Akadt még egy történet, ami a halfogással nem de a természet gyerekkel történő megismertetésével szorosan összefügg. Békázni voltunk a helyi patakból felduzzasztott némileg rendbe tett régi Vidámparki tavon. A kis békák és a nagy kecskebékák túl élénkek voltak ahhoz, hogy vízbeesés nélkül elkapjuk őket, de néhány a téli kómából épphogy ébredező varangyot azért sikerült elkapnunk. Ami még érdekesség, hogy a tóban 4 valószínűleg a terráriumot kinövő megunt házi kedvencet is láttunk ékszerteknős képében. ebből 3-at sikerült is levadásznunk. Ha nem tavasszal rakták ki őket, akkor nagy túlélők, hogy ezt a viszonylag kemény hideget kibírták.
Vigyázz, mert meglép!
Szélesszájú békák egymás között
A testük még elég ernyedt volt, látszott rajtuk a téli koplalás, a hangjuk meg olyan volt, mintha minimum másnaposak lettek volna.
Szombatra a kölyökkel terveztem egy balatoni horgászatot a kikötőmbe. Két rövid spiccbot, csonti, pinki megvolt! Már csak a halak hiányoztak a jó szórakozáshoz. Azt megjegyezném, hogy a csontivásárlás közben három kenart valahogy a kezemben maradt! Nem tehetek róla nehezen állok ellen ezeknek az apróságoknak.
A parton sajnos elég nagy szél fogadott minket, így csak egy botot nyitottam ki, miután szigorúan bejelöltem a horgászat megkezdésének napját mindkettőnk engedélyébe. Új előírás, de be kell tartani! A boltos szerint két horgásztól már elvették az engedélyt, mert nem volt nekik a nap bejelölve!
Szóval a szél miatt én ejtegettem be a szerelést a víztetőn sodródó nemrég levágott nádszálak közé, a halakat pedig Boti szedegette szépen egymás után. A ragadozó tilalom ellenére nehéz volt kivédeni az apró vörösszárnyú és bodorka hadsereg közé tolakodó pici mohó sügérek kapását. Természetesen minden kis hal visszakerült a vízbe, egy jó kis fénykép után. Apropó fénykép! Szóval fényképem csak telefonos van, mivel a drága öreg Olympus AZ2-ZOOM fantázianévre hallgató fényképezőgépem, a mesterien megkomponált és kivitelezett képekkel együtt egy óvatlan mozdulatnál a zsebemből a Balatonba esett! Első felindulásból levetkőztem, hogy bemegyek érte, de a másfeles víz alján megbúvó, helyenként méteres rothadó levágott, odasodródott növényi réteg elrettentett ettől! Végső próbaként megpróbálkoztam egy nádvágó kaszát beleakasztani, de a felkavart mocsokban a gép végleg eltűnt.
Akkorát pecáztunk a kölyökkel, hogy igazából nem is voltam bánatos, talán csak kicsit a képek miatt, amiket készítettünk aznap. De ez csak egy tárgy, a tárgyak pedig pótolhatók nem úgy mint a kihagyott élmények!
Nemsokára indulnunk kellett, de megbeszéltük, hogy idén többet fogunk együtt pecázni, mint az előző években. Úgy érzem, hogy már elég érett is hozzá, és érti, hogy a halakkal miért így bánok. És tetszik neki az is, hogy blogbejegyzéseket készítek.
Haza felé aztán nem bírta ki a kis zsivány és odaszúrt egyet:
Te apa! Mit szolnál hozzá ha innentől minden horgászatunk egy egyperces néma vigyázzállással kezdődne?
És ez mind semmi! Este társasjátékozni kellett, persze miután egy három szettes lábteniszmeccsben ismételten ronggyá vert.
Tudjátok mi volt a társasjáték neve?
Atlantis!
És, hogy miért ez a bejegyzés címe? A kölyök egyszerűen így nevezte el a megfogott és visszaeresztett apró halacskákat.
