Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:
A képet ma kaptam Laci barátomtól az előző bejegyzés apropóján!
No comment! 🙂
Az előző majdnem betlis peca beszámolójából lemaradt egy történet. Az egyik mólónál azok között amiket bejártunk hetedikén három pecás fogott néhány süllőt kishallal, ami amúgy nem hatott jól az idegeinkre. Szórtunk mi ott mindent ezeknek a dögöknek, de nem kellett nekik a gumi. De nem is ez a lényeg! A helyi erők bizony rendesen be voltak pálinkázva. Fárasztás közben az egyik meg is jegyezte, nem volt túl jó ötlet, mert a köveken, így még nehezebb lavírozni. A legöregebb gondolom a szesz hatására hangosan orbákolt, és a boterdőből először csak sejtettük hány van a vízben. Aztán kiderült, hogy csak a többi horgász elriasztása végett lehettek felállítva a különböző horgászeszközök, de nekünk volt pofánk közé telepedni. Egyszer csak a szürke macinacis (álá Király Gábor) feltett egy kérdést, amire mi egyből összenéztünk!
– Ti ikrek vagytok?
– Mi?
– Ti ikrek vagytok?
– Miért gondolod?
– Mindkettőtöknek van sapkája, szemüvege és szakálla!
Hát bazdmeg, ha mindenkivel iker lennék ezen a bolygón, akinek van szakálla, sapkája, és szemüvege, mit nem mondjak, jobb bele sem gondolni! 🙂
Ez még kikívánkozott belőlem a pénteki beszámoló előtt.
Muszáj volt pénteken is horgásznom, csak úgy munka előtt. Egyrészt feledtetni akartam az előző napi nyolc óra első hét órájának betlijét. Másrészt hétvégén egyéb teendők miatt nem horgásztam. Szóval ez ilyen búfelejtő, és pecapótló peca volt.
Ezalatt a két óra alatt több halat fogtam, és több rablást láttam, mint előző nap nyolc óra alatt!
Az első egy sügeres pálya volt, ahol sikerült elkapnom két egész jó halat pár kisebb mellett, egészen kicsi 0,8as fejjel, apró gumihallal, a tesztelésre elhozott ultratakony pálcával. Brutális az a bot, tényleg csak az igazi elvetemülteknek tudom ajánlani, annyira megy a hal után.
A következő pályán legutóbb csukára próbálkoztam, de csukák helyett a végén videózás lett belőle.
A keszegek még pénteken is ívtak, így nem sok reményem volt a sügérfogásban. Az első stégnél ugyan volt egy kapásom, de nem akadt, a többi máskor halakat rejtő helyen sokáig nem volt semmi. Aztán egy kő mögül jött egy kisebb, majd egy cső mellől, ahol tavaly is fogtam nagyokat, jött egy igazi dagadék!
A kép címe lehetne: A szerelemnek ára van. Szerencsétlen kidobta magát a partra az ívás hevében, és nem tudott visszavergődni. Valami szemfüles madár pedig már meg is szabadította a szemétől.
Harmadik helyszín a móló volt. Először megpróbáltam harapós csukabarátomat lépre, illetve gumira csalni, immáron drótelőkével felfegyverkezve, de egyik feltálalt ínyenc falat sem hozta meg az étvágyát. Ennek a süllőnek viszont olyan nagy volt a szája, hogy a 8 centis gumit teljesen eltüntette.
A harapós csuka persze újra megéhezett! És mikor? Amikor levettem a drótot! 😉
Bizonyára sokaknak feltűnt a blog jobb felső sarkában található banner, felirat. A lenti képre kattintva választ kaphattok a miértjére.
A blog továbbra is megmarad olyannak amilyen korábban is volt, kalózkodással, pöcsfejbácsival, szaros csukákkal, stégbeszakadással, amolyan sztívesen. A Savage Gear oldalon komolyabb hangvételű írások fognak megjelenni, amibe próbálok azért némi humort is juttatni. Ott gyakrabban olvashattok majd grammokról, centikről, színekről, szagokról, és lesznek konkrét csali, bot, orsó zsinórtípusok, mert ez a dolog ilyen. Én személy szerintem nem szeretnék megváltozni, és nem szeretnék olyan horgász sem lenni, aki megfogja a halat, aztán az adott csalival fotózza, amire éppen szükség van, és mint kiderült, ahogyan ezt sokan elképzelik. Szóval ne aggódjatok, amennyire időm, és a sztorik engedik dőlni fog belőlem a hülyeség továbbra is! 😀
Íme Zoli barátom manipulált képe, amikor megtudta a hírt! 😀 Rá kattintva olvashatjátok az első reklámszagú írásomat, már akit ezen felvezető után még érdekel a dolog! 😉
Kronológiai sorrendben nem ennek a bejegyzésnek kellene következnie, de nemsokára úgyis megtudjátok, hogy miért alakult így.
