni, hogy fékhúzós kapással jelentkezett a hal. Na ez inkább féknyúzós volt, a bot meg perecben. Azt hittem meg sem akar állni. Aztán megállt. De lemaradt 😦 Ez is. 😦

Benga volt. 4-5 kilósra saccoltam a húzása alapján. Itt már túl voltam 6 halon, mégis megint összetörtem. Mert a nagy ment el. Mindig az megy el!

Alig telt el pár perc és újra jött a terítős rablásaival. Lehet meg sem érezte a nyolcas szakáll nélküli horgot. Próbáltam újra átverni. És végül a jerkster után kijött a tiszta vízben. Jól tippeltem. 4 plusszoshal volt előttem. (Endre szerint 5 mínuszos.)  De többször nem láttam – láttuk aznap. Majd legközelebb!

Itt elváltak útjaink. Endru maradt, hogy egyet elcsípjen. Én indultam hazafelé. Zolika hívott. Hetet fogott a déli oldalon és ahogy beszéltünk pont előttem beindult a kishalfoci. A hatos banya nem érte el, de a nyolcast leszedte elsőre.

Így a végén kiegyeztünk. Döntetlenben!

Amikor az autóhoz értem jött Endrétől az üzenet. Sikerült egyet átvernie. Pop walkerrel. 😉

Hányszor mondtam már, hogy dobd ki a kukába a pilkereket?

 

 

 

Balaton, balin, balsa, egyéb, elado, faragás, felszíni, gázolós, hendméd, légiós, multi, popwalker, sügér, süllő, steveolures, szávázs, topwater, UL, WTD Kategória | 5 hozzászólás

Újabb légiósok

Annyi a légiós fogás, hogy lassan már ki sem kell mennem a partra! 🙂

Délegyházi feketesügér:

“Már nem szűz! 😀”

Svájci pisztráng 6 centiméteres WTD-re:

“4 szer ment neki 😂😂😂”

“Pedig nem hittem a vízben!

De kerestem egy helyet ahol nem volt nagy a hullámzás és tudtam, hogy áll rajta hal .😎”

Balatoni süllők ezeréves és újabb minnow csalikra Réti Bencétől:

“Mai halak Ferenc Horváth wobblereire.
Idei legnagyobb süllőm.
A kisebb balinozás közben érkezett. nehéz peca volt, de legalább nem lett betli ilyen időben Aki pecázott ma az északi parton tudja miről beszélek. ” – brutális idő volt! (a szerk.)

 

“Ez a szín is adja a süllőket, 3 darab jött ki. 🙂
Ferenc Horváth csalijára. “

Kiscsávó annyira belelendült, hogy az iskola végeztével le kell tiltanom, vagy a karikázásról, vagy az ismerőseim közül, mert minden nap lent lesz az biztos! 😀

ajándék, Balaton, balin, balsa, egyéb, elado, faragás, felszíni, jerkminnow, multi, parti, pisztráng, süllő, steveolures, svájc, WTD Kategória | Hozzászólás

Egy “üzenet” Mérten Andrástól

Az azért durva, hogy az első dobás előtt (csak zászlón meghúzva) már leverte egy balin, majd az első dobásra megint egy! 😁 Horváth Fecó wtd-je brutál jó cucc! 😜 Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Köszönöm Feri! (a crank-ról majd máshol… 😉)

Bandi castinggal horgászik és elmondása szerint olyan 30 métert tud dobni a 6 centis kutyával. Az már nem tűnik rossznak! 😉

balin, balsa, crankbait, elado, faragás, felszíni, hendméd, steveolures, topwater, WTD Kategória | Hozzászólás

Minijerk

Eddig a saját készítésű minijerk nekem két kapást adott, az egyiket, egy szép balint el is csíptem vele.

Ma kaptam egy képet és néhány sort a csali fehér változatával kapcsolatban.

Úgy volt, hogy ez balinos nem?


Sügereket is küldtél vele? 😀

Fogtam vele két jó balint, meg sügereket, de ez után a hal után beázott a telefonom.
Első dobás volt ez a hal ezzel a csalival.
Rángatva nagyon stabil, szerintem egy őszi mólós pecán szarrá fogom vele magam.

