Na nem a blog. 😀

Ha sokat nem is írok mostanában, azért még tartja magát. Most éppen a domolykó szezon ért véget. Kurta volt, furcsa, az időjárás viszontagságai jól kibabráltak velünk és a vízállás sem volt túl kedvező szeretett kis folyómon. Pedig időm az lett volna, mint a tenger. A tervem az volt, hogy minden másnap megyek. Minden másnap? Ennyi szabadság a világon nincs gondolhatná az olvasó, de tavaly sok minden véget ért, nem volt kurta egyik sem. Furcsa annál inkább. 😀

Történt ugyanis, hogy nyáron besokalltam megint és ez oda vezetett, hogy 17 év után felmondtam a munkahelyemen. Elég volt a nyolcezredik alkalmatlan főnökből és a folyamatos központi és helyi átszervezésekből. Elég volt, hogy robotként kezelnek és szakmaiatlan, sokszor embertelen döntések miatt faszságokat kell végrehajtanom.

Aztán úgy döntöttem 4+2 év után felmondok a savage gear – okuma vonalon is. Abból is elegem lett. Az okok? Könyvet lehetne róla írni, de inkább csak annyit írnék vége! 😀 Egy cimbora ezt a dupla felmondós jelenséget steveoutnak nevezte el. 😀

A második félévet tisztességgel végig csináltam, ahogy szoktam, hisz még év végén is jelentek meg írásaim. 2021 január elsejétől már csak önmagam, a saját márkám, a SteveOlureS teszthorgásza vagyok. 🙂

Persze minden cuccom savage és okuma, a 2 darab kis privin kívül, amiket megtartottam. Idővel biztosan lesznek majd ruháim is, saját logóval, felirattal, de ez még a jövő zenéje.

Egyetlen egy dolog maradt végül el, az őszi csukás összefoglaló, pedig elég komoly halakat sikerült fognom. Azért életem legnagyobb csukáját csak bebiggyesztem ide, amit egy olyan csalival sikerült megfognom, aminek az elkészítését személyesen is kértem Mads Grosseltől. Az egyetlen javaslatom volt, amit  hat hosszú év alatt figyelembe vettek. 😀

A csuka 99 centiméter volt teljes hosszban, brutális vastag, hatalmas fejjel. Beszéltem olyannal, akinek a 10 centivel kisebb hala ősszel 8 kiló felett volt, így megegyeztünk abban, hogy ez a hal sanszosan verte a 9 kilót, de ha nem, az se baj. 😛

Elképesztő méretű ragadozó volt, amit egy betlis hajnal után már majdnem 11 órakor sikerült becsapnom az egyik kedvenc, nagyhalas öbölben, ami már 2 éve nem adott jó halat. Hatalmasat ütött és mélyen, keményen védekezett. Csak másodjára tudtam megragadni és a ..szom is remegett, amikor kiemeltem a vízből. Dolgozott a szervezetemben abban a pillanatban minden! 😀

 

Fogtam egyébként kajakból is két 90+ost. Korábban kajakból ekkorákat soha. A 110 grammos bottal, vastag fonottal nem volt ellenfél egyik sem! Go Big Or Go Home! 😀 Pedig nem is jártam soha skandináv csukás túrán, így fogalmam sincs a kajakos horgászatról sem.

Ennyit a csukákról, most jöjjenek kedvenc bucifejű, folyóvízi halaim.

Meg kell, hogy mondjam nagyon nehezen jött meg az első, de az milyen hal volt! 😀

Az előző években mindig fogtam télen is domolykókat, most ez sem jött össze, így kezdeném a tavaszi betlik sorával. 😀 (Azért is volt nehéz ezeket a betliket megélni, mert a helyi horgászcimborák azért fogtak szépen, ráadásul nagyrészt általam készített csalikkal. 😀 )

Március 2.

