A képre kattintva eljuthattok az eladó cuccok aloldalra:
Pénteken tapasztaltam, hogy Keszthelyen is paraszt az átlagpecás. A feleségemmel kirándultunk, és délután a dög melegben volt 1,5 órám pecára. Egy naphal, néhány apró sügér jött, és egy farokkal tán 15 centis köves. A helyi erő közölte, hogy abból kéne vagy 20 darab! Miből? A kövesből! Mondom, de hát kicsi volt, másrészt hármat lehet elvinni. Dehogy volt kicsi! Nem olyan sok az a 22 centi! Simán meg volt akkora! Fogalma nem volt a három darabos korlátról, és a 25 centis mérethatárról, vagy ha volt is pont nem érdekelte a dolog.
Szombaton nagy reményekkel ültem csónakba, mivel úgy néz ki beindulnak végre a csukák. Persze nekem megint nem jött össze, vagy nem volt szerencsém, vagy egyszerűen csak a bánatos fa… tudja mi van már.
Azon gondolkodok, hogy elkeresztelem a csónakomat Elátkozottnak, hátha szerencsét hoz! 
Azért egy csomagot fogtam a csónakból, amit egy igen jó fej igazi sporttárs hagyott nekem a nádban. A gondosan bekötött zacskóban volt sörösdoboz, kukoricásdoboz, kukoricacsutka, két üdítősüveg, és üres csontisdobozok.
Stégen pár apró sügér, egy szép kövér sügér, és egy giga naphal jött.
A hajnal azért elég viccesen indult, hisz találkoztam a magyar Balotellivel, egy totál KO srác személyében. Az egész buszpályaudvar, a sofőrökkel egyetemben rajta röhögött, hogy mit művel a trikójával.
Hajnali párbeszéd a buszon, egy idősebb horgász, és köztem leszálláskor:
– Áááá a véres kard atya! (közben a botra mutat, és nagyokat vigyorgok)
– Csopak?
– Igen!
– Óóóó atya csak nem a honvédba mész?
– Atya az a legjobb hely atya! Alkarnyi kárászok, kilós dévérek atya.
– Én perget…
– Óóóó atya egyszer voltam ott az üdülőben egy hetet atya! Azok az alkarnyi kárászok, kilós dévérek atya!
– Értem én, de én per….
– Óóóóó atya és csak kukorica, se csonti, se giliszta atya, mással ne is próbálkozz atya!
– Jó szerencsét atya!
– Viszlát!
Csónakos, és kikötői betli után a mólón vertikáltam egy keveset, hogy kapás, és hal nélkül ne kelljen hazamennem. A második kősüllő után egy idősebb hölgy feltette azt a kérdést, amit nem gondoltam, hogy bárki feltehet:
– Elnézést, maga most a halakat sétáltatja? Mert teljesen úgy néz ki a dolog, mint, amikor a kutyát pórázon sétáltatják.
Szóval ha hiszitek, hanem ilyen dolgok történnek nap, mint nap.
Néhány halacska az elmúlt napok fogásaiból, hogy azért kép is legyen! 🙂
A képre kattintva olvashatjátok Bálint írását szigetközi kalandunkról:
Csónakos peca mellett döntöttem, bár előző este megint leszakadt az ég. Szarrá is áztam este. Az északi szél hatására a vízcseppektől elnehezült nád a bejáraton, majd a csónakkijárón feküdt. Mivel az előző két év tele nem volt olyan kegyes, hogy jeget varázsoljon a Balaton tükrére, így a nádvágás elmaradt. Az öreg és az új nád, együtt már nem semmi mennyiséget, súlyt képvisel. Szóval 20 perc vízmerés, majd további 25 perc küzdelem árán kijutottam a nyílt vízre, két kijárattal odébb, mint ahol kellett volna. Annyira sűrű a nád, hogy nem találtam a kivezető utat. Le a csuromvíz pulóver, fel a gondosan elcsomagolt száraz póló. Mit ne mondjak, jól esett a napsütés! Három órát dobáltam, de az előző napok esőzésétől, és a széltől opálos vízben kapásom sem volt, pedig elég nagy területet bejártam, de legalább jót eveztem. Tán két rablást láttam, hármat meg hallottam. Visszafelé nem a helyemre kötöttem, hanem egy másik nem használt helyre, ahol már tavaly sem volt csónak, így 5 perc alatt bent voltam. További 30 perc alatt kitakarítottam a csónakot, letisztítottam a lábrácsokat, majd sügérek után néztem. NO ivadék, NO kishal, NO sügér! 3 darab sügér jött össze kínkeservesen, és egy kiscsuka akció. Mólón 5 sügér, egy kis köves. Sajnos mind elég aprók voltak, de megküzdöttem értük rendesen!
Este aztán megint leszakadt az ég, és újra vizet merhettem, de most nem a csónakból (bár az is tuti legalább félig lett), hanem a pincéből. Kezd elegem lenni az időjárásnak nevezett káoszból!
Komáromi kalandomról a képre kattintva olvashattok:
