Régen írtam. Nem tűntem el, csak próbáltam minél többet horgászni ebben a zűrzavaros időszakban.

Ez egy hosszú történet lesz, ami visszanyúlik egészen 2018 őszére. A horgász vonal a domolykózásra fog épülni elsősorban, de ez az írás nem csak horgászatról fog szólni. Nem véletlenül ritkultak meg a bejegyzések sem, hiszen átalakult az életem. A napi hülyeségekre meg tetszik, vagy nem, de ott az arckönyv. Egyszerűbb oda kiönteni a napiszart, mint a bloggal bíbelődnöm.

Szóval ebben az írásban lesz minden. Kis betekintés az életembe, kis peca, kis intrika, kevéske irónia. 😀

Hol is kezdjem?

2018 utolsó negyedéve rányomta a bélyeget az utána következő fél évemre. Sajnos anyósom agyvérzést kapott azon az őszön, így minden átalakult, megváltozott, ami addig megszokott volt. Sofőr voltam, készenlétben minden pillanatban. A háztartás egy részét is magamra kellett vállalnom, hisz a feleségem heti 3-4 alkalommal az anyjánál aludt, amikor éppen nem kórházban, vagy rehabon volt. Reggel vittem délután hoztam, segítettem mindenben ahogy csak tudtam. Ezáltal a peca és a faragás nullára redukálódott. Ha lett is volna időm akkor sem mentem, mert fejben sem tudtam rákoncentrálni a saját kis dolgaimra semmilyen szinten. Nem tudtam mást tenni, lemondtam a csali rendeléseket is. 😦

Karácsony előtt volt egy egészen jó keszegpecám, amikor már muszáj volt mennem. Aztán a Karácsonyt félhulla üzemben nagyrészt ágyban fekve töltöttem. Elkaptam valami szart, ami totál ledöntött a lábamról. A két ünnep között muszáj volt dolgoznom, mert egy országos rendszerre álltunk át és nekem kellett – kellett volna koordinálnom az átállást. Az osztályvezetőm, aki amúgy nem ért semmit és mindent rámtolt nyugdíjba ment, az új pedig bár kezdte beleásni magát a dolgokba, hivatalosan még kis sem volt nevezve. 😀

Hazafelé bementem a dokinénihez, mert nem javult semmit az állapotom. Olyan voltam, mint a fos, amit még ki is csavartak.

Dokinéni éppen otthon babázott, így a helyettese vizsgált meg. 180/140 volt a vérnyomásom. Azonnal adott egy vérnyomáscsökkentőt és közölte, hogy irány a sürgősségi. Annyi eszem szerencsére volt, hogy gyógyszert írattam fel vele, majd hazavezettem és hívtam egy taxit.

Ami a sürgősségin volt, ahhoz képest az összes vészhelyzet rész együtt kutyaszart sem ért. 😀

A vizsgálóba egy lepusztult öreglánnyal kerültem be egyszerre, akinek már rohadt a lábfeje. Tele volt minden félhullákkal.

Az egész még jobban kezdett lehúzni, úgy éreztem hogy mennem kéne, de persze nem lehetett. A vérvétel után 4 órát ültem tolószékben tüdőembólia gyanúval, aminek a végén közölték, hogy beszart a gép, ami ezt a vizsgálatot végzi, a másik be sem indult és mire a véremet átküldték a vérellátóba, bedöglött. Újabb vérvétel, újabb 2,5 óra, majd hazaküldtek azzal, hogy menjek vissza a körzetihez. Persze akkor jött a szilveszteri hosszú hétvége, így gyógyszer nélkül, kétségek közt maradtam volna, ha előtte nincs eszem. 😀

Január első munkanapján  még be kellett mennem a melóba segíteni és hazavittem minden eszközt amivel homeofficeban dolozni tudtam.

Nem akarlak titeket tovább traktálni de egy hónapot otthon és a különböző orvosi vizsgálatokon töltöttem, még több szart szakítva ezzel a feleségemre. Máig nem tudom, hogy a betegségembe mennyire játszott közre az elkapott vírus és mennyire a megváltozott életünk, a melóhelyi stressz, de visszanyúlhatnék akár egészen a vaddisznóig. Gyűlt a szar a fejemben és a magas vérnyomás nem új keletű dolog volt, csak nem akartam róla tudomást venni. Úgy voltam vele, hogy én bármit legyőzhetek. 😀

Ma már úgy gondolom, hogy brutális módon kizsigereltem a szervezetemet. Kicsit túl sokat horgásztam (heti 5-6 pecák küszíváson szinte nulla alvással). Meg akartam felelni teszthorgászként, wobblerkészítőként, a munkában és otthon is és ettől a szervezetem összedőlt. Egy régi problémám is előjött, amivel maszek dokihoz kellett mennem, hiszen 5 hónapra rá kaptam időpontot. Közel 200.000 forintot otthagytam vizsgálatokra és gyógyszerekre, de elárulom nektek, hogy szart sem ért az egész. 😀

Amikor fekve azt érzed, hogy szédülsz, nincs semmi erőd és míg elsétálsz 500 méterre a dokihoz büdösre izzadod magad az minden csak nem jó. És ez ment az első 3 hétben.