Azon a napon is vittem Gábornak egy adag pac – man cranket. Én Tolnát – Baranyát bejártam, ahogy mondani szokás, de egy árva hallal sem találkoztam. Aztán amikor indultam hazafelé, megláttam Gábor kocsiját a töltésen, lenéztem balra, de nem kellett volna. 😀 Ott állt kezében egy jó 45-össel, aminek a szájában az a pac – man crank figyelt, amire előre megmondta, hogy az elsőt fogja majd. 😀

Hiába, aki minden egyes nap kimegy, akár kétszer is, az tudja hol érdemes próbálkozni.

Azért a betlis naplemente nem volt annyira csúnya! 😀

Március 4.

Igen. Két napra rá megint felmentem. Én hülye! 😀 Egyetlen olyan kapásom volt, amit egy kezdő Jóskapista meg sem érzett volna. Éppen csak megdöccent a frissen elkészült pac – man crank, amit azóta sikerült elveszítenem. Szóval nem adta aznap sem! 😦

 

Március nyolcadikán sikerült egy jót keszegezni végre, amiből két kilót jól meg is sütöttem és megettem. A kutyáim betolták az összes nyers halfejet, így nem ment pocsékba az sem. 🙂

Aztán megbeszéltünk egy pecát Petyával a nagyobb folyóra.

Március 11.

Megint megúsztam kapás nélkül. Petya két jó halat fogott. Mindkét esetnél 10 méterre álltunk egymástól. 😀 A második halat ráadásul a tőlem kapott spotlight színű, süllyedő dozerrel ütötte ki. A peca, a hangulat és a kaja is szuper volt, annak ellenére, hogy a kocsi tetejére rögzített botok közül, egy ismeretlen részre betérve az enyémnek leszottyant a spicc része. 😀 Egy újabb kis finezzét sikerült eltörni. Nem tudom már hányadik és mindet a saját hibámból. Na jó jelen esetben kettőnk hibájából. 😀

 

A kaja is zseniális volt. Meg is beszéltük, hogy ha legközelebb is ilyen szarul esznek, akkor liveban lefilézünk egy domolykót az erdő közepén és megsütjük a Lidl-is pisztráng helyett. 😀

Persze itt már jöttek az arckönyvön a jó tanácsok, téli domolykócsalikkal kapcsolatban. Nem elég, hogy az évi 5. betli után kezdett úgy is meginogni a hitem – annak ellenére, hogy az általam készített csalik folyamatosan fogták a jó halakat – még kaptam a pofámba a kommentelőktől is. 😀

Kedvencem az volt, hogy mióta kiléptem a cégtől nem megy a peca. Jah kérem, van aki sapkát fotózni jár a folyóra, van aki meg halat fogni, még ha nem is mindig jön össze. 😀

Gáborpersze aznap is fogott egy nagyot. 😀 Persze hogy pac -man crankkel.

Már megint “Rossz a horgász!” 😀

Közben persze készültek a csalik ezerrel, hiszen valamiből élni is kell! 🙂

Petya is fogott pár nagyot. Jöttek sorra a tavalyi emlékek szebbnél szebb halakról, de az időjárás az megint összefosta magát. Egyszerűen a retek időben nem volt kedvem sem felmenni, egészen március végéig.

Március 26.

A reggel Petyáék udvarában talált. Hatalmas elánnal vágtunk neki a napnak, hiszen előző nap délután, egy rapid felderítő pecán, olyan helyeken, amik idén eddig halat sem adtak hét kapásból négyet sikerült barátomnak megfognia.

Aztán a legjobb helyeken semmi. Semmi. És megint semmi. Aztán egy jó kapás killer crankre, persze megint nem nekem. 😀

Ebédet megint a szabadban töltöttük el. Lidl-is norvég lazacpisztráng filét sütött nekem a gájdom és séfem. 🙂

Ebéd közben már azon morfondíroztam, hogy én átmegyek a kisebb vízre, mert nem akartam elfogadni, hogy nyolc évnyi tapasztalattal a hátam mögött legalább egy rendes kapásig nem tudok eljutni. De Petya jelezte felém, hogy akkor egyedül megyek és szerinte bánni fogom. Persze a gondolatot hamar elhessegettem, mint legutóbb. Bátraké a szerencse, legalább szépen halok meg. 😀