Úgy legyen! 🙂

ajándék, Balaton, balin, balsa, faragás, gázolós, jerk, légiós, minijerk, steveolures Kategória | Hozzászólás

Hínárlakó őn saját kutyával

A balatoni hínárlakó balinokkal több éve folytatom a küzdelmet. Van egy jószág, ami négy éve a bolondját járatja velem. Ezen a vasárnapon nem azt a halat sikerült becsapnom, hanem egy olyat, ami idén költözött az egyik móló melletti nádas előtti hínármezőbe.

3-4 hete próbálok túljárni az eszén. Dobtam neki már mindent! Kacsát, patkányt, kígyót, békát, gőtét, tán még vakondot is!   Ezen a hajnalom a küszíváson minden hal átvert, így elhatároztam, hogy megfogom a hínármező urát.

1-2 rablással eddig mindig mutatta magát, akkor nem így volt. Leültem és figyeltem a vizet. Még kishalakat sem láttam, nemhogy rablást, de tudtam, hogy ott van őfelsége.

Öt perc után Zoltán Szabó barátomnak készített hat centiméteres blackpurple wtd-t tettem a kapocsba. Másodikat dobtam, a tőlem telhető legjobb mozgást próbáltam kihozni a csalimból, amikor 2-3 méterről jobbról tolóhullámos kapással elütötte a balin.

A kapás erejével lerántott pár métert, majd fejrázások közepette túrta magát a hínárba. Ráhúztam egy kicsit a fékre és magasra tartott bottal kikényszerítettem belőle. Amikor végre beszákoltam megőrült és kettétörte a csali hasi horgát. Brutális volt az egész küzdelem, annak ellenére, hogy ez még mindig nem az a hőn áhított 5-6 kilós hal, de nekem jelen pillanatban akkor is ő a “legnagyobb”, mert tudatosan becsaptam saját készítésű csalival. Annyira elfáradt, hogy legalább két percembe tellett, míg elúszott nagy méltósággal a revirje felé. Még mindig jobban járt, mint a zsinórgubancot magával hurcoló szerencsétlen csapósügér. 😦

Kell készítenem magamnak is egyet, mert a hasi karcolások ellenére, már új tulajdonosánál figyel Németországban. Remélem, ha hazajut végre, a Sajó halai is honorálják majd az igyekezetemet.

Egy darabig most békén hagyom a hínármező urát. Szerencsére nem könnyű becsapni és a hínár feletti 5-20 centis vízben nem lehet akármilyen csalit elhúzni. Dupla csattogós effzett biztosan nem lesz a végzete. Őszig semmiképpen!

A történetnek van egy érdekes része. Egy német – magyar vegyes házaspárral beszélgettem, ahol a hölgy a horgász, a férj a kisérő. Azon a reggelen éppen pergetett a hölgy és fogott is egy 50 centi körüli harcsát. 70 év körüliek lehetnek, ennek ellenére nem olyan begyöpösödöttek, mint a rakétásember, vagy a duplafalú vödrös bácsika. Ha jól emlékszem 40 éve jár vissza a Balatonra és azt mondta a rengeteg változás ellenére még mindig nagy szerelem. A nyarakat általában itt töltik a partján. Őt nem érdekli Korfu és Ibiza sem. 🙂

Rákérdezett, hogy a halakat mind elengedem e, mert legutóbb látta, hogy ezt tettem és a Balatonon más horgászoknál annyira ő ezt nem tapasztalja.

Mondtam, hogy általában csak az kerül haza, ami megsérül, meg 1-2 sütésre való téli keszeg.

Azt kérdezte: Akkor ez csak sport nekem?

A válaszom: Nem ez nem sport. Ez az ÉLETEM!

ajándék, Balaton, balin, balsa, felszíni, steveolures, WTD Kategória | 3 hozzászólás

Vajon miért van ez?

Küszíváson történő wobbleres süllőzésnél valahogy nincs két egyforma nap, még akkor sem, ha látszólag minden körülmény megegyezik!

Ahogy a  rakétás történetben megírtam a terülj terülj asztalkámon nagy kínkeservvel tudtam két süllőt kiszenvedni. De volt egy peca nemrég, ahol egyet sem sikerült, pedig ott voltak. Egy másik srác is betlizett a pályán, aki egy úszóssal és egy pergetővel próbálkozott, ahogy említettem eredmény nélkül.

