Há Teeeeeee!

Há Teeee, há nem látod, há viszed az egészet, hát Te, há baszdmeg, há Teeeeee!!!

Szólt a monológ a vitorláskikötő védő kövezése felől, de először még a hang gazdáját se láttam, nemhogy azt, hogy mit is viszek? 😀

Na de nem itt és ezzel kezdődött aznap a peca, szerencsére.

Október 15.-e volt. Végre megállt a szél, így csónakba pattantam. A csukáknak, akkor már se híre, se hamva nem volt a nádban, de hat balint azért sikerült elcsípnem, igaz nagyon sokat mentem értük és két helyen rengeteg hal volt, de aznap valahogy nem igazán álltak kötélnek.

Gyakorlatilag az volt az első pálya, ahol halakat találtam és az volt az a pálya, ahol az ősz – színezetre mindenképpen – legszebb halát sikerült átvernem. Nem volt egy vastag hal, de azért hosszra sem volt rossz.

Mindig nagy öröm, ilyen pazar színekben pompázó, hínárlakó balint átverni, kiváltképpen, október derekán.


Mert a Balatonnak se “csak” ezüst nyilai vannak ám. 😉💯


Egy kövezés melletti, maradék hínármező felett vezettem a nyolcas, fekete pencilt, ő(n) pedig úgy döntött, hogy twitchelés közben letartóztatja azt, így fejjel befelé, torokra nyeste. 😁


Szerencsére, sérülés mentesen távozott.

Aztán ezen a területen, beljebb hatolva elképesztő mennyiségű ivadékhalon, viszonylag sok balin garázdálkodott, de aznap nem tudtam rájönni, hogy mi a csel? Ahogy a következő helyen sem…

Két napra rá, viszont beütött a buli rendesen, de ne szaladjunk ennyire előre, mert ez a nap is tartogatott még szép halakat és emlékezetes kapásokat.

Érdekes amúgy és megfejthetetlennek tűnik, hogy totálisan egymásra hajazó helyek sora közül éppen melyikre állnak be a halak?

Aznap is két pályán volt viszonylag sok hal, ezeken egy – egy balin jött csak, illetve a hínárlakós pályán, visszafelé, első dobásra fogtam még egy kicsit is. De a legtöbb kövezés teljesen üresnek bizonyult.

Horváth András írta egyszer az egyik bejegyzésem alá, hogy azt bírja bennem, mennyire gyermeki örömmel, mekkora lelkesedéssel tudok még mindig írni, minden egyes kapásról.


“Minden kapás armageddon!” 🤣🤣


Ez azért nem egészen így van, hiszen a “nyócezredik” balin kapásánál már régen elfogytak a jelzők, de az alábbi képeken látható őn kapása is nagyon emlékezetes volt. 😁


Elpusztította, elgázolta, lebombázta, lemoslékolta, kivégezte, legyilkolta…..
Ezek közül a kifejezések közül, bármelyik felhasználható, abba a leírásba, ami a kapását jellemzi.💣💯💣


Épp kedvenc kikötő torkolatomban horgásztam. Ez a legtávolabbi pont ameddig el szoktam menni csónakkal. Itt érzem azt, hogy még viszonylagos biztonságban és nem csutkára lemerített akksival vissza tudok érni a csónak kikötőmbe.


Aznap három rendes rablás volt a torkolatban és abban a szerencsében lehetett részem, hogy mindhármat leszedtem.


Kettőt fogtam a kedvenc, nyolcas, fekete pencilemmel, amikor úgy döntöttem, itt a hatos ideje.


Hogy miért váltottam méretet és miért pont fehérre?


Kíváncsiság, megérzés, fene se tudja. 🙃😉😀


Mögöttem pont akkor harsant el a harmadik rablás, amikor a mini pencil már a kapocsban volt.


A hal jobbra fordult ki a rablásból.


Persze ilyenkor jó kérdés, hogy a felszín alatt jobbra tart tovább, vagy a rablás irányába visszafordulva keresgél a bódult kishalak között? 🤔🤷‍♂️🤔


A távot talán 1,5 méterrel tudtam túldobni és az iménti támadás helyétől, kicsit jobbra esett be a kis “cerka” a vízbe. ✏️✅


2-3-at beleütöttem és hagytam lassan süllyedni, majd ezt ismételtem meg még egyszer.


Harmadjára már nem kellett, mert a lassan süllyedő, a bódult kishalat szinte tökéletesen imitáló fahalat, agyon is verte ez a paradés szépségű hal. 😍🥰😍

A benti halak itt sem álltak kötélnek, úgyhogy elindultam visszafelé.

Szokásommá vált, hogy a kikötő felé a kövezésektől, jó 30 méteres távon csorgok végig a csónakkal, szinte alapjáraton. Olyan filingje van az egészne, mint egy dunai partdobálós, csorgós peca.

Nem mintha részt vettem volna, valaha ilyenen. 😀

Csak arra kell nagyon odafigyelni, hogy nincsenek e bedobva szerelékek a kövezésekről?

Sikerült is ezzel a módszerrel a kis púpossal leszednem egy szép őnt.

A víz pazar volt!

De ahogy az alábbi a képen is látszik a tavaszi vízvonalhoz képest, nagyon lent volt. 😦

Szóval éppen ez előtt a kő előtt csorogtam, amikor rablás csattant, jópár méterrel mögöttem, azon a részen, amit már lecsorogtam.

Dobtam egy hosszút visszafelé, el is értem volna vele a halat, de mielőtt leverhette volna a wobbleremet éreztem hogy elakadtam valamiben.

Az a valami nyúlott.

Először beszakított zsinórra gyanakodtam, de aztán felnéztem a kőre és akkor vettem észre egy botot, csak éppen a gazdája nem volt sehol.

Na mondom, gyors hátramenet, aztán kiakasztom a horgot a zsinórból.

És akkor…

Há Teeee, há nem látod, há viszed az egészet, hát Te, há baszdmeg, há Teeeeee!!!

Faszikám futott ki a kikötőből, miközben éreztem, hogy a motor darálja be a másik szerelését. 😀

A sporttárs két bottal volt bent. A két bot kb. 30 méterre egymástól, úgy feltámasztva, hogy a víz felől még véletlen se vegye észre az ember, hacsak nem sasnak született. Közben ő meg egy harmadik bottal egerészett bent a kikötőben, vagy 100 méterre.

Hát honnan a véreres f.szból kellett volna látnom, hogy be van ott dobva bármi is?

A wobbler leakasztottam a zsinórjáról. A bedarált szereléket, leszedtem a motorról és kidobtam az ipsének a kőre, aki közben folyamatosan morgott, szentségelt. Meg ugye miért nem mentem beljebb, egy 10 méterrel, mert akkor biztos, hogy nem akadok bele.

Hát ombre, akkor sem akadtam volna bele a szerelékedbe, ha szabályosan a két bedobott cájg mellett üldögeltél volna, ahelyett, hogy szabálytalanul, egy harmadik bottal, halásztál, illetve jelen esetben horgásztál a zavarosban”.

Ezekből az öregekből, nem lehet kiölni ezt a három botozást.

Még szeptember végén is elhúztam egy harmadik botot. Történt ugyanis, hogy a kisöreg, akitől tavasszal az ólmot bugáztam, a harcsázáshoz, kint pecázott a stégjén.

Ilyenkor jó 20 méterrel el szoktam kerülni és a stégre merőlegesen kimotorozok dobótávon túlra, nehogy begyűjtsem a cuccát.

Rá is köszöntem, hogy: Jó napot bátyja!

Ő köszönés gyanánt, már dobta is felém a kérdést, hogy: Volt e valami?

Mivel aznap eltettem egy kettes forma csukát, így felmutattam neki, ő gratulált, miközben a harmadik feltámasztott bot, aminek a zsinege látszólag a stégre lógott le szabadon, megindult. 😀

Az öreg “hatalmas lendülettel” utána kapott, én pedig állítottam is le a motort, miközben már hallottam is, hogy darálja be a cuccot.

A miért nem szólt? – kérdésemre – El is felejtettem! – volt a válasz. 😀

Mint kiderült, be volt dobva egy fenekező, egyel kishalazott, amire meg azt hittem, hogy nincs bedobva, na az egy kishalas úszós cucc volt.

Persze kivittem az öregnek a bedarált szereléket, de az műanyag csőből barkácsolt úszó, menthetetlen volt.

Még aznap elhatároztam, hogy viszek a kisöregnek néhány általam nem használt eszközt, közte úszókat is, de a következő alkalommal már fel volt fordítva a stégen a pad és le volt láncolva.

Úgyhogy meg kell várjam a tavaszt, hogy átadhassam neki a csomagot.

Remélem, hogy ott találom majd!

Balaton Kategória | Hozzászólás

Az utolsó

Tavaly valami csoda folytán, újra lehetett balinokat fogni, egészen november eleje – közepéig.

Az időjárást elnézve, az utolsó hétben vagyunk benne, a jövő hét már necces lesz.

Az őnök egyre mélyebben dolgoznak, sokszor nem is mutatják magukat, maximum nap közben, ha jó napos idő van és a kishal is a víz felső réteg felé húzódik. Aztán hónapokra eltűnnek a szemünk elől.

Nyilván a szonárosok kenyérhala, nem éppen a balin, de még ők sem fogják őket jellemzően a téli időszakban, beeső halként sem.

Jó kérdés, hogy a téli időszakot hol és merre töltik “szeretett” őnjeink?

Régen sokszor fogtam belőlük decemberi, januári mólópecákon, előfordultak beeső halként nád előtt, csukázás közben is. Persze akkor még volt számottevő csuka a nádban december – januárban is.

Sajnos az utolsó hetet én megszívtam, valami rossz nyavalya ledöntött a lábamról. Kb. 20 éve vették ki a mandulámat, azóta nem voltam lázas, most az is megjött. Vasárnap óta, ez az éjszaka volt az első, hogy nem egy fél Balatonra való vízben ébredtem. 😀

Úgyhogy van remény :D, de balinoznom idén, szerintem már nem nagyon kell. 😦

Az ébredés szó, amúgy is túlzás, a csatak vizesen, forgolódva szenvedést, nem éppen lehet, pihentető alvásnak nevezni. 😀

Ez a kurva fekvés amúgy sem nekem való, már fájnak a vállaim, a derekam, meg amúgy is rottyon van 3 hete. Már nem tudom, hogy melyik oldalamra, részemre, hogyan és hogy feküdjek? 😀

Csőstül jön a baj, mondják.

Úgy…

Na de nem is feltétlen az utolsó balinos hét lenne, ennek az írásnak a témája, főképpen, hogy nekem igazából nem is ez lett idén az utolsó. 😀

Hanem az utolsó, idei felszíni csalis balinjaimról szerettem volna megemlékezni.

Na az a nap, se tegnap volt. 😦

Ez a topwater szezon abból a szempontból jól indult, hogy mindjárt május elsején, azzal az új színnel, amivel akartam, azt a halat, ami úgy dolgozott, hogy biztos voltam a kapásában, első dobásra le is szedtem.

Másodikán pedig a vendégemmel (nem fizetős 😛 ), egy öbölben leszedtünk több halat is, általam készített wtd-kel.

Persze én megint az új darabbal kaptam el ő(n)ket.

Aztán a visszahűlő időben, sokkal eredményesebbnek bizonyultak a wobblerek és nem csak én nem fogtam magam rommá balinokkal, a felszínen.

Az őszies tavasz és nyárelő, aztán hirtelen váltott, forró nyárba.

Egy júniusi napon, amikor a sajkodi, parti úton sétáltunk végig, arra lettem figyelmes, hogy zöld a víz. Ahogy közelebb mentem a kutyával, akkor világosodtam meg, beindult az algavirágzás.

Végül a kutyát sem engedtem bele a dzsuvába…

Az évnek ilyen korai szakában, amióta újra horgászom és napi szinten figyelem is a körülményeket, széljárást, vízállást, stb. itt a Keleti – medencében algaburjánzást én még nem láttam.

Sőt, korábban nem is volt jellemző igazán a Keleti – medencére.

Tavaly is korán jött. Júliusban.

De hogy már júniusban, az nagyon durvának hatott!

Az utolsó felszíni csalis halakat, szörnyű, így leírni is, de július elején fogtam. 😦

Néhány alkalommal volt szerencsém a Zala – torokban horgászni, lassan hasonló lesz a nyári víztisztaság nálunk is, mint amit ott tapasztaltam.

Persze nem állíthatom és nem is állítom azt, hogy bizonyos pályákon, vagy helyzetekben, nem lehetett felszínen halat fogni, de valahogy vagy nem akkor voltam adott pályán, vagy nem volt olyan helyzet.

Vevőktől is nagyon kevés képet kaptam. Van egy nagyon jó vevőm, aki klasszikus, déli oldali gázlós pecákat nyom évek óta és totálisan üres, nemhogy hal, hanem rablás mentes napokról számolt be, nem egyszer a nyár folyamán.

A parti, kultikus balinos helyek, szinte egész nyáron üresek voltak és a csónakos pályámon se voltak idén tomboldák a nyár folyamán.

Nem egy olyan esetem volt – például egy meghívásos pecán – ahol a 30-40 centis vízben sem voltak hajlandóak felnyúlni a felszíni csalikért, a dzsuvás vízben, de ha feltettem egy pencilt és izomból elhúztam a felszín alatt pár centivel, azt meg agyonverték.

Akikkel beszéltem, szintén nem fogták rommá magukat.

Egy parti pecám volt például, ahol, ha 5-10 méterrel nagyobbat tudtam volna dobni, akkor lett volna esélyem.

Mivel egy cimbora mellesben volt, így felhívtam, hogy jöjjön. A kezdődő hullámzás előtt, még kettőt le is tudott szedni, négy kapásból. WTD-vel.

A környéken egy pálya volt, ahol időszakosan fogták a balint felszínen, de ahhoz kajakozni kellett volna.

Sajnos idén ez nem jött össze.

Megint kihagytam egy évet. 😦

Talán, majd jövőre…

Sokat dumálok vevőkkel, cimborákkal is, volt olyan, aki például, két hónap topwater ínség után, szeptemberben nyúlt bele, supról egy igazi, sok halas őrületbe.

De azért ehhez, nagy szerencse kellett!

Még a nyár elején kért meg Zoli cimborám, hogy lenne e kedvem néhány nyolc centiméteres, n’walkot lefesteni?

Már hogy a viharba ne lett volna! 😀

Csak annyit kértem, hogy egy darabot had tartsak meg közülük.

Próbáltam, kicsit más dizájnt fújni, mint amiket a sajátokra szoktam és célom volt, hogy az első halat én fogjam meg a saját darabommal, még mielőtt Zolika meghirdetné a többit.

Egyébként, túl sokat nem kellett hirdetnie, hiszen a posztom alapján, hamar elkapkodták a nagy részét, amikor még a fedő gyanta réteg nem is volt rajta a csalikon. 😀

Szóval, július hetedikén ez a wobbler is a dobozomban volt. A mozgását, már korábban leteszteltem, A hosszúkás, hengeres forma miatt, kicsit ez a fahal is másképpen mozgott, mint az általam készített típusok, de ígéretesnek tűnt.

Azon a napon se volt túl sok hal a csónakos pályámon. Még hajnalban leszedtem egyet a kis púpossal, az egyik kedvenc nádöblömben, aztán, mivel máshol nem találtam halat, így már magasan járt a nap, amikor visszatértem a helyre.

Ilyenkor már messze az adott helytől lassítok a tempón és pásztázom a pályát, jeleket kutatva.

Az öböl sarkában, mintha bemozdult volna a víz, konstatáltam. Aztán egyértelmű balinrablás jelezte, hogy legalább egy hal még van a pályán és reméltem, hogy az nem a hajnalban megbökött darab.

Valami azt súgta, hogy:


“Steve tedd fel az n’walkot, amit a festésért cserében kértél Zolikától.” 😄


Brutális, igazi öblös hangú, szinte harcsás kapással marta le a képeken látható őn az egyedi festésű fahalat.
Olyan sebességgel hozta felém, hogy 2-3 másodpercig nem is volt kontakt.


Két dobásra rá egy másik balin, hasonló hanggal támadta be a wtd-t.
Sajnos ez a jószág csak kiütötte a vízből, de a vissza eső csalit figyelmen kívül hagyta.

Aztán felkerült egy hetes axehead. Egy merőben furcsa és új színben, ami a lizzard – azaz gyík elnevezést kapta.

A szín ötletet, egy insta videóból merítettem, amiben egy hasonló színezetű gyík, éppen a börét igyekezett “ledobni” és a végén úgy segített magán, hogy a fogai közé véve az elhalt szaru réteget, lehúzta saját magáról, a farka felől.

Kék has, fluo zöld test és fehér – piros foltok – pöttyök tarkították a gyíkot, amit én ezzel a fekete monoklival és igéző, Szauron szemekkel tettem teljessé.

És a fura színű hetes axehead lett végül a másik balin veszte.

Sajnos a két kifogott hal után, elcsendesedett minden.

Érdekes, hogy a két utolsó felszínis balinomat idén, pont ilyen fura szín összeállítású wtd-kel sikerült átvernem.

Nem az a klasszikus fehér szín egyik sem. 😛

Az meg nagyon szomorú, hogy ez az év, egy ilyen topwater bolondnak, mint én, összesen annyi halat adott, amennyit egy jobb kishalfocin, szerencsés akadási aránnyal, akár egy hajnalon össze lehet hozni.

Apropó kishalfoci, na idén olyat sem láttam tömegesen, egy – egy eset volt, amikor egy, nagyon ritkán, két balin, dobálta a levegőbe a kishalakat, néhány másodpercig.

Az algásodás, a hínár hiánya miatti folyton zavaros víz, az uralkodó szélirány változása, nem igazán tett jót ennek az igen látványos pecának, a felszíni wobbleres pergetésnek.

Korábbi években még októberben is elszoktam csípni egy – egy balint és sok sügeret felszínen. Na idén ez nagyon nem így volt, sőt ebben az évben sem popperrel, sem hybdid csalival, nem volt még egy megveszekedett kapásom sem.

