Utolsó nap reggelén kipihentebben ébredtem. Legalább is először így éreztem! A hátam viszont fájt rendesen, és úgy éreztem a takony minden egyes üreget elöntött az arcszerkezetemben, amit csak lehetséges. Ekkor már biztos voltam benne: megfáztam! Elég rendesen! Hajnali magányos portyámtól azonban a megfázás sem rettentett vissza. Egy kép a faszbuknak:

Rongyul néztem ki elég rendesen! 🙂

Terveztem egy önálló pecát, mielőtt Jocival elindultunk egy ismeretlen szakaszra vezetőnk segítségével. Gyönyörű volt a hajnal, a reggel, így megörökítettem a búcsú lehető legtöbb pillanatát.

Először a híd felett próbálkoztam, eredménytelenül, majd a híd alatt, és közvetlen közelében vallattam a vizet balin reményében. Sötét lévén  7-es original SFC-t erőltettem, majd ahogy pirkadt eszembe jutott a nyáron Zolitól kapott hendméd küszt imitáló wobblerem. A Balatonon nem igen tudtam hasznát venni, de meglátszott, hogy folyóvízre született! Befeküdt szinte a sodrásba, és kéjesen ringatta a hátsóját, a balinoknak sajnos így sem kellett. Megpróbálkoztam a híd alatti sóderpaddal, ahol voltak kisebb rablások, szedések, de csak pár csípésem volt beeső wobblerre.

Fél 8 felé aztán nyakamba vettem a lábam, mert nyolc órás indulást beszéltünk meg Szabival, és Jocival, és még el akartam köszönni az induló tömegtől, már akik még harmadik napra maradtak.

A szállás mögött még lőttem néhány képet a vízről és a többiekről, akik egy hajnali búcsúpecára még felkeltek.

A ház egyik őrzője: (A dobbermannról inkább nem készítettem képet! :))

Búcsúzkodás, pakolás, majd reggeli következett. Végül is 9 körül nekivágtunk az ismeretlennek. Egy hídnál álltunk meg, ahol Szabi családostul letelepedett békéshalazni, Józsi a feleségével a helyszínen pergetett, mi pedig Jocival megindultunk lefelé gázolható pályát keresve. Sajnos a híd alatt beszakítottam Zolitól kapott küszt imitáló wobbleremet. Ez már a második hendméd wobbler volt, ami bent maradt a három nap folyamán. Ilyenkor sokkal szarabbul van az ember, mert egy bóti wobbler pótolható, de egy hendméd az sohasem! 😦

Mentünk lefelé és vegyesen gázolható, vagy partról meghorgászható szebbnél-szebb, jobbnál-jobb, és ígéretesnél-ígéretesebb pályák jöttek szembe! Sokszor zavarban volt az ember, hogy hová is dobjon! A nap első két hala az enyém volt, egy kavicspad mögötti gödörből, a lelassult vízből sikerült egy apró domit, és egy sügért kibányásznom a kis hornettel.

Már indulni akartunk, amikor egy balin rabolt a sodrásban. Joci adott egy pici originált, ő hendmédet tett fel. Persze, hogy a balinnak a hendméd kellett!

Mivel a hely már nem adott halat indultunk is tovább és egy elég hosszú szakaszon a szakadt partról lemászva tudtunk csak horgászni.

A következő videó halmentes, de aki szereti az ilyen helyeket az átérzi az izgalmat, amit az ember  minden egyes dobás közben érez.

Hosszú gyaloglás, és dzsungelharc után végre gázolható szakaszra bukkantunk. Feladat adott volt a vízben állva kellett minél közelebb dobni a túlparthoz, vízbe dőlt fákhoz a mélyen járó apró wobblereket. Legalábbis az elmúlt napok tapasztalatai alapján ez tűnt a helyes taktikának. A partszélben apró domikból álló csapatok úszkáltak, néha egy-egy apróság a csalit is lekövette. Egy beszakadt fánál aztán Joci “beleakadt” végre egy szebb 30-as forma domolykóba, pár kisebb domi, és egy küsz után. A nyerő csali egy fekete kenart hunter volt.

Joci felajánlotta, hogy kölcsönadja a csaliját, de volt nekem is két hunterem csak kishalas színben. Végül abban maradtunk, hogy öt dobásból ha nem fogok domit, akkor odaadja nekem próbára.

