Egy utolsó slukk és vége,

ahogy a régi Tankcsapda nótában éneklik. Na én még kettőt szippantottam áprilisban a folyó illatába.

Igen én állat mégis visszamentem. Kétszer. 😀

A második pecán aztán nem csak a folyó illata csapta meg az orromat, na de majd úgyis látjátok, ha a végére érek a mondandómnak.

Először 14.-én mentem fel. Reggel melóztam 2 órát a műhelyben, elvittem az asszonyt a boltba, lenyírtam a füvet, bepakoltam és röpke 80 kilométerrel odébb már repült is a dozer.

Gyakorlatilag az első olyan helyen, ami halat sejtetett és az előző években mindig adott 50+os halakat végre kapásom volt. Jött egy kis víz az esőzések nyomán, de addigra már letisztult.

Először zero crankkel próbálkoztam a halas spoton, hosszan felfelé dobva, aztán egy spotlite szinű süllyedő dozert tettem fel. A nádas szélében kellett a süllyedő csali, de a folyó közepén már rendesen szedte a sarjadó töklevelet. Épp a cserén gondolkodtam, amikor végre lebombázta valami a csalimat. 4.-5. dobásra.

Keményen védekezett. Először sokkal komolyabb halnak gondoltam. Persze ez is összeszedett valami gazt, úgyhogy a szákolás kalandos volt, de végül az enyém lett.

Nem az a gigász. 44 centis, kormorán rágta domolykó, de végre a kedvenc vizemből, az előző 3 év legjobb helyéről.

Komolyan benne volt a pakliban, hogy idén a kis vízen hal nélkül maradok a beeső bizbasz balint és a tilalmas csukát nem számolva az érvényes találatok közé, úgyhogy boldog voltam. 😀

A délelőtt folyamán rommá dobtam a vizet olyan helyeken, amik idén az alacsony vízállás miatt tán kevésbé voltak zaklatva, de megúsztam kapás nélkül.

Mivel előző nap Zénó barátomék elég jól fogtak egy olyan vízen, amire idén eddig 10 percet szántam, így engedtem a csábításnak és nekiindultam, pedig ezerszer megfogadtam, hogy csak a saját fejem után megyek és nem hagyom magam befolyásolni senki által. 😀 Még képernyő kivágatokat is kaptam helymegjelölésekkel.

Az első pályán olyan gyors volt a víz, hogy két süllyedő crankem a kövezésbe nyomta a és ott is maradtak a hullámsírban. 😦 Aztán lentebb egy harmadikkal olyan faszán megdobtam a partszélt, hogy gyökeret fogott és bent maradt. Itt már sejtettem, hogy mennem kellene, de megnéztem a másik pályát is.

Halat egyik hely sem adott, a második pályán kisebb domik ugyan szedegettek, de egy helyi spori is csak fenékjáró küllőket fogott úsztatva, így feladtam a helyet és átmentem a nagy folyóra egy általam is ismert szakaszra, de egy gyatra kapással megúsztam.

Irány vissza kis folyó. De csak egy naplementés betlifotó jutott délutánra, ugyanis a kiszemelt pályán a túlparton 4 kiülős pecás le s fedte a fasza helyeket.

A Húsvét miatt lehetett menni 18.-án is. Én meg pofátlan módon megpróbáltam kihasználni. 😀

Ráadásul előző nap Petya fogott egy benga 54-est az új süllyedő pac – mannel. Volt egy órája, amikor megállt az eső és abban az órában zabáltak.

Az elveszett hitem visszatért. Újra azt éreztem, hogy az a bizonyos egy nagy hal benne lehet a pakliban. 😀

Délelőtt egyetlen haltól volt akcióm. Az ayu pac-manre fordult rá, amikor emeltem ki a csalit. Nem tűnt rossz halnak, de még egyszer nem tudtam kapásra bírni.

Délután aztán egy olyan pályát vettem irányba, ahol idén alig jártam és tudtam, hogy a srácok is hanyagolták.

Be is adta a halat. Csak a méret nem volt az igazi. 😀 A kutyaszőrös ayu pac – man volt a nyerő csali. 😀

Ezek után kurvára bíztam a jó halban, hisz a mélyebb részeknek még a közelében sem jártam.

Nagyon nem akarta adni, aztán ismerős autó közelített a töltésen. Gábor volt az. Csak kiette a rossebb: 😀 Az asszony küldte. Látta rajta, hogy szenved. 😀

Pontyozni már nem volt ideje, így kinézett a folyóra, arra a szakaszra, ahol legalább egy hónapja nem járt.

Egy jó fél órában megbeszéltük, hogy mennyire siralmas volt az év. Március elején fogott utoljára rendes halat és összességében idén egy kezén meg tudja számolni azokat a halakat, amik nem az óvodás kategóriába tartoznak és kézben tarthatta őket.

Aztán én lentebb megnéztem még jó pár helyet, majd visszafelé újra dumáltunk vagy 20 percet. Újra elköszöntünk. Én megdobtam még egy befolyót, nulla eredménnyel.

Egyszer csak jött az ismerős autó. Gábor arcán hatalmas vigyorral szállt ki belőle.

– Maradnod kellett volna. – mondta. És közben a kezét az orrom alá dugta. 😀

Domolykószaga volt, de nem ám olyan a kis szaros , hanem az a gyomorból hörgő telény illata volt a kezének. 😀

Egy vevő kérésére készült egy szín, amiből egy példányra a pacmanus is lecsapott. Brucelee a színkódja. 😀

Őszintén szólva, amikor először megláttam a kocsiját a töltésen, 1000%-ig biztos voltam benne, hogy neki be fogja adni. Egyszerűen ehhez a kisvizes tavaszhoz kevés voltam, kevés volt a 8 éves pergető helyismeretem, ismeretem. Kudarc volt ez a javából, de igazán nem is az idegesített, hogy nem bírtam egy rendes halat fogni, hisz a helyieknek sokkal több alkalomból sem ment. Egyszerűen kurva szar érzés volt így látni a kis folyót, ami a Balaton után a második szerelmem. ( A feleségemnek ezt el ne áruljátok. 😀  ) Bár azt hiszem értené…

Az az igazság, hogy meg kellett volna várnom az esti fényváltást, de tényleg elég volt, feladtam. Gabinak volt még két nagytól akciója, de egyik sem akadt meg. Amúgy is fura módon a január – februárban fogott halaik torkozták a csalikat, a március – áprilisi halakban meg szákolás után már nem volt benne a csali.

Bár az esti cukkinis lecsónak jobb illata volt mint a következő képen látható szarkupacnak, mégis ez az illat maradt meg az orromban. Ez jellemezte igazán a tavaszi szezont.

Ennél holnaptól csak jobb jöhet a Balatonon. 😀

 

 

 

Kategória: balsa, crankbait, domolykó, dozer, folyó | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.