Ami a csövön kifért

Megint régen írtam, pedig lett volna mit, de valahogy mindig közbe jön valami szar…

Ma például egy rövid, de annál durvább vihar söpört végig a Balaton felett, 130-as széllel. Nagyon komoly károk keletkeztek lent.

Pont most posztolt képeket az egyesület a facebook oldalára, hogy a vizes blokkunkra is rázuhant egy fa és az úton is több kidőlt fa fekszik keresztben, gyakorlatilag meg sem tudom nézni a csónakomat, mert nem biztonságos a bejutás. A tűzoltóknak meg akad jelenleg ennél biztosan komolyabb baja is.

Durva károk keletkeztek lent a képek, videók alapján, amiket eddig láttam.

Amúgy ebben a pusztulat májusi októberben, majd később a rohadt melegben nem nagyon volt kedvem se írni.

30+ fokokban melót, kertet, pecát, kutyasétákat, tornát, bármit, így az írást is a hajnalokba – reggelekbe és a késő délutánokba – estékbe kellett – kellett volna beleillesztenem.

Hajnalban azért nem nagyon van ihletem, este meg a tetőtéri kis kuckóban, ahol írni is szoktam, a 30+ fokokban. hát…

Az írás meg nem lehet kényszer, mert akkor semmi értelme.

Másrészt továbbra is szopok az egészségemmel, de már meguntam a saját nyavalygásomat hallgatni. 😀

Szóval elhatároztam, hogy megírom a pecákat, a képek és az emlékeim alapján, szépen sorjában, minél kevesebb sírás – rívással spékelve. 😀

Még május hatodikán egy délutáni pecára határoztam el magamat. Mondjuk akkor pont nem volt meleg. 😀

Felhős volt az idő, fújt a szél is és be is hűlt valamelyest.

Itt már hivatalosan nem lehetett harcsára dobni és én állat nem is vittem magammal a bajszosokra összerakott motyót.

Aztán az egyik öbölben rabolt két balin. Megküldtem a kis púpost és mi verte le első dobásra szerintetek?

Persze, hogy egy bajszos balin…

Iszonyat mázlim volt.

Na nem azzal, hogy megfogtam volna, hanem azzal, hogy rövid rohangászás után, kiakadt belőle, az apró tízes horog. A wobblert azért jól megrendezte.

Esélyem se lett volna kiszedni, abban a sekély öbölben, hacsak nem a nyílt víz irányában indul meg a csónak mellett.

Sokáig nem találtam a halakat, aztán megnéztem, hogy esetleg a csövön nincs e valami?

Az öbölben vannak spotok, amiket Olivér, vagy én neveztünk el, lehet, hogy másoknak nem mondanak semmit, de mi mindketten tudjuk miről is van szó.

Ilyen helyek: Esztike, a Paksi, a babás nádas rész, a nagy csukás öblök, a nem csukás öböl, a te helyed (ezt Olivér nevezte el így), vagy éppen az imént említett cső.

Szóval odaértem a csőhöz és csak annyit láttam a fodrozódó vízben, hogy valami odavert egy baszott nagyot.

Óvatosan, alapjáraton benavigáltam, letettem a súlyt és miközben vártam, hogy megismétlődjön az iménti eset, azt is észre vettem a hullámzásban, hogy a torzsán a nádban ívnak a küszök.

A második rablásnál már a kezemben volt a bot és repült a harcsa által szétgyalázott kis púpos.

9 balint fogtam, kb. 20 dobásból. Az első 6 dobásból, csak azért nem jött ki 6 hal, mert az első dobást elizgultam.

A vége felé azért kockáztatni kellett, mert csak akkor csapták el a humpbacket, ha a nádszálak közül indítottam.

Egy lemaradt hallal és egy rontott kapással fejeződött be a móka.

Ennyi hal volt aznap ott.

És egy rövid keresgélés után hiába mentem vissza.

Az értelme annyi volt, hogy sikerült a torzsába szaggatnom a harcsa által megtépázott, 9 balint adó, kis púpost…

Másnap nem voltam, de zabált a hal a csövön, így harmad nap együtt vágtunk neki a mókának a cimborámmal.

Hát… Nem volt kánaán. 2-2 halra emlékszem és a cimbora egyik balinját, igencsak megnyúzta egy harcsa.

Na jó, a képek tanúsága szerint hármat fogtam. A harmadikat, ami aznap az első volt, emlékeim szerint a szomszéd településen csíptem el. Tényleg bejártuk Tolnát – Baranyát, majdnem feleslegesen.

Egyébként akkor már kezdett beütni a májusi lehűlés és mocskos, rohadt hideg volt. Igazi október. 😀

Amikor kifelé motoroztunk felkerült a kabát és mindkét csuklya is.

11.-én egyedül vágtam neki az öbölnek. Sokáig brutális nagy betlinek nézett ki, pedig elmotoroztam a szomszéd településig.

Végül Esztike adott egy balint.

A majdnem betliből, csak azért lett egy kurvajó peca, mert úgy döntöttem, hogy kikötök és partról fogok süllőt, mit süllőt, süllőket. 😀

Még előtte azért volt egy küldetésem. Az egyik vevő visszaküldött egy hybridet, azzal, hogy neki az előke minden egyes dobásra összeszedi a hasi horgot!

Azt hiszem elég jó mintavétel, ha 15 dobásból nekem ezt egyszer sem sikerült ezt összehoznom. Szóval nem a csalival volt a probléma, hanem vagy a dobástechnikával, vagy a vezetéssel.

Ahogy egyébként ezt sejtettem.

Szóval ott hagytam a csövet, ott hagytam az öblöt és fél óra múlva a parton találtam magam.

A harcsák miatt egy ideje, a 18-as finezzével süllőzök. Kövezéseken. Oda általában nem áll ki akkora bajszos, amivel ne bírnék el, azzal a pálcával.

De mivel még volt reményem balinra és nem akartam két botot cipelni, ezért csak a kicsit vittem magammal.

Már messziről hatalmas csattanásra lettem figyelmes és ahogy másztam le, a bástya mellett megint rabolt.

Elég sok küsz volt előttem, de nem ívtak.

Akkor még.

A balinokhoz sokáig egyáltalán semmi közöm nem volt. A kis púposnak túl sekély volt a pálya. A topwatert meg nem ették, így visszamentem a kocsihoz. Egyrészt kezdett mocsok hideg lenni, másrészt a balinos pálcát és dobozt, ideje volt süllősre cserélni.

Magamhoz vettem egy müzli szeletet, ittam némi vizet, felvettem a kabátot, lassan besötétedett, de a fogatlanok még mindig csattogtak, a küszök meg a hideg ellenére ívni kezdtek.

Lett egy olyan ötletem, hogy az elsején a harcsa által elorzott wave minnow helyett, újra horgzott és bekészített ősdarabok közül, a baby blue színnel elkapok egyet. 😀

Húzva nem kellett nekik, így elkezdtem elég agresszíven, jerkelve vezetni és láss csodát, megjött a várva várt kapás.

Persze egy hal még lehetett volna véletlen, de én mindjárt hármat szedtem le vele, a harmadikat már tök sötétben.

A harmadikat nem kérdés, hogy egy bajszos zúzta le ennyire.

Kegyetlen gyilkosok ezek. 😀

Mint írtam elkezdett ívni a küsz, méghozzá nagyon brutális mennyiségben. És szépen lassan megjöttek a süllők is, az éjszakai balinok közé.

Jó hangok voltak.

Mindenütt.

De úgy nézett ki, hogy a jobbnál jobb wobblerek sorban csődöt mondanak.

Annyira fel is basztam magam a dolgon, hogy egy fél órára otthagytam a pályát.

Szerencsére nem állt oda senki.

Talán a májusi hideg miatt nem hittek a halban és hát eléggé szürreális is volt, 10 fokos levegő hőmérsékletben, küszíváson horgászni. 😀

Lassan azért kezdtem elkönyvelni a betlit, amikor a szemem megakadt a másik oldschool wave minnow FT változatán.

És láss csodát, első dobásra leszedte egy, aztán leszedte még egy, aztán sajnos kabátoltam egy dévért, ami horogszabadítás közben annyira vergődött, hogy kitört a terelőlap a nyerő wobblerből. 😦

Na mondom felteszem a kék hátút és hamarosan megjött a harmadik süllőm is.

Faroktőig 38 és 44 centi közötti halak voltak. A tökéletes tepsiméret. A 44-es ráadásul elképesztő jó kapással jelentkezett.

Izomból leverte a wobblert, de nem akadt meg. Hagytam egy pillanatra felúszni és amikor elindítottam, legyilkolta. 😀

Meg is voltam aznapra, de mivel tudtam, hogy Balázs cimborám vízen van és nem sok sikerük volt csónakból, így felhívtam, hogy hazafelé szerintem érdemes lenne megállnia.

Kettőig lent volt és rommá fogta magát. 😀

Tanulságos peca volt.

Általában ennél jóval hamarabb fel szoktam adni.

Sőt alap esetben, a csónakos peca után azonnal haza is mentem volna.

De aznap volt valami furcsa megérzésem.

Bejött!

Balaton Kategória | Hozzászólás

A harmadik rész

Jövök még a május néggyel.

A hárommal azért nem, mert aznap családi kiránduláson voltam, tehát aznap nem horgásztam, de az írásnak az a nap is szerves része lesz.

De előbb még a másodika.

Nyugi. Aznap nem mentem ki még egyszer.

Illetve mégis.

Az újabb Balaton-felvidéki kirándulásunk végén kinéztünk a Révfülöpi – hajóállomásra, de dobnom egyet se kellett. Egyrészt nagy volt a tömeg ( ami a lenti képen nm látszik), másrészt halra utaló jelet se láttam.

Igen, másodikán is kirándultunk a feleségemmel.

A Kővágóörsi és a Szigligeti templomromokat néztük meg peca után, de most nincs hozzá semmi extra történet.

Mindenhol nem jöhet szembe velünk egy Zsuzsa néni. 😀

Szóval harmadikán kirándultunk.

A fiam emlékezett rá, hogy az asszony kinézett még tavaly egy hajókirándulást Budapestről Szentendrére és vissza.

És most anyák napjára azzal lepte meg, hogy befizette magát, anyát és miután rábólintottam engem is. 😀

Aki ismer az tudja, hogy mennyire nem a szívem csücske a “nagyfalu”.

Anno a horgász kiállításokon való részt vétel is kész trauma volt a számomra. 😀 Az akkori Lanitexes főnök testvére, Endzsi, aki szintén a cégnél dolgozott, azt mondta, hogy a madcatas Molnár Gabinál és nálam antiszociálisabb emberekkel még nem hozta össze a sors. 😀

Ez van.

Nem szeretem Budapestet, a koszt, a pörgést, a tömeget, ennek ellenére rábólintottam.

Már a vonaton sikerült egy olyan vagonba ülnünk, ahol középiskolás rendőrtanoncok és ha jól vettem ki oktatók is tartózkodtak és hát az egyik kölyöknek feltűnési viszketegsége lehetett.

Kicsit pufók, idegesítően magas hangú, egyfolytában a kezeivel mutogató és kereplő fazon volt, aki nagyon a középpontban akart lenni. Folyamat vertyogott és mutogatott, egészen Kelenföldig.

Persze biztosan tovább is, de szerencsére mi ott leszálltunk.

Mivel még nem jártam a kölyöknél a szálláson, így az asszony volt a “gájdom”.

A metrón ért az első felismerés, hogy még mindig nem vagyok Budapestre való.

Kétféle embert láttam.