Ebéd után egy olyan helyre mentünk, ahol legutóbb is jártunk. Szakadt magas partról kellett megdobni guggoló helyzetből a szemközti oldalon található öblöt, illetve annak a sarkát. Nem egyszerű mutatvány még egy jó súlyú süllyedő dozerrel sem, de azért megoldható. Megtanultam az elmúlt években, hogy ezeken a vizeken sokat kell dobni egy – egy halért. De nem akarta adni, így úgy döntöttem egy beállóval feljebb megyek. Közben azon morfondíroztam, hogy az öböl sarkát megdobom onnan is. Csukánál nekem ez többször is bevált. Más szögből megdobva ugyanazt a helyet beadta már nem egyszer.

Repült a dozer az öböl sarkához és alig ért be a csali a lassú részről a sodorvonalba, agyonverte valami. A halam lefelé indult és befeküdt a sodrásba. Középen állt egy helyben és csak rázta a fejét, hogy szabaduljon a szúrós falattól. Őszinte leszek, bár nem szoktam beszarni az ilyen helyzetekben, de most kiabáltam Petyának, hogy jöjjön. 😀

Aztán mire odaért, kimozdítottam a halat és lassan, de biztosan megindult felém. Mivel nem tudtam, hogy időben odaér e a barátom, így jobb lábbal a meritőfejre taposva kihúztam a nyélből a toldást, lejjebb másztam, amennyire lehetett és óvatosan, de kellően határozottan megmerítettem az ide első domolykómat. De micsoda domolykót! Egy igazi gyomros, gyönyörű őstelény disznót. Abból a gyomorból hörgő fajtából. 😀

Meg volt végre az első. Megtört a jég! Ha rendesen koncentrálok lehetett volna aznap még egy jó halam. 😀

Az összes bedőlt fát, ágat megdobtam, amihez éppen én mentem le előbb. Ezen a helyen sekély, iszapos volt a széle, egy faág meredt a vízben a parttól a meder irányába. Legutóbb sem adott halat, így nem vacakoltam, egyből a túl oldalt dobtam. Ahogy a sekélybe ért a csali, a faág mellé még rá is gyorsítottam, hogy újat dobjak, amikor az 50 centi közeli kevésbé testes domolykó, kirongyolt az ág alól és úgy tolt rá finoman a gyorsan húzott csalira, hogy összeakadt a két horog. 😀

Ezt rendesen elszartam! 😀

Nekem több kapásom már nem akadt már aznap, de így is egy fasza napot tudtam magam mögött. Petya még kiszedett egy szépet ugyanazzal a killerrel.

Lett volna még egy óránk naplementéig, de úgy döntöttem elég volt. A telefon lépésszámlálója 16000-et mutatott. Elfáradtam. 😀 Amiért mentem azt megkaptam!

Március 29.

Éreztem az erőt végre és be is adta. A tavaly felfedezett pályára igyekeztem. Már próbáltam idén ezt a részt is de, akkor megúsztam kapás nélkül. Egyből a kedvenc beállómhoz vezettem. Kiszálltam és a legutóbb kicsit megigazított nád nyiladékba óvatosan besettenkedtem.

Süllyedő killerrel kezdtem, de ezen a helyen is kisebb volt a víz a tavalyihoz képest, pedig egy éve ilyenkor már megindult a töklevél is. Most kopár volt a meder a víz mégis kisebb, mint egy éve a tök felett.

Lecseréltem a csalit gyorsan egy felúszó verzióra. Dobtam néhányat felfelé, majd szembe. Lefelé a belógó nádszálaktól nem tudtam elég messze repíteni a felúszó crankbaitet, így a tavaly már bevált technikához folyamodva leúsztattam azt. Illetve csak úsztattam volna, mert valami hatalmasat durrantott a csalira! Sajnos mire visszaváltottam a felkapókart és bevágtam már hűlt helye volt a támadónak. 😦

Ezután még kétszer leúsztattam a wobbleremet, reakció nélkül. Éreztem, hogy a kisebb pac – mannel lehet esélyem és volt is nálam ugyanabból a színből, de úgy voltam vele, hogy inkább színt is cserélek. Gábornak fújtam telibe pink csalit és volt egy ami nem lett olyan szép, így megtartottam magamnak. Nehogy már csak Gábor tudjon pink csalival domit fogni alapon ez került a kapocsba. 😀

Itt már benne volt a pakliban, hogy egyből támad a domolykónak vélt jószág, így már csobbanás előtt visszaváltottam a felkapókart. Mondanom sem kell elsőre lemarta a beesőt! 🙂

Végre meg volt az első a kis folyón, úgy ahogy terveztem!

