Már rég óta hívogatnak a folyóvizek és a barátok is, de valahogy mindig elodáztam a dolgot. Az okokat most hagyjuk inkább, a lényeg, hogy végre ott voltam ahol lennem kellett azon a napon.

A fiamat reggel levittem a vasútra és kajakkal az autó tetején megindultam a barátomhoz. Nem volt túl jó éjszakája, de 9 után a két autóból álló konvojunk már úton volt a kivételi ponthoz.

Igen, a kivételi ponthoz, ahol átpakoltam a kocsijába a cókmókomat, levettük a kajakot az enyémről és feltettük az övére. Bizony melós peca ez, de két autóval így a legegyszerűbb. Beültünk a verdájába, felautóztunk a kiindulási ponthoz. Leszedtük és összeraktuk a kajakokat. Beöltöztünk és megindultunk lefelé.

Az elején azért volt bennem némi para, de ez hamar elillant. Elképesztő volt már az is, ahogy csorogtunk lassan lefelé a folyó hátán. A víz dogozott helyettünk is, csak a gyorsabb részeken kellett az irány tartása miatt lapátolni egy keveset, na meg arra kellett figyelni, hogy a víz ne nagyon forgasson meg és ne toljon ki a szélébe, főleg abba a szélébe, ahol a mély víz volt, hiszen azt horgásztuk meg.

Persze voltak olyan szakaszok is, ahol mindkét oldal mély volt és kurva jól is nézett ki. 😀 Ilyenkor voltam a bajban, hogy hová is dobjak.

A kérésemre barátom csorgott előttem, hogy elleshessem, mit és hogyan csinál, így ő dobta először az ígéretesnek tűnő helyeket, amiből annyi volt, hogy leírni nem lehet.

Imádom a gázlós pecát, de így csorogva sokkal, de sokkal több pálya érhető el, hisz vannak minden folyón olyan mély szakaszok, amik gázolva meg sem közelíthetők, illetve partról is hozzáférhetetlenek. Hátránya, hogy egy konkrét helyet a gyorsabb részeken nagyon max kétszer lehet megdobni, így elég sok hal mellet csorgunk el, hisz lehet az első dobásra csak felfigyelnek, de ki nem mozdulnak a helyükről.

Nem voltunk tán 10 perce sem a vízen, amikor barátom egy igen jó helyre dobta a csaliját, de megúszta kapás nélkül, viszont nekem annyira mutatta a halat az a bokor alatti, bedőlt fa melletti apró öblöcske, hogy beküldtem ugyanoda a süllyedő dozert. 😀

Nem húztam rajta 20 centit sem, amikor brutális kapással jelentkezett a nap első hala. Amikor bevágtam, kivetődött a vízből a gyönyörű, egészséges domolykó.

Rövid fárasztás után gyorsan alátoltam a szákot, a hal meg cserében úgy belekeverte a szabadon álló horgot, hogy percekbe telt kigabalyítani. 😀 Ez a hal volt az egyetlen olyan ezen a napon, aminél fogót kellett használnom a horogszabadításhoz.

Kajakban nyilván nem méreget hosszakat az ember, főleg nem egy folyó hátán, tippre teljes hosszban valahol 40+ pár centi lehetett.

Meg is voltam! 😀

Közhely, de a folyó hátán valahogy úgy éreztem, hogy megállt egy kicsit velem az idő. Valahogy elszálltak a gondok és a második megállónkig, amikor is jó influenszerként posztoltam egy képet, kicsit provokálva az internet népét, nem nyúltam az okos telefonhoz sem. 😀

Előző nap azt írtam az egyik barátomnak, hogy április óta nem voltam domolykózni, úgyhogy akár egyetlen kifogott hallal boldog lennék. Na ez már az a méret volt, amivel meg főleg. 😀

Tippre olyan 46-47 centiméteres hal volt. Ez a domi nem a szélében akadt, hanem a kajak közelében, a csalit kikövetve sózott rá akkorát a süllyedő dozerre, amire minden pillanatban számítottam, de mégis váratlanul ért.

