Négy napos ünnep

Csütörtök:

A csónak kimerése után mivel csak elsőfokú volt a viharjelzés ezért kihajóztam. A szél lökésekben érkezett, de voltak szélcsendes periódusok is. A dombok, a parti fák, és a nádas valamelyest lassította az erejét. A víz átláthatósága megfelelőnek tűnt, a babahalrajok is jelen voltak. Jobbra vettem az irányt. Egyrészt a sügéres öböl miatt, másrészt ha megjönne a jósolt erős észak, északnyugati szél, akkor pont a kikötő irányába sodorjon engem. A sügérek jelen voltak, bár nem olyan nagy számban, mint az elmúlt alkalmakkor. Fogtam belőlük szép számmal, és közben azért dobtam párat csukára is, de a kanálra nem volt érdeklődés. Egy idő után a csalicserék ellenére a kis csíkosok megunták a baszogatást, így a kapások megszűntek. Csorogtam odébb. Minden öblöt először kanállal, majd az UL gumis cuccal dobtam meg. Az egyik ilyen öbölben aztán a beeső süllyedő nimfa mintha megakadt volna valamiben, de aztán az akadó megindult. Nagy szerencsém volt, mert a finom cucchoz képest igen szép csuka állal verte le a csalit, így nem tudta elmetélni a vékony fluorocarbon zsinórt. Egyébként volt már több ilyen állas csukám idén kanálra is.

A hátralévő idő elég eseménytelen volt. A csukák nem voltak aktívak, és a sügérek is eltűntek. Az eső is elkezdett esni, a szél is kezdett feltámadni, így a kikötés mellett döntöttem.

Péntek:

Pénteken a fiamnak meccse volt az egyik balatonparti településen, így előtte a szakadó esőben, és igen erős szélben az ottani mólón horgásztam 2,5 órát. Ahol igen fakó, szinte csíktalan mólólakó sügéreket sikerült elcsípnem a kegyetlen szar időben.

Szombat:

Aznap nem horgásztam, viszont elkészítettük az első cserépkályhában sült házi pizzánkat, ami nagyon finomra sikerült. 😀

Vasárnap:

A wobblermánia blog szerkesztőjével volt egy közös pecánk. Nem kis út volt ez neki, így mindenképpen szerettem volna, hogy sikerüljön fognia is valamit.
A peca szarul kezdődött, mert hozott nekem egy hendméd bokorugró wobblert, amit letett nekem (azt hittem a stégre), míg kimertem a csónakot, és pakoltam. De kiderült, hogy az evezőmre tette, így sajnos a Balaton martaléka lett! 😦

Jobbra indultunk, és a sügéres öbölben volt sügér. Ketten fogtunk kb. 20 darabot, de nem volt az igazi sajnos! A víz koszos volt, kishalaknak, rablásnak nyomát sem láttuk! 😦

Jobbnak láttam a csukák után eredni, de a kisvizes oldal nem volt nyerő a mai napon. Egyetlen kapással megúsztuk a dolgot. Visszafelé a sügéres öbölben már nem fogtunk semmit sem, a stégről pecázók is panaszkodtak, de mi nem adtuk fel. Elértünk egy öblöt, ahol a nád sűrűjében rabolt a sügér, és láttunk ivadékhal mozgást a nád előtt. Kapásig itt ugyan nem jutottunk, de a következő öbölben egy jó 70es csuka felszínig követte a kanalamat. Mindketten tisztán láttuk a dolgot. Tamás mondta dobjam neki vissza, hátha. Én mondtam, hogy az ekkorák nem igen szoktak újra támadni és tuti látott ő is minket, de persze közben lendült a kanál a fordulás mögé két méterrel. És pont amikor odaért a fordulás helyére, és amikor ki mondtam, hogy nem nagyon szokott, na akkor törölte le a csuka a kanalat. Gyönyörű 72 centis egészséges csuka torokra vette a szokásos kelét. 😀

