SteveOlureS

Biztos vannak olyanok az olvasóim és a megrendelőim között, akik nem lógnak a közösségi felületeken. Nem szeretném őket sem kihagyni a következő lehetőségből, ezért bemásolom ide a következő szöveget :

Sziasztok,

Van egy jó hírem humpbackre áhitozóknak. 😁

Csak ma négyen jelezték felém, hogy lemaradtak megint a börzén a kis púposokról és mikor lehet már rendelni?

Úgy voltam vele, hogy alszom egyet a dologra, aztán megint írt egy vevőm. 🤔

Szóval úgy döntöttem, hogy csak a kis púposra veszek fel rendeléseket.

Méret : ~ 4,7 centiméter. Felúszó, illetve lassan süllyedő változat van.

Színek : black metallic, white metallic, baby blue, SFC, ayu, pink killer, brown trout, black trout.

Megrendelést csak emailben fogadok el, a steveolsonhun@gmail.com címen.

Határidőt nem tudok mondani! Sem most, sem holnap, sem a jövő héten.

Aki ezt el tudja fogadni rendeljen bátran. 🙂

Kérném a darabszámot, színt – színeket, illetve, hogy felúszó, vagy süllyedő tüntessétek fel az emailben.

Pl: 2 darab, süllyedő, black metallic színű, 1 darab, felúszó SFC színű, 2 darab felúszó, baby blue színű.

Hajrá!

Október egy cseppet sem hasonlított a régi ködös –  esős – tiszta vizes – csukázós októberekre. Szinte nyári idő volt a hajnalok kivételével. Napközben vékony kabátban, pulóverben pecáztam. Sokat voltam kint csónakkal, de akadt parti peca is a sorban, ahogy akadtak halak is elég szép számmal és volt meglepetés vendégem is.

Október 11.

Ezen a napon olyan szelet és hullámokat ígért, hogy nem mertem messze menni, pedig kellett volna, ugyanis a szélből, meg a hullámokból aztán szinte semmi sem lett. Ezek az előrejelzések egyre gyatrábbak sajnos….

A közelben azért találtam több szakaszt fullon kishallal, de valamiért a ragadozók nem álltak rá egyik csapatra sem, nagy számban.

Négy csukával, egy szép csapóval és egy minijerkes balinnal zártam a napot, ami dobástávon gázolta el az éppen megütött csalit. 😃 Parádés kapása volt!

A csukák sajnos egyre kisebbek. Októberre eltűnt az a kevés hínár is, a víz meg a legtöbb helyen továbbra is palaszürke. 🙁 Cipelem magammal a jerkeket, csak azt nem tudom minek? 😦

A darabos sügér kanálra azért megidézte bennem a régi októbereket.

Október 12.

Utólag derült ki, hogy tényleg mennem – mernem kellett volna, mert zabált a balin. Ráadásul nem fogtak két kiló alattit és fotó alapján bizony akadt négyes forma is..

Úgyhogy nem volt mit tenni, másnap újra csónakba ültem és a napkelte már a tuti pályán ért, két településsel odébb.

Persze a balinoknak először nyomát se nagyon láttam. 😀

Azért bíztam benne, hogy napkeltével beindulhat a buli, mert a nádas előtti szakasz és a mellette található két kikötő torkolat tele volt kishallal.

Az egyik torkolatban aztán még sötétben megjött az első kapás, majd a második. Az első egy kisbalin volt az SFC szinű kis púposra, a második már egy egészen szép jószág. Aztán sokáig nagy csend következett.

Aztán a csónak előtt, a napkeltében megjött akire vártam. Hatalmas rablás, majd egy igazi nagy balinos burvány mutatta, hogy maradt még jó hal a pályán az előző napi kánaán után.

Annyira tudtam, hogy jó hal és valahogy éreztem, hogy meg lehet. Nem is kellett nagyot dobni, csak úgy lazán, csuklóból egy 5-6 métert és a harmadik twitchbe olyat vert bele, hogy szinte beleremegtem. Aztán pár pillanat múlva a folyamatos húzást egy megkönnyebbülés követte. Tudtam, hogy valami nem stimmel, de éreztem, hogy nem szakadt semmi, viszont se a hal, se a csali nem volt meg.

Az előző peca után, ki kellett volna basznom az összeset a szemétbe. A képen látható állapotban csüngött a kapocs a krimpelt előke végén. 😦

Ipari hulladék….

Kurvára nem szeretek halakkal csalikat megetetni. Főleg nem wobblereket. Vannak akik tök lazán veszik az ilyen eseteket, nekem ez továbbra sem megy. Remélem azért sikerült valahogy megszabadulnia a wobbleremtől.

Az esetet követően fogtam még 3-4 halat, de a mosolyom már nem volt őszinte.

A naphoz hozzá tartozik, hogy a második pályán a nádas előtt volt egy másik csónakos, aki először csak elmotorozott mellettem, de aztán visszafelé megkérdezte, hogy mi a helyzet?

Mondtam, hogy akadt pár balin, erre elkezdte vizslatni a csónakom, hogy nem látja a halakat kikötve. Mondom persze, mert mindet elengedtem.

Aztán kisvártatva elkezdett utánam csorogni a nádfalon és figyelt.

Az egyik rablásra dobva meg is fogtam a balint, mire az ipse a következőt kérdezte:

Olyat lehet, hogy te nem írod be, én meg elteszem? 😀

Felvilágosítottam, hogy nem, mert vagy elteszem magam, ha éppen úgy döntök, vagy elengedem.

Na onnantól nem kellett halat fogni, mert az ipse egy baszom kanállal szétcsapta nekem a vizet. 😦

Vissza is tértem a reggeli helyre. Éppen odaértem, amikor motorzúgásra lettem figyelmes. Olyan sebességgel jött rám a csónak, hogy az ellenfényben is biztos voltam a halőrben, vagy vizirendőrben, úgyhogy letettem a botot és a táskában kotortam az engedély után, amikor a halőr megszólalt.

Szép jó napot! Jaaa, te vagy az. Akkor jó fogást. És mire köszöntem és megkérdeztem, hogy mutassam e a zsugát? Már sarkon fordult és száguldott vissza  második pálya – vagyis az ipse felé.

90%-ig biztos vagyok benne, hogy a mondró küldte rám a halőrt. 😀 Nem az első ilyen eset.

Október 13.

A szél miatt aznapra parti peca jutott. Volt róla infóm, hogy az egyik hajóállomás mellé beállt a balin. De előtte még ránéztem az egyik kedvenc topwater pályámra. Itt totál szélcsend volt, kristály tiszta vízzel, csak éppen a tuti helyen egy pontyos ült. Volt pár rablás, de nem tudtam egyikre se rádobni, csak mellettük kavirnyásztam teljesen feleslegesen pazarolva a drága időt. Ráadásul atomra sütött a nap és kicsit megkésve kaptam le magamról a kabátot, amikor már kezdtem rendesen megizzadni.

Hamar a mólón találtam magam, ahol gyorsan visszakerült a kabát, ugyanis a hátamat telibe kapta a szél. Ráadásul minél kijjebb merészkedtem, annál inkább szakították le a fejemet a széllökések. Hal se volt annyi mint, amire az előző délutáni információ alapján számítottam és a nagyja olyan helyen volt, amit még a minijerkkel is csak éppen hogy elértem. A negyedik halat nem is saját készítésű csalival fogtam, mindig van nálam pár mentőcsali az őszre. Azt egy pörgősfarkú bizbasszal értem el.

A két minijerkest tán a Jóisten tartotta, a humpbacket viszont úgy trafálta el, hogy sokáig nagy halnak gondoltam. Nem voltak valami acélos példányok és még a hátam is jól megfázott a nagy szélben.

Október 17.

Aznap ráérősen mentem ki a vízre. 11 után értem ki és rengeteg akcióm volt. Kb a fele lehetett kézben és volt közte már nem is annyira meglepetés hal is. Egyrészt a kis púpos már nagyon sok csukát adott, másrészt pont ezen a pályán, ugyanígy balinozás közben, talán ha 50 méter eltéréssel, tavaly is leszedte egy a balinok között.

Volt halam húzottra, twitcheltre, megállítottra is, a végén más csak a másodpercekre megállított wobblert támadták. WTD, minijerk és a miniwave minnow se kellett nekik, csak a kis púposra voltak akcióim. Öt óra körül adtam fel, mert ha még egyet kellett volna twitchelnem a csalival, szinte bizonyos, hogy le is szakadt volna a bal karom. 😀

Ez a peca már kezdett hasonlítani arra, amit az őszben szeret az ember, de még mindig nagyon sokat kellett motorozni a halakért, nem voltak úgy igazán összeállva.

Október 18.

Mivel 19.-től négy nap déli szelet, melegfrontot ígért, ami ugye pergető szempontból nem sok mindenre jó, úgyhogy délután leugrottam pár órára.

Nem voltak túl aktívak a halak. Két kisebb balin után jött ez a másfeles forma és volt vagy 5 rontott kapásom.

Csak böködték, tologatták, lekövették a wobblereket.

Aztán este a stég elé bejött egy ivadékraj, amit zabáltak a sügerek.
Elég szépen fogtam belőlük, de sok volt közte a kicsi, így már abba akartam hagyni, amikor megjött a szél.

A kishalakat a hullámzás az aljára nyomta, eltűntek a kisebb csapók és elkezdtek kapni a darabosabbak. Az egész nem tartott tovább pár percnél. A képen látható volt a bandanagy.

Sokan mondogatják nekem már nagyon régen, hogy a sügér milyen finom hal. Nyáron egy horgászcimbora majdnem hogy lehülyézett, hogy a küszíváson fogott darabos csapókat mind elengedtem. Szerinte sokkal finomabb a húsa, mint a süllőnek.

Őszintén szólva sügeret én egyszer vittem haza mióta pergetek, de nem tudom felidézni, hogy mi lett vele. Előtte még kölyökként vittünk haza jópárat az öcsémmel az ásványrárói horgásztáborból, de azok olyan kicsik voltak, hogy azóta sem értem minek?

Nézegettem egy kicsit ezt a halat, aztán végül a balin mellé került. Elvittem mindkettőt.

Az az igazság, hogy a kevés fény miatt (amúgy a képen se látszik) nem vettem észre a halon a fekete pöttyöket, ami a paraziták jele. Otthon vettem csak észre és tele is volt csórikám fonálféreggel. Elég sok hús pocsékba ment, így kicsit sajnáltam is utólag az öreget, de a húsa az valóban elképesztően finom volt. Nem hazudtak a “kémek”. 😀

Ennek ellenére nem vittem azóta haza egyet sem. Igaz pár napra rá megjött a fekete sereg északról, úgyhogy túl sokat nem is kellett rájuk horgásznom a kikötőben. 😦

Október 23.

Aznap, a nyári melegben Olivér meghívásának eleget téve egy másik települést néztünk meg csónakból. Két nappal előtte sikerült igazán jó süllőket csípnie, de azért előtte megnéztük a balinkomákat is.

Süllő ugyan nem jött, ahogy a balinok is szívattak rendesen, de a balinok között a kis humpbackkel megint komoly halat akasztottam, ami ha balin lett volna, akkor biztosan országos rekord :D, de egy idő után már rutinból bemondtam a harcsát. És hát az is volt.

Neki sem kegyelmeztem. 😀

Máig biztos vagyok benne, hogy ha nem baszunk el három órát a semmiben a süllők keresésére, akkor nem egy – egy kézben tartott hallal zártuk volna a napot. De hát vendég voltam. 🙂

Október 28.

Amilyen szeles napok voltak mögöttünk és előttünk, kb. aznap volt esélyem halfogásra. 😔
Sajnos – szerintem totál indokolatlanul fellőtték a piros jelzést – de azért előtte jött 2 pályán 1 szép csapó és 6 balin.

Csak a black metallic színű süllyedő humpbackkel tudtam halat fogni, vagy egyáltalán kapást kicsikarni a saját arzenálomból.

Az utolsó 1,5 órában a viharjelzés előtt már ezt a wobblert sem ették meg. Rengeteg ivadékhal volt a pályán, amit ütemekben zabáltak, néha teljes testtel kivetődve a vízből, vagy éppen mélyről jövő burványok kíséretében, hogy aztán percekig kussoljanak.

Szakadó esőben, de tükör vízen kénytelen – kelletlen visszamotoroztam a kikötőmbe. Mire odaértem kisütött a nap is, de 2 településnyit már akkor sem motoroztam volna vissza, ha leveszik a viharjelzést, ami amúgy sem történt meg.

Aznap történt egy elég vicces jelenetsor is. Már nekem volt vicces, a horgászbot tulajdonosa és a megakasztott balin kevésbé nevethetett, mint én.

Történt ugyanis, hogy a kövezés külső íve előtt megjelent egy csónak, két pergetővel a fedélzeten. Messziről felismertem őket. Éppen odaértek az általuk tutinak gondolt helyre, amikor az egyikük halat akasztott. A másikuk be is mondta, hogy egész jó balin.

Abban a pillanatban a csónak megbillent a hullámzásban és egyszer csak azt vettem észre, hogy a halat fárasztó sporttárs is megbillent és ijedtében rendesen eldobta a botot, hogy megkapaszkodhasson. Nem szimplán le,  vagy elejtette  csónakba, hanem rendesen bedobta a vízbe. Én ilyet még életemben nem láttam.

Nem tehetek róla, de annyira röhögtem, hogy le kellett ülnöm, hogy bele ne essek a vízbe. 😀

Aztán egyszer csak hallom ám az illetőt: Feri nem akarsz idejönni vertikális csalival meghorgászni a medret? 😀

 

 

 

 

 

 

Október első pecája nem hozott halakat. Előző délután minden is zabált, gondoltam, akkor most én is megnézem azt a híres naplemente előtti időszakot.

Szaron volt minden kishallal a nyugati oldalon de csak hébe – hóba lehetett látni pár akciót, amik nem is igazán rablások voltak, inkább csak a kishal tömegbe immel – ámmal beúszó balinok voltak a pályán. Azok is kevesen és össze – vissza.

