A történet másfél éve kezdődött. Körülbelül abban az időben találtam rá egy nem régen alakult igen színvonalas írásokkal tarkított oldalra a Pecavilág oldalára. Először csak olvasgattam, böngésztem a nyilvános írások között, majd egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy miként lehetnék eme közösség tagja. Próbaképpen beküldtem egy képösszeállítást megjelenítésre,  és amellett, hogy a képösszeállítás ott figyelt az oldalon, kaptam egy válasz e-mailt, hogy nem e szeretnék tag lenni. Már hogyne szerettem volna, és onnantól kezdve indultam meg az UL pergetés “lejtőjén”. Csak szívtam magamba az információkat folyamatosan, és ez évben belevágtam. Nem kevés halat adott ez a fajta móka, és nagyon megtetszett. Eddig a tagok közül összesen kettővel találkoztam személyesen, és bár többekkel beszéltem már telefonon, chaten és a fórumon keresztül, szerettem volna megismerkedni a tagokkal a virtuális ismeretségen kívül is. Tavaly úgy adódott, hogy egyetlen találkozón sem tudtam részt venni, de idén a Hernád folyó partján rendezett dzsemborira mindenképpen el akartam menni, szerencsére ebben a családom is partnernek bizonyult. Két éjszaka, három napos találkozóról volt szó, amit sokan a horgászatnak, sokan a pohárnak szenteltek, volt aki mindkettőt érintette, ilyen voltam én is.

Pénteken 4:30-kor már a Budapest felé tartó buszon ültem, ahonnan egy fórumtársam vitt tovább autóval, akivel ott találkoztam először életemben.

A cuccot már előző napon összekészítettem.

Egy UL bot, egy médium szerkó, combcsizma, ruhák, műcsalik, két csomag pogácsa, két doboz linzer, egy üveg pálinka, és különböző kiegészítők voltak az útitársaim Budapestig.

Miután bepakoltam Joci autójába, a cél felé irányította “hajónkat”, amiben immáron közösen eveztünk az áhított folyó felé. Közben lassan összeismerkedtünk. Fő téma persze a horgászat és a fórumlét volt, de más egyéb témák is szóba kerültek. Egy benzinkútnál aztán megálltunk egy kis pihenőre, ahol én vásároltam néhány csokit, és cerbona szeletet, aminek az ára 666 igazi Magyar forint volt. Gondoltam ez is jól kezdődik, hiszen az ördög is velünk van! Lassan fogytak a kilométerek alattunk, mellettünk pár kilométerre a Zagyva Joci kedvenc folyója, alattunk a Sajó, majd elértünk első megállónkhoz egy kis patakhoz, aminek jóformán csak egy híd utáni felduzzasztott részén volt víz. Tavaly a srácok akiket akkor Joci vitt a találkozóra nagy sügérparádét tartottak ezen a kis vízen, de mi akkor a szállás felé vettük az irányt, a helyi kisbolt érintésével.

Mire a szállásra megérkeztünk két készülődő “helyi erő” várt minket a helyszínen, egyikük a “Megjött a Balaton Királya!” mondattal fogadott, amit két 1 decis pálinka elfogyasztása után, már nem is éreztem akkora túlzásnak. Gyorsan kipakoltunk, átöltöztünk, szereltünk, és a hátsó kapu mögött 5 méterre található folyóban gyönyörködhettünk. Peti ellátott minket némi instrukcióval, és már csépeltük is a vizet, ki legyezve, ki pedig pergetve próbált halat csípni.

Házigazdánk hamar meg is mutatta, hogy van hal a vízben, még ha nem is raboltak annyira intenzíven, int ahogy elvártuk volna tőlük :). Először thrillel, majd saját gyártmányú egyhorgos békawobblerrel fogott egy kölyökbalint. Hozzá kell tenni a történethez, hogy a Hernád vízállása nem volt éppen ideális, a tavalyi találkozón másfél méterrel magasabb volt a vízszint, igaz akkor meg gázolni nem igen lehetett, ellenben sokkal több volt a hal, mint most, a domolykók még sötétben is nagyon aktívak voltak, sőt akkor ettek a nagyobbak.

Lassan mindenki a saját útját járta, a kapott instrukciók és olvasmányaim, tapasztalataim nyomán szerettem volna én is az első halat amennyire csak lehet önállóan horog végre keríteni. Szóval a csapat eléggé szétszéledt, mígnem a helyi legyes ember ért a közelembe, amikor épp egy ígéretesnek tűnő kőruganyt vallattam. Lejjebb egy törés mellet sikerült elkapnia élete legszebb 48 centis domolykóját! Neki már megérte eljönni a találkozóra. Együtt mentünk tovább a folyón felfelé, ő leginkább gátolva, mivel mellesben volt, én hol gázolva, hol a parton cserkelve, mivel a combosnak vannak azért korlátai. Egy helyen aztán combközépig süllyedtem a iszapba, ahonnan egy parti fa ágaiba kapaszkodva tudtam megmenekülni. Láttam is némi derültséget Susi arcán, de a “bosszú” nem váratott sokáig magára, hiszen Susi egy víz alatti farönkben megborulva “pofával” a vízbe vágódott. Szerencsére a kicsi víz miatt nagy baja nem esett, azon kívül, hogy nyakig vizes lett. Ami a légyeg a telefon és a fényképező túlélte a rövid, de annál tanulságosabb úszóleckét. Nemsokára visszafordultunk, ő szállást én a hidat vettem irányba, amiben csatlakozott mellém Pali immáron pergető felszereléssel. Én megálltam több jónak vélt helyen is, Pali pedig egyből a hidat célozta meg. Az egyik köves partszakaszon egy bokor előtt szedéseket láttam, nosza összeraktam az UL cuccot, aminek kapcsába a Petitől kapott hendméd domolykó gyilkos wobbler került. Volt két apró ütésem, majd a mederben egy kisebb rablásra dobva megfogtam első hernádi halam egy kisbalin személyében. Magamtól, de némi segítséggel. Hal nélkül már nem megyek haza! – gondoltam akkor, mert még nem tudtam mi vár rám.