Az egyik típus a telefonjába felejtkezett, a másik meg kétségbe esett arccal magyarázott egy másiknak akivel volt.

Na jó volt egy harmadik, aki egy öreg mellett állt és azon röhögött magában, hogy az öreg mit tekeri összevissza a telefont, talán csak azért, hogy alkalmazkodjon az utazó többséghez.

Aztán felszállt egy pár, egy kiskutyával. Csóri kutyán ruha anyagból készült szájkosár volt és végig ugatta – vonyította – kínlódta az utat.

Itt már én is kínlódtam, belül talán vonyítottam is, pedig még csak ezek után jött ama bizonyos “négyeshatos”, ami a villamosok közt ugyebár szégyenpados. 😀

Igazi multikulti. Volt ott baszki vagy tízféle náció. Összevissza karattyolt mindenki.

Aztán egyszer csak felszállt és beállt mellém egy romagyerek, hatalmas csillag alakú tetoválással a halántékán. Tudom – tudom előítéletes, meg non PC vagyok, de pont úgy nézett ki a fazon, mint akit tegnap engedtek kis a böriből.

Felüdülés volt leszállni a sárga csodáról!

Azt zárójelesen megjegyzem, hogy a kölyök mesélte, hogy egyszer rá kellett szólnia az anyjára, a négyeshatoson, mert ránézett egy travira és félt, hogy gubanc lesz belőle. 😀

Megérkeztünk a gyerekhez és 2 perc után értettem, hogy miért is akarnak albérletet cserélni a barátjával, bár a bérlőtársának édesanyja szerint tök jó kis kecó, de én kettő ott eltöltött óra után a ereimet vagdalnám, az egészen biztos. 😀

Ez az egész Budapest nekem egyre inkább halál!

Pusztulat, mocsok, élő zombik rohannak mindenfelé, az a multikulti, a szerencsétlen hazájukból egy totál idegen kultúrába kiszakadt indiai – pakisztáni – nem tudom milyen nemzetiségű ételfutárok minden sarkon. Beton, beton és beton!

Gondoltam na majd a hajón.

Aztán a hajón meg azt gondoltam, na majd Szentendrén.

Aztán Szentendrén csak arra gondoltam, hogy na majd másnap hajnal a csónakban.

De egyik sem jött be. 😀

Indulás előtt ott voltunk 20 perccel. Akkor még nem voltunk sokan, de a tömeg csak nőtt és egyre csak nőtt.

Mikor leszedték előttünk a láncot, megindultak a népek, azt hittem valaki a Dunában végzi. 😀

Úgy nyomtak minket befelé, mint egy igazi csürhe. 😀

Persze tudom, mindenki a nyitott tetőn akart elhelyezkedni, de amikor mi már fent ültünk és a jegyszedő faszi a nagy többségében külföldi utazó közönség felé eleresztett a Gladiátor című első filmből elhíresült mondat első részét, miszerint: Hold the line! Már szakadtam a röhögéstől! 😀

Persze a Stay with me! az elmaradt és a sort sem olyan értelembe kellett volna tartani a birkáknak, mint a filmben.

A hajóút igazi élmény volt! 😀

Mögöttünk egy olasz társaság ordibálta végig, olyan igazi déliesen az utat, de voltak kínaiak, japánok, németek, meg még ki tudja milyen nációk.

Szentendre tényleg gyönyörű!

De ha én ott laknék, már nem laknék ott. 😀

A tíz négyzetméterre jutó olaszok száma aznap magasabb volt, mint Rómában, a kínaiak száma több mint Pekingben és még sorolhatnám.

Multikulti level 2, de azért túléltem a napot.

Mekkora kontraszt ez Zsuzsa nénihez képest, ott a foxódi dombon, csendben, egyedül.

Azóta is sokat gondoltam rá, ahogy azon is sokat agyalok, hogy amikor tök egyedül kimotorozok éjjel kettőkor a vaksötétben a vízre normális vagyok e?

De ilyenkor jövök rá, hogy igen, Zsuzsa néni élete ennél a zsibvásárnál mennyivel teljesebb és mennyivel jobb nekem, éjjel kettőkor, ott, egyedül a vízen, a tök sötétben.

És mennyire nem értem a fiamat, hogy mit élvez ezen az egészen?

Én nem éltem volna ezt az egészet 24 évesen sem, abban 100 %-ig biztos vagyok, pedig annyi idős koromban még nem is kezdtem el újra horgászni.

Visszafelé amúgy sokkal több volt a magyar. Akkor már kivártuk a tömeget és a hajó belsejében foglaltunk helyet.

A mondat újra elhangzott egyébként, csak most magyarul:

Tartsd a sort!

Szerintetek tartották? 😀

Másnap háromkor már a stégen álltam. De hiába!

Olyan szél és hullámok fogadtak, amiben én kifelé szoktam menekülni, nemhogy bemenjek. 😀

Viszont tudtam, hogy a vízen van egy cimborám, így megcsörögtem.

Az őrültek így is kimentek a vízre, de nem lehet kint megmaradni, halnak sok jele nem volt sehol, azért akadt egy harcsakapás, csak éppen a jighorog feladta és kiegyenesedett.

Olivér volt ez a cimborám, aki ahogy egyik nap fogalmazott kölyök kora óta ismer engem és tudja, hogy nem vagyok rosszindulatú, csak amellett, hogy annyira nem szeretem az embereket ( antiszociális ugyebár 😀 ), kicsit hirtelen is tudok lenni, ahogy télen is az voltam, amikor nyilvánossá váltak az új szabályok és tilalmi idők.

Akkor biztosan meg is haragudott rám, mert a szonárosokat kis híján elküldtem a halál faszára. 😀

Ugyanis a február 15-ös tilalmi idő sem azért lett, mert én valamelyik parti kikötőben basztattam a csapósügereket.

Felháborított, hogy már megint mások miatt szopok, de azóta már leszarom az egészet, mert úgyis egyre kevésbé szeretek hidegben horgászni és sajnos a kedvenc csíkos vitézeim igen csak eltűnő félben vannak. 😦

Kicsit megnyugodtam azóta és elkezdtem egy kicsit más fajta szemléletmóddal nézni a dolgokat.

Olivérrel is megbeszéltük ezt a nézeteltérést, hiszen ő is tudja konkrétan, hogy kik azok, aki miatt ez az újabb szigorítás megszületett és bár aktív szonár használó, tudja, hogy az egészet egyáltalán nem rá értettem.

Nekem meg meg kell értenem, hogy több generációnyi különbség van köztünk és vannak dolgok, amiket máshogy látunk. Ő él hal a kütyüknek a vízen is, engem meg nem igazán érdekel.

Vicces amikor kérdezik, például a stégünkön, hogy szonárral találtad meg a halakat?

Nem. Nekem a szemem, a fülem a szonárom. A tapasztalatom, a szerencsém, a megérzéseim az én livescopeom. 😀

Persze lehet ezen nevetni. És nyilván sokszor mentene meg a betlitől egy kütyü.

Nyilván nem is fogok akkora süllőket és sajnos csukákat is egyre kevésbé, de nem és nem akarok kütyüket bambulni a vízen!

Szóval attól, hogy nem értünk egyet mindenben, még lehetünk cimborák és horgászhatunk néha együtt, ahogy végül negyedikén is tettük. Kétszer. No meg a végén átcsúsztunk az ötödikébe is. 😀

A cimborája hazament, miután kikötöttek. Két különböző parti pályát néztünk meg.

Amit én néztem meg, ott abban a szélben tükörnek kellett volna lennie. Hát nem az volt, ugyanis pont ott fordult a szél. Halnak jelét sem láttam.

Amit Olivér nézett meg, onnan halas infója volt és amikor hívott, hogy három dobás, három méret forma süllő, nem volt kérdés, hogy oda megyek e?

Küszívás volt egy kikötött hajó oldalán és raboltak az éjszaka fogatlan és fogas rablói.

Egy – egy szép éjszakai balin után, fogtunk még egy – egy kisebbet és neki jött még egy süllő, amikor megjött egy helyi fazon is, aki elkezdett minket zsibbasztani.

Kiment a kocsihoz felöltözni, mi meg úgy döntöttünk nem kell nekünk ez és megpróbáljuk a nád előtti pályát csónakból. De szar annak, akinek két csónakja is van. 😛 😀

A kikötőben nem mozgott a víz és mintha a nád előtt is csendesebb lenne.

ÉS ahogy a pályára értünk…

MAYHAM basszameg!

Zabált a balin, mi meg azt a pár halat dobtuk 2 órája, atom széllel a hátunkban. Gyááááá!

Én persze topwaterrel kezdtem, de nem tudtam pontosan odatenni, ahová kellett volna és Olivér már a második balint szedte le, amikor a kis humpbacket feltettem.

Nem tudom hányadikat dobhattam, amikor végre odaragadt egy balin. Aztán a balin egyre nagyobb balinnak tűnt, aztán ahogy betört a csónak alá, cimborám megjegyezte, hogy olyan harcsás volt az a dupla burvány, amikor a halam leakadt.

A zsinóron volt némi nyálka, de ez akár lehetett volna baliné is, ahogy a testéhez ért a zsinór, amikor betört a csónak alá, de aztán két dobásra rá, megint bődület kapásnak vertem oda.

Ennél a halnál kb. 3 másodperc után egyértelmű volt, hogy bajszos balin a tettes. 😀

A hal szerencsére a nyílt vízfelé indult. Barátom felhúzta a súlyt én meg szó szerint és átvitt értelemben is felvettem a kesztyűt és aznap a jbraid is bírta. 😀

Olivér konstatálta, hogy igazi pecsenyeharcsa, de azért annál egyrészt egy kicsit nagyobb volt.

Másrészt a mintázata annyira csodás, hogy egy másodpercig sem gondoltam arra, hogy levágjam.

Még a hátán is szép foltos – márványos volt a minta.

A legszebb harcsa, amit valaha fogtam!

A harcsabajusz meghozta a harcsát. 😀

Csúnyán eltűnt benne a kis púpos. A horgok kihajlottak, úgyhogy cserélnem kellett.

Hatalmas élmény egy ilyen jószágot kifárasztani a kispecával!

Jöttek is szépen a balinok.

Volt aminek a hátán látszott, hogy harcsa tépázta meg.

Végre gyönyörű, erős balinok voltak, nem azok a papír vékonyak, bár ősszel ezek is biztosan vastagabbak lesznek, ha nem egy bajszos gyomrában végzik.

Olivér szerintem többet fogott. Még a hasi horgától megfosztott, elsők között készített kis ayu púpossal is elkapott néhányat, de ezen a napon is nagyon sok volt a rontott balinkapás.

Aztán volt egy furcsa eset. Twitcheltem a kis feketét, sekély vízben, torzsás felett, amikor megállt a wobbler.

Először azt hittem elakadtam, így nem vágtam be.

Majd éreztem, hogy nem holt súlyt húzok, így kabátos halra tippeltünk, aztán amikor süllősen kezdett rángatni, majd feljött egy nagy faroklapát, a csónakban amúgy is magasabb álló és magasabb cimborám felkiáltott.

Süllő!

Jó süllő!

Ami abban a pillanatban búcsút is intett….

Nem láttuk az egész halat, hiszen a víz koránt sem volt tiszta, de amit láttunk belőle, az alapján életem wobblere tüskéshátúja lehetett volna. Minimum 70+os..

Valószínűleg éjjel belakmározott és befeküdt a torzsák közé, a belső nádöbölben és amikor a feje felett megállt az apró falat, csak ráfogott.

Mivel én meg nem vágtam be, az apró tízes horgok a csontos pofáját nem ütötték át és ahogy fúrta magát lefelé és rázta a fejét, kipattant belőle a horog.