A második dobásnál apró ütéseket éreztem, így lassítottam a tempón, amire Joci annyiszor figyelmeztetett, de valahogy nem állt rá a kezem. Abban a pillanatban jó halat akasztottam! Reflexből felkapcsoltam a kamerát, és jeleztem Jocinak, hogy nem akárkivel akadt dolgom. Joci elindult felém, amikor először törte meg a felszínt gyönyörű domolykóm! “Bazdmeg ez 40 pluszos!” tört ki belőlem, és abban a pillanatban a domolykó is kitört a közelemből. Ezt a kitörést utána még többször megismételte, de láttam, hogy mélyre szívta a wobblert, így biztos voltam benne, hogy a hal az enyém lesz! Gyönyörű hal volt, az első igazi domolykós pecámon álmodni sem mertem volna ekkora halról (Na jó álmodni azért igen! :))

Izgalmamban még azt is elfelejtettem, hogy a centi a hátamon van a táskámban, így a halat csak a bot nyeléhez mértem, és néhány kép elkészítése után útjára engedtem. A bot nyelét megmérve pont 40 centisnek bizonyult. Ezért jöttem! Egy szép domolykó, vagy egy szép folyóvízi balin volt a vágyam! Nagyon nagyon titkon egy harcsa, de arra őszintén megmondva nem volt sok esélyem. Komolyabb balin egyenlőre nem jött össze, sem itt sem korábban a Dunán, vagy a Sugovicán, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt!

Feleségem a következő kép láttán csak annyit mondott: Ki ölte meg Kennedyt?! 🙂

Jocitól fogadtam a gratulációt, akinek részben a halat köszönhetem! Aki egy ismeretlen terepen “gájdolt” engem, ahogy ő mondja: “strandpapucsban a móló kövén sétálgató horgászt”. Innen már mindegy volt mi történik velem, de azért dobáltam rendületlen.

Itt lakott a domolykó:

Szóval lassan elindultunk felfelé, mivel kettőre vissza kellett érnünk a hídhoz, és közben dobáltuk a partszegélyt rendületlen. Sajnos a nap úgy alakult, hogy minden egyes hal után nem sokkal beszakadt a halat adó wobblerem. Nem olcsó mulatság ez! Előbb-utóbb neki kell veselkedni a műhalkészítésnek, mert az ember inge-gatyája rámegy. A napom amúgy sem alakult egyszerűen, mivel az előző nap kilyukadt combosban sokszor féllábon állva kellett dobnom, hogy a túlpartot, vagy a szakadt fákat beázás nélkül elérjem.

Joci nem sokkal később ütött egy kisbalint a sodrásból, hiába no a balinokkal ő jobb viszonyt ápolt, mint én! Kicsi volt, de legalább balin.

Közben folyamatosan a domolykómat dicsérte! Ő már domolykózik egy pár éve, de hasonlót még csak drótelőkés, gumihalas csukás cuccal fogott, az meg elmondása szerint nem ér. Hiába no, ilyen a kezdők szerencséje! 🙂 Azóta is azt hajtogatja: Az a hal nagyobb volt, mint 40, biztosan elmérted! Én tudom, hogy pontos volt a mérésem, hiszen a nyéltől a privileg felirat  G betűjének a végéig ért a halam teste farok nélkül, és az pont 40 centiméter.

Ahogy haladtunk felfelé Jocinak jött még két domolykó hendméd wobblerre, nekem pedig egy vezérküsz verte le a beeső wobbleremet. Újabb UL halfaj kipipálva! 🙂

Csörgött Joci telefonja! Menni kellet, mert Szabi dobott párat és egy kis mohó csuka megtréfálta! Amíg nézegette a szép mintázatát a hal a kis hármashorgot a körömágyba rántotta!

Visszamentünk a szállásra, és irányba vettük Jocival a Népligetet. Ahogy gurultunk át a Hernád hídon Joci rám nézett és ennyit mondott: “Azért csak meg kellene dobni nem?!” Ebben a mondatban minden benne volt, amit ott mi ketten éreztünk, a három nap élményei hirtelen a felszínre törtek, hiszen ki tudja mikor megyünk legközelebb!

Itt vége is lehetne a történetnek, de van még miről meséljek.
Hazafelé megálltunk egy benzinkútnál kajálni, ahol arról beszéltünk, hogy jó lenne, ha jövőre is lehetne kapni Pecavilág pólót, mert vennék belőle gallérosat is, és megjegyeztem, hogy kár, hogy a sapkából nincs nagyobb méret, mert elég kicsi nekem. Erre Joci mondta: Neked nagy a fejed? Nézd meg az enyémet! Erre én: Cseréljünk sapkát!

Ő az én sapkámat csak úgy forgatta a feje körül, én az övét nem bírtam felhúzni!

De Jocinak erre is volt megoldása: Nem a sapkával van itt gond! Neked kurva nagy a fejed! 🙂

Respect!

Nem is untatlak tovább titeket, a végére egy picasas webalbum az összes képpel amit készítettem, közte a vacsora képeivel, amivel otthon vártak engem:

https://picasaweb.google.com/102245286028597082458/2012Szeptember26?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIat88yQy_i7FA&feat=directlink

Kösz mindenkinek mindent, jó kis három nap volt a hibák ellenére, amiket elkövettem. De a hibákból tanul az ember!

Jövőre veletek ugyanitt!

Még csak annyit Joci, hogy: Watafakizdet!? 🙂