Éppen csak végeztem a hal visszaengedésével, amikor éktelen ordítozásra figyeltem fel! Pali volt az a híd irányából, és valaminek nagyon örült! Sztív gyere fényképezni, nincs nálam gép! – kiáltotta, így mennem kellett. A híd lábától, majd a túlpart irányából két szép balint sikerült fognia thrillel, a másodiknál már a helyszínen voltam, és amikor láttam, hogy szépen a híd láb elé dobta a csalit, már tudtam, és mondtam is, hogy kapása lesz, és bejött.

Aztán a híd felett nekem is sikerült még egyet elkapnom, a túra egyetlen halát a “keményebb” bottal, mert innentől minden az UL-re érkezett. Sajnos ez sem volt egy acélos példány, egyszerűen folyóvízen nem sikerül “normális” méretű balint fognom, na de halam volt, és ez a lényeg.

A többiek közben folyamatosan érkeztek, egyre több horgász volt a vízen. Egy kis időre még visszatértem az első balint adó helyre, ahol több ütésem is volt. Közben Victor haladt el mellettem, aki tapasztalt domolykóvadászként, egyből snecikre gyanakodott. De én biztos voltam benne, hogy más hallal volt dolgom, és ezt egy csalicsere után be is bizonyítottam.

Mivel a hídnál a halak “elfogytak” így kinéztem magamnak egy helyet, amit a túl partról egy napraforgótáblán és egy vastag erdő és bokorsávon át tudtam csak megközelíteni. Bokrok, tüskék, iszalag, bogáncs két méteres csalán, és farkasfog. Ezeken át vezetett az utam. Kedvencem a farkasfog volt, hiszen a ruhába csizmába mindenbe belekapaszkodott. Ahogy Joci később megjegyezte: “Nem a móló kövén kellett strandpapucsba sügérezni mi?!” Hát nem, de pont ez volt a szépsége a dolognak. Kellett a változatosság!

Sajnos Victor pályáját sikerült megzavarnom, mert alatta pár méterrel bukkantam ki az erdőből, de nem láthattam előre, így megpróbáltam minél csendesebben átgázolni a vízen, és a sóderpadon lejjebb mentem. Találtam egy mellékágat, ami csak jelen vízállásnál volt az, nagyobb víznél egy lehetett a folyóval. Ezt a kis csendesen csordogáló szakaszt, vízbe logó faágak bokrok övezték. Szedések voltak mindenütt! Már repült is Peti csalija, az ígéretes helyre, ütés – ütés hátán, kapás – kapást követett beesőre, húzottra egyaránt, de valahogy nem akartak megragadni a tűhegyes apró hármashorgon. Akkor még nem tudtam mi volt a gond, de később kiderült, hogy túl gyorsan húztam a csalit. Viszont mire ez kiderült, már nem találtam ennyire halban bő helyet. Végre aztán megragadt az első domolykóm, amit még 3 társa követett, közte egy közel harmincas. Egy kivétellel a hendméd csali volt a nyerő, az az egy pedig tinyre éhezett meg. Azért bosszantott, hogy sok kapást rontottam, de legalább megvoltak életem első domolykói, és meg volt a tanulópénz is.

A kapások aztán alábbhagytak, azért a szemem sarkából láttam, hogy Victor is elkapott néhányat, köztük volt egy szebb példány is.

Lassan visszaindultam a szállásra, ahol ismerkedés, pálinkázás, csalimustra, vacsora, majd újabb peca következett. Innen is köszönöm Naszinak és segédeinek az igen finomra sikerült vaddisznó pörköltet.

Az esti pecát hamar megszakítottuk, egyrészt mert nem ettek a halak, másrészt mert megmerültem az egyik combossal. Legalább is akkor még azt hittem, de később kiderült, hogy a dzsungelharcban kirepedt! Ez volt az egyik hiba, amit elkövettem, hogy combost vittem a melles helyett, így sok ígéretes hely elérhetetlen volt a számomra, a másik hiba később következett be!

Viszonylag hamar eltettük magunkat éjszakára, legalább is néhányan, akik a szombati Nyéki-tavi sügérpecára készültünk, de ez majd a 2.0-ban lesz…