Volt egy akcióm ugyan WTD-re, de nem ragadt meg, aztán a csukák is cserben hagytak. Ismerősökkel találkozni a vízen mindig jó, így velük beszélgettem egy jó 20 percet, ők is hasonló eredménytelenségről számoltak be. Aztán nekik végül a pazar naplemente adott egy kettes forma csukát az agyondobott részen, amit azon a délutánon szándékosan skippeltem.

Ötödikén aztán egy új tervvel a fejemben indutam el a másik irányban. Hagytam a rommá dobott csukás részt és a keleti oldalt vallattam. Egyszerűen számomra teljes mértékben érthetetlen, hogy a régen nagyon sok jó halat adó nádfalról az utóbbi években miért tűnt el nullára a hal?

A régi tuti, halas öblök, csónakbejárók idén egyetlen kapást sem eredményeztek, ami meg a legdurvább, hogy a babás nádas rész sem adott egyetlen egy halat sem. 😦

A kövezés aznap üres volt, így mentebb tovább keletnek. A strand előtt nem voltak balinok és amúgy is kerülni kellett a bojlis verseny végett, így a következő célpont csak a nádas lehetett. Jött is egy szép csuka, ami amnesztiát kapott aznap, hisz további tervek forogtak a fejemben még egy településsel odébb. 😀

Még jó, hogy a csukánál észrevettem, hogy a gépen elállítódott valami, így a napkeltés kép kicsit festményszerű lett, de a halas képen már jók a színek.

A következő kövezés megint üres volt és mivel lófasz szelet sem mutatott, így nem volt kérdés, menni kellett tovább.

Messziről láttam, hogy a nádfal előtt, ha nem is a nyári hajnali megszokott ütemben, de balinok dolgoznak a küszön.

Amikor odaértem a rablások milyensége alapján nyilvánvalónak tűnt, hogy esély van arra a bizonyos októberi , felszíni csalis fogásra, amire annyira vágyik az ember a több hónapos szünet előtt.

Előző nap poénból készült egy új minta, amiből azóta többet is sikerült eladnom a facebookos börzén és már másnak is adott halat.

Van aki dalmata mintát látott benne, van aki mini lábnyomokat, matyó hímzést, én azt mondanám, hogy inkább hasonlít, valami régi barlangrajzra, törzsi motívumra.A lényeg itt is a fehér has volt.

Nem is volt kérdés, hogy az új mintával ellátott hetes axehead kerül a kapocsba. Három dobás, két akció, egy szép kövér, de furcsán csonka farokúszójú, fogatlan útonálló lett a jutalmam, egy sekély nádöbölben.

Aztán a felszíni aktivitás alább maradt, ahogy jött fel a nap, egyre kevésbé mutatták magukat és egyre ritkábban. Össze – vissza kellett motorozni a pályán, hogy egy – egy rablásra rá tudjak dobni és meg is kellett találnom a nyerő csalit a saját kreálmányok között, ami aznap a bluepink színű minijerk volt.

Nem tudnám már pontosan megmondani, de talán 3, vagy 4 balint sikerült vele becsapnom abban a 20 percben, míg végül szinte teljesen elcsendesedtek.

A trükk pedig aznap az volt, hogy 4-5 másodpercekre is megállítottam a minijerket és egy hal kivételével mindegyik ebben a lassan, remegve süllyedő fázisban törölte el. Azt szoktam mondani, hogy ebben az időszakban annyi időre érdemes megállítani, amíg akár egy gondolat menet is végig pörög az ember fejében. 😉

Ráadásul valamiért csak az a szín működött, hiába dobtam a többit, nem érdekelte egyiket sem. Érdekes, hogy a személyes kedvenc black metallic színnel idén nem fogtam egy darab halat sem, hasonló elven alapuló színű humpback meg aratott. Ki érti ezt?

Az utolsó balin kapása a csónaktól talán 10 méterre történt. Az éppen megállított csalit törölte el oldalról látott kapással.

Nem voltak valami gigászok, úgyhogy csak a legnagyobbat fényképeztem.

Mivel a következő kikötő torkolatok és kövezések üresnek bizonyultak és számot tevő szelet továbbra sem mutatott, ezért elindultam a következő nádas elé.

Eddig a pályáig saját csónakkal még soha nem mentem el, de az akksi bőven bírja, időm volt, így nem volt mit veszítsek. Csakhogy közben volt egy strand is és ahogy említettem, éppen akkor zajlott az őszi bojlis verseny. 😀

Az előző strand előtt tettem egy hatalmas kitérőt, bár mint később megtudtam, azon a pályán idén pont nem volt egyetlen versenycsapat sem. Itt viszont igen. 😀 Csakhogy megláttam a nád sarkán dolgozó őnt, az agyam elborult és nem gondoltam, hogy ezen a pályán lenne csapat. Így majdnem nyélgázzal elindultam a nádfal felé, ami korábbi években, ebben az októberi időszakban szép halakat adott.

Aztán egyszer csak hallottam a part felől a következőt kiáltást: Mennyémá onnan TEEE!!!!!

A motort reflex szerűen megállítottam, miközben konstatáltam, hogy szar helyen vagyok. 😀 Elindultam hát a nyílt víz felé a partra merőlegesen. Szerencsére nem szedtem össze egyetlen szereléket sem. 😀

A balinok ott voltak a nád előtt, de először nagyon nem akarta adni. Ez egy viszonylag mély pálya, tagolt nádas, belső öblökkel és ivadékhalakon szórványosan dolgozó 10-15 balinnal. Izgalmas peca nagyon, de nem szabad szarrá dobni, mert hamar megunják és bekussolnak. Talán ez az egyik kedvenc pályám ősszel, csak kurva messze van. 😀

Próbálgattam a csalikat, váltogattam a színeket, mígnem elértem a legnagyobb belső öbölig, ahol olyan igazi nádi balinos rablás csattant, szinte, mint nyáron. Végül a gyorsan húzott back metalic humpbacket törölte el, igazi fékhúzós kapással .

Aztán valahogy beugrott, hogy két éve a legjobb halat itt a baby blue színű mini wave minnow-val fogtam és hát meg is voltam aznapra.

Ha jól emlékszem 4 halat adott ki, mielőtt elcsendesedtek a fogatlanok a vízzel ellentétben.

Az első hal komoly mázlival lett meg! Amikor megláttam, hogy nyitva a kapocs, magamhoz húztam és rögtön tarkón fogtam. Itt még benne volt a pakliban, hogy én hibáztam, de majd valamelyik elkövetkező bejegyzésben látni fogjátok, hogy ez a kapocs egy ipari hulladék….

A történet majdnem szarul végződött. Az idei egyik legjobb peacámat félbe kellett hagynom, az egyre erősödő szél miatt, pedig csak lötykölős délnyugatit mutatott minden. Az új kövezés még jelentett némi szélárnyékot, de az utána következő hosszú szakasz egy kínlódás volt. Esztike mögött ugyan volt némi nyugtom, de utólag már tudom, hogy felesleges volt azon a rövid szakaszon a szélárnyékot keresnem, mert amikor kiértem a kövezés takarásából már nem csak a part felé érkező hullámok, hanem a belső kövezésről visszapattanók is dobálták a csillagrombolót.

Itt már, igazi, fehér, tarajos hullámzásban haladtam a nád előtt. Dobálta a csónak orrát keményen és amikor a műanyag hajótest 2-3 másodpercenként “huppog” a hullámokon, annak nincs valami jó hangja, ezt elhihetitek.

Amúgy is van egy olyan rémképem évek óta a fejemben,  hogy evezek a zöld csónakkal és egyszer csak beevezek orral a vízszint alá. 😀

Persze a végén csak kiértem, de kemény menet volt. Pedig a stresszre a legkevésbé sem volt szükségem. 😀

A szeptember egészen jól telt. Gyönyörű csukákat fogtam és csak 2 igazán szar napra emlékszem, amit 2 szelet pizza okozott. Banális faszság, de minjárt olvassátok úgyis.

Másodikán 10 nap szünet után menni kellett. Augusztusban is volt már csukás próbálkozásom, ha jól rémlik, de eredménye nem sok volt. 😀

Ezen a napon viszont az egyik kedvenc öblöm beadta, méghozzá az adott helyen, az a bizonyos, na dobok egyet még az öböl bejárathoz is dobás működött. 😀

A víz azon a napon is koszos volt. Meleg volt a szeptember, szinte minden nap délelőtt 9-11 óra között megjött a menetrend szerinti déli – délkeleti szél.

Amúgy is az egész nyár elég szelesnek bizonyult. A magas vízállás és a folyamatos szeles idő, felkavarodott víz miatt kevés fény jutott le a vízoszlop alsóbb régióiba, így idén bizony nagyon kevés volt a hínár.

Szóval már bent kevertem a csónakkal az öbölben és mielőtt még megindultam volna kifelé, dobtam egyet az öböl bejáratához, pont arra ahonnan a csónakkal bejöttem.

Ezek a be – kijáratok, attól függ honnan nézzük sokszor adják be  halat, a jó halat. Aznap kezdésnek, mindjárt egy 83-ast.

Első csukának jobbat, szebbet, nagyobbat nem is kívánhattam volna.

A csali persze a koszos vízben mi más lett volna, mint spinnerbait. Szeptemberben amúgy is az egyik legjobb csukacsali, hát még, ha koszos a víz.

Erről a halról sikerült egy elég silány kép, amikor még élt, meg egy a mércén, amikor már nem. Régen ettem halat. A süllők elfogytak, balint ritkán viszek, így ezt a halat hazavittem.

Pár éve nem gondoltam volna, hogy valaha el fogok vinni ekkora csukát, de történt még ennél is “furább” dolog velem nem is olyan régen.

Valahogy nekem ezek a bóti pisztrángok – lazacok, annyira nem adják, amit várok tőlük. Főleg mióta olvastam – Az utolsó lazac – című könyvet. Ki tudja milyen tápon nevelt jószágokat sóznak ránk a penny és egyéb marketekben?

Halat meg enni kell, hát eszem. Nem mellesleg egy ekkora jószágot, azért nagyon könnyű filézni és mivel a család nem annyira preferálja a halat, pár napig én el vagyok vele.

A kutyáim meg imádják a részükre elkészített halfejeket és a megsütött faroklapátot, úszókat is.

Az előző napon felbuzdulva, harmadikán már sötétben kint voltam. 😀

Csúnya volt a hajnal, mint mindig. 😀

Csukát nem adott a nap, viszont szép balinokat igen.

Az elsőt megint nagyon messziről vettem észre. Sok esély nem volt rá, hogy ott lesz, mire a csónakkal elérem azt a nagy öblöt, aminek a közepén verte a snejdereket.

Nem tudom, hogy végül azt az őnt szedtem e le? De azt igen, hogy elképesztő jó érzés még mindig, amikor az általam készített, felszíni csalit, dobástáv, mínusz egy méteren agyongyilkolja egy fogatlan bandita.

Egyébként egy társa a csónakig követte, ahol a fárasztott hal mellett egy szaltó kíséretében vert a küszök közé, pár méterre tőlem. Már ezért a látványért is megérte csónakba szállni.

 

Aztán egy kikötő torkolat további felszínis jószágokat adott. Vagy 15 éve horgászom ezen a pályán és még soha senkinek nem szúrtam a szemét. Most egy faszikám ült a kövön és nézegetett, meg serényen nyomkodta a telefont, majd hívott is valakit.

Jött is a kikötőőr, hogy távozzak, mert tilos ott horgászni. Nem szeretik a beszakított damilokat. Mondtam, hogy én sem, de nem igazán akarta érteni mit hadoválok, így hagytam a helyet, így is sanszosan kimaxoltam aznapra, hiszen a harmadik halhoz már csalit is kellett váltanom.

Ez az első, egy átlagos darab volt, a második viszont már igazán szép jószágnak bizonyult és ahogy oldalról, 2 méteres tolóhullámmal ütötte el a hetes axeheadet, attól még a halott is mosolyra fakadt volna, hát még én. 😀

Ahogy írtam a harmadik jószágnak már kellett a csalicsere, de az olyan jól sikerült, hogy első dobásra el is meszelte. Ennek a halnak az érdekessége, hogy két éve kb 50méterre már megfogtam egyszer. Annyira furcsa “békafejű” balin volt, hogy egyértelmű az azonosság. C&R forevör! 😀

Remélem 10 centivel hosszabb korában újra találkozunk, ugyanis a 2 évvel korábbihoz mérten, kb annyit iperedhetett.

Hatodikán a nagycsukás öblök egyikében jelentkezett egy igen bátor sügér, majd jóval fentebb, a nyugati oldalon jött egy szép 78-as.

Az egész kapást láttam és vagy tízet dobtam ugyanoda a spinnerbaittel, az opálos vízben, mire a csónakig követte és eltűnt a dabush a nagy pofájában.

Róla ez lett a legjobb képem. 😀

Egy barátom  mondta nem olyan régen, hogy nincs ezzel semmi baj, hisz nem a macskáknak hordod haza. Amikor a kutyáimat nézem, ahogy zabálják a halfejet. Hát… Kicsit mindig nevetek. 😀

Nyolcadikára Olivérrel beszéltünk meg egy pecát, a kedvenc pályámra, amit nélküle csak kajakkal tudnék megjátszani, de így október végén azt hiszem már el kell tudnom fogadni, hogy idén nem kajakozok. Többször volt olyan, hogy terveztem, az adott héthez képest a következőre, de sajnos mindig visszaestem…

Szóval a laposon nem volt hal. A köveses pálya még nagyon hullámzott, így elindultunk nyugatnak. Itt van egy pár balinos hely. Csak egy kisebb hínármező a parti sávban, ahol néhány hínárlakó balin szokott lesben állni, esetleg nagy ritkán sügerek.

Aznap úgy nézett ki, hogy balinék nincsenek otthon, így kicsit a helytől balra, egy másik hínárbokor fölé – mögé érkezett, a minimálisan esztétikai hibás bluefrog színű axehead.

Táncolt – táncolt, aztán egy sötét test, hatalmas burvány kíséretében eltüntette a felszínről.

A bevágás ült, a bot perecben, a hal a fenék felett tombolt én meg bemondtam a nagy balint.