Ez a bejegyzés már elkészült egyszer 90%-ig. De voltam olyan amatőr, hogy nem mentettem el közben, a gépemben pedig gond van a ventillátorral, a megrendelt cserepéldány pedig a Holdon keresztül jöhet, így a gép összehullott, mielőtt kész lehettem volna.
A négy napban ez volt az egyik peca. Balatonon még tilos, így a patak maradt 14.-ei pergetésem helyszínének, amit cseppet sem bántam. “A” terv domolykó, “B” terv sügérvadászat volt.
Reggel 7-kor már a parton voltam és a múltkori beeső kapás helyszínén ostoroztam a vizet kishalutánzat hornettel. Végigpásztáztam egy elég nagy szakaszt, halat nem láttam, kapásom sem volt, pedig próbáltam többféleképpen. Húzós vízen, lassú folyásnál, langóban, visszaforgóban, lassú és gyors határán. Folyásirányban, azzal ellentétesen és keresztben is, de sajnos nem könyörült rajtam a víz. Elindultam felfelé, a fák között is szórtam a wobblereket, próbáltam gumihallal a sügéreket, de csak kisebb ütésekig jutottam, kicsik lehettek. A fák között két öreg úsztatott spiccbottal nem nagy eredménnyel. Eljutottam aztán a vasúti híd fölé, ahol a korábban leírt “erősebb” UL pálca próbájára is időt kerítettem. Valamelyik dobás után ütésem volt, a fék kétszer is ciripelt, majd megjelent egy sárga hasúszó a víztetőn. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint Matisz nagypapa, amikor a 11 éves lánya világra hozta első unokáját! E örö e bódottá, mennei bodottá tudtam volna kiáltani az égbe! De a domolykók Istene ronda tréfát űzött velem! A kapitális domolykó egy pillanat alatt a szemem láttára alakult át faroktőbe akasztott kispontyyá!
Jól van te Isten, ha te ilyen tréfát űztél velem, majd még megkapod a magadét! Azzal ott is hagytam a helyet és elindultam a fák közé sügér reményében. A parton közben egy haltetemre lettem figyelmes, talán egy róka lehetett a tettes, aki elfogyasztotta a partra vetett dögöt.
Aztán végre megtört a csend, ha domit nem is egy szép sügéret azért fogtam a múltkori sügéres helyen.
Ahogy visszaértem a fák közé, a két öreg kérdezősködött. Beszámoltam a történtekről, ők meg beszéltek a rég és a közelmúltról kérdés nélkül is. Már odafelé tudtam, hogy ők nem azok a a divatos C&R fószerek, inkább a Catch&Filléz mozgalom hívei lehetnek.
– Sügérért jött volna januárban, 20-asával vittem haza a fél kiló körülieket!
– Á tavaly csak 65 domolykó jött azok sem nagyok!
– Pedig régen a régi vasúti hídnál a kiló alattiakat nem is számoltuk, 2,5-es volt a rekordom szöcskével, kenyérrózsával úsztatva.
Abba bele se gondolnak, hogy ma talán pont ezért van ilyen kevés belőlük. Bár a 65 darabot azért elfogadnám ez évre.
Közben akadt még egy kis sügér, majd egy a csalinál pár centivel nagyobb kis kárász, ami valami féregnek nézhette a kis gumihalat. Képem nincs, mert visszaesett fényképezés előtt.
Bekéretőztem még az egyik öreg mellé, ahol meglepetésképpen egy levágott fejű rohadó hatalmas patkányt fogtam ki a meder közepéből. A hátsó lábának talprészébe akadt a horog! Hát ha éreztetek már kibaszott büdöset, azt szorozzátok meg tízzel, százzal, ezerrel! A kanóc ilyenkor bezzeg nem szakad el, csak ha wobblert akaszt az ember az ágak közé! Lenyomtam a patkányt egy fadarabbal, és húztam a zsinórt. Erre a patkány combja szakadt ki a testéből, levált a szőr, a bőr, és elővillant a kékespirosas rothadó combja. Lenyomtam a lábát úgy végül kiakadt a horog. A mellettem lévő kisöreg megjegyezte: Milyen fasza lenne pörköltnek! Ő jót röhögött én meg a következő beállóban szándékosan betéptem a jigfejet egy gyökérbe.
