Vadásszunk nagy csapósügérekre, avagy zsinórtól a kapocsig, nimfától a “nagy” csalikig

Aki nem szereti az erősen reklám töltetű írásaimat az most zárja be a böngésző ablakot azzal a bizonyos X-el, mert ebben a bejegyzésben lesz bőven reklám is! 😉

“Hát valóban megváltozott a kis Mitchell fogpiszkával nimfát pilinckázós Steve! “

“Összedobhatnál valami sügéres írást azzal kapcsolatban, hogy mi vezetett a kis nimfázástól a nagy csalikig. Azért az a stégek alatti, nádi sügérvadászat szerintem nagyon ott van, szerintem élvezetesebb, mint a nyílt vizes peca, hiába jönnek nagyobbak.”

“Reklámként teljes egészében bemutathatnád a cuccot. Zsinórtól a kapocsig stb.”

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások érkeztek az utóbb posztolt nagy sügéres bejegyzésem alá az arckönyv Savage Gear rajongói csoportjába.

Persze kaptam a baráti piszkálódáson túlmutató hozzászólásokat, üzenteket is, de már hozzászoktam ezekhez az utóbbi években.

Amikor anno kiderült, hogy a Savage Gear teszthorgásza leszek sokan nem is értették mit akarok én ezzel asz egésszel, hiszen ez pont nem az a cég, ami nagyrészt azt a szegmenst célozná, aminek akkor a bűvöletében éltem. Szentül hittem, hogy nekem a nagy, az igazán nagy sügért az UL pergetés fogja majd meghozni. És az igazán nagy 40+-os vágyott halam még igaz hogy nem sikerült elcsípnem, de szerintem jó úton haladok felé. Persze nem UL cuccal! 😉

Annak idején sokan velem társították a buzerapeca elnevezést, pedig magát a kifejezést nem én találtam ki. Az bizony Borsodból származik. Ennek a típusú – stílusú pecának az elterjedésében a Balatonon biztos nagy szerepem volt. Mára szinte nullára redukáltam ezt a fajta pecát. Tavaly egyszer sügéreztem csak igaz UL cuccal vékony monoval. Ma már nem menne ez a stégen térdelve 0,5-0,8 grammos jigen miniatűr csalit 15-20 másodpercig a sügér előtt emelgetve, rezegtetve peca, addig a pontig míg a sügér idegből neki nem megy a csalinak, vagy én kapok agyfaszt!  😀

Biztos vagyok benne, hogy sok jó haltól esek el emiatt, de egyszerűen elfogyott a türelmem a módszer irányában, vagy talán kicsit bele is untam. Vertikálva most is fogok halakat, de az nem ennyire idegőrlő.

Az utóbbi években eltűnt, vagy inkább nem is eltűnt, hanem átalakult a kis srácok által imádott (nem nagyképűségből írom) “Sügéres Sztív”!

Hogy mi is vezetett ide nagyon sok részletből állt össze az évek alatt!

  • a Savage Gear hatása letagadhatatlan
  • új szabályok léptek életben a Balatonon
  • felnőttem, változtam – változok én is
  • nem akarok minden áron minden halat megfogni
  • hiszek benne konokul és makacsul, hogy az itthon sokak által sügérhez nagynak megítélt csalikkal révbe érek majd

Annak idején írtam egy cikket a Savage Gear 8 centiméteres Real Tail Bleak csalijáról, amit a következő képre kattintva elérhettek.

Ez volt az első 5 centiméternél nagyobb gumicsali, amiben láttam a sügeret és szándékkal elkezdtem vele rájuk horgászni. Ha valaki kézbe veszi ezt a csalit láthatja, hogy egyáltalán nem mondható nagynak. Egy élethű küsz utánzat, ami egy 15 centiméteres csapónak nem jelent akadályt. Persze korábban is fogtam már a kis csíkos lovagokból csukázás, süllőzés közben komolyabb példányokat, de szándékkal csak 5 centiméter alatti csalikkal horgásztam rájuk. Igazi UL cuccal is fogtam szép halakat, két teljes hosszban 31 centiméteres példány sokáig a két legnagyobb csapóm volt, de idén lekerültek a dobogó legalsó fokáról is. Jó emlékeim vannak egyébként azokról a pecákról, mert ahogy az arckönyvön hozzászóló is megjegyezte élvezetes a kis pilinckával a szűk helyeken sügérezni, de már jobban szeretem a mélyebb vízen nagyobb távolságba történő jigelést, felszíni vagy jerk pecát sügérek esetében.

Új szabályok léptek életbe, ezért teljesen értelmét vesztette számomra egy időre a kis csalis sügérpeca, hiszen nagyon nehéz kiszűrni abban az esetben az apróságokat. Jelenleg 15 centiméter a megtartható méret napi két kilóban maximálva, fajlagos tilalmi idő és rablóhalfogó tilalmi idő védi ezt a sokak által még mindig szeméthalnak  tartott gyönyörű, változatos jószágot.

A tavaly életbe lépő szabály sokaknál verte ki a biztosítékot, de ha belegondol az ember teljesen jogos! Nem mondom hogy ősidőktől így horgászok, mert én sem vagyok “szent tehén”, de ennek így kell lennie. Kerülni kell amennyire lehet a méret alatti halakat, mert felesleges annyi apróságot megszúrni.

“Tilos célzottan olyan halra horgászni, amely méreten aluli (méretkorlátozás alá eső, de azt el nem érő hal) vagy amelynek fogási tilalmi ideje a horgászat időpontjában érvényben van, még akkor is, ha a horgász visszaengedi a halat. Ha véletlenül ismétlődően ilyen hal akad horogra, akkor a horgász módszert és/vagy horgászhelyet köteles váltani.”

Szóval volt egy időszak, amikor szinte nullára redukáltam a kis csalik használatát sügérezés közben is. Jöttek is a kérdések ezerrel. Hol vannak a sügérek? Miért nem horgászol rájuk? És amikor fogtam egy – egy szép példányt mindig jött a hozzászólás, hogy végre újra itt van “Sügéres Sztív”!

Változtam? Igen. Felnőttem? Talán.