Magamban egy igazi benga hínárlakóra gondoltam, a sötét oldala miatt. Simán benne volt az új egyéni rekord jószág a pakliban. Aztán amikor a csónak mellett először feljött, volt ám meglepődés! 😀

A gyönyörű, sötét, hínárlakó balin ugyanis, egy igazi kövér, erőtől duzzadó balatoni tigris volt, a szája sarkában a felszíni ketyerével. Szerencsére a 0,39-es fluoro nem járt a fogak közelében, de azért egy kicsit lazítottam a féken. A rapalaguy pedig kézbe vette a merítőt.

Nem szeretem a halakat meríteni, ha egy mód van rá, de ezt a csukát nem veszhettem el és amikor sikerült a csónak irányába húznom a finom pálcával, olyan pikefight-osan alátolta, ahogy kell.

A halam még nem volt kifáradva. A merítőben jött rá igazán, hogy valami nem fasza és szétverte a hálót, a hasi horgot pedig rommá gyalázta. 😀

Elképesztő! Még most több, mint egy hónap távlatában is. Közhelyes, de nehezen találja az ember ilyenkor a szavakat. Fogtam már elég sok ennél jóval nagyobb csukát, de egy igazi álom vált ezzel a hallal valóra, még ha nem is ő volt a célhal azon a pályán.

Igazi balatoni, 83 centis őserő saját készítésű felszíni csalival. Elképesztő tényleg! 💯

Belőle ma nem lett se pörkölt, se sült csuka. 😃 Egyértelmű volt, hogy elengedem. Visszakapta a Balaton, amit tálcán nyújtott nekem. A BALATON! 💙❤️💙

Életem legnagyobb felszíni csalis csukája, legnagyobb felszíni csalis hala, életem legnagyobb saját készítésű felszíni csalival fogott csukája, hala, az idei legnagyobb halam. Jelenleg mindenben a legnagyobb! 🤘😁
Hatalmas élmény, aminél akkor nem létezett nagyobb a fejemben, testemben, lelkemben. K@rvára kellett! 😍
Nem tudom lehet e ennél itthon feljebb!?

Még most is ugyanígy vigyorgok, mint a képen, egy hónap távlatából. 😃
Pelso anyó megérintett. Köszönöm Balaton!

Tényleg elképesztő volt. Úgy vigyorogtam a csónakban, mint a tejbetök. 😀 Még a későbbi bottörés se szegte kedvemet, ahogy az sem, hogy volt akitől megkaptam: De hát nem is szándékos fogás. 😀

Idén sajnos a szándékolt felszíni csalis csukafogás elmaradt a körülmények miatt. Az egyik pálya ugye szinte nullára kimaradt nekem, mivel nem kajakoztam. A csónakos pályámon, meg csak kapásokig jutottam.

A fogás érdekessége még, hogy az eddigi PB felszíni csalis csukámat pontosan egy évvel korábban fogtam, ugyanazon a napon, csak akkor szándékoltan, a 9 centiméteres walk the froggal, ami ugye ennek a csalinak a nagyobb változata.

Remélem jövőre ezen a napon egy újabb 17 centiméterrel nagyobb vizitigris csapja majd le valamelyik felszíni kütyümet és akkor meg lesz a méteres álomhatár. 😀

A nap történéseihez hozzá tartozik, hogy aznap halálra szopattak minket a fogatlanok. Nem tudnám megmondani, hány kapásunk, lekövetésünk volt, burványok a csalik alatt – mögött, repkedő, felszíni fahalak, de csak egyet tudtam elcsípni közülük, igaz annál a halnál bemondtam a nyerő csalit, amit elsőre le is durrantott, majd eldurrantotta a botot is.

A csuka után előkecserekor vettem észre, hogy a zsinórt az egyik gyűrű helyett a talpába fűztem be. Legalább egy hónapja került fel az új zsineg, szóval azóta horgásztam így vele. Gyorsan helyére került minden, majd a balin fárasztásánál, az említett gyűrű közelében elpattant a bot.

Sokat gondolkodtam, hogy a helytelen használat lehetett e a tettes? Vagy csak előző részben leírt domolykó pecán sérült e meg a blank?

Ugyanis többször előfordult, hogy a dzsindzsába elakadt, majd onnan kipattanó wobbler a blankot találta le.

Hogy vigyorogtam, még a törött bot után is. Tényleg nem tudta elbaszni a kedvemet. Nem úgy, mint a szombat esti két szelet pizza. 😀

Egy ideje már nem eszek este 6 óra után, maximum gyümölcsöt. Ettől legalább az emésztésem egészen faszán beállt. Aznap este a fiam a meccse után egy doboz pizzával tért haza. Évek óta nem élek ilyen rendelt szarokkal sem, de annyira jó illata volt és olyan faszán meg volt sütve, hogy este fél kilenckor elcsábultam, először egy, majd még egy szeletre.

Rendesen ki is basztam magammal. Másnap a Káptalantóti piacra mentünk az asszonnyal. Előtte háromszor jártam meg a hadak útját, szerencsére még otthon. Aztán már a piacon 10 óra felé annyira szarul lettem és néztem ki, hogy a feleségem megkérdezte haza menjünk?

Kajak refluxos tüneteim lettek, böfögtem nonstop és szúrni kezdett a mellkasom. Mire hazaértünk már a vérnyomásom is megborult rendesen. Két napig szarul voltam, két szelet pizzától. 😀

A pecához még hozzá tartozik, hogy Olivérnek beadta a nádas a jó halat.85 centi volt teljesben.

Majd a vége felé a kősüllős próbálkozás után felhúztam a horgonnyal egy jövet, ami a nyugdíjazott WTD-vel együtt az íróasztalom dísze lett.

A pizzás történet, meg talán az időjárás miatt 12.-én jutottam ki legközelebb. Be is adta a 80+ost megint.

Újabb parádés selfi. 😀

Azt nem tudom írtam e már, hogy a masszőröm pecás? Talán igen.

Az előző alkalomkor úgy köszöntünk el, hogy neki adja be a 20+os pontyot a Balaton a bojlis versenyen, nekem meg legyen meg végre a méter feletti csukám.

Neki beadta és azt hiszem ezek után nem számít spolirezesének, ha megírom, hogy nekem is. 😀

17.-e:

“Hosszra életem legnagyobb csukája. Végre sikerült átlépnem a méteres álomhatárt. 😁🤘😁
Sebhelyes, öreg, nagyfejű, k@rvaerős hal volt! 😍
Végre ott jött, ahol vártam rá napok, hetek, évek óta. 😘💯😘 (Az eddigi legnagyobb csukámat is ugyanezen a helyen fogtam. Súlyra még mindig az a hal vezet, ebben egészen biztos vagyok.)
Ez az időzített kép lett a legjobb a 3 közül, ami készült. Nem akartam törni az öreget, mivel az is teljesen egyértelmű volt, hogy elengedem.
Lesújtott a spinnerbaitre a kedvenc helyemen, a hínármező határán.
Igazi közelharc volt az öreg harcossal. ❤️
Ment a nádba, hínárba, csónak alá, karóra, a végén még a csónak motort is becélozta, de legyőztem.
AVE Pelso! 💙❤️💙”

Ez az önkioldós kép amúgy még jó is lehetett volna, ha nem hagyom makró módban a nikont, miután a böszme nagy fejét lefényképeztem. 😀

Egyébként a rapalaguy egy hétre rá, ugyanabban az öbölben megfogta újra az öreget. A faroknyélen látható, valószínűleg fonott zsinór okozta sérülések, egyértelműen beazonosították.

Az öreg után fogtam még egy szépet kanállal. És két településsel odébb kellett mennem, hogy egy vesztegelő vitorlás körül bandázó balinok közül, megálljt parancsoljak legalább ennek az egynek. 😀

17.-én persze újra mennem kellett. Aznap ugyanabban az öbölben, a fentebb már emlegetett, dobok még egyet visszafelé dobásnál a spinnerbait betonfalba ütközött.

Aztán a betonfal elindult. Nagyon mélyen dolgozott és nagyon erős hal volt. Percekbe tellett mire először felhúztam a méter felettire saccolt jószágot, ami egy erőtől duzzadó, hibátlan, fiatal példány volt.

A sokadik kör után már térdeltem a csónak szélében. Készültem, hogy elkapjam, amikor kitátotta a pofáját és kiköpte a spinnert, aminek amúgy is csak a trailer horga volt a szájában. Talán még vagy 10 másodpercig előttem lebegett, aztán eltűnt a zavaros vízben. Én meg öszintén szólva, csak azért nem rogytam térdre, mert már eleve ott voltam. 😀

Aznap még két kapást adott az az öböl, egy – egy óra pihentetés után. Ráadásul közben egy másik csónakból is dobták. Neki nem, de nekem, miután elment, második dobásra kiadott egy jó 2,5est.

Ja és a nád is adott két kisebbet.

19.-e délutánra állt meg a szél, de aztán….

Volt ott szél minden irányból, volt szélcsend, volt napsütés, volt eső, a végén tarajos hullámok. Egy kicsit bírtam kiszenvedni, de legalább vízen voltam.

21.-é úgy volt, hogy nem jutok ki, aztán délután mégis összejött. Egy balin és két átlag köves után ránéztünk a csukákra.

Ilyen szép, tiszta vízben idén még nem csukáztam, de sajnos a boldogságunk nem tartott sokáig. Megjött az egyre erősödő szél, ami folyamatosan dobálta a csónakot és tolta rá a nádfalra.
Kitartottunk, talán még tovább is, mint kellett volna, de nem jött a nagy BAMMM!
Azért a képeket elnézegetve így sem volt keserű.

27.-ére előkotortam néhány oldschool kedvencet, így a képeken látható gipo kess támolygó villantót is.
Sekélyebb, tisztább részeken, ha nem verik le a felszínit, általában kanálra váltok.
A tiszta, meg az opálos határán, a csónaktól talán 2-2,5 méterre érte utol a billegő kanalat ez a gyönyörű csuka. 😍
Egy pillanatra megállítottam az anno kisfiam által “dinóhátúnak” keresztelt kanalat , a vizek tigrise meg tátott pofával kiflibe vágva magát és ledurrantotta a lassan süllyedő csalit. 🤘😁💯
Gyönyörű volt az egész! ❤️
Van aki nem szeret csukázni, mert büdös, meg harap. 😃 😛 Sőt olyan esetekről is tudok, hogy valaki belevágta a nagy csukába a csalit, mert akkora volt, hogy nem mert hozzányúlni. 😔
Én imádom ezt a szeptemberi csukavadászatot is. 🤘😁🤘

Azt hiszem legalább három jött még aznap spinerre, de már nem fényképezek mindent.

A hideg hajnalok mellett egy számomra egyértelmű jele annak, hogy lassan csak beleérünk az őszbe, az éjszakára a nádasok rejtekébe megbújó seregély hadsereg.
Imádom őket! 💙❤️💙

Így volt ez 28.-án is.

Ez az etap is halas lett egyébként, a nap pedig ismételten csodás festmény mázolt a nádas felett az égre.

 

Szóval, ahogy kijöttem a kórházból egyből kerestem egy masszőrt. A fiam javaslatára felhívtam a csajt aki anno a térd problémáival kapcsolatban segített, de visszaadta a bótot a covid alatt, viszont javasolt egy srácot, akit azon nyomban felhívtam. Azóta hozzá járok. Eleinte havi két alkalommal, most már csak egyszer. Ja és horgász. Igaz bojlis, de horgász. 😉

Aztán voltam csontkovácsnál, aki kiropogtatott, megköpölyözött, de valahogy nekem nem tűnt az igazinak…

Meg ugye elkezdtem jógázni, de az az utóbbi időben kicsit visszaesett. Volt hogy szarul voltam nagyon, aztán volt hogy a csaj volt beteg, aztán egybe esett más időpontokkal, most meg szervizbe vittem a kocsit, no meg jól meg is fáztam pénteken, de ez majd későbbi téma lesz.

Aztán elmentem egy fazonhoz. Inkább nézett ki valami francia művész figurának a bajszával, mint természet gyógyásznak. Na az egy érdekes találkozás volt. Pont megint a mélyben voltam, amikor megérkeztem a lakótelepi szentélybe. Az asszony fogadott egy rakat cipő között az előtérben. Gondolom az a hölgy biznisze lehet.

A fószer egy zyto scan kézibölcsővel készített állapotfelmérést. Egy baszom egeret kell elképzelni, aminek a tetején vannak érzékelők, ezekre kellett az ujjaimat ráfektetni. Az egyik nem stimmelt, úgyhogy valami ideget meg is rángatott a jobb karomban, amitől jó lett.

Nem igazán szoktam hinni ezekben a hókuszpókuszokban, de a kütyü olyan dolgokat is megállapított, amit rajtam kívül ember nem tud.

Kihozta, hogy totál le vagyok merülve, szar a bélműködésem, a vesém, a májam, a nyirokrendszerem, a hormonszintem. Szóval minden. 😀 Aztán azt is megmutatta, hogy melyik fogam hiányzik és melyik szar, illetve a gerincemben melyik csigolyákkal van gebasz és ezek a fog, illetve csigolya problémák melyik szervekkel függnek össze.

Abban egyeztünk meg, hogy először megcsináltatom a fogaimat, hátha valami gyulladás, vagy ciszta okoz szervi bajokat, aztán ha lesz pénzem, meg persze bízom a faszikámban, akkor rendelek rajta keresztül vagy 80000-ért mindenféle természetes anyagokból készült olaj koncentrátumokat.

Ja és azt is mondta, ha nem hallgatok rá, akkor meg fogok pusztulni. 😀

Aztán voltam egy talpreflexologus csajnál, aki a talpamból elég érdekes dolgokat állapított meg. Kb ugyanazokat a szerveket nevezte meg offosnak, mint a zytos mester, de mellette például bemondta, hogy a szememmel is vannak néha gondok azon felül, hogy szemüveges vagyok. És sok dolog mellett, amit akár tippelhetett is volna, ezt is eltalálta, mert bizony időszakosan homályos látással is szenvedek.