Még egy kis sügér jött, aztán mennem kellett, de visszatérek még, domolykók reményében!
Egy súlyos hét után végre újra horgászni voltam. Sajnos a Balatonra nem mehettem az egy hónapos rablóhal tilalom miatt, pedig szerettem volna ott letesztelni új szerzeményeimet. Nagy tervekkel vágok neki az évnek! UL pergetés sügérre, kösüllőre, vörösszárnyúra, balinra és nem utolsó sorban domolykóra. Társam most nem akadt, de ez a legkevésbé sem zavart, ahogy a korai keléssel sem volt gondom. Ha pecáról van szó bármikor, bármit!
Két frissen beszerzett felszerelést vittem magammal. A lágyabb mitchell privileg UL spin 1,50 0-3 grammos botot egy hozzáillő mitchell avocet gold 3 1000-es orsóval és 0,16-os monofile zsinórral. Egy “erősebb” daiwa sweepfire 1,80 2-7 grammos botot ugyanolyan orsóval, de 0,06-os nanofile zsinórral. A pergetőtáskába szintén frissen beszerzett kisméretű wobblerek, és sügérrel is számolva kisméretű gumicsalik kerültek. A merítőhálót szokásomhoz híven otthon felejtettem.
A buszmegálló felé menet egy róka hasított át előttem, lefényképezni esélyem sem volt, olyan hamar eltűnt a garázssor mellett. A buszpályaudvaron több példányban is találkozhattam 15-20 évvel ezelőtti önmagammal, amint éppen hazafelé tartok egy részegen átmulatott éjszaka után. A buszon is rengeteg fiatal volt, valami nagy buli lehetett az éjszaka, de ezek a dolgok már kevésbé lényegesek számomra.
Egy óra zötykölődés és rövid séta után a patakpartján találtam magam, összeszereltem a finomabb pálcát és már repült is a kis hornet a túlparti visszaforgó irányába. Egészen jól kezdtek működni az egykezes alsó dobások, kezdtem felbátorodni, és egy fej feletti dobással meg is fogtam a túlpartot. Akárhogy is húztam a túlpart nem akart felém közeledni, ezért letettem a botot átfutottam a hídon, leakasztottam a csalit, visszafutottam és folytattam a dobálást a megmentett csalival. Sajnos a híd alatti ígéretesnek tűnő rész nem adott halat, így elindultam a patakon lefelé. Sorra próbálgattam a különböző csalikat ígéretesebbnél ígéretesebb helyeken, de a domolykók nem akartak kezet fogni velem.
Egy idő után úgy döntöttem visszafordulok és elindulok folyásnak felfelé. Közben eszembe jutott, hogy Peti ez éven fogott domolykói mind kishal mintázatú fahalra jöttek, így én is egy ilyet választottam, és újra megpróbáltam a híd alatti részt. Végre volt is egy kapásom beesőre, de a domolykó igen apró lehetett, így sajnos nem akadt meg.
A hely:
A nyerő csali ez lett volna:
A kis csutora:
Elindultam felfelé, magasan a patak mellett mentem, közben felszereltem igen faintos polárizált lencséimet a szemüvegemre.
B@sszátok meg nem tudok betelni a látvánnyal! Egyszerűen k@rva jól nézek ki mind a két képen! Ezt a domolykóknak is díjazniuk kell!
Ahogy Ford Fairlane mondaná: Eszem-faszom megáll! VÁÁÁÁÚÚÚ!
Szóval ballagtam felfelé, az ígéretes helyeket megdobáltam, de egy hornet elvesztésén kívül semmi nem akart történni. Sajnos feldobtam egy ágra, és amikor megszabadult az ágtól a vízre pottyant, a zsinór meg elernyedve repült felém. Remélem megakad valami ágban a wobbler és nem egy domolykó végzetét okozza majd!
Éreztem, hogy a domolykók Istene ma nem lesz kegyes hozzám, így gumihalra váltottam. Minden fa mögött megpróbáltam sügéreket keresni, ahol a víz kissé megfordult majd megállt. Az egyik ígéretes helyen több kapásom is volt, és egy hal egy pillanatra akadt is, de túl aprók lehettek.
