Gombás domolykók nyomában

Hogyan lehet egy domolykó gombás?

És egyébként is volt pofád megint domolykózni?

Kérdezhetné a Tisztelt Olvasó, de ez a peca nem itt kezdődött, hanem tegnap délután Veszprémben a Dózsavárosi kis postán, amikor szerettem volna két csomagot feladni. Az egyikben három pac -man crank lapult, amit Daninak küldtem volna, a másikban egy mesterdarab Zoli barátom részére. Nem igazán sikerült őket tegnap feladnom, de remélem a srácok megbocsájtják nekem a késést. 😀

Szóval a postára menet szaporáznom kellett. Általában előzékeny vagyok a hölgyekkel, de most a pecaidőm rovására ment volna a dolog. 😀

Három ügyintéző ücsörgött a pultok mögött. Persze a kis postán csak az első ablaknál lehet borítékot venni, levelet – csomagot feladni, kikérni.

Egy Úr maszkban várakozott, az ügyintéző Hölgy piszok mód csóválta a fejét. úgy értelmeztem, hogy valami nagyon nem megy a rendszerrel kapcsolatban. Köztünk egy idősebb Úr állt idegesen és innen jöjjön jelen időben. Bödőcs Tibor falusi részeg paródiája kutyafasza ahhoz képest, amit az öreg előadott. Ráadásul szerintem tök józanul tette mindezt.

  • Háagyámááán egy boritékot agyámán. Hánemérted, hogy egy borítékot agyámán. Háittapénz egy borítékotagyáámánnemértedhogyagyámán. ( ez ment 2-3 percig, miközben a Hölgy nem szolt ki semmit, vagy már az is lehet, hogy túl volt rajta)
  • Hámitnemérteszborítékotagyámán nem érted, hogy agyámán. (faszikám megunta, hogy nem kap borítékot és bepróbálkozott a négyes ablaknál)
  • Háagyámáegyboritékot nekelljenmán kétszersorbaállnombasszamegagyálmán. ( ez a Hölgy felvilágosította, hogy nem adhat, csakis az első ablaknál lehet borítékot venni – ezt a baromságot 😀 )
  • (faszikám visszaállt elém) háittapénzagyámán, rosszabb ez, mint a kommunizmus, nem érted, hogy agyámán (végre ez a Hölgy is átszellemülten kiszólt, hogy nem tud adni (inkább nem akart), mert éppen mást csinál)
  • Hábázzzmeg nem értem már, hogy agyánmáregyk@rva borítékot, hülye vagy, vagy nem értesz hozzá agyámán egy tetves k@rva borítékot agyálmán!

Sajnos nem tudom mi lett a végkifejlet, de a rendszer valamit nagyon nem akart elfogadni, az öreg nem kapott borítékot, én meg feladtam és elindultam a gyomorból hörgő, malac domolykók földjére egy kis dzsungelpecára. 😀

Kedvenc pályámon kezdtem, de azokon a helyeken, amiket először mindig megdobok, tegnap nem akadt hal. Biztató volt, hogy kisebb, az ingerküszöbömet el nem érő 20-25 centis domik böködték, lekövették a pac – man cranket.

A második etap egy befolyó alatt ért, ahová legutóbb is igyekeztem, amikor kicsin múlott, hogy ott ragadok, csak most a másik irányból érkeztem. Nem mondom, hogy sima volt az út, de vállalható.

Amikor kiszálltam az autóból durr, majd durr, és megint durr, lentebb baszom nagy durr. Mi van itt bakker?

Brutális balinrablások és néha a bokrok alatt egy – egy domolykós támadás , burvány. Ááááááá micsoda őrület! Én még ezen a vízen ilyet az életben nem tapasztaltam. Balinok úgy raboltak – forogtak, hogy dupláztak – tripláztak a kishalra. 🙂 Mintha a Balatonon lettem volna. 😀

Szumma szummárum halálra szívattak. 5-6 kapásom volt zero crankre és 1 cicadára, de nem komoly halaktól, pedig sokszor 1,5-2 méterre tőlem raboltak a kiöntéseken. Az egyik helyen le sem mentem a vízig olyanokat odavertek a fű közé. Fentről dobtam, de ott is egy szaros vette le a csalimat elsőre.

Zero cranket, cicadát, minijerket, wtd-t, kis súlyú minnowkat tudtam elhúzni nagyrészt a növényzet felett, de nem ettek meg semmit. Gondoltam, hagyom pihenni a pályát, bár legkevésbé sem riasztotta a halakat, hogy dobálok és a vízben mászkálok a szélében.

Nem bántam meg,hogy az indulás mellett döntöttem, mert egy kisebb domolykó után egy beállóban, ahol tavasszal lefordult egy batár a csalimról a felfelé dobott felúszó voodoo child színű dozer beadta a jó halat!

Nem volt könnyű kiszednem a tökösből a sokak által keménynek ítélt cuccal sem! (hozzá tenném, hogy ma az egyik barátom ütött egy batár jászt ezen a pályán zero crankkel 25 grammos pálcával és köze sem volt a halhoz – szerencsére a csaliért be tudott menni a vízbe – na ezért kell a melles annak ellenére, hogy a víz jócskán lement)

Lentebb olyan volt, mintha most járnék először a pályán. Nem találtam meg a kedvenc beállóimat a sűrű parti növényzetben. A víz az autóban maradt (kezdtem vattát köpni 😀 ), éhes is voltam és a melles is kezdett rám rohadni, így visszamentem a kocsihoz némi ellátmányért.

De mielőtt még odaértem volna újra megszórtam ugyanazt a beállót, ahol a szép domi jött. Egy élénk színű új és szupertitkos gyári csali került pont előtte a kapocsba. 😀

Leszedte a bigmama első dobásra!

Rá kellett húznom a fékre és erőltetni, amennyire csak a cucc bírja, mert erősen a  tökbe akart feküdni. Másfél perc adrenalinbomba volt a fárasztás, de végül alátoltam a hálót. 😀

Brutális, kövér, erős telénymalac asszonyság!

Felfelé menet még akadt egy szép sügér, a befolyónál pedig folytatták a balinok, amit valószínűleg abba sem hagytak, amíg lentebb jártam.

Zeróval azért fogtam még párat, de a nagy halak nem akartak semmire reagálni.

A fényváltást már nem bírtam megvárni. Egyrészt elfáradtam, másrészt a szúnyogok megint a testemet rágták és találkozóm volt Gáborral, hogy gombás legyen az a domolykó. 😀

Az egyik kosár vargánya, amit tőle kaptam haza is jött velem, amit köszönök még egyszer!

A szárítónak mindjárt neki is állok. 😉

Összességében megint egy nagyon király peca volt. Halakkal a fényképezőgépemben és vargányával a kosaramban térhettem haza. Csak azok a fránya, okos, sötét balinok, azok nem hagynak nyugodni. Legalább annyira cseszik az agyamat, mint a maszk nélküli öreget a boríték. 😀

Agyámá egy nagy sötét balint te víz, aggyámá! 😀

 

 

Kategória: ajándék, balin, balsa, crankbait, domolykó, faragás, felszíni, folyó, gázolós, gpepplures, hendméd, savagegear, sügér, skillwobbler, steveolures, zerocrank | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Gombás domolykók nyomában bejegyzéshez

  1. Barnabás szerint:

    Domik ès vareszok…többet kìvànni sem lehetne.. 😄 szuper nap lehetett!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.