Sokszor sokan feltették már a kérdést, hogy miért horgászunk? Sokan sokféleképpen megpróbálták már megválaszolni. Azt hiszem én leginkább azért mert szükségem van arra az adrenalinlöketre, amit a kapás pillanatában érzek. Tök jó a halat fárasztani ( már nem a halnak), gyönyörű látvány, amikor elengedi az ember és visszaúszik (klisésen fogalmazva) az éltető elemébe. Gyönyörű látvány egy jól elkészített halétel. De talán mégis a kapás pillanata és az általa felszabaduló adrenalin az amiért a leginkább horgászni szeretek.

Visszatérve a második pihenő helyszínéhez, nos ott a beszállásnál majdnem sikerült a vízbe baszódnom 😀 , a saját balfaszságom  miatt, de egy kis baráti segítséggel ami egy kinyújtott kéz formájában érkezett megúsztam a dolgot.

A nap egyik legszebb és legkülönlegesebb jelenetét egyébként még a második kézben tartott halam és az első megállónk előtt élhettem át. A folyó bal partján, a magas parton egyszer csak megzörrent a bozótos, egy szarvastehén kandikált ki a bokrok közül. Előttem 25 méterrel lefutott a partról, a vízbe ugrott, átúszott, majd a másik oldalon a meredek partfalon felkaptatva eltűnt a sűrűben.

Annyira nem tudtam, hogy csak nézzem, vagy fényképezzek, hogy végül elég későn, de a géphez nyúltam, viszont izgalmamban nem ráközelítettem, hanem még inkább “kizoomoltam”, így pazar képek születtek. 😀

A nap folyamán két gyönyörű halat sikerült még elcsípnem. Az egyik igazi, gyomros telény volt, közel az 50 centiméterhez.

Malac a hálóban

A pofámon minden rajta van

A halakról csalis képek nem készültek. Az első, ahogy írtam totál beletekerte a horgot a hálóba, a másik három meg vagy szájszélbe vagy a felső ajak csúcsába akadt, úgy, hogy egyetlen horogszár tartotta a halakat, így a szákolás pillanatában hamar megszabadultak a lenyomott szakállú horogtól.

A dolog érdekessége, hogy bár több színt és csalitípust dobtam, az összes halamat ugyanazzal a csalival, egy selejtnek minősített, voodoo child színű, süllyedő dozerrel fogtam.

Az utolsó másfél órában direkt csak más csalikat erőltettem, egyetlen rátolós kapást kicsikarva és amikor visszatettem a voodoot a pálya vége előtt nem sokkal, második dobásra megint beadta. 😀

Ehhez képest barátom minden halát egy pisztráng mintás süllyedő killerrel fogta. Ki érti ezt? 😀

Eszméletlen jó peca volt! A négy rendes kapásból, mind a négy halat megfogtam. Barátomnak hét hal volt a kezében, közte két kisebb és öt igazán gyönyörű hal.

Állat volt a tiszta vízben a halakat fárasztani. Jégmadarak vadásztak több szakaszon is, fejünk felett ragadozó madarak repkedtek. Tényleg megállt az idő!

Negatívumként a rengeteg falevelet lehet felhozni, ami sok helyen nem csak a felszínt, hanem az aljzatot is borította, vagy éppen vízközt lebegett. Ha a hátralévő életemben annyi domolykót fognék, mint aznap falevelet, nem lehetne panaszra okom soha többet. 😀 Emellett sajnos megjelentek már az első északról érkező és nálunk telelő kormoránok is. 😦

Bár nem vártam, hogy vége legyen, azért jó volt kiszállni, levenni a mellest meg az aláöltözetet, mert közben nyári meleg lett, így október derekán.

Megyek még ez ezer százalék!

Közben üzenetet kaptam Ádámtól, akinek előző nap postáztam három példányt a púposból, folyóvizi tesztelésre.

Először egy számára átlag méretű domiról küldött képet, a következő kiegészítéssel.

“Eddig bejön. A sodrást nagyon jól bírja, kiválóan dobható, a veretése kellően agresszív, hamar beindul. Baromira tetszik! Hétvégén is ezt fogom dobni.”

Majd nem sokkal rá írt, hogy sikerült megfognia a kis púpossal az idei legnagyobb domolykóját, amiről később a videót visszanézve kiderült, hogy inkább csak idei top3-as, mert a mérce a hal alatt begyűrődött kicsit, de így is 50 feletti hal volt.

Nem kérdés, hogy ez a csali fel fog kerülni a wobblerboltba, sőt a fogatón már ott pihen a 67 és a 87 milliméteres változatok prototípusa is. 😉