A nap még egy halat tartogatott számomra. Szintén egy olyan pálya legalsó szakaszát dobtam, amit tavaly fedeztem fel és adott szép halakat. Egy néhány centivel kisebb, ugyancsak parádés színezetű domi a folyással egy irányban húzott spotlight színű süllyedő dozert bombázta be!

Az első alkalommal még dobtam párat gyári csalival, de aztán nem éreztem a késztetést, nem volt motiváció, így két kis doboz saját csalival folytattam a túrákat.

Annyira örültem a sikernek, hogy a vasárnapi óra átállításról megfeledkezve vártam be a naplementét. Aztán a kocsiba ülve jöttem rá, hogy nem fogok nyolcra hazaérni. A vaddisznó óta nem vezettem sötétben ilyen tempót, mint aznap. Majdnem megcsináltam. 😀

Aztán Petya fogott egy igazi gigászt! Ugyanott, ahol nekem sikerült az 51 centist kikarmolni, amikor együtt horgásztunk. A black caterpillar színű süllyedő dozer beadta neki a tavasz legnagyobb halát!

 

Március 31.

Erre a napra Zénó barátommal beszéltünk meg egy pecát. Ő volt az aki 8 éve először elhívott a kis folyóra, nélküle nem született volna meg az első írásom sem, a Gyomorból hörgő malac domolykók.

Zénó keveset horgászott az elmúlt években, azóta sok víz lefolyt szeretett kis vizünkön és ami anno működött az mostanság nagyon nem. Régebben elég volt pár nyilvánvaló haltartó helyet meghorgászni a sikerért. Befolyók, hídlábak, zúgók környékét. Ma már ez édes kevés a sikerhez. Idén volt olyan, hogy egy halért 13 kilométert mentem. 😀

A rommá dobott helyeken, ha nem vagy ott minden nap, nem könnyű. Két ember két kocsival és gyalog is dupla annyit zörög és ez bizony egy ilyen különösen száraz tavaszon sokat számít. Nem is szaggatták aznap az istrángot a halak! 😀

Barátom hajnalban fogott pár átlagos halat a régi, bevált helyein, én csak délután érkeztem. Egy olyan pályán kezdtünk, ami normál vízállás esetén komoly halakat tart, de szomorúan konstatáltuk, hogy idén tavasszal ezen a pályán nem kell halat fognunk. 20-40 centis, növény és fedezék mentes, tiszta vízbe nem fog kiállni semmi, főleg nem délben.

Szumma szummárum Zénónak két tilalmas csuka esett be, az egyik szerencsére “kiköpte” a csalit még a vízben, a másikat műteni kellet. Nekem egy 35ös forma volt megírva, amit egy olyan helyen fogtam, ami tökéletes domolykótanyának tűnik, de még soha nem adott halat. Most is csak színcsere után.

Aznap este aztán megint aratott a pac – man. Két vevő is szép halakat fogott az egyik kedvenc pályámon. Esti fényváltásra kiállt a kishal és zabálás volt. Persze a nyolc órás kijárási tilalom miatt esélyem nem volt maradni. 😦 Az óra átállítás miatt az 5 órai indulással viszont volt esély napkeltére felérni.

Gábor elképesztő milyen halakat fogott a számára készített újabb színekkel. 15 különböző színű pac – man crank készült neki és mindegyikkel fogott minimum 40+os halakat, de volt közte jó néhány 50 centi feletti is.