Talpmasszázs, részleges köpölyözés, amit alkalmazott. Felírt egy gyógyító zöldséglé kúrát, táplálkozásban való változtatásokat javasolt és mell néhány táplálék kiegészítőt, mint méhpempő, halkollagén , növényi alapú cellulóz, sörélesztő.

Na ezeket tolom azóta is és már vissza kellene mennem a csajhoz. De közben elmentem egy rendes természetgyógyásznak tűnő pacákhoz is, aki hivatalosan is orvos és mellette akupunkturás kezeléseket végez.

Azóta járok hozzá és azt gondolom ez a dolog segít nekem a legjobban, a sok egyéb módosítás, testmozgás mellett. A héten pl 4 pecát toltam zsinórban és nem haltam bele egyik nap sem. Kivéve a fentebb említett megfázást, de az az én faszságom volt.

Sokan kérdezik hogy vagyok? De utálom ezt a kérdést, mert, ha kimondom, hogy jól, általában 2 napon belül beüt valami megint. Most éppen a megfázás. 😀

Szóval haladok, aztán majd csak lesz valami. 😀

Azért augusztusban volt peca is, ha nem is sok.

Például hatodikán már muszáj volt lemenni kimerni a csillagrombolót, a sok eső miatt. Ha már lent voltam basztattam egy kicsit a sügéreket, meg megnéztem a kismólót, de nem volt mellette értékelhető hal. Talán fél órát, ha pecáztam.

Aztán 11.-én úgy döntöttem, hogy leszarom, menni kell, amiből 12.-én és 13.-án is peca lett 😀

Az első napon jobbra indultam a stégtől, hátha találok még valami küszívás maradványt a nádban és rajta balinokat.

Na ez a terv nem annyira jött be, viszont az egyik öböl előtt rabolt egy balin. Volt nálam egy hatos whitwalker, amire a vevő azt mondta nem az igazi, így visszaküldte, na én meg próba gyanánt a rablás irányába küldtem. Úgy tűnt, hogy hibátlan a csali, mert első dobásra pár méterre a csónaktól ledurrantotta egy igazi sötét színű, ám nem túl nagy hínárlakó jószág. Érdekes, hogy már ebben a méret körüli – feletti korban a magányos vadászok életét választotta. Vajon a szülei valamelyike is magányos harcos lehet és a genetika határozza meg, hogy később mi lesz belőle? vagy így hozza számára az élet?

Aztán amíg a hallal babráltam elcsattant egy brutál rablás tőlem talán hetven méterre egy nádbaba és a nádfal között. Tudtam, hogy ott a jó halam!

Egyből tettem is fel a kilences walk the frogot miközben alacsony fokozatban motoroztam a rablás irányába.

Az első dobás, amolyan puhatolódzó volt a nádbaba bal oldalára. aztán a másodikat odatettem az iménti rablás helye mögé. Néhány ütem után brutális erővel akarta elpusztítani a tápláléknak vélt felszíni ketyerét. Még a féken is szigorítanom kellett gyorsban, hogy a nádbabáról lehúzzam a halat, aztán hagytam a nyílt vízen, had vigéckedjen.

Igazán jó hal volt végre. A szelfi nem igazán sikerült, úgyhogy egy gyors, mércés fotó után elengedtem.

Fogtam még egyet humpbackel és a face odalon írtak alapján volt még akcióm felszínen, de öszintén szólva már nem emlékszem rá, hogy és miként? 😀

13.-án aztán 6 felszíni akcióból 4-et fogtam meg. Jött végre egy wave the doggal, ami 2022-ben nagyon nem akarta adni, pedig 2021-ben arattam vele.

Ez a nap sem tiszta teljesen, de azt tudom hogy a halakat Esztike környékén sikerült elcsípnem.

Hiába a kevésbé kiemelkedő napok nem annyira ragadnak meg az emberben, bár akkor annak a négy felszínis halnak biztosan nagyon örültem és aznap sem maradhatott el a humpbackes jószág sem. 😉

Ez a hal 100 %, hogy a Esztike előtt jött egy bokor alól, ami kinőtt a kövezésen. Csúnyán letüdőzte a dogot.

Ja, ha már Esztike.  Helyi hajóállomás és a mellette található terület kicsit drága volt a helyi önkormányzatnak, ami Antalunké lett. Terveztek is oda egy brutál nagy kövezést, de egyenlőre sikerült lenyomni a terveket és az építkezést, így Esztike megmaradt. Egyenlőre…

Na csak jönnek az emlékek közben. 😀 A fenti két hal látott rablásról jött egy annyira egyértelmű helyen, hogy nem írom meg. 😛 De a következő kettőből csak a humpbackes rémlik a vitorláshajók közül, amik a nyílt vízen “vesztegelnek”.

Egy kis gasztro is legyen akkor már. 😀

Cukkini fasírt, lila káposztával, házi csalamádéval és burgurral, vagy mi a tököm.

Ezt az asszony készítette.

A második az én művem lenne. 😀 Cukkini palacsinta, fetasajtos mártogatóssal, és grillezett paradicsommal.

15. végre egy baszott jó peca volt. Esztikén nem volt hal, így elindultam egy alig egy éves kövezéshez, hátha. Jó 25 perces az út és már több száz méterről láttam, hogy jó döntést hoztam, ugyanis a balinok elég rendesen dolgoztak. Persze ahogy odaértem csökkent az aktivitás, de miután megtaláltam a dobozomban a nyerő csalit, marha jó pecám kerekedett.

11 akcióból 7 volt kézben. A kis hatos (hibás? )  whitewalker vitte a prímet, de a végén a legbrutálisabb és leginkább látványos kapással érkező, látott halat az ezüst utazóval sikerült átvernem.

Tolóhullámmal jött a csónak felé. Láttam a menekülő küszöket. Olyan 6 méterre a csónak előtt odavert nekik, majd ahogy jobbra fordult, az orra elé pöccintettem a felszíni ketyerét. A harmadik ütem után robbant a víz! 😁❤️💯

Igazi vadászat volt végre! 💯
Atomzsírállat! 😃

Volt a pályán egy igazi böszme, négyes forma is. Őt nem sikerült sajnos átvernem, de így is kurvajó volt.

Itt már vittem a nikont. Azért a képek is jobbak lettek. 😉

Petya barátom többször is írt. Képeket is küldött. Igaz a sok eső miatt a nagy folyó szinte egész nyáron áradt, de a kis folyóban végre megindult az élet. Évek óta erre vártam. Zabálták a WTD-t, a zero crankemet, úgyhogy bár apadt rendesen, végül nem bírtam tovább és felmentem. 😀

Az apadás miatt kicsit szűkült az életterük, így a zabálásnak is vége lett aznapra. Három nappal korábban még ütötték . verték a wtd-ket, szaltóztak, tolóhullámmal verték el, de aznap rá se bagóztak. Zeroval rengeteg akcióm volt. Szerintem 20 felett, de abból legalább 15 apróság volt.

Voltak komoly halakat sejtető akcióim, valamelyiket láttam is, de rendes halat csak Petyának sikerült fogni, pedig bemásztam mindenhová, ahová csak lehetett.

Persze azért ezeknek az átlag 30-35-ösöknek, amiket általában nem is fényképezek, ezen a napon igazán örültem.

Előző nap ragasztottam a mellest, avagy mire jó még a lithiumos akksi? 😀

Zero, na nem cola, hanem crank.

Steve a gazban

Meg van végre, de hogy hogy szedtem ki onnan? 😀

Az első idén

A hódok a kukoricát is dézsmálják

Talán megért volna a domis nap egy külön bejegyzést, de így alakult. Azt hiszem 4 – 5 hal volt kézben. A fenti két halról készült kép.

Jó volt ez, de lehet, hogy még kicsit korai…

Aztán 18.-án bízva a múltkori helyben már a napkelte a kő mellett talált, csak éppen a halak nem voltak sehol, így még messzebbre merészkedtem.

Maradt a tegnapi hol párás – punnyadt, hol dög meleg, hol vihar előtti frontos idő, mint a domis peca alatt.
Marhára nem találtam a fogatlan bandát, pedig kishal az sok pályán megtalálható volt.
Úgy voltam vele, ha már meg kell halni, akkor halljak meg szépen és ha már nem fogok semmit, akkor azt legalább az egyik új, saját célra készített WTD-vel tegyem.👌😁
Aztán az egyik kikötő torkolatban lemoslékolta ez az igazán szép darab. 💯❤️
A végén találtam pár aktív jószágot, amik úgy rabolgattak, mint októberben szokás. Egyet le is szedtem a kis púpossal.
A legjobb helyen voltam aznap is! 💙❤️💙

Szép, púpos jószág volt a semmiből.

Twitch – twitch – BAAAMMM!

Közben elkezdtem a fogorvos kálváriát, ja és a futást is, amit a talpreflexológus csaj javasolt, de még csak az udvarban, szigorúan mezítlábasan.

A fogaimmal nem volt akkora gebasz, mint gondoltam. Se gyulladás, se ciszta, még a fogcsonk alatt sem, ami nem éppen tegnap törött darabokra és már az első alkalommal kibányászták.

Fogkőleszedés, egy komolyabb és három felületi tömés volt még a program, aminél én sokkalta rosszabbra számítottam.

Volt két igazi walk the dog pecám a dög melegben. Két egymás utáni napon levittük a három ebet a vízre. Akkor voltak a nappali 40 fokok, ami totál elpusztított.

Az első nap volt egy kapásom a folyton lobácsoló kutya mellett is, a második napon alsógatyában kellett csalit mentenem, ugyanis a whitewalker valahogy lesétált a kapocsról. A kapocsról, ami az októberi pecák egyik negatív szereplője lesz.

A második napon amúgy lefelé és hazafelé is beszoptuk a szegély nyíró gépet kilométereken keresztül, meg összefutottunk pár szokásosan kretén sofőrrel, akiknek nem tudom, hogy van jogosítványa. A gyerek meg is jegyezte, hogy ilyenek csak akkor történnek vele, ha én is az autóban ülök. Azt mondta velem az életben nem fog egy repülőre ülni, mert az már azelőtt lezuhanna, hogy felszállt volna. 😀

Eljött a parádés fogkő eltávolítás ideje is. Mivel a húzás sima ügy volt, így már nulla félsszel ültem be a nagy fehér székbe.

Öszintén szólva kurvaszar volt, de persze túléltem, csakhogy rá három napra elkezdett valami vérezni éjjel. Konkrétan arra ébredtem, hogy tele volt vérrel a szám. Nem volt elég a negyven fok, még ez is. Ráadásul Petyát meghívtam egy hajnali balinozásra, amit nyilván éjjel nem akartam visszamondani.

1,5 óra alvással, gézpamaccsal a pofámban vártam fél órával napkelte előtt a kikötő bejáratnál.

A peca végül halas lett, de ha nem megyünk el Esztike mellett remélve, hogy a másik poszt szaron lesz hallal, hanem ott kezdünk, rommá fogtuk volna magunkat. 😀

Már dög melegben érkeztünk vissza és még akkor is látványos kapásokkal támadtak a felszíni csalikat a fogatlan jószágok. Petyának rengeteg kapása volt, de csak két kisebbet fogott, nekem jött egy szép, meg egy nem annyira kicsi is. 😀

Végül nem is én mondtam ki, hogy meneküljünk. Petya sem bírta a hőséget.

Az ezüst utazós, darabos balin kapása kegyetlen volt, akkor még nem tudtam, de sokáig az utolsó: 😦

A fogam aznap este megint rákezdett, pedig aznap voltam megint a dokinál egy kisebb tömésen és pont abban a pár órában nem vérzett és nem is látszott semmi.

Azt mondta, ez csak pár köbcenti vér, nyeljem le nyugodtan, ettől még lehet aludni, de aznap éjjel ez nekem megint nem sikerült. Már nem véres nyálat, hanem nyálas vért köpködtem és reggelre fekete alvadt vér vette körül a fogamat, így újra hívtam a dokit, aki fogadott.

Direkt úgy mentem oda, hogy akkor nem mostam fogat. Lássa, hogy nem kamuzok.

Letisztogatta és felírt valami bogyót, ami a véralvadást segíti elő. És az a durva, hogy a tisztogatás után már csak lepedéket köpködtem, a mi kb úgy nézett ki, mint a tojáslevesben a tojás, csak kicsit színesebb.

Totál szétbaszott a kialvatlanság, meg ez a mizéria, amit tetőzött a két hétig tartó 40 fok, így legközelebb szeptember másodikán fogtam halat, de az már egy másik történet.

A másik remekművem, ami azóta sláger otthon, a rakott cukkini

 

Vasárnap délután van. Az eső szakad, ami még nem is lenne baj, de a szél miatt ma elmaradt a peca. Igaz a héten háromszor voltam és mindhárom alkalommal szoptam eleget. 😀 Pedig a szeptember brutálisan indult. Utoljára 2018-ban volt hasonló csukszezonom. Na de kicsit előre szaladtam, hiszen még csak a júliusnál tartunk. 😉

Több okból is jó lett volna élőben lesztendappolni a történteket, ha nem is napi szinten, de hetente egy bejegyzéssel, mert már nem emlékszem tisztán minden egyes napra, történésre, nem alvásra és hogy éppen mikor voltam mivel szarul? 😀

Amúgy meg elég szar felidézni a történteket, de úgy vagyok vele hátha ez is segít. Kiírom magamból a szart…

Mióta kint vagyok jógázni járok és otthon is csinálom minden nap, egy ideje tolom a fekvőtámaszokat, kisebb súlyokkal erősítek és elkezdtem futni is, ami  az azóta félbeszakadt. Ezt majd később megírom hogyan lehet.

A kutyákkal nagyon sokat mentem az első két hónapban. Ez azóta egy kicsit visszaesett, de a héten elkezdtem újra a sétákat. Ha megállna az eső, vagy legalább csillapodna a szél ma is mennék.

A legnagyobb hozadéka az elmúlt hónapoknak, hogy rengeteget olvastam – olvasok. Főleg horgász – vadász témában, de mellette zenei – önéletrajzi könyvek és Wass Albert írások is a palettára kerültek. Két nagy kedvencem tőle a klasszikusnak mondható trilógia a, Funtinelli boszorkányról és a Mire a fák megnőnek.