Nem célom már minden áron a 100-150-es darabszám egy pecán, a mennyiség helyett jobb szeretnék minőséget, nagyobb sügéreket fogni és ez az év nem minden szakában olyan egyszerű. A sügérpeca lényege itthon sokak szerint pont a darabszám, sokáig én is így gondoltam, esetenként most is elcsábulok. Ha méret feletti sügérekből találok egy komolyabb rajt, amibe beesik néhány kisebb példány is, akkor egy bizonyos darabszámig most is a pörgősséget választom. De vannak az évnek olyan szakaszai, amikor mindent felülír a nagy sügér iránti vágyam! Ilyenkor hajlamos vagyok az itthon nagy csaliknak megítélt gumikkal, wobblerekkel, popperekkel, wtd-kkel és jerk csalikkal sügérezni. Bizony nem csak gumicsalikkal lehet élvezetes egy jó sügérpeca! Nincs párja, amikor a felszínen a balinokkal vegyesen, vagy különálló hordákban hajtják a küszöket, babahalakat, vagy torzsás pályákon lesben állva vadásznak az arra járó prédára és nekimennek szinte bármilyen méretű felszíni ketyerének, wobblernek, jerk csalinak!

Szóval mik is azok a csali, amikkel jelenleg a leginkább horgászom és melyik időszakban váltak be a leginkább?

Január – februárban akkor van lehetőség a Balatonon sügérre horgászni, ha nem kerül jégpáncél a nagy víz hátára. Ez az utóbbi időben kevésbé volt jellemző. Úgy néz ki idén lesz rá lehetőségünk, mert az előrejelzés alapján enyhe hónapnak nézünk elébe. Ebben az időszakban kikötők környékén, kikötőkben kereshetjük legnagyobb sikerrel kedvenc kis halainkat, akik nagy valószínűséggel kisebb – nagyobb csapatokba verődve a küsz és apró keszeg rajok után portyáznak.

2017-ben két ilyen fagymentes nap akadt, még a március elsejével érkező tilalom előtt. Először kis méretű kézi készítésű lipless csalival sikerült néhány csapót fogni, majd az akkor még csak korlátozott számban, méretben és színben rendelkezésemre álló (konkrétan egy csomaggal volt belőle) 3D fry csalival arattam naplemente előtti utolsó fél órában. Ha akkor lett volna a csertrőz színből is!

Na de a horgászat is olyan mint a sport. Nincsen ha! Ezeket a halakat nagyon lassú pecával fogtam nagy távolságban, mély vízen.

A jelenlegi sügérre használt csaliarzenálomban a kisebbik fry a maga 5 centiméterével az egyik olyan csali, ami még az UL kategóriába sorolható. Mondjuk 8 grammos jigfejjel már nem feltétlen, de nem is nagyon fordult elő, hogy 4-5 grammos fejnél nagyobbal használtam volna.

A két hónap tilalmi idő lejártával május elején (ami a hétvége miatt április vége volt) jutottam újra oda, hogy sügérre vadásszak. Ilyenkor már megjelennek csónakkikötők környékén, nádasok előtt, torzsás pályákon, ahogy a melegedő vízben újra megindul az élet.

Az első tilalom utáni sügéreket egy csónakkikötőben fogtam vertikálva. Erre a pecára az említett 3D Fry mellet a 3D PVC Mayfly csali alkalmas leginkább a cég kínálatából. (Csak maradt valami a tarsolyomban ami a régen használt csalikhoz leginkább hasonlít! 😉 )

Ez a másik UL csali a kínálatban, de legkevésbé használom már őket UL felszereléssel.

Az említett csalikat a képeken látható módon szerelhetjük sima jiggel, micro dart jiggel, cseburaskával, szánkó fejjel, különböző maszek fejekkel, de felkínálhatjuk dropsot, carolina, vagy texas rig szereléken is.

Ezek a sügérek már teljes hosszban 25 centi környéki példányok voltak és nagyon agresszív kapásokkal jelentkeztek az akadós terepen. Élvezet volt rájuk a horgászat, de harmadnap már nem tudtam őket semmivel becsapni. Ilyenkor lenne jó tudni, hogy ott vannak e az adott pályán csak éppen nem esznek, vagy odébbáll a csapat valamiért. Nem volt egyszerű peca az első két napban sem. Annak ellenére, hogy nem volt könnyű peca és nem jött kimagasló darabszám sem, ezek már jó pecák voltak.

Az időjárás május elején nem annyira akart kedvezni, mígnem hetedikén a mit nekem eső felkiáltással kajakba szálltam, hogy felszinizzek végre egyet. Szakadó esőben! 😀

Sok kapásom nem akadt, de sikerült fognom egy igazán impozáns példányt P80 popper froggal!

 

Azóta is ez a kedvenc fogásom a 2017-es évből, pedig volt néhány emlékezetes pecám.

A május továbbra sem volt túl kegyes hozzám. A hónap végén azért a kis csali – amit totál paradox módon egy 20 grammos Okuma One casting bottal emelgettem – hozott egy jó halat ismét.

Ez után a hal után kezdtem elkönyvelni hogy a 2017-es év végre újra jó sügéres év lesz! Ha már áprilisban szinte képtelenség partról csukát fogni (hamar fel is adtam, inkább domolykóztam). És a balinok sem akarnak úgy jönni, mint máskor, legalább kedvenc csíkosaimból beindultak a darabosabb példányok.

És így is lett! Júniusban sikerült néhány még nem kapitális, de igazán szép példányt megcsípnem kajakból, partról és kikötőkből egyaránt. És egyre többet fogtam felszíni csalikkal, majd később rájöttem, hogy van az a pálya, ahol megeszik a 63 és 90 milliméteres jerkstert is! A torzsahalmok között viszonylag tempósan kisebb kihagyásokkal pöcögtetett jerket a halmok rejtekéből bombázták be irdatlan erővel! Sajnos egy húzása alapján komoly példány a kajaktól nem messze lemaradt az egyik alkalommal. Inkább nem idézném az “imát”, amit akkor elrebegtem! 🙂

A jerkek és felszíni csalik mellett kövezések tövében kora hajnalban eredményes tudtam lenni a még mindig nagy kedvenc Prey71 wobblerrel is.

Persze nyáron sem felejtkeztem meg kedvenc nimfáimról.

Az elsőbbség nem mindig a sügéreké volt. Jöttek popperrel, wobblerrel és gumival is szinte minden pecán. Egy egyéni rekordgyanús példányt sajnos el is veszítettem októberben.

Ahogy hűlt a víz olyan brutális mennyiségben vonultak be az apró csapók a kikötőkbe, hogy nem lehetett tőlük az első hetekben pergetni. Teljesen mindegy volt, hogy mekkora csalit tettem fel 20-30 kisebb sügér követte. Kora hajnalban a felszíni csalikat több irányból támadták a sügérrajok tolóhullámmal. És hogy minek köszönhető ez? A védelemnek, az elmúlt két év hosszú telének és ez által vélhetően az eredményes ívásnak. Ugyanis az elmúlt teleken újra hosszú időre borította jégpáncélt a Balaton így az emberi és valódi kormoránoktól is nyugta volt a halaknak, így a csapóknak is.