Elképesztő mit művelt a pac – manus. Volt aki fotoshoppot kiáltott, szó volt itt már kerti tóról tele nagy domikkal, varsáról és többen is Steven Seagal-hoz hasonlították rezzenéstelen arca miatt. 😀

Április 1.

Aznap nem horgásztam. És bár nem kedveltem igazán ezt az elsejei kikötő csukapecát, azért meg kell, hogy mondjam, mocskos módon hiányzott, hogy nem mehettem. 😦

Április 2.

Éreztem az erőt megint és sikerült belefutni a leghalasabb idei napomba.

Azon a pályán kezdtem, ahol két nappal előtte az esti fényváltásban evett a hal. Volt némi kishalmozgás. Nem szoktam egy helyben kapás nélkül ennyit dobni ezen a vízen, de valahogy éreztem a halat és az ötödik csalicsere meghozta a várva várt ütést.

A hal a leges legelső orange hell színű felúszó killert szedte le a szélében igazi botgörbítős, fékhúzós, vad kapással.

Elsőnek nem rossz hal, nagyon nem. Megérte 4 előtt kelni! 😀

Átnéztem még néhány jó haltartó helyet a környéken, aztán az egyre erősödő szélben a múltkori duplázás helyére vezettem.

Összejött a duplázás most is. Egy olyan szakaszon ahol etetve van a pálya és tavaly is majdnem dupláztam egyszer ( akkor a második hal sajnos zsinórsérülés miatt megtépett) , most sikerült mindkét kapást halra váltanom. Egy süllyedő vooddo child színű killerrel 20 méteren belül tudtam elkapni két nagyon jó halat.

Az első 49-es a parti növényzet alól kitámadva törölte el a “sárga – fekete gyilkost”, a másik kopogtatott és ahogy megállítottam a csalit, letorkozta.

 

Április 5.

A nap. Az a nap! 😀

Megint felmentem napkeltére. Az hogy a ..ar is belém fagyott nem kifejezés. Mocskos hideg volt a parton, mínusz három környéke. Folyamatosan fagytak a gyűrűk és lassan kezdtem én is megfagyni. Kellett volna a vastag gatya. 😀

Nem adta a zúgó, sem a befolyó, így feljebb mentem egy olyan részre, ahol idén nem jártam még. Egy mélyebb szakaszon újonnan kialakított beállóban a legutóbb nyerő killer került a kapocsba.

Mély víz, jól dobható minden irányban. Dobtam néhányat szembe a nádfalhoz, néhányat lefelé, majd felfelé. Néhány nádszál ugyan belógott, de viszonylag közel tudtam húzni a csalit folyással egy irányban, a nádfallal párhuzamosan.

A második dobásnál éreztem, hogy valami kopogtat, így megállítottam a csalit, hogy a víz erejével sodródjon tovább, de nem kellett megvárni, hogy tovább vigye a víz, brutális kapással szedte le valami a mélyben, amit azonnal határozott bevágással sikerült lereagálnom.

Mélyen védekezett, rázta a fejét, biztos voltam benne, hogy nagy telény dolgozik a harctól habosodó, kavargó vízben. Ekkor a merítő már a jobb kezemben volt. Felhúztam a halamat a felszínre. Ott még tett néhány tétova, már kevésbé erőteljes mozdulatot a szabadság reményében, de mirefeleszmélt, már a hálóban feküdt teljes hosszában.

Gyönyörű, egyéni rekord 53 centiméteres ősdomolykó! 5 éve fogtam az első 52-esemet, amit azóta számos 50-52 centis hal követett. Végre, ha egyetlen centivel is, de sikerült felülmúlnom az eddigi rekordomat! 🙂 Nem mintha annyira számítana az a pár centi, de a gyanúsan nagy halakat, ha tehetem hosszra mindig megmérem.

Azon a napon 200 kilométert mentem autóval, 8 kilométert gyalog és rommá fagytam hajnalban, azért az egy kapásért, ami felértékelte a sok betlit, a sok sok ” feleslegesen” megtett kilométert és minden egyes , folyó mellett eltöltött másodpercet!

Álomhal volt a javából!