Nem rejtem véka alá, hogy talán a legkedvesebb íróm, Fekete István. Elég komoly gyűjteményem van tőle és mindet újra el is olvastam az utóbbi időszakban.

Elsején mindjárt rommá szopattak a halak. 😀

Három különböző helyen, összesen 6 haltól volt akcióm felszíni csalikra. Balinok, sügerek vegyesen. Ütötték, verték, bombázták, gyilkolták, víz alá vitték, tolóhullámmal támadták a felszíni bizbaszokat, de nem akadt meg egy sem. 😀

Július 04-én meghozták a fát. Dejavue érzésem volt! 🤣🤣

Mondtam a fuvarosnak, hogy tavaly hozott egy sünt is, amit a kutyák pár hétre rá a hátsó kertbe beszabadulva megfogtak.  – Csórikámnak el volt  törve a jobb első lába és a hátsó sem működött eleinte. Valószínűleg a fa felnyalábolásával kerülhetett a kisteherautóra és vagy ott nyomódott össze szerencsétlen, vagy a fa kiborításakor sérült meg. Napokig próbálták a kutyáim kibányászni a farakásból, aztán valamelyik éjjel bemenekülhetett a kiskertbe, ahol a betonfal állta menekülésének további útját. Hónapokig istápoltam.

Erre a fuvaros, hogy minek? Hisz túl vannak szaporodva és hatalmas károkat okoznak a kiskertekben.
Már a sünök!? 😲😲😲 Van baj….

Hetekig ott volt a fa az udvar közepén, de idén nem hajtottak ki belőle semmit. Egyrészt azért volt ott hetekig mert száradnia kellett, másrészt nem éreztem az erőt.

Aztán egyik nap azért csak megcsináltam a helyét és megbeszéltem a kölyökkel, hogy ha nem lesz végre 35 fok, akkor be kéne termelni, de lebetegedett. Idén nyáron háromszor volt szarul, ami annyira rá nem jellemző. És jöttek a hírek az újabb covid variánsokról. Ki tudja hányszor kaptuk már el ezt a szart is a variánsaival, mutánsaival együtt? És főleg azt ki tudja, hogy miként hatott a szervezetünkre, elménkre?

Szóval egyik nap otthon volt az asszony. Látom ám, mintha készülne fát rakni. Na mondom az nem lehet, hogy ezt is az asszony csinálja meg egyedül és bár szarul voltam, beöltöztem, elpakoltam mindent az útból és kivettem a talicskát a kezéből.

Ketten raktuk a fát a talicskába, én toltam a helyére, majd raktam fel. És megcsináltuk basszameg! 😀

Tavaly is szarul voltam, amikor a kölyökkel felraktuk a fát és idén is amikor az asszonnyal, de ilyenkor mindig azon agyalok, hogyha ezt meg tudtam csinálni, akkor annyira beteg csak nem lehetek a kurvaéletbe.

De ez egy horgászblog és azért júliusban is horgásztam, ha nem is túl sokat.

Július ötödike peca szempontjából parádés nap volt és mégis volt bennem végig egy megmagyarázhatatlan feszültség, amitől az ember úgy érzi, hogy szétszakad, pedig közben kurvajól kellene lennie.

Olivérrel dumáltunk meg megint egy pecát a kedvenc pályámra, ahová nélküle csak kajakkal tudok kijutni, de ehhez erő még nem volt akkor. (Sajnos azóta sem..)

Mivel restelte magát a legutóbbi késés miatt, így többszörösen bebiztosította a hajnali kelést. 😀

Ennek ellenére számára ez a nap sem úgy alakult…

Előtte 2 nappal részt vett egy bulin, amit nem igazán sikerült kihevernie azóta sem. Valami 1,5 óra alvás után jelent meg reggel, amit csak később a nap folyamán tudtam meg.

Őt szívatták aznap a halak, én viszont Pelso Anyó kegyeltje lettem. 😀

Fogtam két gyönyörű balint a laposon, hátamban a napkeltével. Leszedtem egy a strandi hínárlakó szépséget. Egy távoli rablásnál bemondtam, hogy ez le fogja szedni a WTD-t és ahogy rámentünk, így is lett. Fogtam egy szép csapót is, majd egy rablásra mindketten rádobtunk.

Egymás mellett sétált a két WTD. Pont be akartam mondani, hogy mindketten elbasztuk a dobást, amikor a csónak közvetlen közelébe robbant a víz a kék hátú béka alatt.

Az öt kézben tartott balinból négy igen jó darab volt. Elképesztő felszíni akciók, különböző helyzetekben, szó szerint levadászott – átvert, nagyrészt magányos halak, igazi “imádompeca”, de közben szét repedt a szívem és a testem…

Ok amúgy lett volna a feszültségre, de az ilyen kisebb dolgok már nem basztak fel, minthogy reggelre eldurrant a mellény a kocsiban. 😀 Pedig víz nem érte egy csepp sem.

És akkor jött az email, hogy kész a lithiumos akksim.

Kettős érzésem volt, hiszen örültem, hogy végre készen van és kimehetek saját csónakkal, de közben volt bennem egy feszültség az ára miatt, hiszen fogalmam nem volt róla, hogy mikor lesz legközelebb bevételem? És hát nem volt olcsó.

Viszont az, hogy ennyire szétbaszódott a derekam, sanszosan az ólomsavas akkumulátoroknak is köszönhető. Lehet az aranyérnek se tett jót a dög nehéz akksik több száz méteren át történő cipelése.

Nagyon keskeny stégbejárónk van, ahová stabil, keskeny nyomtávú, nagy súlyt elbíró húzóskocsit maximum csináltatni lehetett volna, de kivel?

Másrészt a kocsit hová tettem volna, amíg horgászok?

Ja és a vízszint annyira lent volt tavaly, hogy ki és beszállni is élmény volt a csónakba, nemhogy a dög nehéz akksikat be és kiemelni.

Szóval eladtam mindkettőt töltővel együtt még év elején és örültem az új “jövevénynek”.

Nyolcadikán meg is ejtettem az első pecát saját csónakkal, igaz későn indultam, mert a fiam nyáron pultosként melózott és sokszor reggel 5 után hozta haza az autót.

Mivel a közeli pályákon nem találtam halat, így megindultam és közel nyélgázzal mentem a települések között.

Kicsit későn találtam meg a balinokat, de azért egy kijött két akcióból.

Az akksi meg? Azóta is imádom! 11 kiló. A világ “végére” elmegyek vele és amikor kikötök még 36%-on van. Igaz aznap ekkora távot még nem mentem, de kurvára tetszett már elsőre.

Dimenziókapuk nyíltak meg! 😀

Sok típust megnéztem. De végül egy olyan darab mellet döntöttem, amit Olivér már második éve használ. Életem egyik legjobb döntése.

Tizedikén már nem bírtam magammal. Az alvással úgyis hadilábon álltam még mindig, így egy megérzésre hagyatkozva belenéztem csónakkal az éjszakába.

8 süllő, 7 nagy sügér és 1 balin volt kézben. 😍 Három halat fényképeztem, mert nem akartam időt pazarolni.

A legszebb süllő teljesben 56 centiméteres volt, ami küsziváson már igen jó méretnek számít és az egyik legkisebb csalimat vette le. 😉🙂

Mindig ugyanott rabolt. Tudtam, hogy jó hal, de semmi nem kellett neki. Közeledett az az utolsó 5-10 perc nagy zaba és akkor beugrott, hogy tavaly is volt több olyan pecám, amikor a kis 5,5 centiméteres wave minnow bizonyult a nyerőnek. Második dobásra lekente. 😀

A csapó meg brutális dagadt jószág volt és tök sötétben verte le az 5,5 centiméteres waveshadet.

A balinok getzik voltak. 5/1 jött ki, igaz rendes kapás ebből csak 2 volt.
Odafelé szembeszél, aztán megfordult így visszafelé is. 🤣🤣 Imádom ezt az akksit! Drága – drága, de szerintem nagyon megérte. 💯😉

A képek nem valami jók, ahogy az előző bejegyzésekben találhatóak sem, de itt még nem vittem a nikont, csak telefonnal fényképezgettem, a képek hol ilyenek, hol olyanok lettek. Nem sok energiát fektettem beléjük.

Az utolsó kép alapján biztos lesz aki felhördül majd, hogy na ez is egy hentes! 😀

Ha valaki így gondolja az legyen az ő baja, az egyre kevesebb hús helyett, bizony egyre több halat eszem, ennek ellenére bármikor – bárkivel – bárhová el tudok menni egy C&R pecára. Nincs bennem kényszeres halgyilkolás. Viszont simán meg tudom azt is tenni, hogy ha megfogtam azt, amit konyhára szánok, nem baszogatom tovább a halakat, hanem hazamegyek. 😀

Amúgy meg a gyógyulás fontos része, hogy el kell jutni oda, amikor leszarod, hogy ki mit gondol rólad. Túl sokat foglalkoztam az évek alatt, a hülyék véleményével, teljesen feleslegesen.

Tizenkettedikén megint megindultam.

A keleti szél nem segített süllő témában, csak 2 kicsit fogtam. Hajnalban aztán megint megjöttek a disznó sügerek. 💯😍
Majd sikerült elcsípnem három balint.

A hullámzásban brutális kapásokkal jelentkeztek. Öt halat láttam rabolni, abból kettőt első dobásra leszedtem, a harmadikat másodikra. Az egyik balin most is ugyanott dolgozott, mint legutóbb. Akkor rám se hederített.

Aztán a kikötő felé találtam egy kisebb küszivást, rajta 4-5 darab balinnal.
Jött is az árny a humpback után, úgyhogy megállítottam az apró wobblert, egy gyönyörű sötét hínárlakó balint látva – nem csak lelki – szemeim előtt.

Bár ne tettem volna…

Ugyanis egy jó hármas csuka volt az a balin, tarka gúnyával és tűhegyes fogakkal.
Ő volt a gyorsabb. Nem tudtam előle elrántani a fahalat. 😢😔 A kapással vitte is a csalit, ami adott már vagy 30 halat. Balint, domit, nagy sügeret vegyesen a fél év alatt, mióta lejött a forgatóról. 😭😭😭

R. I. P.

Hosszú idő után, így “kényszerből” készítettem is hármat saját célra belőle. Avagy a wobbler, aminek a készítése közben “elfogyott a festék”. 😀

 

Július 17-én megint kint voltam. 😀

Éjjel a kettőkor “sügeres kövön” első négy dobás, három csapó. Éjjel kettőkor! 😁😮 Aznap nem jöttek nagyok, de összességében fogtam vagy húszat.

Aztán egy beton móló és a kövezés határán, a móló végén található lámpa által bevilágított területen elkattantak a halak!!!

A picsányi vízben, vagy éppen a beton alól kirontó süllők mellett 5-6 darab 3 kiló körüli – feletti balin zabált a fényben. A balinok sokszor szinte nekiúsztak a csónaknak. A süllőket láttam ahogy villámként kiváltanak a beton alól, odavernek és vissza. Vagy éppen a kő mellet kizúztak a sekélybe.

Az egyiket láttam ahogy beáll a beton és a kő határára, ahol a legtöbb süllő rablás volt.
Fejbe dobtam. 😁

Rádurrantott, de nem akadt. Volt 5-6 látott lekövetésem süllőktől.
A balinok meg rajtam nevettek. 😁 Szerintem még most is. 🤣🤣🤣

Ezen a helyen kétszer fordultam meg az éjjel, de csak egy csapót bírtam fogni.
Egy másik kövön, ahol volt 2-3 jó hang is, sokkal kevesebb küszön, fogtam két kis süllőt.

Egy harmadik kövön meg egy balint és 5-6 csapót napkeltében.

Hiába mentem végig olyan helyen, ahol sötét volt és a küszök ott álltak és csomópontokban ívtak, nem volt rajtuk éjjel szinte semmi….

Mivel akkor még nagyon nem bírtam a hőséget, így hat óra előtt kijöttem.

És az a belső feszültség ott dolgozott bennem, hogy mi lesz, ha egefül, mellény nélkül a vízen rosszul leszek?

Elképesztő mi ment a lámpa alatt. Brutál küszivás, rengetek nagy vörösszárnyú, dévérek és sajnos törpeharcsa rajok cikáztak. Több 10000 hal volt ott küszökkel együtt, azon a kis területen.

Az elején 5-10 másodpercenként raboltak , volt hogy egyszerre több süllő is, de szinte csak a lámpa alatt.

Ahogy jött a nap a süllők bent durrogtak tovább a beton alatt. És nem jöttek kis sem mélyen járó wobblerre, sem néma, vagy csörgős vertikre.

Sok mindent láttam már, de ez az egész elképesztő és szürreális volt!
Két halat fotóztam összesen.
Egy úszós cuccal, kishallal gyanítom, hogy 5 perc alatt meg lett volna a kvóta. 😁 Elég lett volna a beton elé betenni. 😉

Egyszerűen a wobblert 10-15 centi hosszan lehetett a kapászóna epicentrumában húzni. Az meg nagyon kevés….

Amúgy le kellett volna sz@rni az első próba után a lámpás helyet, de hallottam a csattogást a másik kövek előtt állva és visszamentem. A két merőleges kövön is volt egy – egy jó hal kevesebb küszön, azt kellett volna erőltetni. De utólag könnyű okosnak lenni….

Ebben a hónapban ez volt az utolsó pecám. Szerintem még nem voltam kész ezekre az éjszakákra, sem testben, sem pedig lélekben és szétcsúsztam megint.

Nem tett jót a lelkemnek az sem, hogy a második fészekalj rozsdafarkú bepusztult. Az utolsó már egy napja hallgatott, amikor a fészket megnéztem. A meleg, vagy valami mérgezett – lepermetezett rovar lehetett a végük? Ki tudja….

A körzeti dokinéni  azt javasolta, hogy vegyek be nyugodtan napi három frontint, a 0,25-ös úgyis csak kezdő adag, aminek a felével néha éltem, egészen addig mik ki nem próbáltam az egyik pecás által ajánlott macskagyökérből készült, pellet szerű granulátumot. Az sokszor segített.