Pedig abból a két típusból is készültek, nagyon menő színek. 😀

Talán majd jövőre!

De ehhez először is sok csapadék kellene, sok hínár, ami szűri a vizet, tartja a halat, kevesebb, vagy később érkező algavirágzás és nem lenne baj, ha nem verné szinte folyamatosan a nádfalat a keleti és a déli szél.

Meglátjuk mit hoz a jövő, reménykedni, minden esetre lehet és kell is!

Ez a videó lehet, hogy nem véletlenül jött most szembe.

Minden benne van, amiért a felszíni pecát szeretjük, szeretem!

Balaton Kategória | Hozzászólás

Fehér, vagy fehér – sárga háttal

Ott fejeztem be az előző írást, hogy:

Holnap akkor is megyek, ha kiszakad a derekam.

Nos….

Nem így lett. 😀

Az asszony megvétózta a pecámat. 😦

Az udvarban már három napja együtt volt a műtött és a nagyobb kutyám, de azt mondta nem hagyhatom ott őket, nehogy balhézzanak, ha nincs otthon senki.

Ok. Igazad van, mondtam, de akkor szombatra engem felejtsetek el.

Nem viszek senkit, sehova és amíg nem fúj a szél, nem fáj még jobban a derekam és az akksi is bírja, addig maradok.

Nos…

Ez sem így lett. 😀 Nem teljesen.

Szóval pénteken ugyan zabált a balin a parti pályán, de napkeltekor 6 fenekező bot figyelt bent süllőre és öten szórták a vizet az elmondások szerint.

Na én ebben szombaton nagyon nem akartam részt venni, így a csónak mellett döntöttem.

Gondoltam, majd legfeljebb kettőt fordulok, de aztán kemény voltam és egyre kivittem a cuccot. 😀

Igaz csak balinos, meg némi buzerapecás motyót vittem, de nem is az jelentett a sok súlyt, ilyen derékkal, hanem az akksi meg a motor.

Az első képet még a stégen állva lőttem.

Hat nap szobafogság és vagy két hét csónak mentesség után, már ezért megérte felkelni.

Aztán lőttem egy képet a vízen.

Majd még egyet.

Gyerekek ezzel a látvánnyal én soha az életben nem fogok tudni betelni és örökké látni akarom!

Nem akarom azt az időt, kort elérni amikor magamtól már képtelen leszek a napkeltét a vízen, vagy legalább a parton átélni – megélni – átérezni.

A szelek előtt volt kishal a nádfalon. Mostanra eltűnt, így döntenem kellett melyik irányba induljak.

Jól döntöttem!

Az első pályán, még rablások nélkül, öt dobásból két balint is sikerült leszednem.

A wobbler az új shad volt, SFC színben.

Aztán beindultak a rablások a napfénnyel és én úgy döntöttem, hogy felteszem az új kedvenc színemet.

SFC zombie perch. 😀 Totál az ivadékhalas pecára való szín. 😀

A három legnagyobb halból, kettőnek is ez a nem éppen tipikus balinos szín kellett. 🙃🙂😁
A nagyobbik kapása pedig k@rvajó volt!


Twitchelve húztam a kis csíkos fahalat, amikor a kishalak elkezdtek mellette – mögötte, minden irányba szétspriccelni.
Egyértelmű volt, hogy jön mögötte egy balin.


Még egyet beleütöttem a wobblerbe, púposodott mögötte a víz, megállítottam a fahalat és jött a rotty!
Imádom! 😍💯
A legjobb balinkapások egyike.


Igazi beles jószág volt, az az éppen hogy tarkón fogható. 😍

A következő hal is ezt a wobblert kívánta meg.

Ő nem lefejelte, hanem a megállított, lassan süllyedő fahalat, egyenesen beszippantotta.

Volt rá még egy finom ütésem, aztán egy hatalmas burvány, az éppen kiemelt wobbler alatt mutatta, az újabb érdeklődőt.

A rablások viszont ritkultak, illetve már túl voltak azon a határon, amit még dobni lehet, anélkül, hogy elküldenének.

Igazából már így is becsorogtam annyira a torkolatba, hogy bármikor jöhetett volna az őr.

De mit lehet tenni, ha ott dolgoznak az ember előtt a halak? 😀

Szóval váltottam a feketére, amikor a kő előtt is rabolni kezdtek. Ó mondom fasza, onnan nem küldhet el senki, de csak egyet sikerült leszednem.

Kíváncsi voltam, hogy a sokszor különbséget jelentő, teljes oldalán ezüst fóliát hordozó, kis süllyedő humpback hozhat e még egy halat, a már ledobott területen?

És első dobásra meg is volt.

Kettőt ütöttem a wobblerbe és az ezüst villanás megint becsapott egy portyázó őnt, amikor is megjelent az őr egy drótszamár hátán.

Na mondom vége a partinak, a fazon el fog küldeni, de azért illedelmesen köszöntem, amire válaszként a következő hangzott el.

Rabolnak csak nem esznek?

De mondom elég szépen fogtam, viszont egy ideje ritkultak a rablások is.

És akkor vettem észre, hogy a faszikámnál is pergető bot van, rajta egy fehér testű, sárga hátú flatshaddel.

Ő persze gond nélkül dobott oda, ahová én már bemenni sem mertem.

Az első és a harmadik dobásra is balint ütött, miközben nekem is volt egy kapásom.

Azt mondta beszélt egy híres pergetővel, aki tiszatavi versenyt nyert, 64 induló között. Ő megmondta, hogy a balinoknak fehér, vagy fehér – sárga hátú vertikális csali kell.

Ez kérem a berkley legkisebb vertikális csalija, az elmúlt 2 hónapban 35 balint, meg 3 csukát adott.

Ekkor vettem észre, hogy a külső kő csücskén is hajtja egy őn az ivadékot.

Bár nem volt fehér, se fehér testű – sárga hátú, legkisebb, berkley flatshadem, azért sikerült ő(n)t is letartóztatnom, az ezüstösen villogó, apró fahal segítségével.

Akkor döntöttem úgy, hogy otthagyom a helyet. Fogtam úgyis eleget. És a faszikám úgy is rommá fogja dobni a csapatot.

Kell egy kis felfedezés, kíváncsi voltam a többi pályára is, pedig ha sejtettem volna…

Nem messze van egy kis nádas, ott leszedtem egy kevéssé fotó érettet, majd a helyi móló előtt még egyet.

De leginkább arra a pályára voltam kíváncsi, ahol egy korábbi pecán leszedtem 5-6 darabot és egy másikra, ahol halálra szívattak, ugyanis 9/2 jött ki. 😀

Mindkettő üres volt!

A következő pályán meg sem állok csónakkal, azt szórják partról éppen elegen – eleget.

Úgyis a kedvenc kikötőm volt a cél, de akkor már jócskán hullámzott és “csak” két halat adott, igaz az egyik nagyon szép volt és ő(n)t is az ezüst villanás csapta be.

Gyakorlatilag az utolsó twitchbe vert bele, a csónaktól, talán 2,5 – három méterre.

Mivel egyre erősödött a keleti szél és a rablások a két kifogott hallal, teljesen megszűntek, így visszafordultam inkább.

A szembe szélben az akksi is jobban merül, sokszor dobálta a csónak elejét a hullámzás.

Amikor “huppog” az öreg bárka a hullámokon, azt én már nagyon nem kedvelem.

A hajnali pálya felé haladva, azonban megint csökkenni látszott a szél ereje és a hullámzás és a kövezés is takart valamennyire.

Láttam ugyan néhány beleúszást, de nem ették meg a felkínált wobblereket.

Aztán mintha a kő előtt is spriccelt volna, a sekélyben.

És igen, ott voltak az ivadékok és valami hajtotta is őket.

A kapocsba megint a fekete – ezüst kis púpos volt, de mégse dobtam vele.

Mondom magamnak: Te baszki, annyit fogtál vele idén, próbáld már meg a baby blue színt!

És azzal a lendülettel lecseréltem a feketét, egy szarrá rágott, első között készült, csukákat is látott, fedőgyanta sérült, kék hátú darabra.

Nincs nagyon mit mondani a következő pár perccel kapcsolatban, hacsak azt nem, hogy:

Négy dobás, négy hal, kettő szaltóval bombázta le a süllyedő fahalat a sekély vízben.

A négyből, három hal a beeső, süllyedőt verte le, a negyedik majdnem a csónakig kísérte a wobbleremet és ott törölte el.

Az a négy hal ott “állt” a kövön, én meg a szájukba dobtam a wobblert. 😀

A negyedik elég jó hal volt, egy furcsa kitüremkedéssel a hátúszója előtt.

A szél megint felerősödött, a csónak még inkább huppogott a hullámokon, így a kikötés mellett döntöttem, úgyis meg akartam még nézni a sügereket.

Meg ugye a gyerek este behisztizett, hogy neki randija lenne ebéd után és kellene a verda.

A szél megjött, az akksi elég rendesen lemerült, 15 balint fogtam, ami több, mint elég. Az új wobbler kilencet, a kis púpos hatot adott, el is fáradtam, elég is volt.

A negyedik, vagy ötödik beszaggatott jigfej után, aztán hagytam a sügereket is a fenébe.

Egyszerűen a jobbak olyan helyekre állnak be, hogy ha hal nélkül akarja az ember kiemelni a jiget, legalább 30% az esély, hogy a cucc beszakad.

Próbáltam olyan mikrojiget, aminek a horga annyira vékony húsú, hogy ki lehet hajtani az akadóban, nádban, torzsában, de az meg kihajlott két igen jónak vélt halban is.

Így legalább a kölyök elvihette a kocsit, ami végül Almádiban éjszakázott, merte este nem indult be. 😀

Reggel hoztuk haza a szomszéddal, aki autószerelő. Az akksi adta fel 9 év után.

Élmény volt betolni a kocsit, ilyen szar derékkal. 😀

Aztán ebéd előtt, én állat, még le akartam nyírni a füvet. Amikor már a gaz felét levágtam, a fűnyíró is kilehelte a lelkét. 😀

Úgyhogy betöltöttem a sót a vízlágyító gépbe és megmondtam az asszonynak, hogy “lőjön fejbe”, ha ma bárminek nekiállok.

Nem is tudom ez a blogírás most minek számít? 😀

Balaton Kategória | Hozzászólás

Party

Október harmincadika van.

Befejeztem reggel 60 darab wobblert, kitakarítottam a műhelyt, összerendeztem a kertben is amit kellett, meg amit bírtam.

A héten írta egy cimbora, hogy nem érdemes megöregedni.

Hát nem basszameg, pedig még nem vagyok 50. 😀

Egy hete beszart a derekam. Tegnap már úgy tűnt, hogy jó lesz e péntekre, nem kell partról szenvednem, mert ugye horgászni, azt minden körülmények között kell! 😀

De mára megint szarabb lett. Hiába a hajnali torna, hogy rohadna meg.

Megjött ma az új kompresszorom is. 15 kilót nyom. Ilyen szar derékkal 50-nek éreztem. 😀

A törzs vevők meg, amikor a posztok alapján sejtik, hogy lassan készen leszek, elkezdenek írogatni.

Nem e lehetne e? 😀

Ma az egyiküknek úgy válaszoltam, hogy nem neki válaszoltam. 😀 Nem volt rajtam az a rohadt olvasó szemüveg.

Hisztis vagyok na, de nem baszom fel magam, inkább megpróbálok nevetni az egészen. 😀

Jobb is, hogy egész héten retek déli szél volt, meg az egyik kutyámra amúgy is figyelni kellett a héten.

Volt egy csúnya daganat a lábán, azt szedték le. 😦 Így múlt hét közepétől bent volt egészen keddig. Akkor jelezte először, hogy most már nem csak a dolgát végezni menne ki.

Jól esett neki a napsütés, de azért figyelni kellett rá, nehogy valami miatt a másikkal összebalhézzon. A kis morgós meg ment anyóshoz napközben.

Szóval miért is Party a bejegyzés címe?

Mert van amikor az ember partra kényszerül. Ilyen fos derékkal, nem érdemes akksit meg motort cipelni, sőt igazából horgászni se kellene, de olyan nincs, hogy ne menjek.

Meg persze van olyan is, hogy kedv nincs. Vagy éppen szar a szél. Esetleg wobblereket kell hangolni, amit meg partról lehet igazán.

Ilyen pecákról fog szólni ez az írás. Bár volt közte olyan, ami csónakban indult, de aztán parton fejeződött be.

Ilyen mindjárt az első.

Október 06

Az utolsó peca volt, amikor még fogtam csukát a nád előtt csónakból.

Öt jött összesen, de abból négy méret forma, egy nagyobbacska.

Érdekes hal volt. Hosszú, sovány, hatalmas fejjel.

A kicsik meg a hínár helyett az iszapba fúrták magukat menekülés közben. Az a kevés hínár is eltűnt ami néhol volt.

A víz is nagyon lement.

Rengeteg elpárolog még októberben is és nincs utánpótlás.

Egy kicsit lefényképeztem az érdekesség kedvéért. Full iszap a hal! 😀

Ő pedig a nagyfejű.

Sajnos csak 1,5 órát bírtam a vízen lenni. Kb. ennyire is lehetett számítani az előrejelzések alapján. Olyan rohadt szél lett, hogy nem láttam sok értelmét tovább kínlódni, pedig végre tiszta volt a víz.

Viszont egész hétvégén melóztam, így ha már lementem, úgy döntöttem nem megyek haza, megnézek egy parti helyet, amiből végül kettő lett. 😀

Az első pályán nem volt nagy mozgás, de azért kettőt sikerült leszednem a nyolcas feketével. A húzott ebben az időszakban már egyáltalán nem érdekelte őket, játszani kellett a wobblerrel.

Az egyik hal igen érdekes volt, hatalmas, puha tapintású púppal a kopoltyú fedelén. Vagy horog ütötte seb fertőződhetett el, vagy valami élősködő lehetett. Nyilván ezek csak feltételezések a részemről, sajnos nem vagyok szakember.

Hazafelé benéztem még egy helyre, ahol merítőszák nélkül dobni se kellett volna, de szerencsémre horgászott a pályán egy ismerős, akinek volt.

Az első halat 3-4 másodpercre megállított kis pencillel szedtem le, egy olyan pályán, ahol nagyon nehéz becsapni az őnöket. Kép nem készült, mert kicsit vérzett. Gyorsan elengedtem.

Többen mesélték, hogy aznap és előtte nap is szép csapókat szedtek le és hordtak el, DS – kishal szerelékkel.

Tettem is egy próbát, mivel az ismerős közben elment, de csak egyet sikerült kiszednem, azt se a nagyobbak közül.

Közben jött egy idősebb mesemanó, akinek volt merítője, így az újabb pencillel megakasztott balint, már az ő, merítésre tökéletesen alkalmatlan hálójával sikerült levernem a horogról.

Nem baj, úgyis elengedtem volna. 😀

Aztán a megfoghatatlan balinok annyira megfoghatatlanná váltak, hogy kinéztem az öreg mólóra, aminek a közepén a szokásos bácsika üldögélt.

A móló végén hébe-hóba dolgozott egy – egy balin.

Végül a szemközti kövezés elé bedobott, süllyedő púpost trafálta el egy, de olyan vehemenciával, hogy azonnal bemondtam a nagy balint.

Szerencsére csak magamban és nem hangosan, mert az öreg botjai alatt átfűzött és a móló melletti kövezésen állva, kézzel kimarkolt hal, minden volt, csak nagy nem. 😀

Október 09

Erről a napról sok minden nem rémlik. 😀

A képek tanulsága szerint a tisztuló vízben, hajnalban adtam esélyt az új, kis wobbler SFC színváltozatának és fogtam egyet a hatos, fehér cerkával is.

Elkészültek a mesterdarabok a mini pencilhez és a mini humpback fatshadhez is.

Hogy miért partról pecáztam és miért csak egy helyen?

Lövésem sincs. 😀

Október 12

Erről a napról sokkal élénkebb emlékekkel rendelkezem.

Egyrészt elkészült az első adag mini humpnback fatshad (még teljesen kézzel), amiket két balatoni és négy folyóvízi törzsvevőmnek szántam, tesztelésre.

Meg persze saját célra is készült három darab, ha már rendeltem 200 darab terelőt.

Nagyon bíztam ebben a csaliban, hogy folyón is adni fogja. Azóta ki is derült, hogy nem véletlen. 😉

Első dobásra leszedtem egyet, a kis wobblerel, a képeken látható SFC zombi perch színben.


És ez volt a terv, hogy a reggel a forgatóról leszedett wobblerrel halat fogjak.
Sikerült! 😍


Összesen öt balin volt kézben, három különböző típusommal, miközben a másik négy pergető együttesen öt halat fogott 2-2-1-0 elosztásban és egyiket sem wobblerrel.


Efzett kanál, körforgó, pörgössegű, totál érvenytelen csalikkal. 🤣🤣🤣
Az ilyen peca mutatja meg igazán, hogy mennyire jó, amit évek óta csinálok. 🥰🥰


Az új típusból, egy white metallic szín, el is kelt a parton. 🙃😁😍 Adjon sok szép halat! (Pont ma fogott vele a koma kettőt.)


Az utolsó kapás, a kis hatos pencilre vitt mindent! 💯🙂
Éppen egy hosszút dobtam, a lassan süllyedő fahallal, amikor 15 méterre tőlünk rabolt egy őn, tipikus, kis wobbleres távra.


Mondtam is Balázsnak, hogy mennyire szemetek! 🤣🤣
Ha távdobó csali van fent, közel rabol, ha kis wobbler, akkor messze.
De azért türelmesen, 3-4 másodpercre meg-megállítva vezettem a kis pencilt.


Amikor a rablás vonalába ért a fahalam, olyat vert a süllyedőbe a fogatlan útonálló, hogy sikított a fék, nekem kiugrott a szívem a helyéről és éreztem, hogy élek! 😁💯🙃

Október 20

Csónakból indult, nagy reményekkel.

Jól is kezdődött, mert hamar leszedtem egyet az új wobblerrel.

