A blog egyik nagy előnye, hogy nagyon sok értékes, érdekes emberrel ismerkedhet meg az ember. Egyben ez az egyik legnagyobb hátránya is, mert annyi idő a világon nincsen, hogy mindenkivel el tudjak menni horgászni, és bizony nem is olyan egyszerű a sok “jelentkezőből” kiszűrni azokat akik valóban értékesek, és érdekesek. Erre példa Attila is, már legalább 3 éve még az iszapfeltöltős idők előtt megkeresett engem, hogy szívesen kimenne velem horgászni. Budapesti lévén annyi időt nem tölt felénk, de ő is sokat horgászott a feltöltött medencéknél, ennek ellenére sosem futottunk össze, és a közös horgászat ez évig elmaradt. Pár hete aztán az én kezdeményezésemre a kitartó “zaklatásom” után már toltunk egy villámpecát, ahol nagyon sok közös vonásra derült fény. Ő is görkorcsolyázott, zeneileg hasonló az ízlésünk, és előszeretettel esik bele ruhástul különböző vizekbe, ahogy én is. Legnagyobb sztorija egy téli neoprén mellesben történő balatoni úszólecke volt! 😀

Most toltunk egy hosszabb pecát. Bár annyira nem volt hosszú az ő részéről, mert egy idő után már nem tudott úrrá lenni a kialvatlanságán, így a végén volt egy két órás önálló etapom is.

Találtunk egy helyet, ahol megint ívott a küsz. Hatalmas karomnyi angolnák, süllők, és éjszakai bitang balinok szedték a vámot. Dévérek, vadkacsák falták az ikrát.

Süllőkkel nyitottunk, sajnos nem túl nagyokkal, no és Attila készített néhány egész jól sikerült képet a hajnalhasadásról.

Négy óra felé aztán kezdtek eltűnni a batár balinok, a süllőrablások száma is fokozatosan ritkulni kezdett, a várt hajnali balinzabálás pedig először elmaradni látszott, de aztán lassan beindultak a fogatlan rablók.

A nyerő csalit nem nagyon találtuk, mígnem Attila kedvenc WTD csalijára rárontott valami, de elvétette. Annyira kellett neki a finom snájdernek vélt műhal, hogy ráduplázott, és akkor már nem hibázott.

Nekem is volt végre egy popperes akcióm, de sajnos mögédurrantott az őn. Egy idő után már nem tudtam eldönteni, hogy az adrenalin, vagy az ideg dolgozik jobban bennem, mert sokszor a rablásaik után vízzel minket beterítő balinok nem reagáltak semmire.

Közösen a pálya pihentetése mellett döntöttünk, és rápróbáltunk a gumis oldalra a mélyebb víz felől, de csak apróságok voltak rajta, így visszatértünk a balinokhoz. Feletettem az egyetlen WTD csalimat, ami még soha nem adott halat. Attila csaliját megint leverte egy őn, és a zsákmány irigy társa telibe kapta az Attila csalijával párhuzamosan ráncigált felszíni ketyerémet, de elhibázta. Először nem is értettük mi a helyzet? Azt hittük az ő balinja csapott egyet, de közben a csuklóm közvetített az erőteljes felszíni kapást.

Kérésemre helyet cseréltünk, bár az egyik balint előlem fogta, és volt két akcióm nekem is, de úgy éreztem, hogy jobbról balra jobb, az őnök tettvágyát inkább ingerlő hangot tudok kicsalni popperemből.

Így is lett a kő előtt a lábamtól tán három méterre egy kilós forma balin végre erőteljes kapással jelentkezett.

Attila közben közölte, hogy már nem sok idő van benne, aludnia kell, úgyhogy menjünk át a másik helyszínre, amikor szinte centire ugyanott, mint az imént a társa fékhúzós kapással jelentkezett egy bitang őn, de ő is lemaradt sajnos. Felszíni pecának nagy előnye a látványos kapás, de a megakasztási arány általában a negatív oldal felé billen, sok a rontott, elhibázott rávágás, rossz akadás.

B tervünk helyszínén egy nagyon korrekt kikötőőrrel hozott össze a sors, aki közölte, hogy 10 körül indul a hajóforgalom, addig pecázhatunk, de utána legyünk szívesek a területet elhagyni. Nagyon kevés az ennyire normális hozzáállás. Bárcsak  mindenhol így kezelnék a horgászokat!

Jött pár halacska, de Attila hamar feladta küzdelmet velem ellentétben. Nagy sügért szerettem volna fogni, amit megnehezített a kagylós, akadós terep, és az, hogy az összes hal a hajók, és a móló közötti keskeny résen kapott, így megnehezítve a bevágást, fárasztást.  Amikor először toltam itt a szokásos buzerapecám elég sok halvesztésem volt, ezért most a vékony fonott + 22 fluoro előke mellett döntöttem. Sajnos hiába! Fogtam pár halat, de négy komoly halat veszettem a kagylós terep miatt. A négyből kettő nagy sügér lehetett (vízközt kaptak, és sügérsen húztak), egyet pedig meg sem tudtam mozdítani, csak forgott a fenék felett, és rázta a fejét. Szerintem jobbacska süllő lehetett.

Ahogy kiállt a hajó, úgy tűntek el a halak a jobb fogás reményével együtt. Reményt vesztve dobtam még párat a vitorlások között is, de kapásom már nem volt.

A busz induláságig még egy óra volt hátra, így ránéztem a móló melletti sétányra, ahol még soha nem horgásztam, és vagy 10 éve nem is jártam. Szórványos küszívás volt egy rövid szakaszon, de végig ültek rajta a pecások, így kénytelen voltam mellettük dobálni. Távolban volt pár balinrablás. Thrill távolban. Miután megakasztottam, és sikeresen partra vezettem egy kettes forma, nyílt vízi, fehér balint turistalátványosság lettem. Így idő előtt távoztam a helyszínről.

Szép halakat fogtunk, jót horgásztunk, mégis felemás érzések vannak bennem! Ha mind a négy felszíni kapást, és a négy jobb buzerapecás halat is elkapom, akkor ez egy tökéletes nap lehetett volna, de ha jobban belegondolok, így sem lehetek elégedetlen.