Most nézem, hogy megint nem írtam egy hónapja, pedig lenne miről. Mióta otthon dolgozom, nem igen marad energiám billentyűzetet ragadni. Mindig jön a “majd holnap megírom” gondolat, aztán a napok múlásával kimegy a történet a fejemből. 8-10 óra a műhelyben, vagy egy hajnali kajakos peca és délutáni 5-6 óra a műhelyben kiszívja annyira az embert, hogy nem marad erő. Jól esik este egy kicsit kifeküdni a teraszra a kutyáim társaságában.

No, de ennek az írásnak a cím alapján domolykókról (végre!) kellene szólnia. 😀

Két vízre és azoknak befolyóira járok az utóbbi években. A tilalom utáni kalandom óta nem jártam egyik vízen sem. A nagyobb folyó sárlavina a folyamatos esőzésektől, a kisebbik, pedig szinte meghorgászhatatlan a vízinövényektől. Néhány hely van csak alacsony vízállásnál, amit anélkül meg lehet dobni, hogy zöldségeskertet húzzon magával az ember és ezek a spotok nincsenek közel egymáshoz.

Helyi srácok azért csípnek egy – egy komoly halat, amiben örömöm is van, hisz előszeretettel dobják a dozer és az azóta megszületett kis testvérét a pac – man cranket is. 😉

Egy – egy kapásért nem akartam annyit utazni, pedig már nagyon mentem volna. Nem gondoltam, hogy az egész nyaram domolykómentes lesz. 😦

Aztán egyik nap megjött a víz a kisebb folyóra is. Zabáltak a halak a hordalékos, áradó vízben, csak éppen vagy meghorgászhatatlan volt a pálya a hordaléktól, vagy a halak nem mentek neki semminek.

Három napja aztán elkezdett letisztulni a pálya és elkezdték fogni a halat. Két napja Sanyi barátom totál nem ideális időben, délután kettőkor negyven fokban gyönyörű domolykót fogott több kisebb hal mellett és volt két komoly balin akciója is a domis motyóra.  Zabáltak a halak a tisztuló enyhén apadó vízben. Rablások mindenhol.

Majdnem nekiindultam, de aztán az eszem legyőzte a szívemet, ugyanis hajnali háromkor keltem, hogy ötkor már a kajakban ülve várhassam a balinok, csukák érkezését. Kiszívott a nap rendesen, így nem indultam neki, amit azóta is bánok.

Tegnap hajnalban még elég rendesen evett a hal, bár Petya barátom képtelen volt szelektálni. A sok 30-35 centistől nem tudott hozzáférni a nagyobbakhoz és akasztott egy böszme balint is, ami sajnos elment.

Szóval a meleg ellenére tegnap délután megindultam. Három pályát céloztam meg. Az első a tavasszal felfedezett rész volt.

A híd lábánál oda is vert valami a dozernek, de nem akadt. A kedvenc beállóim eltűntek a parti növényzetben. Sok helyet nem tudtam megdobni, ezeken a részeken is 1-1.20-as vízben álltam a “parton”, ahová 2 méter magas csalánmezőn és különböző kúszónövények indarengetegén át kellett beverekednem magam. 😀

Az egyik helyen, ahol nagyon akartam nem is tudtam lemenni a vízig és visszafelé pofával baszódtam volna a vízbe, ha a növényzet nem tart meg. 😀

Irány a második pálya és hogy ne vesszen el az idő a folyó melletti “úton” terveztem ezt.

Az eleje viszonylag sima volt. Közben a helyeket kémleltem, de itt is szinte mind eltűntek. Aztán egyszer csak kint volt a folyó a töltésen. Nézegettem egy darabig, aztán mondom a duster még ha egy kerekes is, csak terepjáró és nekiindultam. 20-30 méterig sima volt, aztán kezdett baj lenni. Azonnal lefékeztem, hátramenetbe kapcsoltam és kis szerencsével kimenekültem a gödör aljáról. 😀

Irány a beton. 😀

A második pálya ígéretesnek tűnt. Az utolsó nagy tavaszi pecám helyén álltam. Még ötöt sem dobhattam, amikor két ipse jelent meg mögöttem papucsban és törölközővel felszerelkezve. Nem akartam elhinni de ezek bizony úszni jöttek. És be is mentek felettem 5 méterrel a vízbe, kivégezve a helyet. 😦 Bomba ..ssza meg! Irány a harmadik pálya!

Kedvenc befolyóm alatt indultam neki a padkának. Majdnem elcsesztem a hátra lévő időt, ugyanis az első helyen volt egy lyuk a parton, amit ilyen vízállásnál nem láthattam és derék helyett mellig merültem. 😀

Reflexből már esés közben fordultam, kapaszkodtam a partban, botban, merítőben, így csak egy minimális víz került a mellesbe. 😀 A bot töréshatáron görbült, mert a nak kapocs visszaakadt egy helyen a főzsinórba. A csali valahol a gazban, a fényképezőgép némi vizet fogva lógott a hátamon, én meg mellig a vízben guggolva kapaszkodtam amibe tudtam. 😀

Elég gyorsan sikerült kikecmeregnem. A vizes pólót rögtön levettem, majd a fényképezőgépet gyorsban letöröltem, botot megmentettem és indultam újra az egésznek. Immár kicsit óvatosabban, a hosszú száknyéllel tapogatva magam előtt.

Az előző napi zabálásnak nyoma sem volt. Egy árva rablást nem láttam ezen a szakaszon. Hozzá teszem, máshol se nagyon.

Kezdtem úgy érezni, hogy az én tapasztalaton, helyismeretem, tudásom kevés lesz ahhoz, hogy én itt halat fogjak, amikor a semmiből egy jellegtelen helyen, szaltóval verte agyon ez a gyönyörű domi a felúszó dozert. 🙂

A kedvenc színem megint beadta. Gyönyörű, egészséges, teljes hosszban 49-es domit szákoltam be a hosszú nyelű merítővel, a gazon túlnyúlva.

#mademyday

Sikerült fognom aztán egy 40-es formát egy új, szupertitkos ( 😀 ) savage csalival. Erre aztán jött egy kisebb is, ami nem érte el az ingerküszöbömet. 😀

Aztán lentebb volt egy szakasz, ahol tudtam, hogy halnak kell lennie. Dobtam egy hosszút a crankkel és amikor váltottam vissza a felkapókart és indítottam volna a még laza zsinórral a csalit, le is szedte. Rafkós volt, mert felém hozta a crnaket, így nem tudtam rendesen akasztani és 2-3 tekerés után le is lépett. 😦 Bosszantott a dolog, de úgy gondoltam, hogy nem böktem meg, így nem adtam fel.

Toltam neki a crnakeket, wtd-ket és végül a minijerkre esett a választásom. Beugrott, hogy tavasszal az egyik vevőm bitang domikat fogott vele egy másik vízen és én még talán meg sem próbáltam soha domolykóra.

Most jönne az, hogy és igen, megfogtam vele, de sajnos csak majdnem. 😦

Második dobásnál, már közel volt a minijerk, amikor spricceltek szét a kishalak és jött a tolóhullám. Megállítottam a kis jerket egy pillanatra és látott kapással a lábam alatt agyonverte egy jó hal. Az akasztás is meg volt, de sajnos nem volt szerencsém, mert egy fejrázással kireptette a csalit, ami a fülem mellett zúgott el. 😦

A fényváltásban még volt reményem, így újra végigdobtam a halakat, kapásokat adó szakaszt, de nem volt több akcióm. A szúnyog, bögöly, cecelégy sereg viszont elkezdte felemészteni a testem. 😀

Vittem ugyan szúnyogriasztót, amit indulás előtt vettem magamhoz a DM-ben, de ott derült ki, hogy amikor magamra fújom ebből a cuccból gyakorlatilag krém állagú szer jön, amit ugye ruhára fújni értelmetlen. Így a ruhával fedett részeken rágták már a testemet rendesen. Mivel jó egy órája kapásom sem volt, feladtam. Petya egy másik szakaszon valamivel többet fogott az átlag méretből és egy böszme leszedte a zerot, de növénybe ugrott így lelépett. Nem egyszerű pálya ez ilyenkor!

Már bánom, hogy nem mentem egy nappal korábban, de azért így is jó volt. Azt hiszem mindenben volt részem, ami a folyóvízi parti domolykózás esszenciája. Fejmagasságig érő csalán és gaztenger, indák mindenütt, kiöntött folyó, kátyúk, vízbebaszódás, pofára esés, vérszívó hadak és még halak is.

Kellett már ez a testemnek és azt hiszem a lelkemnek is. 🙂