Ilyenkor aztán nem jönnek a microjigesek, a microkanalas ul pecások, a máskor a betlis poszt alá halat beposztolók még egy lájkkal sem. Nem mintha elvárás lenne, csak úgy megjegyzem. 😀

Lovas Feri barátom mindig ráér egy kis hülyeségre. Ezen a képen levett mindent fekete fehérre, csak az orrom színét hagyta meg, eredetinek. Talán ez a kép szemlélteti a legjobban, hogy mennyire hideg volt aznap. 😀

Azt terveztem, hogy az utolsó napokon végig fent leszek, de az időjárás közbe szólt. Nyolcadikán reggel kétszer is kimentem felszerelkezve  kocsihoz, de a szakadó hóesés miatt végül nem indultam útnak. Másnap aztán muszáj volt. 😀

Április 9.

Nem siettem el, de így is -5 fokban értem a folyó mellé. Nem fáztam mivel készültem és jobban beöltöztem, mint legutóbb. Nagyon kemény volt! Öt dobásonként pucolni kellett a gyűrűket, a 0,09-es fonott hozta fel a vizet a bottestre, ami hosszában ráfagyott. Az orsó is jegesedett. A folyó széle pedig be volt fagyva! 😀 Igazi januári kikötőpecán érezhettem magam. 😀

Egyetlen kapásom volt ezen a napon is. Kukoricás etetésen. 😀

Tavaly talán életem legnagyobb látott domolykója követte ki ezen a helyen a gyári lárvát. Éreztem hogy ott a hal, de nem akart kötélnek állni sehogy sem. Mivel idén gyári csalival nem horgásztam, így a két kis dobozból kellett gazdálkodnom, amik a zsebemben voltak. Az egyikben ott figyelt két gyulárva, Kozma Gyuszi barátom kézi készítésű remekművei. Nem kellett vele kettőt dobnom és az inaktív, dagadt domolykó elgázolta a három részes hendmade csodát. 🙂

Nagyon komoly bendője volt, 100%, hogy telezabálta magát kukoricával, amit a parton erjesztettek. 😀

A fenti kép délután három órakos készült 23 fokban! 28 fokos különbség egy napon belül. Aznap sikerült átélnem mind a négy évszakot.  Csoda, hogy nem halt ki az összes domolykó! 😀

Április 12.

Szar leírni is, de az utolsó etapnak ígérkezett. Délután háromra írta a hidegfrontbetörést. Sajnos nem kellett csalódnunk az előrejelzésekben. 😦

Petyával vágtunk neki a nagyobb folyónak újra. Valahogy abban jobban bíztam. A kis folyón katasztrofális a vízszint. Vissza is hűlt elég rendesen. A mély részek rommá dobva, a sekélyben pedig kihalt minden élőlény. 😀 A parti növényzet csont száraz, a vízben éppen megindult a töklevél.

Szóval a nagyobb folyó mellett döntöttem, de azért volt a fejemben B terv is. 🙂

Egyből az első helyen volt egy gyenge kapásom. Majd a harmadik pályán barátom megkérdezte, hogy jobb, vagy bal oldal?

Ez olyan 4 méter távolságot jelentett egymástól. Nem sikerült túl jól a választás, hiszen megint Petyának jött meg a jó hal, második dobásra. A csali legalább a reggel behangolt dozer crank volt. 😀

Ebéd előtt nem sokkal aztán megjött nekem is a kapás. Előző nap csévéltem új zsinórt az orsóra és a féket nem húztam rá eléggé, így ezen a vízen eddigi legkisebb, kb bruttó 28 centis domolykóm majdnem megtréfált, olyan gyorsan ugrott be a parti kövezés közé.

A kaja megint parádés volt. Domolykó :D, akarom mondani Lidl-is pisztráng filé.

Ez a nap humán vonalon nagyon erős volt. Nem mostanában röhögtem ennyit, mint aznap ez teljességgel bizonyos. 😀

Nem volt szerencsém. A legutóbbi peca óta 40-50 centit apadt a vízszint, így voltak helyek, ahol a süllyedő csali nem jött el. Sajnos ezek az akadályok általában a fenéken fekvő faágak voltak, négy csalim bánta.

