Sokaknak meglepetést fog okozni ez az írás, de ha a Kedves Olvasó eljut az írás végére talán megérti ezt a címet, és az egész mondanivalót.
Először tavaly télen remegtem meg abbéli hitemben, hogy ez a dolog nem kell nekem! Napokig nézegettem a botokat, orsókat, a szávázs, és okuma kínálatában, és nem tudtam mitévő legyek, de akkor még lebeszéltem magam a dologról. És, hogy mi késztetett akkor gondolkodásra? Furcsa módon akkor még nem a nagy csalis horgászat. Történt ugyanis, hogy Kántor Bálint barátommal sügérezni voltunk. Ő castinggal, és a szokásos kis finezzel. Nagyon nem evett a hal, főleg jiget nem, így Bálint eszmélt először, és dropshotra váltott. A DS egyáltalán nem az én módszerem, mert rendszeresen megfingatnak a csukák, emiatt hanyagolom általában. És bevallom lusta is vagyok átszerelni. Bálint olyan precízséggel mozgatta a DS szereléket a casting motyójával, hogy elképedtem. Aztán én is átszereltem míg ő a nap halaként fogott egy 23-ast, és próbáltam azokat a finom mozdulatokat leutánozni a spinningel, de nem ment olyan precízen. Szóval kib…. megtetszett a dolog, és majdnem belefogtam. Aztán a gondolat valahogy nem fordult át cselekvésbe. Jól elvoltam nélküle is. Sokat horgásztam, fogtam, így nem is gondoltam erre a pecára, egészen egy hónappal ezelőttig.
Történt akkor, hogy Szabolcs barátom bátyja Zsolt itthon volt Németországból, és első balatoni pecáján a kinti casting cuccos, nagy csalis módszerét alkalmazva ( akkor még nem volt olyan hideg a víz, és a 15-17 centis wobblerekre csak mi tekintünk nagyként) olyan halakat ütött egy rommá dobált pályán, hogy Szabolcsnak, és nekem is az állunk esett le, pedig a kezdő szintet már azt hiszem mindketten megugrottuk egy ideje.
Szóval e-mail váltás hegyek közepette arra jutottam, hogy majd pergető tilalomban lekérek egy szettet tavasszal kipróbálni. Legalább lesz időm megtanulni dobni egy körteólommal.
Aztán valahogy úgy alakult, hogy mégsem így alakult. És az egyik este azon találtam magam, hogy az udvarban dobálom a horgoktól megszabadított jerket, másnap pedig ütöm a vizet az egyik kikötő bejáratát hibrid csukával. Furcsa mód egy ilyen képtelen helyen, ahol vajmi kevés esély volt halra egy 30 körüli sügér követte ki a csalit, úgyhogy az első “pecán” már akció is volt.
Egyszer próbáltam még partról, és párat dobtam csónakból, de Zsolt útmutatása szerint mindig ott volt a spinning, és pár dobás után letettem a cuccot. Nem akarok én itt semmilyen szakmai okfejtésbe átmenni, de nagy csalikkal nem olyan bonyolult ez a dobástechnika, és módszer. Eddig egy macskát dobtam (SICC!), igaz az alsó dobások milyensége, és hossza hagy maga után kívánni valót rendesen. 🙂
Tegnap hajnalban balinozni voltam partról, de ezek a hajnalok egyre rövidebbek.
Aztán délután befelhősödött, és én csak ültem az íróasztalnál, és azon gondolkodtam, hogy menni kéne! Mivel összejött pár óra csúszó, így 14:40-kor már a balinokat hajtottam volna, de teljesen eltűntek. Ekkor jött képbe az újabb kegyes hazugság a feleségem irányába: Drágám ma túlóráznom kell! 😀 Ebből kiderül, hogy néha meglépem, de tegnap valahogy nem ment a füllentés, és azzal hívtam fel, hogy mit szólna ha estig csukáznék, mert olyan jól befelhősödött? 😀 Mit mondjak, nem repesett az örömtől, de aztán csak – csak rábeszéltem!
