Nem egyszerű ezt a részt leírnom! Egyrészt mert a szarráázás következtében egész múlt héten dögrováson voltam, másrészt, mert a délelőtt nem hozta meg a várva várt sikert.

Szóval, Peti egy Nyéki-tavi gigasügérpecával kecsegtetett minket, ami látva szebbnél – szebb sügérfogásait, engem, és még több társamat igencsak felvillanyozott. Csapósügér bolond révén egyszerűen nem akartam kihagyni annak a lehetőségét, hogy a realitás talaján maradva 20-40 centi közötti csapókra horgászhassak. Az első bökkenő ott volt, hogy az este folyamán a túlságosan gyorsan bekapott három kávéspohárnyi pálinka után nem igazán figyeltem a házigazda intelmeire. A második, hogy szakaszosan sikerült körülbelül 3 órát aludnom a szobában zakatoló gőzmozdonyok zaja miatt. A harmadik pedig, hogy a régen áhitott eső, egy nem várt pillanatban szombat hajnalban megérkezett. Én már a tervezett indulás előtt egy órával nézegettem, hogy mi a fenét is tegyek, de az eső csak nem akart alábbhagyni. Fél hat felé a többi fecske is megjelent a panzió fedett teraszán, mígnem Victor mondta ki a varázsigét: Hát akkor essen!

Nem lehettem rest, nekem is mennem kellett, annál is inkább, mert az eső megállni látszott! Mivel a combosom beázott, ezért, bőr félcipőben, de esőruhával felszerelve indultam neki a kalandnak. Sajnos félúton megint esni kezdett, de a két autónyi őrült nem állt meg a célig. Mire odaértünk jócskán megeredt, de nem volt mit tenni megindultunk a part felé.

Victor az egyik stég mellől hamar kikapott egy kisebb sügért, ami elfeledtette velem az esővel járó kellemetlenségeket, és mindannyiunkat felvillanyozott némileg, de a folytatás nem igen akart jönni. 4-en csak pergetve, Tamás pedig vegyesen pergetve és legyezve vallatta a jobbnál jobbnak tűnő helyeket.

Az eső meg csak esett tovább, a cipőm bizony kezdett beázni, és nem volt éppen melegem sem. Eljutottam szépen lassan a tó sarkáig, minden egyes halat ígérő helyet átfésülve, de mindösszesen két apró csípésig sikerült eljutnom. Visszafelé indulva aztán Aurélnak sikerült kivarázsolnia a torzsák tövéből egy igen szép sügért.

Ahogy haladtam visszafelé kérdezgettem sorra a többieket, hogy állnak. Egy-egy sügér, naphal volt csak terítéken. Aztán egy vízben keresztben fekvő fa előtt sikerült pár sügért kicsípnünk, amiből a legkisebb nekem jutott, de legalább már fogtam valamit.

Az eső, hol megállt, hol még jobban szakadt, már a kabátom is el kezdte könyöknél és a hátamnál beengedni a vizet, a cipőm meg… Akár mezítláb is lehettem volna!

Mivel a halak továbbra sem érkeztek olyan ütemben, hogy megérte volna tovább várni, így hárman az egyik autóval visszamentünk a szállásra. A nagysügérek reményét a tóval együtt magunk mögött hagytuk. Talán majd máskor nagyobb szerencsénk lesz! A többiek még maradtak, és a közben visszaérkező házigazdával kiegészülve, az ő technikájával, illetve dropshot módszerrel kivarázsoltak még néhány példányt. Az ő kitartásuknak meglett részben a gyümölcse, bár a giga példányok náluk is elmaradtak.

Még volt kedvünk viccelődni:

Megérkeztünk után a szállásadó hölgy szerencsére a rendelkezésemre tudott bocsájtani egy hajszárítót, aminek a segítségével kiszárítottam a combost, két pár vastagzoknit, a nadrágom szárát és a cipőmet is. Közben a Korvintól kapott papucsban összekészültem a délutáni vállalkozásra, és némi tápanyag magamhoz vétele után elindultam a tegnap már felfedezett, halakat adó helyekre, és egy lentebbi kavicspadra, ahol a többiek eredményesek tudtak lenni a délelőtt, mivel a Hernádnál hamarabb elállt az eső. Fogtak domolykókat, és balinokat egyaránt. A híd alatt üres volt a pálya, felette pedig a tegnap Petitől kapott domlykókiller hendméd csalim egy fa rabja lett. Hiába na, ezen a helyen nincs kikövezve a part, mint a mólóknál, és a finom motyó miatt nagyon pontosan kellett a csalikat a partszélbe bokrok alá dobni, ami nem mindig jött össze. Ez nem olyan mint csónakos csukázásnál! Ott ha a nádba, akad a csali könnyen ki lehet szabadítani, egy folyóvízen az esetek többségében sajnos a beakadás szakításhoz vezet.

Az előző napi domis helyről aznap reggel fogtak több halat is, ez elegendő volt, ahhoz, hogy a halak megunják a zaklatásukat, így továbbálltak, vagy a partszélbe bújtak a bokrok alá.

Találtam egy helyet ami balint ígért, és néhány dobás után sikerült is elcsípnem a partszélből egy helyes kis jószágot.

Közben Pali legyes cuccal csatlakozott hozzám, így indultunk új helyet felfedezni, nem semmi dzsungelháború árán.

Ebben a videóban nincsen hal, ezt csak szemléltetésképpen vágatlanul, hogy miken megy keresztül az ember,néhány kisebb halért:

A végén mekkora katarzis, amikor sikerül kiérni a messziről kinézett kavicspadra! 🙂

A pálya nagyon balinosnak nézett ki, ennek ellenére nem jártam sikerrel e téren, ellenben egy ágasbogas rész alá beúsztatva fahalamat, azonnal ütést kaptam. Első gondolatom egy újabb domolykó volt, de mire kiért sügér lett belőle.

Aztán csendesen közelítettem meg egy részt, ami egy kis különálló medence volt, álló vízzel. Itt nem sokkal rá, újabb domolykót sikerült becsapnom.

Egyszer csak éktelen kiabálásra lettem figyelmes! Pali nem éppen szalonképes módon átkozta a világot, amiért a domolykóra szánt vékony tipettjét, egy balin már a kapás pillanatában eltépte.

Sajnos több halam nem akadt, így visszaküzdöttem magam a szálláshelyre, ahol nem akármilyen halak hírével fogadtak. Józsi nem sokkal megérkezte után kisharcsát fogott, Szano pedig megfogta a hátsó kapu mögött lakozó bő kettes balint, amire már minden létező csalival dobáltunk, az elmúlt másfél napban.

Korvin pedig legyezve élete legszebb domolykóját fogta meg.

A halászlé és néhány pohár “helyirettenet” pálinka elfogyasztása, nagy bátorságot adott az esti pergetéshez. Sajnos halak nem jelentkeztek, és az eső újra eleredt, így kénytelen voltam visszavonulót fújni, mivel az újabb szarráázást nem kockáztathattam meg. Helyette volt videónézés, csali, és felszerelés mustra, és egy újabb hendméd wobblerrel lettem gazdagabb. Az utolsó nap hajnalára, újabb bevetést terveztem, mivel a híd alatti kavicspad estefelé újabb sikereket adott egyeseknek…