Aztán az egyre erősödő szél és hullámzás miatt, Esztike mögé menekültem.

A metsző keleti szél elől némi menedéket nyújtott a móló takarása, de sokáig nem bírtam a vízen aznap sem.

Legalább 5-6 fokkal hidegebb volt a vízen, mint a parton.

Egy szépet azért leszedtem a vertikemmel, ami teljesen véletlenül akadt a kezembe.

Egyik nap pakolásztam és betettem a kocsiba a buzerapecás botot, minimál kiegészítőkkel. Arról a pecáról, majd egy hosszabb írás keretén belül írok, amúgyis inkább volt csónakos peca, mint parti.

Akkor hamar beszabtam az egyetlen előkét, ami nálam volt, így komolyabban rákészültem, az esetleges sügérezére és akkor akadt a kezembe egy adag vertic magnet.

Rá is csodálkoztam, hogy baszki nekem ilyenem is van és a táskába tettem.

De milyen jól tettem!

Egy igazi bödönszájú bombázta le a csónak mellett. 😀

Aztán a parti pályán leszedtem vele még négyet. 😀

Másnap meg is beszéltem Laci barátommal, hogy vágjon már fel nekem két abachi lécet, mert nem ártana ebből a csaliból is készítenem.

Nem szaroztak a vertikkel, az igazán jó, őszi kondícióban lévő fenekeszegek.

Közben megjelent a pályán egy vevőm, aki a Mátrában lakik és az egyik legnagyobb vájtvóker fan a Földön.

A negyedik halat már akkor fogtam, amikor ős is dobált.

Az ötödiket pedig a szeme előtt kaptam le a kis wobblerrel, amiből ha lett volna plusz darabom, már nem lenne. 😀

Szép izmos hal volt mindegyik. Közben Attilával jót beszélgettünk és felvetette, hogy nem e megyek el vele kövesezni?

Mivel tavaly két igen jó, kősüllős pecát toltunk és akkor is totál véletlenül futottunk össze, így sokáig nem kellett győzködnie.

Gondoltam hátha megint szerencsét hoz. 😀

A víz hullámzott és annyira folyt, hogy fél óra múlva, én már 12,5 grammal operáltam.

Voltak piszmogós kapások. Párat meg is akasztottunk, de kicsik, szájszélesek, állasok voltak, az se sok.

Aztán egy piszmogós kapásnál, elemeltem a gumit a fenéktől, hogy a kis szaros hagyja inkább békén, amikor olyat vert bele, hogy egyből mondtam, szerintem ez nem köves.

Ha mégis, akkor kapitális darab.

Nem köves volt, ő lett másnap az ebédem.

Attila ismét szerencsét hozott nekem. 🙂

Október 26

Ez már a Picur műtétje utáni, derékfájós hajnal – délelőtt volt.

Ahogy átbukott a nap a kövön, volt egy finom ütésem. Pont mondtam Balázs cimborámnak, hogy az előző dobásba megütötte valami a kis wobblert, amikor egy határozott kapással jelezte az alábbi dagadék, hogy nem tévedtem.

Abban a pár percben Balázs is leszedett kettőt, aztán órákon át a semmit dobtuk.

Forogtak néha, beúsztak a kishalak közé, ahogy a lenti képen is kivehető, de enni nem igazán ettek, hiába variáltunk. A nap jött, a nap ment, a köd jött, a köd ment, hullámzott, aztán megállt az is

Én megpróbáltam a csíkosokat, de csak kicsik voltak a pályán. Közben Balázs leszedett még egyet, aztán a vertikemmel én is egy, ilyen félvak, de jó súlyban lévő darabot.

Részben a derekam miatt, részben, mert a csónakot is ki kellett merni, meg a csapókat is meg akartam nézni, immár rákészülve, a balinokat feladtam. Pedig a közben megérkező jó barátja Balázsnak, még leszedett később négyet.

Mindegy balint úgy is fogtam eleget idén, ilyen szépe sügereket, viszont már nagyon régen.

Két lyukból jött ez a pár darab, volt két hasonló, ami sajnos lemaradt. A többi helyen pedig annyira kicsik jöttek, hogy sokat a kikötőben sem időztem.

Holnap akkor is megyek, ha kiszakad a derekam.

Remélem azért hal is lesz!

Balaton Kategória | 1 hozzászólás

A narancssárga fogkefe

Vége lett a nádi csukaszezonnak.

Az utolsó 4-5 alkalommal nem találkoztam egyetlen tarka gúnyással sem.

A víz lement, hínár nem is volt, kishal hébe – hóba mutatja magát, az sem az a méret, ami a csukát felettébb érdekelné.

Kisebb halak lehetnek még a nádban és persze egy – egy nagyobb is bemozdulhat, ha egy keszeg, vagy küszrajt betol a hullámzás, de kínlódni egy – egy kapásért felesleges.

Mélyebb részeken pedig, még augusztus végén – szeptemberben is kevés kapás volt.

Volt két hetünk a nagy szelek után, amikor letisztult végre, de akkor látszott igazán, hogy jórészt a nagyok is milyen sekély részeken jöttek.

Csapadék nincs, a víz meg ilyenkor is párolog, az erős északi, inkább észak – nyugati szél is jócskán elvitt a vízből.

Mióta újra horgászom, ami kb. 20 éve lehet és aktívan figyelem a vízállást, ennyire lent még nem volt ebben 100%-ig biztos vagyok.

A csónakom mellett, ha nem lenne vastag iszap és rothadó növényzet, valahol combközépig érne a víz, ha beleállnék. És ez bizony az északi part és nem a déli.

Na de visszatérve a csukákra, ilyen brutál szezonom ember emlékezet óta nem volt! 😀

Fogtam három darab 90+ost, négy darab 80+ost, és legalább 50 halat 35-75 centiméteres hossz között és ebben nagyon kevés volt a kicsi, inkább a 75 felé tendál az átlagméret.

Olyan meg, hogy augusztusban, szeptemberben és októberben is fogtam nagyon jó (80+) és kiemelkedő (90+) méretű csukákat, talán még az életemben nem fordult soha elő.

Szóval erre az írásra is jutott még két jónak mondható hal, az egyik brutális, teljes hosszban 92 centiméteres jószág volt, amire persze megkaptam, hogy igazából, csak 82-es, mert szabály szerint, faroktőig mérjük.

De közöltem az illetővel, hogy akkor mérje úgy, csak előbb kéne, hogy fogjon egy hasonló méretűt. 😀

Kurvára elegem lett az okoskodókból. Le fogom őket építeni a jövőben, igazi bunkó módjára. Ez van, ide jutottam.

Öt alkalmat fog felölelni ez az írás. Szeptember végi, október eleji pecák lesznek, szépen sorban.

Szeptember 20

Az első két képhez nem is igazán lehet mit hozzá tenni, nem is akarok.

A harmadik képen viszont látható, hogy nem csak a koszos víz miatt olyan eredményes a spinnerbait, hanem a meghorgászott hely jellege miatt is.

Ezen a képen száraz nádszálak állnak a ki a vízből, amik amellett, hogy a pusztuló nádas szomorú képét festik, bizony jól tartják a a tarka útonállókat.

A nád szálak alatt pedig mi van?

Torzsa!

A torzsában, pedig mit csinál a hármashorog?

Elakad.

Ezeken a spotokon nagyon sekély a víz. 20/1 alkalommal az is előfordult, hogy a spinnerbaitet is menteni kellett, gyakorlatilag mást nem lehetett a nádszálak között elhúzni, maximum mellettük.

De mellettük csak eleinte volt kapás, a végén már basztak kimozdulni a halak a nádszálak közül.

És hogy mekkora halak álltak ezeken a helyeken, amikért érdemes volt kockáztatni?

Példának okáért, a 80+os, ami bedarálta a kezemet, pontosan ilyen helyen állt meg a sekélyben.

Szóval 20.-a volt az a nap, amikor megunta a semmittevést.

Még egy hétig pihentetni kellett volna a kezemet, de én leszedtem a kötést, leragasztottam a sebet, ráhúztam egy gumiujjat és az első beállóban, ahová repült a dabush, meg is jött a kapás.

Mivel a zsinór egy nádszálra akadt, így a bevágás elsőre nem ült.

A második dobás már tökéletesre sikerült és az iménti kapás helyétől, egy fél méterrel közelebb, le is durrantotta a csalimat rendesen.

Hogy őszinte legyek, először kicsit fostam is, mielőtt tarkón ragadtam volna, na de fosni nem lehet, mert pont abból lehet a még nagyobb baj, ezt megtanultam már jó régen.

Nagyon virgonc hal volt, ahogy vizet ért a farka, be is indult, aztán, amikor elengedtem, telibe is fröcskölte a gatyámat és az arcomat is. 😀

Jeeeeeee Végre halat fogtam!

Nyomás tovább, lehet itt még bármi.

És lett is még egy hasonló csuka.

A spinnert elsőre elhibázó, de másodszorra, ledurrantó, bátor sügér.

És végül, a számomra örök kedvenc, a spinnerbaitet, elemi erővel elpusztító, nádi, magányos balin.

Éppen egy nagyon durván sekély, de nagyon koszos öblöt dobtam, amiből nyáron, harcsázás közben, ugyanazt a kis csukát megfogtam két egymást követő napon, két különböző wobblerrel.

Már lehorgásztam az egész öblöt, a csónak is kifelé mozgott, maikor úgy döntöttem, hogy még elengedek egy dobást.

Épp az öböl szélét vizslattam, hogy rendes, tavaszi vízállásnál, micsoda mennyei harcsaívóhely lesz, amikor egy ezüst villám, oldalról eltörölte a pulzáló – vibráló szoknyás fémdarabot.

És azzal az erővel rohant is ki vele az öböl bejáratának irányába.

A szigorú beállítás ellenére, még a féket is megtépte.

Fogtam már vagy 30-40 balint, kemény cuccal, de mindig meglep az az intenzitás, ahogy az erős cuccon agyonverik a műcsalikat.

Szeptember 22

Hajnalban a szokásos rituálék. Éppen mosom a fogam, de valami olyan furcsa.

Eleve az furcsa, hogy a fogkefém a mosdókagylóra fektetve találom. Lehet, hogy este maradt ott.

De amikor végzek és tenném vissza a pohárba, egy másik fogkefe van a helyén.

Az is narancssárga.

Hmmm??!!

Gyanús a dolog, egyre gyanúsabb, sejtem is a megoldást, de aztán elfeledem, egészen másnap reggelig.

Van sztori ebben a napban is, nem csak a fogkefe, amire majd később visszatérek.

Csukák jönnek, de mondhatni egyre kisebbek, sejtem már, hogy az “én pályámon” a vége felé jár a móka, de azért dobom még.

A buli hamar véget ér, az utolsó hal viszonylag mély és tisztább helyről jön, amit legutóbb takarítottam ki.

Megérte.

Balinok keresésére indulok.

Esztikétől nem messze le is szedek egyet, az új mini humpback fatshad prototípussal.

Még a blogon nem szerepelt róla kép, pedig fogtam már vele jó pár fogatlant.

Volt közte szép 60+os is.

Maga a balsa test 4,7 centiméteres.

Ez a wobbler a humpback fatshad kistestvére és a kis humpback unokatesója, hasonló tulajdonságokkal, mint a kis púpos.

Kicsit magasabb háta és köpcösebb is annál.

A véletlen műve ez a wobbler, hiszen egy P2-es terelőlap rendelésembe került bele valahogy, két darab P1-es.

Sokáig nézegettük egymást, míg meg nem született az első két darab.

Amúgy lehet, hogy a Finnek, ezt direkt csinálják. 😀

A P2-esből anno például, mindjárt, 300 darabot küldtek, a P3-as helyett. 😀

De ha nem küldik, akkor most nem lenne pac -man crank, illetve 5,5 és 7,5 centiméteres waveshad sem.

Aztán észrevettem, hogy az Esztike melletti stéghez begyűlt a kishal és balinok hajtanak mindenhol. A stég mellett, alatt, mögött és körül, egyaránt.

A stégen egy idős házaspár horgászott csak, illetve az ipse inkább szerencsétlenkedett, ahogy a durung bottal, batár nyeletős orsóval, valami pilkerrel, hol 15 métereket dobva, hol a gubancolva és szentségelve, hogy “Ezek a dögök nem eszik a vasat!”

Mellettük volt még egy pár, de ők csak napoztak. Volt hogy a hölgy alatt rabolt a balin.

Később le is kaptam onnan egyet. 😀

Már a második dobásra kapásom volt, az még nem akadt.

Az öreg motyogott ott valamit, feladni látszott a kínlódást és a másik bot után nyúlt, hogy bevesse pontyra, amikor az első jó halat ütöttem.

Ahogy meglátta, azzal a lendülettel dobta el a pontyos cájgot és vette újra kézbe az imént lerakott “pergető cuccot”, ami nagy valószínűséggel, egy átszerelt, szintén pontyozó felszerelés lehetett.

A lendülete nem tartott sokáig, végül 15 perc múlva elérte azért a beteljesülés, amikor a mami egy 2 kiló körüli pontyot szákolt be neki. 😀

Volt több rontott kapásom, de azért fogtam is a halakból. Ha hajnalban találok rájuk, szerintem komolyan lehetett volna ő(n)ket aprítani, de így sem volt rossz peca.

Aznap próbáltam először, a sinking pencil csalim, hat centiméteres, “mini” változatát. Azért azt a jó 2,5-es, sötét, nádi balint jó lett volna leszedni, ami a csónakig követte.

De hiába trükköztem neki, lemondott, a festett fadarabról. 😦

Másnap kirándulni készültünk.

Úticélunk Balatonszőlős és a Tihanyi Garda Múzeum voltak.

Reggeli közben felvetettem a feleségemnek, az előző napi sárga fogkefével kapcsolatos anomáliát, ő pedig már az első mondatnál, sírva röhögött.

Sejtésem bebizonyosodott, ugyanis van egy fogkeféje, amit a csaptelepek, a mosdókagyló túlfolyójának, vagy éppen a mosógép, mosószer tartójának a tisztítására használ.

Azt tette le este valamiért a mosdókagylóra és én azzal mostam fogat előző nap hajnalban, félkómában.

Még szerencse, hogy a budit nem azzal pucolja! 😀

Azt kell mondanom, hogy a feleségemet az elmúlt 20 évben nem hallottam ennyire és ennyit nevetni. Szakadtak a könnyei, még 10 perc múlva is harsogott a ház, egyszerűen nem bírta abbahagyni. .D

A Garda Akváriumban volt csuka is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, szép az összevágott kisfilm is, amit vetítenek.

Szeptember 29

Mivel 24.-én fogtam azt a nagy csukát, aminek a történetét már megírtam, így azon a napon újabb nagy halak reményében indultam el a “cimborám pályájára”.

A napkelte, több ezredszerre is odatette magát, a csukák azok kevésbé. Konkrétan kapásig sem jutottam. Akkor még azt gondoltam, hogy bemákoltam azt a jó halat, de aztán nem így lett.

Szóval a balinok után eredtem, egy olyan pályára, ahol a motor hiba miatt, idén csak egyszer jártam, akkor sem a saját ladikommal.

Nincs nagy sztori a dologban. Négy balint szedtem le.

Az elsőt még a nagy, a másik hármat már a kis hatos pencillel.

Ráadásul pont akkor jött a kicsivel az első, amikor már úgy voltam vele, hogy a kisebb testvér ” ide most kevés lesz”.

Tévedtem.

A lehűlés viszont érezhető volt a halakon. Itt már a simán, csak húzott pencil nem igazán érdekelte őket, talán csak a naggyal fogtam úgy, azt az egyet, a többinek a meg – meg állított, játékos fahal kellett.

Mivel a következő három kikötő előtt egy árva balint sem találtam, így visszafordultam és a saját pályámon leszedtem egy szép csukát, a koszos, sekély vízben a szokásos spinnerbaittel.

A filéket, lebőrözve, gondosan elcsomagoltam. Másnap reggelire pedig, a májat, filédarabkákkal, némi só, frissen szedett kakukkfű és rozmaring kíséretében elkészítettem.

Amit viszont máig nem értek, hogy 29.-én este is készítettem egy képet. És fogalmam sincs, hogy akkor éppen mit kerestem a Balaton mellett. 😀

Október 01

Kurva egy szél volt.

Szenvedtem.

Menni akartam.

Éreztem.

És nem csak én. Délután aztán levették a piros jelzést.

Olivért írt, hogy nem e megyünk?

Én meg amúgy is menni akartam. Szélben, ketten talán jobb is. Nem csak a biztonság miatt, hanem a kitartás végett. Talán úgy kevéssé hamar adja fel az ember.

Elkezdtük dobni a csukát. Totál napfényben, bár teljesen logikátlan volt.

Aztán hosszas szenvedés után ránéztünk a balinokra a múltkori pályán.

A cimborám amikor először meglátta élőben a pencilt és, hogy mennyire hatékony, húzva sekély vízben is, amikor a balinok leszarták a topwater csalikat, azonnal kért egyet ayu színben.

Így eshetett meg, hogy míg ő első, vagy második dobásra ütött egyet az nyolcasával, addig én kicsaptam egyet, a megállított hatossal.

Duplabalin. 😀

Aztán jött nekem egy kisebb, majd egy igen szép. Olivér először kőre mászott a wobblerért, utána az enyémet egy oszlopról kellett levadászni, az újra erősödő szélben.

Végül kicsaptam, egy ilyen csúnyácskát, megállított kiswobblerrel is.

Hogy az most a kis púpos volt, vagy az új mini shad, arra már eskü nem emlékszem, de a black metallic szín volt, az egészen biztos.

Tovább állni, abba az irányban nem volt értelme. Irány vissza a nád elé, az aznap még nem dobott részre.

Dobtuk már egy ideje, amikor cimborám jelezte, hogy elvesztette a hitét.

Erre én mondtam neki, hogy nemár baszki!

Én kurvára érzem a halat. Tipikus “nagycsukás” idő van, meglásd mindjárt fogunk egyet.