Négy előtt már a csónakban ültem, és hibrid csukával ütöttem a vizet, ami vasárnap is hozott egy nagyfejű 2,5.est. Végre felhős volt az ég, tiszta a víz, és végre láttam kishalrajokat, és amikor a tisztánál is tisztább részre eveztem előkerült a casting és a kisebbik szávázs dzserkszter. És csak dobtam, és dobtam. Most nem tettem le! Egész meglepő távokat dobtam, és egész pontosan, és kisebb folyosókba is beküldtem a csalit. Nem akarok szakmázni, mert tök hülye vagyok hozzá, de kell a rövidebb bot csónakba, a 205 centis butch ligt lefelé rángatva a jerket bizony karcolja a vizet a végével. Partról viszont tökéletes (már amennyire ennyi idő után megítélhetem). A szűk keresztmetszet viszont nem ez volt, hanem a lágy drót, mert gyakran beszedte a hasi horgot.
De mit nekem szűk keresztmetszet! Egy igen jól sikerült dobásnál az oldalazó csali egyszer csak megállt! Először azt sem tudtam mi van, nem akartam hinni, pedig de! Az első csukám elkapta a szávázs dzserket!
Nem az a divatos szóval élve bigmamapájk, de azért na. 😀 Eörömebodóttá meg minden!
Aztán mentem tovább. Dobtam tovább. Egyszer aztán burvány a csali mögött (gondolom egy kifordulásnál melléütött), és ahogy lassítok BÁÁÁÁM! Áramütés meg minden ami kell. Egész jó halat akasztottam a tisztábbnál is tiszta vízben. Atom volt az egész na! Ez már annál is nagyobb bodottág! 😀
Aztán jött még egy kicsi, majd szakadni kezdett az eső, de bakker három halnál jártam az első olyan pecán, amikor nem tettem le. Fülig ért a szám, és ér most hajnali fél ötkor is, amikor ezeket a sorokat gépelem.
Visszafelé aztán megdobtam egy öblöt, amit odafelé három csalival is rommá csépeltem, és elsőre levette megint egy. Elképesztő volt!
A maradék idő nem adott több halat, de így is maximálisan elégedett voltam ezzel a nappal. Az összes csukát egy olyan szakaszon fogtam, ahol nemhogy idén tavaly sem fogtam semmit szinte, és a jerk kiszedte őket.
És akkor a címről pár mondatban.
Rengetegen győzködtek, kérdezték már, hogy miért nem próbálom már meg? Volt olyan is, aki egy szávázs fészbuk bejegyzés alá odaírta: Szép, szép, de mikor fogsz végre multizni?
Na akkor most leírom, bár lesz akinek nem fog tetszeni a dolog! Két okból. Az egyik pont az imént leírtak, hisz nekem ne szabja meg senki mikor akarok valamit kipróbálni. Nem bírtam soha ezt a győzködős, erőltetős dolgot. Pont ezért nem álltam még neki legyezni sem! Én akkor szeretnék valamit elkezdeni, ha azt nem kényszer szülte, hanem mert én érzem úgy, hogy na ez IGEN!
A másik ami mindig kikészített a tizenéves srácok, akiknek már az anyaméhben casting volt a pöcsük helyén is, és csak a C&R, aki halat eszik azt akasztani kellene, de egy kurva horgot nem lennének képesek megkötni, ahogy egy úszót besúlyozni sem. 😛 Na ettől vagyok totál agyhalott, de most ezen túlléptem. És miért? Mert normális emberek, akiknek az életében amúgy megfér mindkét módszer, épp érvekkel alátámasztva, atudtukon kívül meggyőztek valamiről, amivel kapcsolatban a fenti okok miatt ellenszenvet éreztem. Fogalmam sincs mi lesz ebből az egészből, de lehetőségem volt ezt is kipróbálni, és talán ez a módszer hozza majd meg újra azt a bizonyos bigmamapájkot!
Még annyit, hogy spinningel próbáltam ezt a jerk témát többször is. Anno, az iszapfeltöltés előtt volt is néhány salmo slideres csukám, de mindet folyamatos húzással fogtam.
Valahogy spinningel nekem nem ment a jerkelés, ezért nem is erőltettem. Egy igazi jerkelt halam volt eddig, azt idén fogtam. Egy balin egy kicsi kézi készítésű csalival.
Ezzel a cuccal meg egész jól mozgott az a jerk így a negyedik pecán, ha már négy csuka levette.