A kétségbe esés olyan mélységekbe tudja taszítani az embert, hogy amikor megint visszaesik, kipróbál mindenféle szart.

A csalis pénzem egyre fogyott, a családi kasszát meg több hónap semmittevés után már nem volt pofám jobban apasztani, így eladtam pár cuccot, amit lehet hogy amúgy nem kellett volna és elkezdtem természetgyógyászt keresni.

Voltam is három különböző embernél, hogy milyen eredménnyel?

Megírom majd az augusztusi részben és valószínűleg átcsúszom egy kicsit a szeptemberbe is.

Furcsa amikor rád néz valamelyik kutyád és látod a szemében azt, hogy : Vigyél már sétálni főnök? és te nem bírsz megmozdulni sem…

Az utóbbi években nem volt rá példa, de a születésnapomon nem horgásztam egy percet sem. Ez is eléggé szarul érintett. 😦

Az előző bejegyzés  két kommentelője bizonyára várja már a folytatást.

Bár az egyik tanács sokak részéről az volt, hogy este 6 után ne nyomkodjak semmilyen szart. Meg amúgy is szedjek visszább a mindenféle bizbaszoknak a használatából és főleg a közösségi médiában eltöltött időből. Blogot mikor írjon az ember, ha nem este?

Hajnalban? Délelőtt? Délben? Ugyanmá….

Azért az elmúlt hetekben – hónapban már próbálok eszerint cselekedni, magyarul leszokóban vagyok. 😀 De mivel a múlt hétre elkészült 170 wobbler, amiket el is kellett adni, ezért a munka oltárán néhány este vétettem. Börze, számlázás, e-mail, messenger üzenetek, értesítők, foxpost, stb..

Sőt, egyik este még meccset is néztem. 😀

Szóval most éppen este 8 órát írunk és nekiálltam megírni a faszfőzelék utáni első részt, ami a júniust foglalja magában.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak e egy atom lehúzós posztot a kórházban töltött két hétről? De nagyrészt elvesztek már azok a gondolatok és valahogy a kedvem is elment az egésztől. Azért néhány vicces aranyköpést, sztorit, képet megosztanék veletek.

Igazából úgy próbáltam túlélni azt a két átkozott hetet, hogy sok hülyeséget tettem fel a magán face oldalamra és röhögtem a hozzászólások nagy részén, bár sokszor inkább sírnom kellett volna. Emellett elég sokat olvastam, már, ha hagytak.

Az első ott töltött hetemben majdnem megfagytunk. Még egy plusz takarót is kénytelen voltam kérni. Majdnem könyörögtünk a délutánokért, hogy végre tűnjenek a felhők a francba, nem sejtve, hogy a következő héten konkrétan meg fogunk rohadni a melegtől.

Ketten voltunk a szobában, Sanyibá, meg én.

Sanyibá egy végtelenül jó arc és jó fej idős ember volt. 95%-ban vak. Régen horgászott. A győri Marcal szakaszon az úszós peca volt a kedvence, amíg el nem kezdett romlani a látása. Gyógymasszőrként dolgozott szinte egész életében. Imádta a munkáját, de elhasználódott rendesen a teste.

Neki már az élete fontos része a kórház, a kezelések, az infúziók. Hatalmas forma volt az öreg tényleg, de egy idő után már ki tudott akasztani, hogy folyamatosan a betegségekről beszélt. És egy idő után, amikor egy harminchatodik embernek mesélte el a faszomtudja milyen savas 50. infúziós kezelését a jelenlétemben, mintha valami kurva nagy élmény lenne az már sokkolt rendesen.

Mondtam is neki, hogy inkább beszélgessünk pecáról, vagy a másik pé betűsről, ami nem a pia. 😀

Sok más dolog is kikészített.

Napi téma volt például hogy XY néni éppen bekakált, bepisált e a pelenkájába?

Kurvára nyitott ajtóknál ment minden. Semmilyen szinten nem vették figyelembe a személyiségi jogokat. Az egész folyosó tudta, hogy éppen kivel és mi történik?

Egy férfi WC volt az egész osztályon. Pont a mi szobánkból leválasztva, így tudtam – hallottam mindent. Azt is, amit nem akartam. 😀

Egyébként az előző posztban szereplő faszfőzelék volt a két bent töltött hét alatt az egyik legjobb főétel, amit elénk raktak.

A tálca viszont időnként annyira ótvar vízköves és retkes volt, hogy otthon a kutyáim különb tálból esznek…

Az egyik vevőm kommentje a fenti képhez:

Kéne egy ilyen színkód a wobblerekhez! HA – Hugarian Ambulance…😅

Hát igen…. Kínjában röhög az ember.

Volt egy olyan igazi farosbögyös, smukkos cigány nő is folyosón.

Egy aranyköpés és egy kérés tőle – felém, amit 21 év informatikusi múlttal sem voltam hajlandó megoldani. Sajnos nem értek hozzá, volt a válaszom. 😀

Mi a roáknak vagyok itt há ha nem gyobb egyátalán?

Kedves fijjátálember, nem segíne nekem beállítáni a tábletet?
Válámit enyómtám. Má megin nem megy áz Izáurá TV!
😁🤣🤣🤣😁

Pedig volt ott szappanopera Izáurá nélkül is…

Napi szinten látogatták és persze leszarták a látogatási időt. 6-8 hasonló kinézetű egyén jött hozzá napi szinten, vegyesen a két nemből. Smukk hegyek, szőrös papucsok, farok, csöcsök, gyomrok és olyankor órákon át zengett a folyosó.

Egyszer az egyik nővérnek, este nyolckor feltettem a kérdést, hogy : Bitte? Nem lehetne?

A válasz: ő bizony nem mer nekik szólni.

Danke!

A fenti kép címe lehetne a beszt reggelei evör, de hazudnék vele, hisz nem egyszer kaptunk ehhez hasonló kiváló kosztot. A fás retek volt a kedvencem. 😀

Voltak olyan reggeli – ebéd – vacsora kombinációk, amik bárki számára garantálták legalább a másnapi hígfosást. Persze mindent nem ettem meg és persze a feleségem majdnem minden nap hozott be nekem valamilyen főételt, gyümölcsöt, pékárut. Voltak akik kijártak a mekkdonáldszba. Az egyik kb. 120 kilós srácnak biztosan jót tett, hogy az egyik szemét helyett a másikat tolta magába. 😀

Egyik nap tényleg atom fosatós kombót kaptunk, ami szegény Sanyibát hamar meg is hajtotta. Én basztam megenni. 😀

És hogy mi történt a két hét alatt?

Amikor már kezdtem kicsit jobban lenni a masszázs, gyógytorna és UH kezelések hatására és már nem kértem fájdalomcsillapítót és az általam kért altatóval, füldugóval tudtam 4-5 órákat aludni, na akkor basztak belém egy fájdalomcsillapító – gyulladáscsökkentő infúziókúrát.

Az első délután még elvoltam utána, de a második csütörtök késő délutánra  esett, amikor már minden doki hazament.  Na akkor lettem ultra szarul.

A vérnyomásom az egekbe ment, szakadt a víz a lábamból és 15 percenként pisálnom kellett egészen másnap tíz óráig. A nővérek a dokikat hívogatták. Mindenféle szart vettetek be velem. Aludni semmit sem tudtam, reggelre kivoltam teljesen.

Másnap közöltem velük, hogy belém több infúzió nem megy be, a többit meg inkább hagyjuk.

Hétvégén egyedül voltam, Sanyibá haza mehetett. Gondoltam végre kialszom magam. Az öreg nem elég, hogy piszok mód horkolt, ha a hátán feküdt, még harcolt  is a radiátorral éjjelente.

Aludni azonban, ott, normálisan nem lehetett…

Ráadásul a szombati nővérke kedvesen közölte velem, hogy ő sokszor dolgozik 160/120-as vérnyomással, úgyhogy ne szenvedjek, ráadásul ha 40 fokban gumis lepedőn kellene feküdnie, ő is izzadna, mint az állat. 😀

Kedvencem amúgy a vízhajtós vérnyomás csökkentő volt. Na attól úgy gyöngyözött az egész lábam, mint a frissen vaxolt autón a vízcseppek. 😀

Azt is csak egyszer voltam hajlandó bevenni.

A második héten elhatároztam, hogy amennyit csak a kezelések engednek az udvaron leszek. Sétáltam, tornáztam, olvastam egy nagy fa alatt.

Az egészben a legdurvább az volt, hogy a hátsó udvarba az onkologián keresztül lehetett kijutni, ahol reggel hatkor már sorban várakoztak az emberek. Ennyi fejkendős nőt én még életemben nem láttam. 😦

Nem volt jó hatással rám az egész közeg. Nem nekem való a kórház. Soha többet nem akarok bekerülni. Inkább pusztuljak el…

Közben kiderült, hogy nem vagyok autoimmun beteg és az általam kért, lyme kór vizsgálat is negatív lett.

Kurvára örülnöm kellett volna, de megint ott tartottam, hogy akkor mi a bánat ez az egész?

Egyszerűbb lett volna ha kiderül, hogy ez, vagy az a bajom, adnak rá valami bogyót, oszt annyi.

Többször kikérdezett, két dokinéni is a nyavajáimról. A kezelő orvosom egy kezdő, fiatal, kedves kislány volt. Ő azt mondta annyira szerte ágaznak a problémáim, hogy kihívásként tekint rám. 😀

A másik, idősebb hölgy viszont elég szigorú, mondhatni kemény volt velem. Az is lehet, hogy kellett is. Majd ha egyszer sikerülne a végére érni ennek az egész szarnak, megírom, hogy igaza volt e?

Ő is a stresszt emlegette, mint döntő faktor.

És bár az UH-s csaj mondta, hogy nagyon be van állva a nyakam, a tutit végül Sanyibá mondta meg, az egyik délután.

Azzal állt elém, hogy bár semmi köze hozzá, de 40 év masszőri munka után, had nézze meg már a hátamat. Természetesen nem úgy, hanem a kezeivel. Ő azokkal lát.

Közölte az öreg, hogy szörnyű állapotban van a hátam, főleg a jobb oldalam, a nyakam és a vállam is. Csomókba vannak összeállva az izmok, ami elég sok probléma forrása is lehet, akár szív és emésztési panaszokat is okozhat a dolog és a benti kezelések ezt nem fogják nekem megoldani.

Tudtam én már akkor, hogy maszekban is kell keresgéljek valami megoldást ezen problémákra, amire az öreg csak ráerősített.

Az utolsó napokban még a dokik előálltak egy vegetatív idegrendszeri probléma lehetőségével, amit aztán angiologussal konzultálva elvetettek. Igazán szuper! Egy újabb szar, aminek én utána olvastam a neten. Ha lehet soha ne olvassatok utána semmilyen vélt betegségnek, mert csak megkattantok tőle.

Az utolsó napon telibeszart egy madár, amiből a fán, fa körül volt elég, főleg rigók szedegettek a gyepen esténként.

Sajnos nem láthattam otthon kirepülni a kis rozsdafarkúakat. Helyette ezek a tollas jószágok jutottak nekem.

Reménykedtem, hogy a leszarós eset meghozza a szerencsémet.

Utolsó este nem csak a hazatérés izgalma miatt nem aludtam szinte semmit, hanem mert az egyik szinten valaki olyan hangosan kiabált segítségért, hogy még füldugóval is hallottam. Aznap este éppen a faszosnővér volt szolgálatban, aki azt mondta, hogy ez teljesen normális jelenség.

Köszi szépen!

És hogy mi lett a diagnózis?

25 év ülőmunka és az életvitelem okozza a fizikai problémáimat. Az egyéb szervi bajaim nincsenek egymással összefüggésben. És bár le nem írták, gyakorlatilag kettyósnak nyilvánítottak. 😀 A prosztata gyulladás például ki nem beszélt apa – fia konfliktusok hatására alakulhatott ki a szigorú dokinéni szerint.

Még a horgászat is ellenem van, hiszen pont azokat az izomcsoportokat basztam vele tönkre, amiket a 4 év intenzív wobblerkészítéssel és előtte a 21 év egér és billentyűzet basztatással, amit most is verek. 😀

Január – februárban 170 – 170 wobblert készítettem el azzal, hogy majd májusban végig horgászom, ehhez képest egy alkalom jutott, egyetlen hallal. 😦

Még a kajakozás se az a teljes testet megmozgató sport és be kell vallanom mióta autóm van nem gyalogolok annyit, mint régen, amikor 95%-ban gyalog – busszal -vonattal jártam mindenhová, nem csak horgászni.

Május 26.-án végre szabadultam. Jól nem voltam, de végre kijutottam.

Mentem egy nagy kört a legnagyobb kutyámmal. Szakadt belőlem végig a víz. Aztán megkértem a fiam, hogy vigyen le a  nagy vízhez, mert egyrészt látni szeretném a Balatont végre, másrészt mielőtt szüneteltetném a vállalkozást, hogy a semmire ne kelljen adót fizetnem, el akartam adni gyorsan a korábban elkészült 80 darab crankbaitet, amiket hangolni kellett. És ha már lent voltunk az orkán szélben horgásztam is egy keveset.

A hangolás helyszínén sima volt a víz, ahol előző nap zabált a balin, ott orkán volt. Reális esélyem halat fogni, a nullához tendált.

Május 29. volt az első nap, amikor egyedül lemerészkedtem, csak egy röpke órára délután. Egyszerűen nem történhetett meg, hogy legalább egy halat ne fogjak májusban. Nem éltem volna túl! 😀

És beadta. 😀

Van egy hely Tihanyban, ahol mindig van balin, ha nincsenek nagy hullámok. A WTD-kre nem volt reakció, de a minijerket megállított fázisban csúnyán leszedte egy szép jószág.

Örültem és persze jó volt újra halat fogni, de jól nem voltam továbbra sem. Otthon sem tudtam igazán aludni, a víz az meg továbbra is szakadt belőlem, bármit csináltam.

Június másodikán mivel továbbra sem aludtam lófaszt sem, úgy döntöttem, hogy idén először megnézem a napkeltét is.