Meg kell mondjam, hogy remegtem pár percig. Lehet, hogy jobban, mint a nyakon ragadott harcsa után.

És mi marhák este visszamentünk.

Kánanán lesz a sötétben! – egész nap ez járt a fejünkben.

De persze a szél megfordult és mindent elvert…

Küszt, balint, süllőt, harcsát. 😦

Egy esélyünk volt, de ahhoz több mint egy órát kellett motoroznunk.

Voltak halak a pályán, de a tutiban egy csónak állt.

Egy – egy süllőket kergettünk a nádtorzsákon. Egy – egy ergya kapásunk volt csak.

Az egyik helyet már dobtuk vagy 10 perce. Én a bal oldali torzsa mellé dobtam a legtöbbet. Aztán felvettem, a súlyt, hogy helyet váltsunk és ahová előtte szórtam a wobbler, a teljes csöndbe, megjött a jó hang.

Én már nem tudtam megdobni a mellettem lévő nádbaba takarásából, de lassan letettem a súlyt.

Közben újabbat durrant.

Majd a harmadik rablás után már az F11-el a pofájában rázta a fejét a sötét éjszakában.

Sokszor ennyin múlik. Ha egy perccel tovább horgonyzunk, lehet, hogy én fogom meg.

Kiló hetvenes fogas, küszíváson wobblerrel már több, mint kurvajó.

Nemsokára teljes kuss lett, éreztük, hogy valami lesz. Ránéztem a taviharra, majd az időképre, de kicsit későn, így zuhogó esőben kezdtük meg a menekülési manővert.

Az eső aztán leállt és két olyan helyen, amit ha hajnali háromkor felkelek, partról is megdobhattam volna, fogtam egy – egy süllőt, de egyik sem lépte át az ingerküszöbömet. 😀

ajándék, Balaton, balin, csónakos, felszíni, harcsa, hendméd, süllő Kategória | Hozzászólás

Ne is engedjen!

Ez az írás csak egy facebook posztnak indult, de aztán olyan hosszú, meg talán tartalmas is lett, hogy itt is megosztom veletek.

Tegnap este varázs volt a víz! 💙❤️💙

Ennek ellenére csak egy nagyon kis szakaszon ívott a küsz. Bokrokon keresztül úgy kellett bemászni és a moszatos – csúszós köveken belavírozni a tutiba.

Még világosban fogtam róla két balint öt kapásból. Tudom, elég vacak arány, főleg wobblerrel, de ez az öt kapás maximum 3-5 haltól jött. És idén annyi a rontott balinkapás, hogy már meg sem lepődtem.

Elmentem még körbe nézni B és C terv után, hiszen biztos voltam benne, hogy a dzsindzsába nem mászik be senki más.

Mivel máshol nem találtam halakat, így visszamentem az auóig, ettem – ittam, magamhoz vettem a kabátot és a süllős cuccot.

Még le se ment a nap teljesen, még nem jöttek azok a jól ismert süllőhangok, de már fogtam két 30 centi formát.

Na mondom megtaláltam az elmúlt napok legjobb ívását és durrrr és durrrr, megjöttek! 😍😍

Szumma – szummárum, egy méretes forma volt még kézben, pedig nagyon komoly halak voltak előttem.

Ez az egy hal kapott rendesen. Eltűnt benne a 7,5-es minnow.

Volt olyan hal, ami fél méterre tőlem, szinte a talpam alatt durrogott olyan hanggal, hogy beremegett a szívem! 🙂

Legalább öt wobblertípusommal volt kapásom, már ha azt kapásnak lehet nevezni, hogy megáll a wobbler veretése.

Egyszerűen nem ütötték le a fahalakat, csak ráfogtak. Ez amúgy idén eléggé jellemző és egyszerűen nem jövök rá az okára.

Három jó halhoz nagyon közel voltam.

Az egy a 11,5-es wave minnowt fogta – majd engedte el. A másik a 7,5-est támadta.

Ez olyan közel volt, hogy a bevágáskor a wobbler kiugrott a vízből, a süllő meg balinként üldözte a felszínen, de nem találta el.

Ilyet se nagyon láttam még!

A legemlékezetesebb, talán 2 méteres zászlón fogta meg a 6,7-es humpback shadet, majd a féket tépve indult a nyílt víz felé.

Egy darabig biztos voltam benne, hogy ez a csíkos vitéz az enyém lesz.

Amikor 1,5 méterrel a kő előtt feldobta magát láttam, hogy a fahal a pofája jobb oldalán van kívülről es hát elég volt egyet ráznia magán…

Igazán pazar hal volt!

Legalább kettes, ha nem nagyobb.

A hangok alapján tudtam, hogy vannak a pályán wobbleres viszonylatban nagyon jó halak, most már nem csak hallottam, de láttam is az egyiket…

Megsemmisített!

Éjfélig még kitartottam ugyan, de egyre ritkultak a hangok és már fordult a szél is.

Ez alatt a 3 óra alatt, többször megfordult a fejemben, hogy hagyni kellene a helyet, de hát ott volt a hal előttem. Pedig van amikor a kevesebb a több.

Mit előttem?

Volt olyan hal, amit ha elég gyors vagyok, kézzel megfoghattam volna. 🤣🤣🤣

Tegnap hárman kérték, hogy adjak tanácsot süllőzésben, mert idén nem bírnak velük.

Higgyétek el, hogy nálam van olyan aki lényegesen többet fogott idén, igaz sokkal többet is megy értük.

Ha meg eddig eljutottatok az olvasásban, akkor kiderült, hogy a kánaánban is van, hogy csak puliszka jut az embernek.

A túró ott marad!

Talán a sekély víz, vagy a kis területen összetömörülő rengeteg táplálék, esetleg az érkező front lehetett a ludas?

Vagy finomabb fékkel, esetleg puhább bottal kellett volna próbálkoznom?

De hát máskor ugyanezzel a cuccal simán halra váltom a kapásokat.

Ilyenkor napokig képes vagyok ezeken agyalni, pedig lehet, hogy csak el kellene fogadni, hogy ilyen is van.

Nem lehet mindig – mindent megfogni, hiszen akkor meg is unná az ember.

És én voltam ott, én éltem át azt a 3 órás csodát! 💙❤️💙

De az a rohadt “DE” mégis mindig ott motoszkál a fejemben és nem enged el soha.

Ne is engedjen!

Balaton, balin, balsa, hendméd, süllő Kategória | 1 hozzászólás

A barátság mindenek felett – második rész

Gondolkodtam a túl a barátságon címen, de az kicsit erős lett volna, ráadásul annak ellenére, hogy az új outfit miatt ezt is megkaptam, nem – nem léptem be a Village People zenekarba. 😛 😀

A cím egyébként lehetett volna akár ez is: Egy tanulságos peca margójára. 😉

Szóval másodikán egy barátomat láttam vendégül, aki messziről jött folyóvízi horgász. Előző nap fel is hívott és érdeklődött, hogy milyen wobblerekkel készüljön?

Több ok miatt is, a harcsát elvetettük. Eleve négyre tudott leérni és akkor vagy megnézzük a harcsás helyeket, vagy egyből rámegyünk a süllőkre.

A cimborám, annyira udvarias volt, hogy még azt is megkérdezte, hogy ha fog, akkor vihetne e süllőt, mert a felesége nagyon szereti és feléjük nem túl gyakori zsákmány?

Szóval hagytuk a harcsát és rámentünk a süllőkre.

Eleve az előző napi küszívásra álltunk volna rá, de már messziről láttam, hogy sehol egy madár, nem durrog a balin sem a lámpa alatt. Azért találtam egy kisebb foltot, de pont egy bokor alatt zajlott az ívás lényegi része, ami ugye nem véletlen és a bokor alatt durrogtak a jobb halak is.

Hangok alapján voltak átlag süllők, de azok inkább kint, a mélyebb vízben és a jobb süllők mellett kisebb harcsák is tiszteletüket tették a bokor alatt és körül.

Úgy álltam be a csónakkal, hogy a barátom tudja a legkedvezőbben megdobni, az amúgy is karcsú kis spotot, de nem volt így se könnyű dolga.

Közvetlen a követ csak felúszó wobblerrel lehet meghorgászni, amit eleve nem egyszerű a bokor takarásába juttatni és mire a fahalak igazán beindulnak, gyakorlatilag ki is kerülnek a kapászónából.

Nem bírtunk a halakkal. Nekem jött két harmincpárcentis és voltak bizbasz kapásaink, mígnem a cimborán wobblerére (amit egyébként én készítettem) jött egy brutál, fékhúzós kapás, ami sajnos nem járt akasztással. 😦

Lassan jött fel a nap, elérkeztünk az utolsó 20 perchez, amikor barátom végre jobb halat akasztott a 6,7-es humpbackel. Persze nem süllő volt a tettes, hanem egy 50 centiméter forma, kis bajszos.

Aztán leszedett még egyet, majd nagy csend lett. A rablások elhallgattak, ő meg lépett egy merészet!

Az utolsó pillanatban, az előző este betett a dobozába, valami megérzés okán egy mélyre törő, hosszú terelő lappal ellátott, süllyedő cranket. Béka színben. Totál küszívásra való darab. Az életben nem tettem volna fel!

Abban a pillanatban azt érezte, hogy a hal ugyan leállt a kőről, de olyan messze még nem lehet, így elkezdte vallatni a kő mellett a mély víz alsó régióját.

És láss csodát, 5 kapás, további 3 harcsa, amiből kettő már meghaladta a méretet is.

Jött egy horgász, aki nagyon nem tavi pecás, volt egy megérzése előző este, majd másodikán reggel ötkor is és mindkét megérzése helyesnek bizonyult.

Nagyon szeretem az olyan pecákat, amikből tanulni lehet. Én ilyen helyzetben gumival, vagy nagyon max vertikkel szoktam párat dobni a kőláb mellé, de leginkább még annyit sem, inkább elkezdem szórni a fahalat a fogatlanok elé. Egyébként ettől a spottol 10 méterre, hasonló helyzetben tavaly szedtem is le harcsát, saját vertikkel.

Azóta beszéltem egyébként a gyártóval és rendeltem két cranket, ugyanis az a csali is kézi készítésű, én meg ha tetszik, ha nem, nem tudok minden szituációra wobblert készíteni.Gyárit meg nem szeretnék használni, még véletlenül sem.

A mókának én vetettem végett, azzal, hogy egy víz alatt elterülő faágba akadtam a kő mellett. Hogy hogyan nem akadtunk bele korábban, azt egyikőnk sem értette!?

A halakat a cimborám nem fényképezte, de remélem azért elhiszitek, a leírottakat.

Közben megérkezett az elsejei rámállós csónak, inkább nagy ívben elkerültük és elindultunk a nádba balinokat keresni.

Az első spoton két hal volt, az egyik a cimborám wobblerét támadta, de nem akadt, a másikat leszedtem.

Aztán a következő öbölben három hal is volt. Én tudtam, hogy itt a WTD ideje. Első dobásra rá is durrantott és miközben dobtam a következőt, láttam, hogy a barátom nem rest és kapocsba tett egy hatos whitewalkert. Felismerte egyből ő is a helyzetet.

A második dobásnál már nem hibázott a fogatlan harcos és a következő pillanatban a cimborámnak is hala volt.

A harmadik hal a brutális kapás ellenére egy méret alatti jószág volt, majd a barátom mozgást észlelt az öböl előtt.

Harmadszor vittem ki horgászni és amúgy se fordul meg naponta, hetente, de még havonta, sőt fél évente sem a Balatonon, de tudta, hogy balin.