És bár az óvodában gereblye volt a jelem (tán nem véletlen), és nem casting, se nem spinning bot, és halat is eszek néha ettől még nem lesz holnaptól ferdén a bézbóll sapka a fejemen. Jó ez nekem úgy simán is, mint eddig! 😀
Visszajelzés: A csukapergetésem evolúciója (blinkertől a jerkig) – vendég írás | steveolsonhun
Szia Feri! Szép írás! Az olvasása közben ennél a két mondatnál felnevettem: “Ekkor jött képbe az újabb kegyes hazugság a feleségem irányába: Drágám ma túlóráznom kell! ” Ilyen nem sűrűn fordul elő cikk olvasása közben, de ez király volt!!! Remélem a munkahelyemen nem vették észre. : ) A multizást én is kerülgetem. Kaptam egy kombot, 1 szer próbáltam,de eddig nem jött be valószínű túl durva nekem “még” . Penn 40-80g-ot merev durung bot és egy Ryobi orsó. Talán egyszer ennek is meg lesz az ideje, helye és csalija. Kösz, hogy megnevettettél. Üdv. Lang István
Köszi szépen!
Ez a bot egyáltalán nem mondható durungnak, vagy merevnek, olyan általános csukás pálca. Azóta is ezt a cuccot gyűröm, mert végül megvettem.
üdv:
steve
Valószínű az enyém nem a legmegfelelőbb erre a célra, de majd ki kellene próbálni és meglátom. (Vagy egy hozzáértőnek megmutatni, hogy szerinte mire használható.) A dobástávon is növelnem kell majd. Gyakorolni kell ezt is talán vagy venni egy normális cuccot ha használni fogom. A te multi kombod nagyságrendileg mennyibe kerül? Köszi.
Bot (30-65 gramm): http://savage-gear.hu/hu/aruhaz/termekek/horgaszbot/pergeto_horgaszbot/savage_gear/NLSV06705-48524/sg-butch-light-xlnt2-69-205cm-30-65g—2sec/horgaszbolt/horgaszat
Orsó ( a drágább, mert a másik az 30 gramm alatti csalikhoz való): http://www.okumafishing.hu/hu/aruhaz/termekek/orso/multiplikatoros_orso/okuma/NLSV05973-47450/okuma-citrix-low-profile-ci-364lx-left-hand-7+1bb/horgaszbolt/horgaszat
Ezzel a cuccal a 14,5 centis 14 grammos sandeel jerk minnowt is szépen, pontosan dobom 30 méterre, de dibtam vele dobósúly határon túli csalikat nem egyszer. Persze nem arra van, de van hogy a szükség nagy úr. A 9 centis 20 grammos jerket is elég jól viszi. Vastag fonottal kezdtem. Megfelelő fékbeállításnál nagyobb csalikkal nem dobtam gubancot. Amikor mentem lefelé csaliméretben ott sem sokat. Persze kisebb csalikkal ez sem dobóbajnok. Ahogy a cikkben írtam akkor dobáltam harmadszor multival. Nagy csalikkal nem vészes, ha van helyed dobni. De még most sem vagyok egy multiguru, ahhoz többet kéne használni.
Még annyi azért hogy kisebb jerkekkel tavaly spinningel is arattam. Nagyon sok csapósügeret és néhány szép balint is fogtam, de a nagyobb csalikhoz mindenképpen jobb a casting. Nagy csalinál a spinning orsó a szűk keresztmetszet egy idő után. A túl nagy igénybevételt hosszútávon megsínylik.
A kisebb jerken mit értesz? Köszi a választ.
Szia!
Savage Gear jerkster csalijából a 8 grammos a kis finezzel simán működik, de dobtam 20 grammost is spinningel.
Nagyon szép balinokat és sügéreket is fogtam így.
Videón ez a kettő van:
Ezek pont nem óriási halak, de fogtam a kis jerkkel tavaly komoly balint is. És nagyon sok csapósügeret.
Ez 8 grammos roach jerksterre jött egy kikötő torokban. 10 métert rántott le egyben a 10es fonottból a kapás erejével. 🙂
https://steveolsonhun.files.wordpress.com/2017/11/03.jpg?w=561&h=726
Köszi a választ. Az orsónak “jó” ára van. A bot ára átlagos. Ha a bottal 14-tól 65g felett is tudsz dobni az nagyon jó egy univerzálisnak nevezhető. Persze nem mindenhol tökéletes, de multiból is 3 botot fenttartani főleg ha kevesett használja az ember luxus amit nem engedhetek meg. (lehet, hogy jó lenne lecserelni az enyémet 🙂 a horgászshow-nem tudod kint lesz ez a bot? ). Az orsó ára viszont elgondolkodtató 64000Ft. Honnan lehet tudni, hogy melyik mekkora csalihoz jó?