És fogtunk is. Illetve ő fogott. Ugyanazt a csalit dobtuk, sokadjára, ugyanabba az öbölbe, amikor lecsavarta neki a jó hal a spiccet.

Brutál kapás volt. Láttam az egészet. A hal meg mindent bevetett. Még szaltózott is.

88-asnak mértük, már majdnem a nagy kategória. Olyasforma, mint amit legutóbb fogtam, jó 1,5 kilométerrel feljebb.

Nekem az első kép jött be inkább, neki a második, bár közölte, hogy nem is tudja, mit várt egy ekkora haltól.

Nem mutat igazán!

Én már többször mondtam neki, hogy ő és sok más fiatal felnőtt (nekem akkor is kölyök), akik sokat vannak a vízen és sok nagy halat fognak, nem is igazán tudják, hogy miben vannak benne.

És, hogy ez nem fog örökké tartani!

Durva, hogy nem igazán láttam rajta azt a kitörő örömöt, egy ilyen méretű hal megfogása után.

Ahogy mondta: Te is tudod, hogy a nagy csuka 90 centi fölött kezdődik!

Nem sokkal később vettük csak észre, hogy visszakerült a piros jelzés.

Totál nem éreztük indokoltnak a dolgot.

Egy mamika is kint pontyozott csónakból.

Neki se tűnt fel semmi.

Azért szépen lassan a kikötő felé vettük a irányt.

Egy távoli zivatargóc lehetett a jelzés oka, aminek csak a legszéle ért el minket. A kikötő elé érve, vissza is került a sárga, így a délután ledobott területet újra átfésültük.

Egy nyílt vízi nádsziget mellé ejtettem be a spinnerbaitet. Tudtam, hogy van mellette a víz alatt egy torzsapúp, így amikor betonfalba ütköztem a csalival, konstatáltam, hogy belehúztam a spinnert.

De amikor ki akartam pöccinteni robbant a víz!

Egy pillanat tört része alatt ébredtem rá, hogy abban a tipikus, nagycsukás kapásban volt részem, amikor egyszer csak megáll a kanalak pörgése, a szoknyák pulzálása, tényleg, mintha betonfalba ütközött volna a műcsali.

A “robbanást”, egy hatalmas burvány követte.

Olivér abban a pillanatban bemondta:

” Na a faszi megfogta a bigmamát!” 😀

Talán életemben egyszer szaltózott ki nekem ekkora csuka a vízből, most megismétlődött.

Az első szaltó egy kicsit váratlanul ért, de a második próbálkozás előtt, mát a víz alá dugtam a botspiccet, azzal megakadályozva a tarka útonálló, abbéli szándékát, hogy fejét rázva, szaltó közben szabaduljon, a szúrós falattól.

Mindent megpróbált, de végül nem szaroztam. A kisebb csukáknál felmerülő para, a sérült ujjam miatt, most fel sem vetődött bennem.

A nagy halat meg kellet fogni!

Bal kézzel tarkón ragadtam, majd a sérült kezemmel, gondosan, kopoltyúfogással kiemeltem, a vaskos, hatalmas testet.

Iszonyat vastag, hatalmas fejű, csonka farkú, erőtől duzzadó 92-es jószág volt.

Nálam már a bigmama kategória.

Miután elengedtem, még percekig remegtem. Dobtunk még egy párat, de aztán kimondtuk, hogy elég volt.

Köszönöm Balaton, hogy ott és akkor, nekem!

Hazafelé azért volt egy kis fekete leves. A kijelző, ami a légzsákot mutatja, nem aludt el…

Október 02

Másnap persze újra vízen voltunk.

Délben.

Totál semmi értelme. 😀

A szél fújt.

Hol kurvára, hol még jobban, de a viharjelzés alapon, vagy sárgán villogott.

Menni kellett.

Aznap Olivér hite már az elején ingadozott.

Őt a balin nem érdekli.

Süllőzni nem volt kedve.

Amúgy is hívogatták többször munka ügyben. Így nehéz azért koncentrálni.

Végül már a csukában se volt már hite. Aztán amikor befelhősödött és hideg lett, letette a súlyt, hogy felveszi a kantáros gatyát.

Ha nem így történik, akkor a lenti képen látható 80+oshoz közöm nem lett volna.

Ugyanis, amíg vette fel a a gatyát, az adott helyet sokkal többet dobtam, mintha a széllel drifteltünk volna a nád előtt.

Olyat vert a besüllyesztett spinnerre, hogy egyből bemondtam a nagy halat.

Végül annyira nagy nem lett, de azért ez a hal nem volt keserű, ilyen ramaty időben.

Nagyon nem!

Az akadás meg?

Mondhatni, újra szarba léptem. 😀

Egyébként volt aznap még egy igazi rábasz és tol, nagyhalas kapásom, de Olivér nem akart hinni nekem, mert nem volt burvány és torzsás helyen pecáztunk.

A víz viszont mély volt és utána ugyanoda dobtunk legalább húszat, elakadás, ütközés nélkül.

Én 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy komoly hal volt.

A nap végén aztán mégis süllőztünk egy kicsit.:D

A naplemete varázs volt és aznap valahogy megint nekem jöttek a kapások.

Egy jó halam lemaradt, de volt ami leharapta, lehúzta a gumit.

Jött kis süllő, kis köves, jó süllőnek vélt balin.

Persze a benga kövest nem nekem adta ki.

Múltkor kaptam egy megjegyzést.

Ha nem is közvetlen, mert az illető anno annyira okádta magából a szart a facebookon és állandóan rám nem igazán tartozó, engem nem érdeklő, engem nem érintő faszságokkal traktált messengeren, hogy végül nem csak legyalultam, mint ismerős, hanem le is tiltottam.

A megjegyzés pedig ez volt:

A Horváth Feri bácsi szonározott? Azt mondta, ő az életben nem fog szonározni.

Hát öcsém, ha olvasod ezt is, idén három olyan pecán voltam kint, ahol a csónak tulajdonosa szonárral rendelkezett.

Fogtam ugyan szonár segítségével ezen a három pecán, vagy harminc halat, amiből húsz kősüllő volt, de ez a peca engem továbbra sem villanyoz fel.

Ez a szonáros peca nekem igazi húspeca. A livescopeozást, pedig nintendopecának hívom.

Kb olyan ez, mint amikor anno kihajtották Caucescu elé az idomított medvéket, ő meg a fotelből lelőtte szerencsétleneket.

Vagy amikor még az őrület beindulása előtt lementem Balázs barátom hívására a Hidegvőgyitóra csukázni.

Szonáros pecán elment idén egy nagy süllőm, ahogy anno Hidegvőgyön is elment egy nagy csukám, a merítőháló keretét megnyomorítva.

Hát öcsém, kurvára nem hatott meg egyik sem!

Aznap amikor elment a nagy süllőm, azt mondtam Olivérnek, hogy ez egy majdnem tökéletes nap volt.

Erre ő:

Akkor lett volna tökéletes, ha kijön a nagy süllő?

Nem, akkor ha a peca elején kijött volna a két lemaradt balinom és ha fogok még egy átlag süllőt a másik kettő mellé, konyhára.

Nem mondom, hogy egy pillanatra nem hatott meg a nagy hal elvesztése, de mélyen nagyon nem.

Álom egy jó süllő!

De wobblerrel.

Csakis saját készítésűvel és felúszóval, ha lehet, bár tudom, hogy a vertikemmel van igazán esélyem.

Én elhiszem, hogy a fiataloknak mindene a technika, a “nagysüllő buzik” meg létezni nem tudnak nélküle, de nekem nem adja vissza azt az élményt, amikor saját magam becsapok, egy bármilyen és bármekkora halat.

Látom én, hogy melós peca a szonáros is. Nem mindig adja ki a halat. De főleg egy livescope-al 50 % az esély arra, hogy a látott nagy süllőt, harcsát, csukát megfogd, anélkül a kütyü nélkül, meg minimális, hiszen meg sem találod.

Na én pont azt a minimálist szeretem megragadni, mert az 1%, is százalék!

Nekem ez a pár szonáros – húspeca, belefért ebbe az évbe.

De arra azt hiszem büszke lehetek, hogy az összes nagy csukámat, jó harcsákat, a süllőim, 99%-át, nem is beszélve a többi halról, mind kütyük nélkül fogtam.

Lehet, hogy lesz egyszer valami egyszerűbb szonárom. Sajnos a víz a nyár közepén idén is szinte alkalmatlan volt a halfogásra technika nélkül.

De hogy nem fogok órákon át afelett a kijelző felett görnyedni a csónakban és iszapon fekvő, pihenő halakat halálra basztatni, abban mindenki biztos lehet.

Szóval a Horváth Feri bácsi ezen a napon is szonározott. Legalább 3/4-ed órát…

Balaton Kategória | Hozzászólás

Kétszer ugyanabba…

… a szarba nem lép az ember, tartja a mondás, csak ugye eredetileg folyóval. 😀

Nekem aznap kétszer is sikerült belelépnem, igaz, csak képletesen, de nem bántam meg.

Először is elnézést, hogy nem tartom az időrendet, csapongok itt összevissza a bejegyzésekkel, de ma valahogy ezt van kedvem megírni.

Szóval egyik este rám írt Olivér, hogy másnap nem e megyünk ki csukázni? Kilencig jó lesz a víz, aztán úgyis majdnem egy hét kuka, a keleti szél miatt.

Rövid hezitálás után visszaírtam neki, hogy az volt a terv. 😀

Ja hogy egyedül akarsz? -jött a kérdés, de aztán rábólintottam és végül, másnap hatkor az ő kikötője előtt találkoztunk.

Vittem némi gumihalat is, arra az esetre, ha megjön a szél, hátha megtaláljuk a karácsonyi süllőmet, valamelyik kagylópadon. 😀

Sötét volt még hatkor. A cimborám kérdezte is, hogy nem e lesz korai? De mire bepakoltunk és megindultunk, simán dobni lehetett a nád szélét.

Idén az ő kikötője körüli pályát még nem dobtam és kiderült, hogy ő sem. Nem tartotta jónak a vizet. Koszos volt és a nádfal is teljesen átrendeződött az elmúlt években.

Tavaly egy jó napot sikerült ott kifognia és a hatalmas, tüskés hínármezők nem adták a halat. Hozzáteszem, hogy tavaly én se sok időt töltöttem abban a nádasban, azt is szerény eredménnyel.

Szóval rábeszéltem, hogy legalább a kikötő közeli szakaszt dobjuk már meg, mert sosem lehet tudni.

Talán a harmadik lyukat dobtam, miközben azt ecseteltük, hogy ki hol fogott már csukát, amikor brutális ütéssel érkezett az első halam.

Már a kapás intenzitása gyanút keltett bennünk és a gyors megiramodás végén, be is bizonyosodott, hogy, hogy nem csuka az elkövető.

Egy szép ezüst villám, gyilkolta le a kis dabusht. Hozzáteszem idén nem az első. 😉

Hamar halas lettem, mi baj történhet? 😀

Lassan elértünk a végére annak a kis szakasznak, aztán úgy döntöttünk elindulunk az “öblöm” felé, de azért ledobjuk még a pálya másik végét.

Éppen ritkás nádszálak közül indítottam a spinnerbaitet, amikor elakadtam valamiben.

Mivel jó retkes volt a víz, akkor még nem tudtuk, hogy hínár, torzsa, nád, vagy esetleg valami tereptárgy lehet a víz alatt. Mint később kiderült, hínár volt és a volt a kulcs.

Izomból megrántottam a csalit, majd azzal a lendülettel gyorsan elkezdtem húzni, szinte balinos tempóval, hogy újat dobjak.

Éreztem, hogy megkönnyebbült a cucc, vagyis a hirtelen rántás hatására elhagyta a koloncot és abban a pillanatban a csónaktól 2,5-3 méterre felrobbant a víz!

Brutális kapás volt a viszonylag erős casting cuccra. Mindketten biztosak voltunk benne, hogy nagy balin lehet a tettes, de a következő pillanatban egy benga csuka vágódott ki a vízből és rázta magát valami veszett módon a rövid pórázon.

Asztakurva mi van itt! – vagy valami hasonló “ima”, hagyta el a számat. 😀

A csuka pedig ment a csónak alá, ment volna a motorba, rázta magát bolond módon és bizony mindketten láttuk, hogy piszkosul vékonyan akadt.

Sokan fékhangot szereltetnek a casting orsóba, de én pont azt imádom benne, hogy majdnem hangtalan.

Amikor a nagy csuka, minden maradék erejét összeszedve, anakondaként megindult a felszínen, én utána nyúltam a bottal és a keményre állított fék ellenére, hallottam, ahogy surrogva húzza le a vastag fonottat, a tojásmulti dobjáról.

Imádom ezt a hangot, a látvány mellé!

Volt már pár pecám a sérülés óta.

Kicsit fostam is a kisebb csukáknál, de itt nem lehetett szarakodni, az akadás miatt.

Bal kézzel tarkón ragadtam.

Kiemelni így nem lehetett, de arra pont elég volt, hogy a sérült kezemmel rendesen alányúljak és kopoltyúfogással kiemeljem.

Csodás hal volt!

Nem mértük meg, de valamivel 90 centi alattira tippeltem. Olyan 87 +- 1 centi lehetett a teljes hossza.

Nálam a nagy csuka az 90+ centinél kezdődik teljes hosszban, de az a hal annyira vastag volt, akkora fejjel, hogy azt kell mondjam, ez már nagy volt.

Egészséges, hibátlan, fiatal, erőtől duzzadó jószág. És hatalmas mázli, mert ahogy látjátok, ezt a tarka gúnyást a szent lélek tartotta, vagy még az sem.

Itt léptem először szarba azon a napon. 😀

A pálya utolsó harmada üresnek bizonyult ugyan, de szűk negyed óra után, két parádés akcióval és fogott halakkal a hátam mögött indultunk meg az “öblöm” felé.

Útközben benéztünk még egy helyre, ahol pár nappal előtte hat kapásból, három balint leszedtem a helyi erő elől 😀 és a pálya egyetlen halát, ami abban a pár percben mutatta magát, amíg áthaladtunk, le is kaptam a kis púpossal. 😀

A “pályám” Olivérnek adott egy kilós formát, aztán az egyik “nagycsukás” öbölben éppen azt ecseteltem, hogy idén még “csak” egy nyolcvanast adott ez a nádöböl, amikor a két spinnerbaitet egyszerre lendítettük és milyen a szemünk, a két csali egymástól 5 centire esett a vízbe, a ritka nádszálak közé.

Ugyanazt a spotot néztük ki, ami talán nem véletlen.

A következő pillanatban az ifjonc csuka az én műcsalimat választotta. 😀 A remény ezen a helyen, mindig meg van a nagy halra, de jelen esetben, csak egy kilós forma volt a tettes.

Jót nevettünk a történteken és míg a következő kapás helyszínéhez értünk a cimborám vetette fel azt, ami miatt pont hogy hezitáltam előző este.

Azt mondta, hogy azért ez a csukázás, olyan magányos dolog, az ember úgy dobja, ott dobja, olyan szögben dobja. Úgy áll oda, úgy teszi oda, úgy közelíti meg, ahogy szeretné.

Élénken él az ember fejében, az összes spot, ahol nagy halat, halakat fogott az előző években és abból nehezen akar engedni, ahogy ő csinálja.

De közben mennyire tanulságos egy ilyen peca, hiszen kiderül, hogy hány olyan hely van, ahol mindketten fogtunk már nagy halat és hány olyan, ahol csak egyikőnk?

Például, ahol nekem a 96-os jött idén, ott ő még az életben nem fogott semmit, ahogy ott sem, ahol a 98-as. Azt a helyet meg sem szokta dobni. 😀

Aztán ő is mutatott olyan helyet, ahol meg én nem fogtam még soha semmit, neki meg több nagy is jött az elmúlt években.

Végül egy olyan helyen volt, egy jó haltól kapása, ahol mindketten fogtunk már nagy halat, sőt idén is ütöttem ott egy nagyot, csak pár fejrázás után leakadt és ő fogott ott pár hete egy 90 felettit.

Mindkettőnknek van egy “térkép” a fejében, helyekkel, nagy halak emlékével, a kezünkben ott a dobás, a szög, az irány és nehéz ezt összeegyeztetni, hiszen egyszerre ketten nem irányíthatjuk ugyanazt a csónakot.

De valamit valamiért. Így legalább nem kell kínlódni a fényképezéssel. 😀

Szóval a csukás terveink végére értünk és úgy nézett ki a nap az enyém lesz, mert valahogy az első három kagylópad is nekem kedvezett. ( Ez azért nagyon nem így szokott lenni!)

Az elsőn fogtam egy kilós formát, ami a másnapi ebédem lett, a másodikon elcsesztem egy kapást, amit beleúszásnak hittem, de aztán sikerült másodszor is szarba lépnem. 😀

2,48 kilónak mértük. A cimborám 2,3-nak, én 2,5-nek tippeltem. Egyikünk se tévedett sokat, de valamivel én voltam közelebb.

És ahogy látjátok, a csukához hasonlóan ő is vékonyan akadt. Nagyon vékonyan. 😀

Ő lesz a karácsonyi süllőm, ha addig nem fogok másikat. 😀

Itt már Olivér megjegyezte, hogy most már abbahagyhatnám 😀 , de egy lelopott gumihal után, fogtam még egy szép kövest is.

Aztán zsinórban három kagylópad üresnek bizonyult. Az utolsó pedig neki adott egy kettő felettit.

A szél közben megjött, az eső nem kevésbé, nekem pisálni is kellett már 😀 így megnéztük a nádas egy másik szakaszát.

Olivérnek nem akadt meg egy jó 70 feletti, egy álom tiszta öbölben. Évek óta nem csukáztam ilyen tiszta helyen!

Aztán nekem volt egy kapásom, ami nem akadt. De második szándékból már megütöttem a csukeszt. Vékonyan fogta, így hamar el is ment, de úgysem fotóztam volna. Szerintem nem tudta a 45-öt sem.

Aztán cimborámnak is megjött a nagy BAAAMMM!

Ezt a halat le is mértük. 88-89 között volt, teljes hosszban.

