Idén a hideg tavasz, a folyamatos időjárási káosz, a gyakorta váltakozó erejű és irányú szél miatt először június második napján keveredtem ki az egyik kedvenc kajakos pályámra.

Két nappal előtte bár elég jól behalaztunk egy csónakos pecán – amiről írtam is itt a blogon – melegünk nem igazán volt. 😀

Erre a napra felmelegedést és szinte nulla szelet jósolt az előrejelzés, így meg kellett próbálnom.

A napkelte gyönyörű volt, mint mindig, a szél előrejelzés viszont tévedett. A képen látható hullámzásban azért még bőven elvagyok kajakból, főleg ha megjelennek az áldozati bárányok, amik ebben az esetben balinok lettek volna.

Már vagy fél órája köröztem a zátony felett, de halnak a legapróbb jelét sem láttam, ami ezen a pályán az előző években 20/1 alkalommal ha előfordult.

Legjobb kajakos, felszíni csalis balinpecáim helyszínén, a hajnali kishalfoci világbajnokságok döntőinek helyt adó stadionban egy árva fordulás nem sok, annyit se láttam. 😦

Talán süllőzni lehetett volna, de persze annyira biztos voltam a balinok jelenlétében, hogy egy doboz saját készítésű felszíni csalin és wobbleren kívül semmi nem volt nálam. 😀 És be kell hogy valljam, májusban elég rendesen kisüllőztem magam. 😀

Nekiálltam hát halakat keresni a parti régióban. Az egyik szakaszon magányos kócsag mutatta, hogy a pályán kellett, hogy legyen némi kishal,  talán az előző napokban, így ráeveztem a madár előtti területre.

Olyan 10 perce várakoztam a pályán, amikor végre eldurrant egy rablás a parti zónában.

Szumma szummárum ezen a helyen összesen kettő, majd hosszas, több kilométeres evezés után a helyi móló végén még egy balint sikerült átvernem, igaz azokat legalább felszíni csalival.

Mindhárom balint olyan helyen fogtam, amit bárki bőven elért volna partról, így én is. No nem baj, legalább eveztem egy jót. 😀

Vagy ahogy ilyenkor fogalmazni szoktam, hosszas keresgélés után, sikerült összekukáznom néhány halat. 😀

Na de mi ebben a geographic kajakpeca? 😀

Annak is eljött az ideje, két napra rá a másik kedvenc kajakos pályámon. 😉

Hosszú evezés után értem el a nádas előtti első öblöt, amelyhez megannyi szép emlék köt. Az előző évben sokszor bevált mini wave minnow került először a kapocsba egy új színben. Nem akartam egyből felszíni csalival szétverni a még növénymentes, viszonylag sekély pályát.

A kis minnow jó választásnak bizonyult, amit sokadik dobásra ez a szép sügér szedett le.

Lassan megérkeztem a babás nádas részre, ahol már messziről hallottam, hogy nagy ribillió van a nádban.

Lassan, óvatosan befordítottam a kajak orrát a belső öblözetbe, ahol a nádbaba belső oldalán helyi, lokális küszívás volt és rajta randalírozott néhány ragadozó őn.

Egyből felszíni csalit tettem a kapocsba, de néhány dobáson belül, csak egy lekövetést és egy finom ütést hozott. Érezhetően volt a pályán komoly hal is – ezt a forgásokból, rablásokból az évek alatt meg tanulja az ember – így elkezdett pörögni az agyam, hogy mi lenne a nyerő csali?

A következő pillanatban egy rablás erejével egészen kis küszök repültek a levegőbe. Hogy az a méret ívhatott e már, vagy a nagyobbak ikráit dézsmálták e? Nos azt én nem tudnám megmondani, de rögtön visszakerült a kapocsba a baby blue színű miniwave. Az első dobást elrontottam. Annyira a nád közelébe akartam dobni, hogy sikerült átdobnom az egyetlen nádszálon, ami a nádbabából az irányomba kiállt. Már konstatáltam, hogy  elcsesztem a pályát, de egy finom mozdulattal lepöccintettem az apró wobblert a nádszálról.

Nem húztam rajta fél métert és oldal irányból, tolóhullámmal bombázta be a pálya talán legnagyobb, sötét színű, nádlakó, bandavezér balinja. 🙂

Tipikusan “madmyday” hal volt. 😀

Akkoriban volt egy megkeresésem és egy olyan bot volt nálam, amivel előtte még soha nem horgásztam. Nem ismertem, nem tudtam, hogy viselkedik fárasztás közben.