Újabb komoly sügérre egy szép őszi napig kellett várjak, ami UL csalival, de nagyon nem UL cuccra köszönt be. Egy 20 gramm dobósúlyú Okuma One botot teszteltem abban az időben.

És innentől kezdték el ontani a darabosabb sügéreket a kikötők eleinte vertikálisan kisebb csalikkal.

Aztán év végén képbe került két 2018-as Savage Gear újdonság. A Cannibal Shad XS-es készlet és a 3D LB Paddle Tail Roach. Az első készletből még a twisterfarkú változat sem egy gigász csali, bár az arckönyvön sokan már annak gondolnák. Sőt szerintem még a másik sem nagy a maga 7,5 centiméterével, csak testesebb a megszokottnál!

A legmeglepőbb az volt, amikor kristály vízen az irgalmatlan kinézetű rózsaszín/sárga színkombináció beadta a nap legnagyobb csapóját! 🙂 – Pedig Laci barátom nagyon szerette volna magának azt a színt, de ezek után nem adhattam! 🙂

dav

És akkor jött az a nap, amikor először összehalaztam az azóta legnagyobb kedvencemmé vált fent említett Paddle Tail Roachot.

Ez egy realisztikus bodorka utánzat kis narancsos korongfarokkal megbolondítva. Annak ellenére, hogy a faroknyél nincs kikönnyítve, mint a Cannibal Shadnél nagyon meggyőző a mozgása. És a Real Tail Bleak megjelenése óta tudom, hogy bizony a realisztikus csalik lehűlt vízben fokozottan jól működnek a legtöbb esetben.

Gyönyörű 25+os, de még mindig nem kapitális méretű sügérekhez segített hozzá, amikor eljött az a nap. December 27.-én ugyanis irgalmatlan sügérpecában volt részem!

Először 5 kapásból fogtam 2 azon a napon átlagosnak mondható példányt és egy kis csukát.

Mivel az érdeklődés alábbhagyott, így elkezdtem variálni a csalikat nulla eredménnyel így helyet váltottam a kikötőn belül.

Nem kicsit jött be a dolog miután visszakerült a nyerő csali! Első dobás tán második emelésbe durván beleütött az első brutál benga!

Következő dobásra volt egy sorozós kapásom, de luftot ütöttem. Pár üres dobás után jött egy valamivel kisebb, de azért az sem volt rossz hal. Durva, amikor egy sügérpecán egy 25 feletti sügér a “nem rossz hal” kategóriába tartozik!

Volt pár perc üresjárat, majd egy sorozós kapásnál hagytam a csalit a fenékre süllyedni. 2-3 másodperc múlva indítottam és abban a pillanatban durván leszedte fékhúzós kapással. Az ilyen sügérezés hihetetlen még utólag is. Amikor a stég lábánál pörög a hal már 4-5 másodperce és még mindig nem láttad az valami elképesztő!

A következő nagy jó fél óra múlva érkezett meg, amikor taktikát váltottam. Az eddig hosszában dobált részt oszlopsoronként elkezdtem keresztben megdobni. Még feneket sem ért a csali, amikor leszedte! Fárasztás közben beugrott valami akadóba, ahonnan alig tudtam kiimádkozni, pedig nem UL cuccal nyomultam.

Sajna a következő halat el is vesztettem! :( Valószínű megsérült a fonott és sajnos megtépett! :( Nem sok halat vesztettem így az elmúlt években, de sajnos ez benne van abban a bizonyos pakliban.

5 darab teljes hosszban 30+ossal zártam a napot.
Eszembe sem jutott kisebb csalit feltenni. Megérte kitartani!

Állat volt!

Ilyenkor persze sok irigyet szerez az ember magának, mert az emberek bele se gondolnak, hogy egy ilyen pecában mekkora meló, hány betli, kevés halas, vagy egy-egy kapásos peca van. Ilyen halakba csak úgy belefutni nem hiszem hogy bele lehet. Kitartottam heteken át a hazai viszonylatban nagynak ítélt csali mellett. Volt, hogy egy halat fogtam, míg akivel mentem kisebb, vagy nem is hosszra csak terjedelemre kevésbé testes, karcsú csalikkal, esetleg finomabb cuccal többet fogott. Ilyenkor nem szabad feladni és nem szabad csalit cserélni. Hosszú távon mindenképpen kifizetődik a dolog.

Ez a peca a Perch Pro sorozat új évadának első része előtt volt pár nappal és most először nem volt bennem a rohadjanakezekmegottaholvannak érzés! 🙂 Persze ezek a halak sehol nincsenek az ottani 40+os jószágoktól, sőt az új kiírásban a darabszámba is csak a 30+osok számítanak a versenybe. Tehát amiket én itt fogtam, az ott az alja lett volna.

Megmérni megint elfelejtettem a nagyobbakat, pedig nálam volt a mérleg. Tippre valahol 60 deka körül lehetett a legnagyobb.

Soha nem fogom elfelejteni az élmény, amit a Balatontól kaptam! Napokig csak arra tudtam gondolni amikor 20-30 méteren leverték a csalit, és ahogy rázták magukat fárasztás közben a bot nyele ütötte az alkaromat, mint egy kettes csukánál, balinnál. Elképesztő volt! Minden sügérpecás álma. Ha ilyen pecák gyakrabban jönnének szembe, akkor könnyebben legyintene az ember a darabszámra is. Már az első nagy után úgy voltam vele, hogy meg van a napom, a végén meg…

Azóta többször jártam ezen és másik pályán is, de megközelíteni sem sikerült ennek a napnak az átlagos halait sem.

Azt lenne jó tudni, hogy az ilyen komolyabb egyedekből álló rajok vonulnak e a kikötők között? Vagy bent állnak és nem mindig lehet átverni őket? Vagy a babahal mindnek a végzete lesz egy idő után? 😦

Egy biztos. Azon a napon jó idő volt és amíg be nem jött a déli szél lehetett fogni belőlük szépen.

Az év végén a 6,8as Cannibal Shad és az LB Roach adta az utolsó két halamat. Azt tudni kell hogy ennél a csaliméretnél még inkább meg van az esély beeső csukára is, mint kisebb csaliknál. Bizony velük szemben egy ilyen szereléssel már simán meg tudjuk vívni a csatát abban az esetben ha a szerencse is mellénk áll. Mert a harmincas előke egyáltalán nem csukabiztos! Nem is azért használóm, hanem mert dokkal kopásállóbb, mint a fonott zsinór, jobban ellenáll akadónak, kagylónak, kőnek egyaránt.

Így volt ez az év első pecáján is!

 Az év legnagyobb sügérét nem ezek a pecák hozták mégsem, hanem ahogy már korábban olvashattátok a Savage Gear Fat Vibes csalija adta be az eddigi rekordom méghozzá a 6,6 centiméteres változat. Érdekes dolog ez is, mert a kisebb verzióval harcsán kívül minden balatoni klasszikus ragadozó halat fogtam, de sügért azt nem. A nagyobbal viszont több jó csapó is elesett már.

És akkor ahogy az olvasó kérte néhány szó az általam leggyakrabban sügérezésre használt felszerelésről.

Bot: Savage Gear Finezze Spin 192 cm 3-12 gramm ML lure 2 sec

Ez az a bot a kínálatban, amit a legtöbbet használok. Hogy miért? Mert marha jó!

Hogy Fachs Tamás barátomat idézzem: “A tervezését tekintve egy igazi jigelős bot, egy elképesztően kemény blankkal, és egy hihetetlenül érzékeny, szinte külön életet élő spiccel”

Nekem a tökéletes bot sügérre, kövesre, süllőre és főleg felszíni balinozásra. De mivel ritkán cipelek magammal több botot ezért wobbleres balinozásra és wobbleres süllőzésre is ezt használom és a spicc érzékenysége miatt nem sok hal rúgta le magát eddig róla.

Orsó: Okuma Inspira ISX 30FD

Stabilan működik két éve. Egyszer tisztítottam ki. A festék imitt – amott ugyan megkopott már, de ez főképpen abból adódik, hogy nem nagyon tudok vigyázni a cuccaimra. Ebben az árkategóriában nem tudok jobb orsót mondani nektek.

Nem egy ökör ára ez a bot és az orsó, főleg az arckönyvön repkedő összegekhez képest. 😉

Zsinórhoz nincs linkem, mert a Savage Gear Finezze HD4 zsinórját sajnos időközben megszüntették, viszont én még időben vettem belőle, mert nagyon jó zsinórnak tartom. Átmérővel nem vacakolok, 0,10-est használok.

Előke: Savage Gear Soft Fluorocarbon  0,30-as átmérővel. Az előkét NAK kapoccsal csatlakoztatom a fonott főzsinórhoz és magam krimpelem. Ezt a méretet amúgy tök felesleges krimpelni, de nekem így jobban bejön! 😀

Kapocs: Savage Gear Needle Eggsnap A két kicsi verziót használom a csali méretétől függően.

A már használt csalikat nem írnám le újra, tele van velük a bejegyzés, de az biztos hogy a jövő évi kínálatban lesz renget újdonság, amit csapósügérre be fogok vetni.

A kis bodorkából lesz Swim & Jerk verzió. Aztán ott a Twitch Minnow, ami már adott szép balinokat és jó pár sügért a nyáron és az új felszíni a popper – WTD hibrid Pop Walker is a dobozomban lesz az 100%!

Szóval a pilinckázós “Sügéres Sztív” nem tűnt el csak átalakult. A kedvenc halam továbbra is a sügér és ha így folytatódik az állomány fejlődése talán majd gyakrabban futhatok – futhattok bele ti is egy ilyen nagyhalas pecába.

Azt a 40+ost meg szeretném csípni. Remélem van még rá pár évem! 😉

Még egy dolog így a végére, ami új csaliknál nem mindig automatikus még a számomra sem, ahogy ebben az írásban található csalik egy részével sem tettem meg. Nyomjuk le a horgokon a szakállakat, mert ennyit megérdemelnek!

Balaton, csuka, faragás, felszíni, hendméd, jerk, kajakos, killers, lipless, multi, parti, popperes, professzor, propper, sügér, szávázs, topwater, UL, vertic, WTD Kategória | 5 hozzászólás

Az első fóliás próbálkozások

 

balsa, faragás, hendméd, lipless, professzor, vertic Kategória | Hozzászólás

Wobblerkészítő verseny 18 év alatt

Elég sok kérdést és képeket kapok mostanában kezdő faragó srácoktól. Nem tudom miért pont engem találnak meg, hiszen még én is kezdő wobblerkészítőnek tartom magam. A képek és kérdések egy részét meg szoktam osztani Gombár Péter barátommal, aki nagyon tapasztalt wobblerkészítő és nagyon sokat segített – segít nekem.

A mai napon felvetette nekem ötletként, hogy mi lenne ha kiírnánk egy versenyt 18 év alatti srácoknak?

Csináljuk!

Feltételek:

  • az indulónak 18 év alattinak kell lennie
  • csak teljes mértékben saját készítésű csali számít a versenyben
  • a csaliról készített képek beadási határideje 2018 március 1.
  • a képeket a steveolsonhun@gmail.com címre várjuk

A zsűri közösen dönt szubjektív szempontok alapján. Az a csali nyer, amiben a legtöbb fantáziát látjuk!

A díjazott egy – egy darab Gpepp fishing lures és SteveOlureS műcsalival lesz gazdagabb!

Érdemes lesz figyelni a blogot, mert bizonyos időközönként ez a bejegyzés kiegészül majd egy – egy tippel, segítséggel.

Hajrá srácok!

Mindjárt itt az első tipp Gombár Pétertől:

A wobblerkészítésnél kardinális kérdés, hogy miből készül a csali.  Aki faragásra adja a fejét, az nagyjából a fa és a különböző szintetikus anyagú habok közül tud választani. Az öntött csaliknál a különböző fajsúlyú habok és a műgyanták jöhetnek számításba. Mivel utóbbi technikát nagy szériában gyártott, kiforrott modellekre érdemes alkalmazni, ezért csak a “faragható” alapanyagokkal foglalkozunk.

Ha fából szeretnénk csalit készíteni, szinte bármilyen fa szóba jöhet. Az alábbiakban az általam legalkalmasabbnak vélt fákat vesszük végig.

– uszadékfa

Gyűjtőnév, a lényege, hogy már kiáztatott, kiszáradt fa legyen. Leggyakoribb lelőhelye folyók partja, ártere. Előnye, hogy megfelelő a fajsúlya, és egy egyszerű késsel is jól faragható. Hátránya, hogy a fa formájához kell igazítani a csali formáját. Egyedi darabok készítésére alkalmas.

– balsafa

A legendás Rapala Original alapanyaga, a legelterjedtebb fa a wobblerkészítők körében. Sűrűsége kb. 0,1 – 0,4 g/cm3 között változik attól függően, hogy a fa melyik részéből készült a balsaléc. 0,15 alatt puha, 0,3 felett kemény balsáról beszélünk, a köztes részt hívhatjuk közepes keménységűnek. (A hivatalos besorolásban több osztály van. Sűrűség alapján light-extra heavy, homogenitás alapján A-C). A csalikészítéshez bármelyik típus megfelel, de a legalkalmasabb az, amelyikbe a körmünket még könnyedén bele tudjuk nyomni, viszont kitépni nem tudunk így belőle. Igyekezzünk “görcsmentes” fát választani, ezt leginkább a szín homogenitása alapján tudjuk ellenőrizni.