Hezitáltam ugyan este, a fent leírtak miatt, de ez a peca így volt kerek, rengeteg beszélgetéssel, kisebb nagyobb tanulságokkal és nem utolsó sorban, igazán pazar halakkal.

Ez egy kivételes év, hogy ennyi nagy csuka legyen és még szeptember végén is a nádban vannak. Több éve nem volt erre példa.

Nagyon remélem, hogy még nincs vége, de ha nem fogok több nagyot, már akkor is hatalmas köszönettel tartozom a Balatonnak!

És ezért a pecáért, Olivérnek. 😉

Balaton Kategória | Hozzászólás

Az év balatoni balincsalija?

Jól megszívtam ezzel a csukával, a héten háromszor voltam kötözésen és mehetek még kedden is.

Sokan írták – mondták, hogy mit szarozol?

Vedd le a kötést, ragaszd le, aztán nyomás pecázni.

Tényleg nem rinyálni akarok, de azért ez nem egy egyszerű vágás és nagyon rossz helyen van.

Ha a műhelyben belevágok a kezembe szikével, vagy esetleg sikerül felszúrnom a drótot, hajtogatás közben, szimplán le szoktam ragasztani szigetelő szalaggal, aztán melózok tovább.

Itt az a cumi, hogy félkörívben, mélyen vágott meg a hal.

Kifordult a hús is egy kb. 3/4-ed ötven forintosnyi darabban és annak nem elég 1-2 nap, hogy összeforrjon.

Nyilván lehetne így horgászni, dolgozni, de ha elfertőződik, akkor beszoptam. Az erőltetés miatt, nyilván még lassabban gyógyulna.

Kedden megyek vissza megint, ahog fentebb is írtam.

Reménykedem, hogy addigra beindul a varosodás, mert a pénteki kötözéskor, még full kint volt a húsom és a kötés is beleragadt egy kicsit, úgyhogy vérzett.

A gézben meg egyértelműen látszott, hogy váladékozott a seb.

Elég unalmas volt így a hét. Rengeteget sétáltam és tegnap túráztunk is egyet végre.

Fél kézzel csinálom a kertben, amit muszáj, olvasok, filmeket nézek és már a harmadik blogot írom. Úgyis esik…

Zolika mondta nekem egyszer, hogy meg kell tanulni néha, semmit csinálni. Jó úton haladok vele, de azért két hét semmitevés, nekem egy kicsit sok lenne.

Ha sokáig nem csinálok semmit, az agyam felesleges dolgokon pörög – kattog és annak nem lesz jó vége.

Na mindegy, legalább most van egy kis idő, hogy írjak, remélhetőleg az olvasók örömére.

Mert remélem, hogy vannak még, akik nem csak a képeket görgetik végig.

Ez a nap is egy harcsás próbával indult, már a törött – ragasztott motorblokkal, bőven harcsatilalom lejárta után.

Nem jártam szerencsével a nádasban, a tőlem nyugatra található kőről pedig egy kis süllő és egy balinkapás után, hajnali négykor elküldött a túlbuzgó biztonsági őr…

Volt idén, hogy kilenckor sem zavartam senkit, még a mellettem elhaladó vizirendőrök is csak biccentettek a fejükkel.

No mindegy. Szerintem ez attól is függ, hogy ki van éppen szolgálatban.

Szóval elindultam Esztikéhez, vajmi kevés reménnyel, hiszen idén talán a május másodikai peca óta, halat sem adott.

Mire odaértem, már jött a déli szél, de meglepődve konstatáltam, hogy küszívás van a kövön és ha nem is sok, de balinok dolgoznak.

Nem csapat volt az sem. Azok a magányos jószágok, amik, 10-15-20 méterre egymástól, négyzetméteres pontossággal, mindig ugyanott rontottak neki a kőnek.

A víz akkor még elég tiszta volt a topwateres próbálkozáshoz, de az egyre erősödő hullámzásban, egyre csökkentek az esélyeim, pedig ezeket a halakat, sima víznél meg lehetett volna csípni felszínivel.

Ej, ha a napot, már sötétben itt kezdtem volna?

De a horgászatban, hasonlóan a sporthoz, nincs olyan, hogy ha.

Az időgépet, pedig még nem találták fel.

A balinok közvetlen a kő előtt dolgoztak, egyre ritkábban.

A kis púpos süllyedő változatát nem tudtam elhúzni, a felúszóval meg nem nem tudtam a távot megdobni.

Mivel a nap már magasan járt, így a küszíváson, balinra jól működő, nem éppen távdobó wobblereim sem jöhettek szóba, maradt hát a sinking pencil, amivel ezen a kövön, május másodikán is eredményes voltam.

Az a fasza ebben a csaliban, hogy repül, mint a nyílvessző, szóval messzire és pontosan dobható és mellette, ha folyamatos tempóban (bután), csak húzom, akkor el lehet vezetni 10 centis vízben is.

Gyakorlatilag először próbáltam halat fogni ezzel a csalival ezzel a buta – csak tekerem módszerrel és bejött.

Az atom hullámzás előtt, négy kapásból hármat leszedtem. Ráadásul az egyik igen kövér, magas hátú, darabos balin volt.

Ami a durva, hogy a gyorsan húzott pencilt, szaltóval szedték le a halak!

Mindegyik.

A legnagyobbnál, konkréten sikított a fék, ahogy a levegőben repült vele a hal és miután visszaérkezett a vízbe, legalább 15 métert rohant vele a nyílt víz irányába.

Igazi adrenalin bomba volt az a néhány perc, aminek a 40-50 centis déli hullámzás vetett véget.

A másnap hajnal Esztikénél talált, de az előző napi déli szél nullára eltakarította az összes halat.

Fogtam még egy halat ezen két napon. Harcsázás közben, két különböző wobblerrel, ugyanazt a kis csukát, centire ugyanott.

A sinking pencilt még a tavaly őszi pecák során találtam ki, igaz, hogy terelőlaposnak indult.

Volt hogy kellett volna a nagyobb táv, mint, amit a kis humpback és a minijerk tudott és szerettem volna, egy eredetileg ferde terelőlapos, jól dobható, süllyedő minnow wobblert.

Aztán, amikor benne volt a drót és a súlyozás, valahogy nem éreztem, azt, hogy terelőlapot kellene bele raknom.

Az első darabok még január végén készültek el.

Azóta aratott több helyzetben is.

Például partról egy május végi estén, süllőzés előtt két balint is adott, egy rommá dobott hajóállomáson.

A kisebbet, ráadásul egy igazi őszi technikával vezetve, amit a kis humpbacknél is a minijerknél is alkalmazni szoktam, októberben.

Ráadásul, teljes véletlen volt a dolog, hisz egy távoli rablásra dobtam, miközben nem vettem észre a csali és közém beúszó hattyút.

Esélyem sem volt a madár előtt kihúzni a wobblert, így magasra tartottam a botot, hogy a madár a átússzon zsinór alatt.

Így kicsit tovább süllyedt a wobbler, mintha simán csak megállítottam volna, pöcögtetés közben.

Majd, amikor lazult a zsínór – nehogy a madárba akadjon – felfelé tartott bottal beleütöttem kettőt.

Közben a hattyú is átért.

Hagytam süllyedni, megint ütöttem kettőt, hagytam süllyedni és jött a bammm!

Nem volt valami nagy hal, ráadásul a vacsoraként, korábban elfogyasztott, félig emésztett küszt vissza öklendezte a horogra, de örültem neki, hogy ezzel a technikával is működik a a wobblerem.

A naplemente előtt fogtam még egy kicsit, aztán a naplementében, volt egy terület, ahol jobb halak kezdtek dolgozni, csakhogy foglalt volt a terep.

A sráccal beszélgettem már korábban is, így mögé álltam és őt nem zavarva dobtam néha a kövezéssel merőlegesen. Egy kisebb el is kapta a kis púpost, aztán ő a fára dobta a thilljét, amiért be is kellet másznia a strand szélébe.

Közben megkérdeztem, hogy dobhatnék e párat oda, ahová eddig dobált?

Úgyis mindjárt vége a ribilliónak, hiszen már nem látszott a napkorong az égen.

Mondta, hogy persze, csak nyugodtan.

Olyan jó 10-15 méterrel túl tudtam dobni, azt a távot, amit ő a hetes thrillel elért és az egyik pöcögtető mozdulat, pendülős kapásban állt meg, amit egy jó húzás követett.

Gyönyörű balin szedte le, az ezüst – fehér pencilt.

Aznap egyébként egy süllőig jutottam.

Sajnos egy vidra beúszott a pályára. De a pecának nem a vidra, hanem egy tüskés jószág vetette véget.

Hívott a feleségem, hogy egy bazi sün van a kertben. A kutyák megkattantak. Az egyiket bezárta az ólba, a másikat az előszobába, a harmadikat a konyhába, de folyamatosan üvöltenek.

Azonnal menjek! ( Azonnal baszki. Tök sötétben, a vadak földjén keresztül, negyven percre Veszprémtől. Dehát a nők ilyenek. )

Igazából amúgy is lassan mennem kellett volna, pedig végre elment a vidra és jó süllők váltották, csakhogy akkor éppen éjjel jött haza a fiam és mennem kellett érte a vasútra. Fél egyre.

Baszom egy sün volt.

Máig nem tudom, hol és hogyan fért be a kapu mellett?

Vicces volt amúgy, mert a süllőt első dobásra fogtam a 7,5-es waveminnow-val. Egy faszi volt kint a kisfiával és oda jött megkérdezni, hogy mivel sikerült?

Közben hátraugrott egy métert és annyit mondott, ja elnézést.

Először nem tudtam mire véljem a dolgot?

Aztán rájöttem, hogy a pesti Iron Maiden koncerten vásárolt zenekaros pulóver van rajtam, a hátán Eddievel. 😀 😀 😀

A faszikán nem tudom mit gondolhatott hirtelen?

Volt még a csónakos pecák mellett, egy igen emlékezetes parti balinfogásom is, amikor még nem kaptam meg a javított motort.

Van egy hely, ahol a nyári időszakban szinte mindig van egy balin, ezért az ott fogott őnöket, csak sarki balinnak hívom. 😀

A bozóton keresztül kell lemászni és ha 2-3 dobás nem adja ki a halat, akkor el kell felejteni a helyet.

Fogtam itt már fényes délben is jó halat anno, az ezüst utazó prototípusával.

Ezen a hajnalon is ott volt a sarki jószág, de mutatta magát egy távolabb is, így repült a sinking pencil.

Már majdnem kitekertem a csalit, amikor eldurrant a sarki jószág is.

Ezek a halak általában, ha nem is darabosak, de sötétebb tónusú, ún. hínárlakó egyedek.

A mélyebb víz irányából szorítják ki a küszt a sekélybe, neki a partnak, fél méteres pontossággal.

Ahogy beszedték a vámot, azzal a lendülettel, fordulnak is vissza.

Ilyenkor nincs idő vacakolni, csalit cserélni, dobni kell.

Biztos fura, hogy a 20 centis vízben, egy süllyedő wobblerrel vertem át, ezt a pazar halat.

De ennek a wobblernek van az a tulajdonsága, hogy ha nem trükközök vele, csak húzom, akkor egész sekély pályákon is el tudom vezetni.

Brutális kapással verte le, ez az igazán pazar balin, a black metallic színű fahalat.

Futott is vissza vele a mély víz irányában, majd jó 50-70 centiméter magasan, repült vele jó két métert.

Egy halat fogtam azon a hajnalon, de egész életemben emlékezni fogok rá, az biztos! 😍😊😍

Annyira szép hal volt, hogy volt pofám és több képet is készítettem.

Számtalan esetben húzott kis a szarból ez a wobbler és úgy érzem, hogy ebben az évben, koránt sincs vége a ténykedésének.

Van is még néhány, további történet a tarsolyomban, főszerepben a pencillel.

Még télen úgy voltam vele, hogy ezt a wobblert elég könnyű, kicsiszolni a centis balsából, így ezeket full kézzel fogom a jövőben készíteni, de egyre inkább rá kell jöjjek, hogy nem éri meg a kínlódást.

Ennek ellenére a marógépbe szánt mester darab mellett, egyet még elkészítettem kézzel, egy balatoni törzsvevőmnek, aki anno kinézte a lécen, hogy melyiket szeretné.

Az övé lett!

Zöld – fehér színben, ahogy kérte.

És működött, a középső medencében.

Aztán kiment az első negyven darab sorozat gyártott.

És hamar kiderült, hogy a folyót is tudja. Adta a Dunán, csónakból és partról is.

Ennek kifejezetten örültem, hisz a hasonló elven működő, de más orrkiképzésű és kisebb súlyú minijekret, az erős sodrás kidobja.

A pencil pedig a Dunát is tudja, olyan tempóban, ami a balinoknak is kell.

És ma kaptam három képet, a Kákafoki – holtágról.

Szóval sikerült alkotnom egy olyan wobblert, ami többféle módon vezetve, különböző pályákon, vizeken, víz tisztaságnál, körülmények között, igen jól adja a halat, aminek piszkosul örülök és a szerintem ennek a típusnak az ideje igazán, majd szeptember végén – októberben jön el.

És, hogy miért ez a bejegyzés címe?

Még májusban olvastam egy posztban egy horgásztól, élete második, balatoni, csónakos pecája után, hogy: Meg van az ÉV balatoni balincsalija!

Akkor jót mosolyogtam az egészen és természetesen nem leszólva a japán, gyári wobblereket – amik amúgy bizbasz pisztrángokra, kis hegyi patakokra készülnek, a balinokhoz mérten szerintem gyenge kulcskarikákkal és horgokkal – azért ez a kijelentés elég erősnek hatott.

Én pár ezer balatoni hajnallal, nem tudom mennyi megfogott balatoni balinnal a hátam mögött sem merném kijelenteni, hogy megalkottam az év balatoni balincsaliját.

De azt bizton állíthatom, hogy az egyik legeredményesebbet igen!

Zoli barátom mondta, az augusztus elejei nyaralásuk alkalmával, hogy ő nem is dob most balinra, mert nem eszik meg a felszínit.

Buta csalikkal fogják a balint az ő pályáin is a déli oldalon. Csillogós kanál, pilker, blade és klasszikus szalámi villantó.

Akkor azt mondtam neki, hogy ez a jó ebben a sinking pencilben, hogy buta csaliként is húzható, a nagy ezüst fejrész és a szárnyai pedig csillognak a vízben.

És tetszik, vagy nem, idén nagyon sokszor ez kellett!

Balaton Kategória | Hozzászólás

Sztííííív hooooorcsaaaa!

A nagy balatoni harcsapusztulás már a múlté.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a harcsaállomány nemhogy fejlődik, hanem ez a titokzatos és rafinált ősi csúcsragadozó, szépen, lassan átveszi az uralmat a nagy víz felett.

Minden neki kedvez és ezt a harcsa bizony ki is használja.

Még 2021-ben volt egy írásom Balatoni harcsavarázs címmel.

Az elsők között voltam, akik a Balatonon, klasszikus felúszó wobblerekkel harcsákat kezdtek fogni. Azóta eltelt négy év és a viszonyom a bajszos útonállókkal igencsak hullámzó. 😀

Abban az időszakban, amikor a nagy tavaszi zabálásba kezdenek, főként a nádasokban ívó keszegnépséget pusztítva, nálunk csakis gyűrűsférgekkel lehet rájuk horgászni.

A süllőállomány védelme érdekében, mindenféle műcsali, illetve élő és döglött hal csaliként való felhasználása szigorúan tilos és a csónakos horgászat is rendesen be van határolva. A félsziget körül például semmilyen módszer nem engedélyezett.

Pedig nagyon komoly pecákat lehetne nyomni a nádfalakat párhuzamosan meghorgászva, akár wobblerekkel, akár kanalakkal, vagy a nap közben a nádfalak előtti gödröket vertikális csalikkal, gumikkal átfésülve.

Lehet a jövőben változtatni fognak majd ezen, mert bizony a harcsa jelenléte miatt, egyéb halfajok visszaszorulni látszanak.

A bajszosok átvették az uralmat és sokszor elfoglalják a klasszikus nyílt vízi süllős akadókat, tartásokat is. Arról meg már tettem említést, hogy a sügér, illetve a kősüllő állomány visszaszorulásában, biztosan nagy szerepet játszanak.

Megfogni őket, abban az időszakban, amikor már hivatalosan lehet rájuk pergetni, viszont egyáltalán nem egyszerű.

Az én módszeremmel, felúszó wobblerekkel pedig…

Nos majd úgyis olvasni fogjátok. 😉

Na de mivel is horgászhatunk rájuk tavasszal?

Esőgiliszta, kanadai giliszta, nadály, a leggyakrabban használt élő csalik, tartósságukat – horogállóságukat tekintve, pont ebben a sorrendben.

Vannak parti helyek is, ahol érdemes velük próbálkozni, főleg, ha találunk keszegívást a parti kövezések mentén, de én jobban szeretem, a nádfalakon ívó keszegek környékén, csónakból zargatni a bajszosokat.

Így tettem ezt idén is, több – kevesebb sikerrel.

Március közepe – vége felé már érkeztek a hírek az első fogásokról, úgyhogy ideje volt egy adag nadály beszerzésének és az első próbáknak.

A sekély, gyorsabban felmelegedő pályákon hamarabb indult a hal, mint azon a területen, ahová én csónakkal ki tudok járni, így az első két pecám, kapás nélküli betli lett. A sekélyebb részeken se mozgott még a hal.

A harmadik alkalommal aztán volt végre két olyan kapásom, amik kisebb harcsák lehettek, a negyedik alkalommal, szélben, 4 órás áztató eső után pedig, megtört végre az a bizonyos jég is.

Fogtam végre egyet, amit élmény volt a szakadó esőben, felkoncolni. 😀

Annak ellenére, hogy az új esőruhám, jelesre vizsgázott, a nyakam, meg a vállam jól megfázott, így napokig szenvedtem a fájdalomtól, de akkor is megérte. 😀

A tuti hely, Amundsen és a harcsa. 😀

A harmadik, igen szarul sikerült képen látszik, hogy nem kicsit esett.

