Hajnali párbeszéd a buszon, egy idősebb horgász, és köztem leszálláskor:

– Áááá a véres kard atya! (közben a botra mutat, és nagyokat vigyorgok)

– Csopak?

– Igen!

– Óóóó atya csak nem a honvédba mész?

– Atya az a legjobb hely atya! Alkarnyi kárászok, kilós dévérek atya.

– Én perget…

– Óóóó atya egyszer voltam ott az üdülőben egy hetet atya! Azok az alkarnyi kárászok, kilós dévérek atya!

– Értem én, de én per….

– Óóóóó atya és csak kukorica, se csonti, se giliszta atya, mással ne is próbálkozz atya!

– Jó szerencsét atya!

– Viszlát!

Csónakos, és kikötői betli után a mólón vertikáltam egy keveset, hogy kapás, és hal nélkül ne kelljen hazamennem. A második kősüllő után egy idősebb hölgy feltette azt a kérdést, amit nem gondoltam, hogy bárki feltehet:

– Elnézést, maga most a halakat sétáltatja? Mert teljesen úgy néz ki a dolog, mint, amikor a kutyát pórázon sétáltatják.

Szóval ha hiszitek, hanem ilyen dolgok történnek nap, mint nap.

Néhány halacska az elmúlt napok fogásaiból, hogy azért kép is legyen! 🙂