Vasárnap a kerékpáros verseny miatt bukta volt a kajakpeca, a csónakos pályámon pedig legutóbb még nem találtam halat. Szombat délután a család kutyástól lelépett anyóshoz én meg hirtelen felindulásból horgászni mentem. 😀

A kajakos pálya két végpontján kívüli részeken ( már ameddig valaha eleveztem) reggel aratás volt, így úgy gondoltam, hogy az ” én részemen” is az lesz. 😀

Ember tervez a balinok meg végeznek. 😀

Széllel szemben leeveztem a kőig, majd onnan visszafelé csorogva vallattam a pályát, de semmi nyoma nem volt egy árva balinnak sem. Visszafelé a sólyázási hely előtt volt pár balin. Itt volt az első akcióm.

Feltettem a wave the dogból a black mamba színt és elő dobásnál meg is volt rá a jelentkező. Mint a villám ütötte el keresztben, de éppen csak hozzáért a csalihoz.

Mivel bekussoltak, így elindultam a másik irányba, hátha ívik még a küsz a múltkori szakaszon. Ez sem jött be. 😀 Eveztem hát tovább.

Egy kanyar után, a nádfalon volt pár hal és néhány dobás után a wobblert topwater csalira váltottam. Volt ott egy kurva jó hal. Kétszer is úgy fordult – rabolt, hogy látatta magát. Talán meg volt hármas is. A rohadék olyan kapással bombázta be az ezüst utazót, hogy majd a szívem ugrott ki, de persze nem akadt meg ez sem.

Hiába szórtam neki a jobbnál jobb csalijaimat, nem az a nyeretlen kilós jószág volt. Nem ment neki egyik csalinak se még egyszer.

A nád után egy sásos szakasz következett. Eddig még soha nem eveztem el. A sásban dolgozott is egy hal, amit második dobásra végre leszedtem. Nem volt túl nagy, de annál csinosabb és persze topwaterre 🙂

Tudom, tudom. Minek az a nagy kapocs, meg a vastag előke? Azért mert mindig finom cuccal kezdem az évet, aztán csak megszívom, mint idén a süllővel, meg a harcsával, ráadásul a torzsás pályákon még a 40-es előkét is cserélni kell egy – egy balin után, mert könnyen megsérül. 30-ast meg pattintott már el nekem hármas forma és vitte a csalimat is.  😦 Amúgy a kicsi kapcsokkal nem boldogulok, nem az én ujjamnak valók, főleg a keményebbek. Képtelen vagyok kinyitni őket még nyáron is.

Rablások zaját hozta az enyhülő szél, így egyre feljebb merészkedtem és találtam egy nagyon hosszú babás nádas, torzsapúpos szakaszt, ami persze sokaknak biztosan nem újdonság, de nekem az volt.

És tele volt kishallal és zabáltak a balinok. Nem csapatban, hanem egyénileg vadásztak a nagy kiterjedésű területen és volt néhány rablás a nyílt részen is. Sajnos hamar menekülőre kellett fognom, ugyanis a semmiből hátba vágott egy széllökés és amikor hátranéztem az ég a túlparton összeért a vízzel, a völgyhíd alig látszott és fekete volt az ég. 😦

A jóllakott balinok közül egy 40-es formát tudtam csak elkapni, azt meg én nem fényképezem. Mire kiértem a sólyahelyhez a csizmám szárában folyt a víz és még a tököm is vizes volt. No nem az esőtől, hanem a hullámzásban nem igazán tudtam odafigyelni arra, hogy szépen evezzek, így a lapát hozta a vizet, ami a leengedő nyílásokon át is bugyogott felfelé.

Persze mire kiértem leállt a szél, ilyen az én formám. 😀

Ma hatalmas tervekkel, újult erővel 2:30-kor keltem. Még kamerát is vittem magammal. Irány az új pálya süllők és balinok reményében. 😀

Szokásom, hogy először ránézek a vízre. Tükör volt végre és süllő durrant a nád előtt az éjszakában.  😀

Ilyen gyorsan talán csak szombat délután került a vízre a kajak, mint ma. Vártam a nád előtt az újabb hangra, de csak nem akart jönni, így meghúztam az evezőt, de keményen. 😀

A küszök nem ívtak ma sem. A sásos részen se volt hal. Nem jó előjel….

Aztán mintha rabolt volna valami a torzsás részen és felrebbent az egyik legjobb indikátor madár, egy nagy kócsag. A nap is megindult a horizonton. Jönni kell a balinoknak is. 😀

Írtam már, hogy ember tervez, a balinok meg…? 😀

Fél óra után realizáltam, hogy akik szombaton itt vacsoráztak, azok most nem itt reggeliznek. 😀 Vártam a hangokat, de kevés volt, azok is szétszórtan. A rablások nagy része ( nagyon kevés volt) általában messze történt, vagy olyan helyen, amire adott szögből dobni sem lehetett, amikor végre komoly burvány mutatta előttem a jó halat.

Igazi nádlakó, nagy rohadék balin volt, ami utána is mutatta magát forgásaival, de szerintem még mindig rajtam röhög, pedig fejbe dobtam egy – kétszer. 😀

Aztán mögöttem robbant a víz, kb azon a részen, ahol szombaton a kicsit csíptem.

A balck mamba színű wave the dogban bíztam. Talán ez a típusom még nem annyira elterjedt, így a halak sem ismerik.

Szépen ütemesen húztam, az orra túrta a vizet, amikor robbant a víz, persze nem akadt. Vártam egy kicsit, hátha az álló csalit leszedi, aztán indítottam. Nem bírta idegekkel és megint nekiment. Repült a csali méter magasra, majd a beesőt úgy bombázta be, hogy vitte magával a víz alá. Odavertem neki ahogy kell, de a szemét úgy fogta meg, hogy a horgokhoz még véletlenül se legyen köze.

Tudom – tudom mindig a nagy megy el, de ez bizony komoly hal volt megint. Két dobást engedtem még a csalinak aztán lecseréltem egy kis ducira, ayu színben.

Kb két méterre sétálhatott az előző őrület helyétől, amikor egy fekete hátú kettes forma balin vágódott ki a vízből, de a csalihoz hozzá sem ért. 😦

Az adrenalinszintem az egekben, a hal meg a habokban. 😀

10 percet szűrtem még a környéket, de eltűntek. Kicsit közbne azért agyaltam is és a mai helyzetet a szombatival hasonlítva arra jutottam, hogy az a pár hal ami ma a pályán volt, valószínűleg, benszülött nádi balin, szombaton pedig egy nyílt vízi horda állhatott be közéjük az ivadék és küsz csemegére.

Másfél óra küzdelem után újra ezen a részen találtam magam és amikor a hetes axeheadet akkora robajjal támadta be egy torzsa mellett, hogy majd beszartam, de persze ez sem akadt, akkor legszívesebben a botot a vízbe basztam volna. 😀

Nem volt mit tenni feladtam ezt a pályát mára és már ismerős kisebb torzsás öblök után néztem.

Az egyikben rendesen mozgott a hal. Tavaly itt többször is láttam ivó pontyokat. Mivel nem akartam egyet sem hátba akasztani, így először megbizonyosodtam róla, hogy nem pontyok, hanem brutál méretű vörösszárnyú keszegek pörögnek a pályán. Esküszöm volt közöttük közel negyvenes.

Ekkor ugrott be, hogy még ősszel ugyanitt egy sebhelyes balin négyszer ment neki a WTD-nek, de egyszer sem akadt. Most elsőre leszedte. Végre!

Gyönyörű hal volt sebhellyel a kopoltyúfedelén és amikor kivettem akkor láttam meg, hogy az orr részén is. Simán ugyanaz a hal lehetett, mint ősszel.

Az idei eddigi három topwater balinomat kivétel nélkül a whitesilver színű slim, axehead adta. Imádom ezt a  csalit! 😀

A következő másfél órát inkább hagyjuk. 😀 Ma 2:30-kor keltem és kb 5 órát eveztem egyetlen kézben tartott balinért. 😀

Tavaly volt utoljára egy olyan balinpecám, amikor nem kellett vért hugyozni egy halért. 😀 Folytatódni látszik a tavalyi széria. Vagy másnap, vagy pár órával később, vagy előbb, vagy nem ott, vagy nem akkor, vagy viharba futok bele, de valami mindig közbe jön. 😀

Kishafocit már 2 éve nem is láttam. Na jó, tavaly egyszer, vagy 300 méterre. 😀

Tavaly mondtam is Olivérnek, hogy velem ne akarjon balinozni, mert nem vagyok jó ómen. 😀

Megálltam még egy parti helyen. Kellett ez nekem? Az előbb emlegetett kishalfoci ott zajlott előttem, csak éppen a rövidebb bottal 25, a hosszabbikkal, vagy 15 méter hiányzott ahhoz, hogy elérjem őket. Kellett volna a gázlóruha, vagy egy kajak.

Kajak baz+, hiszen ott van a kocsi tetején, csak éppen erőm nem maradt. Éppen elég volt feltenni, nemhogy újra levegyem, összerakjam, vízre tegyem.

Figyeltem egy darabig a halakat. 2-5 hal lehetett a pályán és amik teljes testes szaltókat mutattak be a kishalfoci meccse keretein belül, max kilósok lehettek.

Na majd legközelebb itt teszem le a kajakot, Akkor majd tuti máshol jelennek meg. 😀

Hazafelé aztán egy magát Valter Attilának képzelő országúti kerékpárost az egyik kanyarban majdnem telibevertem. Mert ugye milyen fasza zöld ruhában bringázni egy erdős szakaszon sárga mellény, világítás és bármilyen fényvisszaverő nélkül. 😀