– császárfa

Sűrűsége kb. 0,3 g/cm3, tömör szerkezetű, masszív fa. Itthon akár a kertben is termeszthető, 4 év alatt több száz (ezer) csali alapanyagát lehet felnevelni a ház mögött. Kiváló wobbler alapanyag, jól faragható kézi szerszámokkal. Nagyobb sűrűsége miatt kevesebb ólmozást igényel a balsához képest, vagy nagyobb súlyú csalik készíthetők belőle.

– abachi (wawa, obeche)

Sűrűsége kb. 0,35 g/cm3, tömör szerkezetű, masszív trópusi fa. Másnéven ez a híres “szaunafa”. Kézi szerszámokkal még jól alakítható, nagyobb, nehezebb csalik is készíthetők belőle. A Rapala Countdown és a Magnum is ebből a fából készül.

Mindhárom fa beszerezhető a legtöbb faáruházban, nagyobb hobbiboltokban és barkácsáruházakban. Az abachi talán a legritkább, a balsát viszont jó eséllyel találunk.

Aki mégsem fából szeretne wobblert készíteni, annak még a különböző kemény habokat (purhab jellegű) tudom ajánlani. A legegyszerűbb és legkönnyebben elérhető alapanyag az úgynevezett „hab kőműves simító”. Sűrűsége a könnyű balsához hasonló, de még annál is könnyebben alakítható. Nagy felhajtóerővel rendelkezik, így az ólmozására nagy figyelmet kell fordítani.

A második tipp is megérkezett Petitől a csalik drótozásával kapcsolatban:

A wobblereket valamilyen módon el kell látnunk fém karikákkal, amikre fel tudjuk akasztani a horgokat. Erre a két legelterjedtebb módszer, hogy a csaliba szemes csavart tekerünk, vagy a teljes testen egy drótvázat vezetünk végig. A harmadik megoldás, hogy eleve nagy méretű worm vagy egyéb speciális horgokra építjük a csalit (pl. Bumble Lure), ezzel most nem foglalkozunk.

A szemes csavar egyszerű megoldásnak kínálkozik, de nem minden esetben alkalmazható. Sok csalinak a formája és a mérete is megakadályozza a csavarok betekerését, de a legfontosabb limitáló tényező a fa minősége. Leginkább kemény fák esetében alkalmazható. Az ok egyszerű. Egy puha balsából még beragasztás után is kitéphető egy 1,5 cm hosszú menetes szár. Abachi vagy keményebb fák (pl. fenyő, hárs, tölgy) használatakor érdemes lehet ezt a megoldást alkalmazni. Nagy méretű jerk vagy WTD csalikat sokkal könnyebb így elkészíteni. Megfelelő csavart itthon nekem még nem sikerült fellelnem, úgyhogy sajnos csak külföldi csalikészítős webshopokból beszerezhetők. Barkácskedvűek 1-1,2 mm vastagságú rozsdamentes acélhuzalból készíthetnek csavaros horogszemet.

A végigdrótozott csalik esetében egy, a csali teljes hosszán végigfutó vájatban van elhelyezve és beragasztva a drót. Ez kisebb és puha fából készült csaliknál a legjobb megoldás. A drótnak lehetőség szerint rozsdamentesnek kell lennie, mivel a csali, jó esetben sokat fog vízben tartózkodni, és a korróziónak csak ezek állnak ellen. Így a horganyzott drót és a gemkapocs ki is esik, mint lehetséges drótváz alapanyag, mivel ezek nem rozsdamentesek, csak egy könnyen lekopó bevonat van rajtuk.

Rozsdamentes drót a CO huzal, egyes gyöngyfűző drótok, fogorvosi acélhuzal, és az eleve rozsdamentes drótként (stainless steel wire) árult termékek.

Méretben leguniverzálisabbnak a 0,8 mm-es vastagságú mondható. 2-7 cm között csaliknál ez szinte mindig megfelelő. Vastagabb, 1-1,2 mm-es drót használata nagyobb csaliknál indokolt. Vékonyabb, pl. 0,6 mm-es acélhuzalból viszont, csak az extra kemény lehet megfelelő szerintem, még kisebb csaliknál is.

Beszerzési forrás lehet barkácsáruházak, hegesztési szakboltok, eBay, Aliexpress, különböző csalikészítős külföldi webshopok.

Harmadik tipp, a wobblerek súlyozása

A heti tippben a wobblerek súlyozásáról fogok pár gondolatot megosztani.

A fahalakat nagyrészt valamilyen súlyozással készítik. Súly nélkül lehet készíteni működőképes minnow típusú csalikat (lásd Rapala Original és Husky széria), de más kialakításoknál mindenképp érdemes súlyozni. Erre a célra kézenfekvő megoldás ólom, acél vagy tungsten söréteket használni, manapság mind könnyen beszerezhető. Ha figyelembe vesszük az ártényezőt is, nagy valószínűséggel az ólom mellett tesszük le a voksot. Ez sörét, pálcaólom és lemez formában is olcsón megvásárolható. Hogy melyiket válasszuk, nagyban meghatározza a csali formája, térfogata és a súlyozással elérni kívánt mozgás, merülés vagy dobási tulajdonság. A következőkben, a teljesség igénye nélkül, ezeket veszem végig.

Minnow típusú csalik

Mint már korábban írtam, ez a típus készíthető súlyozás nélkül is. Viszont némi súly hozzáadásával jelentősen növelhető a dobástáv és lebegő/süllyedő tulajdonságot is adhatunk a csalinak. Kiindulásnak mindenképpen az 1:2 arányú súlyozást javaslom. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hasi vonószem elé a teljes súlymennyiség harmada, mögé kétharmada kerüljön, lapított lemez vagy sörét formában. Ha nem vagyunk a mozgással megelégedve, lehet variálni. Kisebb kéthorgos csaliknál akár a teljes súlymennyiség is a hasi horog mögé kerülhet, egyhorgos csaliknál pedig a képzeletbeli hasi horog fölé kerülhet a súly.

Crankbaitek

Nem mélyre törő crankek esetében vagy a hasi horog fölé kerüljön a teljes súlymennyiség, vagy a horog elé és mögé szorosan 1-1 arányban. Eltérni a az elől lévő súly növelésével érdemes. Pici, pl. domolykós wobblerek esetén a teljes mennyiség a csali első felébe kerüljön.

A mélyre törő crankek speciális kategória, itt a terelőlap hosszúsága sokat befolyásol. Itt a teljes súly a hasi horogszem és a terelőlap közé kerülhet, de ennek részletezését most kihagynám, mert terjedelmes téma.