Abból az apró jelből.

És igaza lett.

A hal viszont az én WTD-met választotta.

Érdekes dolog ez, hogy ő tudta melyik a süllő, melyik a harcsa rablás, pedig az elmondása szerint az ő vízén az elmúlt 5 évben összesen nem hallott ennyi rablást.

Vannak akik meg évek óta vallatják a Balatont és nemhogy a rablások hangja alapján nem tudják megkülönböztetni, hogy melyiknek milyen hal volt az okozója?

Még egy ponty fordulásra is simán rádobnak, mert azt hiszik balin rabolt.

A nap hátralévő részében fogtunk még néhány fogatlant.

Számomra külön öröm volt, hogy egy új wobblerem, a sinking pencil, a kevés hal és a kevés vízben töltött idő ellenére három szép balint adott.

Az egyik halnál a cimborám meg is jegyzete, hogy ez is egy “hülye biztos” wobbler lett, mert aki lusta pöcögtetve – jerkelve vezetni, az a simán húzva magát illegető wobblerrel is megfogja majd a halat.

A két nap alatt, kb húszat dobtam vele, ráadásul egyik helyzet sem volt olyan, amire kifejezetten ez a fahal készült.

Szóval kb. 20 dobás/5 kapás! 4 kézben tartott hal.

Brutálisan jó dobótáv, billegő mozgás. Mi kell még?

Hogy beinduljon a gyártás. 😀

Ahhoz képest, hogy előző nap telefonon megbeszéltük, hogy a harcsákat hanyagoljuk, a hat kézben tartott bajszos azért elég durva! 😀

Majd legközelebb direkt rámegyünk a harcsákra, hátha akkor süllőt fogunk.

Mert végül – legalább is a konyhára való méretet – azt nem igazán sikerült fognunk.

Aznap nem.

Balaton, balin, balsa, felszíni, harcsa, hendméd, süllő, steveolures, topwater Kategória | 2 hozzászólás

Nyitány – Az első rész

Avagy éljen május elseje!

Március – április a domolykózás mellett, nadálycsokorral történő harcsázásokkal telt. Az utolsó nap hajnalán is a nád mellett ringott a csónak. Fogtam is egy hetes formát, meg három kisebbet, de ez a peca már terepszemle is volt a nyitányra.

Szerencsére a jó idő okán sikeresen lezajlott a süllők ívása és az ivadékok kelése, így a vezér engedélyezte másnapra a csónakos nyitányt is.

Az előző pecákon is agyfaszt kaptam már a balinoktól, mert jó – jó az úszót bámulni, de azért na. 😀

Harmincadikán viszont olyan történések voltak, hogy majdnem letetettem magam mellé a hajamat, ami egyébként meg is történt nem csak képletesen, hiszen új fizimiskával készültem, pergetett harcsák reményében. 😀

Az új séró meghozta tavasszal a nagy domit is, gondoltam csak meghozza nekem elsején a harcsát. 😉

A bajuszt Damon Heta Ausztrál dartsjátékos ihlette, de ilyen volt például Hetfieldnek is a Black album idején és még sorolhatnám. A sérót egy portugál kézilabdás Salvador Salvadorról mintáztuk.

Egyesek szerint úgy nézek ki, így mint egy sorozatgyilkos, de van aki necc izompólóban látott maga előtt kamionvezetőként. 😀

Szóval harmincadikán az öbölben, ahol harcsáztam annyi balin volt, hogy egy humpbackel, meg egy felszínivel könnyedén foghattam volna egy beállásból, akár harminc darabot.

Annyira be voltak gőzölve, hogy amikor gyorsan tekertem ki a 30 grammos, zöld – piros harcsázó úszót, négy balin is ledurrantotta rendes felszíni kapással és volt ami meg is akadt.

Az alábbi képen látható torokra vette a horgot és a baszom balsa úszó konkrétan a pofájában volt. 😀

Életemben nem láttam még olyan őrületet, ami ott volt!

Délután kirándultunk az asszonnyal.

A Taliándörögdi templomrom volt az úticél.

Innen aztán bekeveredtünk a faluba.

Aztán a faluból a Foxódi forrás felé vettük az irányt.

Foxód egy külterületi rész, mindössze öt házikóval, amiből háromban laknak.

Már közel járhattunk a forráshoz, amikor az első lakott házból egy hatalmas kutya rontott elő, szerencsére láncon. Ettől az asszony úgy berezelt, hogy visszafordultunk. Hiába mondtam neki, hogy már nem lehetünk messze, ő nem akart a kutya vacsorája lenni. 😀

Pár métert tehettünk meg visszafelé, amikor feltűnt egy néni, aki éppen kaptatott felfelé, én meg megkérdeztem, hogy milyen messze van az a forrás?

Zsuzsa néni nagyon készséges volt. Elvezetett minket a forráshoz, majd teljesen ismeretlenül beinvitált minket az udvarába és elmesélte nekünk a kis történetét.

A néni 73 éves, de nagyon fitt volt, egyedül él a dombon a macskájával és Istennel.

A keszthelyi panelból vágyott vissza ide, de nem a faluba, hanem fel a dombra, az öreg Kamrához, ahol a nagyapja és az apja is olyan jól érezte magát. Szerette volna megmenteni, az általa azóta Kamra Múzeumnak keresztelt kis pince szerű helyiséget. Úgy érezte neki ez a küldetése.

Eleinte a kis faházban aludt, ami tulajdonképpen egy fészer, míg fel nem épült a kamra mellé a kis ház.

Azt mesélte, hogy eleinte nagyon félt minden hangtól. Éjszaka attól is összerezzent, ha egy alma leesett a fáról, hát még ha rókák, vakkantottak, fácánok rikoltoztak az éjszakában.

De kérte Istent, hogy segítsen neki, mert Ő ott és így szeretne élni, egyedül a dombon és Isten meghallgatta, segített neki és már egyáltalán nem fél.

Teljes életet él a dombon, ő a harangozó a templomban, verseket ír, zöldséget és gyümölcsöt termeszt, benne van az ökumenikus nőegyletben.

És mesélt és mesélt. Talán még mindig mesélne, ha nem jövünk el.

Talán a legfontosabb mondata az volt, hogy:

Mindig kell, hogy legyen az ember előtt egy kitűzött cél!

Mert anélkül nem ér semmit az élet,

Este korán lefeküdtem, mert az első napba – megfogadván Zsuzsa néni tanácsát – céllal, mit céllal, célokkal vágtam bele!

Saját készítésű wobblerrel fogott harcsa, süllők ebédre és felszíni csalival fogott balin – balinok. Ezek voltak a céljaim és ha ebből egy teljesül, már boldogan megyek haza.

És mind a három teljesült!

Talán Zsuzsa néni is segített ebben, hiszen az éjjel még álmodtam is vele és sokat gondoltam rá azóta is.

Teljes élet a dombon. Istennel!

Nem vagyok nagy hívő, de azt hiszem, ilyen formában lehet csak értelme.

Az az igazság, hogy éjjel kettőre állítottam be az ébresztőt, ehhez képest 02.51-kor már egy órája a vízen voltam és abban a pillanatban az egyik célom valóra is vált.

Robbant a víz!

Több hely is tervben volt harcsa reményében.

Az első helyen 5 dobás után egy ütés és egy lavórnyi burvány mutatta, hogy nem voltam rossz helyen, de aztán a nádra dobtam a wobblert és rá kellett mennem csónakkal, mert a nád nem engedett. Ezt a 10 méteres szakaszt pár órára harcsaügyileg biztosan elintéztem, így elindultam arra a helyre, ahol előző nap millió küsz ívott és zabált a balin.

Már messziről látnom kellett volna a nádfalban álló éjszaka is rikító nagy kócsagokat, de üres volt a nádfal és bizony üres volt a víz is. 😀

Mintha tudták volna a rohadékok, hogy jön az elseje, a pergető horgászok Karácsonya és a millió küsszel együtt minden eltűnt.

Később kiderült, hogy más pályákon is hasonlóan szívódott fel az összes pikkelyes. 😀

Azért dobtam párat, mert úgy voltam vele, hogy a harcsáknak abszolút kedvező, lengő nádas, felszakadt torzsás részen, csak lézeng néhány bajszos.

Meg is jött az újabb ütés, meg a lavórnyi burvány, de persze ez a hal sem akadt, aztán a wobbler most nem a nádba, hanem először torzsába, majd egy bokorba került, úgyhogy annak a helynek is annyi lett.

Irány az újabb cél, ahol már fogtam korábban pergetve is harcsát.

Ötöt ha dobhattam, amikor valaki odalent akkorát vert a fahalra, hogy majd beszartam. De valami nem stimmelt!

A bevágás nem ült és a wobbler sem veretett.

Elvitte basszameg! De hogyan?

Elfordultam a helytől, felkapcsoltam a fejlámpán a fehér fényt, és néztem a NAK kapocsból kicsúszott, malac farok szerűen kunkorodó vastag fonottat.

Talán az lehetett, hogy amikor a nádról, torzsából, bokorról rángattam le a wobblert, az erőltetés hatására kicsúszhatott egy – két menet? Vagy elve keveset hurkoltam bele?

Nem tudom, de azt tudtam, ha sokáig vergődök ezen, akkor az esélyeim is egyre jobban csökkennek.

Sajnáltam a halat és az új humpback fatshad prototípusát, de új kapocs és egy másik szín került a fonott végére és amikor néhány dobással később, két tekerés után, a nádfal mellett, felszíni kapással lezúzta egy harcsa, mindent rendben lévőnek éreztem.

Megérkeztem!

A csalis kép sem az igazi, az önkioldós ijedt narkós fejű ábrázatom meg egyenesen szörnyűséges. 😀

Ráadásul az olvasó szemüveg maradt a fejemen, amit a wobbler merítőhálóból és harcsából való kivétele miatt kellett felvennem. Egy ideje két szemüvegem van és itt derült ki, hogy a távol látóval éjszaka szart sem látok közelre. 😀

Soha nem volt merítő a csónakomban, mindig kézzel szoktam kivenni a halat, viszont az egyik alkalommal stégről is próbálkoztam az úszós harcsázással és oda kellett. Aztán lusta voltam hazavinni, így betettem a csónakba.

Őszintén szólva, ezen az éjjelen nagyon jól jött, ugyanis – ahogy a képen is látszik – a wobbler két horga mellett kesztyűvel a hal szájába nyúlni, nettó öngyilkosság lett volna. 😀

Így fél kézzel kinyitottam és bevizeztem a matracot, majd fél kézzel kinyitottam a merítőt és a hal alá toltam.

92 centiméter volt teljes hosszban és nagyon kövér, erős darab volt.

nem volt kérdés, hogy elengedem.

Irány tovább küszívást és süllőket keresni! 😀

Meg is lett az egyik kövezésen, de először nem a süllőhangok keltették fel a figyelmemet, hanem a balinok.

Ott tomboltak a lámpafényben!

Elsőnek egy humpback shad került a kapocsba, de nem komálták, aztán jött a korábban már megjavított, utolsó darab, 7,5-es wave minnowm.

Megőrültek érte!

5 balint ütöttem vele, amiből három ki is jött, közte egy közel hetvenes, ívás után leposzkult öreg, nagyfejű egyed.

Majd jött három süllő. Az egyiket blokkoltam is.

Aztán brutál kapás (közben voltak kisebb – nagyobb harcsa hangok is). Tipikus harcsás mozgás, majd elszakadt a fonott. 😦

Valószínű, ahogy dobálta magát a hal, a kő mellett, bele is húzta valamibe…

Szentségeltem kicsit de nem volt sok idő búslakodni.