A harcsapaprikás, a harcsa mája és a kukoricalisztbe panírozott, kisütött harcsadarabkák mindenért kárpótoltak. Nagy kedvencem a harcsa fejének az alsó része, ahol a mellúszóval csatlakozik.

Imádom azt a hófehér húst lecummogni a csontról. 😀

Az egyik betlis alkalommal egyébként egy nádszál akadt a csillagrombolóba, ami valamiért nehezen engedett, aztán amikor meghúzattam a motorral, valami csattant és ahogy hátra néztem, egy sandra lógott a csónak oldalán.

Bár vízen engem fényévente ellenőriznek – hozzáteszem, egy ideje parton se túl sűrűn – azért megfordultam és a gumihalat kivittem a stégünkre, mert bizony ebben az időszakban, már azért is bünti jár, ha a táskádban – csónakodban találnak egy darab gumihalat. 😀

A nyakamat, hátamat napokra elintézte a a hideg, de aztán pár nap múlva, az újabb érkező hidegfront előtt, újra csónakba szálltam. Az engedélyezett indulás előtt jó 10 perccel – ami ebben az időszakban, reggel hat órát jelent – már a csónakban vártam.

Ki a tököm tudja kiszámolni percre pontosan Veszprémből, azt a hat órát?

Azt azért megjegyzem, hogy volt olyan peca, amikor ketten kajakoztak velem szemben a jó helyért. Na ők biztos, hogy nem hatkor indultak el a kajakokkal. 😀

Egyébként is sokszor olyan rajzás volt a vízen, hogy csak kapkodtam a fejem. Ismeretlen csónakok, még ismeretlenebb kajakosok és bizony volt aki akkor sem köszönt volna vissza, ha ráordítok.

Szóval, aznap végre meg lehetett volna horgászni azt a pályát, ahol tavaly a legnagyobbat fogtam.

Végre nem hullámzott, nem dobálta a víz a csónakot és nem tolt rá 5 perc alatt a nádfalra a súllyal együtt.

Csakhogy foglalt volt a pálya. 😦

És hiába állt ott Olivér cimborám, én nem vagyok az a típus, aki beleáll más nyakába, így az első halat adó pályán próbálkoztam.

Több helyváltoztatás és két óra kapástalanság után, aztán megindultam. Itt a barátomék már öt halnál tartottak és annyival lejjebb húzódtak, hogy, az általuk lehorgászott részen, már nem zavartam őket.

Megkérdeztem, hogy odaállhatok e?

A válasz, igen volt, sőt Olivért tudom, hogy az se zavarta volna, ha már sokkal korábban odaállok melléjük. De én ilyen vagyok és maradok is ilyen.

Két jó kapásom volt, azon a részen, amit már előttem lehorgásztak.

Az elsőnél, annyira izgultam, hogy majdnem elbasztam. 😀

Történt ugyanis, hogy amikor bevágtam a halnak, a bot nyelét nekivertem a motorkarnak és az kiütötte a kezemből a botot, ami hosszában elfeküdt a csónakban. 😀

A hal ennek ellenére megakadt.

A másik harcsa kifektette az úszót és elkezdte bevinni a nádasba.

Emiatt sokkal hamarabb ütöttem be neki, mint egyébként szoktam, de így is annyira letorkozta a csalit a hármashoroggal, hogy a fárasztás közben az úszó végig a szájában volt.

Aztán kiderült az is, hogy nem is letorkozta, hanem a gyomrában tűnt el a horog.

Az első halat eltettem, a másodikat nem volt szándékomban, de az akadást látva, illetve pont, hogy nem látva, végül amellett döntöttem, hogy azt is elteszem.

Ennyi bőven elég is volt nekem aznapra. Nem kevés idő két ilyen harcsát felpucolni és az élmény is bőven megvolt.

Ezek már igen jó halak voltak, a kutyáim pedig nagyon örültek a harcsa “alkatrészeknek”, a fejeket három darabba vágva készítem el nekik. Elvannak vele egy darabig az öreglányok, mire a kopott fogaikkal elpusztítják. 😀

Másnap is lementem. Volt 2,5 órám a szél előtt. Azt hiszem megérte. 😉

Aznap is elvittem egyet. És ez így frissen. Hát na! 😀

Voltam közben domolykózni, az idő is beszart, aztán a hirtelen jött melegben elkezdett zabálni a hal. Egy baj volt, nem volt már csalim és kapni sehol sem lehetett. Már az előző pecán is kilenc darab nadállyal vágtam bele a harcba. Igaz, ha ott a hal és eszik, pontosan elég az a kilenc szál is.

Beáradtak a folyók Ukrajnában, Szerbiában és kiapadt az utánpótlás.

A legjobb héten, a legnagyobb keszegívásban, amikor szó szerint habzsolt a harcsa, csali nélkül maradtam.

Zolika jelentette a mentsvárat, aki a helyi boltban hozzájutott 50 darab, maradék nadályhoz és ha már úgyis hozott nekem egy adag kimart wobblertestet, horgásztunk is egyet.

Aztán úgy alakult, hogy két nap múlva még egyet. 😀

Annak ellenére hogy a nadály elég tartós és a horgon meg is ütköztetem, azért a kisebb harcsák, törpék és egyéb halak is le tudnak belőlük kisebb – nagyobb darabokat harapni.

A szeles időben, hullámzásban előfordul az is, hogy túldobja az ember és a nád szélében landol a szerelés, vagy elakad valamiben a víz alatt, így sokkal több csali megy pocsékba, mint amit a valós kapások száma indokolna.

Próbáltam a brutál méretű, többször felfűzött, megütköztetett esőgilisztát is, mint csalit, de azt annyira támadják az egyéb halak, hogy az én pályámon, két dobást nem értek meg a horgon.

Ezt a tőkés gácsért vélhetően a “vidránk” kapta el, amiről a videót a csukás írásban már posztoltam. Kirakta a torzsára puhulni.

Két napra rá, már meg volt bontva.

Az első napon nekem volt szerencsém, a “nagyhalas” mélyvizes pályán.

A második napon Zolika dobott a tutiba, az én kedvenc helyemen, amit Olivér “a te pályád”-ként emleget. 😀

Ott egyébként rablással mutatta magát a harcsa és nem kellett sokat várni, hogy elhúzza a dugót.

Voltak rontott kapások és kivételesen fogtunk kisebbeket, ami annyira azért nem jellemző.

Ezekkel a halakkal, azért már kellett harcolni rendesen. Hasonló méretű, dagadt jószágok voltak. Illetve még mindig azok, ha más el nem vitte őket.

Bár mondtam Zolikának, hogy vigye el, de nem fordult meg a fejében, egy pillanatra sem.

Egy ekkora harcsa felkoncolása, már kész disznóvágás lenne. 😀

A két nap között pedig megint harcsapaprikást ettem, amit most a feleségem készített el, az ő szájíze szerint.

Azért nagy duzzogva megettem. 😀

Volt olyan nap, hogy csak kicsiket fogtam, a balinok viszont az őrületbe kergettek a rablásaikkal. Ívott a küsz a kövön, zabálták a madarak és a halak is.

Aztán egy küzdős napon. Többszöri helyváltoztatás után, már magasan volt a nap, amikor a kedvenc helyemen, alig 70 centiméteres vízben, valami határozottan elhúzta a dugót és amikor odavertem neki, felrobbant minden. 😀

Mivel egyedül voltam a csónakban és nem akartam, hogy törjön a hal ezért, néhány kép után elengedtem.

100 %-ig biztos vagyok benne, hogy hosszra és súlyra is az eddigi legnagyobb harcsám volt. Igazi, nádi, fekete hátú, a nász időszakhoz közelítő szépség.

Akkor sem vittem volna el, ha üres lett volna otthon a hűtő. 😀 Pedig milyen jól jönne most, néhány vákuumcsomagolt filé. 😀

Ennél a halnál már gondolkodóba estem, hogy jövőre muszáj lesz beszereznem egy erősebb felszerelést, mert ez már necces volt a 120 grammos botnak.

Ha a nádba indul, nem biztos, hogy képes lettem volna kifordítani és persze ennél a halnál fogtak a tavasszal jóval nagyobbakat is.

Két peca jutott még a hó végére, de ezek már olyan horgászatok voltak, amiken nem csak fejben készültem az elsejei nyitányra, hanem megnéztem a csónakos pályán minden lehetséges spotot. De azért horgásztam is, az “én helyemen”.

A vidránk nem csak a gácsért bontotta ki. Gyakran hagyott halmaradékot a stégbejárón, a stégen, de találtam a csónakban is halmaradványokat. És szerencsére félbe rágott törpeharcsák is akadnak az áldozatok között.

Aznap épp egy keszeg maradványai száradtak a stégen.

A helyemhez közeledve rengeteg madár volt a nádban. És bizony a küszívás beindulni látszott.

Csapkodtam a tenyerem, fentem a fogam, hogy mi lesz itt elsején?

Éppen azon hezitáltam, hogy mikor kezdjek? Mivel kezdjek? Hol kezdjek majd? Amikor az első harcsa elhúzta a dugót.

Sikerült a végjátékra baszom nadályokat szerezni. Történt ugyanis, hogy Molnos Balázs felhívott, hogy valahol, vagy 200 kilométerre egy boltba érkezett nadály és hoz nekem is belőle, ha kell.

Hogy a vérbe ne kellett volna! 😀

Ezúton is köszönöm!

A második harcsa aztán megtréfált. Kurva jó halnak tűnt. A csónak felé – alá száguldott. Aztán egyszer csak megkönnyebbült a cucc és a zsinór vége szakadtan lógott a levegőben.

Valamibe beleúszott a víz alatt, ami elvágta a vastag fonottat.

Szarban voltam, mert nem találtam több ólmot. Megpróbáltam a harminc grammos úszóval súly nélkül, de csak két elhamarkodott – elbaszott bevágásig jutottam. Nem éreztem, hogy mikor kellene odaverni a halaknak.

Az egyik stégen ült egy bácsika. Gondoltam teszek egy próbát és hosszas keresgélés után, talált is két megfelelő ólmot.

Pénzt sem fogadott el a kisöreg.

Azt mondta: Jegyezze meg fiatal ember, hogy a vízen mindenki önzetlenül segít a másiknak. Én ezt tanultam az öregektől gyerek koromban. Tegyen maga is így, ha valaki segítséget kér magától. “

Így fogok tenni! Nem is lehet másképpen.

Kicsit amúgy is máshogy nézek az öregekre, mint 15 éve. És valljuk be, a kisöregek között is vannak jó arcok, némi zsiványság meg a horgászoknál csak bele kell férjen. 😀

Mindig Zolibá jut eszembe, az Almádi mólóról.

Volt egy alkalom. Már meg volt a 2 balin + 2 süllője mire Veszprémből busszal leértem. Egy bottal fenekezett, mellette pedig szórta a csattogós effzettet.

Nagyon akarta az ötödik halat, így megkérdezte, hogy nem e lehetne, hogy bedob még egy fenekezőt és ha jön a halőr, azt mondjuk, hogy az az én botom? 😀

Kibaszott nagy franc volt az öreg.

De imádtam a sztorijait, a hangját.

Ahogy mesélt a gyönyörű nagy vörösszárnyúakról, amiket úszós cuccal fogott a kismólón, vagy a csodás színekben aranyló széles kárászról, a hatalmas zöldarany compóról.

Ezeket a halakat annyira szerette – csodálta, hogy mindig elengedte.

Szóval lett két ólmom. Folytattam a pecát és a keleti szél előtt fogtam még egy számomra konyhaméretet.

Másnap rákészültem az utolsó nadályos pecára és közben arról is döntöttem, hogy elsején én bizony a harcsákkal kezdek.

Mert a harcsákhoz, harcsabajusz dukál. 😀

Két kisebb és egy 50 centis vízben, a bevágásnál a vizet felrobbantó 6-7 kiló közötti harcsával zártam.

Ami a legdurvább, hogy olyan küszívás kerekedett a nád előtt, amit évek óta nem láttam.

Több száz balin zabált a pályán, amit egy idő után ott is kellett hagynom, ugyanis négy olyan esetem volt, amikor a felszínen a csónak felé húzott, harminc grammos úszót, felszíni csaliként robbantották le.

A négyből három meg is akadt. 😀

Akkor azt gondoltam, hogy másnap ott kánaán lesz. De persze nem így lett. 😀

Arról a helyről a halak úgy eltűntek fél nap alatt, mintha az életben nem járt volna ott egy sem.

Akiknek elküldtem a videót, a balin őrületről, mind azt írták, hogy ilyen az életben nincs. És másnapra igazuk is lett. 😀

Elsejére készültem egy új típussal, ami az előző évben arató humpback shad vastagabbik – dagadtabb változata, ami a humpback fatshad nevet kapta.

Kurvára éreztem benne a harcsát, igaz elsején még sima BKK horgokkal szereltem.

Volt egy olyan a fejemben, hogy az erős cuccal, azért nem fogok pergetve harcsát, mert a hetvenes fluoro előkének már van egy jellegzetes hangja a vízben, ami riasztólag hat a bajszosokra és némileg befolyással van az 5,5-7,5 centiméter közötti wobblerek mozgására.

Szóval a fonott végére egy not a knot kapocs került, amibe közvetlen akasztottam bele a pink killer színű fatshadet.

Régen pergettem a hosszan tartó tilalmi idő miatt.

Az erős cuccal, nulla fényben, nem volt könnyű pontosan dobni.

Volt hogy a nádfalra került a csali, de volt olyan is, hogy torzsába akadtam.

Mindig sikerült belőle kirángatni a wobblert.

Persze az adott helynek ilyenkor annyi lett.

Szerencsére az elmúlt napok felderítései nyomán, több potenciális spot is a fejeben volt, ahol éreztem a harcsát.

Volt is két kapásom, amikre 1000%-osan nem állíthatom, hogy harcsák voltak, hiszen a későbbiekben más halfajokat is fogtam ezzel a fahallal és szereléssel.

Aztán odaértem az általam korábban “nem csukás”, majd “balinos” öbölnek keresztelt helyre, ahol tavaly megtépett az a két harcsa.

Na azóta “harcsás öbölnek” hívom a helyet. 😀

Totál kuss volt. Sötét éjszaka. Sehol egy kishalmozgás. Sehol egy rablás. És szerintem pont ez volt a kulcs.

Tudtam, hogy “járnak” ott a harcsák, de nem volt ribbilió. Bíztam is a helyben és ez pont elég volt, ahhoz, hogy a második dobásba akkorát üssön bele valami, hogy majd beszartam.

Aztán jött a fekete leves. Megkönnyebbült a szerelés és a wobbler sem veretett. 😦

Ahogy kihúztam a zsinórt, úgy kunkorodott a vége, mint a kismalac farka.

Máig nem értem hogyan, de az előtte torzsából többször ki és nádról lerángatott wobblert tartó not a knot kapocsból, kihúzta a harcsa a vastag fonottat. 😦

Elvitte a wobblert. 😦

Egy pillanatra megsemmisültem, de aztán hamar észhez tértem, mert ott voltak, éreztem, hogy lehet még esélyem.

Gyorsan felvettem az olvasó szemüveget, leguggolva elfordulva felkattintottam a fejlámpát.

Egy újabb NAK kapocsba aksztottam az SFC színű humpback fatshadet, gondosan belefűztem a vastag fonottat. Lekapcsoltam a lámpát és 10 méterrel arrébb megfogtam az év első pergetett harcsáját!

Arra is nagy az esély, hogy az egész Balatont figyelembe véve, az első felúszó wobbleres harcsa volt.

Nem hiszem, hogy rajtam kívül túl sok örült volt a vízen elsején, aki éjjel kettőkor, a vak sötétben, szándékkal harcsára pergetett. 😀

Az elsejei beszámoló többi részét, aki szeretné el tudja olvasni egy korábbi írásban, itt direkt csak a harcsás részt akartam kicsit bővebben kifejteni.

Egyébként a kövezésen is volt később harcsa akcióm. Sajnos a finom cuccról el is vitte a balinok és süllők által is kedvelt minnow wobblerem. 😦

Még tavaly megfogadtam, hogy a tilalmi idő ellenére, ha csónakos éjszakai pergetésre megyek, soha többet nem hagyom otthon a harcsás botot. Többet engem ne tépjenek meg alapon. 😀

Ennek ellenére májusban, a negyedikei még érvényes és balinos cuccal fogott harcsán kívül nem volt hozzájuk szerencsém.

Az időjárás egy káosz volt és amúgy se voltam mindig jókor és főleg jó helyen. 😀

És sajnos a pályámon van egy csónak, ami szinte minden egyes alkalommal, amikor lent voltam – vagyok, ott van és a nádszéli kis vizet is végig basztatja szonárral – livescoppeal.

Nem vagyok szonárellenes – bár sokan azt gondolják – de a nád szélében a halakat felesleges ezekkel a szarokkal zaklatni, abban 100%-ig biztos vagyok.

Mert a harcsát egy idő után már nem csak a szonár zavarja, hanem az alapjáraton pörgő villanymotor zajára is menekülőre fogja. És van, hogy még egy öböl bejáratának a közelébe sem érek, amikor egy kurva nagy iszapfelhő és egy pörs sor jelzi, hogy a bajszosnak nem tetszett a jelenlétem.

Én részben ennek az eszetlen szonárhasználatnak és felesleges halbasztatásnak tudom be azt, hogy az elsejei harcsa után, több pergetett bajszost nem tudtam felmutatni.

Kapásaim voltak ugyan. Volt hogy akkorát vert rá a haresz a fahalra, minta malacot basztak volna a vízbe, de volt óvatos megtolós kapásom is, amiknek a vége általában iszapfelhő és egy hosszan, a nyílt víz, vagy a nádas felé irányuló pörs sor volt.

Szóval legközelebb már egész kevéssel a tilalom lejárta előtt és közvetlen utána voltak olyan eseteim, amikor nem mertem a finom pecával dobni.

Fogtam balint hajnalban.

Ráadásul olyan volt a víz, mintha október lenne.

