A két írással ezelőtt nyugdíjazott jerkminnow wobbler utódja ma megfogta az első halát. Működik! 🙂

Egy olyan parti pályára mentem ma hajnalban, ahol tegnap délután zabált a balin. (Nem, nem voltam ott persze! 😀 ) Készültem fejben a nagy durranásra és úgy számoltam ha előbb érek le, akár süllő is lehet a pályán. Süllő volt. Nem kevés. Milliárd küsz ívott a kövezés és a hínármező közötti sekély, keskeny sávban és durrogtak az éjszaka csíkos lovagjai. Egyből az utód került a kapocsba, de szinte folyamatosan hínárt fogtam. Bosszantó az ilyen. Ott  a hal de képtelenség normálisan meghorgászni. Tettem egy kísérletet felszíni csalival, de néha még az is hínarat fogott. Aztán pont dobtam volna balra, amikor egy farok kezdett el tekeregni tőlem 15 méternyire a kő mellett. Első gondolatom az angolna volt, de aztán észrevettem, hogy van ott egy kő, ami eddig nem volt, majd az a kő rám nézett. Nemrég egy nagyon frekventált mólón egy róka látogatott meg hajnali háromkor. Még a táskámat is tüzetesen megvizsgálta a kukák után, most meg egy vidra mosolygott rám egy parti kövezésen. Szerencsém volt, hogy nem akadtam bele, hiszen előtte pont oda dobáltam.

Vidra el, utód vissza kapocsba. Beálltam a kőre egy helyre, ahol jobbra és balra is 5-5 métert tudtam viszonylag növénymentes terepre pöccinteni a csalimat, így igaz, hogy csak kis szakaszt tudtam megpecázni, de ötből maximum egy dobásban volt hínár.

Aztán durrr! Valami lestukkolta a wobblerem. Balint gyanítottam. Nem volt fejrázás, csak menekült a hínárba, de sikerült kifordítanom belőle. Nemsokára egy gyönyörű fekete hátú, elképesztő színezetű 50+os süllő sziluettje rajzolódott ki előttem. Hamar tarkón ragadtam, majd jól arcon fényképeztem.

Nem tudom elmesélni az érzést, hogy milyen amikor bejön a terv és egymilliárd ívó küsz közül pont az első küldetését teljesítő saját készítésű fahalamat kapja el egy ilyen meseszép jószág.

Durván letorkolta a csalit. Kőkeményen. Hátrafelé kellett megszabadítani a falattól, majd egy kicsit tovább kellett noszogatni, hogy útjára menjen. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy süllő lesz vacsorára, amikor arcon fröcskölve engem megindult a mély víz felé.

A végét kaptam el a süllős témának. Több nem jött, de így is nagyon boldog voltam. Akkor még!

A balinok megint nem jöttek! Se a kövön, se a mólón, így váltottam. A másik pályán pár balin volt csak, nagyon szétszórtan, többnyire dobástávon, vagy azon is túl.

Egy balin volt, ami néha végigrongyolt a kő mellett. Mivel nem tudtam velük semmiféle felszíni herkentyűt megetetni ezért úgy döntöttem leguggolok a kő szélére és a GSA prey71-el megfogom. Meg is fogtam, de nem a balint, hanem 5-6 szép sügéret. Érdekes, hogy ezen a pályán a kő előtt wobblerrel gyakran meg lehet csípni őket. Fogtam húzottal, és jerkeltem is a csalival kihasználva lebegő mivoltát. Gyönyörű látvány, amikor a tiszta vízben leüti a kő mellől kirongyoló csapó a lebegő wobblert.

Na ekkor pattant be a gondolta, hogy betettem egy dobozba a második körös csalicserejáték, azaz lureswapp néhány darabját, amiket meg akartam úsztatni. Gondoltam akkor most sügérre fel. És nem volt meg a doboz!

Nem gondolnám, hogy otthagytam volna bárhol, de nem vagyok benne biztos. Inkább csak reménykedem, hogy otthon és nem elhagytam őket. Nemsokára kiderül. Mindenesetre, ha elvesztek, akkor a tervezett írás elmarad, hisz részben nem lesznek alanyok! 😦 Nagyon kár lenne értük, hisz mesés darabok vannak közöttük. Még reménykedek!