Szülinapi b…….meg peca a Mura rémével

Július 26.-án kajakos betlivel hangoltam a másnapi születésnapi pecára.  Rózsás Peti barátomat láttam vendégül elég rossz előjelekkel, ugyanis 26.-án nem volt sem kishalfoci, sem balincsapat és őrületes rablások sem, de azért belevágtunk.

Illetve vágtunk volna, de orbitális hullámzás fogadott. Partról nem volt kedvem bohóckodni, így megnéztünk egy második, majd egy harmadik helyszínt. A harmadik pályán sokáig tanakodtunk, hogy mi legyen? Megfordult a fejünkben a kősüllős révpeca, de valahogy nem fűlött a fogam hozzá.

Végül azt javasoltam, hogy próbáljuk meg, legfeljebb evezünk egy jót, egy gyönyörű helyen. 😉

A kajakok a vízre kerültek, miközben a szél is csillapodni látszott. Jó lesz ez biztattam Petyát, miközben el is csattantak az első nyíl vízi rablások.

Ezen a pályán nagyon kemény dió a nyílt vízi balin. A nád előtt, nádöblökben sokkal nagyobb az esély. Akár rablás, mozgás nélkül is lehet belőlük fogni, míg a nap a vízet nem éri.

Első sorban felszíni csalikkal próbálkoztunk, de nem akartak kötélnek állni. A víz kicsit opálos volt, lehet ez volt az oka. Amúgy is kevés felszíni csalis balint fogtam eddig ezen a pályán. Igaz nem járok annyit ide, mint kellene, de egy kicsit már messzebb van a kelleténél.

Amikor elértem azt az öblöt, ahol tavaly is megfogtam az egyik balint saját lipless crankkel, megint az a csali került a kapocsba. És lás csodát a nap első balinja le is szedte! 😀

Mondtam Petyának, hogy váltson wobblerre. Szerintem a nagy kedvence a lemon back prey71 működni fog. És működött! 😉

A peca során 5 balint tudott megcsípni vele és voltak még emellett kapásai is.

Feltettem én is a legendát. 😛 A “túlhájpolt csodacsalit”. Nem hiába! 😉

Közben a távolban közeledett egy csónak. B….meg ezek kenuznak. Ahogy még közelebb ért. B….meg ezek horgásznak. És ahogy elhaladtak mellettünk. B….meg ez az új horgászcsónak! 😀

Nem kicsit volt még, vagy már bekávézva a két ipse, akik jó 500 méterrel odébb aztán bevetették a készségeiket. A hangjukat hozta a víz. Mi meg szénné röhögtük magunkat peca közben. 😀

A két prey71-es halat adó öbölben még láttam fantáziát, de nem akart több halat kiadni, így csalit és színt is váltottam. Másodikra lebombázta a twitchelve húzott minnowt ez a gyönyörű hármas forma jószág.

A harmadik képet azoknak készítettem akik minden kép alá bebömbölik az arckönyvön, hogy #métartodbele #netartsdbele #tutifotosopp #nemistevagyaképen #hámekkoraazujjad 😛

Aztán dobtuk tovább. Bocs, hogy Peti halairól nincs több képem, de ő ott az elején megfogta a négy halát (messze voltam a fénykép készítéshez), az utolsó halakat adó beállóban pedig egyszerre húztuk a halat.

Láttam ahogy odaver Peti csalijára a balin. Kérdeztem, hogy meg van e? És abban a pillanatban a hínárból kipöckölt saját készítésű SFC jerkminnowt lebombázta egy hármas közeli jószág két méteres zászlón! 😀

Aztán nem sokra rá jött egy valamivel kisebb barátja is, ugyanonnan, rövid zászlón, ugyanúgy jerkelve.

Ezen a pályán nagyon működnek az ilyen jellegű csalik. És ezen a napon sok kapásunk volt abban a pillanatban, amikor a hínármező határára ért a wobblerünk.

Azóta voltam még pár alkalommal és wtdvel csak egyet sikerült mattolnom, igaz akciók azért voltak. 🙂

Peti másnap is kijutott. És a messziről jött ember megmutatta, hogy működhet ezen a pályán a sétáló kutya is. 😉

Aznap volt egy utóívás a kövön. A hatos white walker csúnyán szedte a vámot azon a részen, de a nád előtt aznap is a prey71 vitte a prímet.

 

Megkaptuk egyébként, hogy ezen a pályán könnyű halat fogni! 😀

De jöttem ki már innen több órás peca után egyetlen hallal a fotómasinámban, amit az első öt percben fogtam. 😉

 

Kategória: Balaton, balin, balsa, egyéb, elado, faragás, felszíni, hendméd, jerk, jerkminnow, kajakos, minnow, steveolures | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.