Három betli után komoly elhatározásra szántam el magam. Mivel jó híreket kaptam többfelől is, így 2013-04-28 után újra kiülős pecát terveztem. Egy barátom benne volt a dologban, így tegnap munka után a stégemet vettük célba.

Szabolcs ha még nem rettentél vissza, innen ne olvasd tovább, mert itt nem a sügérek, csukák, balinok, süllők, kősüllők, sőt nem is a domolykók voltak célkeresztben, hanem a nagy valószínűséggel fogható tavalyi telepítésű pontyok. Legalább is ez volt a terv!

A peca olyan sztívondósan indult (ahogy barátom hívni szokott)! Gondoltam, hogy két héttel ezelőtthöz képest sokkal magasabb a víz, így csizmával készültünk, amit én annak rendje és módja szerint a melóhelyen felejtettem, így mezítláb kellett a tett színhelyét megközelítenem.

Megállapodtunk előre, hogy gyorsan összepakolunk, szerelünk, bekeverjük a kaját, aztán a finom pálcákkal sötétedésig buzeráljuk kicsit a sügéreket. Ehhez képest még ki sem bontottam az etetőkajás zacskót, amikor barátomnak már perecben volt a pezon pálcája. Egy 60 körüli csuka kívánta meg a sügéreknek szánt apró gumit, de lemaradt. Aztán amikor a harmadik dagadt sügért mutatta fel nem bírtam tovább, és az egyre jobban ránk telepedő sötétség ellenére én is nyakon csíptem egy kis dagadékot.

Nemsokára bevetettem a két fédert, barátom egy hagyományos fenekezőt és egy kishalas süllőzőt küldött be a stég elé.

Sokáig elég nagy volt a nyugalom, aztán két bakcsó, vagy bölönbika hangja zavarta meg a nyugalmunkat. Sötétben sajnos nem lehetett pontosan megállapítani milyen madarak voltak. Először a két féderemen volt kisebb mozdítás, majd barátom karikázott ki egy szebb bodorkát.

Furcsa fröccsenések zaja hallatszott a távolból, de akkor még fürdő pontyokra, vadkacsákra gyanakodtunk. Aztán a zajok egyre csak közeledtek, és bal oldalon elég közel mintha süllő rabolt volna. Barátom rávilágított a vízre, bizonyítva igazát, hogy csak egy vadkacsa volt. Nagyot tévedett, hiszen egy ezüst villanásban még a támadó hal szemét is felfedezni vélte. Ilyet! Februárban víztetőn rabló süllők a partközelben? Hiába no, az időjárással megborult itt már minden tézis! Amúgy is hol vannak már azok az idők, amikor a valamire való horgász novemberben letette a cuccot, és elő sem vette márciusig.

Egy kisebb karaikakeszeg után aztán elindult a ragadózóra bedobott felszerelésen a karika. A fagyasztott küszt valami illó olajjal kente be barátom, ami szerintem olyan irdatlan büdös volt, hogy az összes hal sírva menekült a déli part irányába. De nem így történt, rövid tökölés után egyre határozottabban indult meg a karika, és nemsokára süllőt szákolhattam.

Mivel a féderen nem volt ekksön továbbra sem, így az egyik kikerült a vízből, és egy kishalas fenekezőt tettem be a helyére. Ugyanúgy volt felszerelve, ahogy több mint két éve hagytam, amikor utoljára ilyen módszerrel pecáztam. Nem sokára meg is lett az eredménye, egy bő kilós süllő személyében.

Körülbelül éjfélig tartottunk ki. Volt mindkettőnknek egy rontott kapása, és barátom fogott még egy fél kiló körüli példányt. Fél tizenkettőkor valaki úgy gondolta Cserháti Zsuzsa Boldogság Gyere Haza című slágerét az egész világnak hallania kell, a szomszédjai nagyon örülhettek!

Nem kenyerem ez a kiülős peca, de jó néha elbeszélgetni, és végül is volt akció is. Ha előbb eszmélünk, vagy ha van nálunk süllőre való pergetőmotyó, akár többet is csíphettünk volna. De így is jó peca volt. Rengeteget zrikáltuk egymást! Az est folyamán előkerült Aladin csodalámpája is, és folyamatosan avval piszkáltam barátomat, hogy elhoztam a paradicsomba. Perőperőperődájsz, Perőperőperődájsz! 😀

Jó étvágyat mindenkinek! 😛