A napkelte szép volt. Halat azt nem fogtam, a nap viszont napokra rottyra tett. Igaz csak másfél órát voltam lent, de mivel nem voltam hozzászokva az erős napsütéshez, amit a víz is visszavert, így rommá égett az arcom. Szerintem enyhe napszúrást is kaphattam és a vérnyomásom megint elszállt. 😦

Öt nap kellett hozzá, mire annyira összekaptam magam, hogy újra lemerészkedtem.

– Na közben késő lett, úgyhogy eltettem magam egy hajnali pecára. 😀 – a szerk.

– Megint itt! – a szerk.

Szóval június hetedike végre egy felhős napnak ígérkezett, de esőt nem mutatott. Nekiindultam kilenc után. Gondoltam, ha mást nem, azt a szokásos helyet csak megdobom, ahol a minijerkes halállatot fogtam.

Mikor leértem ezerrel sütött a nap. Fátyolfelhők. Na mondom ez így megint kakukk lesz, úgyhogy kerestem egy helyet, ahol a fák árnyékot vetettek a vízre és fogtam korábban halakat is.

Olyan látvány fogadott a kis öbölben, hogy beszarás. Brutál árvaszúnyog rajzás volt balinokkal és éjszakai küszívás maradvánnyal.

Először természetesen felszíni csalikkal próbálkoztam, amik minden egyes dobás után a fenti képeken látható módon néztek ki. 😀 Az első kapásom aznap ezüst utazóra érkezett. Az akció alapján jó balin volt a tettes, de sajnos nem akadt. Ami viszont történt, azon kicsit meglepődtem, ugyanis a kapáskor beszúrt a szívem.

Később amikor a keresőben próbáltam erre választ találni, volt egy cikk, amiben leírták, hogy bizonyos esetekben a központi idegrendszer annyira túlreagál mindent, hogy a pozitív stresszt is negatívként éli meg az ember. Na már megint ez a kurva stressz! 😀

Közben brutális mennyiségű árvaszúnyog lepte el mindenemet és a dobozokat is. Amiket délután 1,5 órán keresztül egy lavórban mostam a wobblerekkel egyetemben…

Aztán megeredt a nem várt eső. A kabátban, abban a fülledt párás melegben szakadt belőlem a víz, miközben egy fa alá is beálltam, mert egyre jobban esett.

Aztán, amikor a negyedik – ötödik rablás csattant el az árvaszúnyog özön közepén ( ilyenkor pár másodpercre kisebb tisztások alakultak ki a rablások helyén), győzött a vadászösztön és végül csak leszedtem egyet a kis púpossal.

Közben jött egy kis szél, ami még inkább a parthoz tolta a szárnyas jószágokat. A parti 100 méteres sávban nem látszott már a víz sem.

Életemben nem volt részem még csak hasonló eseményben sem!

Mivel az eső elállt, a rablások meg egyre csak ritkultak, ezért átmentem a mindig balinos helyre.

Aznap két hínárlakó volt a pályán. Az egyik nem mutatta magát, azt leszedtem twitchelve, a másik rendszeresen berabolt, mindig ugyanott, na az csak megütötte a púpost, de nem akadt meg. 😦

Gyönyörű, sötét hal volt egy ayu színű, selejt darabra. 😀

Ha már ilyen jól kezdtek alakulni a dolgok, gondoltam csak megnézem az egyik majdnem mindig halat adó, felszínis – minijerkes – balinos – nagysügéres pályát.

És ott voltak!

Ez az a hely, amit nem szabad rommá dobni. Ott vannak a getzik a hínárban, de csak a kishalfocis, rövid periódusok után szabad maximum kettőt dobni, aztán várni a következő kattanást. Eltelhet akár 10 – 15 perc is két kishaldobálás között.

No meg nem árt megtalálni azt a csalit, amit hajlandóak megenni. 😉

Sikerült hamar azt a wtd-t megtalálni, ami aznap kellett, mert az egyik rövid kattanás után, szaltóval baszta le a bluofrog színű walk the frogot egy szép jószág. (Azóta ezt a felszíni ketyerét nyugdíjba küldtem. Remélem lassan eljutok majd a szeptemberhez, mert ez a nyugdíjazás már ebben a hónapban történt. 😀 )

Aztán jött Szabi barátom tesója, aki éppen a Balaton mellett dolgozott. Mesélte, hogy egyik este micsoda ramazuri volt a pályán. Süllők, nagy sügérek, de a balinokat itt én biztos nem fogom meg felszínivel.

Igaz, hogy már piszok meleg volt, de bíztam magamban és a halakban, így maradtam, hogy megmutassam hogyan is kell. 😀

Két gyönyörű balint szedtem még le ugyanazzal a csalival, pedig higgyétek el próbáltam más színeket, típust, méretet, de aznap valahogy csak az kellett.

Mindkettő brutális kapással szedte le a hetes axeheadet!

A második eléggé benga jószág volt.

Aztán látszott, hogy jön az áldás. Én menekültem. Tihany meg Füred között kapott el a cunami. A kocsiból alig láttam ki. 😀

Ez már egy igen jó, több halas peca volt, amit egészen jól is bírtam. A gatyám meg…

Másnap beszereztem egy UV-s felsőt. Olivér írt dél körül, hogy nincs e kedvem süllőzni?

Menjünk basszameg.

Elég sok kapásunk volt. A két nagyobb őt tisztelte meg, de azért én sem panaszkodtam. Vittem is haza mindkettőt, ahogy kell. 😀

Fura egy nap volt amúgy. A nagy melegben még a sapkámat is bevizeztem, aztán amikor befelhősödött, elkezdett konkrétan fázni a fejem, majd nemsokára jött a tipikus lábfej vizesedés, fázás és már éreztem is, hogy pisálni kell. Aztán ahogy levettem a vizes sapkát, ez az érzés lassan elmúlt. Viszont ahogy helyet váltottunk a 28 fokban fáztam a menetszélben is.

Amúgy az egyik legdurvább flash akkor ért, amikor egyik szombaton a nyitott hűtőszekrény előtt elkezdtem remegni, majd a meleg leves után vert a víz, a vérnyomásom meg az egekbe szökött. Ez is tuti a stressz….

Kurvára nem értettem  ezeket a történéseket sem!

Tizedikén megint leevett a rosseb. Találkoztam egy ismerőssel is, aki éppen nullázott. Na mondom majd a mindig balinos hely a sarokban beadja. Úgy is lett. 😀

Megjött a hínárlakó twitchelve meg vagy hat csapó. Aztán megnéztem a csónakot és buzerapecával is kiszedtem két szebbet.

Másnap aztán megint mentem.  A balinok ott voltak, de ez a pálya a legszennyesebb, rohadék balinok hazája. 😀

Halálra kínoztak, mint mindig! 😀

Wobblerel 3/2, WTD-vel 10/2 🤣🤣, mégis mennyire király peca volt! 😍💯
Szidtam őket, mint a bokrot. 😁 Egyszerűen ezen a páylán olyan balinok vannak, amik kiütik a csalit a vízből és többet nem reagálnak.

Volt olyan balin is, amit nagy jószágnak gondoltam. Mindig ugyanazon a ponton dolgozott a hínármező felett. Úgy robbant rá a whitewalkerre, hogy majdnem lef@stam a bokámat, mégsem akadt meg. 😲😁

50-70 centi magasra is kiütötték a csalikat és a visszaesőre nem reagáltak, vagy brutálisat rászívtak és tök mindegy, hogy hagytam egy helyben a csalit, vagy egyből indítottam, elmaradt a további reakció.

Miután a helyi horgászcimborával megbeszéltük a dolgokat, kiderült, hogy érdemes sötétben s megpróbálni. Bár az őrületről megint lekéstem, azért három süllőt leszedtem az 5,5-es waveshaddel. A balinok meg? Hagyjuk…. 😀

Saját készítésű csalival megfogni az ebédedet kurvajó érzés. Hiába no, változik az ember.

14.-ére Olivérrel beszéltünk meg egy újabb pecát, amiből majdnem nem lett semmi. Na nem miattam, hanem mert a délutáni haveri peca után úgy bekajált, hogy egész éjjel csak forgolódott, reggel meg úgy bealudt, hogy nem bírt felkelni sem az ébresztőre, sem a hívásaimra. Már nem tudom hányadik kör nyak – váll tornát csináltam, amikor hívott, hogy most indul. Majdnem 1,5 órát késett. 😀

A peca viszont brutál jól indult. Sorra jöttek a kisebb – nagyobb csapók a kis púposra, aztán balin gyanús események nyomán több jószág is megszívatott minket felszínivel, mígnem egy hosszú dobás után a kilences walk the frogot, nagysügér gyanúsan bombázott be egy jószág.

Bár nem mértük le, de 1000 %, hogy életem legnagyobb felszíni csalival fogott csapósügere.

Aztán rossz irányba mentünk. Kakaó víz fogadott a kedvenc pályámon. Nem találtuk a halakat, így Olivér javaslatára átmentünk egy másik településre, a másik csónakjába. Még jó, hogy valakinek több is van. 🙂

Meg is fogtam gyorsan a konyhasüllőmet, amit a nemrég beszerzett hosszú bilincsfüzérre tettem, amit azért vettem, hogy a halakat lejjebb tudjam engedni a hidegebb vízrétegbe és nagyobb mozgásterük legyen.

Igen ám, de a hosszú pányva miatt minden egyes helyváltoztatásnál beljebb kellett húzni a zsineget, nehogy a motorhoz érjen.

Na én ezt a következő, benga balin fotózása előtt elfelejtettem. Vannak helyek, ahol az ember figyel azért arra, hogy ne, vagy kevésbé legyen felismerhető a pálya, ezért gyorsan odébb motorozik a hallal a kezében.

És egyszer csak megtörtént a baj, a propeller bedarálta a hosszú kötelet. Nem kis hiba volt a részemről. Próbáltuk ugyan vertik csalikkal kigereblyézni a kötél végét, vagy beleakadni a bilincsek valamelyikébe, de esélytelen volt. Bizony hosszú kínhalálnak vetettem alá szerencsétlent. 😦

A balinnak amúgy brutál kapása volt.

Küsziváson randalírozott a “kicsike” néhány társával együtt. Hármat ha dobtam wobblerrel, aztán felkerült az ezüst utazó. A kövezés takarásában, a feszített víztükrön gyönyörűen dolgozott a csali, amikor egy burvány jelent meg alatta. 😲
Olyan közel volt a csónakhoz az akció, hogy a megállítós trükköt nem éreztem helyén valónak.
A burvány hatására enyhén megbillent ugyan a karcsú WTD, de utána szépen ütemesen ringatta magát, amíg le nem gyilkolta ez a gyönyörű fogatlan rabló. 💯😁 Majd a rövid pórázon delfineket megszégyenítő szaltókkal tette még színesebbé a fárasztást és a napomat.
Igazi cirkuszi mutatványos volt. 💯😁

Van hogy az ember hibázik, sajnos így sikerült. Közben azon agyaltam, ha most jönne egy halőr, hogy a vérben magyaráznám meg, hogy hol a hal? Hinne e nekem? Aztán ez a kérdés legalább megoldódott. Visszafelé megálltunk a spoton és én megfogtam a “pótsüllőmet”.

16.-án aztán megpróbáltam a parti helyemen a harcsát. A srácok amúgy tavasszal brutál mennyiséget fogtak partról, nadállyal. Jövőre ott szeretnék lenni én is, amikor esznek és nem az ablakon keresztül, napokon át bámulni a szél által mozgatott villamos vezetékeket…

Harcsának nem harcsa, de legalább sügér.

Ennyi peca után azt gondolnátok, hogy már minden fasza volt velem, pedig kurvára nem. 😦 Egyik nap, először nappal, végre sikerült elaludnom a nyugágyban, a kertben. Közben fordult a nap és rommá égett a lábfejem, amitől megint borult a vérnyomásom, így pár napot megint azon dolgoztam, hogy jobban legyek.

Aztán én állat belementem egy egész éjszakás, kurva nagy betlibe, hamár nem tudok aludni alapon, amivel egészen 26.-áig gajra raktam magam.

Iszonyat küszívások indultak be sok felé, jó süllőkkel, harcsákkal, így egyik este Olivérrel tartottam azzal, hogy max 11-ig maradok, amiből persze éjfél lett.

Kurván nem éreztem a bugit. Sok kapásom volt, amiből végül egy igazán szép 55öst sikerült a tányérba terelnem waveshaddel. A kép meg egyenesen parádés lett.

Kurvaszar volt hazamenni. Alig aludtam, de meg kellett próbálnom, mert közben rájöttem, hogy ez a sok nem alvás készít ki a legjobban.

Fel is tettem egy kérdést a facebookon, hátha kapok valami jó tanácsot alvásügyileg. Ne tudjátok meg, több 100 ismerős és ismeretlen ismerős látott el különböző tanácsokkal. Beszarás mennyi ember szenved ebben a “nemalvás” kórban! A kedvenc hozzászólásaimban általában a fű + sör kombót emlegették: 😀 Na mindegy….

Közben egyébként már elkezdtem dolgozni is. Amennyire kedvem, erőm, időm és a meleg engedte.

 

junius 27-én megint vízen voltam. Este. Olivérrel.

Bár se foga, se bajsza nem volt, ennek a halnak piszkos módon örültem! 💯😍
Két nappal előtte a “harcsagyilkos” pink killer színű waveshadem elesett a csatában, így  úgy döntöttem, hogy újra hadrendbe állítom a legeslegelső darabot ebből a wobblerből.

A már három éve nyugdíjazott, műhely falát díszítő, FT színű waveshad kapott szép új ichikawa horgokat, majd alkonyatkor a még a pályán erősen ténykedő balinok közé repült.

Második dobás után úgy gázolta el a kövezés irányából a nyílt víz felé támadó őn, mint a gyorsvonat. 😁

Ez egy pótolhatatlan fahal, ahogy a “harcsagyilkos” is az volt, mert akár 1000 darab ugyanilyen wobblert fogok tudni készíteni, de “ugyanilyet” soha többet, hiszen “ő” volt az első! 😍

Jött pár kisebb süllő, de aztán változott az idő és a brutál küszívás két perc alatt semmivé lett…

Így zárult a június. Legalább is nekem….

