Visszavágó xanax nélkül

A tegnapit nem hagyhattam annyiban. 😀 Még a gázló cuccot is bepakoltam a csomagtartóba. 😉

Felkelni viszont zsinórban harmadik nap már nem bírtam időben, így pont fényváltásra értem le. Peti megelőzött pár perccel és már a harmadik, vagy negyedik wobbleres balinnál járt.

Második dobás, komoly ütés és megint nem akadt rendesen. 😀

Aztán már már felszíni csalis gondolataim támadtak, Petinek sem ették a wobblert pedig ott járőröztek a lábunk alatt a kristály tiszta vízben.

Végre a begyorsított mini wavet leszedte egy. Megfogtam a tegnapi pálya legkisebb balinjának az  ikertestvérét. 😀

Halam már volt, felszínit fel! Első dobás. Húzom szépen, ütemesen. Burvány, burvány, bammm! Így kell ezt b@ssza meg! 😀

Harmadjára csúnyán leszedte még sötétben. 😀

Azt hittük beindul a tegnapi őrület, de nem így lett. Nagyon nehéz volt becsapni a rohadékokat, de ahhoz képest, hogy mennyivel kevesebb balin volt a pályán, a végeredmény csúnyán odavert a tegnapinak.

Nekem 4 wobbleres kapásból 3 volt kézben, 5 felszíni csalis kapásból pedig 4 darab.

Peti szerintem többet fogott jóval. Egyrészt, ahogy írtam korábban érkezett, másrészt amikor már a part szélében járőröző balinok kiröhögték a WTD-ket a navy propbaitet még betámadták és volt ami rendesen le is szedték.

A nap tanulsága, hogy ha van navy propbaited, amit a barátoktól kaptál, akkor azt ne hagyd otthon. 😀 Egyébként vagy 3 éve figye a fiókban egy adag kisebb propeller, kéne hozzá csalit faragni. 😀

Nem rég vettem végre egy kiscasting orsót. Sikerült azt is felavatni.

A fenti balin a távolban rabolt, majd dobálta a küszöket. Igazi kishalfocis jelenet volt. Sikerült jól becélozni a területet, mert párütem után repült a csali és ahogy visszért a vízbe telibe trafálta!

A haverja Petié lett, míg én a hallal bíbelődtem. A legjobb hal volt a mai napon.

Aztán hatalmas kuss lett. Csak a part széli járőrök vertek néha oda. Elképesztő látvány, ahogy az akváriumtisztaságú vízben, méterre a parttól terelgetik a kishalakat, mint valami juhászkutya a nyájat.

Peti éppen felvetette, hogy lehet rá kéne újra próbálni a wobblerre, amikor csalit akartam cserélni. Miért is ne? 😀

A part széli útonálló benézte. 😀

Aztán már összepakoltam, amikor Peti szólt, hogy lehet ma is be kell menni a vízbe, mert rabolt egy a távolban. A Wave The Doggal elértem. 😉

Aztán csak bementünk, ami arra volt jó, hogy kiderüljön, a kb. 20 alkalommal használt melles szivárog. 😦 Nesze neked folyóvízi gázlós domizás! 😦

Hal már nem jött, de közben megjött Balázs, aki azt hiszem, hogy végérvényesen elveszett. 😀

 

 

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Andreas Novichento szerint:

    így utólag;
    ennyi eksönért azért bévállalhattad vón a nyuggertől a verést is…
    szerintem 😉 és ja…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.