Végre eljött a május elseje, minden pergetőhorgász legnagyobb ünnepe, csakhogy az időjárás elbaszta az ünnepünket megint! A zavaros víz a partra kényszerített, csónakkal azóta sem futottam ki, mert egyszerűen nincs értelme. Szóval a parti pecát egy kikötői sügerezés jelentette. Első kapás mi lett volna a finom cuccra, ha nem egy csuka. Nem baj Sztív nyugi van, lesz itt hal dögivel! Lett a lófaszt! Talán 20 sügér, nyögvenyelősen, közte egy szebbecske.
Május 3. vasárnap másik kikötő süllők reményében. Már vagy 20 perce próbálkoztam egy kicsi süllőcske, egy rontott kapás volt addig az eredmény. Már elkönyveltem aznapra a nagy büdös lófaszt, amikor éles ütésnek vágtam oda. Hamarjában fel is húztam a parti viszonylatban nálam igen jónak számító 50+os süllőt, de leverte magát! A hibás én voltam, mert két különböző méretű wormhoroggal, cseburaskával összeállított gumi közül a kisebbiket választottam a rajta lévő kisebb súly miatt. A súlyt pont eltaláltam, a horog viszont túl kicsi volt. Jött még aznap egy kis balin, és annyi.
Május 5. kedd meló előtti mólópeca. Csali a bevált, de nagyobb féreghoroggal. Kapás, de nem akadt, ahogy tenném vissza vízközt leverte, megint egy jó süllő, de nem akadt! Itt már tele volt az a bizonyos… Gondoltam hátha félvízen vannak a süllők a küszök alatt, így megpróbáltam. Kapás, bevágás, harapás! Csuka állt a süllők fölött. Mivel dróttal nem készültem, így a 28as fluorohoz folyamodtam segítségért, és fohászkodtam, hogy a csuka nehogy újra kapjon. Mivel csak ezen a 4 méteres szakaszon volt kapás, így muszáj volt a helyet erőltetnem. Leengedtem, emeltem, kapás, harapta a fluorort is. Óhogyazatelibeb…. jóédesanyádat az…. Itt már nem mertem ugyanazt a gumit feltenni, mert nem lehet beszerezni itthon és a vasárnap beszakítottal együtt, már hármat vesztettem, így egy másik típus került a fonott végére, és láss csodát végre süllőt fogtam, és engedtem el! 😀
A peca vége előtt jött még egy sügér is.
A héten aztán hívott Attila barátom, hogy 3 napot lent lesz, így horgászni kéne! A kockát már rég elvetettük, és ki is kelt egy hajnali 4 előtti találkozás képében.
Tihany móló semmi, Limnológia öböl semmi, Rév semmi, gödrös semmi, Csopak móló, és strand semmi. Öt azaz öt balinrablás láttunk egész nap, pedig kint a dévér, kint a küsz, de rabló egy deka sem! Illetve hazudni nem akarok, mert a kishalasok fogtak pár kisebb süllőt. Az idő egy káosz volt, hol fáztunk, hol melegünk volt, a víz retkes, Attila feladta, én még nem. Próbálkoztam tovább a szokott kikötőben.
Jött pár apró sügér, és azt hittem ez a legnagyobb halam lesz a mai napon:
De nem így lett, mert a legnagyobb hajó mellé beeső csaliért négy darabos sötét árny merült le, és mire a felkapókart visszaváltottam az idei legnagyobb sügerem már be is nyelte a gumit! 🙂 Hurrá! Végre a megmentő!
Üröm volt az örömben, hogy a pályát elbasztam! A zsinórt a szél belevitte a hajó díszlécébe, amin pont ott volt egy kis elöregedett rész, kiálló darab, amibe a zsinór beleakadt, így fel kellett másznom, és a helyet szétzörögtem.
A peca vége felé néhány kisebb sügér után fogtam még egy kis csukát is. Akit fosott már le hal, az tudja milyen büdös is tud lenni! Engem eddig csuka még nem szart telibe, csak keszeg. Na de ez rendesen elintézett! A bot nyele, a pulóverem, és a nadrágom két helyen egy merő fos lett! Köszönöm utólag is csukaúrfi! 😀
Szóval így kezdődött a május: Megtépett, leakadt, telibeszart!
Csak egyszerűen, mint gyermekkoromban.
Hajnalban még a nap is más!
Az első apróság.
Micsoda szemek!
Itt már ráfagyott a vizes, nyálkás kezem a bot nyelére.
Jöttek sorban.
Ez megúszta!
Micsoda színek!
A védjegyem.
Jó volt! Egyszerűen, mert kell ilyen is.
Eredetileg nem ez lett volna a bejegyzés címe, de úgy alakultak a dolgok, hogy változtattam rajta. Télikeszeg tavasszal? Igen! Ez lett volna az eredeti cím. És ha tavasszal reggel mínusz 5 fokot mutat a hőmérő, a letisztult vízben pedig úgy viselkednek még a keszegrajok, mint télen, akkor bizony télikeszegről beszélhetünk. A rablóhalas tilalom kényszerpályára állított, de ez a kényszer azért nem volt olyan kényszeres, hiszen úszózni mindig is szerettem, csak az elmúlt pár évben háttérbe szorult a dolog.