Sziasztok,

Jól eltűntem. 😀 nyolc hónap szünet. Ilyen se volt még a blog életében és remélem, hogy soha többet nem is lesz!

Az nem igazán volt kérdés, hogy folytatom e a blogot? Inkább az, hogy honnan, hogyan, mit, merre?

Voltak már egész jó, jó és kiemelkedő pecáim is idén, de végül úgy döntöttem, hogy megyek sorrendben. Ha valami nem 100%-ra stimmel, akkor elnézést kérek, de már nem emlékszem pontosan mindenre.

Szóval az év január elsején kezdődött, mint mindenkinek, aki nem ezen nap után született 2023-ban. Kivételesen nem pecával nyitottam, de egyből első nap egy domis kép fogadott, amit Kovács Gabi küldött nekem. Szóval, ha úgy vesszük, jól indult ez az év is. 😉

Szóval ez egy rendhagyó év vége volt, hiszen az utolsó napon nem horgásztam. Egyúttal rendhagyó lett az év kezdet is, hiszen az első napon sem horgásztam és a második napon sem a Balatonon kezdtem meg az évet. 😉

Kellett valami más az egyhangú mólópeca helyett – mellett és a decemberi – januári tavaszban többen fogtak kisebb, közepes és benganagy domolykókat az általam készített csalikkal az ország különböző vizein, így mennem kellett. 😃

No meg hiányzott már a folyó zúgása is. 😍

Aznapra azt ígérték az időjósok, hogy 10 óra magasságában felszáll a köd és napsütés lesz egész délután. Na ez az időképet elnézve szinte mindenhol bejött az országban, kivéve Veszprémet és a kis folyó környékét, ahol horgásztam. 😃

A képen látható domi nem igazán éri el az ingerküszöbömet, de az év első hala volt, így lefényképeztem. Ráadásul a kis folyón az első halam volt a humpbackkel és amennyire tudom, ezzel a színnel a legelső hal.

Borza Nándi által megálmodott WildRiver szín

Összesen 8 akcióm volt aznap, ebből 4 hal volt kézben, de a balinok sem voltak túl nagyok, bár annál szebbek.

Ennyi kapásom egész tavasszal nem volt. 😉 Ez lehet akár jó jel is, de azért kellene még vagy 70 centi víz, lehetőleg egy marha nagy áradás folyományaként, ami kipucolná végre a medret.

Azért jót túráztam, tele ettem magamat csipkebogyóval és még Petya barátom is kinézett pár órára, így humán vonalon nagyon erős volt ez a nap. 😃

Ha csak pár órára áttörték volna a napsugarak a sűrű ködöt, szerintem csúnyán zabáltak volna a halak, de tudjátok mit?

Soha rosszabb első pecát ennél! ❤️💙❤️

 

A legnagyobb balatoni fogásom januárban

Elhatároztam, hogy január – februárban kurvasokat fogok melózni, aztán március – áprilisban is annyit, amennyit csak a domolykó vadászat mellett bele tudok tuszkolni a napjaimba és ezután egész májusban csak horgászni fogok.

A terv jó volt (biztos?), aztán végül úgy alakult, hogy egész májusban egy alkalmat töltöttem lent.

Munkában a szaréletűek

Lehetett volna talán sügérezni, de a dropshotos pályán a kis víz miatt nem álltak be jó halak, a csónakkikötőm már több hónapja kiürült, Alsóörsről ki lettünk tiltva, így csak egy pályám maradt, ahol viszonylag zavartalanul lehetett volna rájuk vadászni, de nem igazán voltam rendben.

Sajnos a vérnyomásom újra elkezdett szarakodni, állandóan fáradtnak éreztem magam, fájt a jobb lapockám és a meló mellett nem igazán volt erő, kedv lemenni.

Próbáltam sokat pihenni és amikor jobban éreztem magam mindig megnyomtam a melót, a májusi pecákat szem előtt tartva.

Elég sokat böngésztem a youtubot értelmes tartalmak után kutatva, így találtam rá, többek között a következő filmre, ami kedvenc íróm életéről szól. Szerintem érdemes megnézni annak, aki még nem találkozott ezzel a filmmel. Egyénként is van néhány komoly tartalom ezen a csatornán.

Ernőbá és Gyurikám the true old legends

Öreg molótrollok egymás között :
– Ernőbá: én ma haza nem megyek, amíg nem fogok egy csukát.
– Gyurikám : nézd Ernő, nyertem 19000-et a kaparóson.
– Ernőbá: add csak ide! B@szki ezt figyeld ez tényleg nyert! Na gyere Gyurikám, b@szok én a csukákra, irány a csárda!
Azóta se látni a két öreget. 🤣🤣🤣

Itt már engem se lehetett lent látni, mert a két öreg mellé egy vele kb azonos korú srác is megjelent a mólón több alkalommal, akit egy infarktus után a szívkórházban kezeltek. Totál idegbeteg volt, láncdohányos és keményebben szívta az ember életerejét bárkinél, mint akivel előtte életemben találkoztam. Psychonak neveztük el…

Februárban ugye már a csuka se játszott és mivel megint jobban voltam, toltam a melót ezerrel.

Hetedikén megjött az új területim.

A tavalyi évet 108 X-el zártam. Volt már rosszabb és sokkal jobb is. Az X-ek száma nem teljesen valós, hiszen volt amikor csak csalikat hangolni mentem le és érdemben nem horgásztam.

A régi másfél – két órás meló előtti pecák megszűntek. Nincs hová sietnem, így a minőségi fél, vagy akár egész napos pecák száma megnőtt. Azért az nem olyan rossz, amikor nyáron peca után alszok 2 órát a teraszon. 😁 Cserébe utána estig dolgozom.

Én azt mondom ennél rosszabb ne legyen idén sem. 😉
Tavaly 19 nemes halat és 12 kiló keszeget vittem haza. Ez a szám a terveim szerint biztosan nőni fog. 😁 Süllőknek, harcsáknak reszeltek! 🤣🤣🤣
#nincscandrgyerekek 🤣🤣🤣

Másnap a csónakot is megnéztem, hogy bírja a jeget? A köhögős kór, a derékfájás miatt, bizony ez megint egy olyan tél volt, amikor a csónak a vízen maradt. Volt már ilyen év. Bírja az öreg teknő, de azért néha nem árt ránézni a csillagrombolóra. 😉

22.-én aztán megint nekivágtam a kis folyónak. Na ez hiba volt.

Egy időponttal a tarsolyomban a maszek kardiológushoz február 28.-án a kikötőnkben találtam magam.

Szóval a február sem a pecáról szólt sajnos. 😔

Idézem a face posztomat arról a napról:

“Ma le kellett mennem csalikat hangolni, hiszen holnaptól nincs rá lehetőségem.
Már a csali hangolás érdekesen alakult, mert egyszer csak beúszott elém egy jó kettes csuka. Gondoltam is, hogy de jó, hogy éppen nincs csali a vízben. 😁 Aztán 10 perc múlva visszajött és beállt a stég mellé. 20 percen át egy helyben lebegve nézte a wobblereket 30 centiről, aztán amikor megunta lelépett. 😁

Rá 15 percre megjelent a kis testvére. Képen láttam már kékes színű csukákat, élőben eddig nem. Állati jól nézett ki a napfényben. 😍
Aztán dolgom végeztével láttam még egy kilós formát is a sekélyben. Szerintem ezek a halak vagy üzekedtek, vagy arra készültek.

Gondoltam megnézek egy pályát sügérre, ha már lent vagyok. Egy órán keresztül csak négy piszmogós kapásom volt, de valahogy éreztem az erőt az éterben. 😁
Egyszer csak beindultak. K@rvajó peca volt! 💙

Brutál ütésekkel jelentkeztek 10-30 méter közötti távon és csak egy kisebb akadt közöttük.

Olyan 20-25 darabot fogtam a csalikkal variálva, 2,5 grammos fejen, mígnem már semmi sem kellett nekik. Gyönyörű, dagadt, erőtől duzzadó halak voltak, amiket már rendesen fárasztani kell. 😍💯
Néhányat fotóztam csak telefonnal. ”

Tényleg parádés peca volt és ezáltal, hacsak arra a rövid időszakra, de talán jobban is éreztem magam.

A kommentelők persze azt gondolták, hogy a sok meló miatt nem pecáztam annyit, de voltak akkor már olyan napjaim, amikor kurvaszarul voltam. 😦

A kardiológus (nem tudom már hányadik a sok év alatt), egy fiatal , nagyon segítőkész, normális arc volt. Alaposan kivizsgált.

Annyira, hogy a fél órás buli 45 percig tartott. Darálta az eddig szedett három gyógyszert és helyette egyet írt fel.

Mivel autoimmun betegség gyanúja merült fel benne, ezért elküldött vérvételre, hasi UH-ra, reumatológushoz és a vérvétel eredmény után várt vissza egy terheléses EKG tesztre.

Az új bogyónak köszönhetően jobban lettem pár nap alatt, így 13.-án lemerészkedtem keszegezni. Amit fogtam, aztán jól meg is ettem. 😀

A hasi UH negatív lett, a vérkép ennyi idősen a tökéleteshez közelített, a terheléses teszten tök jól teljesítettem, így nekivágtam megint a kisebb, majd Petya társaságában a nagyobb víznek.

Kurvanagy betli lett belőle! Sajnos sok csalink bent maradt. Kapásunk az volt és tök jól bírtam a napot.

Aztán megint egyre szarabbul lettem. Félbe maradt a márciusi meló is. Sokszor mindenem fájt, úgy éreztem meg fogok dögleni. Aztán megint jött pár jobb nap, aztán megint pár szarabb. Hullámzott az egész. Igazából 2019 év vége óta hullámzik, csak egyre nagyobbak a hullámvölgyek és egyre kisebbek a hegyek. Egyre több a puliszka és egyre kevesebb a túró.

A reumatológus dokinéni is jó fej volt. Azt mondta látja rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Mindenféle szindrómákkal, autoimmun szarokkal riogatott. Lupus, vaszkulitisz, meg a faszom tudja már mik voltak. Nem is akarok emlékezni még a nevükre sem.

Kiderült hogy főállásban főorvos az egyik szomszédos (vár)megyében és felajánlotta, hogy ha nem akarok egy vagyont fizetni, akkor másnap megcsinálják a vérvételt az autoimmun tesztekhez TB alapon. Persze ha el tudok menni.

Másnap ott voltam. Innen két hét várakozás következett. Közben én állat az interneten utána néztem ezeknek a kóroknak. Nagyon nem kellett volna. Szinte bármelyik autoimmun szart rám lehetett húzni és ettől totál bekattantam. Állandóan fájt a fejem, a vérnyomásom megint elkezdett szarakodni, indokolatlan helyzetekben fáztam, nem tudtam aludni, pihenni. Totál kikészítettem magam.

Közben megjött az eredmény. Minden negatív lett. Ahelyett hogy örültem volna, megint ott voltam, hogy de akkor mitől vagyok szarul?

Egy újabb tesztre hívott be a dokinő, de az első alkalmat lemondtam, mert nem éreztem magamat alkalmasnak egy egy órás útra.

És közben lemondtam a kardiológiai kontrollt is, amire Füredre kellett volna lemennem. Abban maradtunk a dokival, hogy majd Húsvét után keresem.

Amúgy a telefonban elejtett egy olyan mondatot, hogy nekem a stressz kezeléssel van a legnagyobb gondom és ezzel kellene valamit kezdenem…

Aztán egyik hétfőn rászántam magam az újabb vérvételre, de visszafelé olyan szarul lettem, hogy a métereket számoltam, nemhogy a kilométereket. Nem szabadott volna autóba üljek.

Itt már totál ki voltam készülve. Voltak éjszakáim, amikor 20 percenként jártam pisálni. Folyamat szakadt belőlem a víz. Fél nap alatt olyan ótvar büdösre izzadtam magam, hogy saját valómat nem bírtam elviselni. Egyébként az első 2019-es nagy rosszul létem után, kb ugyanilyen tüneteim voltak. Kb ugyanebben a sorrendben.

Itt már napi három fájdalomcsillapítót nyomtam magamba, hogy valahogy elviseljem a nagyrészt fekvéssel töltött napjaimat. Volt hogy nem bírtam enni sem. Főleg reggelente. Fájt a gyomrom is elég rendesen.

És vártam azt a kurva eredményt, miközben azon szenvedtem, hogy tutira meg fogok dögleni.

Meg is jött az eredmény és az egyik érték “végre” pozitív lett. Bizonygattam a családnak, hogy na ugye nem vagyok teljesen hülye! Csak van valami ezek mögött a szarok mögött, amik évek óta vetésforgóban, vagy egyszerre gyötörnek.

Őszintén szólva már örültem volna neki, ha végre valaki azt mondja: Horváth Úr ön nem hülye, ez és ez a baja, ezt a gyógyszert kell ennie élete végéig, ilyen meg olyan szteroidos kezeléseket fog kapni, nem lesz sosem egészséges, de egy normális, minőségi életet fog tudni élni.

Szóval már leszartam volna, hogy autoimmun bajom van, csak már mondja ki végre valaki….

Aztán a dokinéni nem vette fel a mobilt, nem válaszolt az sms-ekre. A munkahelyén először azt mondták elutazott, aztán több napos értekezlet, majd a másik épületben keressem. Egyszóval eltűnt. Letagadtatta magát, én meg ott voltam egy pozitív eredménnyel és nem tudtam mi legyen?

Végül egy barátom segítségével bejutottam a reumatológiára, ahol a főorvosnő arra jutott, hogy be kéne feküdnöm 2 hétre, mert annyira szerteágazóak a tüneteim, hogy ennek járóbeteg szakellátással az életben nem érek a végére.

Így érkeztünk el május 17.-éhez, amikor megettem a kórházban az első ebédemet, amit Tomi barátom faszfőzeléknek nevezett el.

 

Folyt. köv.

Ígérem lesznek halasabb posztok is a későbbiekben. 😀