Kicsit fölpörögtünk mindketten, de hiába a következő óra megint eseménytelenül telt el. Mígnem eljutottunk egy öbölig, ahol idén már több csukát is fogtam. Ez amolyan 1 emberes 1-2 dobásos öböl, így betolattam, hogy Tomi dobhasson. Beejtette a gumit, ahová mondtam, és BÁÁÁÁM! Persze nem nagy csuka volt a tettes, hanem egy 45-50-es forma, de akkor ott jobban örültem annak a csukának, mint a sajátomnak! Tomi nevetve mondta, hogy ez így elég vicces volt, hogy ott, és akkor, és úgy… 😀

Sajnos közben feltámadt a szél, de visszafelé csorgásból egy pillanatra akasztottam még valami testesebbet, de csak egy röpke pillanatra volt meg.

Ami tetszett a napban, hogy Tomi végig kitartott az elképzelése, és a csalijai mellett, nem fogadott el sem sügéres gumit, sem kanalat, és bár kis segítséggel de a saját békatalpú gumijával csak meg fogta a hőn áhított első (de szerintem nem utolsó) balatoni csukáját! 🙂

Balaton, csónakos, csuka, sügér, UL Kategória | 5 hozzászólás

Öt nap képekben

Múlt héten szabadságon voltan, így 5 napon sikerült lejutnom a vízre. Sok szép halat fogtam annak ellenére, hogy az időjárás két alkalommal nem tette lehetővé a csónakos horgászatot. És a többi napon is 11-12 óra között megjött a “várva várt” keleti, vagy déli szél, ami az északi parti  pergető horgászok fő ellensége. Egy kis lötyögés még jó is tud lenni bizonyos esetekben, de itt nem csak egy kis lötyögés volt! 😦 Bizony volt hogy menekülni kellett a hullámok elől.

 

Balaton, balin, csónakos, csuka, naphal, sügér, UL Kategória | 2 hozzászólás

Még mindig rágja

Szerencsére a boblert, a vasat, és a gumit is! 😀

Balaton, balin, csónakos, csuka, parti, sügér, UL Kategória | 4 hozzászólás

Jó reggelt cucikám!

A barátom megint a buszon volt, aki múltkor atyának nevezett! Kezet nyújtott és belekezdett:

– Jó reggelt cucikám! Lemegyünk a nagy pocsolyára? Meddig?

– Csopak.

– Akkor én tovább megyek nálad.  Tihanyban a gödrös, vagy a rév az úti célom. Csopakon csak egy hely van ami jó, és ismerem, a…

Na itt tettem be a fejhallgatót a helyére, és nagyon úgy tettem, mintha egyáltalán nem érdekelne a monológja (ja, hogy így is volt! 🙂 ). Nem volt kedvem újra végighallgatni!

Jó peca volt nagyon! Jött jó néhány csuka, 3 balin s vagy 25 sügér. Horgászni mindig jó, főleg, ha munka helyett teszi az ember, és még a halállatok is támadnak dögivel! 😀

A bobler megint működött! 😀

Balaton, balin, csónakos, csuka, sügér Kategória | 1 hozzászólás

A mosolygós gyilkos

Szombat a családé volt, így vasárnapra maradt a peca. A pénteki napból kiindulva már készültem a balinokra is. Amikor megláttam a kikötőben a millió ivadékot, úgy gondoltam, hogy még mielőtt kieveznék rommá fogom magamat sügérrel, de nem így történt. Legnagyobb meglepetésemre egy darab sügér sem volt az ivadékok alatt! 😦
Csónakból a második dobásra megtolta valami a kanalat, így úgy gondoltam jó pecának nézek elébe! Mögöttem balin rabolt. Letettem a csukás botot. Rádobtam, és BÁÁÁÁM! Zolika boblere megint odabaszott! 🙂 A hal sajnos leakadt! 😦 Kicsit idegesített a dolog, mert kis szerencsével az első 5 percben két halam lehetett volna, helyette ott álltam üres kézzel. 😦
Eveztem tovább, és tovább, de a csukák inaktívak voltak, pedig rengeteg kishal volt a nád előtt. Próbáltam a sügéreket is, de semmi. Mígnem mögöttem rabolt a balin, a nád előtt tán 3 méterrel. Rádobtam. Elsőre semmi. Másodikra leverte, és rajt is ragadt! 🙂

