Vogel Marci

Vogel Marci egy igazi hendmédcsali rajongó. Mondhatnám úgy is, hogy bolond – megveszekedett őrült. 😀 Pár hónapja megkeresett egy egyedi pakk elkészítésével kapcsolatban.

Bevállaltam. Egyrészt amit felvázolt az alapján nem volt kérdés mennyire szeretne tőlem csalikat, másrészt a monoton ugyanolyan formák készítését jó néha megtörni.

Először csak egy csukás túrát vázolt fel nekem, majd kiderült hogy vannak csalik, amiket az óceánon – tengeren is szeretne bevetni. 😀

Egyenlőre leragadtam a balsafánál és tudtam, hogy csukára is neccesek a kisebb méretű csalijaim, nemhogy akkora vízre.

Megbeszéltük, hogy nekem jelenleg nincs se gépparkom, se fanatizmusom, hogy kemény fából esetleg kézi szerszámokkal csalit készítsek, ezért a folyamat ment a maga útján.

Marci azt mondta WTD-vel még soha nem fogott balint és arra is kíváncsi nagyon, mit tudhat az alap sétálókutya formám, hogy most már mondhatni sokan, sokféle vízen fogják mindkét mérettel a balinokat.

A hagyományos WTD forma mellett készült neki 11 centiméteres axehead WTD (erről később részletesen beszámolok, mert nagyon durván aratok három mérettel is). Készült békamintás popper, harcsás – csukás crankbait és egy bazi nagy WTD (Gombár Peti sperma WTD-nek keresztelte el.)

Pár napja a white walker hozott neki két csukát. A nagyobbik teljes hosszban 70 centis triplaszaltóval vette le. Nem mondom, hogy a két réteg fedő devcon nem sérült meg, ennek ellenére Marci magával vitte.

Azt mondta neki harci sérülésekkel együtt még többet ér! 😀

Ésssssss beadta!

Yellow fin trevally. A két horog kuka, az oldala beszakadt, de a drótozás túlélte.

Éppen Kapolcson voltunk a családdal, amikor a képek érkeztek. Nem kicsit nézhettek hülyének, hogy minek ugrálok a levegőbe csapkodva! 😀

BAAAAAAAMMMM!!!

 

Kategória: balsa, egyéb, elado, faragás, felszíni, hendméd, oceán, steveolures, tenger, topwater, WTD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: White walker | steveolsonhun

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.