Kajakra készültem

Kajakpeca bukta volt aznap a nagy hullámok miatt. Három pályát is megnéztem. Aztán a harmadikon előttem csattant a víz, majd még egyszer.
Ilyet még nem láttam! Egy kis kövezés és a hínármező között 40-60 közötti süllők hajtották a küszöket.

Első dobás saját SFC wobblert beesőre levette egy darabos süllő. Beesőre baszki! :D Sajna néhány fejrázás után lemaradt.

15 perc némaság után csalicserék következtek, majd visszatettem a saját wobblert.

Aztán ki kellett fárasztanom egy kacsát. Zabálták a küsz és két hülye összeveszett egy kishalon. Bele a wobblerbe. A mólóig simán jött. Aztán egy vasoszlop mellett menekülni próbált. Itt már láttam magam előtt a nyerő csali vesztését, de ráfogva a dobra többszöri kirohanás után beszákoltam! :D

Következő dobásra pedig megfogtam az eddigi legnagyobb wobbleres süllőmet! :)

Hátralévő időben jött még egy törpeharcsa kis gumira. Már világosban volt egy süllőkapásom saját kék színű minnowra, majd prey71 gsa-ra. Aztán egy balinkapás poperre. Ezek nem akadtak meg sajnos.

Durván raboltak még világosban is a süllők. Szerintem a hullámzás végett voltak ilyen bátrak. És tényleg nem a szokott 25-35 centis szarosok voltak kint.

A végén clown cannibalt tettem fel 3as fejjel és azt húztam a kő előtt, mint egy wobblert. Fél hat fele második dobásra az is adott egy süllőt.

 

Balaton, balin, balsa, faragás, felszíni, hendméd, kajakos, parti, süllő, szávázs, topwater Kategória | Hozzászólás

Nem vesztem el…

…csak sikerült sokat horgásznom. Jönnek majd sorra a bejegyzések.

PVC mayfly

SteveOlureS Snowwhite WTD

Balaton, balin, balsa, faragás, felszíni, hendméd, köves, parti, topwater, WTD Kategória | Hozzászólás

Efttex helyett

Sajnos úgy jött ki, hogy a sok év után Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi, újdonságokat bemutató kiállításra nem tudtam feljutni pénteken a meló miatt, szombaton meg más egyéb elfoglaltságom akadt. Nem is igazán volt kedvem szombaton egyedüli pergetőként abban a fostalicska időben felbumlizni. Találkozhattam volna Mads Grosellel, de talán majd lesz még rá alkalom a későbbiekben.

Elsüllyedt vitorlás

A múlt héten nem nagyon kellett halat fogni. Ahogy a fenti kép is mutatja szívás volt (van) ezerrel. Ilyen előjelekkel vártam a korábbi bejegyzésben szereplő Levi barátomat. Régen megbeszéltük. Messziről jött. Hozott és vitt is valamit egy közös barátunknak és bár késve az eredetileg megbeszélt időponthoz képest, de pecáztunk. Én késtem! 😉

Értékelhető halat csak ő fogott, de ez egy ilyen hét, egy ilyen nap volt. Frontok jönnek – mennek, évszakok naponta váltják egymást. 😦 Lassan ehhez kell idomulni. A halaknak és nekünk is!

Fosbarna vízből

Szombaton úgy voltam vele csömöröm van a pecától! Tényleg elég, csak a szívás jut osztályrészemül. Aztán persze amikor vasárnap este a feleségem megkérdezte, hogy : “Holnap meló előtt mész?” Igen volt a válaszom.

5 pályán jártam összesen, ebből 4 móló volt. 3 helyen leszakította a fejemet az egyre erősödő szél. Ebben a koszos kavargó vízben a süllő mellett a szabaduló kősüllő a legsanszosabb zsákmány. Szélvédett, tisztább helyeken pedig a sügér. Sikerült pár kisebb – nagyobb jószágot megcsípnem a rengeteg kapásból. Megjegyzem szombaton is sok kapásunk volt, de a 6,8-as cannibálra felakadó 15 centis süllő megmutatta, hogy kik a tettesek.