Kemény volt na! 😀

Rengeteget olvastam és próbáltam nem gondolni a problémákra, ami nem volt egyszerű. Amikor már kicsit jobban voltam, próbáltam otthon alap dolgokat megcsinálni, segítettem a melóban és próbáltam minél többet pihenni és töltődni.

Rengeteget olvastam, főleg Szári Zsolt írásait, amik sokat segítettek. Voltak amik feltöltöttek, de voltak olyanok is, amiken bizony elsírtam magam.

Közben a télben többször tavasz volt márciusi, áprilisi meleggel és a helyi menők elkezdték fogni a domolykókat. Csak arra tudtam gondolni, hogy a tavaszi domolykópecák majd végleg rendbe tesznek.

Februárban aztán megint olyan jó idő lett, hogy el is terveztem nem várom meg a tavaszt és elmegyek Dave barátommal. Aztán a gyerek hazahozott valami 2 napos betegséget, ami nekem a legyengült immunrendszeremmel 2 hétig tartott.

Nem mertem így elmenni, így Davenek kölcsönöztem egy merítőt és a napközben feltámadó szélben fogott. Nem sokat, nem azokat az óriásokat, de szép halakat fogott. Bár örültem neki, egy kicsit megint lehúzott a dolog.

Amikor kijöttem az újabb szarból, már mennem kellett melózni. Először csak 4 órában, aztán 6 órában, aztán egy idő után már bírtam a teljes napokat. Ebédidőben kijártam a mólóra, fényképeztem a jeget és a vizet. Ez sokat segített.

Február 16. volt az a nap, amikor a kölyökkel és a kutyákkal kimerészkedtem egy hosszabb sétára és nem döglöttem bele. 😀

Másnap pedig elmerészkedtem egészen a Káptalantóti piacig a családdal, úgy hogy hosszú idő után nem csak a munkahelyemig vezettem.

Őszintén szólva nem volt kockázatmentes az sem, hogy autóval jártam dolgozni és az sem, hogy ilyen “hosszú” utat bevállaltam, de képtelen lettem volna minden nap buszra ülni a sok diák közé. Lementem a melóba, becsuktam az ajtót és abban reménykedtem minden nap, hogy minél kevesebben keresnek és valahogy túlélem a napokat. 😀

Február 21.-én megjelent egy cikk Lovas Feri barátom tollából, amiben szerepelt egy hatalmas őstelény, amit a pink lady crankemmel fogott. Ez az írás is nagyon sokat segített nekem, hogy visszatérjek az élők közé ebből a félhulla üzemmódból.

Az írás a képre kattintva elérhető, ha meguntad a magömlésem, vagy ha végig értél rajta

Aztán február 25.-én visszamentem kontrollra a Balatonfüredi Szívkórházba és a csomagtartóba bekerült a kis finezze és néhány sügéres csali.

Őszintén megmondom a vizsgálatba majdnem beledöglöttem, de azt mondták minden fasza lesz, csak legyek türelemmel, így a több mint két hónappal korábbi téli keszeg peca után végre a parton találtam magamat.

És fogtam pár sügeret, amitől ha percekre is, de újra boldog voltam.

Aztán úgy döntöttem megnézem azokat a domolykókat. Nem volt egyszerű hetek óta azt nézni az arckönyvön, hogy a srácok micsoda halakat fognak. Mivel 8 éve jártam először ezen a kis vízen, ezért nagyjából képben voltam a megyei szakaszokkal – pályákkal, amik a képekről felismerhetőek voltak és még sok esetben kaptam is infókat privátban, amik őszintén szólva nagyon nem segítettek.

Február 28.-án mentem el először. Két csukától volt akcióm. Azon a pályán kezdtem, ahol én akartam, de közben a fejemben folyamatosan az kavargott, hogy át kell menjek arra a pályára, ahol a srácok fogják. Nem jött be. 😀

Régen nem gyalogoltam ennyit és majdnem beledöglöttem. Hazafelé az autóban énekelnem kellett és néha felpofoztam magam, hogy el ne aludjak. 😀

Az első peca technikai betlivel zárult

“Idén először a korai tavaszban muszáj volt megpróbálnom, hogy étvágyuknál vannak e domolykók kedvenc vizemen. Sajnos ez ma nem az én napom volt. Két csuka trollkodott be a domiknak szánt csalikra és még egy kincsnek számító lárvát is elvesztettem a csatában. 😦 Az idő gyönyörű volt, úgyhogy megérte így is! 😀 Nemsokára visszavágó.”

Közben akadt egy lehetőség, amit józan ésszel vissza kellett volna utasítanom. Bekerülhettem a nemzetközi Savage Gear csapatba. Nincs még egy ilyen lehetőség az életben, nem tudhattam mi jöhet ki belőle, úgy éreztem, hogy megdolgoztam érte, így végül igent mondtam. Gondoltam csak lesz valahogy. 😀 Lett is, de azért kicsit másra számítottam. De ez egy másik történet.

Beszart az idő rendesen, úgyhogy legközelebb március 17.-én mehettem. Ezt a pecát emlékeim szerint már egész jól bírtam és talán voltak olyan pillanatai is, amiket élveztem, hisz, ha nem is azokat a gyomorból hörgőket, de végre domolykókat fogtam.