Elvesztettem a három nagy halat adó killeremet is! 😦

Idén eddig összesen két csali szakítottam be és egyet hagytam egy fa ágán. Deficites peca volt ez! 😀 Ráadásul a harmadik támadót sem sikerült nyakon csípnem. 😦

Egy szakadt partfal előtt második dobásra verte le a beeső csalit, de nem volt elég vehemens. Gondolom az első dobással csaltam ki rejtekéből.

Petya fogott még két kisebbet, aztán megjött a várva várt 😀 szar idő. Befejeztük inkább a pecát!

Én azért átnéztem még a kis folyóra, hátha a tavalyi tűzijáték megismétlődik így az utolsó napon, de másodszor nem volt kutyavásár és nem is kutya, meg nem is Budán. 😀

Ekkor már annyira szakadt az eső, hogy nem láttam értelmét tovább kínlódni, így elköszöntem a víztől és hazafelé vettem az irányt.

Bírom az embereket. Évekig baszogattak, hogy a Balatonon könnyű, halat fogni, elég csak eltalálni a vizet. Nem miattuk, de már nyolc éve járok rendszeresen domolykózni, most meg azzal jönnek, hogy mutassam meg másik folyókon mit tudok, mert itt a kerítés is jó halakból van. 😀

Persze ha nem lennének jó halak, akkor nem lehetne megfogni őket, ez egyértelmű, de ezek a vizek nem adják könnyen magukat, főleg egy ilyen aszályos tél után, egy olyan tavaszon, amikor egy napon belül meg lehet élni, 3 – 4 évszakot. 😀

Volt olyan hal, amiért Gábor 3-4 este is kiment, hogy abban a 10 percben ott tudjon lenni a tanyáján, egy befolyónál, hídlábnál, vagy egy bedőlt fánál. Volt olyan nagy hal is, amit egy héten át kergetett, de végül nyárra tolódott a csörtéjük. 😀

80-100 kilométerről én ezt nyilván nem tudtam megtenni. De a 8 év tapasztalatában, hely és halismeretemben bíztam, no meg a tucat csaliban 😀  és a kitartásomban, hogy megfogjam a “BIG”-et.

És hogy miért nem használok tipikusan téli csalikat télen, vagy kora tavasszal és miért nem uellezek domolykóra? ( idén igazi ul botot sem használtam, pedig a custom széria nagy kedvencem)

Egyszerű a válasz, azért mert én nagy halra megyek, amihez kell az erősebb cucc. Én ebben hiszek! Nekem a domolykózás nem a 20-30 centis halak hajkurászásáról szól, beeső nagyobacskákkal, hanem 40-50 centis halakról, az 50+osak reményével és beeső kisebbekkel.

Ez nem nagyképűség, de én az egy nagy BAAAMMM-ért megyek!

Többször felvetődött az egyes horog használatának a kérdése a posztjaimmal kapcsolatban. Viszonylag testes csalikat használok. Jelenleg ez alól a pac – man crank a kivétel, de azt nagyon keveset dobtam.

Én jobban hiszek a 4 centis nagy testvérekben, a dozer és killer crankekben. Ezek a csalik a terelővel együtt 6 centi hosszúak. Nagyobb halaknál is 95%-ban csak az egyik horog kerül a domolykók szájába, a másik a peremen megáll. Mivel lenyomott szakállú, vagy mikroszakállas horgokat használok, ezért általában szákolás után már nincs is a halakban a csali. Ha mégis benyelnék, akkor a két hármashorog miatt nehezebb a csali útja lefelé, így nem jut le a kopoltyúk közé, ahol komolyan roncsolhatna.