Hétfőn Levi fogásából kiindulva azért lejjebb mentem csaliméretben. Meglepve tapasztaltam, hogy a vélhetően gigantikus jószágok még a kis csalit sem tudták bevenni, de bánni nem bántam. Amikor a négy centis gumit 2 grammos fejen háromszor üti le ugyanaz a jószág és harmadszorra is csak a csali felét bírja letépni azt a halállatot nem kell megfogni. Valami óriás lehet! 😀

Úgy érzem végleg átkerültem azoknak a táborába, akik nem akarnak mindenképpen, mindent megfogni, így az apró halakat baszogatni. Beesik néha egy – egy, de ez már nem cél! Talán majd szentelek is ennek egy külön bejegyzést egyszer.

Az első egy sügér volt

Az első idei hivatalos köves

Itt jegyezném meg, hogy május – júniusban összesen 5 darab kősüllőt fogtam, pedig… De változik az ember!

Ez már odavert keményen és húzott is

Bitang fékhúzós…

… csukaként küzdött az elején.

A kiállítás lezajlott nélkülem is. Képeken, videókon mindent láttam és ha minden igaz pár újdonságot lesz lehetőségem kipróbálni, ha az időjárás és a Balaton is úgy akarja. Levi fogott egy szép kövest, majd később egy másik mólón nélkülem még egyet. Küldetés teljesítve. Az ajándék csalit átvettem, a levendulát pedig Levivel elküldtem a rendeltetési helyére. Hétfőn pedig végre halas is lettem!

 

 

 

ajándék, Balaton, csuka, egyéb, hendméd, jerk, köves, parti, pecavilág, sügér, süllő, szávázs Kategória | Hozzászólás

Kiskutya, nagykutya…

… nem ugat hiába!

De nem ám! Fefe barátom bot és csaliavató halai a kisebbik aranykutyámmal a Sajóból. Kell hogy készítsek magamnak is, mert mindet elajándékoztam! 😀

ajándék, balin, balsa, domolykó, egyéb, faragás, felszíni, folyó, gázolós, hendméd, légiós, messziészak, PV, Sajó, topwater, WTD Kategória | Hozzászólás

Hazaértem

Hat nap külföld és nyolc nap peca nélkül. Nem azt mondom, hogy belehaltam, de nem könnyű ennyi időt a Balaton nélkül eltölteni, még akkor sem, ha idén egy igazi hisztis picsa a víz! 😀

Tudom, hogy közhely, meg szentimentális, meg nyálas és a telefonos fotó nem adja vissza, de tegnap hajnalban értem haza igazán, pedig már vasárnap este Veszprémben voltunk!

Kedvenc kajakos pályám nem adta a halat. Két kapást bírtam összehozni azon a részen ami a parti pecásoktól védett. Egyet a saját béka properre, egyet kicsi jerkre. Mindkettő sügér volt. A balinok nem voltak túl aktívak. Pár nyíltvízi rablás volt csak.

Nyílt részen a strand előtt nem volt mozgás, sem a kikötőnél, így a túloldali nádashoz eveztem. Az első 100 méteren kristály víz, hínármezők, torzsahalmok és egy kilós csukától kapás a halom mellett süllyedő jerkre.

A pálya további részén opálos volt a víz, de bíztam a jerkben. Volt pár nyíltvízi rablás. Ha elérhető távon voltak, akkor pár dobást megengedtem azokra is.

Aztán egy stég és a babás nád között 5 méterre a kajak orrától teljes testes szaltóval vette le a kilences jerket egy 70+os balin. Elképesztő volt! 4-5 másodpercig egy helyben zurbolt, fröcskölt, rázta a fejét, mint egy csuka! Mivel nem láttam a csalit, úgy gondoltam leszívta rendesen. Aztán megiramodott. Ahogy a faroklapát is eltűnt a víztükör alatt megindult utána a kajak is és abban a pillanatban kipattant a horog! Üvöltöttem, miközben mindenem remegett!

Elképesztő kapás volt. Brutális!

Pont hétfőn beszéltük egy barátommal, hogy a nagy balinhoz nagyobb csali kell és említettem neki, hogy nagy jerkre (kilences nagy?) szerintem esély van darabos balinra. És meg volt egy ideig.