Azért nem maradtam hal nélkül azon a napon, bár nagyon nem azt fogtam, amivel számoltam! Történt ugyanis, hogy egy balin állt ki nappal a küszökre. Már mindent felkínáltam neki, amit lehetett, ennek ellenére nem tudtam becsapni. Aztán kitaláltam, hogy FT jerkkel hátha fel tudom ingerelni. Jött is a kapás a második rántó mozdulat után. Persze nem balin szedte le a csalit, hanem a küszök alatt lapuló sunyi jószág. Egy csuka!

Idén ilyen évem van. Csukázás közben nem fogok egyet sem. Amúgy meg megy a sorminta más hal horgászata közben. Egyet megfogok – egyet nem- egyet megfogok- egyet nem… Sajnos az “egyet nem” mindkét esetben komoly hal volt! 😦

De térjünk vissza a süllőkre. Azon a napon kicsit késve érkeztem. Már elmúlt három óra. Lassan már a halálomon voltam a heti 5 alkalom miatt, így nem bírtam előbb kimászni az ágyból. Ugyanott voltak a küszök, ugyanúgy rabolt a süllő és az első őt dobásból meg lett volna a kvóta, ha el akartam volna vinni.

Mi változott? Látszólag semmi! Tükör víz, holdvilág, millió küsz, süllők. Még a csali is ugyanaz volt, mint amivel máskor kezdeni szoktam.

Mindhárom hal balról jött szinte centire ugyanarról a helyről. Aztán jött pár üres dobás. Megpróbáltam jobbra is, de hínáron kívül semmi nem akadt. Jöttek a csalicserék. Kisebb gyári és saját wobblerek, de nagy volt a csend.

Itt jött el az új kedvenc gyári süllőcsalim a sandeel jerk minnow ideje. Ez egy 145 milliméteres lebegő ún. ceruzawobbler, amit a kő előtt csak folyamatos húzással tudok vezetni a kis vízben.

Első dobás balra. BAMMMM!

Második dobár üres. Harmadik szintén. Negyedik, na mi lesz már? BAMMMM!

Brutális kapás volt mind! Nem ez a megtolós, ráfekvős, ráevős kapás, hanem odabaszós.

Balra megint csend lett és jobb oldalt megint durván rabolt a sekélyben. Rommá dobtam előtte mindennel. De tényleg.

Csak 6-7 métert ejtettem a csalit és indítottam. Ahogy a rablás helyére ért bebombázta. De úgy, hogy a sekély vízből testét kivetve, mint egy balin menekült a nyílt víz irányába.

Ez már nem volt rossz hal, de utána vége lett. Kb 40 percig tartott a móka, és csak a nagyobb csalikat ették meg. Két kicsit tudtam még kapásra bírni a 11 centis titkos csalival, aztán jött a hajnal.

A hajnal pedig hozta az újabb miértet!

Az 1 milliárd küszre vajon miért csak két balin állt ki? Totál érthetetlen!

Aztán fogtam mégis egy furcsaságot. Egy sügért, amit nem én fogtam meg, de mégis. Érdekes, hogy a két küszívásos sügérpecán a minimál ívásra csapatban álltak ki a csíkosok, a sok küszös ívásokon pedig látszólag nem, vagy alig vannak jelen.

Szóval ez a sügér zabálta a küszöket. Volt egy gondolatom, hogy a kő előtt emelgetett liplessel becsapom. Ütötte is de furán jött. A hal a csalitól 15 centiméterre volt, de mégis akadt. Először nem értettem!

Aztán kiderült, hogy nem a sügérbe “akadtam bele”, hanem a 15-20 méternyi zsinórgombócba, amit koloncként magával cipelt, torkán, mit torkán, gyomrában a horoggal.

Micsoda túlélő ösztöne volt, hisz zabálta a küszöket és látszólag kövér volt és egészséges!

Sajnos a küzdelem során kicsit bevérzett, de gyorsan jó mélyen elvágtam a zsinórt (a horog nem is látszott) és elengedtem. Remélem ezt a találkozást is túlélte.

Emberünk meg aznap a kocsmában mesélhette, hogy mekkora süllő tépte meg! 😀

Visszatérve az eredeti gondolatmenetre, talán ha pár napra süllő lehetnék, utána meg tudnám mondani miért van az, hogy egyik nap eszik a műcsalit, másik nap ugyanolyan körülmények között meg nem!