Pár méterrel feljebb végre megtört a csend, egy jó kövér sügéret sikerült akasztanom, így sikerült felavatnom a kis csutorát.
Sajnos társa nem akadt, vagy ha volt is, akkor a második kapás után kihúzott félalkaromnyi ág, nem tett jót a helynek. Sajnos az akadós terepen pár faág és beszakított gumi után már csak egy apró sügér akadt.
A terep brutál! Micsoda helyekre képes bemászni az ember egy-egy sügér reményében!
Volt olyan hely, ahová miután bemásztam azt sem tudtam, hogyan jövök ki! Ez volt ám az igazi Jungle Boogie! YEAAAH!
Visszafelé menet több helyen is láttam barkát a patak partján. Először gondolkodtam, hogy vigyek a feleségemnek, de végül úgy döntöttem, hogy nem a természet megkárosítása végett jöttem ki a patakpartra, hanem azért, hogy ha rövid időre is de megszabaduljak a civilizált világtól és a természet része lehessek. A híd alatt még dobtam párat, aztán összepakoltam és elindultam hazafelé, illetve először a buszpályaudvar irányába.
Otthon várt a fiam, és a délutáni lábtenisz parti, amin szokásához híven rommá vert. És várt a feleségem is húslevessel, sült májjal, sült kolbásszal és egy tál barackos – meggyes lepénnyel.
Hát kell ennél több!?
Legfeljebb még több peca! Na majd jövő hétvégén az is meg lesz!
Tavaly többször is furcsa hangra lettem figyelmes az irodámban. A hang ahhoz hasonlított, amikor gyermekkoromban a kerti medence mellől a fürkészdarazsak sarat gyűjtöttek. Addig keresgéltem míg meg nem találtam a forrást, amely egy fészeképítő fürkészdarázstól származott. Az egyik szekrényajtóm tetejét nézte ki magának fészeképítés céljából. Többször megpróbáltam elrettenteni tettétől a kis darazsat, azzal, hogy amikor ment az újabb adag vakolóanyagért, levertem a fészkét. Úgy gondoltam nem feltétlenül a legjobb hely az irodám szekrényajtaja, egy új élet kezdetéhez. Darazsam rettenthetetlen volt! Újra és újra kezdte az építkezést, így amellett döntöttem, hogy nem bántom többet. Érdekes volt, hogy hétvégén nem tudott bejönni az irodába a csukott ablak miatt, de hétfőn ugyanúgy építkezett tovább, mintha pénteken abba sem hagyta volna.
Már el is felejtettem a kis darazsamat, mígnem ma tíz óra körül az a bizonyos hang eszembe nem juttatta, hogy bizony nem vagyok egyedül. A kis darázs, amely a télen kifejlődött hernyó és sárbölcsőjében elérkezettnek látta az időt, hogy kiszabaduljon börtönéből. Mivel jön a hétvége, gondoltam segítek neki, nehogy éhen vesszen a két nap alatt. Óvatosan leszedtem a kis fészket és a kis darázs előbújt a hernyóvázból, aminek belső szerveivel eddig táplálta a saját kis testét. Nem tudom nincs e hideg odakint a kis darázsnak, de az ablakon keresztül útjára engedtem, több esélye van a szabad ég alatt, mintha egész hétvégén a táplálékmentes irodában poshadna.
Tudom nem egy nagy dolog, de kicsiben egy példa arra, hogy tehet bármit az ember a természet mindig megtalálja az útját, ahogy a kis darázs is tette.