Nem olyan régen pakolgattam és előkerültek régi EH magazinok tele PV tagok, vagy volt tagok írásaival! :D

És van benne egy pecás cikksorozata, amit újra olvastam. “A Balaton nem jerkes pálya!” Én hülye ezt simán benyeltem neki anno! Pedig az első húsz csukámban volt popperes, wobbleres, slideres is. Egészen 2,5 évvel ezelőttig kanál, körforgó mellett max gumit dobáltam néha. Én hülye!

Idén már vagy 30 sügérnél, balinoknál, csukáknál és számtalan kapásnál tartok jerkekkel, úgy hogy nem éppen ideálisak a körülmények a legtöbb pecán.

Soha ne higgyetek el semmi hülyeséget, amit írnak! Nekem se! :D

Balaton, balin, csuka, felszíni, hendméd, jerk, kajakos, sügér, szávázs, topwater Kategória | 3 hozzászólás

Légiós WTD

Szűcs Levi egy hűséges olvasóm. Az előző lureswappes írás kommentjében kérdezte, hogy ő hogyan játszhatna? Ehhez ugye fórum tagság kellett. Tag lett.

A meghívásért cserébe ő úgy gondolta, hogy küld nekem néhány wobblert. Én elfogadtam avval, hogy én is küldök neki. Megtörtént.

Tegnap a nagyobbik aranykutyám bearanyozta Levi napját hisz egy tökleveles pályán élete első felszínis halához segített hozzá! 🙂

Gratulálok a csaliavatáshoz. A topwater lejtőn nincs megállás!

ajándék, balin, balsa, faragás, felszíni, hendméd, parti, PV, topwater, WTD Kategória | 2 hozzászólás

Ajándék kutyának ne nézd a fogát

Van egy barátom – ismerősöm – fórumtársam, aki nagyon nagy hatással volt rám. Sok dologba nem kezdtem volna bele, nem így alakult volna, ha ő nincs. Ez akkor is így van, ha ezt igen szerényen veszi tudomásul. Faragni se faragnék, abban egészen biztos vagyok. Hosszabb szünet után nem olyan régen tért vissza a pecához és bizonyos fokú online léthez. Egy ideje amúgy is fontolgattam, hogy már vannak olyan szinten a csalijaim, hogy küldjek néhány wobblert, vagy ahogy ő mondaná “fát” tesztelni.

Ezt múlt héten szerdán meg is tettem. Az arany – fekete csíkos színvilág ami a képeken található teljes mértékben az övé, emellett az új (sokak szerint retro amerikai) békás színvilág dominált a készülő csaliknál. A végén pedig bekerült két talán számára leginkább használható WTD csali is. Nagyobb a balinoknak, kisebb a domolykóknak, aztán majd kiderül.

19224931_1533081780076145_5646964982021249819_n.jpg

19149335_1533081796742810_6431091541649745361_n

Tegnap a fehér kutyát sikerült is felavatnia egy szépséges 64 centis bányatavi jószággal!

19264122_1509002782483637_1344669278_o

20170618_112416

 

ajándék, balin, balsa, faragás, felszíni, hendméd, légiós, parti, pecavilág, topwater, WTD Kategória | Hozzászólás

Az utód is működik

A két írással ezelőtt nyugdíjazott jerkminnow wobbler utódja ma megfogta az első halát. Működik! 🙂

Egy olyan parti pályára mentem ma hajnalban, ahol tegnap délután zabált a balin. (Nem, nem voltam ott persze! 😀 ) Készültem fejben a nagy durranásra és úgy számoltam ha előbb érek le, akár süllő is lehet a pályán. Süllő volt. Nem kevés. Milliárd küsz ívott a kövezés és a hínármező közötti sekély, keskeny sávban és durrogtak az éjszaka csíkos lovagjai. Egyből az utód került a kapocsba, de szinte folyamatosan hínárt fogtam. Bosszantó az ilyen. Ott  a hal de képtelenség normálisan meghorgászni. Tettem egy kísérletet felszíni csalival, de néha még az is hínarat fogott. Aztán pont dobtam volna balra, amikor egy farok kezdett el tekeregni tőlem 15 méternyire a kő mellett. Első gondolatom az angolna volt, de aztán észrevettem, hogy van ott egy kő, ami eddig nem volt, majd az a kő rám nézett. Nemrég egy nagyon frekventált mólón egy róka látogatott meg hajnali háromkor. Még a táskámat is tüzetesen megvizsgálta a kukák után, most meg egy vidra mosolygott rám egy parti kövezésen. Szerencsém volt, hogy nem akadtam bele, hiszen előtte pont oda dobáltam.

