Hajnali háromkor az ébresztő hangjára keltem. Meg kell mondjam nem esett túl jól. Tizenegy is elmúlt mire sikerült elaludnom. Na nem az izgalmak miatt, valahogy azon már túl vagyok, hogy egy peca előtt forgolódjak. Oka az volt, hogy előző nap délelőttje  óta fájt a gyomrom. Szokásos rituálék, majd irány a vasút. Gyalog jó fél óra az iparnegyeden keresztül.

Amikor hajnali négykor egy borjú nagyságú rotweiler típusú őrkutya gyomorból hörögve ront neki belülről a kerítésnek, akkor csak reménykedni tud az ember fia, hogy nincs “rés a pajzson”. Eközben azon gondolkodsz, ha mégis lenne, akkor melyik botot próbálod a torkán letuszkolni!

Szerencsére épségben érkeztem a vasútra, a vonat indult időben.

Irány domolykóország! 😀

Gyomorfájás nem csillapodott, hiába volt reggel meg a rituálé, irány a vagonban található illemhelyiség. Mostanában ha vonattal utazok örömmel konstatálom, hogy a vagonok legalább cserélődnek. A mozdonyok nagy része régi, és továbbra sem száguldanak 300-al, de azért szeretek vonatozni. Az olyan más filing! Szóval a vagon új, de az “illemhelyiség” még mindig a megszokott méretű, sőt talán kisebb, igaz már nem annyira ótvar. Nem egyszerű, két bottal, hátizsákkal, szatyorral benne a csizmával, merítővel, de azért megy a feladat.

Az óraátállítás miatt még sötétben parkoltunk le a zúgónál vendéglátómmal. Felette kezdtünk. A magas a víz miatt nem igazán volt dobható a pálya. Nem jók a beállók, irány a zúgó alatti rész.

A szokásos mélyre menő hendmédekkel kezdtem. Bíztam a helyben. Ahogy kezdett pirkadni, egész apró küszök kezdtek el pityogni, fürdeni az oxigéndús vízben. Csalicserére szántam el magamat.

Skill barátom hendméd kishal utánzatára esett a választásom.

Nem véletlenül! Repült a csali a pityogó küszök közé a túloldali nádas tövébe. Éreztem benne a halat, de nem ütötte semmi, a csali beért az erősen sodró vízbe, majd már a part mellett féksivítós kapást kaptam. Elkövettem a tipikus hibát! Nem számítottam már a halra, nem jó szögben állt a bot, nem akadt. Biztos voltam a nagy halban, és már pöcintettem is vissza az apró hendméd csodát. Minden idegszálammal az esetleges kapásra figyeltem, és amikor az iménti támadás helyére ért a wobbler BAAAAAM! Húzta a féket, beállt a sodrásba. Tudtam hogy gyönyörű hal van az apró hármashorgon. Az új inspira spicce szépen tompította a kirohanásokat, és egyszer csak egy gyönyörű domolykófej látatta magát a habzó vízben. Az akadás szájszéles volt, de a finom spicc segítette, hogy a vékony hártyát ne engedje el a horog a szákolásig. Utána már mindegy volt!

Új egyéni rekord

A csali, amiben sok év tapasztalata lakozik

47 centi

Elmesélhetetlen érzés volt ezt a kövér, malac domolykót kézben tartani. Bot, orsó, és csaliavató hal is volt egyben. Már nem is fájt a gyomrom, azt is elfeledtem egy időre. Ezért mentem oda. Már harmadszor. Végre megadatott!

Meghívom azt mondta megdöntöm én még ezt, és igaza lett!

A zúgónál nem volt már akciónk, így szép lassan elindultunk lefelé minden lehetséges beállót megdobtunk. Csalikat cserélgettem, hogy megtaláljam a tutit a lassuló vízre. Így esett a választásom a Savae Gear lárva csalijára, ami úgy néz ki, mint egy zombi szitakötő lárva. A part mellett irtózatos burvánnyal jelezte valaki, hogy érdeklődött a csali iránt, de sajnos sem azzal, sem másikkal nem tudtam becsapni. Újabb csalicserék következtek. Saját gyártmányra volt ugyan egy kapásom, de nem akadt. És folyamatosan arra gondoltam, hogy egy kisebb 2-3 centis csalikkal horgászott pályán a lárva jó lehet. Ott, ahol ilyen malac domolykók élnek mennie kell a nagy csalinak. Pár száz méterrel lejjebb láttam egy fordulást. Meder közepén ütötte is a lárvát, de nem akadt meg, közben a meghívómnak is burványlós kapása volt, de ő sem járt szerencsével.

A lárva egy többrészes csali, elég intenzív a mozgása, az erős sodrás kitolja a szélébe. Már pont azon gondolkodtam, hogy cserélni kellene, amikor a parti növény takarásából egy komoly árny rácsípett. Közben belehúztam a gazba a csalit, de egy gondolattól vezérelve süllyedni hagytam, és életem jászkeszege törölte le azt a lábam alatt 1,5 méteres zászlón.

A lárva

Gyönyörűséges, egyéni rekord, 42 cm

Itt már úgy voltam vele, hogy ez a nap elronthatatlan. Ha még dohányoznék leültem volna a partra, hogy elszívjak egy szálat, és csak néztem volna a rohanó vizet.

De mivel már nem gyújtottam rá vagy 18 éve, így folytattuk a pecát egy új pályán, egy új szakaszon, ahol még a vendéglátóm sem járt.  Dzsungelharc, fácánkakasok, őzek, nyulak, és sehol egy ember. Ígéretes helyek, mély víz. Kisebb domik, majd egy hely. A hely! Az a hely! Ahol. Megjött az óriás! 50 centi. Dagadék. Domolykómalac! Gyönyörűség. Jelenleg életem hala! Ilyet, ekkorát még nem. De most végre. Lárvára. Meder közepén. Menekült. Bevetett mindent. Be a nádba. Nem engedtem. Vendéglátóm alátolta a szákot. És ott feküdt előttem teljes hosszában ez a gyönyörű, és fenséges domolykó asszonyság. Mit asszonyság? Királynő! A folyó királynője! Telények ősanyja. Alig bírtam megtámasztani alulról a hatalmas kövér hasát. Nem szoktam halakat mérni, nem is volt nálam mérleg, de kettő feletti volt abban biztos vagyok. Remélem sok kis domolykó kel majd ki az általa lerakott temérdek ikrából.

50 cm

Viszlát Telény Asszonyság!

Itt már… De úgy is tudjátok! Mindent megkaptam! Nem kívánhattam többet. Jöttek még. Kisebbek, és ezek után közepesek. A szél feltámadt. Nehezebb lett a peca, de azért voltak kapások, ütések, burványok, lemaradt halak. Nagyok is!

Egész napra terveztem, de aztán fél háromkor úgy döntöttem megkaptam. Mit? Mindent! Enyém volt a mindenség! Fogtunk még az utolsó hídnál egyet – egyet. A nap csalija a lárva volt. Zseniális cucc. Rendeltem még hármat! 😀 De nem feledkezek meg a hendméd csodáról sem, aminek ezüst párja a Balatonon bitang balinokhoz segített tavaly. Nem véletlen. Benne a sok év horgász, és műcsalikészítő tapasztalata.

A hendméd szépség, és a zombi lárva

Elképesztő nap volt mindent egybevetve. Nem tudom lesz e még valaha. Ilyen? Vagy hasonló?

Hogy megyek még? Menni kell, amíg lehet, amíg van lehetőség, mert ez az élet! Nem az iroda. Élni kell!