A hajnali strandi pergetések nem mindig voltak eredményesek, és nagyon vágytam már egy szép süllőre. Jelen esetben volt egy tőlem nem annyira megszokott szándék is a dologban. Méghozzá az, hogy legalább két éve nem ettem már ebből a csodálatos ízvilágú halból. Zárójelnem megjegyezném, ha ilyen hátsó szándékkal érkezek a vízhez, a fogás nem igen szokott összejönni. Az elmúlt napok problémái pedig arra késztettek, hogy nekem bizony szezámmaggal kevert zsemlemorzsába forgatott süllőt kell ennem. Biztató jelek folyamatosan érkeztek, hiszen az egyik ismerős éjjeliőr, folyamatos éjszakai rablásokról számolt be, mígnem egyik éjjel két darab  kiló fölötti süllőt fogott kishallal. A terv megvolt! Egyik nap éjfélig – egyig irány a strand. Nem igen hiszek semmiféle hókuszpókuszban, de a telepátia ebben az esetben működött. Laci barátom invitált, hogy csütörtökön menjünk egyet süllőzni, csak még nem tudja hová. A hely megvolt, ahogy a horgásztárs is, így csütörtökön támadtunk. A pergető botok mellé jelen esetben bekerült fejenként egy tirolifás süllőző szerelés és egy ideig próbálkoztunk a pontyokkal is. A kishalakat hamar megfogtuk, így bevetésre készen meredtek a botok a víztükör fölé. A tér pedig meggörbült, legalább is egy pillanat erejéig a fényképezőgépen!

Ahogy a nap elindult lefelé a Balatonalmádi Öreghegy mögött úgy csendesedett el szépen lassan minden. Vagy legalább is akkor még ezt gondoltuk.Merengésemből és a fényképezőgép kattogtatásából egy erőteljes húzás ébresztett, de sajnos eleresztette a ragadozó az áldozatát. Balin gyanús eset volt, mivel az szokott ilyen hévvel nekirontani a csalihalnak. Vagy elvétette, vagy megérezte a veszélyt és elengedte áldozatát. Közben a pontyozó is kikerült a vízből és vártuk a Laci által emlegetett fél nyolcas süllőket. Helyettük a csendet megtörő 60 fős gyerekcsapat érkezett és azzal a lendülettel gázolt bele a mellettünk lévő kis vízbe. Már kezdtünk örülni, amikor a tanár heves integetésére kitakarodtak a vízből. De az öröm korai volt! Az őr érkezéséig, egy órán keresztül pont a mögöttünk lévő területen kellett nekik focimeccset játszani, a lányok meg úgy sikítoztak, mintha…de mégsem. Aztán az őr érkeztével eltűnt végre a tömeg, és csend honolt volna a tájon, ha katonai repülők nem pont a felettünk lévő légtérben kezdtek volna éjszakai gyakorlatuk elvégzésébe.

Fél kilenc felé aztán elcsendesedett minden, csak egy távoli szórakozóhely zenéje szűrődött be némileg. Kishalak locsogtak a víztetőn mindenfelé, ahogy kapkodták a víztetőre zuhanó bódult kitudja miket, amikről nem igazán sikerült eldöntenünk, milyen rovarok is lehetnek. Fél kilenckor beköszönt a tirolifás cuccra a várva várt süllő. Húzta, majd ejtette, megint húzta, megint ejtette, közben remegett a karika, ahogy forgatta befelé a kishalat. Ilyenkor döntési helyzetbe kerül az ember, hogy: Mikor? Meddig? Majdnem botig húzta a karikat, amikor Laci szólt, hogy: Üsd meg, mert elengedi! Ő bizony már nem bírta idegekkel! Bennem motoszkált az érzés, hogy várnom kellene, de rá hallgattam. Felspannoltam a madzagot és odacsaptam. Akadt a hal, a bot görbült, a hal rúgott kettőt és azzal a lendülettel távozott a kishallal. Nem tudom mi történhetett, de vagy nem nyelte eléggé le, vagy csontot üthetett a horog és nem akadt rendesen. Arra nem is gondoltam, hogy kicsi lehetett, mivel jó húzást éreztem. Öt perc sem telt el Lacinak kapása volt. Elég határozottan húzta neki, mikor koppant a jelző rátartott, hala volt. Süllőre kevésbé jellemző erőteljes húzás miatt, először balinra gyanakodtunk, de a parti lámpa fényénél már látszott az ikrafalók gyöngye, kishalak réme, a kígyóhal. Jó kiló feletti jószág volt és mivel nem a Balatonba való egyikünk szerint sem, ezért az elvitele mellett döntöttünk. Csendben telt a következő pár óra. Sajnos a rablások sem jelentkeztek, így a pergetés eredménytelennek bizonyult. A napomat végül tizenegy után egy agresszíven kapó harminc feletti köves mentette meg.

Mivel a köves nálam “védett halnak” számít, ezért a kép elkészülte után szabadon távozhatott, vissza oda ahonnan jött, a vízi világba. Sajnos a maradék időben már nem sok esemény történt, csak az, hogy vélhetően egy mohó garda letépte a felső horgon leledző kishalam fejét. Éjfélkor aztán mennünk kellett, mert reggel dolgozni kellett.

Hát ennyi lett volna az első halas történet, amit remélem sok halakban bővebb fog még követni.