2013-12-29 Zagyva:
Kicsit jobbra számítottam az előzmények alapján, de a hirtelen lehűlés sajnos csökkentette a halak kapókedvét. A képre kattintva olvashatjátok, hogy mit karikáztunk össze Zoli barátommal:
2013-12-31 Balaton
Tegnap úgy voltam vele, hogy ma megpróbálok sügérezni egy utolsót az évben, aztán bekerült valahogy a csónakos motyó is a táskámba. A kikötőben rengeteg apró hal, kis keszeg, sneci volt. Gyorsan fogtam 5-6 apró sügért, aztán úgy döntöttem irány a víz. Első dobásra ütötte valami a kanalat. Gondoltam sügér. Dobtam még egyet, de meglepetésemre egy szép csuka lett belőle! Kerek volt a világ végre!
Következő öbölben csak párat dobtam, amikor a csónak alatt iszonyat erővel vágott oda a második csukám a kanálnak. Sajnos mindhárom horog elkapott egy szilványt, és az óvatoskodásom ellenére is rengeteg vért vesztett. Nem tudott elúszni így eltettem. A végén megpróbáltam még egyszer elengedni, de két percig egy helyben lebegett, így tarkón fogtam és lehenteltem.
Ezt a csukát később megmértem. 61 centi volt.
Azért durva, hogy a kormoránok egy ilyen méretű halat sem kímélnek:
Nem szokásom boncolt halakat fényképezni, de érdekességképpen lefényképeztem a gyomortartalmát:
A képek egy része a videóból lett kivágva, mert a fényképezőm otthon maradt.
Ez a gyomortartalom keszeküszös. 😀
Odalenn a mélyben a kárókatna sem valami jól lát, hát odavág, aminek lehet. Ám közel sem biztos, hogy azok a sérülések katna csőrtől valók. Már csak azért, mert olyan vízből való halon is láttam már hasonlót, ahol nem halászik kormorán.
Amúgy pedig eseménydús boldog új évet neked és családodnak is! Olyan 2014-ed legyen, amilyet szeretnél!
450 példányból álló kolónia telel a Palóznaki.öbölben, ami nincs túl messze a kikötőmtől:
http://balatonihal.hu/aktualitasok2?news_id=1809