SMS-t kaptam life

Nem bírtam elviselni a tegnapi részleges fiaskót, így ma megint mennem kellett. 😀 Ami pedig cseppet sem mellékes, az az, hogy fel akartam már avatni a csónakmotort hallal is.

Amilyen gyorsan berobbant ez a meleg kell lenni a nádban és a kövezéseken halnak.

A napkelte már a nádas előtt ért.

Ennél szebb reggelt elképzelni sem szeretnék! 😀

Az első öbölben, amiben halat sejtettem ott várt engem a jó balin. Legalább hármasra taksáltam, miután lefordult az új minnow csalim mögül a kristály vízben a csónaktól alig egy méterre.

Egyik szemem sírt, a másik nevetett, hiszen ott volt a hal, csak éppen….

Ebben az öbölben láttam az első rablást, de pont egy torzsába akadt csali szabadításával voltam elfoglalva. 😀

Aztán semmi és semmi és megint semmi. Már konstatáltam, hogy a nád ma sem adja be a halat, amikor egy távoli öbölnél több fehér madárra lettem figyelmes.

Ahogy közelítettem sorra rebbentek fel a nagy kócsagok, szürke gémek és bakcsók, az öbölben pedig búbosvöcskök vadásztak.

Biztos voltam benne, hogy ez lesz az én pályám. Nem nagy, de halat kell hogy rejtsen magában. 😉

Egyre lejjebb vettem a gázkart és halkan besiklottam a bejárathoz egy nádbaba mögé, majd vártam. Nagy volt a csend. A szélében vadkacsák tollászkodtak. Elsőre az új AYU színű WTD tettem a kapocsba, amit poénból feliratoztam, mint a “nagyok”. 2021 és #1. 😀

Beküldtem a bal oldali öbölbe a nádfal elé és szépen ütemesen vezettem kifelé. Jött is azokkal a széles mozdulatokkal amit az axehead tud, amikor betámadta végre valami és a ahogy megállítottam, abban a pillanatban beduplázta, ahogy megírva vagyon. 🙂

Volt egy kis kalamajka, mert megkerülte a nádbabát és bele is úszott, de valahogy csak kiszerencsétlenkedtem belőle. 😀

A következő dobásra fent hagytam még ugyanezt a csalit. Reméltem, hogy van még az öbölben kollégája az iménti nagypofájú útonállónak. És volt. 😀

A kapás ugyanúgy jött, szinte ugyanott. Elsőre ez is elvétette, majd az álló csalit lefejelte keményen. 😀

A csalicsere is jól sikerült, hiszen első dobásra betámadta egy őn a belő sarokban, ez ugyan nem akadt meg, de a következő már nem kegyelmezett az ezüst utazónak.

Mivel előttem csattant egy brutális rablás és a bal oldali öblöt úgyis pihentetni akartam ezért dobtam egy hosszú egyenest. Félúton jött az újabb bammm, de ez sem akadt és nem is duplázott, viszont a csónak orránál egy kurvanagy jószág fordult el unottan a csali alól.

Olyan volt mintha koloncot cipelne magával. Lehet egy beszakadt szerelék volt benne.

Már csak ezért is vissza fogok menni érte, meg azért is, mert nagyon szeretném faroktövön ragadni, mert a méretei alapján tarkón elég nehéz lenne.

Nem jöttek a kapások, így egy gondolattól vezérelve vissza tettem a kapocsba az elsőként halat adó csalit és abban a pillanatban nem várt SMS érkezett. 😦

Van egy számítógépes hálózat, aminek a karbantartását csinálom a csalikészítés mellett és a kolléganő sms-ben jelezte, hogy nagyon büdös jön a szerver helyiségből.

Úgyis menni akartam ma, mert meg kellett néznem egy gépet, de későbbi időpontra terveztem. Még hét óra sem volt ekkor.

Dobtam egyet még a balos öbölbe, amelyik dobás talán a nap kapását hozta. Szépen riszálta a seggét a felszíni ketyere, amikor megnyílt mögötte a víz és a tátott balinpofában eltűnt a közben megállított wtd.

Így kell ezt kérem. 😀

A kövezésen volt még egy kapásom az ezüst utazóra, de aztán inkább elindultam, nehogy valami komoly gond legyen, ami napokat vesz el az életemből. 😦 Szerencsére csak a szünetmentes krepált be.

Ez már jó peca volt. 7 akció, 4 kézben tartott hal, lekövetés és egy látott benga.

A motor is igazán jól teljesít, csak az akksi ne lenne ilyen mocsok nehéz.

Kicsit már bánom, hogy nem tettem még hozzá egy kis pénzt. Simán vehettem volna egy lithiumos akksit, ami könnyebb és a világból ki lehet vele motorozni. Ha veszek még egy stabil molnárkocsit is, már közelítek az árához a két sima akksi árával együtt.

Csak az rohadt SMS ne jött volna….

 

Kategória: Balaton, balin, balsa, csónakos, felszíni, topwater | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) SMS-t kaptam life bejegyzéshez

  1. qvik szerint:

    Otthon kell hagymi a telefont. Még vízbe esik. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.