Má megen mi ez a cím? Má megen mé nem az gyün, aminek kéne? – kérdezhetné az igen Tisztelt Olvasó.

Megint friss az élmény. Brutál küszívás, rengeteg ragadozó, terülj – terülj asztalkám. Nem is volt könnyű, ezért és másért sem. Azért sikerült összehalazni magamat ötször is.

Szóval az első süllő saját minnowra éhezett meg. De hogyan? Amikor emeltem ki a csalit a vízből, tán a hátsó horog még beleérhetett. Na akkor támadta be a süllő a csalit. Gyakorlatilag totál felszíni kapás volt 1,5 méterre tőlem!

Aztán nagyon nem ettek meg semmit sem. A nyerő titkos csalit sem! Így megint a rózsaszín manic prey került kapocsba utolsó lehetőségként napkeltekor. Egy brutál balin pont a csali mögött rabolt, amikor a kapás érkezett.

A pocakos ebfogú után, mintha valaki a varázspálcájával megálljt parancsolt volna a süllőknek. Egyik pillanatról a másikra elhal(l)gattak.

A balinok durrogtak tovább, de eleinte csak a szélében. Négy jószág volt a pályán, ami mindig ugyanott rabolt, az egyik rendszeresen az elé a kő elé, amin álltam. Megfoghatatlanok voltak!

Szerencsére jöttek a random nyílt vízi rablások, de velük együtt megjött a rakétás ember is! 😀

Faszikámat már nem először láttam a pályán. Ő volt akit egyszer említettem, hogy balról egyre közelítve effzett kanállal elém dobált.

Most nem dobált elém, hanem öt méterre tőlem (esküszöm annyira) kipakolt és felállította a bottartót. Ő ilyen motyogós ember, most is folyamatosan magyarázott miközben az egyik szélvízi balin többször arcon fröcskölte.

Ha mesélnék nem hinném el, de emberünk tőlem öt méterre elkezdte a 3 decis befőttesüvegnyi kukoricáját berakétázni kemény 20 méterre. 20-ra! Értitek 20-ra! Rakétázni. 😀

Már itt kész voltam tőle. Nem tudtam, hogy ne röhögjek!

Aztán olyan jó 20 perc alatt összeállította a felszerelést. Ne tudjátok meg. És úgy ahogy volt ott a rablások közepén öt méterre tőlem bevetette a cájgot két horoggal, csontival csalizva.

A következő fél óra nekem azzal telt, hogy megpróbáltam felszíni és jerk csalikkal átverni az egyre gyakrabban dolgozó őnöket. Neki meg azzal, hogy összeállítsa és beállítsa a végólmos, úszós szerelékét, amit azóta sem tudok mire vetett be. Nekem volt egy burványom a pop walker mögött, neki meg az ötödik húzásra sikerült bevágnia nyitott fékkel. Ennek ellenére sikerült megakasztania egy jó 10 centis bodorkát, amit rilizelt.

Közben jobb szemem sarkában láttam valami érdekeset. Ő volt a humánus horgász! Igen, mert sokak szerint, az a legemberibb, ha az elvitelre szánt halat azonnal megöljük. (van benne valami) Na ő megtette. Humánusan (?).

Szépen sorjában fogta úszós cuccal a 30-50 dekás dévéreket. Legalább tudott horgászni! És ahogy levette őket a horogról azzal a lendülettel nekibaszta a beton járdának. Van amelyiket kétszer! Humánusan, ahogy kell!

Úgy döntöttem megpróbálok kevésbé törődni a tisztelt horgásztársakkal és arra koncentrálni amiért jöttem. Úgy éreztem, tudtam, láttam, sejtettem, hogy van darabosabb őn is a pályán. Gondoltam hátha bejön a nagyobb csali. Bejött!

Egy brutális rablássorozat mögé repült a régen látott gúnárnyak. Oldalvást pöcögtetve WTD-ként vezetve nagyon durva fröcskölős kapással vette le a képen látható magas hátú őn.

A rakétás ember arcán láttam a boldogságot, amikor visszaengedtem éltetőelemébebelebe. 😀

Eljött annak az ideje, amikor nem dobáltam össze vissza, (annyira amúgy sem jellemző már rám) hanem nyitott felkapókarral vártam a rablásokat. Volt egy burvány még a gúnárra, majd egy balinrablás mögé ejtve és onnan indítva a white walkert kiütötte azt a vízből egy balin, úgy, hogy ő is ugrott vele együtt, de nem akadt meg.

A peca végén újra visszakerült a pop walker és egy távoli rabláson leverte egy újabb fenekeszeg.

Tettem még némi próbálkozást saját csalis szélvízi balinra, mert a genyák még mindig idegeltek. Sikerült is fognom egyet első dobásra, igaz balinnak elég kicsi volt, csíkos és szúrós.

A rakétás ember közben fogott még egy keszeget, ami hálóméret volt, a humánus horgászt nem figyeltem. Mennem kellett!