A képen látható balin, már az a forma, amit necces tarkón fogni és bizony volt benne bika rendesen. Szinte nyélbe hajtotta kis pálcát és őszintén szólva rá kellett fognom az orsó dobjára, hogy a nádbabából kidolgozzam a halam, majd kétszer lekérte még a botspiccet a kajak alá míg végül nyakon ragadtam.

Szép kis csörte volt ezzel az igazán impozáns színű és méretű nádlakó balinnal.

Kicsit odébb evezve engedtem vissza, mert reménykedtem, hogy a társai még nem adták fel abbéli szándékukat, hogy a küszreggelijüket a nádbabán költsék el. 😀

Ketten voltak még a pályán. Ezeket a következő öt dobásból le is kaptam gyorsan a miniwave-vel. A kisebbiket nem is fényképeztem és a nagyobb se közelítette meg a banda nagy méretét. Ennek ellenére ez a peca végre jól indult, hisz hosszas evezés után, az első húsz percben négy kézben tartott halnál jártam.

A nádfal teljes egésze olyan pálya, ahol bármelyik méteren van esély halfogásra, de vannak olyan öblök, nádbabák, amik bekattannak az ember agyába korábbi emlékek miatt és ezeket nem tudja elengedni. Ezeket a helyeket általában sokkal jobban erőltetem, mint azokat a szakaszokat, ahol még nem fogtam annyi halat a korábbi években.

Így volt ezen a napon is. Éppen az egyik kedvenc öblömet vallattam, ami adott már rengeteg jó balint, szép csukát és süllőket is, amikor a kijáratában egy fenekeszeg, brutális, több négyzetméteres, terítős rablással jelezte, hogy: Itt vagyok.  😉 Mit szeretnél tőlem te horgász? Úgy sem tudsz átverni! 😛 Miért nem dobod már azt a falatot? 😀

Ha tőlem ezt egy balin megkérdezi, nem kell sokáig gondolkodnom, hogy odavessem neki. 😀

Rákanyarodtam hát a kajakkal, hogy a megfelelő szögben dobhassam a kijárattól balra elhelyezkedő nádfalat, miközben a bolond balin egy újabb terítős rablással mutatta magát. Láttam az irányt, amerre fordult, hisz a háta kipúposodott a vízből. Igazi vadászat ez kérem, látott balinra horgászni felszíni csalikkal. 😀

Repült a wave the dog a megfelelő irányban, pár méterrel túl az iménti akció helyén. Kettőt ha ütöttem rajta. Az őn ráfordult. A háta kint volt a vízből. Szétnyílt a víz. Robbant a felszín. Repült a balin, amit így a levegőben akasztottam. Hatalmas robajjal érkezett vissza éltető elemébe be 😀 , majd megindult a harc.

Gyááááááá! Ezért élek! 😀

Ha nem is olyan nagy és nem is olyan sötét színezetű, mint az aznapi első, de azért már igazán jónak mondható balin volt a tettes. Ő kérte a csalit, én megadtam neki, amit akart, az egész jelenet meg… Mit nem adnék most érte?! 😀

A nádfal aznap még egy halat tartogatott a számomra. Mármint olyat, amit kézbe is foghattam, mert hogy kapásom volt még ezen kívül is, abban így fél év távlatából visszaemlékezve is teljes mértékben biztos vagyok.

Ez a csali abszolút kedvencemmé vált az év során, a későbbiekben számtalan szín született belőle és jelenleg is van tervben a fejemben néhány variáció. Iszonyat jól dobható és más a mozgása, mint a többi wtd-nek és sokszor ez volt a nyerő ebben az évben balinék körében.

A nádfalnak lassan a végére értem, de tovább eveztem, mert  a kövezés mögötti öbölből hatalmas lobácsolás zaját hozta a víz. Küszívásban és azon tomboló őnökben reménykedtem, de tévedtem. Olyan látvány tárult elém, amiben nem naponta van nekem se részem.

A kövezés mögött szinte barna – sáros – koszos víz fogadott, tele felszakadt hínárral. A hínarasban és a sásfal, a nádas közvetlen közelében ívtak a ponytok. Meg voltak teljesen bolondulva. Forogtak, pörögtek, fröcsköltek az 5-10 kiló közötti pikkelyes és tükrös jószágok.

Valami ilyesmi lehetett, amit édesapám mesélni szokott, hogy gyerekkorában az almádi négy méteres és a sportpálya helyén tavasszal kiöntött a Balaton és a zsombékos területen ívtak a pontyok.