Itt már az új elvárásnak megfelelően posztoltam a halakat az arckönyvre egyesével, tele hashtagekkel. 😀

Befolyó alól

Az első domolykóm ft színű csalira

Ez a domi már egészen jó

Ő pedig nagyon is, a kedvenc helyemről, ami a legnagyobb domolykómat adta

“Tegnap a legnagyobb domolykó azon a pályán jött, ahol az egyéni rekordomat fogtam pár éve. Meg kell valljam már hulla fáradtan kúsztam be és térdeltem le a parton a száraz fűbe. Három különböző csalival alaposan átfésültem a pályát kapás nélkül. Végül csak felkerült a kedvenc lárvám, amiből sajnos nekem is egyre kevesebb példányom van. Úgy voltam vele dobok egyet felfelé, egyet a túlpart irányába és egyet lefelé, aztán ha nem adja be, akkor elhúzok haza.  Itt már elég durván fújt a szél is. Lefelé dobtam utoljára. Ez lett volna a nap utolsó dobása (persze tudjuk ilyen nem létezik! , amikor erőteljes fékhúzós kapással jelentkezett a “nap hala”. Először komolyabb telényben bíztam, de végül kiderült, hogy ez a példány is állal vette le csalit. Azért így sem volt rossz hal és adott némi lendületet a következő 2-2,5 órára.” -persze egy kapásom se volt már aznap. 😀

Március 23.-án mentünk legközelebb Dave barátommal és a népünnepély miatt, ami lassan kezdett kialakulni hétvégente a kis folyó partján történetesen egy másik vizet választottam a délelőtti órákra.

Két kapásom volt. Az egyik egy totál jellegtelen szakaszon a másik egy hídláb alatti nagy kövek között első dobásra. Beszarás milyen vadregényes helyeket találtunk. Szinte minden méterben benne volt a jó hal, az idő pedig parádés volt, de mégsem jöttek a várt kapások. Délután aztán átmentünk az egyik kedvenc pályámra a másik vízen, de hatalmasat betliztem. Dave itt megcsípett 2-3 átlagos példányt. Én totálisan kiégtem aznap! 😀

A hosszú dobás meghozta

FT power

Persze aznap az egyik ismerős megfogta a bigmamát este, azon a helyen, ahová eredetileg menni akartam. De amikor megtudtam, hogy ő is oda készül, inkább nem mentem. Ilyen az élet. 😀

Március 30.-án aztán megnyílt a lehetőség a Balatonon is. Parti csukapecára készültem. Az első peca volt, amikor napkelte előtt már a pályán voltam, ahová az út a vaddisznók földjén át vezetett. Visszahűlt az idő. Mínusz fokok fogadtak és én úgy éreztem ott helyben döglök meg. 😀 Csak az tartotta bennem a lelket, hogy Szabi barátom jerkbaitekkel és gumival is elég eredményesen horgászott. Nekem egy hal jutott sok kapásból és a délután is felejthetetlenre sikeredett. 😀

“Parádés nap volt megint! 😀 Valaki szedje már le a rontást rólam, vagy könyörgöm annak aki ennyire utál ne szurkálja már azt a kurva voodoo babát naphosszat! 😀
11 kapásom volt ebből 2 hal jött ki, igaz vélhetően volt benne sügér és több kis csuka kapás is. Egy jobb csuka leakadt, a képen látható gigászt csak azért fényképeztem, mert ez a hal volt az idei első. Olyan méretforma. A másik még kisebb volt.
Aztán a fiamat ledózerolták a meccsén. 13:30-20 óráig a csodálatos Veszprém Megyei Kórház sürgősségi ( 😀  ) osztályán táboroztunk. A barátnője végig kitartott mellette. A végén protekcióval megkaptuk az eredményt. Azt hiszem ezt a napot megírom majd a blogon. Kabaré mi ment ott. A bejegyzés egyik lehetséges címe: Hozzatok pálinkát! 😂😂😂” – persze végül ezt sem írtam meg. Kegyetlen délután volt. 😀

Április negyedikén aztán inkább a domolykókat választottam. Ők kevésbé akartak engem. 😀

Egy sokkalta nagyobb folyón vetettem be magamat a dzsungelbe, ahol még soha nem jártam. Egyszerűen elment a kedvem a kedvenc kis vizemtől, mert már olyan érzésem kezdett lenni mintha a kuplerájba mennék, ahol mindenki a legjobb kurvát akarja megb…ni. Jelent meg olyan is a kis folyón, akinek nem igazán örültem. És voltak olyanok is, akik kevésbé gondolták azt, hogy ez a víz annyira titkos lenne. Volt aki úgy talált rá, hogy az egyik környékbeli horgászboltban a boltos mesélte, hogy valaki neki mesélte hogy…, mintha engem láttott volna. Kurvára nem tudtam már elbújni, ami persze az én hibám is. 😦

Szóval a másik vízen egy nem kicsi sötét árny követte le a csalit. Őszintén szólva sanszos volt, hogy nem domolykó, de ha az lett volna, akkor brutális rekord jószág. Muszáj volt a csalit visszatennem és hatalmas erejű látott kapással vette le a csalit egy 70+os balin, ami nem sokkal előtte ívhatott le.

Igazán gyönyörű hal volt, hatalmas csata a szűk helyen, adrenalinbomba a javából, de ha “teszthorgászként” kiposztolsz egy ilyen beeső halat, ami folyón azért elő szokott fordulni, abból két következtetést von le az átlag horgász.