Elbasztam, mert a télen kellett volna magamnak készíteni még ebből a típusból, de valahogy elmaradt.

Végül az egyre erősödő fényben, egy bluepink színű 7,5-es waveshad lett a befutó. További két süllőt einstandoltam, miután egy 60+os a szemem láttára rázta ki magából a horgot.

Egyszerűen szarul ettek. Nem volt igazi kapás, csak ráették magukat a wobblerre. Ennek is a hátsó horog éppen fogta a szája szélét, a másik a homlokában volt.

Valószínű, hogy mire odaértem rendesen bekajálva feküdtek a kő mellett és csak finoman felnyúltak a wobblerért.

Szóval a 60+osnak, amikor másodszor feljött már csak a homlokában volt horog, aztán attól is megszabadult szákolás előtt.

Azért az egyik így is tudta a 1,5 kilót, ami wobblerrel már nem rossz.

Második cél pipa. Három süllőt eltettem. Elő a balinos pálcával és a kis humpbackkel.

Első dobás kis süllő. Második brutál kapás és az előző nap felcsévélt daiwa fonott reccs….

A harmadik halat etettem meg aznap egy wobblerrel. Az első kettő magyarázható volt, de ezt nem értettem.

Azon agyaltam, hogy nem e a NAK kapcsot nem bírja a jbraid, de a következő napok erre cáfolatot nyújtottak!

Fogtam még pár balint. Egyet egy új típussal, de aztán mellém állt egy csónak. Kb 15 méterrel.

Úgy voltam vele, hogy leszarom, hiszen jut itt balin mindenkinek, de egyre csak közelítettek, majd a faszi konkrétan a csónakom és a kövezés közé kezdett dobálni.

Elém.

Azt hiszem, itt sokan elküldték volna melegebb éghajlatra, de én inkább elindítottam a motort és gondoltam, hogy egy kicsit akkor már kibaszok vele én is és keresztben elmegyek előtte.

Aztán amikor volt pofája megkérdezni, hogy csak balint fogtam, vagy jött e más is?

Én a süllőkre mutattam. A faszinak kikerekedett a szeme. Majd odaszúrtam neki, hogy ehhez azért pofa kellett!

Ő erre azzal próbálta menteni magát, hogy rám sodródtak.

Rám. Na persze….

A sarkon aztán rabolt egy balin.

Jó 100 méterre az incidenstől.

Olyan rablás, ami topwaterért kiállt.

Feltettem az egyik új színt a hetes axeheadből és első dobásra ledurrantotta, ahogy kell!

Mindhárom célom teljesült!

Irány a hajnali első spot. Tudtam, hogy lesz rajta balin és messziről virítottak a kócsagok.

Ívott a küsz, ívott a ponty, néha a sűrűben rabolt a harcsa és zabált a balin.

Első dobásra le is szedtem egyet.

Na mondom megérkeztem!

Aztán képtelen voltam fogni belőlük.

Elnézem Esztikéhez, de nagy volt a csend. Mellette a nádban aztán volt három hal, amiből kettőt leszedtem.

Irány vissza az előző hely.

Nem igaz, hogy nem lehet megfogni őket!

És meg lehetett. 😀

A kulcs az volt, hogy olyan gyorsan kellett húzni a kis púpost, ahogy csak lehet, de előtte még megakasztottam a kispecával életem harcsáját, ami a csónak alatt hatos forma ponttyá változott. 😀

A horog a faroknyelébe akadt. Felül.

Szép kis csörte volt! Akkor kezdett gyanússá válni, amikor a csónak alatt nem jöttek azok a bizonyos buborékok és túl gyorsnak bizonyultak a “fejrázások” is.

Szóval vissza a sok balinos helyre.

Az izomból húzott humpbacket végre leszedte egy darabos őn és bazzzzzdmeg ez is megtépett!

Egyszerűen nem akartam elhinni. Egy pecán, négy halba wobblert szakítani…

Egész évben nem szoktam ennyit!

És megint a előző nap felcsévélt fonott. Pedig nem ért hozzá a pontyhoz, hisz a farok nyelében volt a wobbler. Lehet hogy belehúzta valamibe a víz alatt?

Azóta sem értem! Főleg annak a függvényében, hogy a következő napokban milyen halakat fogtam ugyanezzel a kanóccal.

Öt dobás/ négy balin. Befejeztem!

Balaton, balin, balsa, csónakos, felszíni, harcsa, hendméd, minnow, süllő Kategória | 3 hozzászólás

Zárónak zero

No nem a hal, mert egyet elcsíptem azért, hanem a crank. Az volt zero.

Március 21.-én voltam utoljára domizni. Az előző alkalommal felfedezett nagyon ígéretes pályán kezdtem egy komolyabb lehűlés után. Már szépen sütött a nap, amikor odaértem és az éjszakai hideg már az utolsókat rúgta, amikor egy oldschool zero cranket akasztottam a kapocsba.

Ez a pálya felszíni csaliért kiáltott és második dobásra két akkora domi követte métereken keresztül a kristály tiszta vízben, hogy asztakurva!

Volt legalább 4-5 lekövetésem, de a visszahűlt vízben csak belassult zombiként, komótosan úsztak a wobbler alatt, mígnem a nádfal mellet elhúzott lila hasú fahalat látott kapással bombázta le egy 45-ös forma, de persze, hogy nem akadt meg.

A halak ott voltak előttem, de hiába variáltam a színeket, tettem fel wtd-t, pac -mant, dozert, semmire sem reagáltak.

Gondoltam teszek egy próbát a kis süllyedő púpossal. A vízi növényzet még a habokban sem volt, így le tudtam engedni szinte az aljára és aprókat pöccintve, hosszabb szüneteket tartva vezettem magam felé.

Hát…. bár háttal nem kezdünk mondatot, de volt egy raklap lekövetés, odacsípés és egy olyan kapás, amikor a hal majdnem kiveszi a botot az ember kezéből, de nem akad az Istennek sem.

Rengeteget mentem aznap a halakért, de valahogy nem akartak enni. Petya barátommal is összefutottam. Ő is csak tilalmas halat tudott fogni. Valamiért nagyon nem ettek aznap a domolykók.

Délután aztán behangoltam egy raklap wobblert.

Fogtam egy szarost. (Bezzeg ez jól akadt! 😀 )

Aztán az egyre jobban erősödő szélben egy belógó nádszálról valahogy lementett, vagy inkább lerángatott csalival a kezemben, feladtam.

Nem láttam értelmét a kínlódásnak.

Ezután, nem gondoltam volna, hogy legközelebb április 12.-én megyek majd fel, de sok dolog közbe szólt.

Eredménytelen, vagy éppen eredményes harcsázások mellett, volt itt minden. Több napos szakadó eső, széllel, vagy szél nélkül, de inkább széllel. 😀

Ennek folytán áradás. Aztán hajnali fagyok. Brutális derék, majd rá két hétre brutális nyak és hátfájás, amit még mindig nyögök, de azért javult már.

Nem éreztem azt, hogy a sokszor metsző szélben, esőben, hajnali fagyok után, a folyó parton kellene küzdenem, amikor amúgy sem voltam toppon, de végül győzött a vadászösztön.

Pedig az előjelek semmi jót nem mutattak. Petya a tilalom előtti héten, a frissen leívott csukákból fogott vagy kilencet. Volt amelyik a kis púpost tüntette el, de domolykóval kevéssel találkozott és a egyikből folyt a tej.

Nagy volt a dilemma, hogy menjek e egyáltalán, de úgy voltam vele, hogy az ívás legkisebb jelét látva, azonnal haza indulok.

Április 12.-e mutatkozott a legkevésbé szelesnek az utolsó három napból.

A nap folyamán három folyón is horgásztam, beindult az élet a vízben és vízparton. Tele volt sok pálya kishallal. Békák ugráltak előlem a folyóba. Rengeteg rovar volt mindenütt.

A víz azonban még hideg volt, a tök épphogy sarjadni kezdett. Egyszerűen úgy voltam vele, hogy ilyen körülmények között még nem ívhatnak a halak.

Az egyik folyó koszos volt, engedték a vizet. A másikat túl gyorsnak találtam és a kis folyón mindkét kapás olyan részen volt, ahol a víz tisztasága, az akvárium tisztaságát idézte.

Késő délután aztán kiderült, hogy nem volt teljesen igazam az ívással kapcsolatban.

Nyilván nem egyszerre indul be a nász az egész folyón, de este írt Sanyi cimborám, hogy két köves szakaszon, főleg az egyik híd alatt, ívó domolykókat láttak, így ő elindult haza és a hétfői egész napos pecát, így a szabadságát is sztornózza.

Ekkor én már bőven otthon voltam és amúgy sem terveztem, hogy hétfőn felmegyek, bár harcsázni esélyem sem volt, mert az egész országban hiánycikk lett a nadály, a giliszta meg kutyaszart sem ér a törpék és keszegek miatt.

Két kapásom volt. Egy brutális ütés, zászlón a süllyedő pac -manre és egy kapás egy nagyon régi blackpurple színű zerora. A pac -manre nagyot ütő tettes sajnos nem akadt meg, de a zeros halat kézben tarthattam.

Kontraszt

Kedvenc helyemen álltam, ahol első nap a nagyot fogtam, de nem akarta adni, hiába variáltam, így jó 15 méterrel feljebb, fedezék híján guggolva közelítettem meg a vizet majd térdelve dobtam felfelé. Egyet. Majd még egyet. És végre jött a várva várt kapás!

Az az igazság, hogy a folyó vízszintje rendesen leapadt és a sarjadzó tök miatt a süllyedő crankeket már nem tudtam mindenhol elhúzni, felúszót meg nem használok, ezért került a kapocsba a jó öreg zero.

Ez a wobbler viszont tudta azt, ami nekem kellett.

Ugyanis a zero akkor jön a felszínen, ha felfelé tartom a botspiccet és az előke bele sem ér a vízbe.

Ha viszont lefelé tartom, akkor subzerova válik és a felszín alatt 4-5 centiméterre kelletti magát. Nekem meg pont ez kellett aznap és be is vállt!

Így történt, hogy zárásként jött egy szép 42-43 centi közötti zéróra. 😀

balsa, crankbait, domolykó, dozer, felszíni, folyó, hendméd, pacman, zerocrank Kategória | Hozzászólás

Lecsós harcsaragu

Recept még nem volt, hát most lesz. 😀

Azt előre bocsájtanám, hogy nem vagyok michelin csillagos séf, így aki azt várja, hogy a hagyma zsülienre legyen vágva, a paradicsom leforrázva, héjától megfosztva, a harcsa perfekt módon kockázva, az zárja be most a böngésző ablakot, azzal az X-el a jobb felső sarokban. 😀

A ragu alapja a sok zöldség és jóság mellett egy harcsa, amit nem kérdés, hogy nem a piacon vettem meg. 😀

Elbaszott szelfi

Ez már jobb – csak ne lennél rajta (mondanák sokan) 😀

Nagyon megszerettem ezt az úszós cserkelős pecát. Olyan mintha vadászna az ember. Nagyon izgalmas, főleg, ha egyedül van az ember a vízen és nem azt figyeli, hogy a másik csónakban – csónakokban van e akció? 😀

Az viszont elkerülhetetlen, hogy ez a módszer egyre népszerűbbé váljon. Egyrészt egyre több a harcsa, másrészt a műcsalival és kishallal történő horgászat több hónapos tiltása miatt, ez az egyetlen módszer, amivel a tavasszal meginduló harcsákat kergetni érdemes.