Popperek/WTD-k

Ezen csalitípusok esetén a teljes súlyozás a csali hátsó harmadába kerülhet 1-3 sörét formájában. WTD-k esetében tehetünk súlyt a csali első negyedébe is, kb. az összsúlyozás negyedét.

A felsoroltakon kívül rengeteg variáció létezik, a teljesen testen keresztben átfutó súlyozáson át, a has külső részére felragasztott sörétig. A leírtak kiindulási alapnak tekinthetők és természetesen szabadon variálhatók. Kísérletezzetek! 🙂 Hajrá!

A negyedik tipp kicsit gyorsabban jött a szokottnál

A mai tippben megpróbálom nagyjából összefoglalni, hogy a terelőlap miként befolyásolja a wobbler különböző mozgási tulajdonságait.

1. A terelőlap és a csali síkjának bezárt szöge
Ez leginkább a csali merülési mélységét határozza meg. A vízszintes síkhoz képest 5-90 fok között lehet. Minél kisebb ez a szög, annál mélyebbre megy le a csali, ha pedig 90 fokhoz közeli terelőlap állást választunk egészen a felszínen fog úszni a csali.
Kiindulási alap lehet minnow és crank csaliknál egyaránt a 30-60 fokos szög.

2. A terelőlap szélessége
A wobblereknél a terelőlap szélességével a veretés amplitúdóját lehet szabályozni. Egy keskeny terelővel kis kilengésű, finoman verető mozgást tudunk előidézni, míg a szélesebbel a csali is szélesebben, botrázósabban fog mozogni.

3. A terelőlap hossza
Alapvetően a hossz azt határozza meg, hogy mennyire mélyre húzható le egy csali. Rögtön két részre bontom a témát. Az első eset amikor a vonószem a testben van és nem érintkezik a terelővel (pl. Rapala Original). Itt a megfelelően megválasztott hossz kardinális kérdés, mert csak így fog jól mozogni a csali. Túl rövid terelővel “bután” billeg, túl hosszúval pedig bukdácsol és könnyen kifordul. A hosszra vonatkozóan általános szabályok nincsenek, kísérletezni kell a jó mozgás eléréséhez.
Inkább a mélyretörő crankbaitekre jellemző, hogy a vonószem a testen kívül, a terelőlapon van átvezetve. Ennek oka a fent leírtakban keresendő. Ha nem így lenne, a csali bukdácsolna, nem úszna sehogysem. A vonószemet a terelőlap hosszának függvényében a lapka középső harmadában érdemes elhelyezni. Minél hosszabb, annál előrébb. Általános szabályt nem tudok mondani, mivel a csali formája és a súlyozása is szerepet játszik ebben.

4. A vonószem pozíciója a terelőlaphoz képest
Ha a vonószem nagyjából az orrcsúcsban van egy közeli terelőlap sűrűbb, kisebb amplitúdójú mozgást produkál. Minél hátrébb kerül, annál inkább szélesebb, billegősebb mozgás érhető el. Crankbaitek esetén a vonószemet egészen rá lehet hajtani a terelőre, ez növeli a wobbler stabilitását, de könnyen eredményezhet túlverető csalit is.

A fentebb leírt négy paramétert mindenképpen együtt kell figyelembe venni, mintegy rendszerként tekinteni rá, mert együtt határozzák meg a csalink mozgását. És mint korábban már többször is leírtam: Kísérletezzetek!

Zoltán Marcsó barátom alias Hungarianwobblers felajánlott egy különdíjat az általa kiválasztott pályamunkát beküldő wobbler készítőnek!

Helló! A wobblerkészítős pályázatban én is felajánlanék egy díjat az általam legegyedibbnek, legkreatívabbnak ítélt készítőnek!

Köszi Tomi!

Újabb felajánlás érkezett Nagy Gábortól Egy éves ifi balatoni jegyet felajánl a BHNp. Zrt.

Emellett felajánlott egy balatoni gázlós horgászatot annak a beküldőnek, aki az általa legjobbnak ítélt távdobó balinos csalit készíti el! Ehhez kérnénk a csali hosszának és súlyának a feltüntetését is.

Ne feledjétek a felsorolt díjakból egy faragó akár többet is megnyerhet!

Skill barátom a Zagyvahorgász weboldal szerkesztője és wobblerfaragó mester felajánlott egy wobblert a legifjabb versenyző részére!

Fátyol Csaba barátom is felajánlott egy wobblert az általa kiválasztottnak! Csak legyen annyi nevezőnk, mint díjunk! 😀

Újabb felajánlás Taskovics Balázstól! Az általunk három legjobbnak ítélt műcsali készítőjének fejenként felajánlott egy-egy kézi készítésű WTD csalit!

Újabb felajánlás Nacsa Gábortól!  Egy darab 23 gramm súlyú godfather minime jerkcsali az általa legjobbnak ítélt pályaműre.

 

balsa, egyéb, faragás, hendméd Kategória | 4 hozzászólás

Baráti zárópeca harmincadikán

Az évzáró baráti pecánk beszámolóit az alábbi képekre kattintva olvashatjátok.

Én csak annyit tennék hozzá, hogy DS cuccal csontival keszegezni az még a tróger harcsázásnál is lejjebb van! 😀

Balaton Kategória | Hozzászólás

Az év utolsó napja

Az év utolsó napja is pecával és faragással telt. Van a tarsolyomban pár elmaradt, megírásra váró bejegyzés, ugyanis az év végén a Balaton kegyes volt hozzám. Műcsalikészítésben is sikerült előrelépnem, újat kipróbálnom és év végén volt egy igen jó hangulatú baráti pecánk, amit majd linkelek nektek.

Boldog Új Esztendőt Minden Kedves Olvasómnak!

Balaton, balsa, faragás, hendméd, parti, sügér Kategória | Hozzászólás

Téli keszeg

Tavaly lekéstem a kikötői télikeszegekről, mert mire elhatároztam magam, hogy hagyom a sügéreket beállt a Balaton. Mire kiolvadt a keszegeknek nyomna sem volt.

Ma vittem a pergetőt is, de végül nem került ki a csomagtartóból. Elég sokan voltak a kikötőben mire leértem, így nem a legjobb helyek egyikén kezdtem meg a pecát. Csúszó úszós szereléket készítettem a távoli dobások miatt, de az ütköző cérnával csak nyűglődtem. Folyamatosan elcsúszott így rendszeresen elvesztettem a jó mélységet. Egészen addig amíg az egyik dobásnál a cérnaütközőnél elszakadt a zsinór, az úszó pedig a túloldalon csattant! :(

Ekkor feltettem egy fixúszós szereléket egy 10 grammos clarussoval. A pontos dobás ezzel a cuccal nehezebb volt, viszont a kapások száma jócskán megnőtt. Volt finomkodós, amikor csat 2-3 millimétert emelte és tartotta. Volt hirtelen lerántós, oldalazós, bukdácsolós, komótosan elhúzós és volt olyan is, hogy nem érzékeltem kapást mégis rajta volt a hal. Egy forgókapocs azért nem ártott volna a horog fölé, mert a halmentesen kihúzott szereléket a kukorica pörgette rendesen.

Egy rövid kitérő kivételével ugyanazt a bójaközt pecáztam meg. A csali az ilyenkor szokásos egy szem konzervkukorica volt.

Olyan 10-11 kiló keszeget foghattam, ebből 3 kilót elvittem. A nagyobbakat és a kisebbeket rilizeltem. A szákos képen található kisebbek is visszamentek. Nagyrészt vörösszárnyú keszegek jöttek, bodorkák, néhány karika és kisebb dévér.

2016 március óta először békéshalaztam. Gyakrabban kellene. Jó peca volt na!

Balaton, dévér, egyéb, karika, meccsbot, parti, vörösszárnyú Kategória | Hozzászólás

Lureswap 2.0

Az első csalicsere játék után természetesen volt második is. Régen lezárult már, de valahogy csak nem jutottam el a fényképezésig sem. Ma végre rászántam egy kis időt, ami biztos furán hangzik, de én évek óta nem pörgöm túl a karácsonyi őrületet. Ráadásul éppen most füstölöm a szalonnát, így közben akadt egy kis idő faragásra, fényképezésre és írásra is.

Az előző játéknak köszönhetek – köszönhetünk egy új barátot, Leventét, aki a következő kommentel jelentkezett az előző íráshoz:

“Pont ezen gondolkodtam, hogy de jó lenne wobblereket cserélgetni. Erre ti megtettétek. De jó nektek. Mennyi új csalit próbálgathattok… 😦”

Így lett ő blog olvasóból fórum tag, akivel azóta többen is horgásztunk már együtt, cseréltünk csalikat és indult a második lureswappen, ugyanis a félelmei ellenére a játékhoz nem kellett fészbuk regisztráció és 100 nevező sem indult szerencsénkre! 😀

Persze én ökör egy éves wobblerkészítő múlttal valami extrával akartam kirukkolni, így született meg a fejemben egy popper – propper hibrid csali ötlete. Még télen elkészült a prototípus otthon talált szedett – vedett anyagokból. Mielőtt befagyott volna a Balaton sikerült is kipróbálnom. A propeller pörgött és hangja is volt!

Prototípus

Innentől nem volt más hátra alkatrészeket kellett beszereznem! Merevebb drót, rozsdamentes anyagból készült gyöngy és propeller, vastag plexi terelőnek.

Egyetlen faragót ismertem itthon, aki korábban készített már propp csalikat. Facskó Tamás alias wobblermania.

Tőle próbáltam némi tanácsot kérni, de mint kiderült otthon található anyagokkal dolgozott ő is.

Hosszas keresgélés után aztán találtam propeller és végzáródugót külföldi forrásból, csak a rozsdamentes ütköző gyöngyöt felejtettem el megrendelni. Itthon próbáltam pótolni a hiányosságot ékszerkellékeket áruló webshoppból. Sajna ez zsákutca volt, mivel a következő példány, ami már közelített a végleges kinézethez berozsdásodott.

 

Formára végleges

Minden a helyén, csak az a fránya gyöngy

Kellett rendelnem kintről rozsdamentes fém gyöngy ütközőket is.

Közben kiötlöttem magamnak egy dupla propelleres csalit béka mintázattal, ami már szerepelt is itt a blogon és adott is néhány szép csapósügeret.

SteveOlureS double frog propper

Ez a mintázat annyira bejött (nem csak nekem) hogy módosítottam az eredeti színösszeállításon. Mint később kiderült ez majdnem be is borította az egész játékot!

Amúgy sem volt egyszerű a folyamat! Egyrészt mert kezdőként elég nagy fába vágtam azt a bizonyos fejszét, akarom mondani sniccert, másrészt renget buktató volt a dologban az alapozó gyantától a festésen, a popper pofán át a záró gyantáig!

Nem akarom ecsetelni az egész történést, de többször fordult elő, hogy kishíján kukában landolt az egész cucc! A legdurvább az volt, amikor 10 csali már színre fújva lógott és a 11.-nél a fehér festékrspré berobbant és beterítette a készre fújt csalikat is.

Persze újra nekiálltam, de nem mind sikerült olyanra amilyenre szerettem volna!

Testek

Súlyozásra várva

Ha nem is egyformák, de azért hasonlítanak

Festve

Gyantázva

Párban

Együtt…

… még utoljára

Most hogy ezen a részén túl vagyok jöjjenek a többiek által készített remekművek szépen, sorjában. Remélem a képekkel sem hibáztam és a készítőket is rendben tudom párosítani a műveikkel!

Máté púpos domolykó csalija

Korvin avantgard wobblere

Gpepp béka skandináv típusú terelővel megbolondítva

Fefe a nagy visszatérő domolykós duci csalija

A bobler jelölt terelővel és kicsit más horgokkal Zolikától

Az északi stílus érződik a Sannobaits műhely remekművén

HMarci, amikor egy legyes wobblert készít

Granlure a felvidéki domolykóvadász

Skill wobbler, avagy a rutin meg az évek extra dizájnnal

Esox balingyilkos minnow csalija

Végül, de nem utolsó sorban Levi pöttyös domolykócsalija

Mivel többen kérdezték már hogy készítem a popperhez a terelőt, ezért most elárulom nektek. Amúgy az ötlet nem saját, csak a szöveg! 😀

Nem kell hozzá más csak, egy anyacsavar, egy csapágygolyó, egy kalapács és bátorság!

 

ajándék, balsa, faragás, felszíni, hendméd, pecavilág Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Jerkes csukák sügérek között

Ez az ősz a csukák szempontjából a leggyengébb volt mióta csónakkal rendelkezem. Az egy dolog, hogy két hónapra autó nélkül maradtam, így a hajnali meló előtti csukázások száma nullára redukálódott, de egyszerűen (egészen augusztus közepétől) nem volt olyan hétvége, hogy ne lett volna vihar, atomszél, hirtelen lehűlés, vagy éppen felmelegedés, viharjelzés, vagy éppen mocskos víz. Amikor ideális lett volna vagy nem értem rá, vagy egyszerűen hitemet vesztve képtelen voltam fogni. Sokszor rosszul is döntöttem! 😦

Novemberben két jószágot sikerült elcsípnem összesen, igaz azokat legalább jerkelve.