Csak nehogy nekem is napokig gubancot kelljen magam után cipelnem! 😉 Végy még rosszabb esetben a duplafalú vödörben bevégeznem! 😉

 

Balaton, balin, csuka, faragás, hendméd, jerkminnow, parti, sügér, süllő, steveolures, vertic Kategória | 3 hozzászólás

Légiósok a ködös albionban

Lovas Feri barátommal már nem tudom mikorra tehető a webes ismeretségünk, de a sok beszélgetésnek az lett a vége, hogy készítettem neki egy regimentet, ami négy darab 5 centis zéro crankből, vagy divatosan wakebaitből és egy darab 6 centis WTD-ből áll.

Remélem az angol csatornák és kisebb folyók domolykói díjazni fogják őket! 😉

A csaptat, melynek időközben tagja lett a fenti kis véres hurka

Black purple crank

Purple haze crank (Feri volt a keresztapa)

Pinky crank

Voodoo child crank

Feci ezeket írta eme csali kapcsán:

“Szuper!
Mint egy pszihedelikus karambol, mikor a Voodoo child-ot elüti egy sárga tengeralattjáró.“

“ Na ez történik mikor J. Hendrix, J. Lennon és H. Feri leülnek egy piára este….”

Elég sokat kéne este piálnom, hogy a fent említett két Úriemberrel “találkozhassak!” 😀

Black purple WTD – mert soha nem próbált még ilyet – szerinte véres hurka kinézete van

Mivel a druszámnál mindig van jó magyar forint, ezért gyorsan ki is fizetett messengeren! 😀

A légió jövő héten útra kél.

Piszkos mód várom a halas képeket!

balsa, crankbait, csuka, domolykó, elado, faragás, felszíni, folyó, hendméd, légiós, sügér, steveolures, topwater, WTD Kategória | 1 hozzászólás

Sajátos hajnal

Azon a napon a süllőkkel nem igazán bírtam. Három halat sikerült kibányásznom a küszrengetegből, amik nem voltak még fénykép érettek. Éjszaka a balinok nem mutattak aktivitást, de napkeltével megélénkült a helyzet.

Sokáig úgy tűnt meglesz az első májusi betlim és kiismerték az összes csalimat, amivel az előző napokban fogtam.

Fel is adtam egy időre és megpróbáltam a helyi mólót nulla eseménnyel.

Elhatároztam, hogy visszamegyek és azért is fogok belőlük. Amikor lepakoltam abban a pillanatban két balin is csattant előttem. Ugyanott ahol korábban rendszeresen raboltak a kő előtt.

A következő két képen látható jerkminnow került a kapocsba. A tesztúszáson kívül ez volt az első bevetése. Tudom hihetetlenek ezek az első dobásos történetek, de bebombázta egy 2+os. Sajnos lemaradt. Kicsit szentségeltem ugyan, de már ejtettem is vissza a csalit tőlem jobbra, hátha a másik megkívánja. A második dobást leszedte.

Utána ezzel a csalival akasztottam még egyet nyílt vízen és volt rá még egy kapás pár méterre a parttól, de egyik sem akadt. Azóta le is cseréltem a horgokat hatos méretűre.

Balra tőlem is volt egy szívatós balin. Öt percenkét ugyanott csapódott be a küszök közé. Nem akarta megenni a jerkminnowt és más csalikat sem. Ekkor ugrott be a minijerkem, amiből már csak a  prototípus van nálam. Harmadik – negyedik dobás után pöcögtettem a kő előtt közvetlen. Kellett neki!

Nehéz nap volt, de végül mondhatni sikerrel jártam. Csalikat avattam. Nyálkás lett a kezem. Nem hiányzott már semmi sem!

Balaton, balin, balsa, faragás, hendméd, jerkminnow, minijerk, parti, steveolures Kategória | Hozzászólás

A rakétás ember és a humánus horgász

Má megen mi ez a cím? Má megen mé nem az gyün, aminek kéne? – kérdezhetné az igen Tisztelt Olvasó.

Megint friss az élmény. Brutál küszívás, rengeteg ragadozó, terülj – terülj asztalkám. Nem is volt könnyű, ezért és másért sem. Azért sikerült összehalazni magamat ötször is.

Szóval az első süllő saját minnowra éhezett meg. De hogyan? Amikor emeltem ki a csalit a vízből, tán a hátsó horog még beleérhetett. Na akkor támadta be a süllő a csalit. Gyakorlatilag totál felszíni kapás volt 1,5 méterre tőlem!

Aztán nagyon nem ettek meg semmit sem. A nyerő titkos csalit sem! Így megint a rózsaszín manic prey került kapocsba utolsó lehetőségként napkeltekor. Egy brutál balin pont a csali mögött rabolt, amikor a kapás érkezett.