Persze itt szigorúan a csónakos pecáról beszélek. Parti pályákon az úszózásnál van eredményesebb felkínálási módja a csaléteknek, ami ugye nem más, mint a nadály.

Gilisztával is próbálkoztam, de tartósságban nem veszi fel a versenyt és az egyéb halak nagyon hamar lecsipkedik.

Engem egyenlőre a nagy bajszosok elkerültek, de a káosz időjárás és egyéb dolgok miatt nem feltétlen voltam mindig az ideális időben és ideális helyen.

Az első idei harcsám nem a fenti képen látható volt. Azt szélben, hullámzásban és több órás áztató esőben sikerült megfognom.

A csónakos pályámon még nem indult meg a keszegívás. Talán majd április közepén lesz belőle valami. Na akkor lesz majd az igazi! Bár már elesett néhány (nekem) monstrum az elmúlt napokban.

Persze panaszra így sem lehet okom, hiszen három betli után, azért elkezdtem fogni belőlük én is.

Konyhára meg ennél a 3-8 kilós méretnél nagyobbat elvinni szerintem felesleges.

Én azért is hiszek még a C&R-ben, imádom ahogy ezek a csupa izom erőgépek elúsznak!

De azért a harcsa az harcsa, a süllő az süllő, a csuka az csuka a tányéron is és nem az ketrecekben, tápon nevelt aldiban kapható lazacfilé.

Furcsa kapással jött és a gyomrában találtam meg a hármas kampót

Apró kockákra vágott szalonnát pirítok

Hagyma – fokhagyma kerül bele, összevissza méretű darabokban, mert nekem így jó

Paradicsom, paprika, petrezselyem zöld – párolom amíg levet enged

Cukkini és sárgarépa is kerül bele, de volt hogy édesburgonyát is tettem bele

Fedő alatt párolom, míg a répa és a cukkini már majdnem teljesen felpuhul

Jöhet a hal és kell bele némi víz is, hogy ne kapja le és persze só

Kapor dögivel, mert szeretem

Némi édes pirospaprika, hogy szép színe legyen

Kész is

Barnarizzsel és friss petrezselyemzölddel tálalom

Nem az a tipikus sablon halas étel, egy videóban láttam és nagyon megtetszett.

Szeretem.

A bele kerülő zöldségekkel és fűszerekkel természetesen ízlés szerint lehet variálni. Én nem szeretem az erőset és a csípőset, de kinek hogy.

Vizet a főzés során többször is szoktam hozzátenni. Ahogy igényli.

Menet közben többszöri kóstolással ellenőrzöm, hogy az “alkatrészek” megfőttek e?

Jó étvágyat!

Balaton, csónakos, harcsa Kategória | Hozzászólás

Csak egy szép halat adj nekem!

Kértem a kis folyót és meg is adta, nem is akármilyet. 🙂

Az elmúlt két hónap kurvára nem a pecáról szólt. A januáromat kivégezték a móló lezárással, sügeret érdemben nem lehetett fogni a parti pályákon. És persze a szokásos februárban évek óta támadó kínjaim is megérkeztek. 😀 Aktív prosztata problémával meg nem szál az ember csónakba, még akkor sem, ha a tél nagy része enyhébb volt, mint amilyennek lennie kellene ezen az éghajlaton.

Szóval ebben az évben érdemben nem horgásztam, egészen március hatodikáig.

Úgy volt hogy a múlt hetet még végig dolgozom, aztán a héten megindulok, de hirtelen berobbant a tavasz, az engedélyt meg már beszereztem, így csütörtökön, olyan öregesen, nem sietve sehová, nyolc után megindultam a kis folyó partjára.

Tavaly összesen négy alkalom jutott tavasszal, kurvára nem érte meg megvenni az éves jegyet, én marha idén nemhogy megvettem, hanem kétbotos évesre váltottam, annak érdekében, hogy tudjak márnázni is. Mint kiderült a C&R jegy csak műcsalis pecára jogosított volna fel már tavaly is, igaz az ellenőrök sem szóltak miatta egy szót sem. 😀

Negyven darab kész pac – man és dozer crankkel a tarsolyomban érkeztem a partra, amiket be kellett hangolnom, de úgy voltam vele, hogy előbb egy kis peca, aztán a meló, így minden új színből egy darab a dobozomba került.

Télen volt idő új színekkel szöszölni

A képen jobb szélen látható yellow belly unka színben volt a legnagyobb bizodalmam, így a tavaly legnagyobb domolykót adó helyen azzal kezdtem.

Aztán sorra jöttek a helyek. Már amik dobhatóak voltak. Sajnos szinte nyári vízszint van a kis folyón. 😦

Ezen a szakaszon négy év alatt én még kiülős horgásszal is csak hébe – hóba találkoztam, pergetővel pedig ezen a parton még soha, így a kitakarított helyek is megfogyatkoztak, jelentősen csökkentve ezzel a dobható beállók számát.

A következő spotot nem is tudtam rendesen meghorgászni, igaz itt még halat soha nem fogtam, de anno, egyből az első alkalommal volt egy jó haltól lekövetésem, majd pár órára rá, egy csuka is megtámadta a wobbleremet, de az sem akadt.

Most nem tudtam igazán jól megpecázni a helyet, így hamar tovább álltam.

Egy nyílt szakasz következett, ahol nem fogtam még soha semmit, viszont jó hosszan fel lehet dobni a két partot határoló nádfal között, így a remény mindig meg van a halra. Ezúttal is megmaradt a remény. 😀

Közben Gábortól kaptam egy képet. Tudom – tudom, hogy tilalmas jószág, de akkor is gyönyörű!

Harmincas vadvízi az új színre

YBU – azaz yellow belly unka.

Kocsiba pattantam, mert kilométereken keresztül nincs ezen a szakaszon dobható hely. Egy olyan pálya mellett álltam meg legközelebb, ahol 4 éve 5-6 darab jól dobható spot volt a nádfalban.

Ez mostanra kettőre csökkent.

De nem is baj, mert a legtöbb halat, ebből a kettőből az elsőn szoktam fogni. Első évben volt olyan, hogy egy pecán, két nagy halat adott. Igaz tavaly nem fogtam egy ott darabot sem, de sokat nem is voltam fent, másrészt a téli áradás, akkor úgy megfektette a nádat, hogy esély sem volt észrevétlenül megközelíteni a partot.

Most is törni kellett a száraz nádat, hogy dobni lehessen, így sok reményem aznap nem is volt a helyben, de a harmadik alkalommal már adott halat, még hanem is gyomorból hörgő ősállatot. 😉

A következő egy etetett hely volt, egy kis befolyónál. Itt még soha nem fogtam halat, de első évben egy naplemente alkalmával három brutál kapásom is volt, három különböző haltól.

Az egyik a befolyó és a kis folyó határán, a másik a szembe nádfalnál, a harmadik jó húsz méterrel felfelé dobva támadta be a wobbleremet, de egyik se akadt meg. Azóta nem tudom összesen hány száz dobást engedtem el ezen a helyen. Talán majd egyszer beadja. 😀

A kutyáim díjaznák a helyet az biztos

Megint kocsiba szálltam, irány a kedvenc szakaszom. Itt 5 – 6 dobható hely is van egy kb. 200 méteres részen, amin belül két etetett hely is van, de a helyek gazdájával még soha sem találkoztam, kukoricával a vízben annál inkább.

Az 5 – 6 helyből, most 5 volt dobható, de abból kettőt ki kellett pucolnom, így sok reményem ezekkel kapcsolatban nem volt.

Aztán jött a szakasz talán leghalasabb beállója. A szembe nádfal és a meder jó hosszan és jól is dobható, az innenső part mellé kicsit trükközve lehet eljuttatni a wobblert, a jó 5 – 6 méteres nádfal miatt, ami tőlem jobbra található, de szélcsendben azért megoldható.

Ami elég fontos, mert a kapások általában az innenső oldalon érkeznek. Valószínű, hogy a partról vízbe lógó, hosszú levelű növényzet takarásában megbújó halak szokták betámadni a nekik felkínált fahalakat.

Nem véletlen amúgy, hogy bár dozer crank párti vagyok, ezeken a pecákon nagy százalékban a kis pac -mant dobtam. A kicsi víz alján sok az elpusztult növény. A dozerrel volt ahol szántottam volna a medret és a második horog, jobb hal akasztása esetén könnyen elakadhatott volna bármiben a mederben, vagy akár a folyót övező nádfalban.

Szóval repült a kis pac -man, de két dobás után úgy éreztem, hogy színt kellene cserélnem. Így került fel a BGF, vagyis a black ghost frog színű süllyedő verzió.

És bejött!

Egyébként ez volt az a spot, ahol a címben szereplő mondat hangosan elhangzott a számból:

Csak egy szép halat adj nekem!

Szóval dobtam egy hosszút és trükköset. A kis crank mivel még nem volt behangolva, kicsit a part felé oldalazott. Ugye a víz eleve kifelé nyomja a wobblert, de ez annál jobban jött, nekem jobbra, “neki” balra. Na mondom állítani kellene a vónószemen, de közben valahogy mégis lendült a kezem. 😀

Alig húztam rajta pár métert, amikor olyan zsigeri, brutális erejű ütésnek vertem oda, amiről már abban a pillanatban tudtam, hogy nagy hal lesz. Nagy domyolykó!

És a hal is tudta magáról, hogy ő bizony nagy és milyen jó, hogy csak egy horog volt a wobbleren, mert a 10 grammos bottal háromszor erőltettem ki a parti növényzetből és kétszer a nádból, mire elém ért és alá tudta tolni a hosszú nyelű merítőt.

Normál esetben az ilyen méretű halat fárasztani szoktam, de itt felfelé és amennyire lehet magamtól elfelé – a víz fölé tartott bottal, szinte téptem kifelé mindenből, amiben a szabadulás lehetőségét és a rejtekét érezte.

Szerencsére a horog igen jól akadt és a kis folyó meghallgatta a kérésemet. Egy igazán kövér, a mércén teljes hosszban 52 – 53 centiméter között csúszkáló PB2-es ősállat feküdt előttem a merítőben.

Öszintén szólva kibaszott büszke vagyok erre a csodás, hibátlan és tökéletes halra!

Egyrészt saját készítésű wobblerrel fogtam, másrészt egy saját magam által felfedezett szakaszon, harmadrészt az első igazán nagy jószág volt, amit a tavaszi szezonban bármilyen formában láttam.

BGF pac -man

Őserő

A fogás érdekessége, hogy előtte pár nappal jártam a barbár nőnél (borbély), mondtam is neki, hogy csütörtökön megyek domizni és hátha szerencsét hoz nekem az új séró, meg szakáll, mint tavaly a harcsáknál. És bejött! 😀

Igazán tökéletes, hibátlan, kövér és erős hal volt. Egy beteljesült álom. Én barom majdnem el is sírtam magam. 😀

De abban 100%-ig biztos vagyok, hogy megköszöntem ezt a ajándékot a kis folyónak!

Hogy az egyik vevőmet idézzem:

“Gyönyörű domi! Ennek a homlokán már van két ujjnyi zsír.” 😀

Idén elhatároztam, hogy nem fogok futni sehová és elengedem azt a kényszert, hogy nekem minden áron halat kell fognom.

Sokan irigyek rám, pedig a peca a meló részévé vált az utóbbi 10 évben. Már teszthorgász koromban rám telepedett és ezt a nyomást azóta is magamon érzem – cipelem, de idén ennek véget vetek.

Miután elengedtem ezt az igazán pazar telényt (telény és nem tehén 😛 ) példának okáért szépen nyugodtan megkajáltam. Nem rohamvást ettem vezetés, vagy menet közben, hanem szépen nyugodtan leültem és ettem.