Fogtam süllőt, torzsás pályán éjjel.

Aztán megint balinokat hajnalban.

És balint éjjel kettőkor, szinte centire ott, ahol elsején a harcsa elvitte a pink killert.

Majdnem beszartam, amikor az első orsótekerés után felrobbant a víz a vak sötétben. Gondolhatjátok, hogy harcsának hittem. 😀

Az erős cuccra, brutálisan intenzívek a balinkapások. Ez a hal például csomót kötött a BKK horogra, ami elsején simán tudta a 90 centi pluszos harcsát. Utána le is cseréltem 3X-es VMC-re.

Aznap is csoda volt a hajnal, mint megannyiszor.

És akkor is volt egy harcsa akcióm már világosban, de csak ez a nagy iszapfelhő maradt a hal után.

És jött a fekete leves. A motorom szétesett. 😦

A veszprémi boltban minimum 3 hetet mondtak, úgyhogy otthon összemókoltam valahogy és egy darabig úgy használtam. De a település határain kívül nem mertem mozogni, egy ilyen ragasztott, kotyogó burkolatú motorral.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy kövezéseken sem találtam olyan ívást, amire kiálltak volna a harcsák. Nem tudtam – mertem messzire menni, a helyi kövezések meg rendszerint üresek voltak.

A nádban meg, bár sokáig tartottam magam ahhoz, hogy én akkor is pergetve fogok harcsát, továbbra is csak a balinok jöttek.

Ott voltak a nádfalakban. Bent durrogtak az ívó küszön a sűrűben, de a wobblerre akkor sem jöttek ki, ha megfeszültem. 😀

A babásodó – pusztuló lengő nád lehetőséget ad a küszöknek arra, hogy ne a nádfalon, hanem a nádfalban, a sűrű nádban ívjanak és ez bármilyen módszerrel meghorgászhatatlan pálya, nem csak pergetve.

A pecákat wobblerrel indítottam. De volt egy alkalom, amikor annyi harcsa volt a pályán a sűrű nádban, hogy betelt a pohár. 😀

A végén azon találtam magam, hogy állok a boltban és nadályt veszek. 😀

Az első alkalommal persze totál kuss volt mindenhol. A második alkalommal egy olyan kapásig jutottam, aminek a nagy könyv szerint akadnia kellett volna.

De aztán már július elején, a törött motorral találtam egy pályát, amin volt némi süllő, éjszakai balin és a nádban harcsák.

Először aznap is wobblerrel kezdtem. Se süllő, se harcsa nem akadt.

Aztán amikor betettem az úszót a nádfal elé, 15 percen belül három hal is elhúzta, amiből kettőt ki is szedtem. Ráadásul úgy, hogy közben a pergetést nem feladva, balinra is dobáltam. 😀

A nadály olyan a harcsának, mint egy szelet torta nekünk. Egy kanál pörkölt, nokedlivel nem férne már be, de az a szelet torta még igen. 😀

Igazi csemege. Izeg – mozog a nádfal mellett. Szagot is áraszt magából ez 1000%.

A bajszos pedig megérzi és az egymillió kishal közül kiválasztja, majd beszívja azt az ínycsiklandó falatkát, ami még befér. 😀

A napkeltés balin az SFC színű sinking pencilre sem volt csúnya, amit a zavaros enyhén hullámzó vízben, két társa követett, a black metallic színre.

Ennyi pont elég is volt aznapra. Volt fárasztási élmény. Jött három szép balin wobblerre. Az SFC színűre eszelős kapással érkezett a fogatlan harcos, a nád sarkán, a kis vízben.

A két harcsát pedig hazavittem.

A májakat, filédarabkákkal, saját termesztésű burgonyával, frissen elkészítettem. Királyi reggeli. 😀

Ebédre pedig nem más volt a menü, mint burgonyás harcsapogácsa, némi friss zöld és kapros – tejfölös mártogatós kíséretében.

Azért kíváncsi lennék, ti mit csináltok a nyesedékkel?

Nekem ennyi maradt a két hal után, úgy hogy aztán én tényleg a fejét – farkát is feldolgozom, minden egyes halnak.

Délután még egy kis sárdagasztás is belefért. 😀

Egy peca maradt még, ahol harcsát is fogtam. Persze megint úszóval, aztán a motort kénytelen voltam leadni javításra és egy hónapig nélkülöznöm kellett. 😦

Ezen a pecán végre fogtam süllőt is. Pergetve. Bluepink színű, hetes waveshaddel, ami nagy kedvencem lett az éjszakai sükkőpergetések során.

De a harcsák aznap sem álltak kötélnek, akarom mondani wobblernek.

Nadállyal azért fogtam egyet.

Egy darabig amúgy sem lehetett megközelíteni a kikötőt, mert a hatalmas vihar a bekötő út melletti fákat sem kímélte.

A legnagyobb fa pedig kifordította a nemrég visszakapott vizesblokkunkat is a földből.

Beszéltem azóta olyannal, aki szintén wobblerbuzi – talán még nagyobb, mint én – és ő is egy harcsáig és egy beeső igen jó süllőig jutott idén felúszó wobblerrel a nádasok mentén.

Annyira agyon vannak basztatva a halak, hogy mire a tilalom lejár, már szonáros pecával sem könnyű átverni őket, a nyílt vizen.

Voltam kint olyan pecán, hogy még vízben se volt a gumihal, amikor a harcsa úszott felénk, megbajszozta a jeladót, aztán unottan meglépett.

De volt olyan peca is, hogy 10-12 harcsa feküdt előttünk és ahogy a gumihal vizet ért, úgy robbantak szét 10 – 12 felé. 😀

Sajnos idén a motor hibája és hiánya miatt sem tudtam akkora területet bejárni a küszívásos időszakban, mint tavaly és a helyi kövezéseken sem sikerült beléjük futni.

Jobb harcsákat, vevőim is inkább a tilalmi időszak elején, vagy a vége előtt fogtak, wobblerrel pergetve.

A hivatalos időszakban, szinte csak kövezéseken fogott küszívásos harcsákról tudok, de oda általában csak a kisebb, 30-60 centisek állnak ki.

A 80-as már ritkának számít.

Ez a humpback fatshad szerintem egy kurva jó wobbler lett.

Én azt az egy harcsát is nagy eredménynek könyvelem el, az idei kurtán furcsa pergető harcsa szezonomban. Egy kis szerencsével az az egy, akár kettő is lehetett volna az első napon, de ezen már kár rágódni.

De legalább láthattam volna egy pillanatra…

Jövőre pedig még jobban rajta leszek, hogy elkapjak ezzel a fahallal néhány bajszos útonállót, mert a wobbleres harcsapergetésnél szerintem nincs feljebb.

Amikor a vak sötétben minden dobásban ott van az a bizonyos, nagy BAMMM!

És aztán mégis váratlanul érkezik meg a várt támadás, az szavakkal szerintem leírhatatlan!

Balaton Kategória | Hozzászólás

Táppénzen

Ott hagytam abba, hogy csodás volt a másnap hajnal és egy kis csukát, meg egy balint sikerült levadásznom.

Rá pár napra mentem legközelebb.

A tipikus nagyhalas helyeken nem sikerült akciót kicsikarni, de a sekélyben ütötték verték a kisebbek az aznap nyerő műcsalit, ami egyértelműen Ottóbá kele kanala volt.

Aztán valami brutálisat vert a száraz nádszálak között, a torzsa tetején a kanálra, de nem akadt meg és ahogy húztam tovább újra lebombázta.

Hát….

Erre szoktam mondani, hogy vakon volt! 😀 Ami az opálos vízben nem is akkora csoda.

A nád szélében nem volt amúgy semmi kishal, a nyílt vízen viszont egyre több. És a balinok elkezdték szedni a vámot, de sokáig nem adták magukat.

Aztán úgy éreztem megvan a kulcs aznapra, hiszen a kis fekete púpost, felfelé tartott botspiccel, nagyon aprókat, de gyorsan – sűrűn rángatva, brutál féknyúzós kapással verte le egy szép őn.

Miközben a halat fotóztam, fordult a szél és a hullámzással együtt véget értek a rablások és az aznapi móka, méghozzá elég korán. 😦

Az éjszakai szállásukról, a gazdák örömére a szőlősökbe igyekvő, seregélyhadsereg látványa azért pazar volt, ezen a hajnalon is. És nem maradtam hal nélkül.

Negyedikén aztán varázs volt a hajnal és ez volt az nap, ami visszaadta végleg a reményt, ami valahol tavaly veszhetett el a folyton mocskos – algás – opálos vízzel kapcsolatos negatív gondolataim és a tüskés – szúrós – ocsmány hínár között.

Tavaly szinte teljes hitvesztésben voltam a nádi csukázással kapcsolatban.

Nincs már az, mint régen.

Akvárium tiszta víz, hatalmas hínármezők, milliárd kishal és mindenhol sügerek, balinok és csukák vadásznak.

A jelen helyzet az opálos – algás, a nyugati medencére jellemző “tisztaságú” víz, nulla hínár, pusztuló nád és hajnalban milliárd árvaszúnyog és az azokat zabáló milliárd küszön, random dolgozó, sokszor megfoghatatlan fogatlanok.

De ez a hajnal, amellett, hogy csodás volt újfent, megint öt csukaakciót hozott.

Persze nem azt a szép tiszta vizes pecát. Mert hiába készítem ki minden hajnalban ottóbá kanalát, wobblereket, sétáló kutyákat, ha alkalmatlan rá a víz.

Megint a kulcstartó volt a nyerő csali. Egyszerűen kell az a pulzáló – rezgő, sok vizet megmozgató, a csukát irritáló, agresszíven rezonáló, vibráló mozgás, ami támadásra készteti a tarka gúnyásokat.

Aznap két átlag csuka és egy igen bátor csapó mellett, három darab 75-ös forma vízi tigristől volt kapásom. Az egyik olyan helyen kapott, ahol évek óta nem fogtam 55-ösnél nagyobbat.

Őt meg is invitáltam az asztalom mellé, aminek a kutyáim is nagyon örültek.

Megesett rajtuk a szívem, látván az éhező, könyörgő tekintetüket és kaptak a máj mellé frissen kisütött filédarabkákból. 😀

Amihez egyébként nagyon passzolt, az előző napról megmaradt, megmelegített zöldségfasírt és a kapros – vegan fölös mártogatós.

A másik két 75-ös forma merőben meglepett. Róluk képem sajnos nincsen.

Mindkettő olyan helyen kapott, amik régen nagy kedvencek voltak, de több éve nem adtak már egyáltalán halat. Még kicsit sem.

Ráadásul ezek voltak az első olyan kapásaim idén, amik nem közvetlen a nád szélébe beeső és elindított csalit verték agyon 30 centin belül, hanem vagy a nádfaltól követték ki a spinnerbaitet – olyan részeken, ahol még a nád széle is full mocsok volt – vagy az öböl szélén található ritkás nádból váltottak ki.

Az első szinte a csónak alatt nehezedett rá a csalira.

Nem volt rendes kapása, nagyon vékonyan akadt, így hamar tarkón ragadtam. Illetve csak akartam, mert a kezemben megőrült, én pedig szerencsére időben eldobtam a víz fölött.

Aztán amikor másodjára tarkón akartam ragadni, kirázta a horgot a pofája sarkából.

Egyértelműen nem fáradt el a rövid pórázon folytatott közelharcban. Ennek sajnos jelentősége lett egy későbbi pecán. 😦

A másik halnak pedig kívülről az állába akadt a horog, így az már az első kiemelés előtt, angolosan távozott.

Öt akció, egy hajnalon és abból három hal, ha nem is nagy, de már igen jó darabnak mondható.

Tényleg visszahozták a hitemet!

További két balint tudtam még összeszedni a folyton váltakozó irányú szélben. A másodikért konkrétan 45 percet motoroztam, szembe szélben, azzal, hogy visszafelé legalább könnyű utam lesz.

Persze nem így lett, mert vissza úton, a lehető legszarabb, szembe – oldalt szelet kaptam, így folyamatosan korrigálni kellett a motorral, hogy nagyjából egyenesben maradjak.

Szerencsére jól bírja, mióta megcsináltattam, de nem volt könnyű az a teljes hónap motor nélkül. 😦

Talán majd azt a pár pecát is megírom, de most jöjjön a következő.

A kilenc balinos.

Mert bár aznap volt eddig talán a legtisztább és a legideálisabb minden körülmény.

Füstölt a víz a sás körül, de csukák nem ettek.

Még kapásom sem volt.

Viszont nem estem kétségbe, mint tavaly oly sokszor. V

annak ilyen napok, amikor nem esznek és kész.

Hajnalban a facebookos árvaszúnyog hiszti hatására készítettem még sötétben egy videót.

Engem amúgy nem zavarnak, csak egy kicsit addig, míg kiérek a csónakkal a nádfalból. Akkor gyorsan lekapcsolom a fejlámpát, a hajnallal meg úgyis elülnek.

A halaknak meg valljuk meg ez kurvajó. Minden hajnalban milliárdnyi küsz és keszeg zabálja őket.

Persze éjszaka ki nem ülnék nyílt vízre süllőzni. De vannak akik, ettől sem riadnak vissza. 😀

Szóval pont amikor a csukás szakasz végére értem, felrobbant mögöttem a víz a napkeltében.💣💣💣

Úgysem voltak a tarka gúnyások, étvágyuknál, úgyhogy szépen, lassan összeraktam a balinos pálcát. 🙂

A kapocsba tettem a piros szárnyú, fekete pencilt. 😜😁

Az esélytelenek nyugalmával dobtam el a wobblert, a nap irányába, hiszen az a hal, akár több száz méterre is elúszhatott volna ennyi idő alatt.

Nem így tett! 😀

Ahogy visszakattintottam a felkapókart és indításként egyet beleütöttem a süllyedő fahalba, felrobbant az aranyhíd! 💣💣😁

Eszelősen szép és tökéletes pillanat volt! 😍🥰😍

Már ezért az egy halért megérte négy után kelni és igaz, hogy a következő halat jó egy óra múltán csíptem el, de végül 4 pályán, 9 hallal zártam.

Volt közte szépségdíjas szintén magányos jószág, egy kövezés mellől.

Volt nyílt vízi magányos, nem túl nagy, de annál deformáltabb jószág.

Aztán fogtam nyílt vízen egy benga, de igen sovány jószágot, egy új típussal, aminek a kilétét egyenlőre fedje homály. 😛

És mielőtt bejött volna a keleti szél, ez az apró fahal, adott még négy további halat, de csak azokat mutatom meg, ahol nem látszik a wobbler. 😛

Aztán már elég későn és nagyon melegben, a keleti szél csillapodása után a pencil, egy strandi bójasor előtt, kiadta a nap záróhalát.

Az eset érdekessége, hogy előtte két perccel mondtam, magamban, hogy milyen fasza lenne még egy záróhalat elkapni és megadatott. 😀

Sokaknak álom, egy ilyen kilenc halas peca és lassan én is úgy vagyok ezzel, hogy nem is kell több, de azt hozzáteszem, hogy egy igazi kishalfocis hajnalon, a kilenc balin csak azért nincs meg kilenc perc alatt, mert annyi idő alatt fizikai képtelenség megoldani.

Viszont ilyen hajnalban idén egyáltalán nem volt részem, sőt csapatbalinra is csak kétszer horgászhattam, még küszíváson, májusban.

Ezt a kilenc halat, ha tetszik, ha nem nagyon sok melóval, nagy területen, négy pályán kukáztam össze és ebből a kilenc halból, négy totál magányos jószág volt.

A maradék öt hal is nagyon nagy, de azért összefüggőnek mondható területen jött össze. Csapatnak azonban azt sem mondanám. Sőt!

Azt hozzá tenném még, hogy volt 2-3 rontott kapásom is.

És akkor jött a peca, amikor nagy hibát követtem el és egy időre bizony parkoló pályára tettem magam. 😀

A hajnal tökéletes volt, bár a víz az előző napi déli szél hatására, inkább hasonlított valami szürke foslére, mint az őszi Balatonra. 😦

Előttem ment le a Hold, mögöttem jött fel a Nap.

És a csukák ott voltak a sekélyben.

Két átlagossal kezdtem, de úgy voltam vele, hogy felesleges őket lefotózni.

Aztán a csukás pálya végén, ahol az előző pecán elcsattant mögöttem az a balin, az aranyhídban, egy olyan öblöt dobtam, ami nagy kedvencem.

Mindig ad halat, minden évben, de idén még nem volt hozzám kegyes.

Az utolsó reményem volt aznap, sőt a víz is olyan tiszta volt, hogy ha nem akadós a terep, akár más csalit is játékba küldhettem volna.

És ahogy döccent a spinner a nádszálon, láttam az árnyat. Jött a kapás és egy szép hatvan feletti lecsavarta a spiccet a víz alá. 🙂

A felhők kezdtek felszakadozni és elindult a balinkeresés.

Két méretformát ütöttem, egy rontott kapás mellett.

A második halért megint motoroztam vagy 40 percet, aztán újra befelhősödött, így úgy döntöttem, hogy teszek még egy próbát a tarka gúnyásokkal.

A sekély már annyira dzsuvás volt, hogy az esélytelen nyugalmával küldtem harcba a kulcstartót a torzsás pályán, a ritka, száraz nádszálak közé.

Fél tizenegy volt.

És ott ahol reggel leszedtem egy ötvenes formát, amikor a spinner elütötte a második nádszálat, a csuka elütötte a spinnert. 😀

Már a kapásból tudtam, hogy jobb hallal van dolgom, de az akadós terep nem tette lehetővé a szarakodást.

A cucc bírta.

Én meg húztam.

Amikor először a csónak mellé ért, hirtelen felindulásból tarkón ragadtam és akkor konstatáltam, hogy ez a hal, nem hetvenes, inkább nyolcvanas, de még inkább annak a föle.

Az ilyen méretet tarkófogással már necces kivenni. Elvinni nem akartam, így egy esetleges megugrás esetén ledobni sem.

Így gyorsan átváltottam kopotyúfogásra.

