Vadász, vadász…

Illetve horgász, horgász… De majd mindjárt olvassátok. 😀

Tegnap jó hírek érkeztek egy pályáról, ahol két éve jártam utoljára. Akkor hínárlakó balinokra vadásztam, de a mai nap sokkal többel kecsegtetett.

Korán keltem süllő reményében, de a pályán dobáló ismerősöm kicsit lelombozott. Kis süllők voltak csak a pályán, viszont előtte már durrogott egy éjszakai vadász. Nagyon előzékeny volt, engedte hogy dobjak néhányat, de csak két megtolásig és egy burványig jutottam. Ahogy jött a nap, ő megfogta wobblerrel mindhármat. Nem annyira kenyerem más nyakába állni és jött pár jó hang a távolból így neki indultam.

A legtöbb balin két bojlis szerelék alatt, körül dolgozott. Akkor még. 😉

A szerelések határán kezdtem horgászni. Itt két kapás jutott. Nagyszerű kezdés 5/0. 😀

Aztán beindulni látszottak odébb is. A part mentén, fél távon és messzebb is dolgoztak az őnök. Végre fogtam egyet wobblerrel. Szerintem a pálya legkisebb, alig negyvenes halát, majd egy hosszra már jó, de szinte anorexiás balin következett.

Nosza kapocsba a felszínit!

Első dobásra kapásom volt, de nem akadt. Tudtam, hogy megérkeztem!

De ezek szemetek voltak. Ilyet én még életemben nem értem meg. Egyszer kezdő felszíni csalis pecásként csináltam egy 9/1-et, de ami ma történt olyan nem létezhet!

Ütötték, verték, duplázták, triplázták, kiütötték, elgázolták és sorra nem akadt meg egyik sem!

Ekkor feltettem az “ezüst utazót” és az első dobást leszedte végre.

Gondoltam megtaláltam végre a dobozban a nyerő csalit. Aha. Meg! 😀

Írd és mond 18, azaz tizennyolc akcióm volt 6-7 különböző felszíni csalira és ebből a 18 akcióból még 1, azaz egy darabot sikerült kézbe vennem. Az a példány első dobásra vette le, a már kínomban feltett 5 centis wtd-t.

Ezt a 18 akciót úgy kell értelmezni, hogy nem számoltam bele, a fent említett duplázásokat, triplázásokat és a kiütött csalik újra elgázolását sem. Azokkal együtt volt az 25-30 is.

Mindezt úgy, hogy mellettem a kollégának egyetlen egy kapása sem volt felszíni csalira, igaz később ő begázolt és bentről tudott még fogni wobblerrel.

Azt hiszem, ha reggel nem vettem volna be a vérnyomáscsökkentőmet, akkor ma bizonyosan meghalok. 😀 A tizedik rontott kapás környékén úgy éreztem, hogy a szívem az ereimmel együtt kiszakad most már a testemből és ott pusztulok meg.

Volt egy nagyon jó hal, ami végre ledurrantotta úgy az ezüst utazót, de pár másodperc után az is meglépett. Nem szokásom annyira csapkodni, de hátra mentem és a botot belebasztam a fűbe, pedig a csali még a vízben volt. Talán még üvöltöttem is egyet. 😀 Belül mindenképpen.

NEEEEEM HISZEM EEEEL! 😀

Fél hétkor lélekben, fél nyolckor pedig testben is feladtam az egészet. Ha valaki nekem ezt elmeséli, akkor vagy nem hisze neki, vagy ha mégis, mert hiteles az illető, akkor azt mondom balfasz voltál testvérem! 😀

És a cím? Van az a vicc a medvével meg a vadásszal. Vadász, vadász szopni jársz te ide!

Na ma ez volt a balinok és köztem. Horgász, horgász szopni jársz te ide! 😀

Kategória: balin, felszíni, steveolures, WTD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.