Egész múlt héten a horgászat motoszkált az agyamban. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy csukatilalom előtt kellene még egyet horgászni. Balázs barátom a lékpecával győzködött, amit még soha nem próbáltam, ahogy ő sem. Aztán csütörtökön kiderült, hogy a kölyöknek jövő szombaton lesz csak meccse így felvetettem a pergetés lehetőségét, amire Balázs egyből rácsapott. Mivel kedvenc patakunk nem fagyott be teljes hosszában így a kocka el volt vetve. A horgászboltot megkérdeztem, hogy lehet e jegyet venni? A kedvünkért kinyitnak volt a válasz, így fél tíz körül már a bolt oldalán toltam a csengőt. A jegy kiadása nem volt zökkenőmentes, mivel a boltban található összes toll befagyott, de aztán megoldódott minden. Balázs a napi, én az éves jegy birtokában volt, így irányba vettük a patakot!
Az első pozitívum az volt, hogy a sok e-mail és telefon hatására, a jegy hátuljára került egy térkép, ami a természetvédelmi területet jelölte, és egy eddig ugyancsak hiányzó fogási napló is.
Megérte bombázni a szövetséget a kérdéseinkkel!
Ahogy közeledtünk és megláttuk a csatornát, amibe a patak torkollik világossá vált, hogy nem lesz sétagalopp a horgászat! Az összefolyásnál, nagy kócsagok és szürke gémek mellet a vermelő halak rémei, a horgászok nagy ellenségei a kormoránok is ott voltak szép számban!
Hát nem örültünk, és nem sok esélyt láttunk, és ahogy kiszálltunk bizony nem volt melegünk. Míg levettem a bakancsot, hogy a thermonadrágot magamra tépjem lilára fagyott a kezem. A patakon vékony hártyajégtáblák úsztak lefelé megnehezítve a gumihalas pecát, nem is beszélve a folyton befagyó véggyűrűről, és a fagytól lemerevedő előző nap beszerzett monofil zsinórról.
Küzdöttünk rendesen az elemekkel, de a jégtáblák idővel már nem jöttek, viszont a hideg miatt nem volt kedvünk túl sűrű csalicseréhez!
Nem adtuk fel, így némi elemózsia és forró tea elfogyasztása után a patak felső szakaszára is rápróbálkoztunk minden eredmény nélkül. Túl kicsi volt a víz, az ígéretes szakasz pedig be volt fagyva. Azért dobtunk jó néhányat kisebb gumihalakkal, kis wobblerekkel megbúvó domolykóban, sügérben reménykedve, de eseménytelenül telt ez az óra is.
Úgy döntöttünk visszatérünk a már jól ismert kiindulási pontra, ahol délután még több kormorán fogadott minket. Ekkor már legbelül tudtuk, hogy esélyünk nincsen. A kormoránok vélhetően a jég alól kimerészkedő halakra rögtön lesújtottak, amelyik halnak egy “csöpp esze” is volt, az a jég által elzárt szakaszok alatt rejtőzött! A lábunk előtt úszott el egy méret körüli tőponty, amit szintén kormoránok tépáztak meg, de nem bírtak vele. A sérülések így is a lassú pusztuláshoz vezettek.
Készítettem még néhány képet a vízről, fél három körül pedig az indulás mellett foglaltunk állást. Így is jól éreztük magunkat rengeteget röhögtünk, főleg magunkon, hogy mekkora állatok vagyunk, amiért az ítéletidő ellenére is kijöttünk! De egy igazi horgász nem retten vissza semmitől, a Balatonon pedig április 1.-ig nincs rablóhalas peca az új szabályok szerint!
Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.
A fél karomat odaadtam volna aznap egy jó csuka kapásért, vagy egy lekövetésért de ez aznap nem adatott meg. Otthon viszont várt a finom brassói és a feleségem által készített gyümölcsös túrótorta.
Na meg a kisfiam, akivel másnap a nálunk nem túl nagy mennyiségben esett hóban szánkóztunk egy marha nagyot:
Amikor elkezdtem ezt az egész pergetőhorgászat dolgot sok mindent még nem tudtam róla. Előtte kölcsönbottal és ma már szentségtörésnek tűnik, de a 3,60-as feederemmel fogtam az első pergetett halaimat. Volt pár DAM effzett támolygó kanalam, azzal fogtam az első balinokat. Annyira belelendültem a dologba, hogy megvásároltam első pergető felszerelésemet, aminek most szeretnék egy kisebb emléket állítani ezzel a bejegyzéssel.
