Igen így csupa nagybetűvel BALATON! Sokunk szerelme. Mely szerelem a legkorábbi az összes közül! Egészen gyermekkorunkig nyúlik vissza. A BALATON nagyon szép ajándékkal örvendeztetett meg ismét a hétvégén, olyannal, amit bármikor elfogadna az ember, akár nyáron, akár ősszel. Abban az időszakban, amikor igazán sokkal de sokkal könnyebb ajándékát magunkhoz venni, és izgatottan kicsomagolni azt. Így tél végén pedig különösképpen becsülendő az amit felém nyújtott, aminek a lehetőségét felajánlotta nekem.

A csütörtök esti kiülős peca megmutatta, hogy a magas vízállásnak köszönhetően a kikötő tele lett fehérhallal, ami azt eredményezte, hogy követték őket kedves halaim, csíkos vitézeim a balatoni csapósügérek. A jogszabályok még két napot engedtek nekem arra, hogy kedvenceimet abajgassam. Az más kérdés, hogy a halak nem a jogszabályok alapján élnek, és nem két dátum között üzekednek, de ha már adott volt a lehetőség ki kellett, hogy használjam.

Okulva a történtekből a csizma nálam volt, így 6 után nem sokkal már a stégen szereltem össze finom pergettyűs pálcámat. Nem is volt olyan egyszerű a bejutás, hiszen a stégdeszkákra ráfagyott dér eléggé csúszóssá tette a bejárót, főleg így vizes csizmában. A víz tiszta volt, de nem akváriumtiszta, hanem kicsit barnás árnyalatú. Először egy kósza gondolta alapján megpróbáltam rézfejes nimfával a fehérhalak nagyobbikából párat becsapni, de aztán az eredménytelenség miatt hamar kistwister került a kanóc végére. Télen nem használok kapcsot soha, hogy az se zavarja a halakat, a jiget közvetlen a főzsinórra kötöm. A fehér műhernyóra volt is reakció, de csak kíváncsi tekintetek figyelték, nem tudtam vele támadásra ingerelni a kis csíkosokat.

Csaba barátom villásfarkú gumi csalija törte meg a csendet, és beindult a gépezet, egymás után fogdostam a kis csíkos vitézeket. Egy nem is akármilyen példány volt az első!

Kisebb nagyobb sügérek egymást követték, egy volt bennük a közös, mindegyik irtózatosan kövér volt! Ahogy jött fel a nap a kapások egyre ritkultak, amikor az egyik stég lábánál egy az eddigieknél sokkal aggresszívebb ütést éreztem, ami után kemény ellenállásba ütköztem. 10-15 másodperc kellet, hogy felszínre kényszerítsem a gyönyörű pocakos jószágot, de végül az enyém lett.

Meseszép példány volt tele kishallal. Nem is értettem miért kellet neki még az 4,5 centis darabka gumi? De nagyon örültem neki, hogy megkívánta. Mivel az igazán nagyok sokszor párban vannak tapasztalataim szerint, ezért gyorsan megpróbáltam elkapni a társát is. Nem kellett csalódnom!

Kicsit kisebb volt, de iszonyat kövér.

Ahogy jött fel a nap egyre nehezebb volt becsapni a sügéreket, mert egyre távolabb húzódtak a stégektől. A víz alatti náderdő miatt meghorgászhatatlan helyekre vonultak. Gondoltam egy merészet, és csónakba ültem. Mivel több, mint egy órám volt még hátra, így megnéztem nincs e mozgás a nád előtt. Néhány öböl átfésülése után konstatáltam, hogy sem a kishal sem a sügér nem mozgott, viszont vélhetően az ívó csukák több helyen is döngették a nádat. Őket pedig nem akartam zavarni, így kikötöttem.

Közben a nap egyre magasabban járt, így újabb ötlettől vezérelve megpróbálkoztam a télen vásárolt vagasky dali nimfa egyik színváltozatával, ami eléggé bejött. A maradék rövid időben kb. 15 sügér vesztett még rajta ezen a csalin.

Időm lejártával élményekkel telve indultam hazafelé, és a fejemben már az járt, hogy vasárnap is menni kéne. Már csak a feleségemet kellett megpuhítani valahogy!