1.) ha ennek a parasztnak lehet, akkor nekem is és simán kimegy direktbe balinozni.

2.) ez is csak bort iszik és vizet prédikál.

Lejjebb mentem jó 100 méterrel, csalit cseréltem. És mi jött megint? Persze, hogy balin. Kisebb, mint az előző, de brutális kapással szívta le a zéró cranket.

Itt jött el a pillanat, hogy szedtem a sátorfámat kimentem a dzsungelből és átmentem a kuplerájba, hogy megkeressem a legjobb kurvát. 😀

Végül a 350 kilométernyi autókázás és a 10 kilométernyi gyalog galopp meghozta a várva várt sikert és megint a kedvenc nagydomis pályámon a legnagyobb domolykómat adó helyen leszedte a lárvát utolsó utáni dobásra a képen látható telény.

Pocakos domi volt pár héttel ívás előtt

Április 9.-én aztán nem szenvedtem hiányt kapásokban. Igaz a darabszám egy kicsit lehetett volna jobb is, de azért nem panaszkodom.

Kedvenc zúgómnál kezdtem. Nem akarta adni, de éreztem benne a halat. Ezen a helyen nekem nagyon szoktak működni a kis minnow jellegű csalik, így a dobozomban kutakodva megakadt a szemem Levi barátom lila hátú csaliján. Azóta ez a csali fellépett a dobogó legfelső fokára Skill minnowja mellé, mint zugóspezial. 😉

Nem sokkal később megjelent, ha lehet így mondani azóta horgászcimborává – baráttá avanzsált Dezső Petya, a dozer crank első tesztelője és brutális domolykók fővadásza.

Vele leugrottam egy másik pályára, ahová eddig mindig gyalog mentem. Legalább kiderült, hogy éveken át szopattam magamat. 😀

Neki kevés ideje volt. Ha jól emlékszem egy tilalmas hala akadt. Én tovább tudtam maradni és beadta! 🙂

Annyira meleg volt már az idő és a víz is, hogy volt némi felszíni aktivitás, így a cicada csalihoz folyamodtam. Azt hiszem itt már kezdett visszajönni a vadászösztön, kezdtem élvezni a pecákat és nem csak azért mentem, mert tudtam, hogy majd újra jó lesz, újra szeretek majd horgászni, itt már meg volt minden.

Szóval a cicada meg is hozta a brutális kapást, de elvétette. Másodjára már nem ment neki, így feltettem a lárvát, mi mást? 😀 Leszedte! 🙂

Lárvácskára

Lentebb aztán egy másik példány már nem hibázott. Brutális burvány kíséretében hörpölte le a felszíni ketyerét.

Ez már igazán gyönyörű hal volt!

Az első cicadára

Az első felszíni csalival fogott domolykóm, hiszen egyesek szerint a zeéro crank nem az. 😀

Élt a víz. Rablások, szedések, kishalak mindenütt, csak éppen a helyek tizedét nem lehetett megdobni. Jóval lejjebb aztán egy hosszú dobás meghozta az év első jászkeszegét, amiről az éven tudomásom volt.

Nem az a gigász, de jász, a csali pedig a zero crank

Mivel elfogyott a vizem, ezért lassan elindultam vissza a zúgónál hagyott autóhoz. Feltankoltam és még egyszer megpróbáltam az egyik legkedvesebb helyet a folyón. Már nem olyan ez sem mint régen, látszik, hogy sokan dobják, de mégis tart néha meglepetéseket. Egy igazán szép sügér honorálta az igyekezetemet és Levi csaliját. Fúj már megint egy tilalmas jószág. Irány sügérezni 2 centis gumikkal! 😀

Világbajnok az a csali én mondom

A nap tartogatott még egy durva felszíni kapás. Ahogy a cicada a főágtól a befolyó határára ért brutális kapással ment neki egy odabaszós jószág, de sajnos nem akadt. És igen, megint a legnagyobb domolykómat adó hely adta a nap halát, már harmadszor az éven! Persze a csali a megszűnése óta egyre népszerűbb lárva volt. Ha anno időben szólnak hogy megszűnik, most gazdag lennék. 2020-ban 6000 forintokért cserélnek gazdát. Jó lett volna anno vagy 100-at beszerezni belőle. 😀

Az olive pearl lassan nagyobb kedvenc, mint a nymph

Az utolsó pecára április 14.-én kerítettem sort. Mocsok szar idő volt. Fújt a szél és szakadt az eső, de dél körül úgy éreztem, hogy mennem kell akkor is.

Három kapásból, ezt a szép halat csíptem el. Akkor éppen nem esett. Nagyon boldog voltam, hogy olyan retek körülmények között is sikerült halat fognom, nem is akármilyet.

