It’s been a hard night’s day

Elsején ki kellett próbálnom a hosszú idő után beújított csónakmotort. Kicsit elég is volt az evezésből és a tavalyi év megmutatta, hogy kell a motor ha el akarom érni a szanaszét bóklászó balinokat.

Marha nagy betli lett belőle. Egyik kövezésen sem találtam halat, ráadásul közben feltámadt a szél, úgyhogy elég komoly tűzkeresztségen esett át az új műszer az oldalt – szembe fújó erős szélben, 50-60 centis hullámzás közepette. Nem volt egyszerű megtalálni azt a karállást és sebességet, hogy haladjak is, de ne ugráljon a hajó eleje és a hullámzás ne toljon ki a part felé.

Kemény volt így elsőre. Evezővel ott döglöttem volna meg. 😀

A történethez még hozzá tartozik, hogy a helyi strand egy olyan pálya, ahol mindig van balin, de én képtelen vagyok ott halat fogni. Na jó, eddig három kapásom volt a pályán és egyet azért leszedtem a legelső nyolcas white walkerrel anno. 😀

Evezve kicsit messze is volt, meg elég sok a kisbalin, ami engem nem motivál, de szoktak lenni néha bengák is. Szóval ránéztem kivételesen, hisz motorral az akkor még gyenge hullámzásban nem távolság. Pont amikor odaértem beállt egy másik csónak is.

Nem kertelek, négyet fogtak a srácok amíg ott voltam, igaz abból egy nézett ki méretesnek, egy neccesnek, de kapás nélkül megúsztam.

Azok a strandi balinok be vannak oltva antisztívaminnal. 😀 túl sok időt nem is csesztem el rájuk. 😀

Másnap be kellett hangolnom vagy 120 csalit, amihez sima vizet kellett találnom, ami nem volt egyszerű. És ha már lent jártam dobtam félt órát egy pályán ahol mindig van balin. A csizmaszárig felcsapó hullámzásban, retkes vízben is raboltak néha. Egy dévér után sikerült is egyet fejbe dobnom. 😀

Annyi dévér volt a pályán, hogy inkább berekesztettem a bulit, kerestem sima vizet és melóztam egy kicsit.

Kb egy órája hangolhattam a csalikat, amikor odajött a szekusbácsi sárga mellényben, hogy mi a frászt csinálok ott a szélében a picsányi vízben? 😀

Mondtam neki, hogy csalikat állítok be. Erre ő: Azt hitte halat is akarok fogni. 😀

A dévér az új balin. 😀

Tegnap aztán újra kajakba pattantam egy nehéz éjszaka után, ugyanis sikerült 1,5 órát aludnom. 😀

A legnagyobb kutyám vihartól való rettegése mára odáig fajult, hogy bizonyos repülők által keltett zajhatásra, vagy bármi dörgéshez hasonló hangra összefossa magát. 😦

Ez nappal még hagyján, mert olyankor csak a valós dörgés hangjára kezdi el kaparni az ajtót, nem olyan erős hanghatás esetén csak ezt az imátkozó pozt veszi fel. Állítólag olyan, mint a Shrekben a macska. Cuki. 😀

Éjjel viszont kibontja a bejárati ajtót. 😀 Olyankor kevésbé cuki.

Szóval éjfél előtt riadó volt és mivel nem akarta abbahagyni, annak érdekében, hogy valaki aludni is tudjon a családból, lementem. A kanapén aludni nem annyira fasza, ráadásul négy előtt nem volt pofám elindulni otthonról, így a süllő témát el is engedtem. 😀

Persze néha rá is tesz a kutya a dologra, van benne egy adag hiszti, hisz nappal a feleségem megmentőként bármikor beengedi. Persze ha otthon van. 😀

Nem egyszerű a műhelyben sem, amikor a lábam alá fekszik meló közben és ott reszket. De amikor a frissen lakozott csalik mellet kel fel és megrázza magát, akkor agyon is tudnám ütni. 😀

Persze nem bántom, sőt. Kurvaszar látni a félelmet a szemében és a reményt, hogy a főnök megmenti. 😦

A szilveszteri őrület előtt mindig kapnak nyugtatót, de az egész zivatar szezonra nem szedálhatom le, a repülök meg jönnek mennek, nincs mit tenni.

Valakinek ötlete?

Visszatérve a pecára, kajakos túra volt a fejemben, de az előző napi szél adott a víznek és a nyárfaszösz sem tartozik a kedvenceim közé. A dévér ívás megszűnt, harcsának süllőnek nyoma sem volt és a szokásos helyeken se mozgott a balin. Három rablás egy hosszú szakaszon, majd sokáig semmi.

Aztán odaértem a buzi balinok öbléhez. Itt nagyon torzsás a pálya, ilyen kis víznél kiváltképp csak a felszíni játszik, meg amúgy is csak azzal volt ezen a helyen valaha kapásom.

Ahogy eveztem berobbant egy balin. Itt vagy koma, most átbaszlak. 😀 Még egyet húztam a lapáton és ahogy a kapocsba tettem az ezüst utazót, újra berobbant.