A nap hátralévő része amúgy halat már nem adott, de behangoltam azt a 40 wobblert és életemben először az összes süllyedő pac – man crank hibátlan lett.

Az az igazság, hogy már régóta szükségem lett volna olvasó szemüvegre és ennek segítségével végre látom is, hogy mit csinálok a műhelyben. 😀

Egyenlőre én azt vettem észre, hogy precízebben és szebben dolgozok, plusz azzal, hogy csakis facebook börzéken lehet tőlem wobblereket venni lassan két éve, a rendelések által kifejtett nyomás is megszűnt és sokkal bátrabban festek és nyúlok a színekhez, így, hogy nem kell “sablont” fújnom.

Kurvajó peca volt ez elsőre! Nem is reméltem ekkora halat. Az is lehet, hogy idén ennél már csak kisebbek jönnek majd, de egyáltalán nem bánom.

Nem vártam meg a naplementét. Ez a pár óra és a gyalog megtett közel 14000 lépés bőven elég volt arra napra. Hazafelé pedig többször is megálltam, hogy olyan dolgokat fényképezzek, amiket évek óta tervezek, de sötétben nyilván nem tehettem meg.

Azóta voltam még kétszer.

A második alkalom egy negyvenes formát adott. A harmadik egy szűk negyvenest (37-38 lehetett), egy kisebbet. Egy nem akadt jól egy belógó nádszál végett és egy szerintem igen nagy megszívatott.

Egy finom koppintás után, vagy 15 centit tolt a crankbaitre Meg mernék rá esküdni, hogy ilyenkor csukot szájjal tolják meg a nekik felkínált fahalat.

Volt még egy nagy story a második pecán. 😀 A második és harmadik alkalom részben felfedezős horgászat is volt, számomra még nem, vagy csak részben vallatott szakaszokon, de mindkét alkalommal valahogy csak behúzott a “nagydomis” hely.

Második alkalommal éppen leértem a helyre, amikor a túl part irányából beszédhangok nyomán megjelent Ádám meztelen felsőtesttel, mellette Évával. 😀

És Éva nem fogta vissza magát. Átkiáltott!

– Jóóóóónapot!

– Jó napot. – válaszoltam halkan.

– Jóóónapot!

– Mondom jó napot, csak ne kiabáljon az Isten áldja meg.

– Miiiii?

– Áááá már mindegy….

– Azon a felén is van út végig?

– Van.

– Miiii?

– Nem mi, hanem van.

– És fel lehet menni a faluig?

– Nem. Csak a befolyóig.

– Miii?

– A befolyóig.

– Szóval a hídig?

– Nem. A befolyóig.

Kérdezi a faszit, hogy mit magyarázok? Erre ő, hogy hát a csatornáig lehet, hát nem érted. Egyébként is hagyjad már, nem látod, hogy nem akar segíteni! 😀

A három pecán nem vesztettem egy csalit sem, de abban a pillanatban az éppen kapocsban található dozer egy kiálló nádszálon landolt, amiről nem sikerült leszednem.

Szóval én nem segítettem nekik, de ők segítettek abban, hogy halat azon a helyen már véletlenül se fogjak és egy wobberrel rövidebb legyek…..

A végére két telefonos videó. Talán idén újra előszedem majd a gopro-t is. 🙂

balsa, crankbait, domolykó, dozer, faragás, folyó, hendméd, pacman, parti, sügér Kategória | Hozzászólás

Az utolsó balin

Idén érdemben még nem horgásztam. Bár voltam lent többször, de annyi haszna volt csak a próbálkozásaimnak, hogy a csónakot rendbe raktam és kimertem belőle a vizet.

Vagy atom északi szél van és jégtáblák úsznak. Vagy éppen be is van fagyva az adott pálya, vagy olyan déli szél van, hogy leszedi a fejemet, a víz meg kb. olyan színű, mint a fos…

Sajnos azokról a pályákról, ahol még van lehetőségem sügérre horgászni szinte teljesen eltűntek a csíkosok. A csónakkikötőnkben két olyan buzerapeca volt egész ősszel, amikor össze tudtam kukázni 20-25 halat. Pár éve ez 20 percbe se tellett egy átlagos napon.

Sokan at hiszik, hogy azért nem sügerezek, mert meguntam. Bárcsak így lenne….

Sajnos nem csak én nem fogok számottevő sügeret, hanem senki az ismerősök közül, pedig pár éve még…

Szóval pár éve októberben olyan számban vonultak be a kikötőkbe, hogy sok öreg a Balaton végét kiáltotta!

Azt hangoztatták úton – útfélen, hogy felesleges ennyire védeni a ezeket az ikra és ivadékzabáló dögöket, mert 10 éven belül, majd csak ezekre lehet majd horgászni.

Nem így lett. Sajnos olyan igazi sokdarabos sügérpecákról már évek óta nincs szó és a nagyok is egyre ritkábbak.

Szóval sügér nincs, a csukás parti pályák száma jelentősen csökkent, én meg ebben az összevissza szeles időben nem szálltam csónakba. A nádban úgy sincs hal, több településsel odébb lenne esély, de nem éreztem rá késztetést.

Amúgy is a Karácsony nálunk a szokásos mederben telt. Karácsonykor, vagy előtte nálunk évek óta az a tendencia, hogy vagy valaki meghal, vagy beteg lesz, vagy a kazán döglik meg, vagy ezek együttvéve. 😀

Most éppen 25.-én este a fiamat az ügyeletre kellett vinni. Az ünnepek alatt többet voltam gyógyszertárban, orvosnál, mint otthon…

Szóval jobbára melóztam, végül is az is a peca része, még ha munka is.

Az utolsó balint november nyolcadikán fogtam. Az az igazság, hogy ennyire balinos őszünk nagyon régen volt. Nem tudnám felidézni sem, hogy mikor fordult elő utoljára az, hogy októberben nem mentem haza balinfogás nélkül és még a masszív éjszakai fagyok érkezése után is volt pár nap, amikor a fogatlanok elérhető közelségben mozogtak.

Az utolsó balin érdekessége, hogy az egyetlen olyan őnöm volt tavaly, amit gyári műcsalival fogtam.

Na de lent voltam hetedikén is. Dél körül érkeztem. Sügeret aznap se találtam, csukázni nem tudtam a szél miatt.

Mire a balinos helyre értem a szél csillapodott, illetve a pálya eléggé védett is volt és még mindig ott volt a küsz. Igaz már sokkal kevesebb, mint a előző hetekben és eléggé koncentráltan.

Aztán ahogy raktam össze a motyót, már láttam, hogy vannak fogatlanok is.

A szokásos kis púpos került a kapocsba, de egyik színt sem akarták megenni, éppen azon agyaltam, hogy valami gyorsabban süllyedő gyári kacat után kellene néznem a táskámban, amikor a kis twitch wobblert még a szokásosnál is tovább süllyesztettem.

El is ütötte odalent valami.

Igazán szép jószág volt. Piszkosul örültem neki, mert az éjszakák már hidegek voltak és sejtettem, hogy az a kevés hal se marad már sokáig a pályán.

Ebben nem sokat tévedtem, mert másnap láttunk – fogtunk utoljára számottevő halat. Aztán már csak egy – egy halak estek be a cimboráknak, aztán lassan eljött az az idő, hogy egy sem.

Szóval meg volt a trükk. Akár 8-10 másodpercet is süllyesztettem a wobblert és csak akkor ütöttem bele először. Minden ütés után hosszabb időt hagytam a kis fahalnak az átlagosnál. Meg is jöttek a kapások, de csak töredéke akadt meg a nap folyamán.

Ráadásul két hal is megtépett. 😦

Évek óta saját magam készítem az előkéket és fogalmam sincs, hogy hogyan de a következő megakasztott hal fárasztása közben a krimpelő hüvelynél elszakadt a fluoro előke.

Másodszor fordult elő ez több mint 10 év alatt. Az első egy popper volt, amit a lenyomott horogszakállaknak hála, ki is rázottakkor a balin, a másik ezen a napon vitte el a kis púpost.

Bosszankodva feltettem egy másik előkét. Sajnáltam a wobblert és a halat is, aztán folytattam a pecát, de elmaradtak a kapások és egyre kevesebb volt a balinmozgás is.

Próbáltam ugyan barátok handmade wobblereit is, de mind felúszó volt, így pár dobás után lekerültek a kapocsról. Aztán próbáltam süllyedő crankeket kevés sikerrel, így végül a minijerkhez nyúltam.

A minijerk még a púposnál is lassabban süllyed, így bőven adtam időt, mire először beleütöttem volna és bejött.

Az első három dobás, három kapást és két halat adott.

Az első szabályosan akadt.

A második érdekes volt, mert fárasztás közben leakadt. Tényleg totál megkönnyebbült a cucc, aztán egyszer csak újra súlyt és húzást éreztem.

Valószínű, ahogy fordult a hal, megütötte a farkával a szabadon süllyedő wobblert. Szép kis csörte volt a jó kettőfeles jószággal. 😀

Aztán megint kuss lett, így elkezdtem variálni a színeket. A végén nem túl nagy bizalommal, de feltettem a tavaly kevésbé működő, de amúgy nagy kedvenc black metallic színűt és ütöttem vele egy böszmét.

K@rva nagyot ment! Háromszor térítettem el abbéli szándékától, hogy bemenjen egy nagy stég alá, aztán amikor már közel volt, gondoltam hagyom had menjen egy kicsit, de hiba volt.

Ott ahol ezen az őszön 20-30 halat simán kitereltem a vízből, a stég és a kövezés között, ahol eddig nem volt semmi, talált valami akadót, vízbe dobott, vízbe esett holmit.

Éreztem ahogy súrlódik a fonott.

Dugtam egyből a botspiccet a víz alá. Próbáltam megfordítani a halamat, de sajnos nem tudtam és az a valami a vízben, ami eddig nem volt ott, elvágta a fonottat és ezzel a kedvemet is folyatáshoz. 😦

Másnap teljesen más terveim voltak. Már a helyeket és a halakat tekintve, de egyik sem jött be, így végül elég későn értem “a helyre”. A szél rendesen fújt, hullámzott és a halak már nem ott voltak, ahol az előző alkalmakkor.

Három pecás volt a pályán. Fogtak is párat és végül én is közéjük álltam.

A saját wobblereimmel nem igazán volt esélyem a távot megdobni ahol néha mozogtak, mert a szél hatalmas hasat fújt a zsinórba. Még ha a dobástáv meg is volt, nem tudtam elég mélyre süllyeszteni egyik wobbleremet sem a szél miatt.

Szóval a végén felkerült a pörgős seggű savage gear bizbasz és nincs mit szépíteni, harmadik dobásra le is szedte egy benga.

A “pilkeres” cimbora szerint: Nem annyira kutya ez a csali, csak eggyel rosszabb a csattogós effzettnél!

Ha idén is ennyire enni fog a balin majd ősszel és az utolsó ekkora lesz, akkor azt sem fogom bánni, ha ezzel a kutya csalival fogom meg! 😛

Balaton Kategória | Hozzászólás

Én csak bedobom az ultrahangot a vízbe

December 23.-a van. A gyerek 4 napja hígfosik, az asszony ideg és elmebeteg. Ebéd nincs, rend nincs, napok óta nem alszunk rendesen a kölyök miatt, de azért a függönyöket ki kell mosni. 😀

Az előbb mentem el a dokinénihez, átvenni a táppénzes papírt az asszisztens nőtől. Csak két hülye várt előttem, darabonként 10 perc, meg 5 telefonáló, akik ugyanúgy 10 percben mesélték el a kínjukat a telefonban, mint az asszony a gyerekét.