Crankbaitre

A szakadó esőben a nagydomis hely nem működött. Persze tudom, hogy nem lehet minden nap Karácsony. 😀

Aztán megálltam egy helyen, ahol még az életben nem fogtam halat, de Zénó barátom rendszeresen és nem kicsiket. A túl oldali nádastól indítottam a lárvát, amikor látott kapással, elemi erővel ( 😀 ) bombázta be egy komoly telény. Sajnos nem akadt meg. Össze volt akadva a két horog. 😦

Ennyi volt 2019 tavasza egy viszontagságos, nagyon nehéz ősz és tél után. Itt még nagyon hullámzó volt az állapotom a legyengült immunrendszerem miatt. Május elsején például egyenesen azt hittem, hogy megdöglök napkeltekor a kövezésen. 😀 Volt olyan, hogy a kajakban ülve a rablásokat várva azt vettem észre, hogy elbóbiskoltam. Még szerencse, hogy nem fordultam bele egyszer sem a vízbe. Nem kicsit kockáztattam néhány pecával.

Az első olyan peca az éven talán az a június 15.-i felszíni csalis kajakos peca volt, ahol Uram bocsáss 19 balint tereltem a fényképező gép elé, kb. 40 akcióból. Nagyon nem vagyok már a darabszámok híve, de néha kell az ilyen peca is. És azon a napon az egész végre jól esett. Fel tudtam kelni időben, nem haltam bele, hogy a kajakot két fordulóval a pályára cipeljem, hatalmas peca volt és a kajak újra az autó tetejére került. Kezdett visszaszivárogni az élet és az erő a testembe.

Az évet magam sem gondoltam volna, de végül 149 darab X-el fejeztem be. A valós szám az 130 körül lehetett. Év végén nagyon sokat voltam kint, köszönhetően a két hét szabadságnak, a jó időnek és a csukáknak.

Novemberben kiötlöttem egy új csalit, amiről már írtam is. Közben keresztneve is lett Vass Endre által. Azt írta olyan mint egy tolólapátos komatsu, így dozer crank lett a neve.

Ennek kapcsán és amúgy is elég sokat beszélgettünk a télen Dezső Petyával a vízről, halakról emberekről és képbe került egy másik helyi öreg motoros Gábor is.

Ők három éve kezdtek pergetni ezen a vízen, viszont hatalmas a helyismeretük, mert kölyök koruk óta horgásszák. Szerintük is egyre nehezebb a halakat megfogni a megnövekedett horgászlétszám miatt és nagyon sokat kell értük menni, amit ilyen távolságból, ahol én lakok nem olyan egyszerű. Ami tavaly télen működött például az idén nem. Tavaly a meleg napokon brutális mit műveltek a srácok, ezen a télen viszont a meleg napok utáni frontos lehűlő hajnalok működtek inkább. A fene se érti ezt.

Idén a szezon már megint úgy indult, hogy napi szinten posztolták a jobbnál jobb halakat, szerencsére ezeknek egy részét legalább az általam készített csalikkal verték át. ( Erről lesz is majd külön írás.) Durva, hogy Petya mit művel a dozer crankekkel.

Szóval megint nézegettem a halakat, jöttek a kért, de leginkább kéretlen infók, amivel a srácok rosszat semmiképpen nem akartak, de jót nem igazán tettek. Nem akartam tudni, hogy mit és, hol és mikor, hanem magamtól akartam nekimenni az idénynek, de ezek az infók csak a fejemben kavarogtak. 😀 Nehéz volt kiverni belőle. A végére csak sikerült és ez meghozta a jó halakat is.

Február 17-én mentem el először egy olyan FEHOVA után, amikor is újabb dolgon kellett elgondolkodnom, hogy kell ez még nekem? Idén eldől a dolog ez 100%!

11 előtt értem a pályára, mert volt egy kis dolgom. Egyrészt reggel hétkor még nulla fokban kapartam a jeget az autó ablakáról, másrészt sokszor délután jobban esznek a domolykók, így annyira nem bántam.

Nem volt könnyű peca, de végül két domit sikerült lencsevégre kapnom. Az elsőt egy olyan helyen, ahol voltak apróhalak. Háromszor mentem vissza, mire a megállított, a sodrásban lassan felúszó csalit leszedte.

A másik domi az utolsó pályán jött, gyakorlatilag az utolsó helyen, ahol dobni akartam.

#csakagoby

A dolog érdekessége, hogy annál a befolyónál, ahol az első halat fogtam idén nagyon sok domolykót fogtak. Goby crankkel. Ahogy írtam háromszor mentem vissza, annyira bíztam a halban és direkt másik csalikkal nyúztam a helyet. Nem akartam ugyanazzal fogni, mint a helyi erő. A végén csak feltettem és leszedte azt a csalit, amivel az előtte lévő napokban rommá dobták a helyet. 😀

Március 12.-én mentem legközelebb, közben a Balatonon igen jókat sügéreztem.

“Ebben a hónapban még nem horgásztam. A Balatonon tilalom van, domolykózni meg nem jutottam el az elmúlt 11 napban. Ebben a nyárba hajló tavaszi időben muszáj volt ezen változtatnom, mielőtt ideér a hidegfront. Bizonyos okok miatt fél kilencre értem szeretett kis folyóm mellé. Nem siettem, hiszen hová is sietnék, megvárt a víz.

Az első pálya nem adott halat, megnéztem két befolyót esemény nélkül és szomorúan konstatáltam, hogy a hódok továbbra is keményen dolgoznak. Egy mély visszaforgós részen gyakorlatilag nem is látszott a folyó a hódok által kidöntött fákon fennakadt szeméttől.