Az elsőt egy délutánon. Fél nap szabadságon voltam éppen.

Először egy kikötőt néztem meg, hátha van balin. Balinok nem voltak, a babahalak alól pedig csak apró sügérek jöttek.

Átmentem a csónakkikötőmbe. Először megpróbáltam a sügéreket, de csak kisebbek jöttek így kieveztem. Végre tiszta volt a víz a nád előtt is. Igazi jerkes pálya!

Sekély oldalt választottam. Az első 4-5 öböl nem adott halat, aztán észrevettem egy kajakost. Már majdnem elvette a kedvem, amikor leszedte a csuka a jerket. Kurva jó kapás volt! Ment is szépen a kövér csukesz. Szemből futott rá a csalira és mélyen benyelte.

Volt még egy lekövetés, egy csuka a csali mögött fordult el. Egy pedig már tátotta a száját, hogy lekapja, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és elfordult a csali mögül.

Így is kurva jó volt!

Egyik nap kaptam egy rakat csalit a 2018-as kínálatból. Sajnos vannak olyanok is, amiknek várniuk kell a jövő májusra.
Lesznek különböző szettek. Ilyen az 5,5-es gumikból álló cannibal shad szett is. Mielőtt kieveztem volna megpróbáltam ezekkel a gumikkal sügéreket csípni.

20 darab körül foghattam. Ez volt a legnagyobb.

Ahogy világosodott úgy tűntek el a komolyabb jószágok.

Kieveztem, de a nyílt víz nem volt olyan tiszta sajnos! :(

Egy újabb csali tesztelését kezdtem meg. Amikor először láttam róla a képet azon agyaltam ez megint mi? 😀

Aztán megláttam benne a halat. Iszonyat jól dobható és pontosan. A 30-65-ös castinggal kidobom a világból pedig a súlya meg sem közelíti a boton megadott alsó értéket. Lassan süllyedő csali, de lesz belőle felúszó, ami a süllők réme lesz, ebben biztos vagyok.

Tökéletes jerk csali. Nagyon bejön a mozgása!

Nem egy óriás, de nagyon fasza kapása volt és piszkosul örülök, hogy bejött amit elgondoltam.
Szerintem tengeri halra szánták alapban. Hiszen a neve is sandeel jerk minnow.

A videó sajnos elég vacak lett, mert bepárásodott a kamera, amikor akkumulátort cseréltem benne.

Balaton, csónakos, csuka, jerk, parti, sügér Kategória | Hozzászólás

Pecapótlék

Balaton, balin, balsa, csuka, domolykó, egyéb, elado, faragás, felszíni, hendméd, pecavilág, popperes, propper, PV, sügér, topwater, UL, WTD Kategória | Hozzászólás

Déli szél a tükör helyett

A déli szél nem tartozik a kedvenc szélirányok közé. Szerintem nem csak nálam van ez így, hanem általában a pergetőhorgászok többségénél. Bár a déli parton lehet pont az északi szelet utálják ennyire. Joci barátom szokta mondani, még amikor gyakrabban találkoztunk, hogy: “Ha déli szél van, kell venni egy rekesz sört és meg kell inni!”

Na ez a nap nem így kezdődött!

Végre elkészült az autóm, így ezt a napot két pecával szerettem volna keretbe foglalni. Mivel a szervizbe való rohangálás miatt szép lassan összejött egy fél napra való szabadságom, ezért azon a napon délutánra szándékomban állt kivenni a másik felét. Egy jót akartam végre horgászni. Csónakból. Jerkelve. Csukára. Ha már így alakult a hajnalt egy kikötőben kezdtem. Már úgy nézett ki, hogy betli lesz a vége, mert apró sügéreken kívül mást nem találtam, amikor ez a gyönyörű mintázatú, kövér kis csuka bearanyozta a hajnalomat.

Hajnali csukesz

Délig nagyon lassan akart telni az idő a melóhelyen, de 12:15-kor már eveztem volna kifelé. Igen. Eveztem volna! Mert az ígért tükör víz helyett déli hullámzás és opálos víz fogadott. 😦

Egy kicsit elgondolkodtam a helyváltoztatáson, de aztán úgy döntöttem maradok és kivárok, hátha csendesedig. Egyszer már bejött idén ez a déli szeles dolog. Gondoltam hátha megint benyomta a kishalat a stég alá, utánuk pedig a sügéreket.

A stég alatt csak pár apróság jött. Kishalat egyáltalán nem láttam bent, mert a szél nemhogy csendesedett volna, inkább fokozódott, a víz pedig opálosból lassan átváltott koszossá! 😦

Egy gondolattól vezérelve megnéztem beljebb a sügéreket. Itt valamivel tisztább volt a víz, de egyre csökkent a vízszint a parthoz közeledve. Egy olyan csónak alatt volt egy finom pöccintésem, ahol idén tán még halat se fogtam, de szerintem tavaly se nagyon.  Lehúzta a gumit, így visszatettem a helyére, majd megint egy pöccintés. Többször tapasztaltam már azt, hogy nagy sügérek is csak finoman megtolják, húzzák a gumit. Így volt ez most is. A harmadik kapásnak végre jókor vertem oda. Meg volt aznap az első gyönyörűség!

Az első fotó-érett sügér

Még kétszer megpróbáltam ugyanott, de nem volt társa, vagy megriadt a nagy pocsolásban. Aztán a csónak másik oldalán első leengedésre brutális kapásom volt. Nagyon durván torokra szedte a cseburaskán felkínált 3d fry-t ez a gyönyörű sötét mintázatú púpos, de furcsán vékonyodó faroknyéllel megáldott sügér

Micsoda színek és micsoda magas hát

Innentől kezdve egy darabig sorra jöttek a sügérek különböző méretekben. Egy fél órára azért kieveztem, de annyira koszos volt a víz az öblökben, hogy hagytam a fenébe az egészet! Koszos víznél elment a maradék hitem is, az idén amúgy is gyenge csukafogástól.

Ütemekben jöttek be a csapatok. Voltak üresjáratok is. Keresni kellett őket. Szerintem a kishalrajokat követték. Melós volt, de ennyi sügéret egy peca alatt már régen fogtam és jöttek végre darabosabbak.

Amilyen szarul indult olyan jó peca lett belőle. 🙂

Beszívta szépen

Kicsit mákos

A nyerő csali

A kép alapján hívták fel rá a figyelmemet, hogy bizony a kapkodásban fordítva tettem fel a horgot a cseburaskára. Mivel néhány hal kivételével aznap vertikálva fogtam őket, így nem vettem észre a hátrányát, de azért ti ne így tűzzétek!

Ez is darabos

Újabb magas hátú

Balaton, csuka, lipless, parti, sügér, vertic Kategória | Hozzászólás