Elértem a belső öblöket, ahol egy finom csukakapásig jutottam, és közben hallottam a balinokat a nyílt víz felől. Folyamatosan azon agyaltam, hogy be kéne végre célozni őket, de a nagy csukák lehetősége akkor még legyőzte ezt a gondolatot. Besegített ebben, hogy az önálló nádszigetek tövében összegyűlt kishalak közé gyakran odavágott valami. Aztán az egyik ilyen rablásnál láttam is a szép csukát, ahogy kiemelkedett a vízből. Ráálltam, és tán ötödik dobásra olyat vert a kanálra, hogy azt hittem viszi a botot is, de nem akadt meg.
Nem sokkal rá a balinok nyertek. Kb 10 perc dobálás után a nyílt víz felől el is kaptam a következőt. 🙂

Sajnos több nem jött, így a közben érkező keleti széllel elkezdtem visszafelé sodortatni magam, és szórtam a kanalakat a nád tövébe (egy sajnos bent is maradt 😦 ). Balinrablások intenzitása a széllel csökkenni látszott. Már a stég előtt voltam, a reggeli akasztás helyétől nem messze, ahol a beeső wobblert verte telibe egy újabb őn. 🙂

Mindentahűtőbeapafia duóból most csak apa volt a vízen, de fogásomat látva 100 méterről odaevezett. Rám állt kb. 30 méterre, és elkezdett felém dobálni. Na itt fejeztem be aznapra a pecát!
De azért nem volt rossz így sem! 🙂

 

Balaton, balin, csónakos Kategória | Hozzászólás

Péntek

Pénteken hajnalban egy régen nem horgászott szakaszon kezdtem, mert pár napja mutatta magát a balin egészen partközelben. Mivel sötétben érkeztem gondoltam megpróbálom a süllőket. Sajnos nem ellenőriztem le a süllős dobozom indulás előtt, és pont az a csali maradt ki, amivel kezdeni akartam. Felkerült a nappali változata, és a kő előtt határozott ütéssel érkezett a sü.., ja nem csuka! 😀

A 2-8-as magprot eddig nem sokat használtam, így ez volt a legnagyobb hala, de nem sokáig! 😀

Végigszórtam a pályát. Volt még egy sügér, és egy süllő akcióm. A balinok nem akartak megjelenni, így kimentem a mólóra. 3 pecás volt 6 bottal. Persze úgy voltak bedobva, hogy nem volt egyszerű közöttük bedobni a wobblert. Kb. 15 percem volt még, és Zoli barátom boblere megint bizonyított. A helyi erők közül kifogtam egy gyönyörű balint. Ami most már a 2-8as magpro újabb legnagyobb hala! 😀

Meló után kipróbáltam, hogy működik e még Zolika boblere? 😉
Működött! 😀

 

Balaton, balin, csuka, parti Kategória | 1 hozzászólás

Sügérfilé – sebfertőtlenítő

Újra egy olyan nap virradt, amikor nem kellett sehová sietnem. Csak a peca, és semmi más. Szabadság, a nagy víz, a csónak, a csukák, és én. Ez ám az élet kérem szépen! Imádom az őszt! 🙂

A körülmények merőben változtak az előző pecákhoz képest! Tükör víz, a hínár lejjebb lohadt az erőteljes szél és rohamosan közelítő ősz hatására. Tűzött a nap, felhőknek nyomát sem láttam, a nap erősen bevilágított a kristálytiszta vízbe, látni lehetett a feneket is. 4 kapásból egy ragadt meg fekete ottokelével orrcsúcsban, de nem túl nagy.