De neked csak be kell ugrani a papírért. – mondta az asszony. 😀

Minden nő ilyen? 😀 A kérdés akár lehet valós, akár költői is…

Ha valakinek van értelmes válasza, az írja meg nyugodtan. 😀

Ha lenne bennem annyi lendület, mint 5-10 éve, az atomszél és a szakadó eső ellenére elindulnék betlizni. 😀

De inkább leültem, mondom megírom az év utolsó blogbejegyzését. Melózhatnék is, de délelőtt lecsiszoltam és lemártottam 48 darab humpback shadet és ez mára pont elég is volt. Ha valamit idén megtanultam, az az, hogy nem kell szétszakadni.

Idén eddig négy csukás próbálkozásom volt. Már “télen” partról. Jó kis mólópeca. 😀

Az első egy három helyszínes betli lett. Erről nincs mit írjak.

A második pecán viszont éreztem a halat. Azt ígérte megáll a szél és kisüthet a nap. Nos, vagy 1,5 órája dobtam már a második pályát aznap, amikor megállt a szél 10 percre és kisütött a nap. Az addig kapástalan pályán, 5 perc alatt volt 3 akcióm.

Tudom, tudom, mindig a nagy megy el, de ez most valóban így volt. 😦

Dobtam egy hosszút a régi savage gear fat vibesal. Az 51 milliméteres, pearl white színnel. Ez az egyik gyári wobbler, amit még használok. (Sajnos saját vertikem nem maradt, mert az utolsót nyáron elvitte egy benga csuka, a második verzió prototípusa pedig akkor még nem volt kész.)

Szóval dobtam egy hosszút és szokásomhoz híven, akár 1-2 másodpercre is az aljzaton hagytam azt, a nyári pecákhoz képest, hosszabb szüneteket tartva.

Aki látta már víz alatti kamerás felvételeken, hogy a nagy csuka, hogy eszi fel a döghalat a fenékről, az tudja miért csinálom ezt.

Szóval épp a fenéken ült a wobbler, amikor finom, de határozott kapásnak vágtam be.

Betonfalba ütköztem!

Bazdmeg mondom az első téli mólópeca és egyből itt a jó hal! 😀

Nem tudtam rajta egy centit se mozdítani, a tarkagúnyás viszont rájött közben, hogy valami nem fasza azzal az apró szúrós falattal és rázott kettőt a fején, aztán elindult nekem balra, neki jobbra.

A fék szerencsére jól volt beállítva, így meg is szólalt, aztán a következő pillanatban megkönnyebbült a cucc.

Mondom nem, bazdmeg, ilyen nincs, nem téphetett meg!

Új zsinór. Előző nap krimplet előke. De aztán éreztem, hogy a wobbler veret. Majd féltérdre ereszkedve elmormoltam félhangosan egy “miatyánkat”!

De aztán gyorsan magamhoz tértem a sokkból, hiszen ilyenkor meg van az esély, hogy újra ráfordul, de nem így lett.

Már 10 méterre lehetett a wobbler a mólótól, lemondtam a bigmamáról, pont azon gondolkodtam, hogy gyorsan kihúzom, aztán dobok egyet arra, amerre a hal fordult, amikor pendült a bot a kezemben.

Éles, gyors ütésnek vertem oda. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mégis lekövette, de a kapás és a hal védekezése kisebb halat sejtetett.

Szép 60 centi feletti csuka volt, ami szákolás után totál megkattant. A drótelőke kétszer volt átfűzve a pofájában, pedig az akadás szájszéles volt. A fonott zsinór meg vagy tízszer volt köré tekerve és vagy 3 perc kellett míg az egész, csuka, wobbler, zsinór, előke maszlagot kihámoztam a hálóból.

Látszik is a hal testén a fonott zsinór által hagyott nyom.

Nem sok halam volt otthon, így úgy döntöttem elviszem. Azonnal le is böktem, ne szenvedjen a bilincsen.

Rá 2-3 percre volt még egy kapásom. A behulló vertiket verte el valami, de nem akadt. Aztán még vagy 1,5 órát szórtam a vizet teljesen feleslegesen.

Itt már kezdtek szállingózni a horgászok, meg kezdett esni az eső, úgyhogy a hazamenetel mellett tettem le a voksomat.

A csuka máját, ikráját és két kisebb filé darabot csíkokra vágva némi só és saját termesztésű fűszerekkel való kezelés és párolás – pirítás után, gyorsan és frissen magamévá is tettem. 😀

A hal finom volt, a parkolás kurvadrága. 😀 De legalább akkor még volt miért megállni – fizetni a rabló bandának. Azóta felújítás miatt lezárták a mólót, így erre a télre egy újabb parti pálya esett el…

Azóta voltam még egyszer. Aznap kezdték szétbombázni a bejáratot. Betli lett belőle, de legalább az elkészült wobblerek hangolása sikeres volt.

Aztán mentem még egyszer.

B tervnek bekerült a matchbot is.

Menet közben aztán úgy voltam vele, pergessen a faszom. 😀 De a múltkori pálya foglalt volt, így mégis az A terv lépett életbe.

Egy olyan pályára mentem, ahol eddig csak balinozni voltam, igaz fogtam már más halat is.

Ekkor már kész volt a saját vertik második verzió prototípusa.

Első dobás kapás. Mondom ez nem lehet!

Második dobás, mintha megint megdöccenne. Á mondom ez nem lehet hal.

Aztán mégis, mert közben kisütött a nap. Megláttam a hatalmas fekete foltot – felhőt a vízben, ami nem lehetett más, mint keszeg. Ezeknek a testén döccent a wobbler süllyedés közben kapás szerűen.

Sajnos kabátoltam is egyet, amin olyan durva csuka okozta sérülés volt, hogy csoda, hogy túlélte.

Tehát volt csuka a pályán, de ennyi keszegen megfogni nagyon nehéz, másrészt ha ott a keszeg, akkor én rájuk fogok pecázni. – volt azonnal a gondolatom. Csak ki kellett menni a cuccért a kocsihoz.

Ahogy írtam közben kisütött a nap, így mire megtettem a 10 perces utat, a thermo cuccban a tökömön is víz folyt. 😀

Visszafelé le is vettem a kabátot.

Megérte leizzadni, mert első dobásra kapásom volt.

Nincs mit szépíteni a dolgon, annyi keszeg volt előttem, hogy minden dobásra kapásom volt és tízből kilencet meg is fogtam. Ráadásul nagyrészt jó halak jöttek. Főleg bodorkák, egy kisebb karika és vagy 10 vöröszárnyú keszeg.

Végre voltak fasza elhúzós kapások és a nagy kedvencem, a feltolós kapás sem volt ritka.

A kisebb keszegek és a”fosóhalak” mind visszakerültek, de így is legalább hét kilót fogtam 1,5 óra alatt.

Volt pár olyan keszeg, amit már necces volt reptetni, így a főzsinórnál fogva emeltem ki őket. Szerencsére bírta a motyó a halak súlyát.

Volt egy bodorka, amit a helyi erő is bodorkának nézett. A kisebbek szerinte dévérek voltak. 😀 Ez volt vagy 60-70 dekás.

A helyi erő egy hetvenes forma , szakállas ipse volt, akit a mami a kutyával a mólószár feléig kísért el.

Akkor megbeszélték, hogy az öreg maximum fél órát marad.

Faszikámnál csak egy nagy kék szatyor volt, amiből kilógott a teleszkópos bot.

– Jó napot!

– Jó napot!

– Harapnak?

– Igen. (éppen akkor is halat húztam)

– De nem perget ugye?

– Nem. Amint látja úszóssal keszegezek. Jönnek szépen.

– Én csak bedobom az ultrahangot a vízbe. ( és elkezdte befűzni a zsinórt, kinyitotta a botot, majd elővett egy deeper szerű, fehér színű, miniatűr “halálcsillag” kinézetű kütyüt, amit a végére kötött, majd kinyitotta a botot és maga elé bepöccintette az alis deepert a vízbe.)

– 9 fokos.

– Áááá az nem lehet!

– Pedig annyit mutat. 9 fokos, 2,5 méter, de halat nem mutat.

(Aztán miközben én húztam a halat továbbra is, összevissza kezdett dobálni, hol hosszabbat hol rövidebbet, kétszer úgy belebaszta a vízbe, hogy azt hittem bele is esett, vagy ő, vagy a cheaper. 😀

– Azért nem lehet olyan olcsó az a kütyü, hogy eldobja. Szerintem senki sem fog utána úszni, hogy kiszedje magának. 😀

– Áááá. Vastag ez a zsinór, csak szar az orsó, amúgy bent már csak 5 fokosnak mutatja és 2,7 méter mély. Biztos csak kellett egy kis idő a készüléknek. Tudja ez nem olyan drága, mint deeper. Az 150000 forint és kell hozzá okostelefon, meg internet. Ehhez nem kell. Ehhez van egy kis vevő, az mutatja a mélységet, hogy hány fokos meg a halakat. Itt a szélében meg is jelentek a sügerek.

– És ha lát rajta jó halat, akkor visszajön ma horgászni?

– Nem. De majd a héten valamelyik nap igen. Jaaa. Egyik nap fogtak itt egy hármas csukát is.

– Mondom szuper. Csak ennyi keszegen nehéz megfogni, úgyhogy én inkább mellettük döntöttem.

– Én pontyhorgász vagyok. Van csónakom Örvényesen. Nem nagyon ismerem a helyet, azért is jó ez a kütyü. Megmutatja a mélységet, a víz hőfokot, a töréseket – gödröket és hogy van e hal a vízben. (ezt legalább ötször előadta aznap 😀 )

– Szuper. És fogott így már bármit?

– Hát múltkor amikor itt mutatta nekem a sügereket, fogtak mellettem egy hármas csukát. (dejavue 😀 ) Nagyon profi pergető volt. Képzelje kézzel vette ki a halat.

Aztán a mami végzett a boltban és hívta az öreget. Ezzel megmentett! 😀

Hogy mi értelme “bedobni az ultrahangot” a vízbe, ha utána nem horgássza meg a pályát, azt ne tőlem kérdezzétek?!

Nemsokára egyébként én is úgy döntöttem, hogy még három hal, aztán megyek, de végül nem ez és nem is a kapások vége jelentette a “véget”, hanem a harmadik hal előtt eldobtam az úszót. 😀

Nem vagyok egy profi meccses és előtte észre is vettem, hogy a fix úszórögzítőről valahogy leesett az egyik cső, de basztam rá, pedig cserélni kellett volna.

Azért ez egy kurvajó peca volt, az ultrahangos bácsival, meg az eldobott úszóval együtt!

Kivételesen még a kutyák is úgy érdeklődtek a halak iránt, mint régebben, amikor az asszony még nem rontotta el ennyire őket és megettek némi nyers hal fejet. Pár éve volt, hogy verekedtek érte, azóta csak sütve eszik meg.

Az is lehet, hogy idénre ennyi volt a peca, de ha mégis megyek és halas leszek, akkor mindenképpen beszámolok nektek.

Boldog (fosás mentes) Karácsonyt és egy legalább ennyire Boldog Új Évet Minden Kedves (vagy éppen kedvtelen) Olvasómnak! Jövőre, Veletek, ugyanitt. 😀

Ui:

Egy új típus jövőre már biztosan lesz. Humpback fat shad. Ugyanaz test és súlyozás, mint a humpback shad, csak ahogy a neve is mutatja kicsit hájasabb falat lesz. 😉

Balaton Kategória | 3 hozzászólás