Talán jól szemlélteti ezt a következő kép. Petya barátom (egy másik Petya 😀 ) legnagyobb tavaszi hala rendesen torokra szívta a túró rudi színű dozert egy kajakos peca alkalmával. Véleményem szerint egyes horoggal sokkal mélyebbre nyelhette volna a csalit még ennél is. Ez a hal egy csepp vérveszteség nélkül megúszta. 😉

A másik dolog, hogy a horgászat nem kisasszonysport. Előfordul, hogy a sokak által “játszótársnak” tartott hal belepusztul a sérülésekbe. Na ilyenkor van az, hogy le kell csapni és ténylegesen le kel filézni! 😀 Megjegyzem, hogy ezekre a vizekre éves céender jegyem van, így ezt nem tehetném meg, de nem is kellett ezen gondolkodnom soha sem.

Én elfogadom, ha valaki az egyes horog mellett teszi le a voksot, nem akarok senkit se eltántorítani ettől, de elvárom ugyanezt a hittérítő sötétzöldektől is.

Ha valaki annyi sötétzöld, az gyűjtsön bélyeget, vagy sakkozzon inkább. 😀

Megint megkaptam többektől, hogy helyirigy vagyok. 😀 Ám legyen, bár egy kevés utánajárással, abból kiindulva, hogy kikkel horgászok minimum a megyére rá lehet azért jönni. Azt viszont el kell tudni fogadni, hogy a domolykó horgászat nem tömegsport rendezvény! 😛

Így is halmozottan több lett a horgász, mint sok évvel ezelőtt és ebben a covidos időszakban amúgy is sokkal többen keresték a kikapcsolódást a vizek, folyók partján. Szóval, ha valaki rájött, hogy melyik vizeket vallatom, az legyen vele boldog, de tőlem az ne várja senki, hogy a homlokomra varratom a folyók nevét. 😀

Még egy dologra szeretnék kitérni. Méghozzá a domolykó tilalmi ideje. Na ez az időpont eleve jócskán el van szabva. 😀 A jász sokkal előbb ívik, mint a domik, a balinnal átfedésben.

Nem véletlen, hogy a Dunán annyi balin – jász hibridet fognak a pergetők. Gyakorlatilag az április 15.-i kezdéssel a legjobb cserebogarazós időszak ment a kukába. Viszont aki május elsejétől folyón balinra perget, az úgyis fog domolykót. Nem beszélve a kiülős keszeghorgászokról. Szóval véleményem szerint nem sok értelme van a tilalmi időnek a domolykó esetében, főleg nem ebben a formában. Amúgy is eltérő az ivási idejük egy sekély hegyi patakban, vagy akár az Ipolyon, vagy mondjuk a Tiszán.

Ilyen hideg tavaszon pedig benne van a pakliban, hogy sok folyón majd akkor állnak neki üzekedni, amikor már újra lehet rájuk célzottan horgászni és folyni fog belőlük a tej és az ikra.

Utolsó nap volt jégeső, eső, hódara, atomszél. A Bakony egyes falvaiban 30-40 centi hó esett, így én már nem mentem fel, de a két bolond 😛 aznap is kint volt és közvetve fogtam még egy halat a killer crank segítségével. 🙂

Ha tetszik, ha nem, ha van a vízben nagy hal, ha nem, nem volt ez könnyű még a helyieknek sem. Panaszra így sem lehet okom. Finomabb cuccal biztos foghattam volna még egyes napokon sok szép kicsit, bár a helyiek sem fogtak jellemzően darabszámot. Egyetlen tavaszias délután volt, amikor Gábor belenyúlt egy 20 halas pecába.

Nekem 10 kézben tartott hal adatott meg, ebből 8 darab 46 és 53 centi közötti volt teljes hosszában. Igen, farokkal együtt mérve, ahogy a hülye Horváth Feri méri. 😀

Mindkét vízen sikerült egy – egy disznót kikarmolnom. Jövőre is elégedett lennék ennyivel. Na jó, azért ezen felül néhány felszíni csalis hallal még inkább kiegyeznék. 😀

Nem cél a balinfogás tilalomban domolykózás közben, de idén nem láttam egyetlen darabot sem és jászokról sem igen jöttek a hírek. Nagyon le van maradva a természet. Minimum 3 héttel.

Érdekes volt szinte csak saját csalikkal végighorgászni a tavaszi szezont. Még az is lehet, hogy a májusnak is így vágok majd neki. 😀

Peace