Ebben az öbölben általában egy, nagyon maximum három hal van. A legtöbb kapás három volt amit itt egy pecán belül össze tudtam hozni, de egy halnál többet még sosem vettem kézbe. Általában még azt az egyet sem. 😀 Ütik, verik, dobálják, leszívják a csalikat, de csak szopatnak, viszont azt keményen. 😀

Most én nyertem! 😉 Éppen konstatáltam 3. – 4. dobásnál, hogy a tükör víz csaliját mekkora élvezet még húzni is, amikor az idei első felszíni csalis jószág ledurrantotta a csalit. Mad my day! 😀

Ezüst nyíl az ezüst utazóra. Így kell ezt kérem szépen. 😀

A következő 2 óra nulla eseményt hozott, illetve találtam egy balint, ami egyszer rabolt egy babás nádas részen, de inkább csak beúszott néha az aprólék közé.

Közöm nem volt hozzá…

Nagyon sok evezés árán aztán találtam még egy babás nádas részt, kezdődő, lokális küszívással és azon, illetve előtte a nyilt területen 10-15 balinnal.

Itt a nap már magasan járt, közeledett a 9 óra így elküldtem az sms-t a parkoló cégnek, de válasz nem jött. Majd még egyszer, de nem jött, a balinok meg raboltak.

Hosszas csalicsere után beálltam teljesen a nádba és így egy nehezen kivitelezhető dobás után, fura szögben húzva a kis ayu színű, 5,5-ös waveshadet végre kapásom volt. De milyen?

Másfél méteres zászlón vette le a csalit torokra egy egészen jó balin, közben olyan szaltót abszolválva, hogy azt hittem engem is kiüt a kajakból. 😀

Azt hiszem ezt a látványt örökre befényképezte az agyam. 😀

Aztán mivel továbbra sem érkezett válasz a parkolási igényemre, így kikerestem a lófasz térerő miatt hasító mobilnet segítségével a cég számát.

Fel is vette az ügyfélszolgákat. Mondtam az ipsének, hogy kint vagyok a vízen és kurvára nem működik a rendszer. Azt mondta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni, hívjam a telefonos szolgáltatót.

Mondom de ember, itt vagyok kint a vízen, rabol a balin előttem. 😀

Azt mondta akkor fizessem be simple alkalmazással. Mondom azt sem tudom miről beszél, kint ülök a vízen egy kajakban, kivettem a főnöktől fél nap szabit, nem érti hogy rabol a balin? 😀

Mondom az másfél óra, hogy innen kievezek , meg visszacuccoljak a kocsiba. Erre ő, hogy nem lesz gond, addig amíg kipakolok.

Persze, hogy nem pakoltam. 😀

Megnéztem van e simple app ezen a szaron? Volt. Beléptem, kiválasztottam a parkolót, rámentem hogy fizetek, erre kérte a bankkártya adatokat. 😀r

Persze bazdmeg, tavaly kártyát kellett cserélnem, mert egyik éjjel fel akarták törni és tiltotta az OTP. Azóta nem fizettem ezzel a szar appal. 😀

Előveszem a pénztárcát, kiszedem a kártyát, beírom a kért adatokat, miközben rabol az a kurva balin. Erre ez a tetű app azt mondja az új kártya biztonságos rögzítéséhez adjam meg a simple app jelszavamat. A jelszavamat az apphoz, amibe automatikusan bejelentkeztem, kajakban a vízen, miközben csak rabol az a k..va balin. Hát appold meg a jó anyádat és már repült is, no nem a kártya nem a telefon, hanem a csali a rablás irányába. 😀

Egy tökéletes dobás pont egy rablás mögött ért vizet abban a pillanatban amikor tombolva fordult vissza az őn az általa megcsapolt bódult küszök közé.

Pont az új minnow volt fent, amit a nap folyamán konstatáltam, hogy milyen faszán dolgozik rángatva is.

Két határozott mozdulattal be is rántottam az epicentrumba, ahol brutális rávágást kaptam és megindult a hacacáré. Tépte a féket, húzta és forgatta a kajakot , de nem akart feljönni egy pillanatra sem.

Gyerekek ha ez balin  minimum hármas lesz. Eltelt még vagy fél perc. Négyes lesz az baszki! 😀

Aztán egyszer csak megláttam a farokuszonyát és a tövében a csalimat. 😦

Szűk hármas, sötét nádi hal volt, de a találat az nem ért. 😦 Megtehettem volna, hogy kiveszem a csali a faroknyélből és beleakasztom a pofájába a reklám érdekében, hiszen senki sem járt a közelben, de mi értelme lett volna?

Le sem fényképeztem.

Biztos vagyok benne, hogy ha nem ilyen későn találtam volna meg a pályát, hanem kora hajnalban, akkor nem egy balinnal zárom ezen a helyen a napot.

No majd legközelebb, hisz még csak most indult a szezon. 😉

Kategória: Balaton, balin, balsa, felszíni, kajakos, topwater | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.