A pocakos ebfogú után, mintha valaki a varázspálcájával megálljt parancsolt volna a süllőknek. Egyik pillanatról a másikra elhal(l)gattak.

A balinok durrogtak tovább, de eleinte csak a szélében. Négy jószág volt a pályán, ami mindig ugyanott rabolt, az egyik rendszeresen az elé a kő elé, amin álltam. Megfoghatatlanok voltak!

Szerencsére jöttek a random nyílt vízi rablások, de velük együtt megjött a rakétás ember is! 😀

Faszikámat már nem először láttam a pályán. Ő volt akit egyszer említettem, hogy balról egyre közelítve effzett kanállal elém dobált.

Most nem dobált elém, hanem öt méterre tőlem (esküszöm annyira) kipakolt és felállította a bottartót. Ő ilyen motyogós ember, most is folyamatosan magyarázott miközben az egyik szélvízi balin többször arcon fröcskölte.

Ha mesélnék nem hinném el, de emberünk tőlem öt méterre elkezdte a 3 decis befőttesüvegnyi kukoricáját berakétázni kemény 20 méterre. 20-ra! Értitek 20-ra! Rakétázni. 😀

Már itt kész voltam tőle. Nem tudtam, hogy ne röhögjek!

Aztán olyan jó 20 perc alatt összeállította a felszerelést. Ne tudjátok meg. És úgy ahogy volt ott a rablások közepén öt méterre tőlem bevetette a cájgot két horoggal, csontival csalizva.

A következő fél óra nekem azzal telt, hogy megpróbáltam felszíni és jerk csalikkal átverni az egyre gyakrabban dolgozó őnöket. Neki meg azzal, hogy összeállítsa és beállítsa a végólmos, úszós szerelékét, amit azóta sem tudok mire vetett be. Nekem volt egy burványom a pop walker mögött, neki meg az ötödik húzásra sikerült bevágnia nyitott fékkel. Ennek ellenére sikerült megakasztania egy jó 10 centis bodorkát, amit rilizelt.

Közben jobb szemem sarkában láttam valami érdekeset. Ő volt a humánus horgász! Igen, mert sokak szerint, az a legemberibb, ha az elvitelre szánt halat azonnal megöljük. (van benne valami) Na ő megtette. Humánusan (?).

Szépen sorjában fogta úszós cuccal a 30-50 dekás dévéreket. Legalább tudott horgászni! És ahogy levette őket a horogról azzal a lendülettel nekibaszta a beton járdának. Van amelyiket kétszer! Humánusan, ahogy kell!

Úgy döntöttem megpróbálok kevésbé törődni a tisztelt horgásztársakkal és arra koncentrálni amiért jöttem. Úgy éreztem, tudtam, láttam, sejtettem, hogy van darabosabb őn is a pályán. Gondoltam hátha bejön a nagyobb csali. Bejött!

Egy brutális rablássorozat mögé repült a régen látott gúnárnyak. Oldalvást pöcögtetve WTD-ként vezetve nagyon durva fröcskölős kapással vette le a képen látható magas hátú őn.

A rakétás ember arcán láttam a boldogságot, amikor visszaengedtem éltetőelemébebelebe. 😀

Eljött annak az ideje, amikor nem dobáltam össze vissza, (annyira amúgy sem jellemző már rám) hanem nyitott felkapókarral vártam a rablásokat. Volt egy burvány még a gúnárra, majd egy balinrablás mögé ejtve és onnan indítva a white walkert kiütötte azt a vízből egy balin, úgy, hogy ő is ugrott vele együtt, de nem akadt meg.

A peca végén újra visszakerült a pop walker és egy távoli rabláson leverte egy újabb fenekeszeg.

Tettem még némi próbálkozást saját csalis szélvízi balinra, mert a genyák még mindig idegeltek. Sikerült is fognom egyet első dobásra, igaz balinnak elég kicsi volt, csíkos és szúrós.

A rakétás ember közben fogott még egy keszeget, ami hálóméret volt, a humánus horgászt nem figyeltem. Mennem kellett!

 

Balaton, balin, balsa, faragás, felszíni, gúnárnyak, hendméd, jerkminnow, parti, popwalker, sügér, süllő, steveolures, szávázs, topwater, WTD Kategória | 6 hozzászólás