Vidra el, utód vissza kapocsba. Beálltam a kőre egy helyre, ahol jobbra és balra is 5-5 métert tudtam viszonylag növénymentes terepre pöccinteni a csalimat, így igaz, hogy csak kis szakaszt tudtam megpecázni, de ötből maximum egy dobásban volt hínár.

Aztán durrr! Valami lestukkolta a wobblerem. Balint gyanítottam. Nem volt fejrázás, csak menekült a hínárba, de sikerült kifordítanom belőle. Nemsokára egy gyönyörű fekete hátú, elképesztő színezetű 50+os süllő sziluettje rajzolódott ki előttem. Hamar tarkón ragadtam, majd jól arcon fényképeztem.

Nem tudom elmesélni az érzést, hogy milyen amikor bejön a terv és egymilliárd ívó küsz közül pont az első küldetését teljesítő saját készítésű fahalamat kapja el egy ilyen meseszép jószág.

Durván letorkolta a csalit. Kőkeményen. Hátrafelé kellett megszabadítani a falattól, majd egy kicsit tovább kellett noszogatni, hogy útjára menjen. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy süllő lesz vacsorára, amikor arcon fröcskölve engem megindult a mély víz felé.

A végét kaptam el a süllős témának. Több nem jött, de így is nagyon boldog voltam. Akkor még!

A balinok megint nem jöttek! Se a kövön, se a mólón, így váltottam. A másik pályán pár balin volt csak, nagyon szétszórtan, többnyire dobástávon, vagy azon is túl.

Egy balin volt, ami néha végigrongyolt a kő mellett. Mivel nem tudtam velük semmiféle felszíni herkentyűt megetetni ezért úgy döntöttem leguggolok a kő szélére és a GSA prey71-el megfogom. Meg is fogtam, de nem a balint, hanem 5-6 szép sügéret. Érdekes, hogy ezen a pályán a kő előtt wobblerrel gyakran meg lehet csípni őket. Fogtam húzottal, és jerkeltem is a csalival kihasználva lebegő mivoltát. Gyönyörű látvány, amikor a tiszta vízben leüti a kő mellől kirongyoló csapó a lebegő wobblert.

Na ekkor pattant be a gondolta, hogy betettem egy dobozba a második körös csalicserejáték, azaz lureswapp néhány darabját, amiket meg akartam úsztatni. Gondoltam akkor most sügérre fel. És nem volt meg a doboz!

Nem gondolnám, hogy otthagytam volna bárhol, de nem vagyok benne biztos. Inkább csak reménykedem, hogy otthon és nem elhagytam őket. Nemsokára kiderül. Mindenesetre, ha elvesztek, akkor a tervezett írás elmarad, hisz részben nem lesznek alanyok! 😦 Nagyon kár lenne értük, hisz mesés darabok vannak közöttük. Még reménykedek!

ajándék, Balaton, balin, balsa, faragás, felszíni, hendméd, jerk, légiós, parti, PV, sannobaits, sügér, süllő, skillwobbler, szano, topwater Kategória | Hozzászólás

Csakamegabassz ami odabassz

Előre elnézést azoktól a horgászoktól, akiket tisztelek és becsülök és többek között ezen forgalmazó csalijait használva nagyon sok szép halat fognak, de még mindig nem tudom hová tenni ezt a japáncsalis őrületet! Nagyon sok képet látok a csalikról, nagyon sok  forog kézről kézre a fészbuk adok – veszek csoportjain keresztül, de ehhez mérten kevés fogást látok velük. Persze tudom – tudom, sokan nem fényképezik a kifogott halakat, mert ezzel is kímélni akarják őket. Nem is a címben megjelenő gyártó, hanem úgy ánblokk a méregárú csalik azok amikkel nem tudok mit kezdeni. Igaz használtan egy dogikszdzsuniór már teljes mértékben a megfizethető kategória. Vettem is korábban két dogxdzsuniort, lákikráft poppert, wótermokaszint. Ez már abban az időben volt amikor nem “véletlenül” fogtam évi 5 darab felszínis halat, hanem már tudatosan is csipegettem belőlük “pár” darabot. Viszont bármennyire is szépek a szemnek ezek a csalik és bármennyire is jó a mozgásuk hangjuk egy k…va lekövetésig, kapásig, burványig nem jutottam el egyikkel sem. Persze lehet mondani, hogy én lenni bal…sz, nodeno! Ugyanazon a pályán más olcsóbb csalik meg csak kiadták a halat! Szóval én túladtam ezeken a csalikon. Mondom szépek voltak + minden, de nem.