Egy darabig csak ültem a kajakban és néztem, aztán furcsa, rablás szerű forgásokra lettem figyelmes.

Balinok voltak a pályán. Nem is kevés!

Később rájöttem, hogy a pontyok által lerakott ikrára odasereglett aprónépet üldözték, a felkavarodott, sáros vízben.

Mivel a felszakított hínárrengeteg miatt semmilyen nálam fellelhető csalit nem tudtam még egy méternyit sem elhúzni elakadás nélkül, így egy darabig még gyönyörködtem az aranyhasúak nászában, aztán elindultam visszafelé a pályán.

Tisztára olyan volt, mint egy természet fimben.

Visszafelé szerencsém volt a széllel. Pont a kikötőhely felé fújt, így nagyon lassan csorogva, néha a lapáttal korrigálva, irányt tartva dobáltam a nádfalat. A kapocsba felváltva került az aznap is bevált mini wave minnow és a “hétésfeles” wave shad.

A kis minnowra akadt is egy szakadt punk kinézetű süllő.

Majd amikor pont azon kezdtem el gondolkodni, hogy már csak egy csuka hiányozna rá, akkor az is bejelentkezett, igaz nem túl nagy. 😀 Tényleg csak azért fényképeztem, mert ez volt az első csuka a kis csalival.

Aztán a black metallic waveshadre volt egy olyan kapásom, hogy máig nem akarom elhinni. 😀

Egy süllőgyanús rablásra dobtam a nádfal előtt, pedig már igen magasan járt a nap, amikor úgy durrantotta le a halam a wobblert, hogy a kapás erejével ki is ugrott vele a vízből, majdnem bele egyenesen a kajakba.

Sajnos nagyon rosszul akadt, pedig wobblerrel ekkora süllőt még 1000%, hogy soha nem fogtam. Közelebb volt a hármashoz, mint a kettőfélhez, ebben egészen biztos vagyok.

Szemből, alulról üthette el a csalit, mert a hátsó horog a felső szája szélét, a hasi pedig a homlokát fogta. Amikor másodszor felhúztam, némi hínárral vegyesen, már csak a homlokába akadt horog tartotta a halat, aztán a következő fejrázással sajnos végleg megszabadult a csalitól. 😦

Rommá dobtam a környéket. Többször, több csalival, végigcsorogva a szakaszon, de ahogy ez ilyenkor lenni szokott, több kapásom már nem akadt.

Elindultam hát a kikötő pont felé, újra felszíni csalit csatolva a kapocsba, amit egy hosszú dobás után újabb balin honorált, egy újabb parádés kapással.

Imádom, amikor kiütik a csalit a vízből, majd torpedóként csapnak le a küsznek vélt, visszahulló falatra. Ráadásul ez a hal sem az átlag kilós forma volt. 😀

Baby blue I love You! 😀

A kikötőhelyen aztán kisdolgom végeztével úgy döntöttem, hogy teszek még egy látogatást a másik oldali nádas elején is. És milyen jól tettem. 😀

A természetfilm megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy azon a pályán más fajta hínárba ívtak a pontyok és nem tépkedték fel a forgásaikkal. Itt is volt 2-3 balin, amik közül a végén csak sikerült egyet leszednem. Mivel mással, mint a kis mini wave-vel.

Brutál jó peca volt, szép halakkal. Négy halfajból is sikerült fogni saját készítésű csalikkal, nem beszélve a természetfilmekbe illő látványról.

Ilyenkor mindig nagy dilemma van a fejemben, ahogy azon a napon is. Másnap rápróbáljak e újra, vagy hagyjam a pályát pihenni?

Persze, hogy rápróbáltam. 😀

A haditervet összeraktam a fejemben. Egy órával hamarabb már a nád előtt voltam süllők reményében, hiszen ha fényes nappal kaptak a nád előtt, akkor sötétben kánaán lesz.

Na de Steve tervez a halak meg végeznek, illetve végeztek. 😀

Se küszívás a nádbabán, se balinok, se süllők. Üres volt minden. Még a pontyok is befejezték az előző napi üzekedésüket. És mi változott az előző naphoz képest?

Akkor még semmi, de estére visszajött a hőn szeretett hidegfront. 😀

Két balint azért sikerült leszednem. Méghozzá ott, ahol a kövezés mögött előző nap még ívtak a pontyok. A felszakított hínár egy részét kivitte a szél, de az apróhalak még ott maradtak és rajtuk néhány balin. Az egyik repült az axeheaddel, a másik a megállított wtd-t, egy helyből szívta le.