Visszafelé lassítottam az első pálya mellett és szinte menet közben toltam össze a botot, ahogy megláttam a felszínen a kishal mozgást. Ez a minnow csalis pályám. Ezen a helyen a domolykók is azt eszik. Volt is egy komoly kapásom, de nem akadt. Viszont hevességéből arra következtettem, hogy balin lehetett a tettes. Ezt két komoly fordulás után már biztosra vettem, így hagytam a pályát.

Volt egy felszíni csalis tervem és amikor az autóból messziről megláttam a fordulást egy befolyónál, már tudtam, hogy ez az a pálya, ahol meg is próbálhatom.

Először kicsit fentebb dobtam a kis cicadát, hogy a megfelelő ritmust eltaláljam, majd a következő dobás a fordulás mögé érkezett. Elsőre komoly burvánnyal jelentkezett az elkövető, de nem találta el a csalit.

Dobtam még vagy 3-4-et és éppen azon agyaltam, hogy miért? Amikor megint odavert a megállított csalinak. Persze nem akadt. 😀

Nosza be a kocsiba és az egyik kedvenc pályám felé vettem az irányt. Már az első beállóban kihordtam lábon két infarktust! 😀

Szűk helyen álltam a nádban és a folyással szemben húzott goby crank mögül méteres zászlón akkora domolykó fordult el, amilyet talán még életemben nem láttam, csak képen.

Bőven 50 feletti jószágnak tűnt. Persze még egy kapást nem tudtam tőle kicsikarni. 😦

A következő beállóba remegő lábakkal mentem le, az imént kihevert sokkhatást követően. 😀

Ez a szakasz sokszor jó halakat ad és éreztem, hogy lesz még akció.

Egy fa ágai alá harmadjára sikerült úgy bejátszani a csalit, ahogy kellett. Nem húztam fél métert, amikor olyan kapás érkezett, hogy majd a botot vitte, de egy pillanatra sem akadt meg. 😦

A további beállok nem hoztak kapást, így némi tápanyag bevitele után a kedvenc pályámra mentem. Hiba volt. Koszos volt a víz és elcsesztem két órát a napból a semmire.

Naplemente előtt aztán az utolsó pályán első dobásra fogtam a képen látható jószágot. Azt nem állítom, hogy a csaliról lefordult őstelény megette volna, de minimum az öreganyja lehetett!

Ezen a szakaszon aztán több kapásom, lekövetésem volt és fogtam is két kisebbet, de nem volt az igazi. Így utolsó ötletként arra a részre mentem le, ahol anno az első saját csalis halamat fogtam.

Már naplemente után egy tökéletesnek tűnő részen – szakadt part, kiszögelés, visszaforgó, nádfal- egy méterre a partól agyonverte valami a firetiger gobyt, de persze ez sem akadt.

A mókának itt vége szakadt, mert nem akartam, hogy a sötétség a kátyús földúton érjen.

Tudom ne nyávogjak, hiszen horgásztam, de akkor is csak egy kicsike szerencse kellett volna egy komoly pecához. 😉 ”

Mi más, mint a goby

Március 14-én aztán toltam egy kapás nélküli betlit. Eredetileg a nagyobb folyót terveztem meglátogatni, mert a kuplerájtól elment a kedvem, de aztán Gáborral beszélgetve mégis az egyik kedvenc pályámon ért a reggel. Pont azt a szakaszt hagytam ki legutóbb, ami neki egész héten adta a nagyokat. Aznap hajnalra visszajött a tél. Mínusz fokok, jégkaparás, a völgyekben hatalmas köd gomolygott. Látványnak gyönyörű volt ugyan, de mire odaértem összefüggő ködpaplan fogadott. Igaz 11-re feltépte a nap, de nem fogtunk egy darab halat sem. Sem Gábor, sem én, sem délután Petyáék. Nekem ugyan volt két jó kapásom késő délután napfényben Gpepp békájára egy komoly haltól, de semmi egyéb. Ez a két kapás egy számomra teljesen új szakaszon ért és ez megadta az alapot a következő pecákhoz.

Persze ilyenkor van az, hogy a netes ismerős meg fog és ráadásul ugyanazon a vízen és a betlis poszt alatt mindenképpen meg akarja mutatni, hogy ő milyen ügyes volt, meg még privátban is bombáz vele. 🙂 Soha eszembe nem jutna így beposztolni még közeli barát posztja alá sem. De ilyenek az emberek. 😉 Minden estere az én nyugalmamat nem igazán zavarta meg, mert a következő pecán két víz is szép halakat adott végre.

A koronavírus miatt rengeteg melóm volt. Legalább 20 notebookot állítottam be otthoni munkavégzésre, több mint a felét a nulláról. Egyszerre 3-4 gépet telepítettem. Este 7-8 óráig dolgoztam, sokszor otthonról is, így mocskos mód elfáradtam. Úgy döntöttem a pénteki napot kiveszem. A sok túlóra bőven lefedte.

Három jó kapásom volt, azokat mind sikerült halra váltanom. Sorrendben 38, 44 és 49 centiméter teljes hosszban. Voltak mellette kisebb halaktól kapásaim, lekövetések, nem volt egyszerű, de végre jött két igazán szép jószág.

Mivel egyedül voltam, így rólam nem készült kép, de remélem elhiszitek, hogy a legnagyobb halnál végre telipofával nevettem 😀

Az első halat az előző évben két tilalmas balint adó pályán fogtam és ezen kívül volt még kapásom felszíni csalira és lekövetésem saját crankbaitre is.