Nem tudnám megmondani hány száz csukát vettem már így ki. Több százat, az egészen biztos.

De most hibáztam.

Hibáztam, mert ez a hal sem fáradt el a közelharcban.

És erre pont akkor ébredt rá, amikor elkezdtem kiemelni a vízből. És megörült!

Volt már ilyenre eset korábban.

Általában kisebb karcolásokkal, vagy menő “pike knuckels”-el megúsztam.

Most nem így történt.

Ez a hal annyira megkattant, hogy nem tudtam megtartani.

Egyszerűen nem fáradt el a rövid pórázos csatában és vagy a kopoltyúfedele, vagy a tekergésben valamelyik foga, jó 3 centi hosszan és jó mélyen belevágott a jobb kezem hüvelykujjába.

A halat utána kifárasztottam, véres kézzel lőttem róla egy nem túl, jó képet, kiszedtem a csalit a pofájából. ( Ilyenkor persze mindkét egyes horog fogja. 😀 ) Aztán elengedtem.

Csupa vér volt minden. Még a húsom is kifordult. 😀

Véres volt a telefon, a fehér UV álló felső, a nadrágom, a cipőm, meg a bárka is.

Gyorsan lemostam ivóvízzel a sebet. Aztán a méretre vágható sebtapaszból került rá két réteg.

Persze a két “nagycsukás” helyet még megdobtam. Én állat! 😀

De addigra átvérzett a sebtapasz, így jobbnak láttam befejezni a mókát.

Nagyjából egy kézzel kikötöttem, kipakoltam. Három fordulóban kicuccoltam a kocsiba. Hazavezettem, lecseréltem az átvérzett sebtapaszt. Átöltöztem, aztán irány a baleseti.

Három órát töltöttem várakozással.

Szerencsére nem kellett varrni, de mára visszarendeltek.

Ma azt mondta a doki, hogy még a sebösszehúzó tapaszt is leveszi róla, a fertőzésveszély miatt.

A héten minden nap menjek a seb kifertőtlenítésére, átkötésére és a következő két hétre felejtsek el minden műhely munkát.

Por, szennyeződés, Balaton víz mellett, csapvíz sem érheti.

Kicsit azért túlpörögte szerintem a dolgot, hiszen halpucolás közben is előfordul, hogy a süllő, vagy csuka alkatrészek megvágják az embert és még egyszer sem haltam bele. 😀

Annyira nem érzem vészesnek a dolgot, bár szépnek, valóban nem szép a seb. 😀

Nem is fáj, nem is fájt, csak lüktet, ha lógatom.

A meló sajnos csúszik és hiába vannak itt a csukák, hiába kegyes hozzám a víz ezen az őszön, egy pár napig biztosan nélkülözniük kell engem.

Amit ők azért kevésbé bánnak, mint én! 😀

Szép volt ma otthon is a napkelte, már a házakat és a Jutasi úti lakótelepet leszámítva, de azért jobb lett volna a napot a vízen indítani.

Sokkal jobb!

A feleségem egyik reakciója egyébként az volt, hogy most aztán két hétig neki kell mosogatnia. 😀

A fiam, meg annyit írt, hogy még szerencse, hogy tíz ujjad van. A mínusz egy, az nem is olyan rossz arány. 😀

Balaton Kategória | Hozzászólás

Huszonhét

Tavaly nem írtam a csukákról. Nem véletlen. Az ősz katasztrofális volt. Algás – koszos volt a víz. Kevés hínárral. Ahol volt hínár, ott is az a szúrós – tüskés szar, amit én sem kedvelek és a halak sem igazán. 😦

Egyszerűen nem akart letisztulni még a széle sem, így a spinnerbaitet voltam kénytelen szórni szinte egész ősszel.

Két darab nyolcvanasat fogtam, ami nálam még nem a nagy csuka kategória és talán 20 darabot, úgy 2,5 kilósig.

90%-át spinnerbaittel, a maradékot vékony lemezes támolygóval.

Amúgy pontosan ennyi, azaz két darab nyolcvanasat fogtam, nyáron küszíváson, éjjel, wobblerrel, lámpafényben a süllők között. 😀

Erre mondják, hogy nem sok lófasz!

És az okok?

Okok azok vannak.

Igaz nem megyek annyit, mint régen és voltak nagy csukára jellemző kapásaim, sőt egyik alkalommal egy hatalmas ütés és burvány után, egy a nyílt víz felé vezető pörs sor mutatta, hogy bajszos csuka vétette el a spinnert, de az ősz összességében, csuka fronton siralmas volt.

Sajnos az időjárás változás és annak következményei rányomták a bélyeget a csukákra és a csapósügérekre is.

De tényezőként lépett be a törpeharcsa és az egyre nagyobb számban és méretben jelen lévő harcsa is.

Ebben a évben a hínár jelenléte már a nullához tendál.

Már a fent említett ocsmány, tüskés szar sincs…

Mi ennek az oka?

Tavasszal mesterségesen magasan tartjuk a tó vízszintjét, készülvén az aszályos nyárra. Az uralkodó szélirány az utóbbi években északiról a keleti – délkeleti – déli szélre váltott, ami folyamatosan felkeveri a vizet. A felkeveredett vízben, nem jut le elég napfény a fenék közelébe, így a hínár sem tud kifejlődni, úgy, mint régen. És persze a hullámzás is gyengíti, kitépi.

Emellett a tonna számra a tóba öntött ponty sem biztos, hogy sokat segít a hínár kifejlődésében, megerősödésében.

Ha nincs hínár, kevesebb a keszeg, a kishal. Ha nincs táplálékhal mit keresne ott a sok csuka, sügér?

Aztán nyáron szépen lemegy a víz. Bepunnyad, elburjánzik – a keleti medencére eddig kevésbé jellemző alga – és koszos – algás – zaccos lesz a víz.

A csukának és a sügérnek ez kurvára nem jó!

Az Alsóörsi vitorláskikötőben pár éve már októberben akvárium tiszta volt a víz. Tavaly novemberben is úgy nézett ki, mint a barna híg fos….

Emellett a törpeharcsa 100%, hogy a sügér ikráját és az ivadékokat is zabálja, a harcsa meg egyértelműen megeszi a sügeret.

A kormorán is hajtja őket egész télen. És vidránk is van. Tavasszal le is filmeztem.

Én imádom őket!

Gyerek koromban láttam egy emlékeim szerint még fekete – fehér filmet, ami egy mentett vidráról szólt. Azóta is keresem, de a címét sem tudom.

Ha valaki vágja, az légyszíves írja már meg! 🙂

Sokan kérdezik, hogy miért nem sügerezek? Meguntam?

Nem. Egyszerűen töredéke van, illetve még töredéke sincs a10 évvel ezelőtti állománynak. Nem kedveznek annak a halnak sem a változások.

Idén konkrétan három darabot fogtam. Kettőt wtdvel, egyet az új pencillel, igaz nem is nagyon erőltetem.

Nincs miért?

Sajnos….

És akkor még nem is említettem, a pusztuló, babásodó nádat.

A szél állandóan veri a nádast, a szélén először kiszakad a gyökérzete, lengő nád alakul ki.

Majd több száz kilós torzsák szakadnak ki a helyükről, babásodik, szálasodik a nád.

Ezt a csuka és a sügér nem komálja, a harcsa viszont igen, mert imád tekeregni, bujkálni ezeken a helyeken, amik amúgy fészek építésre is tökéletesek. Nem is beszélve arról, hogy ideális ívóhelyek a keszegféléknek.

Igen. Lehet azt mondani, hogy minden a harcsának kedvez. Részben örülök is neki, hogy horgászatok, ezekre a titokzatos lényekre, csak mire hivatalosan is lehet rájuk pergetve horgászni, addigra annyira óvatosak lesznek, hogy iszonyat nehéz őket megfogni.

Küszíváson bele lehet azért nyúlni, de ott általában ezek a 30-60 centis példányok vannak jelen. A 80-as már ritka.

És ahol a harcsa tavasszal – nyáron megjelenik a nádban, ott ősszel ne várjuk a csukákat sem!

Nagy Andris fogalmazta meg az instán az egyik posztja alatt, hogy hová is tartanak a vizeink.

Mondhatni tűpontos, amit ír.

Az engedélyével ti is olvashatjátok.

Na de mindezek ellenére, végre van apropója egy csukás írásnak. Halakat fogtam, nem is akármilyeneket.

Hogy ez egy kivétel erősíti a a szabályt nap volt?

Vagy pont azt a hajnalt választottam, amikor először megmozdultak a gigászok a nád szélében?

Vagy jókor voltam jó helyen?

Vagy ez a három együtt?

Azt sosem fogom megtudni. 😀

Idén érdemben három alkalommal próbálkoztam célzottan a kedvenc tarka gúnyásaimmal.

Első alkalommal két kapásból egyet sikerült lencsevégre kapnom.

De legalább letesztelhettem az új ötös axehead WTD-met. Bár halat nem kellett vele fognom. Egyrészt nem volt balin a pályán, másrészt ebben a fos vízben a felszíni balinozás is a hagyjuk már kategória lett sajnos. Idén talán 10-15 darabot fogtam felszínen. 😦

Második alkalommal egy délután mentem ki a nagy vízre. Minden full északit mutatott, ehhez képest keletivel indult a buli, ami átfordult délibe, majd nyugatiba, naplementére jött meg az a bizonyos északi.

A víz egy merő mocsok volt. A szeles naplementében egy kisebb balin gyilkolta le a dabusht, a napot a betlitől megmentve. 😀

Az elmúlt hetekben – hónapokban végre újra sokat túráztunk. Mostanában egészen jól is voltam, inkább csak az emésztésem baszakodott, de a sok mozgás, egyértelműen jót tett nekem.

A múlt héten érkező hidegfront mégis csúnyán beborított, így a front utáni első kevésbé szeles hajnalon, nem tudtam a vízen lenni. Cimborám fogott is egy szépet.

Aztán összevissza szelek jöttek, kezdtem megint összekapni magam. Az előrejelzések szerint a hajnalokra 1,5 – 2,5 óra finom északi szelet mutattak, majd minden nap jött a keleti – délkeletei – déli szutyok.

26.-án már majdnem elindultam. De aztán inkább a meló mellett tettem le a voksot, azzal, hogy másnap már még jobban leszek, a szél is jobb lesz, meg amúgy is 27.-e lesz na. 😀

Nem vagyok egy babonás ember, de a 27-es szám, az mindenek felett áll. 😀

Egyrészt 27.-én születtem.

Jól van ez még nem nagy dolog, de a feleségem is 27.-én született, ugyanúgy 76-ban, csak másik hónapban.

Talán még ez se lenne, olyan extra, de úgy sikerült összehozni, hogy a fiunk is 27.-én született, csak másik hónapban és persze ő, nem 76-ban. 😀

Azért ez így már elég extra szerintem. 😉

Szóval 27.-e napkelte a csónakban talált.

Konstatáltam, hogy csak az a bizonyos hajnali szél lengedez, a víz továbbra is koszos – algás, de a nád széle egy 10-15 centis sávban tisztább. Na nem olyan akvárium tiszta, mint régen, de ad némi reményt a sikerre.

Két bottal készültem. Az egyik a nagyágyú, a másik a wobbleres – kanalas – ne adj Isten topwateres pálca, bár a topwateres csukafogásban, annyi reményem sincs, mint az előző évben. 😦

Az első öböl és a mellette található nádfal üres volt.

Aztán az egyik kedvenc helyemet fésültem végig, szép szisztematikusan a kis dabushal, amikor a nádfaltól indított kulcstartót határozott kapással leszedte az első csuka.

Nem is akármilyen, hanem egy szép nyolcvanas.

Bár a képen nem látszik, de örömöm határtalan volt. 😀

Elengedtem a halat (bár egy kicsit hezitáltam 😀 ), aztán dobtam még párat az öbölben, de nem adott több halat.

A következő spot, egy apró kis öblösödés – inkább lyuk volt a nádfalban. Régen nagyon sok halat adott, de vagy 4-5 éve nem fogtam ott semmit.

Kicsit rövidnek ítéltem meg az első dobást, de mégis úgy láttam, de lehet, hogy csak látni akartam, vagy inkább csak éreztem, hogy mintha mozdult volna valami a nádfal előtt, a vízben.

A következő dobás tökéletesre sikerült és ahogy kezdett pörögni a kulcstartón a két kanál, egy határozott ütés, rögtön megálljt parancsolt a pörgésnek.

Abba a pillanatban tudtam, hogy nagy hallal van dolgom, de a szigorú pálca hamar felőrölte az erejét.

A hal kifeküdt.

Akkor láttam, hogy milyen hosszú is valójában és azt is, hogy egy jellegzetes kicsi seb van a pofáján.

95 centisre tippletem. Nem sokat tévedtem. 🙂

Itt azt hiszem már a képeken is látszik, hogy mennyire örültem. 😀

Gyorsan elengedtem, aztán emlékeim szerint a levegőt csapkodtam és szerintem elhangzott néhány Ezazbaszdmeg is! 😀

De dobni kellett!

Ott voltam, amikor kellett és végre ettek.

A következő helyen a nád szélében hosszan tiszta volt a víz, így elővettem a finomabb pecát, a drótelőke kapcsában ott figyelt, a zombie tiger színű, 8,7 centiméteres humpback shad.

Itt elég hosszan el tudtam vezetni a wobbler a nádfal mellett, viszonylag sekély vízben.

És mindössze kettőt kellett dobnom, ahhoz, hogy egy szép 66-os pocakos lebombázta a wobbleremet. 😀

Mondhatni, hogy megette a wobbleremet, én pedig megettem őt. 😀

Sorrendben reggeli, ebéd és másnapi reggeli. A zöldségek nagy része saját termesztés, a kenyér saját sütés, a fűszerek pedig kakukkfű, rozmaring és némi só.

Na de itt még nem volt vége a napnak!

A tuti nagycsukás öblök nem adták ki a halat, de aztán a szálas – pusztuló nád között, egy negyvenes forma nem kegyelmezett ottóbá kanalának. 😀

Sokat kellett motorozni, a következő kapásért, de mint látni fogjátok mindjárt, megérte.

Kurvára megérte! 😀

Egy tagolt, széles öblöt kell elképzelni, öbölből nyíló kisebb öblökkel, nádbabákkal.

Ha csuka lennék, én biztosan ott laknék pálya.

Na ehhez képest életemben kettő darab akcióm volt itt. Vagy 10-12 éve fogtam egy ötvenes formát, amire azért is emlékszem ennyire, mert az egyik szilványa, szürkén és élettelenül lógott.

Aztán 6-7 éve egy brutális, 90+-os monstrum ütötte el a herring shadet a nádbaba takarásában, de nem akadt meg, majd másodpercekig lebegett előttem a tiszta vízben.

Na most nem volt tiszta a víz, még a széle sem. Lassan jöttek is a hullámok, de úgy voltam vele, hogy sosem lehet tudni.

Csak ezen a helyen több százat dobhattam, üresen az elmúlt 15 évben, de valahogy mindig éreztem a helyben a halat és most beadta.

Brutális erővel törölte el a kulcstartót.

Azonnal lehúztam a nádfalról.

Sokáig nem mutatta magát.

Nehezen akartam elhinni, de szépen lassan tudatosult bennem, hogy újra egy gigásszal küzdök.

Betört a csónak alá, bele akart menni a motorba, de a jól beállított fék nem engedett neki egy centit sem.

Amikor először mutatta az oldalát, láttam, hogy nagy, de amikor kibukkant, a hatalmas papucs feje, majd utána a széles háta és felfeküdt a tetejére, azt hiszem elhangzott egy húbaszdmeg mekkora! 😀

Évek óta vártam egy ilyen hajnalra.

Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy lesz még ilyenben részem.

Pont a napokban írta Olivérnek, hogy örülhetek, hogy én még horgászhattam nagy csukára azon a Balatonon, ahol ősszel csapvíz volt, és hatalmas hínármezők tele voltak hallal és, hogy soha többet nem lesz ilyen.

Ő meg biztatott, hogy majd októberben.

De hát az elmúlt évek októberei nagyon nem ezt mutatták.

Szóval, brutál, fiatal, erős, fatörzs hátú krokodil volt. 🐊🐊🐊

Tényleg nem vacakolt, nem tologatta a csalit.


Meggyilkolta, ahogy kell!

Amikor először rá akartam fogni, begorombult.


Teljesen a felszínen menekült, mint egy anakonda. 🐍🐍🐍

Kígyózott a teste, ahogy tolta vizet, utána nyúltam a bottal és még a féket is megtépte.

Imádom! 😍


Ez az én pecám!


Elkaptam!

Brutális!

Gyönyörű!

Nincsenek szavak!


Köszönöm Balaton! 💙❤️💙

Másnap persze nem bírtam ki és lementem. 😀

Öt fokkal melegebb volt a hajnal. A víz, ha lehet még koszosabb lett, még keskenyebb volt a tiszta sáv, a nád szélében és kurvára nem ettek.

Egy kicsit fogtam, meg egy balint levadásztam, a nyílt vízen összevissza lófrálok közül.

A hajnal viszont csodás volt.

Megérte!

Tavaly dilemmáztam az Aszófős írásban, hogy menyire ildomos volt annyi balint megszúrni?

Vass Endre akkor azt írta, hogy nem érdemes ezen dilemmázni, annyira ritka egy ilyen peca az ember életében, hogy ünnepnapként kell megélni,

Azt hiszem ez a 27.-e pont egy ilyen ÜNNEPNAP volt, amit mélyen elraktároztam a fejemben, szívemben, lelkemben.

Nagyon gondosan, kitörölhetetlenül és mélyen!

Ezekben a nagy halakban rengeteg kitartás, hajnali kelés, több ezer dobás van. Kőkemény meló, egy hatalmas vízből.

Ezeket a csukákat, nem egy “lavórból” fogtam, amibe tegnap én magam telepítettem őket.

Igazi vad halak és nekem csak ez számít!

Mert képes vagyok a dolgokat helyi értékükön kezelni, sokakkal ellentétben.

Balaton Kategória | 2 hozzászólás