Küzdöttem a vízzel, halakkal, a hőséggel, de főleg magammal, hogy át kell evezzek a mély vizes oldalra. Megálltam a vasárnap szép csukát adó öbölnél, de semmi. Átálltam a következőbe, de onnan még visszafelé dobtam egyet. A következő pillanatban, mintha farönkbe akadtam volna, aztán az a rönk a nádast választotta menedékül. Nem engedhettem, ahogy vasárnap sem. Azt simán kifordítottam a nádból, ehhez közöm nem volt. Vagy megsérült a zsinór a nádban, sásban, vagy elvágta valami, amikor fordult a csuka, vagy kurva nagy állat volt?! 😦

Szomorúan mentem tovább a pályán, de aztán hat csukaifjonc némileg felvidított! 😀

Igazi papucsfejű.

Hínárlakó sötét szépség.

Sajnos az a nézetem, hogy a szél már nem tudja felkavarni a vizet 11 felé megbukott. a telibe déli szél pillanatok alatt szürke katyvasszá változtatta a vizet, és mindenhol a feltépett süllőhínár úszott. Küszködtem még két órát, aztán beeveztem.
Megpróbáltam a stég alatt a sügéreket. Jött is vagy tíz darab a villásfarkú sügérgyilkosra. Három brutál nagy volt!

A sügérpecát hamar berekesztettem, mert a jó idő hatására kirajzott helyi erők elkezdtek gagyogni sebfertőtlenítésről, sügérfiléről, meg hasonlókról, úgyhogy inkább hazamenekültem! 😀

Balaton, csónakos, csuka, sügér, UL Kategória | 1 hozzászólás

Hajnalban vendéggel

Leültél? Indulhatunk?

Mindjárt kint vagyunk! 😀

Szári Zsolt után szabadon: “…Jól van, tiszta a levegő. halőr sehol…” 😀

Megyünk már! Mindjárt ott is vagyunk! 🙂

Az első a vendégé, én csak kivettem.

Csukák birodalma.

Már megint a vendég! 😦 🙂

Én is! Én is! 😀

Hogyan is kéne megfogni?! 🙂

Így jó lesz!

Foga van ennek is!

De ez csíkos baszki! 😀

Kanállal a csukák közül!

Koma belőled most ebéd lenne, ha nem a gyerek meccsére kéne mennem! 😀

10 méterre a süllőtől jött.

Másnap hajnal ismét a parton talált minket egy rövidebb etapra.

Balinrablásról kanálra jött ez a bátor, fakó lovag.

Ahogy eleredt az eső Attilának három kapása volt szinte ugyanonnan. Egy kicsi, a képen látható, és egy nagy. Sajnos a puha féknek köszönhetően lefeküdt hamar a hínárba, és mire fölé eveztem kereket oldott.

Sokáig csak apróságok jöttek. Az időnk lejárt. Sőt már késésben voltunk. Túl eveztem a stégen jócskán. Attila már összerakta a szerelékét, és a tájat fényképezte. Megkérdeztem nem e zavarná, ha a bejárat előtti két öblöt még megdobnám. Persze mit is mondhatott volna? 😀

Az elsőben semmi, a következőben azonban a legjobb helyre ejtettem a kanalat. Egy sötét árny elvált a nádfaltól, és a gyönyörű csuka leszívta a kanalamat. Igazi közelharc volt! Húzott be a nádba, de megfordítottam, és diadalittasan emeltem ki a vízből a hétvége királynőjét (királyát) ! 😀

Köszönöm Attilának a vasárnapi fuvart, és a képeket, de legközelebb ha nem hozol drótelőkét, és megint te fogod az első halakat beledoblak a vízbe! 😛

Balaton, csónakos, csuka, süllő Kategória | 1 hozzászólás

Kanál a nyerő

Balaton, csónakos, csuka, sügér Kategória | Hozzászólás

Hajnali csíkosok

Balaton, parti, sügér, UL Kategória | Hozzászólás