Ez a hal egy kis csendes öbölben lakott, amit egyik oldalról bedőlt fa határolt egy merőlegesen víz alatt part felé mutató ággal, másik oldalról szakadt parttal.

Már elsőre bebillent a csali, másodikra pedig úgy bombázta le a némileg erősebb cuccon a cranket, hogy kétszer ki is ugrott fele. A második ugrás során nekiesett a szakadt partnak és ott toltam alá a merítőt, ahogy egy kiszáradt fűcsomón lógott a halam. 😀 Teljesen meg volt kattanva! 😀

Bolond jószág volt

Itt jegyezném meg, hogy egy újabb barmot sikerült összeszednem, aki a poszt alá odaírta, hogy szép hal, de biztos tavalyi képpel kérkedek, mert ilyenkor még nem lehet zöld a fű. 😀

Hiába no, egyre nagyobb az Isten állatkertje!

A második halat a zúgónál fogtam. Elég nagy volt az aktivitás, amikor odaértem és az utolsó peca tilalom előtt megmutatta, hogy ami rabol az egyáltalán nem biztos hogy balin. De erről majd a végén. 😉

Na ezen a napon balinok voltak, így odébb álltam. Aztán amikor visszafelé gurultam egy óra kapástalanság után, Petya gondolatait jutottak eszembe. Egy folyón bármi, bármikor megtörténhet. Meg történt. Csak úgy egy szál bottal lementem a pályára. Se merítő, semmi kecmec, majd lesz valahogy alapon. És beadta!

Ezen a helyen crank csalival még soha nem fogtam halat, most, ahogy beért a goby a leggyorsabb vízbe fékhúzós kapással szedte le a gyönyörű telény.

#csakagoby

Az év első igazán jónak mondható haláért le kellett másszak és kézzel tarkón ragadva vettem ki. Ekkor már csak az egyik horog fogta.

A nap hátralévő részét az ismeretlen szakasznak szenteltem. Kb 2-2,5 óra eseménytelenség után, úgy döntöttem, hogy az FT színt kérem segítségül és bejött.

Ez már hal volt, nem is akármilyen

Március 22.-én mentem legközelebb. Itt már hallani lehetett róla, hogy kijárási szigorítások várhatóak, így nem tudhattam, hogy még meddig mehetek. Itt már a vírus őrület elvette az emberek eszét. Vették a lisztet, cukrot, olajat tonnaszám. Beindult a #maradjotthon szlogen, de én annak ellenére nem tudtam otthon maradni, hogy még az is benne van a pakliban az alapbetegség mint magas vérnyomás miatt esetleg veszélyeztetett lehetek. Nem tudtam otthon maradni és azon gondolkodni, hogy ha bekapom ezt a szart, akkor megdöglöm e, vagy simán átmegy rajtam? Élményeket akartam, friss élményeket, mielőtt bármi történne.

És megkaptam!

“Délután akadt pár üres órám. A hideg nem zavart, az oldalt szembe fújó metsző szél annál inkább. Sokszor annyira könnyeztem, hogy azt sem láttam hová dobok. 😀

Az utóbbi évek legszebb domolykóját sikerült becsapnom, ami 51 centiméter volt teljes hosszban. Igazi őstelénydisznó. Iszonyat kövér jószág. 😀 Ebben az esetben a csali saját készítésű dozer crank volt.

Aztán három hidat is megnéztem és az egyik tartogatott még egy 42-est, ami goby crankre jött.”

Egy olyan helyet találtam az új pályán, amit eddig nem vettem észre. Alattam bokor, fölöttem fa, szembe öböl, amit egy fa és alatta a bokor árnyéka takart be. Parti titka nádban kellett magamnak helyet csinálni. Gondoltam, hogy ezzel el is verem a halat, ha a tanyáján tartózkodik, de legközelebb már csendben guggolhatok le.

Dobtam, mit dobtam ejtegettem a gyári csalikat, de egyik sem ment le megfelelő mélységbe. Megakadt a szemem a Petyának készített voodoo child színű dozer cranken. Múltkor hármat elvett tőlem a folyó, így el kellet vinnem magammal. A kapás és a hal után kénytelen voltam a csalit megtartani, mert beadta végre újra a gyomorból hörgő őstelényt.

Ez már a második peca volt zsinórban, amikor senkire és semmire nem figyeltem. Saját magam mentem, oda ahová akartam,  úgy és azt a pályát horgásztam, amit előtte sosem horgásztam meg és működött. 🙂

Hasas telénymalac

Mikor alátolod egy domolykónak a merítőt és érzed, hogy súlya van az már igen komoly állat. 🙂 Nemrég egy srác posztolt egy másik vízről hasonló méretű halat, az alapján ezek az 50 centis malacok 1.80 körül mozognak.

Március 27.-én munka után megint a víz mellett találtam magam, ki tudja meddig lehet még menni alapon? 😀

Még lentebb merészkedtem, mint legutóbb. Először egy élő, de elég ramaty állapotú birkával néztünk farkasszemet. 😀 Nem tudom melyikőnk volt a meglepettebb ott a semmi közepén?