Tavaly megismerkedtem sok mindennel és sok mindenkivel az interneten keresztül, akik igen nagy hatással voltak rám. Egyre inkább a finomabb UL pergetéshez kezdtem közeledni, de igazi UL felszerelésem még nem volt, bár a csalik tekintetében már elkezdtem a korábbihoz képest sokkal kisebbeket használni.
Ebben az évben szeretnék még inkább ebbe az irányba kanyarodni, és egyenesben tartani a “hajót” míg célba nem érek. Ezért úgy döntöttem, hogy már nem használt felszereléseim egy részét áruba bocsájtom. Nem is igen sajnáltam – sajnálom ezeket a holmikat, kivéve talán az első pergető felszerelésemet, amihez sok szép emlék fűz, de a tegnapi napon az is elkelt. Nem láttam értelmét annak, hogy a padláson porosodjon, inkább okozzon valakinek legalább akkora örömöt, mint amekkorákhoz engem korábban segített! Én már nem használtam volna többet, hiszen ma már túl nehéznek tűnt, ahhoz hogy órákat dobáljak vele, és 3 méteres hossza is túl sok volt már nekem. Egyre inkább kedvelem a rövidebb kis kezes pálcákat, valahogy ebbe az irányba terelt az élet!
Szóval az alábbi képösszeállítással szeretnék a felszerelésnek emléket állítani, amit a mai napon el fog vinni a futár új gazdájához, akit remélhetőleg szép élményekhez fog hozzá segíteni. A képek jó részével már biztos találkoztatok, de engem megnyugtat a tény, hogy így búcsúztam el ettől a régi szerzeménytől, és ígérem “neki”, hogy jó célra fogom fordítani az érte kapott pénzösszeget.
Az admin felületen látom, ha valaki egy másik blogról jön át a sajátomra, így találtam rá a következő blogra: http://oscarson.blog.hu. Szimpatikusnak tűnt, bár a képek minőségén lenne mit javítani, mígnem az egyik bejegyzésben ott figyelt az egyik balinos képem.
Elmondása alapján szeptember végén a Dunán fogta a balint, holott ezt a halat én fogtam 2011.10.05-én a Balatonalmádi strandon egy yo-zuri l-minnowval, amiről természetesen bejegyzés is készült, és minden kép a birtokomban van!
Aki nem látja, hogy a két kép teljes mértékben megegyezik, az mindenképpen forduljon szemorvoshoz!
Ne haragudj Oscarson “barátom” de így ismeretlenül közlöm veled, hogy ezt nevezik lopásnak! És elmehetsz te a jó édes… oda ahová gondolom! Ha nem vagy képes magadnak halat fogni, akkor ne más képeivel kérkedj, ha megkérhetnélek, legalább is semmiképpen ne az én általam készítettekkel!
Megjött a tél! Talán egy kicsit késett, mondjuk úgy egy hónapot, de ideért. Abban csak reménykedni tudok, hogy nem fog egy hónapot kitolódni a tavasz kárára! Az előző még jégmentes hétvégét sajnos nem tudtam kihasználni, mert a környékünkre begyűrűző fosósjárvány szombat reggel magával ragadott, minden kedves mellékhatásával együtt. Péntekre délutánra eredetileg pecát terveztem, de mivel nem voltam még túl jól, annak ellenére, hogy melózni már mentem. De utólag áldom az eszem, hogy nem vittem motyót, mivel a Balaton vize is fagyásnak indult! Azért pár képet és kisfilmet készítettem a jégről és annak mozgásáról, igaz csak telefonnal. A kis területen, ahol olvadt volt a víz a móló lábánál le lehetett látni teljesen a fenékig. Semmi halmozgás nem volt, pedig tavaly ugyanebben az időszakban rengeteg kishal tartózkodott ezen a helyen, és a kiolvadt területeken a jég alá dobva gumihallal el tudtak csípni egy-egy balint a leleményes ráérő horgászok. Valahogy 2011-ben a nagy őszi balindömping elmaradt mifelénk, ahogy a kishalrajok sem a környékünkön telelnek.
SteveOlureS 