És akkor egy ellenpélda, ami persze lehet őnfényezésnek tűnik majd, de szombaton a második idei legnagyobb balinom után megfogtam a legnagyobbat is saját készítésű WTD-vel. Brutál jószág volt. Kb. 30 méterre a szivar orrától bombázta be a gyorsan rángatott véres torkú hófehérke WTD csalimat.  Na és akkor a csaliról egy érdekesség! Egyedi pikkelymintázata van, magyarul ronda! 😀 Nem úgy mint a fent említett japán jószágok. Mi is ez az egyedi minta? Egy új fedőlakkal tett kísérlet, ami nem kicsit rántotta fel a festéket a csaliról. Van amúgy egy még randább is! 😀 Nem dobtam ki őket, mert már akkor tudtam, hogy fogok velük halat. – Amúgy is a randábbak mindig nekem maradnak, a szebbek mennek vendégségbe. 😀

Egyedi 3D pikkelyminta

Randa na! Hol van ez egy megabassztól? És mégis megeszik. Miért? Mert ide készültek, jó a mozgásuk, méretük, súlyuk, jól dobhatóak! Ha kitartóbb vagyok tuti fogtam volna már egy rakat halat japán csodákkal is, de meghagyom inkább másoknak. Nekem jó a rapala skitter pop, a savage pop prey, meg a saját egyedi mintás (randa) WTD-m. Úgy néz ki nem csak nekem, hanem a balinoknak is!

Kettőnyócvanhárom

Amitől meg lábrázásom van, amikor egy kezdő felszinis csalikat kérdez és egyből az 5-8-10ezres fahalakkal (inkább műanyag) rukkolnak elő, pedig biztos vagyok benne, hogy egy komoly horgász sem ilyen árú csalikkal kezdte!

Nekem ennyi elég!

Mocskosul remegett a lábam utána. 😀 Egy ponton lesúlyozva is forgatta a műanyag szivart!

Remélem ebből nem lesznek sértődések, akiknek szól azok meg nem biztos, hogy értik! 😀

 

 

Balaton, balin, balsa, faragás, felszíni, hendméd, kajakos, szávázs, topwater, WTD Kategória | Hozzászólás

Szétharapva, meggyötörve

Újabb saját készítésű csalit kellet nyugdíjba küldenem! Tíz süllő, három balin és egy köves után tegnap hajnalban egy kő végleg elrendezte a sorsát. Kitörött a terelője. Nem menthetetlen, de úgy gondolom megérdemli a nyugalmat végre!

A múltkori szép süllő után egy réteg devcon még sokat javított rajta. Annyira sikerült megrenoválnom, hogy a szombati kajakos peca alkalmával hozzásegített az idei második legnagyobb balinomhoz, ráadásul még sötétben.

Egy nádbabán az ívó keszegek közé berongyoló 2.8 kilós gyönyörű őn nem tudott ellenállni a mozgásának – színének – formájának, és letorkozta. Pont előző este nyomtam le a szakállat az összes balinos – süllős – sügéres wobbleremen, jerkemen, felszíni csalimon. Lehet, ha a szakáll még rajta lett volna, akkor nem éli túl a kalandot. Kicsit így is noszogatni kellett az evezővel. Hatalmas élmény volt, mivel nem súlyoztam le a műanyag szivart, így forgatta, vontatta a hal rendesen a babás nád között!

Az első csali volt, ami forgatóval készült

Három adott halakat, kettőt elajándékoztam

Az elsőt a kék változat adta

Aztán eljött az SFC ideje

Mögfogta

Talán a legnagyobb wobbleres süllőm eddig

A bitang balin még sötétben érkezett

Kettőnyócvan

Előttem az utódom

Nyugdíjasok egymás között

 

 

ajándék, Balaton, balin, balsa, csónakos, faragás, hendméd, parti, süllő, szávázs Kategória | Hozzászólás