Csípős volt a hajnal, de korán keltem, hogy a kikötőben a legjobb helyen foglalhassak helyet. Az elmúlt hetekben a keszegre áhítozók tömege lepte el a kikötőt, míg én a sügereket kergettem, de most vagy a hideg, vagy a nőnap miatt csak egy horgász előzött meg. A legtutibb hely jutott nekem. Minimál felszerelés. Meccsbot, orsó, egy előre (még tavaly) létrára elkészített szerelék, pár úszó, egy doboz sörét, egy csomag horog, merítő, haltartó, és egy doboz csemege.
Első két dobásra kisebb karikákat fogtam minden etetés nélkül, vízközt, egy szem csemegét feltűzve. Az eresztéket még kisebbre, olyan jó kettesre állítottam a két jelentkező után, mert gyanúsan már a lehulló kukoricát elkapták a kis keszegek.
A következő dobás nem sikerült. Először csak lestem, hogy mi lehet a probléma, de aztán hamar rájöttem, hogy az apró gyűrűkbe hamar belefagyott a víz. Egyesével lehelgetni ennyi gyűrűt, és pöckölgetni ki a jeget hülyeség lett volna, így minden egyes dobás előtt vízbe mártottam pár másodpercre a botot az első órában. Volt hogy fárasztás közben így is beállt a cucc.
Itt már két hibánál tartottam! Az egyik az volt, hogy a kicsi 4 grammos úszóval a folyamatosan fagyó gyűrűkkel nem tudtam elég messze, és elég pontosan dobni, így nem értem el azt a területet, ahol a nagyobb vörösöket sejtettem. De mivel nem készültem semmi eszközzel, amivel legalább csúszóvá alakíthattam volna a szerelést, így szegény ember kézzel nőz alapon folytattam a pecát! 😉 A másik hiba az volt, hogy egy nagyobb gyűrűs könnyű pergetővel egyszerűbb lett volna a feladatot megoldani.
Elkezdtek jönni sorra a vörösszárnyú keszegek, de sok volt a rontott kapás. A melegnek éppen még nem nevezhető vízben sokszor csak centiket buktattak az úszón, vagy csak centiket húzták odébb, így lecsócsálva a kukoricát. A várt bodorkaroham elmaradt (összesen kettőt fogtam), de két dévér mellett a végére jött néhány nagyobb vörösszárnyú is.
Örömteli volt a napban a halőri jelenlét! A nap folyamán kétszer is ellenőriztek. Egyszer amikor befelé jöttek a kikötőbe, másodszor pedig, amikor kifelé mentem a zsákmánnyal. Igen a zsákmánnyal, mert a tiszta húsú téli keszegnek nem tudtam ellenállni! De tudtam, hogy hol a határ! Két óra alatt megfogtam azt a két kilónyit, amire szükségem volt, és egy perccel sem maradtam tovább.
A gyönyörű időben a tárcsán sütés mellett döntöttem. Nehezen indult be a tűz, mivel nem volt egy fuvallat sem. (Akkor még!)
Pár halfejet már nyersen megettek a kutyáim, a többit pedig a végén akartam megsütni nekik! De nem így alakult sajnos! 😦
Elkészült egy teljes adag. A két nagyobbat még fent hagytam, és mellé tettem pár kisebbet. Közben persze nem bírtam ki, és már toltam is magamba a frissen sült halhúst egy kis csicsókás kenyérrel. Amikor a harmadig adag hal is felkerült hirtelen feltámadt a szél, és mire visszaértem a fogókesztűvel már nem volt mit megmenteni, mert begyulladt a zsír. 😦
A kutyák így jól jártak, én viszont nem kevés keserűséggel a számban fogyasztottam el a maradék sült halat. Ez volt a legnagyobb hiba, de többet ilyet nem követek el. A héten beszerzek egy lángőrt.
A képre kattintva beleolvashattok a balatoni süllő alsó méretkorlátjának 5, azaz ÖT centivel történő megemelését követő vitába! Ha valakinek a pöcse öt centivel hosszabb az bizonyos esetekben nagyon sokat tud jelenteni, de mit is jelent, ha a balatoni süllő kifogható, és eltehető – megehető mérete 5 centivel több, mint ahogy azt az igen tisztelt sporttársak megszokták? Talán annyit, hogy a Balatonban lassabban növekvő süllő képes lesz legalább egyszer életében leívni! Ha valakinek öt centivel hosszabb a pöcse azt nehezebben nyeli be valaki! Úgy látom a horgászok jó része szeret nyeletni (igaz másképpen 😀 ), de nagyon nem akarja lenyelni, hogy ez az emelés a halak és a horgászok érdekeit is szolgálja, bár nem feltétlenül rövid távon! 😛