Majd egy birkatetem melletti nagyon ígéretes helyre be kellett másszak. Megérte! 😉

A haverja még ilyen bőrben sem volt

Telény a fa alól

Később a nemrég személyesen is megismert Gáborral futottam össze, persze csak tisztes távolból, így szemtanúja lehetett életem egyik fogásának.

Brutális kapásnak vágtam be, ami a Petyának készült dozerre érkezett megint. Amikor először fordult és megláttam a csíkjait tátva maradt a szám. Egy ilyen kicsi, agyongyötört folyóban kapitális csapót akasztottam. Teljes hosszban 33 centiméteres, egy centire a rekordomtól, púpos, sötét, öreg, egészséges, matuzsálem. Elképesztő volt minden szempontból. És persze tilalmas, de ez ott, abban a pillanatban nagyon nem érdekelt. Egy csoda volt az a hal! Gábor idén 5 darab faroktőig 50+os domolykót fogott pergetve. Azt mondta mindet odaadná ezért a sügérért. Ezt a halat neki kellett volna megfognia és nem nekem.

A nagy számok törvénye alapján teljes mértékben egyet is értek ezzel, de most nekem volt szerencsém, vagy csak ebben az esetben végre jó volt a horgász, vagy a csali. 😀

Életem sügére!

És amikor már elhiszed, hogy minden fasza és elmész újra egy 29.-i frontokkal teli délutánon, akkor jön a legnagyobb tanítómester a betli. 😀

Azon a délutánon tipikusan az a helyzet állt elő, amikor egy jó halra van esély. Egy olyan halra, ami az időjárás változástól függetlenül enni akar. Amit nem érdekel, hogy a metsző hideg szélben a folyó majdnem felfelé folyik, amit nem érdekel a fokozatos lehűlés, amit nem érdekel a légnyomás zuhanórepülése. El akarja pusztítani az orra előtt elhúzott csalit. 🙂

Naplementére meg is jött a jó kapás. Mélyen védekezett, de valahogy gyanús volt. Kellett egy jó perc mire beszákoltam, a hosszra egyéni rekord gyanús domolykómat. Egy baj volt vele. Kicsit foltos volt az oldala, és domolykóhoz képest rengeteg foga volt! 😀

Szóval betli lett a vége. Mindent megpróbáltam, de képtelen voltam  kapást kicsikarni.

Szokták mondani, hogy a betli a legnagyobb tanítómester. Órát adott nekem, nem is egyet. Egyből hetet. 😀

A naplemete azért szép volt

Az áprilist természetesen a csukákkal kezdtük. Csak ők nem akarták. Egy szépet azért kikarmoltam délután és sokkal több is kijöhetett volna az egészből, de nincs kitartásom ehhez a fajta partról dobálós kikötőpecához, így harmadikán megint a domikhoz tettem látogatást, hogy kiköszörüljem az előző pecán elszenvedett csorbát.

Megint egy számomra új pályára mentem ráadásul a túlparton nem szoktam jellemzően a fentebbi szakaszokon sem horgászni, csak jóval feljebb.

Élveztem ezt a játékot, amit felfedezésnek nevezünk. Már az első ígéretes beállóban lekövette egy jó hal a dozert és, ahogy mentem felfelé jobbnál jobb helyeket találtam. Volt köztük olyan is, amit részben benőtt a nád, így takarásban voltam.

Két csodás halat tartogatott nekem ez a délután. Illetve hármat, de sajnos megsérülhetett a zsinór a nádban és egy a folyással egy irányban húzott lárvára érkező tolós kapás után sajnos a bevágásnál elszakadt. 😦 Mentek el jó halaim a későbbiekben is, de mivel ez a csalival együtt távozott így nagyon sajnálom még most is. Kicsit túlbiztosítva horgászok a legtöbb domolykóhorgászhoz képest, de a nádban bujkálást egyik fonott sem bírja.

Idén még nem fogtam halat a kedvenc gyári csalimmal a lárvával. Ezen a napon volt egy érzésem, hogy dobnom kell.

Az első hal egy viszonylag nyílt részen felfelé dobott és folyással egy irányban, egy tempóban húzott csalit verte le a sarjadó tökös mellett. 45 centis gyönyörű hal volt.

#csakalárva

A másik egy általam kitaposott helyen akadt, amit felfelé menet is dobtam, hiszen rengeteg volt a kishal. Akkor nem adta be, de visszafelé igen. Beejtettem az olive pearl lárvát a túloldali nádas elé. Egy métert se kellett húznom és brutális fékhúzós kapással szedte le a képen látható 51-es domolykó malac. Igazi gyönyörűség!

#malac a javából

A lenti képen látható valami lógott ki belőle, amit inkább ki is húztam. Szerintem ez egy békának, de mindenképpen valami apró csontozatú állatnak a maradványa. A nagy domik nem vacakolnak. Mindent megesznek ami vízbe esik, kerül, úszik, ott lakik, ami belefér a bendőjükbe.

Két napra rá megint ott voltam. 😀

Volt minden, ami a folyóvízi, parti cserkelős peca esszenciája.

Juhász és a nyáj. Helyi erők, mint mesemondók 3.60-as domolykó J13-al, 15+os csuka.

Sárdagasztás. Fél lábbal vízbecsúszás. Lekövetés, kapások, olyan burvány a wobbler mögött, hogy beszarás. 😳